Interjú Manfred Hauke dogmatika-professzorral
(forrás: Tagespost – 2010. február 3.)
Évek óta folynak a viták az állítólagos Mária-jelenésekről, melyek Medjugorje-ben kezdődtek. A kérdés így hangzik: Tényleg Isten Anyja jelenik meg a Medjugorje-ből származó „látnokoknak”? Vagy az események a látnokok lelkéből származó para- szichológiai gyümölcsök? Vagy csaló manipuláció, vagy pláne, sötét hatalmak megtévesztése? Állítólag a Vatikán arra készül, hogy egy bizottsággal megvizsgáltassa a Medjugorje-jelenséget. Ezzel kapcsolatban folytatott Regina Einig beszélgetést a Márialógia Német Munkaközösség elnökével, Manfred Hauke, Luganoban élő és tanító dogmatika és patrológia professzorral.
Kérdés: Miben áll a Mária-jelenések teológiai jelentősége?
Hauke professzor: Isten Anyjának jelenései a prófécia karizmájához tartoznak, melyben Isten szellemének nem diszponálható működése jut kifejezésre. Szent Pál így intett: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg!” (1 Tesz 5,19-20) Már a Példabeszédek könyve hangsúlyozza: „Kinyilatkoztatás nélkül elvadul a nép.” (Péld 29,18) Aquinói Szent Tamás szerint az apostoli idők utáni profetikus kinyilatkoztatások nem azért adatnak, hogy egy új hitbeli tanítást terjesszenek el, hanem hogy az emberi cselekvés orientációját segítsék, szolgálják.
A teológia ezzel kapcsolatban „magán-kinyilatkoztatásokról” beszél, mivelhogy a közölt tartalom nem tartozik az általános és nyilvános kinyilatkoztatáshoz, mely az apostoli idők végével egyszer s mindenkorra lezárult. A „magán” kifejezés itt az egyetlen személyre, csoportra vagy akár az egész Egyházra való vonatkoztatást jelenti valamilyen különös történelmi helyzetben.
A „magán-kinyilatkoztatások” vagy inkább profetikus kinyilatkoztatások, abban segítenek nekünk, hogy „az idők jeleit” (Lk 12,56) felismerjük és ezeknek megfelelően cselekedjünk. XIV. Benedek pápa szerint egy magán-kinyilatkoztatás az illetékes püspök általi elismerése semmiképpen nem jelenti azt, hogy ennek tartalmát kötelező hinni (fides divina), hanem csak azt mondja ki, hogy a jelenést tisztán emberi hittel jogosan igaznak lehet elfogadni (fides humana). Eszerint egyetlen katolikus sem köteles abban hinni, hogy Lourdes-ban és Fatimában megjelent a Szűzanya, bár az Egyház kijelenti, hogy a jelenésekről szóló beszámolók hitelt érdemlőek, és ezért egy katolikus hihet bennük, és az ennek megfelelő lelkiséget gyakorolhatja.
Sőt, az Egyház e jelenéseknek még saját emléknapokat is kinevezett a liturgikus évben, melyekre külön miseszöveget írt elő. A profetikus kinyilatkoztatások a keresztény életnek nem normális esetei, hanem kivételt jelentenek: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 20,29)
A katolikus Egyház katekizmusa Keresztes Szent Jánossal hangsúlyozza: Jézus Krisztusban, az örök isteni Igében, az isteni Atya mindent közölt velünk (lásd: Zsid 1,1-2) „Aki még ezek után is kérdezni akarja Őt, vagy Tőle látomásokat vagy kinyilatkoztatásokat akar kapni, az nem csak hogy oktalanul cselekedne, hanem éppenséggel Istent sértené meg, mert akkor szemeit minden más vagy új dolog iránti vágyakozás nélkül nem egyedül Krisztusra szegezné.” (KKK 65)
Kérdés: Egyáltalán lehetséges olyan jelenés, mely az emberrel olyan valamit közöl, mely nem a saját pszichéjéből származik?
Hauke professzor: Egy széles körben elterjedt teória szerint, mely mindenekelőtt Karl Rahnerre vezethető vissza, minden jelenés „beképzelt látomás”. Eszerint a jelenés tartalmának pszichogén eredete van, akkor is, ha ezt isteni impulzus tette lehetővé. Isten közvetlenül nem szól bele ebbe a világba, csak teremtett másod-okok által (különösen az emberi psziché által). Más szóval: Hogy valakinek egy manó, saját anyósa vagy Szűz Mária jelenik meg, csak szubjektív pszichés diszpozíciójától függ, adott esetben tudattalan lelki automatizmusoktól és nem objektív adottságoktól származik, melyek az embert kívülről érintik. Egy ilyen elméletnél végső soron már nem merül fel egy Mária-jelenés valódiságának vagy hamisságának a kérdése.
Ezen elmélettel szemben azt kell hangsúlyozni, hogy Isten e világba való közvetlen beavatkozásának kizárása elméletileg nem tartható fenn, mert akkor már a semmiből való kezdeti teremtés is lehetetlen lenne, mely egyedül Istenre vezethető vissza. Ezen kívül léteznek egyértelműen, kétséget kizáróan bizonyított jelenségek, melyeknél a látottak tartalma egy extramentális eseményre megy vissza. Például az írországi Choc Muire-ben 1879-ben történt Mária-jelenés alatt 15 személy zuhogó esőben látta Máriát más szentekkel együtt, valamint egy oltárt. A hely, ahol a szentek álltak a zuhogó eső ellenére is teljesen száraz maradt. Egy ilyen esemény Rahner szubjektivista tételével nem magyarázható meg.
De azért a szubjektív faktort mindig számításba kell venni: az igazi kinyilatkoztatásokba is csúszhatnak tévedések, ha az emberi fantázia hozzátesz valamit, vagy ha egy kijelentést tévesen értelmeznek. És természetesen létezik a beteges eredetű beképzelés fenoménja vagy a csalás lehetősége. Ha e kettőt ki lehet zárni, akkor a jelenés értelmezésének középpontjában mindig az extramentális eredet értékelése áll: Isten és mennyei személyek vagy pedig a gonosz hatalmak hatásáról van-e szó.
Kérdés: A látomás/jelenés mely formái között kell különbséget tenni?
Hauke professzor: „Jelenés” alatt teológiai megkülönböztetésben egy mennyei lény külső érzékszervekkel vagy képzelőerővel megtapasztalt behatását értjük. Ezzel szemben a „látomás” a szubjektív komponenseket emeli ki, vagyis egy természetes módon nem látható történés észlelését. Ezek között léteznek „testi” látomások, ha a megjelenő tárgyat a látásszervvel észlelik, „beképzelt” látomások (melyek csak a képzelőerőben manifesztálódnak) vagy „intellektuális” látomások (melyek a gondolatban mutatkoznak az érzékelés közvetítése nélkül).
Kérdés: Az Ön véleménye szerint Medjugorje beilleszkedik a nagy Mária-zarándokhelyek, Lourdes, Fatima vagy Guadalupe közé?
Hauke professzor: Medjugorje-nak a Szűz Mária Ön által említett és az Egyház által hitelesnek elismert megjelenési helyeivel az a közös vonás, hogy itt is zarándokok nagy tömege imádkozik, tér meg vagy újítja meg hitét. Rám az 1985-ös Medjugorje-ban tett látogatásomkor nagy hatást tett az ott látott sok gyónás, miközben valakitől ilyet is hallottam: „A II. világháború előtt gyóntam utoljára.” Az említett helyeken a zarándoklatokkal, a hívő közösségekkel, az imaélettel összefonódik a hivatások jelentős száma is.
Másrészt azonban nyilvánvaló eltérések is mutatkoznak. Ezek elsősorban a jelenségek számában, valamint az Egyház által hitelt érdemlően elismert csodákban mutatkoznak meg. Guadalupe-ben négy jelenés volt (1531. december 9-12.), melyeket az egyháztörténelem egyik legnagyobb csodája hitelesített, nevezetesen Máriának a látnok köpenyére vésődött képe. Ezen eseményt követő 10 évben 8 millió indián tért meg. A látomások valódiságát az egyházi jog alapján lefolytatott vizsgálat alapján hitelesnek ismerte el az Egyház, és a látnokot 2002-ben szentté avatta.
Lourdes-ban nyolc jelenést számoltak meg, melyek mind egy fél év alatt zajlottak le (1858. február 11. – július 16.). Az ott elhangzott üzenetek a bűnbánatra, vezeklésre és az imára koncentrálnak. A jelenéseket kezdettől fogva csodák hitelesítették, melyek mindegyike kiállta a rendkívül kritikus orvosi és egyházi próbát is. A püspöki elismerés (1862) egyesül a látnok, Bernadette Soubirous személyes szavahihetőségével, aki az Isten Anyjával való találkozása után kolostorba lépett, és akit 1933-ban szentté avattak.
A Fatima-i események hat Mária-jelenést foglalnak magukban (1917. májustól októberig), melyeket három angyal-jelenés készített elő (1916), és melyek kiegészültek Lucia, a legidősebb látnok Pontevedra-ban (1925-26) és Tuy-ban (1929-30) által észlelt jelenésekkel. A Fatima-i napcsoda mintegy 50 ezer ember előtt történt. Az 1917-es jelenéseket 1930-ban hitelesnek ismerték el, Lucia Pontevedra-ban és Tuy-ban kapott üzeneteit pedig 1939-ben. Az 1917-es látnokok közül kettőt (Francisco és Jácinta, akik gyerekként nem sokkal a jelenések után haltak meg) 2000-ben boldoggá avattak, míg a nemrég (2004 végén) elhunyt Lucia nővér szenttéavatási pere 2008-ban kezdődött meg.
A Szűz Mária Guadalupe-i, Lourdes-i és Fatima-i megjelenéseit tehát a nagyonis korlátolt szám jellemzi, egy világosan vázolt üzenet, a látnokoknak az Egyház által elismert szentsége és a hitelesség nagyhatású igazolása a nyilvánvaló csodák által.
Ezekkel szemben a Medjugorje-jelenség másképp néz ki: az állítólagos jelenések száma mára már a 40 ezret is meghaladja, az ezekkel kapcsolatos üzenetek számtalanok, és elég sok kritikus kérdést vetnek fel. Ami pedig a látnokok szavahihetőségét illeti, nos néhány esetben a bizonyított hazugság fenoménja okoz zavart. Egyetlen egyházilag elismert csoda sem történt. A látnokok által kilátásba helyezett csoda Medjugorje hitelesítésére mostanáig nem történt meg.
Saraiva-Martius portugál bíborost, aki sok éven át a Boldog- és Szenttéavatási Kongregáció prefektusa volt, nem sokkal ezelőtt megkérdezték a Medjugorje és Fatima között található párhuzamokról. Ő így vélekedett: Miközben a fatimai pásztorgyermekek alázatosak voltak és a hallgatást választották, ezek az erények Medjugorje-ben nem nyilvánvalóak. Miközben Lucia nővér klauzúrába vonult, Medjugorje-ben senki sem választotta a megszentelt életet [sőt, a látnokok egyike egy amerikai szépségkirálynőt vett feleségül, ami ugyan önmagában nem bűn, de nem is különös jele a Mária-jelenések általi természetfeletti formálódásnak.] Lucia nővér a Mária által rábízott titkokat írásban rögzítette, míg a Medjugorje-i látnokok az állítólagos titkokat maguknak tartják meg. „Nem, én nem látok semmi közösséget Fatima és Medjugorje között.” (
www.papanews.it 2010. január 15.)
Kérdés: Sok ember úgy tekint Medjugorje-re, mint megtérése kezdetére. Létezik „a jó gyümölcsök” teológiai logikája, melyek lehetővé teszik a következtetést egy kegyelemteljes eseményre vagy egy jelenség valódiságára?
Hauke professzor: A jó gyümölcsök önmagukban még nem bizonyítékok egy látomás természetfeletti eredetére. Az orvoslásban olykor a placebo-terápia is jó eredményeket hoz, melyek azonban nem írhatók a gyógyszernek, mint olyannak a javára. És még egy olyan helyen is, ahol csalás történik, vagy ahol az ördög működik, lehetséges, hogy az isteni kegyelem hat, és emberek megtérnek és Istenhez találnak. A Mária-jelenések természetfeletti hitelessége számára szolgáló kritériumoknál a gyümölcsöket magának a fenoménnak a megfigyelésével és a csodák általi bizonyításával együtt kell vizsgálni.
Medjugorje-ban egyébként nem csak jó gyümölcsök vannak, hanem egy csomó negatív következmény is, melyek a jelenés-fenoménnal vannak összefüggésben. Ehhez tartozik két ferences pap biztatása, melyet a „Gospa” nevében a látnok, Vicka adott át nekik: álljanak ellen a helyi megyéspüspök működésükkel kapcsolatban hozott kánonilag legitim utasításának. A „Gospa” engedetlenségre felszólító megismételt (13-szor) követelésére az akkori püspök Zanic, aki eleinte hajlott a Medjugorje-jelenség elismerésére, nagyon is érthető visszautasítással reagált.
Peric püspök Schönborn bíboros látogatására adott reakciójában további gyümölcsökre hívja fel a figyelmet, melyek a fentebb említett engedetlenségre való felszólítással vannak kapcsolatban. Mostar-Duvno egyházmegyében jelenleg kilenc volt ferences van, akiket szolgálatuk alól felmentettek, akik azonban az általuk megszállt plébániákon mégis mint legális papok működnek. Bizonyos ferencesek 2001-ben egy ó-katolikus diakónust hívtak meg, aki „érsekként” mutatkozott be és a megszállt plébániákon több mint 700 fiatalt „bérmált meg”, amit egy diakónus soha nem tehet meg érvényesen. Az engedetlen papok közül kettő Svájcból egy ó-katolikus püspököt hívott meg azzal a kéréssel, hogy szentelje őket püspökké, amit az ó-katolikus püspök azonban megtagadott. Két papot, akik a Medjugorje-jelenség kezdetével szorosan összefonódnak, egyházilag megrendszabályoztak.
Jozo Zovko papnak (aki a jelenés első hónapjaiban, 1981. június-augusztus, az illetékes plébános volt) a felettesei megtiltották, hogy Medjugorje-val bármilyen kapcsolatot tartson fenn.
Tomislav Vlasic-t, aki 1981 és 1988 között szolgált Medjugorje-ban, a Szentszék 2008-ban felmentette papi kötelezettségei alól. A Hittani Kongregáció megokolásában egyebek között a hatodik parancsolat elleni vétséget is felsorolja, melyet az állítólagos „misztikus motivációk” súlyosbítanak. A pap, a „Gospa” és a látnok, Marija Pavlovic rábeszélésére hivatkozva valóban „misztikus házasságot” folytatott egy német nővel egy vegyes vallási közösség keretében.
Ennek a személyes hajlam és miszticizmus közötti különös keveredésnek hosszabb előtörténete is van: 1976-ban, tehát már Medjugorje-ba való kerülése előtt, ez a pap teherbe ejtett egy apácát egy vegyes „ferences közösségben”, akit aztán jámbor szólamokkal Németországba küldött, majd letagadta apaságát. Ezt az esetet 1984-ben Zanic püspök és Ratzinger bíboros megtudta. És éppen Vlasic volt az, aki egy Rómában tartott karizmatikus kongresszusról Medjugorje-ba vitte a neki tulajdonított „jóslatot” (1981. május 6.): „Ne félj, anyámat fogom nektek elküldeni.” Egy ír karizmatikus nő azt állította, hogy Vlasic-ból élő víznek a hullámai mennek ki. Egy ilyen alak befolyása a Medjugorje-jelenség kezdeti idejére csomó kritikus kérdést vet fel.
Súlyos erkölcsi vádak merültek fel Zovko ellen is, aki az első hónapok alatt a helyi plébános és sok évig a látnokcsapat lelki vezetője volt.
Medjugorje-t szívesen nevezik a 90-es évek elején folyt polgárháború alatti „béke oázisának”. Ugyanakkor kellemetlen adatok is vannak, melyek ezt a harmonikus képet jelentősen zavarják. Amikor 1992-ben a zarándok-ipar bevételei visszaestek, a sajtójelentések szerint erőszakos vita támadt három, a zarándok-iparon meggazdagodott helyi család-klán között. Egy „tisztogató-akció” alatt Medjugorje 140 lakosát ölték meg, míg további 600-nak menekülnie kellett. „Mindezt a külvilág előtt titokban kellett tartani, hiszen ezt nem lehetett összhangba hozni a béke királynőjében való hittel” (R. Franken, Utazás Medjugorje-be, 2000). Vagyis a Medjugorje-jelenségnek nem csak jó gyümölcsei vannak.
Kérdés: Ön Medjugorje-ban Isten kegyelmét látja működni?
Hauke professzor: Amikor az emberek megtérnek, őszintén imádkoznak, a szentségeket fogadják, és keresztény életüket megújítják, akkor kétségtelenül Isten kegyelme működik. Ez a világ összes helyére érvényes és így bizonnyal Medjugorje-re is.
Kérdés: Egyházi szemszögből mely kritériumok játszanak meghatározó szerepet egy jelenés természetfeletti jellegének az elismerésében?
Hauke professzor: Egy jelenést csak akkor lehet természetfelettinek értékelni, ha teljes bizonyossággal kizárható, hogy a jelenségekért természetes hatások vagy az ördög befolyásolása a felelős. Meg kell vizsgálni elsőnek a látnokokat: Lelkileg egészségesek? Illúzió, szuggerálás és hallucináció ki van-e zárva? Őszinték és erkölcsileg fedhetetlenek-e a látnokok? Hitéletükben nagyobb buzgóságot mutatnak-e, mint a vizionárius esemény előtt? Az Egyház törvényes képviselőjével szemben engedelmesek és alázatosak-e? Lelki betegség, hazudozás, erkölcstelen aktusok a vízióval kapcsolatban és az alázat hiánya felette negatív ismérvek.
Másodszor a jelenségek tartalmával kapcsolatosan merülnek fel kérdések: Megfelelnek-e a katolikus hitnek? Vannak-e nevetséges és Istenhez méltatlan kijelentések? A jóslatoknak, hogy természetfelettieknek lehessen tartani őket, jövőbeli eseményekre kell vonatkozniuk, melyek az emberi szabadságtól, illetve Isten nem diszponálható befolyásától függnek. Például pozitív ismérv lehet az emberi belső egy titkának a feltárása.
Harmadszor fontosak az események gyümölcsei, melyekben az eredet jósága tárul fel (lásd: Mt 7,15-20). A valódi jelenések a látnokokat megerősítik az erényben, mindenekelőtt az alázat és a türelem erényében, míg a hamis kinyilatkoztatások gőgöt és engedetlenséget szülnek. A negyedik, a döntő kritérium a csoda, melynek az eseménnyel egyértelmű kapcsolatban kell állnia.
Kérdés: Az ördög is tud csodát produkálni?
Hauke professzor: A csoda, mint Isten közvetlen beavatkozása a tapasztalati világba, akkor bizonyul ilyennek, ha a teremtett erők fölé nyúlik. A legvilágosabb példa erre a halottak feltámasztása. Mindazonáltal nem egyszerű ettől elválasztani a gonosz lelkek „csodáit”, kiknek hatalma az emberi képességet felülmúlja. Azonban mint teremtett lényeknek természetesen lehetetlen számukra, hogy a semmiből valamit teremtsenek (melyhez végtelen hatalom kell). Az ördögök olyan jövendölést sem tudnak adni, mely az ember belső szabadságától függ, mivel az ördögnek nincs hatalma az ember lelke fölött. Ez a megszállottság esetén látszik világosan: A démonok ugyan hatalmukba keríthetik a megszállott testét, de miközben az exorcizmus által létrehozott krízis alatt belőle beszélnek, a megszállott ember tudata normális esetben kikapcsolódik. Ezzel szemben Isten képes az emberi akaratot belülről iránytani, anélkül, hogy kényszerítené.
Az ördög számára nem jelent problémát, hogy például a szobrokat megsírassa, eksztázisokat és stigmatákat létrehozzon, fényképezőgépeket manipuláljon, nyelveken beszéltesse az embereket vagy csodálatos illatokat idézzen elő. A természetes világról való kitűnő ismeretei révén korlátozott mértékben a jövőről is tud kijelentéseket adni, azáltal, hogy a jelenleg felismerhető faktorok működő erejét tovább gondolja. Rejtett dolgokat is ki tud nyilatkoztatni, melyek az emberek számára ismeretlenek (az emberi belső titkainak kivételével).
Az ördög pszeudo-misztikus folyamatokban való működésének egyik ismert példája a 16. században Spanyolországban élt Keresztes Magdolna apáca élete (1487-1560), akinek 5 éves kora óta megszámlálhatatlan eksztázisa és látomása volt. Azt mesélte, hogy Szent Domonkos és Szent Ferenc készítették fel az első áldozásra. De már ezelőtt három hónappal „misztikus úton” áldozott, melynek során minden egyes alkalommal kiáltást hallatott. 17 évesen Cordobában belépett a klarisszák rendjébe. Megkapta a stigmákat és képes lett elrejtett tárgyak megtalálására. Örök fogadalma alatt az apácák egy galamb hosszan tartó jelenlétén csodálkoztak, melyet a Szentlélek jeleként értékeltek. I. Károly, Spanyolország királya többek között a királyi lobogót és Fülöp fiának köpenyét áldatta meg vele. Cisneros bíborosra és több más főpapra is nagy hatást gyakorolt a „karizmatikus” apáca. Sőt, a Szentatya személyesen kért közbenjárást a spanyol klarisszától. Csak kevés megfontolt kortárs kételkedett, közéjük tartozott Loyolai Szent Ignác és Avilai Szent János. Gyanakvásuk akkor igazolódott, amikor 1542-ben a Cordoba-i klarisszák főnökasszonyuk lanyha vezetési gyakorlatán megütköztek és másvalakit választottak meg helyette. A „csoda-apácát” erre fel rángógörcsök támadták meg. Mikor az emiatt lefolytatott exorcizmus démoni jelenlétet leplezett le, az inkvizíció pert indított Magdolna ellen. Ennek folyamán bevallotta, hogy 1504-ben 40 éves paktumot kötött az ördöggel, mely 1544-ben ért véget. Ekkor paranormális képességei eltűntek. Miután tévedéseit megtagadta, több évig vezekelt, rendjében örökre eltiltották a hivatalviseléstől, élete végéig példamutató életet folytatott.
Más szóval: az ördögnek sikerülhet még a legmagasabb egyházi tekintélyeket is bolonddá tenni.
[1] Egy ilyen példa a korunkbeli események tekintetében különös elővigyázatosságra int bennünket.
Kérdés: Ön hogyan értékeli a „Gospa” „üzeneteit”?
Hauke professzor: Egy horvát pszichológus és teológus tanulmányozása szerint a nyilvánosságra hozott „üzenetek” „többnyire egyszerű szövegek, békére, imára, bűnbánatra és megtérésre szóló felhívások, melyekben a látnokok lelke és környezete világosan tükröződik”. Az úgynevezett tíz titok között, melyekre a látnokok csak célzásokat tesznek, egy, az első jelenés hegyén megjelenő tartós és látható jelt neveznek meg a Mária-jelenések bizonyságaként. Ezen, már 1981-ben bejelentett jel megtörténte immár csaknem 30 év óta nem következik be, teljesen ellentétben például Guadalupe-hoz és Fatimához, ahol magában a jelenés évében egy nyilvánvaló jel keletkezett (Isten Anyjának képe a „Tilmán”, illetve a Napcsoda).
Az idevágó kutatásból még problémának számít az „üzeneteknek” a látnokok, illetve a velük kapcsolatban álló papok által végrehajtott szűrése. A problematikus kijelentések gyakran csak a kritikus forráskutatás elhallgatott publikációiból ismertek (részben csak horvátul, angolul és franciául hozzáférhetőek), míg a széles tömegek elől titokban tartják őket.
Különösen a jelenség kezdeti időszakában volt néhány nagy furcsa közlés. Egy 1981. június 30-án készült magnóra vett protokoll szerint a látnokok bejelentették, hogy a „Gospa” kijelentése szerint a jelenéseknek három nap múlva (tehát július 3-án) végük lesz, ez azonban nem történt meg, a „jelenések” azóta is folynak. 1981. június 29-én, a hatodik jelenéskor a „Gospa” egy négyéves kisfiú gyógyulását jelentette be, mely azonban soha nem következett be. Ezután a „Gospa” arra mutatott rá (1984. május 25-én), hogy kétezredik születésnapja 1984. augusztus 5-re esik. Vajon elképzelhető, hogy Isten Anyja saját számára egy olyan születésnapot propagáljon, mely a liturgikus ünnep dátumától (szeptember 8.) eltér? Ha az állítólagosan megadott évszám stimmelne, akkor Mária 16 évvel Krisztus előtt született volna. Mivel az általunk ismert történelmi adatok (népszámlálás, csillag-megjelenés) alapján Jézus születési éve Krisztus előtt 7-re tehető, Mária Jézus születésekor mindössze 9 éves lett volna.
Valótlanságok és nevetséges dolgok mellett olykor tévtanokat is közölnek. Például 1982. május 8-án Pater Vlasic az általa fogalmazott krónikában azt írta, hogy „Gospa” kijelentései szerint a szentek a mennyben nem csak lelkükkel, de testükkel is jelen vannak. Ebben megnyilvánul az a ma nagyon elterjedt, de az Egyháztól elítélt tévtan a halálban való feltámadásról, mely a Krisztus újra-eljövetelekor bekövetkező majdani feltámadásra való várást semmivé teszi.
Más szóval: Egy csomó hittani magától értetődő dolog mellett, melyek a Bibliában és a katekizmusokban sokkal tartalmasabban megtalálhatóak, az üzenetek olyan elemeket tartalmaznak, melyek világosan a jelenség természetfeletti eredete ellen szólnak.
Kérdés: Mind Medjugorje hívei, mind a kritikusai a jelenség időbeli hosszát saját pozíciójuk érveként használják. Joggal teszik ezt?
Hauke professzor: A jelenség időbeli hossza, önmagában tekintve, se a jelenés valódisága mellett, se ellene nem mond semmit. 2008-ban Gap és Embrun püspöke elismerte a délfranciaországi Notre-Dame du Laus-ban 1664 és 1718 között, tehát 54 éven keresztül lezajlott Mária-jelenések természetfeletti jellegét. Az események kezdetekor a mindössze 17 éves látnok négy hónapon keresztül a jelenéseket naponta látta. Később már csak olykor-olykor volt misztikus találkozása Krisztussal vagy Isten Anyjával. Mindenesetre ott, eltekintve 1664-ben az első négy hónaptól, nem volt a vizionárius jelenségnek semmilyen olyan rendszeressége, mint Medjugorje-ben.
Ahol a látomások rendkívülisége rendszeres, sőt mindennapos normális esetté válik és az Isten Anyjának „havi üzeneteit” a rádió programban már előre jelzik, kötelező a szkepszis.
A közlemények túláradó bősége egyébként is jellemző a spiritiszta jelenségekre, mint például a 13 kötetet számláló napló Marie-Paule Gignere, kanadai „látnoknőtől”, akinek könyvét René Laurentin francia teológus, Medjugorje nagy támogatója jóakaratúan méltatott. (A naplóban a „látnok”, aki értesüléseit a kristálygömbből szerzi, magát Isten Anyjának reinkarnációjaként állítja be, aki széttapossa a kígyó fejét, és akit még életében szentté avatnak, akinek egyik fia pápa lesz, egy másik meg a „népek tanítója” – a Marie-Paule által alapított mozgalmat időközben az Egyház elítélte.)
Földi vándorlása során a hívő nem a látásból, hanem Isten Igéjének hallásából él. Csak a mennyei boldogságban váltja fel a hitet a látás.
Kérdés: Egy ilyen sokrétű jelenség megítélésében, mint Medjugorje, leméri egymással szemben a pasztorális és egyházjogi szempontokat az Egyház? Vagy végül elsősorban a dogmatikus megalapozottság számít?
Hauke professzor: Amíg a hivatalos Egyház nem jelenti ki egyértelműen, hogy a Medjugorje-val kapcsolatos „Mária-jelenések” nem természetfeletti jellegűek (constat de non supernaturalitate), addig a privát szervezésű zarándok-üzemet eltűrik. Csak a nyilvános, az egyházi intézmények által szervezett zarándoklatokat tiltják meg. Jelenleg még az 1991-es jugoszláv püspöki konferencia ítélete van érvényben, amely szerint nem állapítható meg a természetfeletti eredet (non constat de suprenaturalitate).
Ez azt jelenti, hogy a Medjugorje számos támogatója által felsorolt, a hitelességet szolgáló „bizonyítékot” (fényjelenségek, gyógyulások, megtérések) nem ismerték el helytállónak. Ratko Peric püspök 2007. szeptember 1-én még egyszer kijelentette: „Az Egyház, kezdve a helyitől a legmagasabb szintig, a kezdetektől mind a mai napig világosan és állandóan megismételte: Non constat de supernaturalitate! Ez a gyakorlat számára azt jelenti, hogy a zarándoklatok nincsenek megengedve, mert ezek a jelenések eredetének természetfelettiségét feltételezik, nem létezik a Madonna szentélye és nincsenek autentikus üzenetek, kinyilatkoztatások vagy igazi látomások! Ez ma a dolgok állása. Hogy mi lesz holnap? Ennek eldöntését Isten kezébe és a mi Boldogasszonyuk védelme alá helyezzük.” Ezt nyilatkozta az illetékes püspök.
Pusztán elvileg nézve az ítélet nyitva áll egy jövőbeli elismerés (constat de supernaturalitate) vagy egy végleges elutasítás (constat de non supernaturalitate) számára is. De addig az van érvényben, amit Mostar-Duvno püspöke 2009. június 6-án egy Medjugorje-ban tartott prédikációjában mondott, és amit saját internet oldalán dokumentált: „Az Egyház a >Medjugorje-i jelenéseket< nem ismerte el.”
A lelkipásztori gyakorlat számára fontos, hogy a zarándok áradattól Medjugorje-ban átélt hitmegújulást egyházi pályára tereljék és a jelenség híveit ne hagyják a semmibe esni. A Mária-tisztelők jól tennék, ha megbízható és az Egyház által jól kitanulmányozott kinyilatkoztatásokra koncentrálnának, például Guadalupe-pal, Lourdes-dal vagy Fatimával foglalkoznának.
A bizonytalan és az egyértelműen hamis jelenségeket, mint ilyeneket kell feltárni. Véleményem szerint eközben nem elég az, hogy Medjugorje-t pragmatikusan imahelynek állítják be, anélkül, hogy az eme vélekedést kiváltó eseményekről ítéletet alkotnának. Pedig ilyen módon – az állítólagos „jelenések” nem elismerése együtt a hely hivatalos „imahelyként” való elismerésével – reagáltak a német püspökök is (például Heroldsbachra és Marienriedre való hivatkozással). Ha az új vizsgálóbizottság arra a felismerésre jut, hogy bizonyos, magával a jelenés fenoménjával elválaszthatatlanul összekötött jegyek annak valódisága ellen beszélnek, akkor az igazság iránti szeretet azt követeli, hogy ezt teljes világossággal kihirdessék és a katolikus keresztényeket a „zarándoklatoktól” nyomatékosan megóvják. Itt ez az elv érvényes: „Bonum ex integra causa, malum ex quovis defectur” (a jó egy sértetlen okból származik, a baj egy hiányból).
Egy italnál, melybe patkánymérget kevertek, nem elég arra rámutatni, hogy a 98 százalék vízben csak 2 százalék sztrichnin található: az egész italt ki kell önteni.
Ha az Egyház végre nem maga szúrja ki a gennyes zacskót, mely Medjugorje-val egybe van fűzve, akkor az egyházellenes körök fogják ezt megtenni, még pedig nagy kéjjel. És akkor a Medjugorje-őrülettel szemben mutatott elnézés bumeránggá válhat, mely az Egyházat belülről fogja megtámadni, nevezetesen akkor, ha az előtte a bosnyák „zarándokhellyel” elkötelezett és végül csalódott tömegek a hit és az Egyház ellen fordulnak.
És ez azt is megmagyarázhatja, hogy az ördög miért tűr el Medjugorje-ban „jó gyümölcsöket” is: akkor ugyanis, ha a végén ezzel az Egyház számára sokkal nagyobb károkat tud okozni. A lelkipásztori szeretetet soha nem szabad elszakítani az igazság iránti szeretettől.
___________________________________________
[1] Még volt ilyen eset, amikor az ördög szintén egy apáca által az egyházi tekintélyeket bolonddá tette, Kereszt Szent János atyánk felismerte és ördögűzést tartott.
1577-ben híre megy hogy az ágostonos nővérek kolostorában – Nuestra Senora de la Gracia, a Kegyelemről nevezett Miasszonyunk – ahol Szent Terézia anyánk fiatal lányként internátusi éveit töltötte, van egy csodaszámba menő fiatal szerzetesnő. Öt évesen lépett be a kolostorba. mint ahogy az szokás volt e korban, hogy a nővérek neveljék fel. Az a hír járja róla, hogy csodálatosan tudja magyarázni a Szentírást, pedig soha nem tanulta. Társnői meghökkentek e jelenség láttán. Nagyon sok ember jön, hogy lássa, és hallja a nővért. Az elöljárók elkezdenek aggódni az eset miatt. Szükségesnek érzik, hogy kivizsgálják az esetet, hogy megvizsgálják a lelket. S a kicsiny ágostonos kolostorbeszélő szobájában egyre-másra érkeznek a híres teológusok a Salamanca-i Egyetemről: Mancio de Corpus Cristi, Bartolomé de Medina, Juan de Guevara, maga Fray Luis de León mester… Nem ismerjük pontosan a véleményüket, de úgy tűnik, hogy valamennyien pozitívan nyilatkoznak a nővérben működő lélekről, s beléöntött kegyelemnek mondják a csodás ismeret okát.
A történet folytatása itt:
Ördögűzés
http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/04/medjugorje-jelenseg-es-szellemek.html
