2012. augusztus 6., hétfő

Egy fiatal lány annyira meghatódott az evangélium hívására, hogy gyakran sírt a prédikáció közben, míg végül átadta életét Krisztusnak. Egy kis idő múlva azonban nem jelent meg a gyülekezetben. Amikor a lelkipásztor érdeklődött felőle az édesanyjától, az asszony sírva mondta: „Ó, lelkipásztor testvér. Attól tartok, hogy lányom rossz társaságba keveredett és eltérítik őt a jó útról.” A lelkipásztor mindent megtett azért, hogy a lányt visszavezesse a helyes ösvényre, de mindhiába. A lány a bolondságra adta magát, és többé nem hallgatott a jó szóra. Néhány hét múlva, miközben végezte varrodai munkáját, hirtelen kiejtette a tűt a kezéből és felkiáltott: „Ó, meghalok!” A környezetében levők ágyra fektették. Ő vadul nézett körül és ezt mondta: „Itt látom magam előtt a mennyet és a poklot. Nem tudok mennybe menni, mert utamban áll a pokol!” Ezek voltak utolsó szavai.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ha hisztek a Sátán létezésében, akkor tudjátok, hogy a világban ő okoz minden igazságtalanságot és gonoszságot

2012. augusztus 5. vasárnap, 17:40
Drága szeretett leányom, hívok mindenkit, fiatalt és öreget, azokat, akik az Istenbe vetett hitükben bizonytalanok.
Felkérem közületek azokat, akik hisznek bennem, de nem beszélnek Velem, vagy nem részesülnek a Szentségekben, vagy akik nem mennek el templomaikba, hogy tiszteljenek Engem.
Szeretlek benneteket. Soha nem foglak elhagyni benneteket, és rövidesen egy különleges Ajándékban lesz részetek.
Meg fogjátok tapasztalni, hogy milyen az, amikor az Ítélet Napján majd Elém álltok. Akkor el fogjátok felejteni kétségeiteket.
Sokan közületek, a hit hiányának ellenére is, oly sok módon tiszteltek Engem, de ti ezzel nem vagytok tisztában.
A mindennapi életetek során szeretetet, aggodalmat és rokonszenvet éreztek mások iránt.
Egy kényszert éreztek, hogy harcoljatok az igazságtalanság ellen, és visszataszítónak találjátok, ha egy gonosz cselekedetnek vagytok tanúi, amelyet mások követnek el azokkal szemben, akik kevésbé olyan szerencsések, mint saját maguk.
Ti szeretetet mutattok mások iránt, és gondját viselitek azoknak, akiknek szükségük van a segítségetekre.
Undorodtok attól, hogy kihasználjatok másokat, és elérzékenyültök azok szűkölködéseivel szemben, akik szenvednek ebben az életben.
Szeretetet éreztek családjaitok iránt.
Nevettek és örvendeztek, amikor barátaitokkal vagytok, és a szívetekhez közel állók iránt nagy szeretetet és barátságot éreztek.
Amikor megházasodtok, akkor egy lenyűgöző szeretetet éreztek hitveseitek iránt. Aztán, amikor gyermekeitek lesznek, szeretetetek felülmúl mindent, amit valaha is elképzeltetek volna.
A lelkiismeret furdalás könnyeit sírjátok, ha valakit megbántottatok. Megbocsátjátok másoknak, ha azok megbántanak, megsértenek benneteket, vagy kárt okoznak nektek.
Mit gondoltok, honnan jön ez a szeretet, honnan jönnek ezek az érzelmek?
Nem tudjátok, hogy ez egyedül csak Istentől jöhet?
A szeretetet nehéz elmagyarázni. Nehéz azt elemezni, és a tudomány soha nem tudja majd bebizonyítani, mert ez Istentől való Ajándék.
A mások iránti gyűlölet, a sötét oldalról származik.
A Sátán létezése sok ember számára nem tűnik valósnak, de ő létezik.
Közületek sokan nem hisznek a gonoszban, vagy a gonosz szellem létezésében, mert ők nagyon óvatosak, nehogy felfedjék magukat.
Ha hisztek a Sátán létezésében, akkor tudjátok, hogy a világban ő okoz minden igazságtalanságot és gonoszságot.
Ő a hazugság királya, és neki megvan a hatalma arra, hogy elvakítson benneteket létezésetek igazságával szemben.
Mivel vakok vagytok Irgalmasságommal szemben, ezért most úton van, hogy betakarja a világot, hogy bebizonyítsa nektek, hogy Létezem.
Legyetek felkészülve erre a napra, mert ez rövidesen bekövetkezik.
Amikor az égen a jelek láthatóak lesznek számotokra, és amikor a csattanásnak, a zajnak és a föld remegésének tanúi lesztek, akkor tudnotok kell: Eljöttem, hogy felébresszelek benneteket.
Amikor ez megtörténik, kérlek benneteket, hogy forduljatok akkor Hozzám, mert Én a Szeretetemmel akarlak eltölteni benneteket, hogy ez által szeretetet és örömet hozhassak a lelketeknek.
Amikor Irgalmasságom rátok ereszkedik, akkor végre békét fogtok érezni.
Ha majd ez a nagy nap elérkezik, várom válaszotokat.
Jézusotok

2012. augusztus 5., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Amikor a Farizeusok szándékosan megvesztegették a hazugokat, hogy tagadják le Föltámadásomat, akkor megtagadták az Igazsághoz való jogot is a zsidók generációitól
 
2012. augusztus 4. szombat, 10:35
Drága szeretett leányom, az emberiségnek meg kell értenie az emberi természet gyengeségeit, mielőtt valóban Isten karjaira bízná magát.
Azoknak mondom közületek, akik Irántam, Üdvözítőtök iránt hűségesek vagytok: hitetek és szeretetetek, nagy öröm Számomra.
De amikor azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor ez nagy felelősséget hoz magával.
Soha ne feledjétek el a természetetekből fakadó gyengeségeiteket, – bár nem a ti saját hibátok, hogy eredendő bűnnel születettek-, mert ez okozhatja azt, hogy éppen akkor vétkezzetek, amikor a legkevésbé számítotok rá.
Amikor a lelkek, akik azt mondják, hogy szeretnek Engem, és ez egy olyan szintet ér el, hogy az Irántam való szeretetük felemészti őket, akkor ez az a pont, mikor óvatosaknak kell lenniük. Néha ez kelti azt az érzést bennük, hogy ők kimagaslóak Szememben, ami igaz, mert azok is.
Aztán jön a kísértés, hogy másokra ne tekintsenek úgy, mint valami kecsegtető fényre.
Őket azzal is meg lehet kísérteni, hogy ne érezzenek együtt azokkal a szegény lelkekkel, akik a sötétségben vannak, vagy össze vannak zavarodva, de azzal is, hogy még le is nézzék őket.
Néha az erős hitük és a Szentírásban való jártasságuk hamis biztonságérzetet ad nekik.
Azt hiszik, hogy mindent tudnak az Egyház Tanításait, Egyházamat vagy Testemet illetően a Földön.
Ez az, ami a Farizeusokkal is történt.
Ők azt hitték, hogy mindent tudnak Isten Törvényeiről és Szeretetéről.
Amit nem sikerült megérteniük, az a Messiás eljövetele volt, amelyet pedig olyan egyértelműen megjövendöltek. Ez azt jelentette, hogy elutasították Krisztust, az Élő isten Fiát, amikor eljött, ígérete szerint.
A kegyetlenség, amelyet Irántam, Jézus Krisztus, az Emberfia iránt mutattak, teljes ellentmondásban volt azzal a szeretettel, amiről azt állították, hogy szeretik Istent.
Ha Istent valóban szerették volna, akkor ők Isten egyetlen gyermekét sem kezelték volna úgy, ahogyan tették.
Elméjük zárva volt azon próféciák előtt, melyek a próféták által adattak a világ számára, és amelyek az igazságot hirdették.
Az igazság az, hogy minden prófécia úgy teljesült be, ahogyan azt Isten megígérte.
Ők elutasították a Messiást, aki az egész emberiség számára megígérte, hogy biztosítja a jövőbeli Üdvösséget.
Ezzel ellentétben, amikor a Farizeusok szándékosan megvesztegették a hazugokat, hogy tagadják le Föltámadásomat, akkor megtagadták az Igazsághoz való jogot is a zsidók generációitól
Kereszthalálom nem volt nekik elég elegendő. Ők azt is biztosítani akarták, hogy a későbbiekben se maradjon nyoma Létezésemnek, a világ Megváltójának.
Aztán ők visszatértek a hamis hithez, és ebben vezették Isten gyermekeit, amelyben az Igazság hazugság lett.
Emlékezzetek arra, hogy Isten próféciái mindig beteljesülnek.
Második Eljövetelem most van beteljesülőben. Ez alkalommal is megtagadnak Engem a keresztény Egyházak vezetői, akárcsak a Farizeusok tették.
Ők, Engem, a prófétáimat és mindenki mást, akik Második Eljövetelem Igazságát terjesztik, kínozni fogják.
Ne tagadjatok meg Engem ebben az időben.
Nyissátok meg a szíveteket.
Hallgassatok Rám figyelmesen, mivel Én a világ üdvösségének utolsó fejezetére készítelek fel benneteket.
Jézusotok

Imádság az Atya segítségében való bizalomért

Atyám, mint beteg gyermeked, úgy kérlek Téged, segíts rajtam, mert nem bírom elviselni ezt a szenvedést! Ki segíthet nekem Rajtad kívül? Te teremtettél engem, ismered testi hiányosságaimat, és egyedül Neked van hatalmad arra, hogy megváltoztasd betegségem menetét.
Eléd viszem szükségleteimet és így kérlek Téged. Ha akaratoddal megegyezik, kérlek, avatkozz be a helyzetembe! Segíts meggyógyulnom, hogy szolgálhassalak a családomban. Te adtad nekem őket, s ők várnak rám. De ha másként döntesz, ezt mondom - Legyen meg a Te akaratod! - hiszen az a legjobb nekem, amit Te akarsz véghezvinni bennem.
Igazi gyermeked leszek, s megalázom magam fenyítő kezed alatt, aztán terhem megkönnyebbül, mert Atyám kezéből kapom azt. Lélekben megcsókolom a kezed, Atyám és ezt mondom - Igen Atyám, teljes odaadással elfogadom, amit Te parancsoltál! Tudom, hogy szeretettel rám tekintesz, ahogy írva van:
- Mert akit szeret az Úr, megdorgálja azt… Te vezetsz át ezen a betegségen örökkévaló javaim érdekében. Megszentelsz az örökkévalósára, s e betegség szenvedései által felkészítesz arra, hogy Hozzád menjek örökre. Minden kívánságomat és vágyamat kezedbe teszem, tedd velem, amit akarsz! Addig tartson betegségem, ameddig Te akarod, hogy tartson! Tudom, hogy tökéletes munkát végzel. Ámen.
Helyezd reményedet az élő Istenbe, mert még az orvosok és a gyógyszerek is az Ő uralma alatt vannak, Neki engedelmeskednek, s ezek az Ő eszközei. Ismerd fel, hogy bármelyik nap az Ő szava egészségre változtathatja betegségedet. Helyezd bizalmadat egyedül Istenbe, a Menny és Föld mindenható Teremtőjébe, mert Neki minden hatalma megvan betegséged fölött! Mint beteg ember, soha ne felejtsd el, hogy Jézus a Te Orvosod és Megváltód! Hívd segítségül a Megváltó gyógyító Nevét!

Imádság nehéz éjszakákon
Uram Jézusom! Látod fájdalmas éjszakámat, s segítesz nekem a fájdalmamat hordozni. Hadd, szenvedjek Veled együtt, fájdalmak Férfija!
Segítesz rajtam, hogy türelmesen hordozzam a fájdalmat. Köszönöm Úr Jézus, hogy minden fájdalom megkísértett Téged, amiben most egy kicsit nekem is részem van. Ezért sem hagysz erőmön felül kísértésbe esnem, s hálát adok Neked a példádért. Megtanítottad, s bebizonyítottad nekem, hogy a fájdalom dicsőséget szerez. Ezért hiszem, hogy gazdag áldás fakad Kezedből, ha alázattal elfogadom betegségemet, ha Veled együtt és az Irántad való szeretetből hordozom. Ámen.
(forrás: Irgalmas Újság, 2012/08)

2012. augusztus 4., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A Katolikus Egyház szakadárjaihoz: Ha megszentségtelenítitek Egyházam Törvényeit, meg lesztek büntetve

2012. augusztus 3., péntek, 16:45
Drága szeretett leányom, a föld remegni készül, mivel Atyám haragja azokra a nemzetekre fog kiáradni, akik Atyám Törvényeivel szembeszállnak.
Nem lesz kegyelem, mivel Türelme a végsőkig próbára volt téve.
Bűneik magába foglalják az abortuszt, a gyilkosságot, az olyan törvényeket, amelyek megpróbálják aláásni a Kereszténységet, mint az azonos neműek házassága, és a hamis istenek imádata.
Aztán ott vannak azok a szakadárok Egyházamon belül, akik azzal fenyegetőznek, hogy megtagadnak Engem.
Amikor ők megpróbálják távol tartani magukat Egyházamtól, és amikor új törvényeket próbálnak létrehozni, akkor megtagadnak Engem.
Hűtlenségükért most kivetem őket. A törvények bevezetésére tett próbálkozásaik, melyeknek alapjuk a büszkeség bűne, a bujaság és a világi javak utáni törekvés, nem lesznek tolerálva.
Azt gondolták, hogy nekik megengedhető, hogy eltávolítsák Isten gyermekeit földi Egyházamtól anélkül, hogy elkerülnék Atyám kezét?
Azt gondolják, hogy ők Isten Törvényei fölött állnának?
Ők nem Istent, hanem önmagukat szeretik.
A Katolikus Egyház Törvényeinek nyilvános elutasítása alázatuk hiánya miatt, undorít Engem.
Szégyenteljes igényeik, melyekkel arra próbálják Egyházamat kényszeríteni, hogy az olyan törvényeket fogadjon el, amelyek megsértenek Engem, azt jelenti, hogy önmagukat vetették sötétségbe.
Vallásos eskütételük hiábavalóak.
Megszegték azon fogadalmukat, hogy tiszteljék Egyházamat és engedelmeskedjenek neki.
Nincs joguk önmagukat Egyházam szolgáinak nevezniük, kivéve, ha megbánják és visszatérnek Testemhez, földi Egyházamhoz.
Már figyelmeztetve voltatok. Én a vadonba foglak vetni benneteket.
Ha megszentségtelenítitek Egyházam Törvényeit, meg lesztek büntetve.
Jézusotok

2012. augusztus 3., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Isten, az Atya: Ahogyan Fiamat keresztre feszítették, éppúgy feszítik keresztre földi Egyházát is

2012. augusztus 2., csütörtök, 22:06
Drága leányom, Fiam Egyházának megpróbáltatása a Földön már elkezdődött.
A megkorbácsolás, az üldöztetés készülőben van.
Ahogyan Fiamat keresztre feszítették, éppúgy feszítik keresztre földi Egyházát is.
A megpróbáltatás most kezdődik el.
Fiam azért volt küldve, hogy megmentse az emberiséget a Pokol tűzétől.
Kereszthalálát, mely egy szörnyű, kegyetlen rémtett volt, eszközként engedélyeztem, hogy egy jövőt kínáljak gyermekeimnek.
Fiam Teste, az Ő Egyháza lett a Földön. Papjai és felszentelt szolgái átvették apostolai helyét.
Most a történelem meg fog ismétlődni, mivel Ő újra visszatér, hogy megszabadítsa az emberiséget, és visszaszerezze drága gyermekeimet, hogy beléphessenek Paradicsomomba.
Fiam az igazságot hirdette, és sok embert gyűjtött össze, akik követték Tanításait, és akik nem kételkedtek Szavában.
Aztán, azok árulták el, akik közel álltak Hozzá és az ő sorain belül hűek voltak Hozzá.
Egyházát, a Katolikus Egyházat szintén elárulták, a saját folyosóin belül.
A kísértést a Sátán idézte elő, és Fiam haláláért egy nagy gonoszság volt felelős.
A mai Egyházának a megdöntése már egy ideje elkezdődött. Amint azt Fiammal is tették, sok követő – akik hűségesek az Általam lefektetett Szent Igéhez -, cserbenhagyta Őt.
Aztán elkezdődött a megpróbáltatás, amikor a Fiamat eretnekséggel vádolták. Fiam Egyháza a Földön szintén ezt a sorsot szenvedte el.
A köztük lévő gonoszok miatt, akik súlyos bűntettet követtek el az emberiséggel szemben, sok hűséges követő hagyta el az Egyházat.
Sorra hagyták el Fiamat, és dobták el Tanításait.
Fiam Egyházának megpróbáltatása a Földön hallgatásra bírta a papokat, amikor arról lenne szó, hogy megvédjék Fiam tanításait.
Ők attól félnek, hogy megsértik azokat, akik azok bűnei miatt tagadják meg Fiamat, akik közöttük vannak.
Most Fiam Egyháza, Szeretett Fiam keresztre feszítése óta az összes megpróbáltatás közül a legnagyobbal szembesül.
Egyházát könyörtelenül kigúnyolják, nemcsak a külső, hanem belső ellenségei is.
A Töviskoronát most Fiam Egyházának fejére fogják helyezni, és követői közül csak kevesen fognak mellette állni.
Akárcsak Fiam apostolai János kivételével, akik cserbenhagyták Őt a megpróbáltatása és kivégzése során, úgyszintén Szent Helytartómat is cserben fogják hagyni azok, akik a Vatikánon belül magas beosztásban vannak.
Őt, mint a Katolikus Egyház vezetőjét, arra fogják kényszeríteni, hogy saját hibáján kívül, megszégyenítve, egy szörnyű utat járjon végig.
Bár őt megkorbácsolják, kigúnyolják, és nevetséges színben tüntetik fel, mégsem ő az, akin a bosszújukat akarják kitölteni. Ez az Egyház Igazsága ellen, a Keresztény Egyház – mely Fiam önfeláldozása miatt jött létre – ellen fog irányulni, amelyre kiárasztják majd gyűlöletüket.
A Kereszténységet minden résében, minden nemzetben, minden helyen, ahol Istent imádják, addig fogják ostorozni, ameddig elgyengül a kimerültségtől.
Úgy fogják azt felvezetni a Kálvária útján, mint Fiamat vezették: kikötözik, kötéllel rögzítik, amely lehetetlené teszi számára, hogy elkerülje a gyötrelmet.
Majd, miközben a dombra kapaszkodik, az út minden részén, egészen a csúcsig, kövekkel fogják dobálni, leköpik és kigúnyolják.
Aztán a Keresztre szegezik.
Kevés szimpátiát fognak mutatni iránta azok, akik az Egyházat hibáztatják bűneiért az ártatlanokkal szemben, mialatt ők az Egyház Fejét, Fiamat fogják elítélni.
Ők, Fiamat fogják hibáztatni a mások bűneiért, melyet a Sátán kísértése okozott.
Amikor már Fiam Egyházát Keresztre feszítették, akkor több száz őrt fognak küldeni, ahhoz a hatszáz katonához hasonlóan, akik a Kálvárián álltak azt biztosítván, hogy Húsának egy darabja se maradjon ki a büntetésből.
Egyházának egyetlen egy szolgája sem fog megmenekülni a büntetéstől, akik az Egyház iránti hűségüket hirdetik.
Amikor az Egyházat megfeszítették, akkor majd a táplálék és a víz megvonását teszik bizonyossá, egészen az utolsó leheletéig.
Tanítványai – akárcsak Fiam apostolainak az esetében -, sehol sem lesznek láthatóak.
Ők majd rejtekbe vonulnak, mert félni fognak a megtorlástól.
Mikor már az utolsó lélegzete látható lesz, minden elnémul majd egészen addig, amíg azok éljenzése, akik az Egyházat megfeszítették, a hamis tanokkal süketté teszik majd az egész világot.
Az egyház új fejének a hangja, a csalóé, a Hamis Prófétáé harsogni fog.
Mindenki megkönnyebbülve fog leborulni, hálából Irántam, a Legmagasságosabb Isten iránt. Mert ez az új kezdetnek fog látszani.
Ez után lesz az, hogy ezen egyházon belül, Fiam Jelenléte többé már nem fogja ékesíteni az oltárokat, mert ez nem lehetséges.
Ez után lesz az is, hogy Kezem, a szorongattatás idején, büntetésként fog lesújtani.
Ekkor fog az Armageddon csatája elkezdődni.
Ekkor majd eljövök Fiam által, hogy megmentsem a lelkeket.
Ne tagadjátok meg ezeket a próféciákat.
Ne rejtőzködjetek hamis védelmek mögé, mert ennek a napnak el kell jönnie.
Fiam Egyháza Keresztre-feszítésének be kell következnie a Végső Szövetség miatt.
De aztán az Egyház Dicsőséges Feltámadása, az Új Jeruzsálem, minden könnyet el fog törölni, minden szenvedést, és ezután az Új Korszak következik.
Bízzatok mindenkor Fiamban.
Sohase féljetek, mert Én, a ti Atyátok vagyok, és eljövök majd, hogy megújítsam a Földet, és hogy összegyűjtsem minden gyermekemet ebben az utolsó csodában, melyet Dániel Könyve megjövendölt.
Az Igazság Könyve most már ki van nyilatkoztatva számotokra, gyerekek, amint az meg volt ígérve.
Ne utasítsátok vissza az Isteni beavatkozást, mert az Igazságot Én mondom.
 A Legmagasságosabb Isten

2012. augusztus 2., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Még egyszer kérem Isten minden gyermekét, hogy szenteljék az augusztus hónapot a lelkek megmentésére
 
2012. augusztus 1., szerda, 16:45
Gyermekem, sok változás, melyekből sokat felfedtek neked az elmúlt időben, bizonyosodik be a világban.
Sok lesz a pusztulás, a nyugtalanság és büntetés, amelyek mind be fognak következni az emberiség bűnei miatt.
Még egyszer kérem Isten minden gyermekét, hogy az augusztus hónapot a lelkek megmentésére szenteljék.
A következőket kell megtennetek: menjetek naponta Szentmisére és vegyétek magatokhoz a Szent Eukarisztiát. Aztán minden nap délután háromkor mondjátok el az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét.
Azok közületek, akik tudtok, hetente egy napot böjtölnötök kellene.
Gyermekeim sokkolva lesznek, miközben ezek a változások majd bekövetkeznek, de Atyám Kezétől sohasem kell félnetek, ha hűségesek vagytok Szeretett Fia, Jézus Krisztus tanításaihoz.
Kérlek, hogy az Élő Isten Pecsétjét az elkövetkezendő hónapokban tartsátok magatokhoz közel otthonaitokban, mert sok minden fog most kibontakozni.
Fiam, Jézus Krisztus Testét – mely Egyházában jelen van a Földön – meggyalázzák, és rettenetesen fog szenvedni.
Sok terv már folyamatban van, hogy megbuktassák Fiam Egyházát és az nagyon hamar össze fog omlani.
Egyéb, megjövendölt események lesznek láthatók természeti katasztrófákon keresztül, amint Atyám keze büntetésként sújt le azokra a nemzetekre, akiknek bűnös törvényei már nem tűrhetők el.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért a lelkekért ebben az időben, akik talán ezen események során szenvedni fognak.
Használjátok ezt a hónapot arra, hogy imádkozzatok mindazokért a lelkekért, akik esetleg a háborúkban, a földrengések során, vagy a közelgő Gyónás, a Nagyfigyelmeztetés alatt fognak elpusztulni.
Szívem szorosan összefonódott veletek gyermekek, és nekünk együtt keményen kell dolgoznunk, hogy lelkeket mentsünk.
A lelkek megmentéséért Imádkozván, Atyám Szent Akaratát visszük végbe.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Szűzanyánk üzenete Medjugorje-ból 2012. augusztus 2-án

*Medjugorje, 2012. augusztus 2.*

 Drága gyermekek ! Veletek vagyok, és nem adom fel. Szeretnélek megismerteteni benneteket Fiammal. Szeretném, hogy a gyermekeim velem legyenek az örök életben. Szeretném, hogy megérezzétek a béke örömét, és  örök üdvösségetek legyen. Imádkozom azért, hogy legyőzzétek az emberi gyengeséget. Kérem Fiamat, hogy adjon nektek tiszta szívet. Drága gyermekeim, csak a tiszta szívek tudják, hogyan hordozzák a keresztet, és hogyan hozzanak áldozatot a bűnösökért, akik megbántották a Mennyei Atyát, és akik  ma is megsértik Őt, anélkül, hogy megismerték volna.  Imádkozom azért, hogy felismerjétek az igaz hit világosságát, amely csak a tiszta szív imájából fakad. Akkor mindazok, akik a közeletekben vannak megérzik majd Fiam szeretetét. Imádkozzatok azokért, akiket Fiam kiválasztott, hogy az üdvösség útján vezessenek benneteket. Legyen zárva a szátok minden ítéletre. Köszönöm nektek.

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

2012. augusztus 1., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szűz Mária: ‘Fiam Tanításainak Igazsága’ hirdetésének mulasztása azt jelenti, hogy Isten feledésbe merült
 
2012. július 31. kedd, 18:10
Gyermekem, az üldöztetés, amelyet elviselsz, az Igazság Könyvének kiadása miatt van.
A gonosz akadályokat állít utad mentén, és semmi nem állítja meg abban, hogy zaklatásával kikészítsen téged.
Fontos, hogy figyelmen kívül hagyd azokat az állandó, gonosz hazugságokat, melyeket azok mutatnak be neked, akik azt állítják, hogy jártasabbak Isten Igéjében.
Az, hogy ők elutasítják ezeket az üzeneteket, nem fontos. Egyedül csak a Fiam Szava az, amire neked válaszolnod kell, semmi másra.
Neked bíznod kell Fiamban, és csendben kell maradnod, amikor azok, akiket a hazugság elvakított, azt próbálják elérni, hogy elgáncsoljanak téged. Ne hallgasd meg őket. Ne válaszolj nekik. Helyette egyszerűen csak hirdesd Isten Igéjét.
Gyermekem, jelenleg, Krisztus oly sok követője szenved. Hangjuk csak egy suttogás abban a világban, amelyben a földi csodák dicsőségéről ordítanak.
Isten igaz Igéjéről nyilvánosan már nem nyilatkoznak, még Isten szolgái sem a templomokban.
Feszélyezve érzik magukat, hogy látják őket, amint az Igazságot hirdetik, így reménytelenül vándorolnak, hogy a zűrzavar közepette megtalálják útjukat, melyet a szekularizmus okozott.
Sértésnek számít, ami széles körben terjed, ha Istent, vagy szeretett Fiamat megemlítik. Nagyon kevés léleknek van elegendő bátorsága ahhoz, hogy felálljon, és Krisztus katonájának vallja magát.
Még a szent lelkek is félnek ezt megtenni, attól félve, hogy felháborodást okoznak a pogányok között.
‘Fiam Tanításainak Igazsága’ hirdetésének mulasztása azt jelenti, hogy Isten feledésbe merült.
Mennyire sírok, amikor azokat a szegény kis gyermekeket látom, akiket oltalmazóik figyelmen kívül hagynak lelkük fejlődésében.
Ők, a Szentlélek táplálékát hiányolják, mert nem tanították meg őket, hogy hogyan vallják meg Istennek a szeretetüket. Sokan nem hisznek Istenben, az Atyában. Ez elszomorítja Őt.
Neked, gyermekem, egy nehéz feladat adatott. Amikor ezen égi üzenetek tartalmát a világgal közlöd, akkor a támadás három forrásból fakad:
Azoktól, akik hisznek Istenben, de Isten Szavát, melyet most kap meg a világ, nem hajlandók meghallgatni.
Azoktól, akik azt vallják, hogy Fiam földi Egyházának a vezetői, de nem hajlandók hallani, mert nem fogadják el a próféciákat.
És végül azoktól, akik egyáltalán nem hisznek Istenben.
Hangod továbbra is süket fülekre fog találni, de nem szabad hagynod, hogy ez elbátortalanítson téged.
Mindaz, amit tenned kell az, hogy minden dologban engedelmeskedj Fiamnak, és mindent az Ő Szent Kezébe helyezz.
Idővel ők hallani fognak. Amikor ezt majd megteszik, akkor sok lélek fog Fiamhoz fordulni szeretettel és örömmel a szívükben.
Soha nem szabad tétováznod, vagy haboznod, amikor Fiam kérésére válaszolsz, hogy biztosítsd Isten Szavának mindenkihez való eljutását a világon, amelyet ebben az időben adok.
Felkérem Isten minden gyermekét, hogy válaszoljanak azon hívásomra, hogy legyenek most hűségesek Fiam Szent Szavához. Ő, Isten minden gyermekét szereti, és azt szeretné, hogy minden lelket felkészítsen az oly régen várt Második Eljövetelére.
Ne tagadjátok meg Őt! Fogadjátok el Irgalmassága Kezét, mielőtt túl késő lenne.
Szerető Édesanyátok,
A Föld Királynője
A Megváltás Anyja


Engedjétek meg Nekem, hogy minden bajból a biztonságba emeljelek át benneteket, távol az Antikrisztustól
2012. július 31., kedd 20:00
Drága szeretett leányom, hallgass meg Engem, amint most arról tájékoztatlak téged, hogy az Én Időm szinte elérkezett a világra.
Kevés időtök van addig, amíg a sötétség napjai eltűnnek, és egy új hajnal, egy új kezdet jelenik meg.
Félelmetek és aggodalmatok minden könnye nemsokára elmúlik, mert kevés idő maradt a Dicsőséges Béke Korszakának a kibontakozásáig.
A Földi Királyság megújulására rövidesen sor kerül, és Isten minden gyermeke fölötti Uralmam, felváltja a Sátán székhelyét.
Követőim, összezavarodottságotok Hívásom hitelessége miatt, amelyet jelenleg hozzátok intézek, el fog tűnni.
Minden világossá válik majd, mint a kristálytiszta víz – melynek az Én Mennyei Testem a forrása –, amint az most kiárad, hogy feleméssze Isten minden gyermekének a szívét.
Az Igazság Fénye lángra lobbantja majd a világot, az egyre növekvő sötétség ellenére is, amely, mint egy fekélyes betegség telepedett le a világ minden sarkában.
Hamarosan az Igazság szabaddá fog tenni benneteket, megtisztítva utatokat minden kétségetektől és félelmetektől, és szabaddá teszi bennetek az elme és a lélek tisztaságát. Aztán eltelve Szentlelkemmel, egy világméretű megtérésre kerül sor.   
Azoknak, akiknek gyenge a hitük, meg fog újulni, és egy új Keresztény Hadsereg Igazsága fog létrejönni.
A remény, a szeretet és az imádság fognak fenntartani benneteket, miközben Én a világot, az oly régen megígért Új Örökség felé vezetem.
Azok közületek, akik féltek Üzeneteimtől, a következőkre emlékezzenek:
Az a világ, amely rátok vár, egy nagyszerű Ajándék számotokra és családjaitok számára. Ez egy olyan Paradicsom, amelyre vágynotok kellene, mert ezt a Földön, amit már ismertek, semmivel sem lehet összehasonlítani.
Ha szerettek Engem, akkor bízzatok Jóságomban, Szeretetemben, Ígéretemben, vagyis, hogy abba a Dicsőséges Örökségbe viszlek benneteket, amelyre születettek.
Adjátok fel most minden gondjaitokat és félelmeteket.
Engedjétek meg Nekem, hogy minden bajból a biztonságba emeljelek át benneteket, távol az Antikrisztustól.
Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat e 71. imáját:
Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől
Ó, Jézus, mentsd meg Isten gyermekeit az Antikrisztustól.
Védj meg minket a Föld ellenőrzésének terveitől.
Urunk, ments meg minket az üldöztetéstől.
Védd meg a sötét lelkeket az Antikrisztustól, hogy Szemedben megmenekülhessenek.
Segíts minket gyengeségünkben.
Lelkileg erősíts meg minket, hogy felemeljük és vezessük egymást, miközben Hadseregedben a Paradicsom Kapui felé menetelünk.
Szükségem van Rád, drága Jézus.
Szeretlek Téged drága Jézus.
Dicsőítem Jelenlétedet a Földön.
Kerülöm a sötétséget.
Imádlak Téged és átadom neked testemet és lelkemet, hogy Jelenléted Igazságát kinyilatkoztathasd nekem, hogy mindenkor bízzak Irgalmasságodban. Ámen.
Most menjetek békével, és úgy készítsétek fel a lelketeket, hogy erősek maradjatok és hűségesek Hozzám, miközben Én az Örök Élet felé vezetlek benneteket.
Jézusotok

2012. július 31., kedd

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete



2012. július 21. Szentségimádáson a Szentlélek imája: "Drága Jézusom! Imádlak Téged szívem, lelkem teljességéből. Te vagy számunkra a fény, az élet, a remény, a bölcsesség, a boldogság és az örök élet.

Imádott Jézusom, fenséges Királyom! Kérve kérlek, légy kegyes hozzám, nyomorult méltatlan szolgádhoz, és add meg nekem, amire oly nagyon-nagyon vágyom! Hadd lássam Arcodat színről színre! Hadd örvendezzek Benned mindörökre! Hadd adjak hálát Neked, drága Megváltómnak, és lássam dicsőségedet, amint ezt Te Magad az Atyától kérted.

Ó jóságos Uram! Mikor jelenhetek meg már színed előtt? Vágyva vágyom rá, hogy eljöjj értem, és kiragadj engem ebből a siralomvölgyből! Akkor, amikor Te akarod. Úgy, ahogy Te akarod. Légy áldva és imádva mindörökké! Hiszem és tudom, hogy eljössz értem, ó hőn imádott Isteni Hitvesem, Királyom, örök mennyországom. Légy áldva és imádva most és mindörökkön örökké! Ámen."

2012. július 22. itthon Szentmise közvetítést hallgattam. Úrfelmutatáskor az Úr Jézus ezeket mondta: Megpecsételtelek Szent Véremmel. Szent Vérem ragyog homlokodon, szíveden és lelkeden. Atyám csak Szent Véremet látja rajtad, mert beborítottalak drága Szent Véremmel."




2012. július 27. Szentségimádáson Jézus: "Drága gyermekeim! Az idő közel. Készüljetek! Hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Valljatok meg Engem a pogányok előtt, hogy Én is megvalljalak titeket Atyám és szent angyalai előtt! Ne feledjétek: aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Gyermekeim! Most olyan eseményeknek lesztek tanúi, amelyek egyedülállóak a történelemben. Most jön el e beígért tisztán látás, a Szentlélek kiáradása, a nagy figyelmeztetés. Ez a legnagyobb kegyelem a bűnös emberek számára. Készüljetek, mert nagyon közel van! Mindenki meglátja egész életét, cselekedeteit, jóságát vagy gonoszságát az Én szememmel. Nem lesztek akkor elfogultak magatok és bűneitek iránt. A bűnt bűnnek fogjátok látni. Akkor nem tud becsapni benneteket a sátán, aki téveszméket hintett el köztetek, és ti vakon követtétek. Most szembesültök tévedéseitekkel, és megismeritek az egyetlen igazságot, Engem, az élő Evangéliumot, az egy igaz Isten Igéjét, Aki leszálltam közétek a földre. Ott hagytam Atyám dicsőségét, hogy megismertessem veletek Atyám tanítását, és az Ő végtelenül irgalmas szeretetét. De ti figyelmen kívül hagytátok az Igét. A saját fejetek után mentetek. Megvetettetek Engem, és tanításomat, pedig Én a Véremet ontottam értetek a keresztfán. Mindenféle hazugságot elolvastok, mindenre van idő, de az Evangélium tanítását nem ismeritek. Találóan írt erről a nemzedékről Szent Pál apostol: "...az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent. ...mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak." (2 Tim. 3, 1-4.7.) Pedig csak magatoknak ártotok, mert elveszítitek az örök életet. Az Én végtelen örök szeretetemnek köszönhetitek a nagy figyelmeztetést, amelyet azért adok, hogy megmentselek benneteket a pokol örök tüzétől, hogy megadjam a tisztán látást, hogy megtérjetek, és üdvözüljetek.

Gyermekeim! Nagy harc folyik értetek. "Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el." (1 Pt. 5, 8) Ti egy valóságos csatatéren éltek. Az ördög nem alszik. Kétszínű, aljas, hazug és ravasz. Ti csak úgy tudjátok legyőzni, ha életszentségben éltek. Ez azt jelenti, hogy szüntelenül imádkozzatok, minden vasárnap, vagy naponta vegyetek részt a Szentmisén, járuljatok Szentáldozáshoz, és havonta, vagy gyakrabban gyónjatok. Ha ezt nem teszitek, és Nélkülem akartok élni, akkor úgy jártok, mint a fegyvertelen katona a háborúban, elesik. Eltapos titeket a sátán, mert ő erősebb, mint ti. Ti csak Velem együtt tudtok győzelmet aratni felette, mert Én Isten vagyok, és a sátán csak annyit tehet, amennyit Én megengedek. Ti szabadítjátok ki a pokolból az ördögöket, amikor beengeditek őket az életetekbe. Hagyjátok magatokat rászedni a gonoszságokra, pedig tudjátok, hogy az bűn. A sátánnak nincs keze, lába. Ő nem tud ölni, rabolni, gyilkolni, háborúkat vezetni. Mindezeket ti, emberek követitek el, amikor szóba álltok vele, és engedelmeskedtek neki. Nincs halál. Amikor elveszitek a másik ember életét, megrövidítitek az idejét az örök életre való felkészülésre. Mert egyedül erre kaptátok a földi életet, hogy szeretetben éljetek egymással, tegyetek minél több jót, és ezzel megszerzitek a magatok számára az örök életet. Az Evangéliumban megmondtam: mit ér az embernek, ha az egész világot megszerzi, de a lelke kárt szenved. Mit adhatna cserébe lelkéért?

Gyermekeim! Az üdvösség ingyen kegyelem. A végtelen Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Ha Isten így szerette a világot, nektek is szeretnetek kell Őt, mert Isten azoknak készítette a mennyországot, akik Őt szeretik. Értelmetlen az anyagi javak hajhászása. Minden itt marad. Keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek. Az élethez két dolog kell: az Istenbe vetett bizalom, és a szorgalmas munka. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Aki megéli az életszentséget, vagyis tettekre váltja tanításomat, arról Én Magam gondoskodom. Nem lát hiányt semmiben, mert Én Mindenható vagyok. Én megszaporítottam a kenyeret és a halat is, és emberek ezreit lakattam jól. Én megadom ezt a kegyelmet mindazoknak, akik Engem szolgálnak. Higgyetek Bennem, és kövessétek hívásomat! Én emberek halászaivá akarlak tenni benneteket. Az aratni való sok, a munkás kevés. Ha tudnátok, milyen nagy boldogság Engem szolgálni, mind ezt akarnátok tenni. Értelmetlen, üres, sivár és céltalan az életetek, mert nem akartok Engem szolgálni. Inkább szolgáltok a sátánnak, és Engem okoltok, ha nagy bajokba kerültök, semmi sem sikerül, és boldogtalanok vagytok. Most megkapjátok a tisztán látást, és mindent meg fogtok érteni. Ez lesz életetek legtartalmasabb órája, amikor különbséget tudtok tenni jó és rossz között. Valódi örök érték, és szemét között. Értsétek meg végre: az idő eljött. Nem lehet többé bukdácsolni, és kétfelé sántikálni. Lehullanak az álarcok. Leleplezem a képmutatókat. Véget vetek a hazugoknak, akik álnokul rászedték embertársaikat. Értsétek meg végre: nem az anyagi javak megszerzése adja az örök életet. Azt az Emberfia adja nektek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Én feltámasztom az utolsó napon. Ez azt jelenti, hogy ha meghal is élni fog.

Gyermekeim! Nincs halál. Amikor kiléptek földi testetekből, mint egy ruhából, az egyéni ítélet következik. Meglátjátok egész életeteket leperegni a bölcsőtől a sírig. A szerint, hogy jót, vagy gonoszat cselekedtetek, három út áll előttetek: az életszentségben élők, akik megtartották tanításomat, felmennek a mennybe.
Akik követték tanításomat, de közben el-elbuktak, a tisztítótűzbe mennek. Ide tartoznak azok is, akiket mások imájára mentek meg. Akik mindvégig megvetnek Engem, és tanításomat, és sorozatosam visszautasították hívásomat, azok a földről a pokolba mennek. Ne tévesszen meg benneteket egy dolog: ha valaki sok jót cselekedett, de nem szeretetből, hanem hiú dicsőségvágyból tette, azt nem üdvözíti jó cselekedete. Nálam csak a szeretet számít. Még a puszta szándékot is megjutalmazom, ha az őszinte tiszta szeretetből fakad. Minden az Én kegyelmem. Ha egy ember szeretetből elhatároz valami jót, de közben megbetegszik, és nem tudja teljesíteni, Én úgy veszem, mintha megtette volna, és megjutalmazom érte. Ugyanígy a rossz szándékot is. Ha akadályoztatva volt valaki, és azért nem tudta elkövetni, úgy veszem,mintha megtette volna, és megbüntetem érte. Ez az Evangélium tanítása.

Gyermekeim! A tét nagy. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Ti döntitek el örök sorsotokat. Én megadtam hozzá a tudást és a bölcsességet, hogy helyesen döntsetek. De nektek kell dönteni. Helyettetek ezt senki más nem teheti meg. Mindenki magáról ad számot. Így igazságos. Ez méltó az emberhez. Legyetek körültekintőek, hogy mikor kinek engedelmeskedtek: Istennek, vagy a sátánnak. Amikor nem tudtok dönteni, tegyétek fel magatokban a kérdést: kinek az érdeke, hogy én ezt tegyem? Ha az üdvösségem szempontjából az én javamat akarja, akkor azt Isten akarja. De ha nem, akkor az ördög. Mindig az üdvösség legyen az elsődleges szempont. Én az életemet adtam, a Véremet ontottam a ti megváltásotokért. Legyetek éberek! Törekedjetek bejutni a szűk kapun, mert széles az út, és tágas a kapu, amely a kárhozatba visz. Sokan mennek rajta. Ti törekedjetek úgy élni, hogyha bármely pillanatban kiszólítalak benneteket a testetekből, elnyerjétek az örök életet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

2012. július 30. Szentségimádáson az Úr Jézus felszólított, hogy nyissam ki az Újszövetségi Szentírást! Ide nyílt ki: 1 Pt. 4, 7. 17. “Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?”
Jézus: “Gyermekeim! Ítélet zajlik most a világ, és Isten háza népe felett. Az ítélet ez: megrostálok mindenkit kivétel nélkül. Kettéválasztom őket: Istennel, vagy Isten ellen. Nem tűröm meg többé a képmutatókat. Ők a hazudozók, akik a hazugság atyját, a sátánt szolgálják. Ezért nem jöhetnek be országomba. Ők a pelyva, akiket az aratók tűzbe vetnek. Ez az örök tűz, a pokol, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. Az igazak pedig, akik életpéldájukkal és szavaikkal sokaknak tanították Isten Igéjét, örökké ragyogni fognak Atyjuk országában, miként a csillagok. Azért engedem meg az Egyház üldözését, hogy napvilágra kerüljenek az igazak és a hamisak. Csak az igazak fognak megmaradni mindhalálig hűségesen Mellettem. A hamisak elfutnak, mert ők csak béresek. Csak érdekből csatlakoztak az Egyházhoz. Hűséges, igaz vértanúim, az Egyház magvetése. Az ő példájuk láttán a gyengék megerősödnek, a hitetlenek megtérnek. Mert csak az igazi hűség és szeretet képes az életét adni Értem. A jó példa vonz, sok igaz tanút terem. Ó, ha tudnátok, mily sok kegyelmet kapnak a vértanúk! Nélkülem nem tudnának kitartani mindhalálig. Az ő igenjüket az Én mindenhatóságommal egyesítem, így tudják beteljesíteni igenjüket, amelyet megvallásomkor tettek. Én Magam viszem bennük végbe dicsőséges örök tervemet, amikor a vérük kiontása után, Atyám dicsőséges trónja elé vezetem őket, ahol Atyám gyönyörködik bennük, mint jó illatú rózsákban örökkön örökké. Ők járnak a legszorosabban az Én nyomomban. Én is a Véremet ontottam értetek a keresztfán, Magamra véve a ti bűneiteket. Feltámadásom után felmentem a mennybe, ahol az örök dicsőség várt Rám Atyám jobbján. Így lássátok az üldözést és a vértanúságot! Kövessetek Engem minden körülmények között, és Én a fejetekre teszem az örök élet koszorúját. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága Gyermekeim! Akik Bennem élnek, állandó gyönyörűségek forrására találnak. Akik Engem imádnak, a legnagyobb boldogság részesei mindörökké. Akik Nekem szolgálnak, azok a legnagyobb méltóságot és tiszteletet élvezik egy egész örökkévalóságon át, amellyel Maga az Atya jutalmazza meg őket, mert az Ő üdvösségtervének a megvalósítói Énbennem, Énáltalam és Énvelem. A legnagyobb cselekedet a földön, az Istent szolgálni. Ez pedig nem más, mint tettekre váltani az Evangéliumot. Ez maga az életszentség. Mindenki ott, ahol van, és azzal a személlyel, akit elé viszek, és akik a környezetében élnek, gyakorolhatja a felebaráti szeretetet. A legnagyobb jó az, ha az üdvösségre vezeti a másik embert. Legyen az a saját gyermeke, unokája, házastársa, rokona, szülője, munkatársa, szomszédja, barátja, ismerőse. Mindenkit Hozzám kell vezetnie. Ezt bíztam rátok: tegyetek tanítványaimmá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ha valaki akadályoztatva van abban, hogy megkeresztelkedjen, ti magatok is megkeresztelhetitek. Adtok neki egy nevet. Fontos, hogy legyen ilyen nevű szent, mert ő lesz a megkeresztelendő védőszentje. Pl. így: Tamás, én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és szentelt vízzel keresztet rajzoltok a homlokára. Majd elmondjátok neki, hogy ez a szentség eltörölte az összes bűnét, és a Mennyei Atya gyermeke lett, amely a legnagyobb kegyelem mennyen és földön. Ezt azért mondom nektek, mert hamarosan kitör a keresztényüldözés. Nem lesznek papok. Zárva lesznek a templomok. Ti magatok fogjátok megkeresztelni a gyermekeket és a felnőtteket, akik megtérnek Hozzám.
Drága gyermekeim! Térjetek meg! Ezek az utolsó felszólításaim! Ne hallgassatok a sátánra, aki azt sugallja: ráértek még. Majd a halálotok óráján meggyóntok, megáldoztok, és felveszitek a betegek szent kenetét. Én szüntelen készenlétet kértem, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A halál hirtelen jön. Az egész életeteket arra kaptátok, hogy készenlétben várjátok a halál pillanatát. Ekkor dől el örök sorsotok. Az az ember, aki bölcs és előrelátó, minden nap imádkozik magáért, a jó halál kegyelméért. Mit jelent a jó halál? Készenlétet. Rendszeres gyónást, gyakori Szentáldozást. Isten törvényeinek a megtartását, vagyis az evangéliumi életszentséget. Amilyen az életetek, olyan a halálotok. Ha így éltek, a földről a mennybe jöttök. Ezért kértem tőletek: legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok! Ha tudnátok, milyen mennyei boldogság így élni, mindnyájan ezt a tanítást követnétek! Isten a tartalom, a jó cél, az öröm, a boldogság, a remény, a bizalom, az örök javak forrása. Ne a mulandókért törjétek magatokat! Az úgysem a tiétek. Csak ideig-óráig örülhettek neki. Aztán lecsukjátok szemeteket, és mindent kiengedtek a kezetekből. Előttem pedig üres kézzel álltok meg, mert elfecséreltétek az időt a mulandókra, ahelyett, hogy a maradandókkal foglalkoztatok volna. Aki Engem szolgál, az nem lát hiányt semmiben, mert Én Magam gondoskodom róla. Az Evangéliumban ezt mondtam: keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek. Nem az a fontos, hogy milyen autóval közlekedtek, hanem az, hogy a lelketekbe befogadjátok-e az Én tanításomat, és tettekre váltjátok-e? Ezt hozzátok magatokkal az ítéletre, amikor meghaltok. Ezek az örök kincsek. Nélkülük üres, céltalan és boldogtalan az életetek. Térjetek meg! Én boldoggá teszem az életeteket. Értelmet, célt adok elétek. Ha tettekre váltjátok tanításomat, soha nem látott örök boldog életet adok nektek. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Váltsátok tettekre tanításomat, mert nagyon hamar meg kell állnotok Szent Színem előtt. Akkor lepereg előttetek egész életetek. Minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek. Minden élethelyzet, amikor együttműködtetek kegyelmemmel, vagy elutasítottátok. Amikor eleget tettetek hívásomnak, vagy megvetettétek azt. A mulasztás nagy bűn. Szent Jakab apostol ezt
írja: “Aki tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el.” (Jak. 4,17) Ilyen mulasztás a vasárnapi Szentmiséről való távolmaradás, vagy a vasárnapi pihenés megszegése. A napi ima elhanyagolása, végül elhagyása. Az idő rossz beosztása. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Semmit sem veszítetek, ha nem néztek TV-t. De ha nem imádkoztok, örökre elkárhoztok. Értsétek meg: minden itt marad, de a cselekedeteiteket magatokkal hozzátok. Most nagyon nehéz évek előtt álltok. Csak az maradhat közületek állva, aki szüntelen imádkozik, és amíg még lehetőség van rá, járul a Szentségekhez, gyón, áldozik. Ezek lesznek a sátán végső csapásai. Ezután az új kor következik. Amikor ellenfelem azt hiszi, hogy győzött, akkor fogom megsemmisíteni a hatalmát, és ezer évre megkötözöm a pokolban. Vigyázzatok! Nagyon ravasz és hamis. A jót színlelve szedi rá áldozatait, hogy
behódoljanak neki. Csak aki állhatatosan imádkozik, kéri a Szentlelket, ismeri a Szentírást, azt nem fogja tudni becsapni. Az Újszövetségi Szentírásban minden benne van. Ha azt elolvassátok, és a szerint éltek, nem tud elbuktatni benneteket. Semmi esetre se engedjétek magatokba ültetni a fenevad bélyegét, a chipet! Ha ezt megengeditek, akkor az egész életeteket átadjátok a sátánnak. Ne higgyétek el, hogy ez nektek előnyös! Majd különböző praktikákkal hozakodnak elő. Végül kényszeríteni fognak, hogy nem adhattok, nem vehettek, ha a fenevad bélyegét nem viselitek. Mondom nektek: bízzatok Bennem, Én Mindenható vagyok! Én ugyanaz az Isten vagyok tegnap, ma és mindörökké, Aki megszaporítottam az öt kenyeret és a két halat, amelyből ötezer férfi evett, plusz a nők és a gyermekek, és tizenkét kosár telt meg a maradékkal. Én gondoskodom rólatok, de a bizalmatokat kérem. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül.
Drága gyermekeim! Nagyon nehéz idők elé néztek. Ezeket nem azért mondom nektek, hogy megfélemlítselek benneteket, hanem azért, hogy egyre szorosabban egyesüljetek Velem, Megváltótokkal, Aki Magamra veszem a ti igátokat, és megkönnyítem terheteket. Ha kitartotok Mellettem, Én az örök haza boldogságába vezetlek benneteket. Ne felejtsétek el soha: a sátán mindig csak annyit tehet, amennyit az Isten megenged neki. A sátán az örök vesztes, ezért aki mellé szegődik, örökre elkárhozik. Isten az örök győztes, és aki átadja Neki az életét, és egyesülve van Vele, az már itt a földön örök győzelmet arat a sátán, és a világ fölött, mert a mennybe megy, az örök boldogságba. Gyermekeim, ha tudnátok, mi vár rátok a mennyben, mindent vállalnátok, csakhogy azt elnyerjétek. Higgyetek Nekem! Éljetek szeretetben, és már itt köztetek lesz a mennyország, amely halálotok után folytatódik örökkön örökké. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Katolikus Egyházam cafatokra szakadt, de a Sátán mégsem fogja Egyházam lelkét megkaparintani, vagy felemészteni
 
2012. július 30., hétfő, 1:00
Drága szeretett leányom, a Getszemáni kertben lelki gyötrelmemet akkor szenvedtem el, amikor a Sátán a Katolikus és Apostoli Egyház végidőkben való hűtlenségét mutatta meg.
Ekkor a Sátán, aki a jövő látomásaival kínozott Engem, megmutatta Nekem az Egyház langyos szolgáit ezekben a ti időtökben.
Ők lehetővé tették a büszkeségnek és a valótlanságoknak – mivel bűn iránti toleranciájuk elhatalmasodott rajtuk –, hogy megvakítsa őket isten Igazságára.
A világi javak hajhászás miatt sok Felszentelt Szolgámnak nem volt elegendő együttérzés és alázat a szívében ahhoz, hogy Követőimet, a lelkük megmentése érdekében a szükséges szentségek felé vezessék.
Oly sokan fordultak Ellenem, bár ők azt mondják, hogy szeretik Isten gyermekeit.
Azáltal, hogy ők Isten nevében a toleranciát részesítik előnyben, egy hamis tant mutatnak be, amely elfedi az Igazságot.
Földi Egyházam szakadárjait – akik azt állítják, hogy a Katolikus Egyház nevében egy új típusú követési módot hoztak létre, de akik Tanításaimat tagadják-, a sátán kísérti, aki Egyházamat el akarja pusztítani.
Ő, a gonosz, már szörnyű bűnöket okozott, megfertőzve Egyházamat, és most az utolsó szöget akarja beütni, amikor Egyházamat keresztre fogja feszíteni, és a Pokolba fogja dobni azokat a Felszentelt Szolgáimat, akik azzal, hogy megkönnyítik a bűn elfogadását Isten gyermekei között, megszentségtelenítik Szavamat.
Az Arcomba csapott bűneik, azzal, hogy trágárságokat vonultatnak fel Előttem, melyekről azt állítják, hogy Isten elfogadja és tolerálja azokat, szigorúan meg lesznek büntetve.
Ők a büszkeség és a megtévesztés bűne által, félre merik vezetni a lelkeket egyenesen a sötétség barlangjába, anélkül, hogy megértenék, hogyan ítélik a tüzes tóra a lelkeket.
Sokan vannak félrevezetve Felszentelt szolgáim közül, és ők nem tudnak róla. De sok ilyen szolga, ha önmagukhoz őszinték lennének, tudnák, hogy össze vannak zavarva.
Aztán ott vannak azok, akik Felszentelt szolgáimként adják ki magukat, de a másik oldalról jönnek. Ők a fenevad rabszolgái, akik szándékosan felszentelt papjaimként mutogatják magukat.
Oly rettenetes kínszenvedést okoznak Nekem. Nemcsak megrontják a lelkeket, hanem tudatosan egyezséget kötöttek a Sátánnal, akik majd felfalja őket.
Ők a Szent Eukarisztia előtt aljas tetteket hajtanak végre, de kevesen tudják, hogy ilyen tetteket követnek el. Mégis vágyom a lelkükre.
Katolikus Egyházam cafatokra szakadt, de a Sátán mégsem fogja Egyházam lelkét megkaparintani, vagy felemészteni. De a fenevad elcsábíthatja és elpusztíthatja Egyházam Szolgáit.
Itt az ideje, hogy közbelépjek és segítsek nekik felülemelkedni ezeken a szörnyű kínokon.
Szükségem van rátok Követőim, és közületek azokra a Felszentelt szolgákra – akik felfogják, hogy mi történik köztetek -, hogy imádkozzátok ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 70. imáját:
Ima a Klérusért, hogy állhatatosak és hűségesek maradjanak Isten Szent Szavához
Ó, drága Jézus, segíts Felszentelt szolgáidnak, hogy amint az Egyházadon belüli szakadás kibontakozik, felismerjék azt.
Segíts szent szolgáidnak, hogy állhatatosak és hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz.
Soha ne engedd, hogy a világi becsvágyak elhomályosítsák az Irántad lévő tiszta szeretetüket.
Add meg nekik azokat a kegyelmeket, hogy tiszták és alázatosak maradjanak Előtted, és hogy a Szent Eukarisztiában tiszteljék Jelenlétedet.
Segítsd és vezesd mindazokat a Felszentelt szolgákat, akiknek talán langyos az Irántad való szeretetük, és éleszd újra a Szentlélek lángját a lelkükben.
Segíts nekik, hogy felismerjék a kísértéseket, amelyeket eléjük helyeznek, hogy eltereljék őket.
Nyisd meg szemüket, hogy mindenkor láthassák az Igazságot.
Áldd meg őket, drága Jézus, és borítsd be őket drága Véreddel ebben az időben, hogy a bajtól biztonságban tartsa őket.
Adj nekik erőt, hogy ellenálljanak a Sátán csábításának, amikor összezavarodnának a bűn létezése tagadásának vonzásától. Ámen.
Egyházam gerincét Felszentelt szolgáim alkotják.
Ebben az időben ők az első sorban vannak, hogy szembenézzenek a Sátán támadásának egy borzalmas rohamával.
Segítsetek Nekem, hogy vezetni tudjam őket az ösvényen, megmentvén maradék Egyházamat, mivel az a szakadás felé halad, melyet rövidesen a Hamis Próféta fog előidézni.
Gyűljetek össze és imádkozzatok Szent Szolgáim egyesítéséért, akikre szükség van, hogy erőben tartsák Egyházamat az elkövetkezendő napokban.
Jézusotok

2004. július 29-e óta Kolumbiából

Gyermekeim, ne gyűjtsetek gazdagságot magatoknak ebben a világban, mert hamarosan minden meg fog történni. Inkább a Mennyország kincseit gyűjtsétek, ahol minden megmarad és semmi sem vész el.

2012. július 2. 2:15
SZENTSÉGES SZŰZ MÁRIA FELHÍVÁSA ISTEN GYERMEKEIHEZ
Szívem kicsiny gyermekei, Isten békéje legyen veletek!
Keressetek menedéket nálam, és ne féljetek, továbbra is imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, és ne hagyjátok abba, mert Szent Rózsafüzérem ereje a szabadságot adja majd nektek. Az ellenségem nem tudja megérinteni azokat, akik hittel és odaadással imádkozzák a Rózsafüzért, mert én mindazok mellett vagyok, akik imádkoznak és meditálnak szeretett Fiam születése, élete, szenvedése és halála fölött. Imádkozzatok azokért, akik nem imádkoznak, és a bűnösökért az egész világon, hogy ők is irgalomban részesülhessenek, mert ha nem imádkoztok értük, akkor a lelkük el fog veszni Isten igazságosságának ösvényén. Imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, és Isten békéje lesz veletek, és anyai védelmemet sohasem fogjátok hiányolni.
Kicsinyeim, egy nagy esemény fogja megváltoztatni az emberiség sorsát. A jelek az égen fokozódni fognak, a megtérés felhívásaként minden elkezd megváltozni egyik pillanatról a másikra. Tehát fel kell készülnetek, hogy ne érjen meglepetés benneteket, ha ez bekövetkezik. Ismét mondom kicsinyeim: tartalékoljatok nem romlandó élelmiszereket, mert az éhínség közeledik, ne legyetek olyan makacsok. Szerezzetek be élelmiszert, mert bolygótok az átalakulás szakaszába lép be, mely minden teremtmény életére hatással lesz.
Az időjárás elkezd megváltozni: a nappalok melegebbek lesznek, és az éjszakák hidegebbek, és ti ismeritek ennek következményeit a vízkészletre és a terményre, melyeket ezek magukkal hoznak. Felhívom a figyelmeteket a következőkre: szerezzetek be takarókat, kabátokat, dzsekiket, sálakat, kesztyűket, és lehetőleg gyapjú zoknikat éjszakára, valamint könnyű, vékony ruhákat nappalra.
Gyermekeim, ne tegyétek ki magatokat a napnak, mert a sugarai nem tesznek jót az emberiségnek; tartózkodjatok a napozástól 12:00 – 16:00 között, mert a kiáradó sugarak megégeti majd sokak bőrét. A Nap a változások kezdetét vette az atommagján belül, és a lángok tüze nemcsak az időjárásotokat fogja befolyásolni, hanem a bolygótok kommunikációjára is hatással lesz.
Hamarosan pénzügyi összeomlás érinti majd sok nemzet gazdaságát, és sokan csődbe fognak menni, mindez azért lesz, hogy a pénz istene elveszítse hatalmát. A gonosz küldöttei, kiket ellenségem vezet az Új Világrend útján, egy új pénzügyi rendszert fognak bevezetni.
A papírpénz hamarosan eltűnik, hogy helyet csináljon a műanyag pénznek, a mikrocsipnek, így készítve fel az emberiséget a fenevad bélyegének beültetésére. Előre figyelmeztetlek benneteket, gyermekeim, hogy legyetek felkészülve ezekre az eseményekre, mielőtt elkezdődnének. Gyermekek, ne gyűjtsetek gazdagságot magatoknak ebben a világban, mert hamarosan minden meg fog történni. Inkább a Mennyország kincseit gyűjtsétek, ahol minden megmarad és semmi sem vész el. Tartsátok be utasításaimat, és legyetek könyörületesek a legnagyobb szükségben lévő testvéreitekkel, mert nemsokára eljön a nap, hogy amit ti pénznek neveztek, végig gurul a folyosón és nem lesz semmi értéke. Vegyetek élelmet és tartalékokat, és ne ragaszkodjatok dolgokhoz ezen a világon.
Isten békéje legyen veletek, és Szent védelmem segítsen benneteket.
Szentséges Szűz Mária, Édesanyátok
Szívem kicsiny gyermekei, tegyétek ismertté üzeneteimet.


ISTEN AZ ATYA LEGSÜRGŐSEBB ÜZENETE AZ EMBERISÉGHEZ

2012. július 8, 3:45
Népem, örökségem, béke veletek!
Az égi tűz közeledik, mely megtisztítja majd teremtésemet és teremtményeimet. A föld, egy szülő nőhöz hasonlóan fog felnyögni, a csillagok megdöbbenek, és a bolygók égi jelenséget alkotva sorakoznak majd fel, melyet eddig még szem sohasem látott.
Gyermekeim, örökségeim, innen már nincs visszaút.  Isteni Igazságosságom eljön, hogy helyreállítsa a Törvényt és a Rendet. Gyermekeim tudni fognak létezésemtől, és egy halandó sem fog kételkedni bennem és szavaimban.
Ó, emberiség, irántatok való szeretetből feláldoztam egyetlen Fiamat, hogy üdvösséget hozzon nektek, és az Ő kiontott Vére által Nevem megdicsőült; azóta több mint húsz évszázad telt el, és ti továbbra is hátat fordítotok a szeretet és az Irgalom Istenének! Igazságosságom kelyhe kicsordult, bűneitek és közönyötök összetörték a szeretet kódját, mely a világegyetemet uralja, és Igazságszolgáltatásom kódját nyitották ki, melyben hamarosan részetek lesz, minden bűnötökért, szeretetlenségetekért, és igazságtalanságotokért.
A teremtésben minden ellenetek fordul, mert ti vagytok az egyedüliek, akik felborítottátok a teremtett dolgok mérlegét. Ezúttal megismeritek Igazságosságomat, mely mindent meg fog tisztítani, mindent vissza fog állítani. A világegyetem elkezdte háborgását, az égi tűz úton van, hogy felébresszen majd benneteket lelki szendergésetekből, és elismerteti majd veletek létezésemet, mint az Egyetlen Igaz Istenét. A Nevem feledésbe merült és eltorzult az emberiség többségénél, oly sok Istenetek van, mint városotok, és oly sok, mint Jeruzsálem utcái, ahol az aljasság oltárait állították fel, hogy tömjént áldozzanak Baalnak (megj. Baal volt a Pokol első királya, aki a Keletet uralta.)
Biztosítalak benneteket, hogy a gyötrelem napján isteneitek nem fognak megmenteni benneteket!
Teremtésem hamarosan átalakul, és minden olyan lesz, mint az elején. Minden gyermekem tartani fogja a szeretet egyensúlyát, és nem lesz többé sem igazságtalanság, sem bűn. Minden választott népem kezei által fog történni, és az írások szerint beteljesül Akaratom, úgy a mennyben, mint a földön.  Készüljetek hát, mert igazságszolgáltatásom tüze a föld irányába lovagol, öltsetek vezeklőruhát magatokra, és tartsatok bűnbánatot, mert az igazságom órája közeledik.
Jóakaratú emberek, Isten békéje lakjon a szívetekben.
Atyátok Jahve, a Nemzetek Ura

HA LEHETSÉGES, MÚLJÉK EL TŐLEM EZ A POHÁR, ATYÁM,NE AZ ÉN AKARATOM TELJESÜLJÖN, HANEM A TIÉD! ( MT 26,29)

2012. július 11. du.5:30-kor
SÜRGŐS FELHÍVÁS JÉZUSTÓL, A JÓ PÁSZTORTÓL, NYÁJÁHOZ
Béke veletek, nyájam juhai.
Jön az éjszaka, és sokak számára nem lesz ébredés. Elérkezik az ő órájuk, de ők tovább alszanak. Csak az örökkévalóságban ébrednek majd fel, amely egy vég nélküli rémálom lesz számukra.
Az emberiség túlnyomó többsége továbbra is a hátát, és nem az arcát fordítja felém, és nagy biztonságban érzi magát büszkeségében és anyagi eszközeivel.
Ó, mily bolondok vagytok, akik e világ dolgaiba és hiábavalóságaiba vetitek bizalmatokat, és elfordultok Istentől; elvetitek a legfontosabbat, üdvösségetek kincsét!
Gyermekeim, az élet ebben a világban törékeny, és mulandó. Minden nap a halállal jártok, minden nap meghaltok egy kicsit. Vegyétek fontolóra, amit mondok, és inkább azzal törődjetek, hogy megmentsétek igaz életeteket! Mit ér az ember azzal, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárát vallja? Mit adhat az ember a lelkéért cserébe? Ha tudnátok, hogy milyen értékes számomra egy lélek! Ha csak egyetlen is lenne, aki hűséges hozzám, akkor azért az egyért is készséggel vállalnám újra a kereszthalált. Egyetlen lélek elvesztése is megborzongatja testemet, és vérzik a szívem érte; akkor el tudjátok-e képzelni azt a fájdalmat, melyet oly sok lélek elvesztése miatt kell elviselnem?
A farkasok szétkergetik nyájamat, és felfalják őket; juhaim a mélységbe zuhannak a pásztorok hiánya miatt, akiknek vezetni kellene őket, és a gondjukat viselni. Ó, hűtlen pásztorok, holnap majd mit válaszoltok, amikor számon kérem tőletek, hogy miként legeltettétek juhaimat?
Sok pásztor elárult engem, és engedett ellenségem kísértéseinek, elhagyták a pásztorbotot a testi örömökért, és e múló világ hiábavalóságaiért. Ellenségem meggyalázza Atyám házát. Sok szövetségest talált pásztoraim között, akik ajtót nyitnak neki, hogy behatoljon, és birtokba vegye házamat a földön és nagy pásztoromat elűzze. A megszentségtelenítés már közel van, Péterem trónja bitorlás alá kerül, és a vadállat fog ráülni.
Hűtlen pásztorok, napjaitok meg vannak számlálva, megmérettetek; eljött a ti időtök, tegyétek, amit tennetek kell, tegyétek hamar! Árulásotok és hűtlenségetek miatt újra a Kálváriára megyek, és újra keresztre feszítenek. A szívem szomorú az árulás miatt, melyet családom tagjai tesznek velem. ATYÁM, HA LEHETSÉGES, MÚLJÉK EL TŐLEM EZ A POHÁR, NE AZ ÉN AKARATOM  TELJESÜLJÖN, HANEM A TIED! (MT 26,39)
Nyájam bárányai, imádkozzatok, és figyeljetek engem, mert közel az óra. Erőt vesz rajtam a szomorúság; az Emberfiát újra kiszolgáltatják a gonosz kezeknek. Imádkozzatok, és legyetek éberek, nehogy kísértésbe essetek. A lélek kész, de a test erőtlen. (MT 26,41)
Názáreti Jézus, Örök Pásztorotok, aki szeret benneteket.
Terjesszétek üzeneteimet a föld minden szegletében.
Isteni Igazságosságom eljön, hogy helyreállítsa a Törvényt és a Rendet

KICSINY GYERMEKEIM, ÉN NEM FOGOK TÖBBÉ IRGALOMÉRT KÖZBENJÁRNI, MERT ELŐREHALADOTT AZ IDŐ, CSAK A LELKEK ÜDVÖSSÉGÉÉRT FOGOK KÖZBENJÁRNI
2012. július 24. du. 13.30-kor
A SZENTSÉGES SZŰZ MÁRIA FELHÍVÁSA ISTEN GYERMEKEIHEZ
Szívem kicsiny gyermekei, Isten békéje legyen veletek.
Hamarosan a harsonák harsogni fognak, és ez alkalommal fokozott erővel fogják felhívni az emberiséget arra, hogy készüljön fel a „figyelmeztetés” bekövetkezésére.
Eljött az idő, kicsiny gyermekek, hogy összegyűljetek otthonaitokban, és menedéket keressetek az imában; hiszen bármely pillanatban minden megváltozhat. Emlékezzetek arra, hogy minden beteljesedik, ami Isten szavában írva van, betűről betűre. A teremtés és a teremtmények megtisztulása úgy fog beteljesedni, amint az írva van.
Kicsiny gyermekek, Atyám szeretettel kérte már Tőlem, hogy engedjem, hadd teljesítse Szent Akaratát; mint egy Anya, én a lelkek üdvösségének közbenjárója maradok, különösen azoké, akik távolabb vannak Istentől. Kicsiny gyermekeim, Én nem fogok többé Irgalomért közbenjárni, mert előrehaladott az idő, csak a lelkek üdvözüléséért fogok közbenjárni. Az Isteni Akarat kegyelmi ideje letelt, már csak a tudatra ébredés hiányzik ahhoz, hogy az idő teljesen beteljen. Készüljetek fel arra, hogy a világ békéje hamarosan megbomlik, és minden megváltozik.
Immár az Atya keze kész lesújtani; az egyházszakadás bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
Ha ez a prófécia beteljesedik, lánc-szerűen követik azt majd a többi események. Ezért, kicsiny gyermekeim, legyetek készen, mert nem tudhatjátok, hogy melyik napon, melyik órában kezdődik mindez.
Elfog a szomorúság, amikor látom, hogy hány lélek fog elveszni. Mert ők nem szentelnek figyelmet az égi felhívásoknak, elutasítják az Isteni Kegyelmet; és kitartanak abban, hogy őrülten versenyeznek kicsapongásaikban és vétkeznek. Amikor felébrednek lelki közönyükből, és Isten Irgalmát kérik, már késő lesz számukra. Az Isteni Igazságosság ugyanis elkülöníti őket Fiam nyájától, és nem találnak meghallgatásra.
Kicsiny gyermekek, a természet nemsokára belsejéből nyög és sóhajt; tűz fog kitörni a földből, és tengervíz áraszt el városokat, a föld rázkódni fog, és hallatni fogja jajveszékeléseit. Ó, teremtmények, térjetek meg Istenhez, amilyen gyorsan csak lehet, mert a Kegyelmi Idő véget ért!
Kezdjetek énekelni és imádkozni, hogy az Isteni Igazságosság enyhüljön, és akkor a megpróbáltatás napjaival hittel és reménnyel szembesültök. Mondom nektek kicsiny gyermekeim, hogy az Igazságosság Idején úgy lesztek megpróbáltatva, mint az arany a tűzben.
Imádkozzátok velem, kicsiny gyermekeim, az én Szent Rózsafüzéremet, és kérjétek azon lelkek üdvösségét, akik még távol vannak Istentől, hogy elnyerhessék a Figyelmeztetés irgalmát. Legyetek könyörületesek testvéreitekhez, és segítsétek egymást.
Maradjatok egységben, mert ti megfogva Kezemet, velem együtt lépkedhettek, és így biztosan keresztülmentek a megtisztulásotok kietlenségén. Előre, gyermekeim, ütött az óra, de ne aggódjatok! Ne hagyjátok el Rózsafüzéremet, mert nektek nem szabad letérnetek az ösvényről. Rózsafüzérem az iránytű, amely elvezet benneteket az új teremtés kapujához.
Bízzatok Édesanyátokban, aki szeret benneteket, és nem hagy el titeket, hacsak ti el nem hagytok Engem.
Fel a fejjel, kicsi gyermekeim! Legyetek bátrak! Találjatok menedéket az én Szeplőtelen Szívemben, és minden úgy történik majd, mint egy álom!
Szeretlek benneteket. Édesanyátok: Szentséges Szűz Mária
Tegyétek közzé üzenetemet.


Nyájam, már közeledik az Igazság órája. Az Isteni Igazságszolgáltatás ideje elkezdődik

2012. július 30. 15:30
Nyájam, az igazság órája közeledik. Az Isteni Igazságszolgáltatás ideje elkezdődik. Ó, Teremtmények, Isten haragjának kelyhe kicsordul, és készen áll, hogy kiáradjon minden nemzetre. Nemsokára mindenhol, jaj, lesz hallható; Atyám teremtése a bensőjéből fog nyögni, és az emberiség napi rutinja káosszá és pusztulássá alakul. Az egész emberiség el fogja ismerni Isten létezését.
Az idő már nem időt jelent, minden elkezdett átalakulni, a madarak riadva menekülnek, nemsokára bejelentésre kerül, hogy a földi béke a végéhez közeledik. Isten népe, akik idegen országokban szóródtak szét, visszatérnek hazájukba. Nyájam körém gyűl és csendben várja mielőbbi visszatérésemet. Az égi jelek jelezni fogják, hogy érkezésem közeledik. Mondom nektek, Atyám elrendelte Szent Akaratát, most minden pillanatban minden megváltozhat. Sokaknak nem lesz idejük arra, hogy visszatérjenek Istenhez, mert ők mindent az utolsó órára hagynak, beleértve üdvösségüket is.
Gyermekeim, mondom nektek, az idő lassan elfogy, a napok egyre jobban és jobban kezdenek rövidülni, és elérik határukat. Ez lesz a másik jel, ami jelzi nektek, hogy napjaim nincsenek messze. Nyájam juhai, imádkozzatok másokért, mert a megpróbáltatás olyan módon fog bekövetkezni, amilyet még nem láttak a világban. Hagyjátok magatok mögött világi gondjaitokat, mert bizony, bizony mondom nektek, egy kő sem marad a másikon, amint azt jól ismeritek. Az Isteni Igazságszolgáltatás ideje mindent meg fog változtatni, és mindent át fog alakítani.
Ez a világ, ahogyan ti ismeritek, elkezdett átalakulni. Reggel figyeljétek csendben a napfelkeltét, és este pedig a naplementét. Osszátok meg családjaitokkal ezeket az utolsó napokat, mielőtt az éjszaka elérkezne, mert az éjszaka a pusztulás és a sírás ideje. Ismét mondom nektek, jaj, annak a nőnek, aki gyermeket szül abban az időben, mert senki sem fog törődni vele. A megpróbáltatás hirtelen fog bekövetkezni, és sokan fognak feledésbe merülni, a föld el fogja temetni őket, és a lelkük örökre elvész.
Az Isteni Igazságszolgáltatásom sok kialudt lámpát fog találni, mint a balga szüzek esetében. Így ők ezt fogják mondani: „Uram, Uram nyiss ajtót nekünk.” És Én azt fogom válaszolni rá: „Bizony, bizony mondom nektek, Én nem ismerlek titeket.” (Máté 25, 11 – 12)
A nagy események, melyek meg fogják változtatni az emberiség sorsát, hamarosan elkezdődnek. A gazdagság el fog tűnni és vele együtt azok is, akik bíznak benne. Az emberiség meg lesz korbácsolva, mert a megpróbáltatás krízise és az éhség csapása sokakat fog felfalni. Ó, okosak és balgák, hagyjátok abba a kincsek gyűjtését, mert semmi sem fog megmaradni. A pénz végig gördül majd a folyosón és szemétté válik, mert senki sem fogja felvenni azt! Legyetek készen! Minden hirtelen fog bekövetkezni. Amikor a legkevésbé várnátok, Igazságszolgáltatásom az ajtótokon fog kopogni. Amikor az emberiség biztonságban érzi magát, akkor lesz a legkevésbé biztonságban. Akkor hagyjátok magatok mögött aggodalmaitokat és javaitokat. Inkább azért aggódjatok, hogy elérjétek üdvösségetek célját. Még egyszer mondom nektek, legyetek készen lelkiismeretetek felébresztése miatt, Atyám által, aki rövidesen kopogtatni fog lelketek ajtaján.
Kicsiny gyermekeim, a háború sikolyai hamarosan mindenhol hallhatóak lesznek. Minden meg van tervezve. A nemzetek háborúra készülnek, és a teremtés gyászba merül a sok bátor vére miatt. Ne veszítsetek el több időt azzal, hogy rövid, vagy hosszú idejű terveket szőtök, mert bizony mondom nektek: semmi sem fog valóra válni, csak az Igém fog beteljesülni, ahogyan az meg van írva. Az Ég és Föld elmúlik, de az Én Igéim nem múlnak el. Nos, légy felkészülve nyájam, mert a harsona ismét meg fog szólalni. Legyetek készen és olajozzátok meg lámpáitokat az imával, hogy diadalmas visszatérésem útját kisimítsátok.
Az Én békémet hagyom rátok, az Én békémet adom nektek.
Tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg, mert közel van Isten Birodalma.
Mesteretek, a Názáreti Jézus, a juhok Örök Pásztora.
Tegyétek ismertté üzeneteimet, nyájam juhai.