Medjugorjei üzenetek 1993. április

1993. április 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy ébresszétek föl szíveteket a szeretetre. Menjetek ki a természetbe, szemléljétek, miként ébredezik a természet, és ez segíteni fog abban, hogy kitárjátok szíveteket a Teremtő Isten előtt. Azt kívánom, hogy ébresszétek föl a szeretetet családotokban, hogy a szeretet győzzön ott, ahol békétlenség és gyűlölet van. Amikor szeretet van a szívetekben, akkor imádság is. És ne feledjétek el, drága gyermekek, hogy veletek vagyok, és imáimmal segítelek, hogy Isten erőt adjon nektek a szeretetre. Anyai szeretetemmel szeretlek, és megáldalak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Stefano Gobbi atya által kapott üzenetek

Rubbio (Vicenza), 1993. április 10. Nagyszombat

Ott vagyok minden sír mellett

"Éljetek velem imában, csendben és várakozásban a sír mellett, ahol Fiam, Jézus halott teste pihen!
Szeretett fiaim! Mellettem éljetek Szeplõtelen Szívem fájdalmának e napján.
Ez az én új és lelki anyaságom napja.
Ez az egyetlen nap, amikor Fiam nélkül maradtam.
Ez az elsõ nap, amikor hivatva érzem magam arra, hogy Édesanyátok legyek, az Egyház és az egész emberiség Édesanyja. Mától kezdve, mint Édesanya, ott vagyok minden sír mellett, ahová bármely új gyermekemet helyezik.
A sír mellett vagyok, ahol milliószámra pihennek azok az ártatlan gyermekek, akik sohasem jöttek a világra, mivel megölték anyjuk méhében. Abban a sírban, ahova Fiam testét helyezték, összegyûjtve látom ezeket a megszámlálhatatlan sírokat. Bõséges könnyek hullanak az Édesanya arcáról, aki siratja összes gyermekét, akiket oly embertelen és kegyetlen módon öltek meg.

A sír mellett vagyok, ahol a gyûlölet, az erõszak, a háborúk áldozatai hevernek, és akiket közös sírgödörbe helyeznek az emberi szánalom bármilyen jele nélkül.
A sír mellett vagyok, ahol örök álmát alussza minden bûnös, szegény, beteg, peremre szorult, üldözött, elnyomott és eltiport gyermekem.
A sír mellett vagyok, amely összegyûjti papjaim, szerzeteseim és azok földi porhüvelyét, akik életüket Fiam, Jézus szolgálatára szentelték.
Szeretteim! Ma minden sír mellett veletek együtt akarok virrasztani a fájdalomban és az imában. E nagyszombattól kezdve, mindennap bõséges könnyek hullanak irgalmas anyai szemembõl, hogy sirassam minden új fiamat, akiket sírba helyeznek.
Mindegyik sír mellett azonban mindenekelõtt reménykedve és várakozva virrasztok. Mióta Fiam, Jézus halálon és poklon diadalmaskodva élve kijött a sírból, bizalommal várom a pillanatot, amikor majd minden gyermekem kijön sírjából, hogy mindörökre részesüljön a halhatatlan életben, amit Jézus számotokra halálával és feltámadásával nyert el"

FORRÁS: Máriás Papi Mozgalom. A papokhoz Szûzanyánk szeretett fiaihoz. Alfapack. kft.

Stefano Gobbi atya által kapott üzenetek

Rubbio (Vicenza), 1993. április 9. Nagypéntek

Jézus fájdalmas szenvedése megújul

"Legkedvesebb fiaim, gyertek velem a Kálváriára, hogy átéljétek Fiam, Jézus szenvedésének és halálának fájdalmas óráját.
Mekkora fáradsággal járja végig a Golgota felé vezetõ utat, megsebzett vállán hordozva keresztjének súlyát.
Milyen messze vannak diadalmának hangjai: "Hozsanna Dávid Fiának Áldott, aki jön az Úr nevében". A pálma és olajágak helyett ott vannak a római katonák lándzsái, a tömeg hozsannázása helyett a hóhérok ordítozásai és sértegetései, a gyermekek öröménekei helyett hûséges asszonyok sírása, a méltóságos és királyi menetelés helyett a kereszthordozás lassú haladása.
Nincs ott a tömeg, akit Jézus kenyérrel táplált, a betegek, akiket meggyógyított, a bûnösök, akiket jó útra térített, az apostolok, akiket tanúivá választott.

Ott van azonban Anyja a mellette álló szeretett Jánossal, aki mindannyiótokat képvisel, szeretett gyermekeim. Csókoljuk együtt sebeit, gyûjtsük össze vérét, zárjuk be mély sebhelyeit, simogassuk vértõl ázott haját; töröljük le leköpdösött és megvert arcát, tisztítsuk meg gyalázatokkal tetézett, meggyötört testét, igyuk a vért s a vizet, amely az Õ átszúrt Szívébõl tör elõ!
Éljük át lélekben mindörökre fájdalmas szenvedését! Fájdalmas szenvedése megújul ezekben az utolsó idõkben, amikor a nagy megpróbáltatás mindenki számára elérkezett. Megújul fájdalmas szenvedése az Egyház, mint az Õ misztikus teste részére. Az Egyház is hivatott belépni haláltusájának Getszemáni-kertjébe, õ is megismeri az árulás csókját, a tagadást és az elhagyatottságot övéi részérõl, neki is meg kell ízlelnie a kehely teljes keserûségét, õt is leköpdösik, megostorozzák és tövisekkel koronázzák, õ is megismeri az elítélést és sokak gyalázkodását, öt is keresztre feszítik és feláldozzák, hogy a Mennyei Atya terve beteljesedjék.
Legkedvesebb fiaim! Fájdalmas szenvedése megismétlõdik számotokra.

Ezért hívlak benneteket olyan régóta, hogy lépjetek be önfelajánlásotokkal Szeplõtelen Szívem Getszemáni-kertjébe, hogy átalakítsalak benneteket papi feláldoztatásotokra, hogy erõt adjak, hogy félelem nélkül haladjatok vértanúságtok kálváriája felé mellettem, fájdalmas Anyátok mellett, aki az alatt a kereszt alatt szült titeket, melyen Fiamat, Jézust megölték. A ti fájdalmas szenvedésetek ideje elérkezett.

Titeket is üldöznek és vernek majd, visszautasítanak és elítélnek, bebörtönöznek és megölnek. Ne engedjétek, hogy az aggodalom és a félelem hatalmába kerítsen benneteket! Én olyan közel vagyok hozzátok, mint amilyen közel álltam a kereszthez. Szeretteim, mellettetek vagyok a számotokra megújuló fájdalmas szenvedés idején. Ma a ti keresztetek alatt is ott állok, hogy véghezvigyem anyai feladatomat az új idõkben, melyek a ti fájdalmas szenvedéseitekbõl születnek."

FORRÁS: Máriás Papi Mozgalom. A papokhoz Szûzanyánk szeretett fiaihoz. Alfapack. kft.

manduriai Debóra által

1993. március 31. 16.00 – Otthon

Ma, ezen a gyönyörű, derűs napon, szokatlan módon enyhe fuvallat érkezik, és kinyitja szerény házam ajta­ját. Egy különös fényességbe burkolt, fehérbe öltözött embert látok közeledni. Ő azt mondja nekem:

J. „Vegyél elő papírt és tollat, és írd le a beszélgetésün­ket elejétől a végéig!”

D. „Ki vagy te?”

J „Nem ismersz fel?”

D. (Fájdalmaim voltak, a Szenvedést éltem át látha­tatlanul) „A fájdalom túl erős és elhomályosítja a látáso­mat... de... igen: Te vagy az én Uram! Én Uram, annyira kimerült vagyok... Segíts írnom! A nyomorúságos vállaim túlzottan nagy terhet cipelnek, nem bírják erővel.”

J. „Mitől félsz, leányom?”

D. „Uram, attól, hogy a lelkek számára nincs menek­vés!”

J. „Leányom, leányom ez a félelem nem alaptalan, hi­szen a valóságban sajnos találunk rá példát.”

D. „Mit csinálsz Uram, Mester? (Jézus abban a pilla­natban a földet nézve, fel-le sétált.)

J. „Ó, leányom... megérintem ezt az Atya és aztán a Szentséges Szűzanya által megáldott földet. Nagyon nagy keserűséget érzek a Szívemben, mert az Ő hívó szava a méltatlan szívekben még mindig viszonzás nélkül ma­rad.”

D. „Mindenható Uram, én is érzem ennek az emberi­ség gonosztettei által vérrel szennyezett és bánattal borí­tott földnek a fájdalmát.”

 J. „Édes leányom, Atyám hamarosan szabadon engedi seregeit. Ó! Olyan, mintha Palesztinában, azon a napszárított földön lennék.”

D. „Mit mondasz, Uram? Nem értem.”
J „Kérlek szépen, leányom, mondd meg az én kivá­lasztott népemnek, hogy hagyjanak Engem maguk között haladni.”
D. „Persze, Uram, megteszem.”
J. „Én a fájdalmadban mindig közel leszek hozzád.”
D. „Uram, magaddal fogsz vinni egy napon?”
J. „Bízzál Bennem, Én vagyok a Hű és az Igaz.⁵⁴ Csele­kedjenek és imádkozzanak sokat.”
D. „Mennyit, Uram?”
 J. „Leányom, mit gondolsz, milyen az én szomjúságom?”
D. „Csillapíthatatlan?”
J. „Igen, pontosan csillapíthatatlan, csillapíthatatlan. Jól van, akkor hát tudod, mit kell tenned és mondanod?”
D. „Mi az a fehér fény, Uram, amely onnan jön?” (Ő rám mosolyog)
J. „Azon az ajtón haladnak keresztül, akik Atyám Ki­rályságába jutnak.”
D. „Én is?”
J. „Leányom, szeretlek téged. Kiválasztottalak téged, és te leszel e föld számára a nyomorúságos eszköz.”
D. „Mester, az emberek nem hisznek!”
J. „Az nem érdekes, leányom. Majd meglátod, egy nap hinni fognak, és mindenki térdet fog hajtani Előttem és az Én Szentséges Anyám előtt.”
D. „Uram, különösen érzem magam.”
J. „Persze, hiszen épp most térsz vissza a saját idődbe.⁵⁵ Menj, kedvesem, és a szeretet legyen mindig reménysé­ged!”
D. „Uram, én mindig követni foglak Téged.”
 J. „Úgy legyen!”

A láthatatlan Passió után vérzett a bokám, a tenyerem és a kézfejem. A szenvedés nagyon gyötrelmes volt.

⁵⁴ Jel 3,14.

⁵⁵ Az idő itt úgy értendő, mint az eksztázis állapotából való kilépés pil­lanata.

Medjugorjei üzenetek 1993. március

1993. március 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy hívlak benneteket, mint még soha, hogy imádkozzatok a békéért: békéért a szívetekben, békéért a családotokban és békéért az egész világon, mert a sátán háborút és békétlenséget akar, és le akar rombolni mindent, ami jó. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Stefano Gobbi atya által kapott üzenetek

Fatima (Portugália), 1993. március 15.

Ide vártalak téged

 

"Ma meghívlak benneteket, hogy jöjjetek ide lélekben, legkedvesebb fiaim, a szegény Cova da Iriába, Fatimába, ahol megjelentem, hogy fény legyek utatokon ezen idõszak alatt, amelyben éltek.
Kis gyermekem, ezért vártalak ide téged, a lábaimhoz, ugyanarra a helyre, ahol Máriás Papi Mozgaimamat, e nagy Szeretet Mûvemet létrehoztam.

Ide vártalak téged, hogy kezedben összefogjam e Mûvet, ami már az egész világon elterjedt, és ami által eljut hozzám azoknak a szeretett papjaimnak és gyermekeimnek hódolata, akik felajánlják magukat Szeplõtelen Szívemnek.
Ez a nagylelkû válasz, amit fõleg a kicsinyektõl, a szegényektõl, az egyszerûektõl, az alázatosaktól kapok, sok örömet ad anyai Szívemnek, és megvigasztal nagy fájdalmamban.
Ide vártalak téged, hogy megmondjam neked: most mindannyiótoknak minél elõbb be kell lépnetek Szeplõtelen Szívem biztos menedékébe.
Amint Noé az Úr nevében behívta a bárkába mindazokat, akiknek meg kellett menekülniük a vízözöntõl, ugyanúgy most neked, legkisebb gyermekem, Mennyei Édesanyád nevében hívnod kell azokat, akiket meg kell menteni, oltalmazni és védeni a nagy megpróbáltatástól, ami elérkezett már az Egyház és az egész emberiség számára, hogy lépjenek be Szeplõtelen Szívem menedékébe.

Ide vártalak téged, mert mindenkivel közölnöd kell, hogy már ez évtõl kezdve beléptetek az eseményekbe, amiket elõre megmondtam, és amiket a titok harmadik része tartalmaz, amit nektek még nem fedtek fel.
Most ez nyilvánvalóvá válik maguktól az eseményektõl, amelyek az Egyházban és a világban történnek.
Egyházamon a hitehagyás és hitetlenség heves szélvihara söpör végig, az pedig, aki Krisztussal szembeszáll, behatol az Egyház belsejébe, így teljesítve be a pusztítás gyalázatát, amit a Szentírás elõre megmondott.
Az emberiség megismeri büntetésének véres óráját; járványok, éhínség és tûz fogják sújtani; sok vér ömlik ki utaitokon; a háború mindenfelé terjed, óriási pusztítást okozva a világon.
Szegény gyermekeim! Mindannyiótoknak hordoznotok kell a nagy szenvedések és kimondhatatlan fájdalmak súlyát, mivel mindenki számára nyilvánvalóvá válik az isteni igazságosság és irgalom nagy csodája.
Ezért ma fatimai Szentélyembõl megújítom aggódó felhívásomat, hogy meneküljetek hozzám Szeplõtelen Szívemnek tett felajánlástokkal, és szaporítsátok mindenütt az ima cönákulumokat, amiket kértem tõletek, a papok, a kicsinyek, a fiatalok körében és a családokban.

Ne féljetek!
Ne engedjetek az elbátortalanodásnak! Én mindig veletek vagyok!
Ide vártalak téged, mivel mindenkinek hirdetned kell, hogy elérkezett az idõ, amikor rendkívüli módon nyilvánítom ki magamat mindazoknak, akik Nekem szentelték magukat és gyõzelmes seregemnek részét alkotják.
Errõl a helyrõl, ahol úgy jelentem meg, mint a napba öltözött Asszony, hogy Fényetek legyek a nagy megpróbáltatások e sötét éveiben, mindannyiótokat megáldom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

FORRÁS: Máriás Papi Mozgalom. A papokhoz Szûzanyánk szeretett fiaihoz. Alfapack. kft.

Medjugorjei üzenetek 1993. február

1993. február 25.
„Drága gyermekek! Ma megáldalak benneteket anyai áldásommal és a megtérésre hívlak mindnyájatokat. Azt szeretném, ha mindannyian elhatároznátok, hogy megváltoztatjátok életeteket, és többet dolgoznátok az egyházban; de nem szavakkal és gondolatokkal, hanem példamutatással. Legyen az életetek örömteli tanúságtétel Jézusról. Nem mondhatjátok, hogy már megtértetek, hiszen életeteknek mindennapi megtéréssé kell válnia. Ahhoz, hogy megértsétek mit kell tennetek, imádkozzatok, gyermekeim, és Isten majd megmutatja, hogy mit tegyetek, és miben kell megváltoznotok. Veletek vagyok és a palástom alá veszlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

manduriai Debóra által

1993. január 28. 15.00 – Otthon

Szűz Mária jelenése:

„Kedves leányom, a szenvedés ilyetén megnyilvánulása véget ér,²⁴ de örömmel kell fogadnod azokat a külső jeleket, amelyeket Isten ad neked, hogy megindítsa az emberek immár eltompult szívét.

Leányom, tudom: nagy a te szenvedésed, de egykor örülni fogsz gyümölcsének, mert egy csapat angyal jön majd érted életed végén, és amikor meghallod az égiek gyönyörű énekét, köszönetet fogsz mondani Istennek mindezért. Nagy legyen a te hited: ez a szereteted bizo­nyítéka. Áldásom rád, napsugaram!”

Ebben az üzenetében a Szűzanya tudomásomra hozta, hogy a Sátán nem zaklat többé, de újabb szenvedés vár rám: a „Keresztút”.

²⁴ A démon zaklatásaira vonatkozik.

Medjugorjei üzenetek 1993. január

1993. január 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy komolyan fogadjátok el és valósítsátok meg üzeneteimet. Ezek azok a napok, amikor döntenetek kell Isten mellett, a béke, és a jó mellett, hogy minden gyűlölet és féltékenység eltűnjön életetekből és gondolataitokból, egyedül Isten és a felebarát szeretete lakozzék bennetek. Így és csakis így lesztek képesek felismerni az idők jeleit. Veletek vagyok, és új időszak felé vezetlek benneteket, amelyet Isten kegyelemként ad, hogy még jobban megismerjétek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Hová vezet a liberalizmus?

Msgr. Marcel Lefébvre Érsek Úr, 1975. december 29-én, Barcelonában tartott konferencia-beszéde

"A katolikus hit megvédése érdekében szükségesnek tartom, hogy válaszoljak a laikusok és a papok hívására, akik felismerik az egyház jelenlegi helyzetének komolyságát. Próbáljam megismertetni a válság okait, hogy felismerjék az orvoslás lehetőségeit. Nem azért jöttem ide, hogy megvédjem az egyház tézisét vagy orientációját; azért jöttem, hogy megvédjem a hitet, ahogyan azt egy hónappal ezelőtt Kanadában tettem, korábban Angliában és Belgiumban."
Egyház és liberalizmus .

Úgy vélem, hogy nem lehet megérteni az egyház jelenlegi helyzetét, ha csak a mi századunkra vonatkozó adatokra hivatkoznék. A tizenkilencedik és a huszadik században a pápák, mint VI. Pius, VII. Pius, XVI. Gergely, IX. Pius, Szent X. Pius, XI. és XII. Pius kénytelen volt küzdeni a liberalizmussal és a liberális katolicizmus hibáival. Folyamatosan hangsúlyozták az egyház igazságát – mint az üdvösség egyetlen eszközét – és létének szükségességét. Figyelmeztettek, hogy egyedül csak ehhez ragaszkodjunk. Tudták, hogy kötelességük állandóan megerősíteni testvéreiket, mivel csak az Egyház rendelkezik egyedül az igazsággal, amelyet Urunk Jézus Krisztus ránk bízott.

A liberalizmus alapelvei .

Az említett kérdésben a liberálisoknak természetesen más elképzelésük volt, s ezt a pápák folyamatosan visszautasították, de ennek ellenére mindig felszínre került. Ezzel megmagyarázhatjuk az egyház jelenlegi helyzetét: mindig is az 1789-es Francia Forradalom létrehozását akarták az egyházban[1].

Ezek az elvek – aki ismeri őket – a protestantizmuséi. De ez alapvetően liberális, és belőle származik a tizennyolcadik század filozófusainak gondolkodása: Voltaire-é, Rousseau-é, Diderot-é és mindazoké, akik a liberális filozófia szócsövei. Hirdetik a felszabadulást minden kényszer – különösen az igazság kényszere – alól.

Az igazság arra kényszeríti intelligenciáinkat, hogy megismerjük a dolgokat, ahogy vannak, a valóságukban, amely ránk van bízva. De a liberális ezt nem akarja, hogy hit, a Szentírás vagy az Egyház hagyománya mintegy az emberen kívülről nyilatkoztasson ki egy igazságot. A liberalizmus azt akarja, hogy az egyes embernek legyen igaza, meg akarja szabadítani a dogmától. Az emberi értelem, a tudomány nevében a liberális is elutasítja a hitet.

Végül a liberalizmus harmadik eleme: szabadulni a törvénytől. Úgy véli, hogy az ő lelkiismerete uralkodhat a törvényen, ezért elutasítja az erkölcsi törvényt. Ez az ú.n. szabadság a liberalizmus alapja. Emiatt a liberális elutasítja az összes függést: a társadalom függését az Istentől, Aki az igazság, Jézus Krisztus kinyilatkoztatásától. Így tehát a protestantizmusból és ezekből a filozófusokból, ezekből a liberálisokból és azokból, akik sikeresen teljesítik ezt a szellemi rombolást, a társadalom teljes megsemmisítéséhez jutottunk el.
A liberalizmus beszivárgása az Egyházba .

A II. Vatikáni Zsinatig el lehetett mondani, hogy az egyház a pápák hangján keresztül mindig ellenállt a liberalizmusnak. Mindig elítélte a hibáit, és emlékeztetett az igazságra, a hit és a törvény elfogadásának szükségességére. Látjuk a mély ellentétet: hiszen a liberális ellenáll a hatalomnak, nem tudnak együtt létezni.

De a liberalizmus lassan belépett az egyházba, először a szemináriumok és később az egyház püspökeinek és papjainak szellemében. Ugyanazokat az elveket igyekeztek alkalmazni mint a világ, a protestantizmus, azt gondolva, hogy az egyház veszély nélkül is elfogadhatja őket. Ez történt a Zsinaton, hogy nem volt semmi más, mint a liberalizmus asszimiláló elvei, a kívánt unió az Egyház és a liberálisok között. Sokszor mondtam előadásaimban: a kollegialitás, az ökumenizmus és a vallásszabadság a három fő kérdés, melyet a legtöbb szenvedéllyel vitattak meg a Zsinaton. Figyeljük meg, hogy ezek pontosan megfelelnek Francia Forradalom szabadság, egyenlőség és testvériség három liberális elvének.

A szabadság, a vallásszabadság. Úgy akarták bemutatni – nem úgy, mint az egyház, hanem – mint a liberálisok forradalmi elképzelése. Az egyenlőség a kollegialitás, vagyis a demokrácia bevezetése az egyházba. Az ökumenizmus a testvériség: magába ölel mindenkit, muzulmánokat, protestánsokat, buddhistákat, minden vallást, mindnyájan testvérek vagyunk.

Nos, ezek az elvek valósították meg a forradalom szellemét – mármint akik a Zsinaton keresztül a három ötletet előterjesztették – de nem azt, ami a zsinati tervezetekben előzőleg megfogant. Az ökumenikus zsinatok ismertek voltak, vagyis az általános zsinatok, ahol a püspökök találkoznak. Ismertük az Egyházak Ökumenikus Egyesületét is, amely önmagában a protestánsok uniója. Ezt a fajta az ökumenizmust már ismertük a Zsinat előtt is, de vigyázat: kizárólag párbeszéd katolikusok és a protestánsok között. Ám a zsinati ökumenizmus, mint ahogy ma már tudjuk – és amiként látjuk a következményeket – valójában intercommunio a protestánsok és katolikusok közt, egyesülés vagy egyfajta közösség minden vallással. Ez az ökumenizmus egy hamis ökumenizmus, mellyel valójában elérkezünk a katolikus vallás megsemmisítéséhez.

Vallásszabadság .

Ugyanígy a vallásszabadság. A pápák mindig beszéltek róla, a vallás szabadsága és a vallások választásának szabadsága egyáltalán nem ugyanaz. A pápák mindig is kijelentették hogy, a vallások szabadon élnek, de az igaz vallás, a katolikus. Nem bármely vallási irányzat, vagy szekta. A toleranciát élvezhetik, anélkül, hogy ugyanazokat a jogokat élveznék. Ez az, amit VII. Pius pápa határozottan kifejtett, amikor a XVIII. Lajos királyhoz fordult a kultuszok szabadságának bevezetése kapcsán, amely Franciaországban korábban nem létezett: „…Tévedés minden kultusz egyenlőségét hirdetni és engedni, amelyben a szekták és a zsidó kultusz Krisztus szent menyasszonyának rangjára kerül, ebből nem lehet megváltás”. Az összes pápa ugyanazt mondta. Ha elolvassák a vallásszabadságról szóló zsinati okmányt, látni fogják, gyakorlatilag azt hirdeti: az államokat fel kell kérni arra, hogy minden vallást azonos alapokra helyezzen, és ugyanolyan jogokat biztosítson számukra, mindenkinek legyen saját szervezete. Iskoláikat, sajtójukat engedni kell, hogy mindannyian terjeszthessék ötleteiket. Valójában tehát szükség lesz a katolikus államokkal folytatott megegyezések (konkordátumok) felülvizsgálatára, és a vallásszabadság nevében el fogják érni, hogy ne csak a Vatikánnal való megegyezésüket, hanem az állami alkotmányukat is megváltoztassák.

Felhoznám Kolumbia konkrét példáját, amely nagyon jól alkalmazható a spanyolországi helyzetre. Kolumbia köztársasági elnöke bejelentette, hogy a Szentszék nyilvános kérésére kivette az első cikkelyt az alkotmányból, amely szerint: „A katolikus vallás, a Kolumbiai Köztársaság által egyetlen elismert vallás”. Sajnálatát fejezte ki: megérti, hogy sok katolikus meglepődik, ha úgy gondolja, hogy Urunk Jézus Krisztus társadalmi uralmát eltávolítottuk az országukból. Hozzátette, hogy ő maga mindig próbál jó katolikusként élni, hogy számára nagy tiszteletben áll a katolikus vallás és mindig a legjobban fog cselekedni az egyházért, de ez mostantól nem az egyetlen hivatalosan elismert vallás Kolumbiában. A nuncius a haladásról, a fejlődésről, az emberi méltóságról beszélt. Ilyen beszédet egy szabadkőműves is tarthatott volna. A Püspöki Konferencia elnöke tartotta a harmadik beszédet utalva a zsinati dokumentumra, mint a vallásszabadság igazolására, úgy, hogy a katolikus vallás már nem az egyetlen elismert vallás a Kolumbiai Köztársaságában. A kolumbiaiak 98%-a katolikus, és csak 2% -a nem katolikus. Aztán megtudtam, hogy a püspöki konferencia titkára, két évig a köztársasági elnökségen volt a Vatikáni Államtitkárság képviselője. Ez a példa nagyon súlyos, és elsősorban Spanyolországot érinti, mert biztosak lehetünk benne, hogy a Szentszék itt is ugyanazt akarja, nemcsak a régi egyezmény megszüntetését, hanem az alkotmány megváltoztatását is [2]. Nos ez lett az eredménye a lelkiismereti és vallásszabadságról szól zsinati dokumentumnak.

Joggal kérdezhetik: a zsinati atyák mind képesek voltak elfogadni egy ilyen dolgot? Biztosíthatom Önöket, hogy vagyunk kétszázötvenen püspökök, akik megértették ezt a nagyon komoly veszélyt, hogy minden katolikus állam léte rá fog menni a vallásszabadságról szóló nyilatkozatra, és ezért mindent megtettünk annak megakadályozása érdekében, hogy kihirdetésre kerüljön. Mert végül az állam nem tudja meg- és betartatni az igazi vallást, hanem éppen ellenkezőleg, mindenkinek szabad utat kell adni anélkül, hogy felügyelhetne rá. Ez teljesen ellentétes a mi Urunk Jézus Krisztus uralmával és egybeesik az egyház végével.

Miért létezik az Egyház a Földön, hogyan terjesztette Urunk Jézus Krisztus uralmát, és a keresztény civilizációt, az egyetlen érvényes civilizációt? Mert nincs más, mint a mi Urunk Jézus Krisztus. Szent Péter azt mondja: „nincs másban üdvösség, nem kaptunk más nevet a földön, hogy megmentsen minket, mint a mi Urunk Jézus Krisztusét”. Ezért, ha egy állam katolikus, vezetőjével és lakosságának 98 %-ával az állam feladata, hogy megtartsa a hitet, az üdvözülés egyetlen forrását, ezért van az Egyház, hogy a lelkeket egyesítse a mi Urunkkal és megmentse őket az örökkévalóságra. Ezért el kell utasítania más vallásokat, vagy csak bizonyos toleranciával kell kezelnie őket, ha nem tehet másképp. Ez az, amit az Egyház mindig tanított a katolikus vezető szerepéről.

A Zsinaton mindezt megváltoztatták, azt állították, hogy amikor már nem létezik majd katolikus állam, Oroszország elfogadja a vallásszabadságot, és megadja a lehetőséget a vallások működéséhez. De ez csak ürügy volt félrevezetni minket, mert végül még azok is, akik ezt mondták nekünk, nagyon jól tudták, hogy Oroszország sohasem fog elfogadni egy ilyen dolgot.

Ezért a vallásszabadságról szóló nyilatkozat létrejöttének oka a szabadkőművességben keresendő, amelynek célja az, hogy elnyomja Urunk Jézus Krisztus uralmát a földön, és egyfajta egyetemes vallást alakítson ki. Minden, ami nem a mi Urunk Jézus Krisztustól jön, szükségszerűen az ördögtől származik.

Congar atya, amikor azt mondták neki, hogy a lelkek megmentése érdekében az egyháznak feltétlenül hirdetni kell az Úr Jézus Krisztus igazságát és kinyilatkoztatását, azt válaszolta, hogy most ezeket a dolgokat már nem tekintik igazságnak, hanem egyetlen lényeges dolog az emberi méltóság. De mi az emberi méltóság? Az hogy szeressük az igazságot és a jót! De mivel az igazság és a jó a mi Urunk, Jézus Krisztus, itt ismét visszakerülünk a problémához. Ha az emberi méltóság ürügyén a vallásokból szabadon választanunk kell, ha ezek egyenrangúak, akkor az Egyház már nem lehet misszionárius, és már nem tudja hirdetni az evangéliumot.
Ez a vallásszabadságról szóló nyilatkozat olyan szöveg, amely tönkreteheti az egyházat a legszilárdabb alapjaiban és misszionáriusi szellemében, s amely minden államot és katolikus társadalmat lerombol.

Kollegialitás.

Most térjünk át a másik zsinati okmányra, amelyik bevezette a demokráciát az egyházban: a kollegialitás. Ahhoz, hogy ezt bevezessék elvileg ellentét jön létre bármely törvényhatóság létével és funkciójával. A pápa, a püspök, vagy plébános, kérje ki az alacsonyabb szint véleményét és fogadja el annak felügyelő joghatóságát. Ez nagyon komoly, különösen a Szent Egyházban, ahol a hatóság személyes. Például a pápa tekintélye közvetlenül az Istentől származik az ő személyére vonatkozóan. A bíborosok csak jelölik őt, nem adnak neki hatalmat. Ugyanígy a püspök hatósága a hívei fölött a felszenteléséből származik. A papot kinevezik plébániára, felülről feljogosítja őt a hatalmat adó tekintély, de nem az egyházközsége. Ő a papszentelése révén részt kap Isten tekintélyéből.

„Minden hatalom Istentől származik”, ahogy Szent Pál azt mondja. Egy családapa is – a legszelídebb is – családja fölött hatalmat gyakorol, bizonyos értelemben részt kap az Isten atyai hatalmából. Ezzel szemben a Zsinat létre-hozta a kollegialitás elvének megfelelően a papi tanácsokat, püspöki tanácsokat, amely nélkül a püspök személyes joghatóságával nem járhat el. Ez erkölcsileg és fizikailag azzal a kockázattal jár, hogy jelentős nehézségekkel szembesülnek. Így a püspök nem tehet bármit papi tanácsa nélkül, a plébános a gyülekezeti tanács nélkül, a pápa a szinódus vagy a püspöki konferenciák nélkül.

Amikor hivatkozunk a Szentatyára, hányszor halljuk, hogy a római dikasztériumok a püspöki konferenciákra utalnak. Milyen lesz a kapcsolat a pápához hű püspökök, papok között? Míg korábban a pápa volt az atyja mindenkinek, a legkisebb a laikusok írhattak neki, és kaptak választ, tudva, hogy az ő esetét is meghallgatták. De ma, még a püspökök sem tudnak közvetlenül egyeztetni a pápával, azt mondják nekik, hogy egyeztessenek a püspöki konferenciával.

De a püspöki konferencia nem isteni intézmény, és ilyen demokratikus testületek bevezetésével ténylegesen megsemmisült az egyház isteni tekintélyének gyakorlása. A püspökök félnek egymástól és például, ha felkérik őket, hogy hozzanak döntést egy szeminárium, vagy a katekizmus, vagy az iskolák ügyében, azt mondják: nem szabad, ők nem tehetnek semmit anélkül, hogy ne konzultálnának a püspöki konferenciával, ezzel vagy azzal a bizottsággal. Ez nagyon komoly, mert egy püspök, aki már nem rendelkezik a vezető szabadságával saját egyházmegyéjében, már nem is az atyja annak. Kétségtelen, hogy nagyon hasznos a püspökök számára, hogy egymástól tanácsot kérjenek, de ezt már a régi egyházjogi törvény is előírta. A püspöknek volt egy tanácsa (kanonoki testület), de csak tanácsadó és nem döntéshozó hatalommal. Szabadon választotta és nevezte ki a tagokat, miközben mostanra mindezeket a tanácsokat megválasztják, vagyis a tagokat rákényszerítik a püspökre. Ugyanígy a püspöki konferenciák nem rosszak, ha együttes hatalmuk bizonyos közös célok megvalósítására, megítélésére korlátozódik: például egy szeminárium, egy egyetem megvalósítása vagy egy katolikus újság megalapítása. Jó, hogy a püspökök konzultálnak egymással, de nem tudnak semmit tenni a saját egyházmegyéjükben az egész püspöki testület megkérdezése nélkül. Különböző szabályoktól, gátló tényezőktől függ a püspöki konferencia, ez teljesen elfogadhatatlan. Az egyház törvényeivel ellentétes, hogy a szemináriumok, sajtó, iskolák vagy katekizmustól nem a megyéspüspöktől függ.
Az ökumenizmus és következményei .

 A liturgikus reform .

Szintén fontos megemlíteni az ökumenizmus következményeit, elsősorban a liturgikus reformot, amely véleményem  szerint olyan hamis ökumenizmusból származik, amely többé-kevésbé a protestantizmusban gyökerezik. Úgy akarunk közelebb menni a protestánsokhoz, hogy nem őket vonzzuk a katolicizmushoz, hanem magunk válunk protestánssá.

Ezért változtattuk meg a Szentmise áldozati formáit, s mindazon szentségek rítusát is, amelyek meghatározták a papi karakter mivoltát. Mindez azért történt, hogy elkerüljék mindazt, ami a protestánsokat zavarná. De miután minden reform előtt gondolkodni illik, azzal foglalkoztak, hogy mi a protestánsok gondolkodásmódja, végül oda jutottak, hogy el kell távolítanunk mindazt, ami egyértelműen katolikus, mindazt, ami igazán emlékezteti a katolikus embert hitének a protestáns hibákkal szembeni igazságára.

Például, új szövegeket vettek a temetésekre: azt látjuk, hogy már nincs különbség a test és a lélek között, még akkor sem, ha a „létfontosságú elvről” beszélünk. A papok breviáriumából az összes ún. átok-zsoltár el lett távolítva, mely arra kérte Istent, hogy tönkretegye a vallás és az egyház ellenségeit. Miért? Cenzúrázzuk a Szentlelket? Ezután csak a protestánsoknak megfelelő zsoltárokkal imádkozhatunk? Ugyanígy a zsidók felé is hajlunk: az új felajánlási szöveg nem más, mint egy negyedik századi zsidó áldás, amivel egy rabbi, vagy családfő megáldja az étkezést.

Ami a Szentmise-kánon átalakulását illeti, különösen a Consecratioét, annak gyökerét Luthernél fogjuk megtalálni. Mert a „Hoc est enim corpus meum” után hozzáadjuk a „Quod pro vobis tradetur”-t: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. De Luther nem tette hozzá, nehogy reprodukálja az utolsó vacsorát, amely a protestánsok számára csak étkezés, és nem szentáldozat.
De a Trentói Zsinat így tanít: „Aki azt mondja, hogy az utolsó vacsorán csak egy étkezés volt, és nem egy áldozat, legyen átkozott”. Az Utolsó Vacsora valódi áldozat: Urunk felajánlja és odaadja testét és vérét, előre vetíti az áldozatot, amelyet a kereszten véghezvisz.

De a protestánsok ezt tagadják, és az Utolsó Vacsora történetét csak megemlékezésként használják. Ez az, amiért az átváltoztatás szavait tagolás és különösebb megállás nélkül felolvassák, míg a Missale Romanum utasítása azonnal világossá teszi, hogy rendkívüli titok valósul meg, az áldozati cselekmény a mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétéről, aki itt és most valósítja meg keresztáldozatát.

A protestáns fogalom eleve halott, mert csak történelmi szintű: megemlékezünk az időbeni dolgokról. A katolikus azonban hiszi és vallja, hogy a mise igazi áldozat, ugyanaz történik, mint a Golgotán. Nincs különbség a Kálvária és szentmise között, az áldozat a Golgotán véres volt és vértelen a misében; de az egyikben is és a másikban is Urunk Jézus Krisztus az áldozat és a pap. Mi papok csak a szolgái vagyunk, Krisztus személyében cselekszünk, de az igazi bemutató Ő.

Ezért a római Kánon rubrikái szerint a pap megáll, mielőtt kiejtené csodálatos szavakat, melyek által a leg-különlegesebb csoda, a mi Urunk legszentebb titka, minden keresztény civilizáció forrása megvalósul. Ne felejtsük el ezt: a keresztény civilizáció egészében megtalálható a pap átváltoztató szavaiban, mert az áldozat a kereszténység létfogalma. A kereszténynek egyesülnie kell a mi Urunk áldozatával; az egyház által nyilvánosan felajánlott golgotai áldozat, a pap az oltáron ahhoz az egyetlen áldozatához csatlakozik. Mindez kihatással van a keresztény civilizációra, amelynek szíve a szentáldozás.Ezért gyönyörű templomainkat, katedrálisainkat, csodálatos szentélyeinket az oltár fölé emeltük. De a protestáns számára mindez halott, hiszen vallása csak történelmi.

Miért másoljuk a protestánsokat? Miért kell a papnak az átváltoztatás szavait ugyanolyan hangon felolvasni, mint a többit, anélkül, hogy meghajolnának az Úrfelmutatás előtt? Mindez rendkívül veszélyes, különösen a mostani gyermekek számára, akik nem ismerik a régi formát, protestáns gondolkodásúak lesznek. Amikor megkérdezi, hogy mi történik az oltáron, azt fogják válaszolni, hogy ez emlék-étkezés, az Eucharisztia, közösség, de nem mondják azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus áldozata a Kálvárián. Már nem tudják, mert nem mondjuk többé, nem hisszük többé. Még a papok is kételkednek az igazi jelenlétben. Az Oltáriszentséget eltávolítottuk az oltárról; bárki szétoszthatja, mert már nem hisz abban a valóságban, hogy a mise maga a golgotai a Szent Áldozat.
A katekizmus reformja .

Az ökumenizmus másik nagyon súlyos következménye a katekizmus és a hitoktatás reformja. Nem tagadjuk, de félretesszük azokat a bizonyos igazságokat, amelyekről már nem beszélünk. Többé nem fogunk angyalokról, pokolról vagy purgatóriumról beszélni, nem is szólva a limbusról. Beszélni fogunk Szűz Máriáról, de nem fogjuk többé azt mondani, hogy mindenkor szűz volt. Nem fogunk beszélni az eredeti bűnről. Ezek mindegyike elengedhetetlen a mi szent vallásunkhoz, és nem lehet elhallgatni őket.
Azt fogják mondani, hogy ha a pokolról, a purgatóriumról vagy az eredeti bűnről beszélnek, a gyerekek számára ezek nagyon komplexek, ezért ne terheljük vele őket. Azt fogjuk mondani, hogy vallásunknak még mindig fejlődnie, a hit kifejezésének alkalmazkodnia kell. De a hitoktatás átalakításával, végül a hit átalakításához és a fogalmak megváltoztatásához jutunk.

Hitünknek, a katolikus hitnek a megértéséhez a mi Urunk Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának betartásához, az Isten akarata miatt kell ragaszkodni. Igen, ám ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a protestáns hit valami más. Nekik csak egy belső érzés, amely Isten felé irányítja. Észre lehet venni, hogy a szentségek tényleges formulái, rítusai már kifejezéseikben is mintegy a mi hitünk tiltakozásai a protestáns változásokkal szemben, ezért nagyon veszélyes az ő szempontjukból.

A keresztség az új képletek szerint inkább egy beavatás, egy bejutás a keresztény közösségbe, mint az eredeti bűn megváltása és eltörlése. Ez a fajta kollektivizmus megtalálható a bűnbánat szentségénél is. A bűnök, amiket személyes vallomásban fel kell tárni, többé már ne legyenek Isten ellen elkövetett személyes bűnök, hanem a közösség ellen elkövetett bűnök, a szomszéddal szemben a szeretet hiányosságai. Az Eucharisztia is a csak közösség egyik kifejezésmódjává válik: mindannyian egyesülünk ugyanazon kenyér megosztásában. És az Egyházi Rend? A pap immár csak elnöke a közösségnek, már nem beszélhetünk papi karakterről, amelyet a szentelés által kap a Legszentebb Áldozat bemutatására. Így már nem vesz részt, hogy úgy mondjam, unio hypostatica szintjén (Krisztussal mint Főpappal való személyes azonosulásában) vagyis Urunk Istenünk éppen e karakter miatt engedi, hogy részt vegyen a mi Urunk hatalmában, kimondhatja a átváltoztatás szavait és felajánlhatja az áldozatot. Nem, a pap már nem ez, ő csak elnököl a közösségben.

És így van minden szentségünkkel. A házasság csak a keresztény közösség tagjainak mintegy létszámbeli sokszorozódása lesz. Ezen a módon a kollektivista ötlet megtagadja a szentségek csodálatos természetfeletti, kegyelmi valóságát, amely által megszületik a természetfölötti élet, amit a mi Urunk Jézus Krisztus épít bennünk. Ebben két különböző világ tárul fel: az egyik oldalon maradunk pusztán emberi – vallásos emberi – szinten, másrészt magasabbra jutunk a természetfeletti állapotban, az isteni életben, amely a Szentháromságba kapcsol be. Erre hívott meg a mi Urunk. Ez az óriási különbség olvad egymásba a vallásos élet, a szentségek vétele által! Ebben áll a papi ordo nagysága és szépsége.

Így már értjük: hogy ha az Eucharisztia csak a közösség jele, ha a pap nem más, mint a közösség elnöke, akkor világos, hogy hívők felé fordul. Ha étkezés, akkor nem fordítja el az arcát a vendégektől. Nyilvánvaló a magyarázat. A gyermekeknek sem adunk semmit a szájába, csak míg képtelen az egyedüli étkezésre, ezzel magyarázzák a kézbeáldozást. Így mindezek a liturgikus újdonságok nagyon jól kiegészítik egymást. 

De ha visszamegyünk az áldozat valódi fogalmához, akkor minden másként ítélhetünk meg. Ha az áldozat valóban jelen van az oltáron és a közösség csak az áldozat gyümölcse, akkor azáltal, hogy eszik, részt vesznek az áldozatban. Hasonlóképpen megértjük nagyon jól, hogy a pap, aki bemutatója a szentmiseáldozatnak, valahogy elszakad a földtől a titokzatos és szent szavakat kimondva. Egyedül van Istennel, mint az ószövetségi templom főpapja, aki évente egyszer visszavonult a függöny mögé, elmerült Isten jelenlétében, majd visszatért az áldásokkal a hívekhez. Megértjük, hogy a pap a feszület felé és Istenhez fordul, hogy megvalósítsa ezt a titkot, majd a hívők felé fordul, hogy nekik adja Urunkat, Jézus Krisztust. Ennél fogva egyértelmű, mivel valóban Isten van jelen, letérdelünk a mi Urunk Jézus Krisztus előtt, és úgy fogadjuk őt; hogy nem merjük megérinteni a mi nem-felszentelt kezünkkel, de megszentelődött ajakkal fogadjuk! Nem azt mondom, hogy eretnek vagy érvénytelen, de a katolikus koncepció megváltoztatásával a liturgikus reform nagy veszélyt jelent, észrevétlenül elvezet minket egy tisztán protestáns mentalitásra.

Összefoglalás .

Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk és harcolnunk kell – ha szükséges a halálig –, hogy megvédjük az egyházat a belső ellenségeitől. Össze kell fognunk, meg kell őriznünk mindenekelőtt a hagyományokat. Bátorítjuk az itt jelen lévő papokat, hogy tartsák a liturgia örök hagyományait, mert akkor biztosak vagyunk benne, hogy érvényes szentségek lesznek és az igazságban maradnak. Ezekkel a reformokkal – már látjuk, – hogy minden összeomlik, az emberek elveszítik hitüket.

A Szent Hagyomány hűséges őrzése és helyreállítása nyomán viszont több lesz a papi hivatás is, éspedig jó hivatások! Ezt a szemináriumom több éves ismeretéből tudom mondani, ahol a fiatalok mindenben elégedettséget nyújtanak. Amerikából, Angliából, Ausztráliából, Svájcból, Németországból, Spanyolországból és Franciaországból származnak. Azt hiszem, azt mondhatom, hogy jó és szent papokat fogunk nevelni, mert ők tudják, mi a Szentek áldozata, tudják, hogy azért tesznek mindent, hogy a mi Urunk Jézus Krisztust a lelkeknek adják, és ne csak a kenyeret. Az evangéliumot prédikálják és hogy önmagunkat a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével kell megszentelni. Igen, meg vagyok győződve róla, ezért lesznek igazi misszionáriusok, igazi papok, akiket Ecône-ban tanítok, nevelek.

Össze kell fognunk, hogy megvédjük a hitet, és tanítsuk gyermekeinknek az igazi katekizmust. Válasszunk olyan hiteles papokat, akik még mindig hűségesek a Hagyományhoz, védjék meg őket, biztosak lehessünk abban, hogy gyermekek megtanulják a katolikus hit elemeit. Szükségünk van katolikus iskolákra is... újra létre kell hozni a valódi kereszténységet. Nem maradhatunk közömbösek, ha azt látjuk, hogy az egyházat lerombolják – minden nap egy kicsit bontja le önmagát – ahelyett, hogy bátran mondaná: Isten mindenható. Még mindig képesek vagyunk valamit tenni. Amit a katolikusok tettek kétezer évig, miért nem tehetnénk ma is?

Reakciós, ultra-tradicionalista embernek mondanak engem, mert visszautasítom a reformot. De elfogadhatom-e azt, ami tönkreteszi az Egyházat? Ezért támadnak Rómában. Felforgatónak neveznek. Utasítottak, hogy zárjam be az összes szemináriumomat. Nos, lelkiismeretem szerint azt kell mondanom, hogy nem tudok együttműködni az Egyház megsemmisítésében.

Végezetül azt kérem, hogy imádkozzanak – én is teljes szívvel imádkozom önökért a jó Istenhez – és meggyőződhetnek róla, hogy Isten felemeli a hit védelmezőit. Biztosan megvédi Egyházát. Isten azért hoz létre itt is egy olyan szervezetet, amely elfojtja a megosztottságot és összekapcsol az igaz hitben, a liturgia és a katekizmus védelmében, még mindig van remény Spanyolországban. Úgy, mint másutt: Svájcban, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, mindenhol vannak csoportok, akik nem akarják elveszni látni a hitüket. Egy napon a püspökökre kényszerítik majd magukat, akik kötelesek felismerni bennük az igazi katolikusokat, a legmegbízhatóbb hívőiket, akikre támaszkodhatnak az Egyház újjáépítésében.

Egy széles körben elterjedt forradalom közepén vagyunk, annak érdekében, hogy a mi Urunk uralkodjék rajtunk, bennünk és a társadalomban és rábízzuk magunkat a Boldogságos Szűzre, Akihez a spanyolok mindig nagy odaadással ragaszkodtak és mindenhol terjesztették kultuszát. Dél-Amerikában, különösen Argentínában, Kolumbiában, templomokat építettek. Peruban, Bolíviában látjuk, hogy a spanyolok átalakították a népeket, mély tisztelettel vannak a Szent Kereszt iránt. Santa Fe és Vera Cruz, már nevükben is hivatkoznak a mi Urunkra, az Ő Keresztjére és Miasszonyunkra. Szükség lesz arra, hogy a hitterjesztésben világszerte elődeink útját járjuk, akik Dél-Amerikát is átalakították.

A spanyolországi püspöki karból jól ismerem, Guerra Campos főpásztorát, Castan püspök urat, Morcillo érsek urat, aki a barátom. Azt mondtam nekik, hogy vigyázzanak, soha ne bízzanak a vallásszabadságról szóló zsinati dokumentum szövegében, vagy az erre épülő egyezményekben, különben az 1936-os forradalom újra el fog indulni. Az Úr őrizze meg önöket attól, hogy elfeledjék az akkori sok gonoszságot. Ha az a sok vértanú vérét ontotta azért, hogy Spanyolország katolikus maradjon, ne adjuk őket kárhozatra. Mutassanak a spanyolok erős és határozott hitet, mutassák meg a mi Urunk Jézus Krisztus, a Szent Kereszt és a Boldogasszony igaz szeretetét.

A fordító személyes vallomása:

Amikor nyugdíjas lettem, elhatároztam, hogy 50 esztendeje gyarapodó hatalmas könyvtáramat módszeresen végigolvasom – most tartok a töredékénél! Egyik első könyv, ami kezembe került, Marcel Lefebvre érsek úr: Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz című műve volt. Első megdöbbenésemet úgy oszlatta el, mint a tavaszi napsugár a szürke téli felhőket. Sorra felidőződött bennem gyermekkorom minden hittanórája, a még iskolába sem járó kisministráns ámulata. S ugyanilyen gyorsasággal ösztönzött, hogy a hivatkozott teológiai könyveket sorra vegyem le a polcomról. Azután az internet segítségével láthattam újra a Szentmise trienti rítusát fiatal, lelkes Lefebvre-tanítványok által bemutatva. Majd egy nagy, egy és háromnegyedórás film az Érsek úr életéről. A fotókról ismert arc immár megelevenedett, a hangfelvételek összetalálkoztak a gesztusokkal, szemvillanásokkal. S öreg fejjel beálltam – képzeletben – az Ecôn-i kispapok közé. Már nem tehetem meg, hogy új életkörülményeket teremtek, de legalább lélekben és a fentihez hasonló szerény munkálkodással hozzájárulhatok a Tradíciót őrzők küzdelméhez. (Pater Anonymus)

Jegyzetek:

[1] E beszéd után 17 évvel, 1992-ben már nyíltan kimondja Ratzinger bíboros a Le Monde-nak adott interjúban: „Nem akarjuk a kereszténységet rákényszeríteni a Nyugatra, hanem, hogy a kereszténység alapvető értékei és a liberális értékek találkozzanak, megtermékenyítsék egymást.” (ford.)

[2] 1947-ben elfogadják az örökösödési törvényt, amely helyreállította a monarchiát Spanyolországban "katolikus és szociális állam"-ként. 1953 augusztusában, XIII. Alfonz király új megállapodást kötött a Szentszékkel. A Zsinat lezárásának közelsége miatt (1965. december 8.), annak tanításai elterjedtek a spanyol papság körében. A Szentszék nyomására Franco tábornok 1966 novemberében alkotmányos reformot kezdeményez, amely elismeri a „vallásszabadság elvét, de a katolicizmus továbbra is államvallás. 1969. július 22-én XIII. Alfonz unokája, János-Károly király lesz az uralkodó. Franco tábornok általános egészségi állapota nagyon aggasztóvá vált (1975. november 20-án halt meg), János-Károly király 1975. október 30-án átveszi az államfő hatásköreit, s már másnap módosítja az Alkotmányt, megerősítve a "lelkiismereti szabadságot", s a katolicizmus már nem rendelkezik többé az államvallás státuszával. 1979-ben Róma és Madrid meg is kötötte az új megállapodást. A Vatikán többé már nem akart hallani a Szentszék és az Államok közötti egyezményekről (konkordátumokról). Egy egyszerű megállapodás, amely magában foglalja a diplomáciai képviseletek cseréjét. (ford.)

Medjugorjei üzenetek 1992. december

1992. december 25.
„Drága gyermekek! Ma szeretnélek mindnyájatokat a palástom alá venni és oltalmazni minden sátáni támadástól. Ma a béke napja van, de óriási a békétlenség az egész világon. Ezért hívlak benneteket, hogy az imádságon keresztül velem együtt építsétek fel a béke új világát. Nélkületek ezt nem tudom megtenni, ezért anyai szeretetemmel hívlak mindnyájatokat, és a többit majd Isten elvégzi. Nyíljatok meg Isten terve és szándékai előtt, hogy együttműködhessetek vele a békéért és a jóért. Ne feledjétek, hogy életetek nem a tiétek, hanem ajándék, amellyel másokat kell megörvendeztetnetek és az örök élet felé vezetnetek. Drága gyermekek, kicsiny Jézusom gyöngéd szeretete kísérjen mindig benneteket! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

manduriai Debóra által

1992. december 12.

Ez a 19. születésnapom, amikor megkaptam a második titkot. ¹⁶

 ¹⁶ Minden december 12-én, a születésnapomon, Szűz Mária egy titkot bíz rám, amely lehet olyan, amit fel kell fedni (a Jelenések végéig ös­szesen 12-nek kell lenni, Szűz Mária győzelmeire utalva), és lehet olyan, amely kimondottan személyes jellegű.

 

1992. december 15. 3 óra

Egy fénysugár ébresztett f el. Kinyitottam a szemem és egy férfit pillantottam meg: Kissé bő, narancsszínű ruhát viselt, vállán sárga palást. Olyan volt, mintha a nap sugarai szóródnának szét a vállain. Egy angyal követte, aki így szólt hozzám:

„Én vagyok az őrangyalod és azt mondom: végy papírt és tollat, mert az Úr beszélni akar veled!”

J. „Debóra, leányom! Én vagyok Jézus. Akarsz-e Engem szeretni és az Én Testemből csillapítani éhed, hogy telje­sen Velem lehess? Óhajtasz-e Engem? Akarod-e?”
D. „Te vagy Jézus? És ha az álnok ördög vagy, akiről a papok beszélnek?”
J. „Vésd tudatodba intéseimet, amiket mondok! Meg­próbálják majd elhitetni veled, hogy Szent Kinyilatkozta­tásaim nem Tőlem származnak, hanem ellenségemtől, a Sátántól. Segítek abban, hogy különbséget tudj tenni, de ne feledd, benned is meg van ez a képesség, mert az Örök Atya a „teremtés” pillanatától fogva megadta a felismerés és megkülönböztetés képességét az embernek. A szív se­gít elválasztani a jót a rossztól.”
D. „Uram, én ezt nem tudtam. De most már tudom, hogy te vagy Jézus! Örvend az én szívem, anélkül, hogy meg tudná magyarázni!”
J „Leányom, az emberi természet meghajol az isteni előtt. Képes arra, hogy felismerje az ő Istenét; mégis az emberi értelem oly nagy gátat emel önmaga és az Isten közé, hogy az ember gyakran Isten nélkül marad. Ne félj, kicsikém! Ez csak a kezdete annak, hogy hívsz engem. Ne feledd: sokan kételkednek majd, hogy ebben a korban és ilyen módon munkálkodom benned, de tégy úgy, hogy szellemed tisztességgel és tisztán helytálljon minden helyzetben, akkor is, ha gyakran kerül romlottak és min­denféle hitetlenek közé. Én mindig veled vagyok, bízz bennem és szeress engem, ahogy tudsz! Én táplállak, hogy a lelked az Én Tudatommal teljen meg és legfőkép­pen békét adok neked, hogy békesség töltsön el. Légy mi­hamarább az Én megnyilvánulásom!”
D. „Mihamarabb azon leszek, Uram.”

1992. december 19. – Otthon

A démon háborgat. ¹⁷ Ezúttal a szellememet zaklatja. Jogi szelleme megpróbálja megrontani lelkemet.

„Uram, köszönöm neked, hogy erőt adsz legyőzni, oly nagy hatalom az én erőmhöz képest! Te megtanítottad nekem, hogy a Benned való hit szétdúlja a démonok hadait.”

¹⁷ Debóra azért ezt az igét használja, mert egy pap így definiálta az ag­ressziónak ezt a válfaját.

1992. december 20.

A gonosz Aszmodeusz mesterkedései egész álló nap folytatódtak. Azt akarta, hogy ne írjak az Úrhoz, és azt mondta:
„Gyere velem! Én gazdaggá teszlek és nem okozok neked szenvedést. Kiemellek a többiek közül és mindenki a nagyobb tisztelettel fog viseltetni irántad.”
D. „Takarodj, nem érted, hogy a lelkem már Istené és az Úr is elismerte a szenvedésemmel. Miért üldözöl mindig? Én soha nem leszek a te követőd. Inkább meghalok!”
Aszmodeusz: „Már csak tíz olyan lélekre van szükségem, mint te és kész a birodalmam.”
D. „Jézus, a Megváltó és a Szűz Mária nevében, gonosz, távozz tőlem!”
Rögvest eltűnt, amikor hangosan üvöltve szidtam.

1992. december 22. 23-30

Már lefeküdtem, amikor eszembe jutott, hogy nem mondtam el napi imáim közül a legutolsókat. Azt kér­deztem magamtól:

„És ha Jézus és Szűz Mária soha többé nem jönnek el? És ha többé nem is beszélnek velem?”

De azonnal meg is nyugodtam, mikor eszembe jutott az Oltáriszentség. ¹⁸Legszívesebben minden nap talál­koztam volna Jézussal és nem távolodtam volna el soha az Ő Kegyelmétől, az életemet biztosító összekötő ka­pocstól. Ahogy befejeztem a Miatyánkot, egy kerek, hal­ványkék fénygömb rátelepedett a kezemre (amelyben a Rózsafüzért tartottam). Én folytattam a Rózsafüzért és láttam, hogy az a fény egy hatalmas kapuvá változik, amelyből egy férfi lép ki, majd kedvesen így szól:

J. „Béke és áldás a te lelkednek, leányom!”
D. „Kérlek, uram, áruld el a neved!”
J. „Én vagyok Jézus Krisztus, a Jó Pásztor, a te Megmentőd és a világ Megváltója!”
D. „Mester, Jézus, kárhozott vagyok, miért köszöntesz oly nagy kegyelemmel, ha meg sem érdemlem? Te és a Te Szent Anyád szóltok egy ilyen lényhez, aki még arra is méltatlan, hogy lássa a Ti tisztaságotokat?”.
J. „Leányom, emlékezz: nem az érdemeid miatt ado­mányozzuk a kegyelmet neked, hanem éppen a nyomorúságod miatt. Kicsim, Nekem tetszik nyomorúságod, esendőséged és főleg az a jelentéktelenség, amelyből a te egész létezésed tevődik össze. Hallgass csak ide, vegyünk egy példát: te vagy a befogadó, Én pedig az „Értékes Tar­talom”. Amikor a befogadó, mint egy edény, híján van bármilyen tartalomnak, könnyű megtölteni. Én azt kívánom, hogy az Én Isteni Tudásommal töltődjön a lelked, szeretnél részesülni belőle? Szeretnéd a magadévá tenni? Válaszolj, kicsikém!”

D. „Uram, Isten Nevében én bármit elfogadnék.”
J. „Akkor meríts az Örök Szeretet forrásából, soha ne sajnáld, hogy épp mit teszel, vagy tagadj meg azon nyom­ban, ahogy Péterem tette!”''
D. „Jézus, ha nekem annyi hitem lenne, mint Szent Pé­ternek, meg lennék mentve!”
J. ,A Szeretet táplálni fog téged a szentté válás útján, amely hozzám vezet. Miért kételkedsz oly nagyon?”²⁰
D. „Bocsáss meg Uram, de az a tudat, hogy a gonosz kedvére játszhat velem, teljesen összezavar.”
J. „Ne utasíts vissza Engem! Ne okozz több fájdalmat! Ha tudnád, mennyire vártam a Veled való találkozást! Én és Szent Anyám odaföntről néztünk téged, amikor a bűn volt az egyedüli, amitől fénylett a lelked.²¹ Mennyi fájda­lomban volt részünk, mikor még nem jött el az ideje, hogy megszólítsunk! Vég nélküli várakozás volt! Én már szenvedtem, mielőtt észrevettél volna Engem! Mondd csak, ha Én nem szólítottalak volna meg, észrevettél vol­na?”
D „Nem, biztosan nem!” (Micsoda fájdalmat kellett kiállnom, mikor e szavakat mondtam!)
J. ,Jöjj közelebb, kicsikém, most, hogy itt az idő! Mosakodj meg az Én „tisztító véremben”, oltsd szomjadat és lakjál jól, elfogadva az Én isteni ajándékomat! Nem kell attól tartanod, hogy a gonosz játékszere leszel, mert Én megengedem, hogy sértegessen, vagy bántson, de azt soha, hogy az én báránykám elvesszen Lucifer fondorlatosságai miatt. Hallottál valaha olyan pásztorról, aki látva, hogy az ő báránykáját farkas fenyegeti, nem szalad, hogy kiszabadítsa őt, mikor segítségért könyörög? Én vagyok a te Jó Pásztorod, örvendj, mert bár egykor a rossz lakozott benned, ma itt az Új Tavasz.”

D. Jézus, valóban olyan közel leszel hozzám, ahogy mondod?”
J. „Kedves leányom, Szívemnek csillaga, Én és Szent Anyám legfőképpen azért jöttünk, hogy megvédelmez­zünk (a rossztól) és ahogy a szülők sem hagyják el gyer­meküket, akit a világra hoznak, úgy Mi sem hagyunk el té­ged.”
D. „Mit tehetek Értetek?”
J. „A legfontosabb, hogy ne feledd: az a képesség, amit kaptál, „a Kegyelem ajándékozásának a Kegyelme”. A Mi Szavunk az egész emberiségnek szól. Mindenkinek a jót kell tennie az Én Segítségemmel és az Én végtelen Könyörületességemmel.”
D. „Mester, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy őrizzem a titkot, amely az én titkom és a Tiétek (Jé­zus és Mária), és mélységes csöndben éljem meg ezt az él­ményt.”
J. „Leányom, egyet tanulj meg Tőlem: a határtalan ön­feláldozást másokért!”
D. Jézus, üldözni fognak és azt mondják majd, mind­ez a fantáziám szüleménye.”
J. „Ó, Debóra, Debóra, milyen hosszú utat kell még megtenned, de Én irányítalak és gondodat viselem majd, kis virágszálam.”
D. „Nagyon félek!”
J. „Bízzál Bennem, de tudd, hogy Nekem is az volt a küldetésem, hogy úgy éljek, ahogy te ma: vagyis szolgál­jam Istent. Áldozd fel magad Velem a Kereszten, oszd meg Velem fájdalmaidat, szorongásaidat és bánatod! Én vigasztalni tudlak. Ne búslakodj soha, leányom, add ne­kem a szíved, hogy te is meg tudj vigasztalni Engem!”
D. „De Uram, Neked nincs szükséged rám!”
J. „Leányom, tengernyi az Én fájdalmam és bár te csak egy csepp vagy, elég a te teljes szereteted, hogy enyhülést adj. Én azt akarom, hogy nyissátok meg szíveteket és lépjet­ek kapcsolatba az Én Isteni Szeretetemmel.”

D. „Nagyon szeretlek! Tégy velem, amit csak akarsz!”

J. „Dicsőség a magasságos Egeknek! Én is nagyon szeretlek. Leányom, az Én jelenéseim legyenek a „bor és a nyer”, amely betölti életed.²² Menj békével! A te Jézusod ekképp szólt hozzád.”

¹⁸ Az Oltáriszentség iránti szeretet abból fakad, hogy a Szűz hozza el, és a legtöbb találkozás során a Jézus-Oltáriszentséget a szíve magas­ságában tartja.

¹⁹ Szent Péter

²⁰ Debórának rengeteg kételye és félelme volt.

²¹ A hazugság zománca.

Medjugorjei üzenetek 1992. november

1992. november 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy hívlak benneteket imádkozni, mint eddig még soha. Legyen az életetek teljes egészében imádság. Szeretet nélkül nem lehet imádkozni. Ezért ma arra hívlak benneteket, hogy mindenekelőtt Istent, életetek Teremtőjét szeressétek, és akkor másokban is képesek lesztek Őt felismerni és szeretni úgy, ahogy ő szeret benneteket. Drága gyermekek, kegyelem, hogy veletek vagyok, ezért saját érdeketekben fogadjátok el és valósítsátok meg üzeneteimet. Szeretlek benneteket, és azért vagyok veletek, hogy tanítsalak és vezesselek a megtérés és önmegtagadás új életében. Csak így fogjátok fölfedezni Istent, és mindazt, ami most távol van tőletek. Ezért gyermekeim, imádkozzatok! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. október

1992. október 25.
„Drága gyermekek! Az imádságra hívlak benneteket most, amikor a sátán erős és minél több lelket akar megszerezni magának. Imádkozzatok, drága gyermekek és bízzatok jobban bennem, hiszen azért vagyok itt, hogy segítsek nektek, és hogy új úton, új életre vezesselek benneteket. Ezért drága gyermekeim, hallgassátok és éljétek azt, amit mondok, mert amikor már nem leszek veletek, fontos lesz, hogy emlékezzetek szavaimra és mindarra, amit mondtam nektek. Hívlak benneteket, hogy gyökeresen változtassátok meg életeteket, döntsetek a megtérés mellett. Ne csak szavakkal, hanem az életetekkel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. szeptember

1992. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Ma is azt szeretném mondani, hogy veletek vagyok ezekben a békétlen napokban, amikor a sátán le akarja rombolni mindazt, amit én és Fiam, Jézus építünk. Még inkább el akar távolítani benneteket a keresztény élettől és a parancsoktól, amelyeknek megtartására az egyház hív. A sátán szeretné tönkretenni mindazt, ami szent bennetek és körülöttetek. Ezért kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megérthessétek mindazt, amit Isten a jelenlétem által ad nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. augusztus

1992. augusztus 25.
„Drága gyermekek! Ma azt szeretném mondani, hogy szeretlek benneteket. Anyai szeretetemmel szeretlek, és arra hívlak benneteket, hogy legyetek egészen nyitottak felém, hogy általatok megtéríthessem és megmenthessem a világot, amelyben rengeteg bűn, és olyan dolog van, ami nem jó. Ezért, drága gyermekeim, nyíljatok meg nekem, hogy megmutathassam, és megismertethessem veletek Istent, aki szeret benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. július

1992. július 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket, és ezen belül az öröm imájára, hogy ezekben a fájdalmas napokban senki se érezzen közületek szomorúságot az imádságban, hanem legyen az örömteli találkozás a Teremtő Istennel. Imádkozzatok gyermekeim, hogy közelebb legyetek hozzám, és az imádságban megérezzétek mit kívánok tőletek. Veletek vagyok, és minden nap megáldalak benneteket anyai áldásommal, hogy Isten bőségesen betöltsön benneteket kegyelmével a mindennapi életetekben. Adjatok hálát Istennek azért, hogy veletek lehetek, mert mondom nektek, ez nagy kegyelem. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. június

1992. június 25.
„Drága gyermekek! Ma boldog vagyok még akkor is, ha némi szomorúság van a szívemben mindazok miatt, akik már elindultak ezen az úton, de később elhagyták. Azért vagyok itt, hogy egy új útra, az üdvösség útjára vezesselek benneteket. Ezért hívlak benneteket, napról napra, a megtérésre. Ám ha nem imádkoztok, nem mondhatjátok, hogy a megtérés útján jártok. Imádkozom értetek, és közbenjárok Istennél a békéért: elsősorban a szívetekben, majd körülöttetek is, hogy Isten legyen a ti békétek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

A Szűzanya ezen az évfordulón mindenkinek különleges áldását adta.

Medjugorjei üzenetek 1992. május

1992. május 25.
„Drága gyermekek! Ma újra az imára hívlak benneteket, hogy általa még jobban közeledjetek Istenhez. Veletek vagyok, és vezetni szeretnélek mindnyájatokat az üdvösség útján, amelyet Jézus ad nektek. Napról napra egyre közelebb vagyok hozzátok, még ha nem is vagytok ennek tudatában, és nem akarjátok elismerni, hogy eddig alig-alig kapcsolódtatok hozzám imával. Amikor kísértések és problémák adódnak, azt mondogatjátok: Ó, Istenem, ó, Anyám, hol vagytok? És én csak várok rátok, hogy igent mondjatok nekem, azt átadjam Jézusnak, és ő kegyelmekkel tölthessen el benneteket. Ezért még egyszer fogadjátok el hívásomat, és kezdjetek el újra imádkozni, amíg az imádság örömmé nem válik számotokra. Akkor felismeritek majd, hogy Isten mindenható a mindennapi életetekben. Veletek vagyok és várok rátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. április

1992. április 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket. Csak imával és böjttel lehet megállítani a háborút. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok, és életetekkel tanúsítsátok, hogy az enyéim vagytok, és hozzám tartoztok, mert a sátán ezekben a zavaros napokban még több lelket akar elcsábítani. Ezért arra hívlak benneteket, hogy döntsetek Isten mellett, ő oltalmazni fog benneteket, és megmutatja mit tegyetek és milyen úton járjatok. Mindenkit hívok, aki igent mondott nekem, hogy újítsa meg felajánlását Fiamnak, Jézusnak, az ő szívének és nekem, hogy méginkább a béke eszközévé tehessünk benneteket ebben a békétlen világban. Medjugorje egy jel mindnyájatoknak, és meghívás az imádságra, és arra, hogy megéljétek a kegyelem napjait, amelyeket Isten ad nektek. Ezért, drága gyermekek, vegyétek nagyon komolyan az imádságra hívást. Veletek vagyok és a ti szenvedésetek az én szenvedésem is. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992. március

1992. március 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy kérlek benneteket, mint még soha, hogy éljetek üzeneteim szerint, és váltsátok valóra az életetekben. Eljöttem hozzátok, hogy segítsek nektek, és ezért hívlak benneteket, hogy változtassátok meg életeteket, mert nyomorúságos úton, a pusztulás útján jártok. Amikor azt mondtam: térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek, béküljetek ki, felületesen vettétek üzeneteimet. Elkezdtetek ugyan azok szerint élni, de abbahagytátok, mert nehéz volt számotokra. Nem, drága gyermekek, amikor valami jó, abban a jóban ki kell tartanotok, és nem szabad azt gondolni, hogy Isten nem lát, nem hallgat meg, nem segít. Így eltávolodtatok Istentől és tőlem, nyomorúságos érdekeitek miatt. Az volt a szándékom, hogy a Béke, a Szeretet és a Jóság oázisává teszlek titeket. Isten azt akarta, hogy az ő szeretetével és segítségével csodákat tegyetek, s így példát mutassatok. Ezért mondom hát nektek: a sátán gúnyt űz belőletek, a lelketekből, és én nem tudok segíteni, mert messze vagytok szívemtől. Imádkozzatok tehát, éljétek üzeneteimet, és meg fogjátok látni Isten szeretetének csodáit mindennapi életetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1992 február

1992. február 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy az imádság által közeledjetek még jobban Istenhez. Csak így tudlak segíteni és oltalmazni benneteket minden sátáni támadástól. Veletek vagyok, és közbenjárok értetek Istennél, hogy megvédjen benneteket. De szükségem van imáitokra, és igenetekre. Könnyen elvesztek az anyagi, emberi dolgokban, és elfelejtitek, hogy Isten a legjobb barátotok. Ezért, drága gyermekeim, közeledjetek Istenhez, hogy oltalmazzon és megőrizzen titeket minden rossztól. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”