A könyv címe az Emmauszi tanítványok evangéliumi jelenetére utal, de érezhetően több van mögötte. A könyv fülszövegén ezt olvassuk: Világunk a szakadék szélére jutott; ezt jelzik a hit és az Egyház válsága, az elit árulása, az erkölcsi relativizmus, a határokat nem ismerő birodalomépítés, a fékevesztett kapitalizmus, az új ideológiák, a politikai kimerültség, az iszlám totalitárius megnyilvánulásai… Itt az ideje tehát a megalkuvást nem ismerő diagnózis felállításának, melyben nemcsak a fenti válságjelenségek elemzését kell elvégezni, hanem a problémák súlyosságát is tudatosítani kell. E feladatnak tesz eleget a bíboros, aki nem ragad le a puszta elemzésnél. Bizonyítja, hogy elkerülhető az Isten, ember és reménység nélküli világ pokla.
A genderelmélet hatásait már régóta tapasztaljuk, most közelebbről is elért minket, magyarokat is. Ez az ideológia a legnagyobb ellensége a családnak. Ezért való ez az elemzés ide a Szent Család vasárnapjára
Ezen ideológia szerint csak az méltó hozzám, amit én akarok. És megfordítva, amit úgy fogadok mint egy adományt, az nem igazán emberi. Viszont mindannyiunk tapasztalata, hogy szexualitással megjelölt testtel születünk, amelyet nem mi választottunk. Emberségünk akkor nyeri el teljes kibontakozását, ha elfogadjuk szexuális természetünk ajándékát, kiművelve és fejlesztve azt. Természetünk jelzi azt az irányt, amelyben szabadságunk gyümölcsöző módon kibontakozhat. De a gender ideológia szerint csak akkor lehetek szabad, ha tagadom a természetes adottságot. A gender ideológia célja: lerombolni a férfi és a nő saját voltát, eltörölni az antropológiai különbségeket. Szenvedélyesen dolgozik egy uniszex világkultúra gyártásán, amely férfi jelleg és női jelleg nélküli. A gender ideológia veszélyt jelent a leggyengébbekre és a gyermekekre. Az apaságot és az anyaságot megjátszott szerepekre reprodukálva a gender ideológia teljesen lerombolja a család fogalmát. Bizonyos nemzetközi szervezetek, mint a Bill and Melinda Gates Foundation, az International Planned Parenthood Federation és a hozzájuk csatlakozó szervezetek rendkívüli összegeket költenek arra, hogy ezeket az eszméket Afrikában és más földrészeken is meghonosítsák.
A család
A család igen gyakran úgy jelenik meg irodalmi művekben és filmekben, mint a személyiség elnyomásának és elfojtásának a helye. Nyilván vannak patológiás esetek – írja Sarah bíboros. De valójában a család a szeretet nagy védőbástyája. Mindazok utolsó menedéke, akik veszélyben érzik magukat. Amikor minden rosszul alakul, természetesen a családunkhoz fordulunk. II. János Pál pápát idézi: „ilyen kulturális helyzetben a család csakis fenyegetve érezheti magát, mert alapjaiban támadják”.
Az un. „biztonságos szex” által valójában maga az emberi személy van veszélyben. Miben áll ez a veszély? Abban, hogy az emberiség elveszíti magára a családra vonatkozó igazságot, amihez hozzájárul szabadságának az elvesztése, következésképpen magának a szeretetnek az elveszítése.
A család ma nagy támadás alatt van a gonosz és a gonosz szolgálatában állók részéről. A család különösen is elviselhetetlen valóság a gonosz számára. Mivel par excelence, vagyis különleges módon a szeretet és az ingyenes önátadás helye, a gonoszt ez gyűlöletre és erőszakra készteti. Még tovább menve az apa, az anya és a gyermek egysége az isteni Szentháromság termékeny egységének a lenyomata a világban. A gonosz lélek a családokon keresztül a szentháromságos egységet akarja profanizálni, tönkre tenni. Ő, aki „gyilkos kezdettől fogva”, lerontva a családokat egyszerűen csak újra eljátssza az aprószentek legyilkolását. Mivel Isten csecsemő lett, minden gyermek ártatlansága elviselhetetlenné vált számára, mert magának Istennek az ártatlanságát tükrözi.
Nekünk viszont ezért olyan sürgető feladat védeni és támogatni a családokat. Pontosan a család, mely egy férfi és egy nő házasságára alapíttatott, a legnagyobb segítség, amit a gyerekeknek fel lehet ajánlani. Jóbarátját, XVI. Benedek pápát idézi a bíboros: „A gyermekek azt akarják, hogy egy édesapa és egy édesanya szeresse őket, akik egymást szeretik… Az apa és az anya képe egymást kiegészítő jellegüknél fogva vesz részt a gyermekek nevelésében, személyiségük és identitásuk építésében”.
A továbbiakban az igazi női és férfi hivatást akarom bemutatni Sarah bíboros szavaival. Könyvében leírja, hogy milyen támadásoknak, kísértéseknek van kitéve a férfi és a nő. És ugyanakkor azt is, hogy mi az igazi hivatásuk és ezáltal a család hivatása is.
A nő hivatása
Visszaélés a nő ellen, amikor a női testet úgy tekintik mint a szexuális vágy felkeltésére rendelt tárgyat. Amikor a nőt a férfihoz való viszonyában kizárólag erotikus és szexuális szempontból mutatják be, akkor mindig a nő lesz a vesztes.
A nyilvánosság, legalábbis polgári körökben gyakran eltorzítva, mint a férje számára presztizselemként mutatja be. Így tudtán kívül a nő a férfi szolgálatára rendelt tárggyá válik.
Egyes feminista mozgalmak elszakítják a nőt az anyaság nagyszerű hivatásától, amely a méltóságának éppen az egyik alapja. Nem azzal lesznek a nők egyenjogúvá, ha elvetik igazi nőiességüket, hanem ellenkezőleg: ha azt úgy fogadják, mint gazdagságot. Nem akkor lesznek boldogok, ha magukévá tesznek egy maszkulin sugallatú pszichológiát, hanem ha felfedezik női sajátosságuk igazi méltóságát.
Sarah bíboros igyekszik visszamenni a probléma gyökeréig. Egy domonkos teológust idéz, aki szerint a nő misztériumának a válsággyökere a deszakralizációval van kapcsolatban. A szekularizáció eltörli a szakrális dimenziót. Márpedig a nő mintegy a szakrálisnak, magyarul a szentnek, a szentségnek az alapja az emberiség történelmében.
A nőnek természetadta felsőbbsége a férfival szemben, hogy minden ember általa jön a világra. Ő az, aki életet ad.
A Bibliában Isten úgy mutatkozik mint Vőlegény, és azt kéri tőlünk, hogy az asszonytól tanuljuk meg befogadni őt. Az Egyház maga is alapvetően Jegyes és Anya. Az asszonyokra az Egyházban az a hatalmas felelősség hárul, hogy megtanítsák a férfiaknak a jegyességnek ezt a misztériumát. Éppen ezért a nők voltak a történelemben az elsők, akik felfedezték a megszentelt élet, a szerzetesi élet misztériumát.
A Szűzanya óta a nők azok, akik által Isten eljut hozzánk. Ők be tudják fogadni és őrizni jelenlétét.
Az Egyház ezért köszönetet mond valamennyi és minden egyes nőnek. Ezt részletesen idézi Sarah bíboros II. János Pál pápától.
A férfi hivatása
Előbb a férfi kép válságról beszél Sarah bíboros. Halálos veszélyt jelent az, ha a nemeket szembe akarják állítani egymással. Férfi és nő egymást kiegészítik. Életszükségletük van egymásra. Kötelesek felfedezni és művelni ezt a különbséget, hogy mindegyik teljesen megvalósítsa önmagát.
Azt mondja az Afrikából származó bíboros, hogy „Az afrikai filozófia állítja, hogy a férfi nő nélkül semmi, és a nő a férfi nélkül semmi.” És ehhez hozzáteszi: És a kettő szintén semmi gyermek nélkül. Isten elválaszthatatlan, egymást kiegészítőként akarta őket, és mindegyiket a másik boldogságaként és örömeként.
A nemek háborúja, amit ostobán beindítottak, hogy felújítsák a kifulladt osztályharcot, csupán a férfi mivolt és a női mivolt karikatúrájához vezet. A férfiasság manapság le van szűkítve az erőszak egy formájára, vagy közönséges durvaságra. Ezzel szemben hiszem – mondja a bíboros – hogy a férfilelket az apai hivatás jellemzi annak minden formájában: testi, lelki, intellektuális, és művészi területen.
Három férfi kísértésről beszél a bíboros, és rámutat arra is, hogyan lehet ezeket legyőzni, és kiteljesíteni a férfi hivatást.
- A férfilelket néha megkísérti az erőszak, mert úgy tapasztalja férfiasságát, mint egy bizonyos hatalmat. Ám arra van hivatva, hogy kifejlessze erkölcsi erejét, azt az erényt, amely lehetővé teszi számára, hogy energiáját a jó szolgálatába állítsa. Felfedezi saját erejét, hogy mások javának a szolgája legyen, főleg a család és a társadalom közös javának.
- A férfilelket megkísértheti az uralkodás élvezete és a lenézés azokkal szemben, akik az ő szemében gyengébbek és kevesebb a hatalmuk. De fel kell ismernie, hogy férfi mivolta a gyengék, a törékenyek, főleg a nők és a gyermekek szolgálatában és védelmében teljesedik ki.
- Végül az erkölcsi lustaság is egy férfikísértés, de a férfilélek erre orvosságot talál, amikor nemes lélekkel felfedezi tekintélyének igazi értelmét: azok növekedésének a szolgálatát, akik rá vannak bízva. Ennek a nemeslelkűségnek a csúcspontját abban éri el, hogy gyakorolja az apaságot: vagyis szavával, példájával vezeti, segíti és megerősíti a gyermeket.
Azt szeretném mondani a férfiaknak – folytatja a bíboros -, hogy az ő lelkük a hősiességre formáltatott, nem pedig kényelmes félmegoldásokra. Szent Pál mondja: „férfiak szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat” (Ef 5,25) Mit jelent ez? Odaadva önmagát egészen a kereszthalálig.
Íme, erre hivatott minden férj: szeressen, ahogy Krisztus! De ne gondoljuk, hogy a hősiesség mindig látványos. Létezik hétköznapi és csöndes szentség, amelynek Szent József a példája. Ez egy fajta belső férfiasság kibontakozását feltételezi, amelyet a mi társadalmunk nem ismer és lenéz, annyira, hogy az apák kételkenek önmagukban és néha megalázva érzik magukat. Márpedig egy apa nélküli társadalom nem lehet kiegyensúlyozott.
Tudom, hogy az apaképek gyakran változnak a közbeszédben és a társadalmi elképzelésekben. De az igazi kérdés másutt van. Amikor annak a szimbolikus képét, amit az apa jelent meghamisítják vagy eltüntetik, sem az anya, sem a gyermek nem lehet boldog.
Hosszú évek óta összezavarták a nemek szimbolikáját. Az apa a továbbadás, a különbözőség és a másság szimbóluma – a modern világ számára megannyi nehezen érthető valóság.
Végül felvetődik bennem, hogyan tudják mondani a gyermekek a Miatyánkot, ha nincs bensőséges tapasztalatuk egy jóindulatú és igazságos apáról? A családapa a mennyei Atya élő képe. Ez az apaság legdécsőségesebb címe.
A szakadék szélén táncol ez a világ. Lehet, hogy mi is bizonytalannak érezzük a saját helyzetünket, családunk helyzetét. Régóta hatnak ezek a negatív erők már a világunkban. Lehet, hogy saját életünkben nem adódott meg, hogy igazán szerető édesapánk és édesanyánk legyen. De talán van valamilyen családunk. És most ezekben a karácsonyi napokban talán sikerül valamennyire beleélnünk magunkat a Szentcsalád légkörébe. (Nagyon segítenek ebben a Szentcsalád Vasárnapjának az olvasmányai, és a zsolozsma imaórái.
De ez nemcsak hangulat kérdése. Életünket alakító, mindennél komolyabb valóság amit a karácsonyi evangélium kifejez. Mária megszülte elsőszülött gyermekét, és pólyába takarta. Nem egyszülött, hanem elsőszülött gyermekét. Ez így helyes, nem félrefordítás. De ez nem azt jelenti, hogy Jézusnak más vérségi testvérei is lettek volna. Hanem azt jelenti, hogy a keresztségben mi is Mária gyermekei, Jézus testvérei lettünk, és a mi atyánk is Szent József.
Ha megmaradunk az elkövetkező hétköznapokban is ebben a tudatban, és bizonyosságban, talán elkerüljük, hogy mi is belezuhanjunk a körülöttünk tátongó szakadékba. Mindnyájan élhetünk a Szentcsaládban, a Szentcsalád tagjaként. Hordozzuk a szívünkben a Szentcsaládot! Tanuljunk meg igazi résztvevőként élni a Szentcsaládban! A Szűzanya a mi édesanyánk, Szent József az édesapánk, aki a mennyei Atyát képviseli számunkra. Jézus pedig, a második isteni személy a testvérünk. Senkinek sincs olyan családja, mint nekünk, keresztényeknek! Semmi okunk a félelemre!
