A szentszék 2000-ben: Soha egyetlen egyházi hatóság sem engedélyezheti az újraházasodottak áldoztatását!

A Törvényszövegek Pápai Tanácsának 2000. június 24-én kelt nyilatkozata teljes terjedelmében, magyarul.

Több, mint három évnyi (2014-2017) vita, zavar, és megosztottság után vált egyértelművé, hogy Ferenc pápa az Amoris Laetitia apostoli buzdításával valóban megnyitotta az újraházasodott elváltak szentáldozásának lehetőségét a szexuális önmegtartóztatásuk nélkül is. Az eddigi legrészletesebb összefoglalónkat erről még az év elején közöltük a Katolikus Válaszon.

Azok, akik a vitában lehetetlennek mondták ki az újraházasodottak önmegtartóztatás nélküli áldoztatását (pl. Erdő Péter bíboros atyánk is), gyakran hivatkoztak többek között a Törvényszövegek Pápai Tanácsa által 2000-ben kiadott értelmező dokumentumra, ami kánonjogi alapokon világos magyarázatot adott erre, egyúttal pedig egyértelmű választ is az áldoztatás legfőbb szószólójaként ismertté vált Walter Kasper bíborosnak.

A pápai tanács e dokumentuma elektronikusan mindeddig nem volt magyarul elérhető. Nemrég azonban nyomtatásban is megjelent a Kairosz kiadó jóvoltából és Sallai  Gábor fordításában a "Megmaradni Krisztus igazságában" című könyv mellékleteként (a könyvhöz ajánlót is írtunk a Facebook oldalunkon, a beszerzését és elolvasását mindenkinek erőteljesen javasoljuk).

Az alábbiakban a pápai tanács e nyilatkozatát közüljük magyar nyelven, teljes terjedelemben. A nyilatkozatból egy pontot itt külön is kiemelnénk annak fontossága miatt, valamint azért, hogy a szövegrészletbe itt illesszünk néhány zárójeles magyarázó megjegyzést:

4. Tekintettel a fenti [az újraházasodott elváltak áldoztatási tilalmára vonatkozó] norma természetére [ti. isteni törvényen alapul], egyetlen egyházi hatóság [sem püspök, sem püspöki kar, sem pápa] egyetlen esetben sem mentheti fel az áldoztatót ezen kötelezettsége alól [ti. hogy ne engedje áldozni a more uxorio élő újraházasodott elváltakat], sem olyan irányelvet nem adhat ki, amely azzal ellentétes.

***

A Törvényszövegek Pápai Tanácsának 2000. június 24-én kelt nyilatkozata
az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz való engedéséről

Az Egyházi Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy „Ne engedjék szentáldozáshoz a kiközösítetteket és az egyházi tilalommal sújtottakat a büntetés kiszabása vagy kinyilvánítása után, de ne engedjék oda azokat az egyéb személyeket sem, akik nyilvánvaló (értsd: köztudott), súlyos bűnben makacsul kitartanak” (915. kánon). Az elmúlt években egyes szerzők – különböző érvek alapján – arra az álláspontra jutottak, hogy az elvált és újraházasodott hívekre ez a kánon nem vonatkozik. Elismerik ugyan, hogy az 1981-ben közzétett Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás 84. pontja minden félreértést kizárva megismételte ezt a tiltást, és hogy ezt számos alkalommal újra meg is erősítették, különösen az 1992-ben kiadott Katolikus Egyház Katekizmusának 1650. pontja és a Hittani Kongregáció 1994-ben, a Család Nemzetközi Évében (Annus internationalis Familiae) írt levele. A fent említett szerzők ennek ellenére úgy magyarázzák az idézett kánont, hogy az az újraházasodott elváltak helyzetére nem vonatkozik. Mivel például a szöveg „súlyos bűnről” beszél, meg kellene állapítani, hogy teljesül-e a halálos bűn elkövetéséhez szükséges valamennyi feltétel, beleértve azokat is, amelyek szubjektív természetűek, és így olyan döntést tesznek szükségessé, amelyet az áldoztató kívülről (ab externo) nem tud meghozni. Minthogy továbbá a szöveg azokra utal, akik „makacsul” kitartanak ebben a bűnben, bizonyítani kellene, hogy az az egyén, aki lelkipásztorától jogos figyelmeztetést kapott, nyíltan szembeszegül az intésnek. Tekintettel erre az állítólagos ellentétre, mely az 1983-as Törvénykönyv fegyelme és az Egyház idevonatkozó állandó tanítása között áll fenn, Pápai Tanácsunk a Hittani Kongregációval és az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációval egyetértésben a következő nyilatkozatot teszi:

1. Az idézett kánonba foglalt tiltás természeténél fogva az isteni törvényre vezethető vissza, és meghaladja a pozitív egyházi törvények tartományát: az utóbbiak nem változtathatják meg a törvényt oly módon, hogy az ellentétbe kerüljön az Egyház tanításával. Az a szentírási szöveg, amelyre az Egyház hagyománya mindig is hivatkozott, Szent Páltól származik: „Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Vizsgálja meg magát tehát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.” (1Kor 11,27-29)

Ez a szöveg elsősorban az egyes hívekkel és azok erkölcsi lelkiismeretével foglalkozik, azzal a valósággal, melyre a Törvénykönyv 916. kánonja is hivatkozik. Az a méltatlanság ugyanakkor, amely abból fakad, hogy az illető a bűn állapotában van, egy súlyos törvénykezési problémát is felvet az Egyházban. Az a kánon, amely a Keleti Egyházak Kánonjainak Törvénykönyvében a Latin Egyház Egyházi Törvénykönyvében található 915. kánonnak felel meg, utal is a „méltatlan” szóra: „A nyilvánosan (köztudottan) méltatlanokat távol kell tartani az Isteni Eucharisztia vételétől” (712. kánon). Ha az ember köztudottan méltatlan állapotban veszi magához Krisztus testét, objektíve árt az Egyház közösségének. Olyan magatartás ez, amely az Egyház és valamennyi hívő azon jogát érinti, hogy ezen közösség követelményei szerint élhessen. Ha tehát az elvált és újraházasodott híveket az Egyház szentáldozáshoz engedi, akkor a botrány, vagyis a másokat rosszra ingerlő vagy bátorító cselekedet, egyszerre érinti az Eucharisztia szentségét és a házasság felbonthatatlanságát. Ez a botrány akkor is fennáll, ha az efféle magatartás sajnálatos módon nem kelt többé megdöbbenést. Pontosan a lelkiismeret torzulása miatt válik még fontosabbá, hogy a lelkipásztorok éppoly türelmesen, mint határozottan cselekedjenek, védjék meg a szentségek méltóságát és a keresztény erkölcsöt, továbbá neveljék helyesen a híveket.

2. A 915. kánon bármely olyan értelmezése, amely ellentétes a kánon lényegi tartalmával, amint azt a Tanítóhivatal évszázadokon át folyamatosan hirdette és fegyelmében követte, egyértelműen félrevezető. A törvény (vö. 17. kánon) szóhasználata iránt tanúsított tiszteletet nem szabad összetéveszteni azzal, amikor ugyanazon törvényt tévesen annak eszközéül használják, hogy relativizálják a szabályokat, vagy kiüresítsék azok tartalmát.

Az „és mások, akik makacsul kitartanak a nyilvánvaló (köztudott) súlyos bűnben” kifejezés egyértelmű, és nem szabad úgy értelmezni, mintha tévesen a szabály alkalmazhatatlanságát sugallná. A három szükséges feltétel a következő:

a) objektív értelemben vett súlyos bűn, hiszen az áldoztató nem tud ítéletet mondani a szubjektív beszámíthatóságról;

b) makacs kitartás, ami a bűn tartósan fennálló objektív helyzetére utal, amelynek az adott hívő nem kíván véget vetni; egyéb feltétel (engedetlen magatartás, előzetes figyelmeztetés stb.) nem is szükséges hozzá, hogy megállapítsuk az Egyházban elfoglalt helyzet alapvető súlyosságát.

c) a szokásszerű súlyos bűn állapotának nyilvánvaló (köztudott) jellege.

Nincsenek a szokásszerű súlyos bűn állapotában azok az elvált és újraházasodott hívek, akik súlyos okokból – pl. a gyermekek nevelése kötelezettsége – nem tudnának „eleget tenni a szétválás követelményének, és vállalják, hogy teljes önmegtartóztatásban élnek, vagyis tartózkodnak az olyan cselekedetektől, amelyek csak a házastársakat illetik meg” (Familiaris consortio, 84. pont), és akik ezen szándékuk alapján a gyónásban szentségi feloldozásban részesültek. Mivel azonban az a tény, hogy ezek a hívek nem házastársak módjára (more uxorio) élnek együtt, a dolog lényegénél fogva nem köztudott, az viszont igen, hogy elváltak és újraházasodtak, csak akkor járulhatnak szentáldozáshoz, ha mások megbotránkoztatása kizárható (remoto scandalo).

3. A lelkipásztori bölcsesség természetesen azt kívánja, hogy kerüljük azokat a helyzeteket, amikor a szentáldozást nyilvánosan meg kell tagadni valakitől. A lelkipásztorok próbálják meg úgy elmagyarázni az érintett híveknek a szabály valódi egyházi értelmét, hogy azok meg is értsék, vagy legalábbis tiszteletben tartsák azt. Az olyan helyzetekben azonban, ahol ezek az óvatossági intézkedések még nem éreztetik a hatásukat, vagy nem nyílt lehetőség ilyenre, az áldoztatóknak meg kell tagadniuk a szentáldozást azoktól, akik köztudottan méltatlanok rá. Mindezt a lehető legnagyobb szeretettel kell tenniük, és keresniük kell az alkalmas pillanatot, amikor meg is tudják indokolni. Legyenek ugyanakkor határozottak, és gondoljanak arra, milyen értéket képviselnek az erő ezen jelei az Egyház és a lelkek java szempontjából.

A közösségért felelős pap feladata, hogy megvizsgálja azokat az eseteket, amikor a fenti állapotban lévő híveket ki kell zárni az eucharisztikus közösségből. Pontosan tájékoztatnia kell a diakónust, illetve az Eucharisztia rendkívüli kiszolgáltatóit arról, mit kell tenniük a konkrét helyzetben.

4. Tekintettel a fenti norma természetére (vö. 1. sz.), egyetlen egyházi hatóság egyetlen esetben sem mentheti fel az áldoztatót ezen kötelezettsége alól, sem olyan irányelvet nem adhat ki, amely azzal ellentétes.

5. Az Egyház újra megerősíti anyai gondoskodását azon hívek iránt, akik ilyen vagy hasonló helyzetben találják magukat, ami megakadályozza, hogy az Eucharisztia asztalához járuljanak. Nyilatkozatunk nem mond ellent annak a nagy vágyunknak, amellyel bátorítani szeretnénk ezeket a gyermekeket, hogy vegyenek sokféle módon részt az Egyház életében, ahogyan az már most is lehetséges számukra. Amikor pedig ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy lehetetlen szentáldozáshoz járulniuk, az igazi lelkipásztori gondoskodás, valamint ezen hívek és az egész Egyház java iránti valódi törődés vezet minket, hiszen a megtérés azon teljességének feltételeit jelezzük, amelyre mindig mindenkit hív az Úr, különösen ebben a kiemelkedő jubileumi évben.

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/11/13/a_szentszek_2000-ben_soha_egyetlen_egyhazi_hatosag_sem_engedelyezheti_az_ujrahazasodottak_aldoztatas

A Vatikán egy újabb közösséget pusztít el: Az apácák 90%-a elmegy

A Jézus Kistestvérei rendnél a 39 apácából 34-et megkértek, hogy vonják vissza esküjüket. A rendet 1949-ben hozták létre, négy idősek otthonát üzemeltettek a francia Laval és Toulouse egyházmegyében. A nővérek latinul használják a Novus Ordót. 2012-ben tértek vissza a régi szokásaikhoz.

A közösségük két kánoni látogatást szenvedett el, egyet 2016-ban és 2018-ban, "szektás túlzással" vádolták őket. Az apácák szerint a jelentés "karikatúra és ítélkezés" volt.

A vezető apácát messzi kolostorba küldték el, és lecserélték három modernista bizottság taggal. Minden kánoni fellebbezést és kérést elutasítottak.

Az egyik bizottság tag, Geneviève Médeviellem nővér, aki a párizsi Katolikus Intézményben tanít azt állítja, hogy a paráználkodás megérthető.

Szeptember 17-én Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregáció vezetője megparancsolta az apácáknak, hogy "ellenállás nélkül" fogadják el azt, amit a bizottság mond, különben feloszlatják őket.

November 7-én 34 apáca jelentette be, hogy lelkiismeretre hivatkozva visszavonják esküiket.

A Vatikán a múltban már elpusztította a német Auerbach apácáit, az elmélkedő János apostol apácáit Franciaországban, valamint a Szeplőtelen Szűz Mária Apácáit Olaszországban. Mindegyik rend bővelkedett a tagokkal.

https://gloria.tv/article/4THWSaATHsnP6PvFRT6xtg1dD

Hogyan győzzük le az utálatot

Megint a szeretetről tanulok. Mint korábban írtam, mostanában nehezemre esik figyelemmel kísérni a napi híreket. Nem azért, mintha több nehezen feldolgozható esemény vagy szörnyűség történne a világban, mint mondjuk pár hónappal ezelőtt, hanem inkább azért, mert taszít és elszomorít, amikor eltérő véleményen lévő emberek nyilvánosan savazzák egymást.

Az Egyesült Államokban a demokraták és republikánusok között zajlik a háború, itthon pedig a kormánypárti és ellenzéki képviselők és szimpatizánsok ontják egymásra a szemetet.

Mindegyik oldalnak kötelező bizonyos dolgokat utálni, másokat viszont támogatni, középútnak és megértésnek pedig nincs helye. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyszerre kellene elfogadnunk számunkra fontos és elfogadhatatlan nézeteket vagy egymást kölcsönösen kizáró véleményeket támogatni az elfogadás szent nevében, csupán annyit, hogy történt valami 2000 évvel ezelőtt, ami képessé tesz vagy tehet bennünket, hogy egy nézet elfogadásától vagy elvetésétől függetlenül szeressük a nézetet vallókat.

Mi tagadás, manapság elég sok beteg véleményről és elméletről hallani, ráadásul ezek megnyilvánulásait sajnos az utcán is láthatjuk, csakhogy Jézus éppen a betegekért jött. Nem tagadom, hogy belőlem is erős ellenérzést képesek kiváltani egyes megnyilvánulások és ilyenkor hajlamos vagyok vágyakozva gondolni arra a bizonyos utolsó ítéletre, mert más igazságtétel nem sejlik a láthatáron az adott pillanatban, ugyanakkor egyre gyakrabban próbálom észben tartani, hogy a világba, aminek megmentéséért Jézus eljött, az éppen utált személy is beletartozik. Ráadásul nemcsak beletartozik, hanem olyan nagy kincsnek számít, hogy ha rajta kívül egyetlen megmentendő ember se lett volna, Jézus akkor is az életét adta volna érte. Tudom, nem biztos, hogy az utált személy él ezzel a csodálatos lehetőséggel, de erről a döntésről a mennynek innenső oldalán nem mindig tudhatunk biztosat. Így jobb abból kiindulni, hogy utálatunk tárgya egy napon nemcsak szeretendő ellenség, de akár Krisztus testének része is lehet.

Ez egy olyan gondolat, amire nekem személy szerint rendszeresen emlékeztetnem kell magam, ha nem akarok csatlakozni az utálkozókhoz. A megosztásnak ez a formája ráadásul mintha fokozódna mostanában. Valószínűleg nem véletlenül. C. S. Lewis szerint a szavainkat folyamatosan csűrcsavaró ellenségünk arra számít, hogy az egyik nézetet „különösképpen nem kedveljük majd, s ezáltal fokozatosan belekerget minket a másikba.” Lewis arra bíztat, hogy „ne engedjük magunkat bolonddá tenni. Tartsuk a célt szemünk előtt és haladjunk egyenesen át a két hiba között. Csak azzal kell törődnünk, hogy mindkettőt elkerüljük.”

Nem ártana, ha a csatáinkat is jobban megválogatnánk. Az élet rövid. Legalábbis az életnek ebben a romlandó testben töltött része. Ne fecséreljük olyan vitákra, amik az örökkévalóság szempontjából teljesen mellékesek. Inkább hirdessük az evangéliumot, és ha szükséges használjunk szavakat is hozzá.

http://idokjelei.hu/2018/11/hogyan-gyozzuk-le-az-utalatot/

A kereszténység védelmében

Napjainkban a kommunizmus és a globalizmus káros, vallásromboló tevékenységének hatására a társadalmon belül felütötte a fejét a keresztényellenesség. Szomorúan nyugtáznunk kell, hogy az ilyen ellenző emberek egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit is köszönhetünk Jézus Krisztusnak és az Ő tanításai nyomán szárba szökkent kereszténységnek!

Az emberek jelentős része csak a rosszat látja folyamatosan a kereszténység történelmében, de azt figyelmen kívül hagyja, hogy napjaink társadalma a vadállati szinten lévő ősemberek színvonalán lenne még ma is, ha nem jön Jézus, aki olyan irányt mutatott, amely gyökerestül változtatta meg a szemet-szemért, fogat-fogért elvet a Szeretet Parancsára.

Meg lehet nézni azokat a kezdetleges negatív közösségeket, ahol az állatias viselkedés uralkodik és nem érvényesülnek Krisztus tanításai, vagy legalábbis azok a nemes eszmék, amelyekről Ő példát mutatott nekünk. Ott teljesen természetes a lopás, a hazugság, a gyilkosság, és akár a kannibalizmus is. A lealacsonyító ösztönök szerint élnek ezek az emberek és nincs sokszor számukra semmi olyan tanítás, amely a szépre, a jóra és a nemesre ösztönözné őket és a viselkedésüket.

Európának viszont van egy ilyen nemes eszméje. Ez pedig nem más, mint a kereszténység, amely kiemelte az álllatias embert az ösztönvilágából és olyan szent és példaértékű utat mutatott mindenki számára, amely a fejlődéshez, a boldoguláshoz, a békéhez és a szeretet megismeréséhez vezette el népek sokaságát.

Persze itt rögtön felhördül a sok ellenző, hogy volt sok visszaélés is a kereszténység nevében. Igen sajnos voltak tévedések. Főleg akkor, amikor a politika és az írástudók beleszóltak a kereszténység alakulásába, irányításába. Amikor nem beavatott emberek irányítanak egy egyházat, vagy egy vallást, akik közvetlen kapcsolatban vannak az Isten hatalmával, akkor sajnos előfordulnak túlkapások. Ez minden egyes egyháznál megfigyelhető, nem csak a kereszténységnél…

Napjainkban a média globalista propagandája is leginkább a lejáratást célozza meg a kereszténységgel kapcsolatban. Csak a rosszat híresztelik, viszont semmi jót nem mondanak el. Ezzel is sok tudatlan embert hangolva káros irányokba. Így majd nem a lelkiismeretük szavát fogják követni, hanem a pénz hatalmát, ami azok kezében van, akik a médiát is birtokolják és irányítják. Erről szól ez az egész lejáratás.

A tudomány és az oktatás terén szintén tévtanokban tartják az embereket. A materialista és istentelen felfogás az elfogadott ezen a téren. Holott megfigyeléseken alapuló tudományos bizonyítékaink vannak már rá, hogy Isten létezik, …van! A halálközeli élményt átélt emberek tízezrei számolnak be Isten létezéséről, mikor visszatérnek. Még az ateisták is megtérnek. Azt állítják nekünk a tudatlan tudósok, hogy ez az oxigénhiányos agy miatt következik be. Viszont ez tévedés, mivel a haldokló testen kívüli állapotában nem beszűkül a tudata, hanem kitágul, mivel azt is érzékeli pontosan, bizonyítottan, hogy otthon a családtagjai mit csinálnak, miről beszélgetnek a másik szobákban, vagy milyen tárgy van beesve a szekrény mögé. Ezen beszámolók hitelességét alátámasztja az is, hogy tízezerszám ugyan azt, vagy nagyon megegyező folyamatot mesélnek el az ilyen eseteket átélt emberek:

- testen kívülről látják magukat

- valós eseményeket, embereket és azok cselekedeteit hitelesen érzékelik, holott egy ájult, vagy halott személynek nem lenne szabad tudnia, hogy mi történik körülötte. Ezek az emberek nem csak azt érzékelik, hogy mi történik másik szobákban, hanem azt is, hogy több kilométerre lévő helyeken éppen mi zajlik

- hatalmas fényt látnak
- lepereg életük filmje
- látják életük erényeit, hibáit
- hatalmas szeretet éreznek
- elhunyt családtagjaik megjelennek, akik mondják nekik, hogy túl korán érkeztek
- Istenről megbizonyosodva térnek vissza, pedig mind inkább maradnának, mert azt érzik igazi otthonuknak

De a tudatlan tudományunk még ma is a materializmust hirdeti és ostobaságra tanítják gyermekeinket az iskolákban. Ugyan arról van itt szó szintén, mint a média vallást lejárató szerepénél láthattunk. Egy istentelen, állatias, ösztönlény embert könnyebb a jutalomfalatokkal irányítani, mint azt, aki tisztában van vele, hogy a test halálával a tudatunk tovább létezik, ahol már fontosabb az erkölcsös élet, mint az, hogy mennyi pénzt harácsoltunk össze magunknak. Ezért mondta Jézus Krisztus:

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!”

(Mt 6:19)

Ettől függetlenül a kezdetekre kell figyelmünket fordítani. Azokra a tanításokra, amelyeket Krisztus számunkra közre adott, és amelyek nélkül ma egész Európa és az emberiség jelentő része az állati ösztönöknek élne.

Sajnos, ahogy tömegesen kezdik az emberek megtagadni a Jézusi értékeket, úgy sötétedik be a történelmünk, az országunk és a kontinensük emberének a lelki világa. Egyre inkább kezdi felütni a fejét a haszonlesés, a pénzimádat, a különböző beteges irányzatok terjesztése, reklámozása és szerephez jutása… Az erkölcstelen, kicsapongó élet miatt tönkre mentek a családok. A fiatalok apa, vagy anya nélkül nőnek fel… feltéve, hogy a kezdeteknél nem végeznek el rajtuk egy abortuszt. Így szépen elkezd fogyni Európa lakossága is. Egyre jobban az ösztönvilág és a tudatlan élet érvényesül, melyek nincsenek tisztában tetteik következményeivel. Szodoma és Gomorra elpusztult. Vajon a mi társadalmunk ilyen hozzáállással nem fogja így végezni?

Ebből is látható, hogy ahogy csökken a kereszténység fénye, úgy sötétedik el az egész kontinens. Viszont ennek hatására sem ébrednek fel az emberek, mert csak a negatív kampányt látják ezen témakörrel kapcsolatban.

Aki viszont kíváncsi az igazi kereszténységre, az azt nézze meg, hogy Jézus és a szentek mit tanítottak és hogyan éltek. Akkor talán lesz fogalma arról, hogy mit érdemes követni és nem csak a lejárató kampány butítását élteti magában.

A sok rossz mellett, amit a kereszténységről terjesztenek, nézze meg mindenki a még több jót, amit a szentek és Jézus követői véghezvittek a világban.

A rengeteg iskolát, árvaházat, kórházat, segélyszervezetet és nemes cselekedet is érdemes észrevenni az embereknek, amelyek a kereszténység nyomában fakadtak. Nélkülük az emberiség biztosra mondhatjuk, hogy nem itt állna, hanem sokkal lejjebb. Ezt tartsa mindenki szem előtt!

Nem azt kell folyton hangoztatni, hogy mi az egyház és a vallás hibája. Azt kell szem előtt tartanod, hogy te mivel tudod jobbá tenni a dolgokat, a világot, az emberiség történelmét!

Könnyű ítélkezni, de mi az, amit te tettél, hogy jobb hellyé váljon a világ?

A kereszténység nagyon sok mindent tett meg ezért, még akkor is, ha voltak tévedések az írástudók és politikusok miatt. Aki ítélkezik az ne csak a tévedéseket lássa, hanem vegye figyelembe az erényeket is! Úgy lesz igazságos az ítélet…

Mi az amit tettél, hogy jobb hellyé váljon a világ?

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/3790-a-keresztenyseg-vedelmeben

Emmerich Katalin látomásai az Egyház küzdelméről

Anna Katharina Emmerich 1774. szeptember 8-ikán, egy Mária ünnepen született, Vesztfáliában. Krisztus sebeit hordozta, – ő a legjelentősebb német stigmatizált. Tiszta lelkét 1824. február 9-ikén adta vissza Teremtőjének. Katalin nemcsak Urunk szenvedéséről és haláláról részesült látomásokban, de látta az Anyaszentegyház küzdelmének és végső győzelmének történetét is.

1819. december 27-ikén, Szent János evangélista ünnepén kezdődtek látomásai az Egyház küzdelméről és győzelméről. Oly’ ragyogónak látta a római egyházat, mint a napot. Sugarak áradtak belőle az egész világra. A Szent Péter bazilikáért folytatott szimbolikus harcot így látta, előre:

1. Az Egyház küzdelme és győzelme.

“Láttam a Szent Péter templomot, hatalmas tömeg vette körül. Egyesek azon voltak, hogy lerombolják, mások, hogy újjáépítsék. Segédmunkások vonalai húzódtak végig az egész világon, és én csodálkoztam az összefüggésen. A rombolók egész darabokat szakítottak ki – különösen sok szektás és szakadár volt közöttük. Akadtak azonban közöttük olyanok is, akik mintegy előírás és szabály szerint kék szegélyű, fehér, zsebes kötényben, övükben kőműveskanállal* vettek részt a bontásban.

Mindenféle ruhájú embert lehetett látni; – voltak közöttük magas, jól megtermett, előkelő emberek, akik egyenruhát és csillagokat* viseltek. Ámde ők maguk nem dolgoztak, csak kőműveskanállal megjelölték a fal bizonyos pontjait, amelyeket le kellett bontani, s meghatározták, hogyan. Elborzadva láttam, hogy katolikus papok is* voltak közöttük. Amikor nem tudták, hogyan folytassák a bontást – hogy biztosra menjenek -, egy közülük való emberhez fordultak, aki egy nagy könyvet* tartott a kezében, amelyben mintha minden, az építésre és a bontásra vonatkozó dolog le lett volna jegyezve. Ezután újra megjelöltek egy pontot a kőműveskanállal, amelyet le kellett bontani, és az hamarosan le is omlott. Egészen nyugodtan és magabiztosan végezték a bontást, – mégis sunyi módon, titokban, alattomosan.

Láttam a pápát imádkozni. Álnok „barátok” vették őt körül, akik gyakorta éppen az ellenkezőjét tették annak, amit elrendelt volt. Egy alacsony, fekete világi fickót* is láttam, serényen munkálkodott a templom ellen. Amíg az egyik oldalon bontották a templomot, a másikon újjáépítették, – de nem nagy buzgalommal… Sok ismerős papot láttam. Öröm volt látni a püspöki helynököt. Nem zavartatta magát, – egyenesen áthaladt a rombolók között, s utasításokat adott a karbantartásra, helyrehozatalra. A gyóntatóatyámat is láttam, amint – kerülő úton* – egy nagy követ cipelt oda.

Mások tétlenül zsolozsmáztak, közben talán egy kis kövecskét, mint nagy ritkaságot*, vittek oda a köpenyük alatt, vagy nyújtották át másoknak. Úgy tűnt, – mindannyian bizakodás, kedv és útmutatás nélkül dolgoznak, mint akik egyáltalán nem fogják fel, miről is van szó.

Kétségbeejtő volt. A templom homlokzatát egészen lebontották – már csak a szentély állt. Nagyon elszomorodtam, folyton csak arra gondoltam, – hol marad az a férfi, akit korábban piros ruhában és fehér zászlóval, mint megmentőt* láttam, amint a templomon állt.

Ekkor egy fenséges asszonyt* pillantottam meg; a templom előtti nagy téren járkált fel-alá. A két kezével megfogta bő palástját, majd halkan a magasba emelkedett. A kupolán állva, a templom teljes területén túlra* kiterjesztette a palástját, mely úgy ragyogott, mintha aranyból szőtték volna. A rontók éppen rövid szünetet tartottak. Amikor újra munkához akartak látni, sehogyan sem tudták megközelíteni a palást beborította területet.

A másik oldalon nagy buzgalommal* kezdtek munkálkodni az építők. Hajlott korú, nyomorék, rég elfeledett férfiak érkeztek, számos erős fiatalember, nők és gyermekek, papok és világiak, – és hamarosan helyre is állt az egész épület… Ekkor egy új pápát láttam*, – körmenettel érkezett. Fiatalabb, és sokkal szigorúbb volt, mint az előző pápa. Nagy ünnepélyességgel fogadták. Fel akarta szentelni a templomot, ám megszólalt egy hang*, hogy nincs szükség új felszentelésre, hiszen a szentély megmaradt. Két jelentős egyházi eseményt kellett megünnepelni: egy általános jubileumi ünnepséget, és a templom helyreállítását. Mielőtt a pápa elkezdte az ünnepséget, – felkészítette az embereit, akik az egybe-gyűltek közül rengeteg előkelő és kevésbé előkelő papot, ellentmondást nem tűrően kiszakítottak és eltávolítottak. Ezek mérgesen és zúgolódva távoztak. Az (új) pápa helyettük másokat állított szolgálatba, papokat és világiakat is. Ezzel kezdetét vette az ünnepség a Szent Péter templomban.

Közben a fehér kötényesek*, amikor nem figyelték őket, csendben, megfontoltan és alattomosan tovább dolgoztak.”

1819. december 30-ikán Katalin újra látta a Szent Péter templomot. Szent Mihály állt a kupolán, ragyogó vérvörös köntösben, nagy harci zászlóval a kezében. Nagy harcok árán – égi sereg élén – kellett megvédenie a világ támadásaival szemben. Közben dicsőségesen felragyogtak az égen Krisztus sebei.

2. Jézus és Mária a lelkek megmentéséért.

“Amikor az angyal leereszkedett a templom tetejéről, – fényes nagy keresztet láttam fölötte az égen, amelyen a Megváltó függött, és a sebeiből ragyogó sugárnyalábok áradtak az egész világra. A sebei vörösek voltak, olyanok, mint tündöklő kapuk, közepük sárga, mint a nap. Nem volt töviskoszorúja, – ám minden fejsebéből sugarak özönlöttek a világba. A kezeiből, oldalából és lábából szivárványszínben kiáramló sugarak hajszálfinoman szétváltak, s újraegyesülve áradtak szét az egész világon a falvakban, a városokban, a házakban. Mindenütt – közel és távol – a mindenféle haldoklókra hullottak, és fel-szívták a lelkeket, akik a szivárvány egyik színében felszálltak az Úr sebeibe. Az oldalsebek sugarai dús kévékben, bőségesen áradtak az alatta álló templomra. A templom ragyogott, és e sugár-áradatban láttam, amint a legtöbb lélek az Úrhoz tér.

Egy ragyogó piros szívet is* láttam az égen lebegni, melyből egy fehér sugárnyaláb áradt az oldalsebbe, egy másik a templomra és más tájakra hullott; e sugarak számtalan lelket szívtak magukba, akik a szíven s a fénysugáron keresztül Jézus oldalába jutottak. Úgy hallottam, hogy ez Mária szíve.

E sugarakon kívül minden sebből létrák ereszkedtek le, egészen a földre. Voltak, amelyek nem értek le egészen a földig. Különböző létrák voltak; egyik keskeny, a másik széles, – fokokkal sűrűn és ritkán ellátottak. Egyik-másik teljesen egyedül állt, de előfordultak sűrű csoportokban is, – összesen talán harminc létra lehetett. Színük a tisztulás helye szerint* sötét, illetve világos volt, – a sötét szürkétől az egészen világosig. Sok lelket láttam rajtuk; – nagy fáradsággal másztak felfelé. Egyesek olyan gyorsan kapaszkodtak, mintha segítséget kaptak volna a folyamatos haladáshoz; míg mások zavarodottan tolongtak, s ezért újra meg újra néhány fokkal lejjebb estek, – s voltak, akik teljes sötétségbe zuhantak. Megindító volt látni a fáradságos felfelé kapaszkodást az örömteli beolvadás felé.

Úgy tűnt, a szakadatlanul – és segítséggel – haladók közelebb álltak az Egyházhoz, mint az akadályokkal küszködők, az elakadtak, a várakozók, a magukra hagyottak s az elbukók. Sok olyan lelket láttam, akik kitartottak a küzdelemben: mindegyikük útja Krisztus testébe vezetett. Ám a kereszt mögött, a távoli mennybolton a megváltás művének seregnyi, egyre távolabb kibontakozó képét láttam: ez leírhatatlan! Mintha az isteni kegyelem útjának állomásai lettek volna: a világ történetén át, a megváltásban való beteljesedésig.

Nem egy ponton álltam. Ide-oda mozogtam a sugarak között, és azokon át, és mindent láttam. Ó, mily mérhetetlen és leírhatatlan dolgokat láttam!”

3. Isten városa: a Mennyei Jeruzsálem.

“Amikor véget ért a harc a Földön, fehéren ragyogott a templom és az angyal, aki később eltűnt. Eltűnt a kereszt is, és a helyén egy magas, tündöklő asszony állt; a templomról szétterítette aranyló, ragyogó palástját. Odalent a templomban egymás előtti meghajlás és kölcsönös kiengesztelődés kezdődött el. Püspökök és lelkipásztorok közeledtek egymáshoz, kicserélték a szent könyveiket, és a szekták a csodálatos győzelem és kinyilatkoztatás világossága által, melyet ők is láttak kiáradni, felismerték az EGYHÁZAT.

A világosság a próféták hegyén lévő tóból feltörő forrás sugaraiból eredt, melyről Jánosnál olvashatunk. Eme egyesülés láttán erősen éreztem Isten Országának közelségét. Az egész természetben mindenütt ragyogást, magasabb rendű életet éreztem s olyan szent megrendültséget minden emberben, mint az ÚR születése idején. Annyira erősen éreztem Isten Országának közelségét, – szinte kényszerített, hogy ujjongva rohanjak felé…

Máriát láttam közeledni, nem tudom leírni, hogyan; úgy, ahogy azt éreztem, amint Isten Országa közeledik. Alázatos, szerető és hívő keresztények vágyán keresztül láttam közeledni, – a vágy vonzotta őt egyre közelebb. Sok kis fénylő bárányból álló nyájat láttam az egész földön, pásztorok legeltették őket, s minden pásztor mintha az Ő pásztora lett volna. Aki Bárányként a vérét adta értünk. Isten végtelen szeretete és ereje lakozott az emberekben.”

Végül Emmerich Katalin egy csodálatos látomásban látta Isten titokzatos városát, a Mennyei Jeruzsálemet, mint minden keresztény vágyának beteljesülését:

“Láttam az Isten Városának csillogó utcáit, – tele ragyogó palotákkal és kertekkel, melyekben a szentek megszámlálhatatlan serege járt kelt, dicsőítve Istent és segítve a földi Egyházat. A Mennyei Jeruzsálemben nincs templom: maga Krisztus a templom. Mária trónol az Isten Városa felett, és őfelette Krisztus és a Szentháromság. A Szentháromságból dicsfény harmatozik Szűz Máriára, Máriáról pedig szétárad az egész városra.

Az Isten városa alatt a Szent Péter bazilikát láttam, és örvendeztem, hogy az emberek minden hanyagsága ellenére magába fogadja a fentről áradó igazi világosságot. Láttam a Mennyei Jeruzsálembe vezető utakat; – a szent pásztorokat, akik nyájukból odaterelték a tökéletes lelkeket.”

Megkezdődött az Antikrisztus erőinek átfogó támadása. Ám minél inkább támadásba lendülnek a sötétség erői Péter sziklája* ellen, annál erősebben védelmezi az ÚR szent Egyházát, az Ő misztikus testét. Mérhetetlen kegyelmeket árasztott számtalan tagjára, – megerősítette őket, hogy az ellenség tombolásával szemben isteni erővel lépjenek fel. Újra káprázik a szemünk a mennyei kegyelmek áradásától, amely a hit szempontjából pusztasággá változott Európára zúdul.

Forrás: Az újabb idők stigmatizáltjai – nemzetközi kiadás.

A Romboló színre lép Kaptam egy váratlan, megdöbbentő tartalmú levelet, ami felelevenítette bennem, és új megvilágításba is helyezte a végső időkre vonatkozó jövendölések és látomások jelentését, beleértve az egyre sűrűsödő isteni közléseket, a kanonizálatlan „magán-kinyilatkoztatásokat” – Szűz Máriának don Gobbi atya, s Jézusnak Vassula által közvetített intelmei értelmét, célját, konkrét „megfejtését”.

A dolog apropója, hogy – a gyengélkedő II. János Pál pápa helyett – Camillo Ruini bíboros mutatta be a virágvasárnapi szentmisét a Szent Péter téren.

Részlet a levélből: „Tíz évvel ezelőtt kaptuk az alábbi üzenetet, amelynek különös jelentősége van most, az Eucharisztia Évében, s II. János Pál pápaságának 27. évében. „Jöjjetek, és tanuljátok meg: a rombolás vezetője valójában a három ördögi lélek. Háromszöget (triangulumot!) alkotnak, egyenként elfoglalva a sarkokat, és az ő romlott világukba vezetik az egész világot. Megittasodtak a szenteknek és mind-azoknak a vérétől, akik istenségemről tesznek tanúságot. NEM LÁTJÁTOK? EL KELL MOZDÍTANIUK PÉTER SZÉKÉT, ÉS AZT, AKI RAJTA ÜL, HOGY TELJESSÉ TEGYÉK ÉS SIKERREL KORONÁZZÁK MEG ROMBOLÓ MŰVÜKET. Az a céljuk, hogy elpusztítsák Egyházamat… De ne féljetek! Megígértem, hogy “a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Jézus közlése – Vassulának)

A „Ruini” olasz név, a jelentése: Romboló. Igen, – ez történik most. A rombolás vezetői tudományos fokozatokkal csillognak, – romlottak, és a bűzük már az egész világon érezhető. Ők azok, akikről a Szentírás ezt mondja: „Képesek csodát tenni, és ügyességükkel elcsábítják a világ tíz tornyát, és rajtuk keresztül a Föld minden nemzetét. Minden az ő varázslatuk alá kerül. Ha egyszer teljessé válik a seregük, – feltűzik jelvényeiket, és a három undorító lélek, erőikkel együtt, háborút indít örök áldozatom ellen.”

Így ír erről a Szentírás, fő forrásként a Jelenések Könyve: „A mindenható Isten nagy napjának harca Valójában elérkezett a nagy gonoszság és a nagy ínség órája, de le fogom győzni, mert én vagyok az uralkodók Ura és a királyok Királya. Az egész menny minden szenttel, apostollal és prófétával együtt meg fogja ünnepelni vereségüket. Fehér lovon fogok megjelenni; mint az igazságosság harcosa ítéletet fogok hirdetni szentjeim, apostolaim, prófétáim előtt a sárkány ellen, a vadállat, a hamis próféta vagyis a második vadállat és a három undorító lélek ellen, és a kardommal megverem őket. ÖSSZE FOG DŐLNI A TORONY, AMELYET FELÉPÍTETTEK, Ő, VAGYIS A TUDÓSOK (értsd: az „Antikrisztus”!) NEVE ALATT A KÉT VADÁLLAT KÖVETŐI! Mint a letört tövisek hatoltak Testembe, de mindegyiküket kiirtom és tűzbe vetem. A többit leheletem fogja tűzként elpusztítani… Mivel semmit sem lehet elrejteni a szemem elől, bizony mondom nektek, hogy minden nemzet a vadállatot és a hozzá hasonlókat tette meg uralkodónak, egyet az övéik közül, aki a tekintélyét kiterjesztette minden egyes fűszálra. Veled vagyok, és megtanítalak, miként kell ezt érteni!”

A két vadállat követői = a hitehagyott szolgák az Úr Házában. Ezek a magas rangú egyházi személyek, akik a Sátánt szolgálják, – gonosz terveket szőttek az Eucharisztia, a Szentatya és az Egyház hűséges kis maradéka [= Krisztus Teste] ellen. E személyek [mint Szodoma és testvérvárosai] a 2001. szeptember 11-iki események előtt pontosan tíz évvel prófétai üzenetet kaptak figyelmeztetésül és bizonyságul, hogy az Úr mindent tud róluk s csak azért nem nevezi meg őket, hogy időt adjon nekik a megtérésre… “Elcsábítják a világ tíz tornyát” – kiforgatják és mindenkinél jobban megszegik a tízparancsolatot. A Szentatya révén az Úr figyelmeztette ellenségeit a rájuk váró közeli ítéletre, mi- által megtisztítja a történelmet, és megsemmisíti a Gonoszt. Az Úr “kénköves esőt s parazsat hullat a bűnösökre”, amint a bibliai előkép szerint Szodoma és a körülötte lévő bűnös városok esetében történt.”

Forrás: MaranaTha.

Lábjegyzetek a *-gal jelölt szövegrészekhez:

– Emmerich Katalin, akinek a látomásait Mel Gibson is felhasználta a „Passió” el-készítésében, rendezésében.
– Kékszegélyű fehér, zsebes kötényben, övükben kőműveskanállal: szabadkőműves „egyenruhában”.
– Magas, jól megtermett, előkelő emberek, akik egyenruhát és csillagokat viseltek: összetett metafora a társadalmi vezető rétegek, „a pénzügyi, hatalmi és szellemi elit” (és összetartozásának) egységes jellemzésére.
– Katolikus papok is voltak közöttük: az egyházi szabadkőművesek.
– Aki egy nagy könyvet tartott a kezében: ez az ember az Antikrisztus, – kezében a szupertitkos illuminátus tervvel (bontási tervrajzzal), a társadalom és az Egyház el-pusztítására, a természetes isteni rend és a törvények lerombolására, a Teremtés és a Megváltás (üdvözítés) isteni tervének a meghiúsítására vagyis a lelkeknek a Sátán karmaiba taszítására, s az emberiség végső megsemmisítésére.
– Egy alacsony, fekete világi fickót is láttam: vélhetőleg az ördögöt, álruhában.
– A gyóntatóatyámat is láttam, amint – kerülő úton – egy nagy követ cipelt oda (ti. a templomhoz). Gyönyörű metafora arra, hogy a templom helyreállítása már csupán suttyomban, „kerülő úton” végezhető, mert a főcsapás irányultsága – a bontás…
– Mások tétlenül zsolozsmáztak, közben tán egy kis kövecskét, mint nagy ritkaságot vittek oda a köpenyük alatt. Két, egyformán értelmes jelentésre lehet gondolni. Az egyik az előző gondolat folytatása, bemutatva, hogy az „ingadozó nagy többség” az idejét „pótcselekvéssel” tölti. De a másik jelentés éppígy telitalálat! A ritka kis kő a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek „Bölcsek Köve”, mit a köpenyükbe rejtenek.
– Férfi, piros ruhában és fehér zászlóval, mint megmentő: Szent Mihály arkangyal.
– Egy fenséges asszony: a Szeplőtelen Szűz Mária, Jézus édesanyja.
– A templom teljes területén túlra kiterjesztette a palástját: őrző védelmébe vette a Szent Péter bazilikát és közvetlen környékét.
– Nagy buzgalommal: a templomot újjáépítők lelkes serege a Szűz Mária alapította „Máriás Papi Mozgalom”, don Gobbi atya vezetésével.
– Ekkor egy új pápát láttam: II. János Pált.
– Megszólalt egy hang: a Sátán, az éledező Antikrisztus hangja.
– Közben a fehér kötényesek: az egyházi szabadkőművesség.
– Egy ragyogó piros szívet is: a piros szív Szűz Mária szeplőtelen szívének jele.
– A tisztulás helye szerint: Krisztus sebei a beléjük megtérő, üdvözülő lelkek száma szerint, a megtérés arányában tisztulnak.
– Péter sziklája: a Szent Péter bazilika, a római egyház jelképe.

Czike László

https://metropolita.hu/2018/11/emmerich-katalin-latomasai-az-egyhaz-kuzdelmerol/?fbclid=IwAR3AEI8WONI5ftYFK7ea1DWXBRdfh3xP95qt46BRi7Gi1LTWIb3yjJmPteY

Müezzin és Kádis Mechelen székesegyházában

Jövő vasárnap müezzin ének és kádis ima lesz Mechelen székesegyházában.

Az imákat egy koncert keretében öt belga kórus adja elő. Továbbá előadják még a "The Armed Man - A Mass for Peace" éneket, amelyet a brit Karl Jenkins írt.

A Katholisches.info jelentései szerint ezt szintén előadták 2017-ben a német Wuppertal Szent Lőrinc templomában. A müezzint is előadták volna, ám azt végül elutasította a kölni egyházmegye.

https://gloria.tv/article/WADttRW4oSMY1g4gHKz81uZaB

A svájci keresztények, muszlimok és zsidók közösen szólítottak fel a menekültek támogatására

Közös nyilatkozatban szólították fel a híveket a menekültek fokozottabb támogatására Svájcban a keresztények, a zsidók és a muszlimok legfőbb vezetői.

- írja az MTI a Kathpress katolikus hírügynökségre hivatkozva.

Svájcban a három felekezetnek ez az első közös állásfoglalása a menekültügy kérdésében. A felhívásukban a Svájci Vallások Tanácsának tagjai az alpesi állam vezetését is sürgették, hogy reagáljon a menedékkérők helyzetére a többi között egy áttelepítési program létrehozásával.

A nyilatkozatot szerdán a következő vallási szervezetek írták alá:

• a svájci katolikus püspöki konferencia,
• az evangélikus egyház,
• a svájci ókatolikusok,
• az izraelita közösségek,
• az ország iszlám szervezetei,
• valamint a Svájci Vallások Tanácsának képviselői

Harald Rein ókatolikus püspök, a Svájci Vallások Tanácsának vezetője a dokumentum ismertetésekor azt mondta:

A zsidók, keresztények és muszlimok számára minden ember Isten teremtménye, s ezért az ő védelmét élvezi. Ránk hívőkre ezért külön felelősség hárul a menekültek iránt.

A nyilatkozat egyebek mellett felhívást tartalmaz a menekültek védelmére, humanitárius vízumok kibocsátására, valamint a genfi menekültügyi egyezményeknek megfelelő "tisztességes és hatékony menedékkérelmi eljárások" lefolytatására, de felszólít a menedékkérők számára legális útvonalak megteremtésére is a több országban is sikeresen működő áttelepítési programok mintájára. A vallási vezetők emellett a menekültek korai beilleszkedésének elősegítését is szorgalmazzák a családi élethez való jog tiszteletben tartásával, valamint a "méltósággal való visszatérést" azok számára, akik nem kaptak menekültstátuszt.

A nyilatkozatot aláíró egyházak és vallási közösségek lehetőségeikhez mérten egyben felajánlották segítségüket az egyes intézkedések végrehajtásához, a többi között önkéntesek, szomszédsági segítségnyújtás, és egyéni kezdeményezések révén, de elképzeléseiket a svájci hatóságokon keresztül is érvényesíteni szeretnék.

A felekezetek közötti nyilatkozatot az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is támogatásáról biztosította. Anja Klug, az UNHCR svájci vezetője a dokumentumot olyan "kiemelt zászlóshajóprojektnek" nevezte, amely szerinte remélhetőleg más országokban is követőkre talál majd. A vallási közösségek nyilatkozatukkal António Guterres ENSZ-főtitkár egy korábbi felhívását követik, aki a felekezeteket egységes cselekvésre sürgette a menekültek védelme érdekében és 2012-ben útjára indította a "Hit és Védelem" nevű nemzetközi párbeszédet.

https://index.hu/kulfold/2018/11/08/menekultek_egyhazak_tamogatasa_svajc/

A Vatikán nyomást gyakorolt egy kiadóra, hogy akadályozzák a kritikus könyvet

Aldo Maria Valli olasz újságíró októberben publikált egy könyvet a Fede&Cultura kiadóval, ami a Carlo Maria Viganò érsek által kiszivárogtatott információról szól. A könyv címe: "A Viganò-ügy - a dosszié, ami felfedte az egyház legnagyobb belső botrányát".

A ChurchMilitant.com jelentése szerint a Bergoglio egyháztagok nyomást gyakoroltak a kiadóra, így akarják megakadályozni a jövőbeli kiadásokokat.

A Fede&Cultura elmondta, hogy "nyomás alatt állnak" az egyház által, így nem publikálhatnak olyan műveket, amelyek rossz fényben tüntetik fel a hamisprófétát.

https://gloria.tv/article/yaaoY3YURnxQ2Lzxi6isJSmMA

Brandmüller bíboros: Szexuális visszaélés és homoszexualitás a papságban

"Szembenézni a válsággal – a történelem tanulságai."

Az alábbiakban a teológus és egyháztörténész Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történelemtudományi Bizottság nyugalmazott elnökének írását adjuk közre magyarul, teljes terjedelmében, amely eredetileg november 7-én jelent meg német nyelven az osztrák kath.net oldalon.

***

A papság körében, sőt, az amerikai, ausztráliai és európai Egyház vezetői között is szinte járványszerűen terjed a szexuális visszaélés és a homoszexualitás. Ez a tapasztalat alapjaiban rengeti meg korunk Egyházát, sokkoló hatása szinte bénító. Olyan jelenségről van szó, amely, bár régen is előfordult, a mai, rémisztő nagyságrendjében egészen a XX. század közepéig ismeretlen volt. Fel kell tehát tenni azt a kérdést, hogyan juthattunk el idáig.

A választ keresve két tényezőre kell irányítani a figyelmünket: egyrészt a mai, parttalanul liberális társadalomra, másrészt az utóbbi évtizedek erkölcsteológiájára és annak képviselőire. Néhány véleményvezér közülük elhagyta a klasszikus, a természetjogon és a kinyilatkoztatás teológiáján alapuló felfogást és új elméleteket kezdett hirdetni. Autonóm erkölcs, amely az általánosan kötelező normákat nem akarja elismerni, konzekvencializmus, amely egy cselekvés etikai minőségét a következményei alapján ítéli meg, vagy a szituációs etika, amely egy tett jó vagy rossz jellegét az emberi cselekvés mindenkori konkrét körülményeitől teszi függővé – az erkölcsteológia ilyen és ehhez hasonló irányzatait képviselték a professzorok a teológiai szakokon és a papi szemináriumokban, amelyeket természetesen a szexuális erkölcsre is kiterjesztettek. Így lehetett a homoszexualitást is erkölcsileg elfogadhatónak beállítani, s a Szentírás erről alkotott egyértelműen elítélő kijelentéseit korfüggőnek, historikusnak, vagyis meghaladottnak tekinteni.

Ennek hátterében az a már ’klasszikus’ modernista felfogás áll, hogy – az ’evolúció’ sémáját követve – az emberiség egyre magasabb kulturális szint irányába való fejlődésének dinamikája a vallásra és az erkölcsre is érvényes. Eszerint egy már éppen elért, magasabb tudatossági szinten ma már erkölcsileg megengedett az, ami tegnap még tiltott volt. Ismert neveket lehet említeni ezekkel az elméletekkel kapcsolatban, olyanokat is, akik pápai egyetemeken oktattak, de nem mentették fel őket a hivatalukból. Hamarosan látszottak a következmények: papi szemináriumok váltak, különösen az Egyesült Államokban, a homoszexualitás melegágyaivá. Malachi Martin ex-jezsuita írt az így kialakult helyzetről az 1996-ban megjelent The Windswept House című regényében, amely napjainkra megdöbbentő valósággá vált.

E romlottság nyilvánosságra kerülésére a megdöbbent, de ugyanakkor felháborodott katolikus hívek széles fronton reagáltak, mint ezt a különböző világhálós oldalak, stb., meggyőzően bizonyítják. Következményként kezdtek megcsappanni a katolikus hívek alapítványaiból a Vatikán kasszáiba egyébként bőven folyó pénzforrások. Nem a püspökök, hanem a hívek ragadták magukhoz a kezdeményezést. A megszokott bőséges adományok visszatartását jogosnak mondható protestként kell felfogni Rómának a jelenlegi válsághelyzetben tanúsított elégtelen hozzáállásával szemben. S éppen ezzel a magatartással követtek a hívők - valószínűleg tudtukon kívül – egy késő középkori történelmi mintát.

A XI-XII. századi olasz Egyházban ugyanis hasonló helyzet alakult ki. Az első évezred folyamán a jelentős bevételek miatt a pápaság, a püspöki székek, sőt, az egyszerű egyházi hivatalok is egyre vonzóbbá váltak, ezért viták, harcok, sőt pénzügyi alkuk segítségével igyekeztek ezeket megszerezni. Ezt a beteg jelenséget simóniának nevezik Simon mágus nevéről, aki pénzt ígért Péternek azért, hogy megkapja a Szentlélek adományait. Ehhez társult a világi uralkodók igénye arra, hogy beleavatkozzanak a magasabb egyházi hivatalok elosztásába – laikus invesztitúra –, és természetesen számos pap konkubinátusa is.

Még a pápaság is hasonló sorsra jutott: a IX. és X. század folyamán áldozatul esett két római nemesi nemzetség viszályának. Ezek a családok azután – semmitől sem visszariadva - saját fiaikat és rokonaikat helyezték a pápai székbe. Közöttük voltak olyan, nagyon fiatal és erkölcsi tartás nélküli férfiak is, akik Péter utódaként inkább uralkodóként, s nem az Egyház legfőbb pásztoraként viselkedtek.

E fejlemények következtében valamilyen okból kifolyólag a homoszexualitás is oly mértékben elterjedt az Egyházban, hogy 1049-ben Damjáni Szent Péter a frissen megválasztott pápának, IX. Leónak (1049-1054) átnyújtotta a Liber antigomorrhianus című levelét erről az Egyház és sokak lelki üdvét veszélyeztető jelenségről. A traktátus címe a Ter 18 alatt olvasható Szodoma és Gomorra történetére utal, amely városokat Isten a bűneik miatt megsemmisítette. Damjáni Szent Péter valószínűleg hathatós fellépést várt a reformerként ismert pápától a széles körben elterjedt vétekkel szemben. Azt írja: „A homoszexualitás rákfenéje befészkeli magát az Egyház testébe. Vad, őrjöngő bestiaként tombol Krisztus nyájának akoljában olyan vakmerően és olyan fékezhetetlenül, hogy sokak lelki üdvössége a laikusok rabigája alatt nagyobb biztonságban van, mint az Isten szolgálatába való önkéntes belépés után a Sátán zsarnokságának vastörvénye alatt”, amely a klérusban uralkodott.

Rendkívül figyelemre méltó, hogy szinte ugyanabban az időben kezdett kialakulni egy laikus mozgalom, amely nemcsak a klérusban uralkodó erkölcstelenségek, a papok konkubinátusa ellen lépett fel, hanem a világi hatalmasságoknak az egyházi hivatalok megszerzésére irányuló beavatkozása, és e hivatalok kiárusítása ellen is. Hiszen éppen emiatt szüremkedtek be olyan egyének a klérusba, akik nem tudtak és nem is akartak a papi állapotnak megfelelő életet élni. A világi uralkodóknak gyakran fontosabb volt az Egyház javánál az, hogy a püspöki székben a hű vazallusuk üljön.

Ez ellen emelte fel szavát a Pataria nevű széleskörű népi mozgalom, melynek vezetői milánói nemesek voltak, a hívei viszont a népből származtak, és néhány vezetője a papságból is. A patarénusok szorosan együttműködtek a Damjáni Szent Péter körüli reformista csoporttal, majd VII. Gergely pápával, valamint Luccai Anzelm püspökkel, a jelentős egyházjogtudóssal – a későbbi II. Sándor pápával - , és erőszakkal (is) kikövetelték az utóbb VII. Gergelyről elnevezett reform végrehajtását a klérus hűségben megélt cölibátusáért, és a püspökségek erőszakos elfoglalása, valamint a simónia ellen.

Ebben a reformmozgalomban az az érdekes, hogy szinte egyszerre alakult ki Róma magasabb köreiben és a lombardiai széles hívő néprétegekben, válaszként az Egyházban uralkodó tarthatatlan állapotokra.

Ugyanakkor ez az érdekszövetség nem bizonyult tartósnak. Amikor ugyanis ennek következtében a szegénységi mozgalom egyes ágai kialakultak, sokan közülük nem vették át a ferences testvérek hűségét az egyházi hierarchiához, és spontán prédikációikkal kivonták maguk ellen a hierarchia haragját, amely nem értette meg az idők jeleit. A szentségek által megalapozott Egyház elutasítása miatt számos „Krisztus szegénykéje” süllyedt tévedésbe és engedetlenségbe. Megjelentek a szerteágazó eretnek szegénymozgalmak, amelyek nagy részét csak III. Ince pápa előrelátó pasztorális tevékenysége tudta ismét a hivatalos Egyházba integrálni.

Az elmondottakat azért idéztem fel, mert az akkori helyzet néhány jelenségére ma is ráismerhetünk, amikor túlzottan ügybuzgó világi hívek a papok és a püspökök ellen fordulnak. Ez manapság, ugyanúgy, mint régen, konfliktusokhoz vezet egy az intézményrendszerében megmerevedett episzkopátus – a pápai kúriát is beleértve - és a laikus mozgalmak között, akik úgy érzik, hogy az Egyház pásztorai és tanítói, az apostolok utódai elhagyták, sőt, elárulták őket. Nem kevés erőfeszítést fog igénybe venni a klérus és az egyházi hierarchia részéről, hogy a hívek elvesztett bizalmát visszaszerezzék. Igaz, hogy a Hittani Kongregáció kiadott a morálteológiával kapcsolatban néhány dokumentumot, mint pl. 1975-ben a „Persona humana” címűt. Teológiai tévedések miatt két professzort el is tiltottak az oktatói tevékenységének gyakorlásától 1972-ben és 1986-ban, valamint kifogásolták néhány, a szexuális erkölcsről szóló könyv megjelenését. De az igazán jelentős tévtanítók, pl. a jezsuita Josef Fuchs, aki 1954-1982 között a Pápai Gergely Egyetemen oktatott, Bernard Häring, aki a redemptoristák római főiskolájának tanára volt, Franz Böckle, a rendkívül befolyásos bonni morálteológus, vagy a tübingeni Alfons Auer, Róma és a püspökök szeme előtt hinthették el a tévtanítás magjait.

Visszatekintve, érthetetlen a Hittani Kongregáció és a püspökök magatartása ezekkel az esetekkel kapcsolatban. Láttuk jönni a farkast, és csak néztük, hogyan hatol be a nyájba. Noha II. János Pál „Veritatis splendor” című enciklikája - amelyben Joseph Ratzinger szerepét is méltatnunk kell – nagyon világosan lerakta a katolikus erkölcstan alapjait, az továbbra is a teológusok elutasításába ütközött. Talán azért is, mert amikor megjelent, az erkölcsteológiai hanyatlás és szétesés már nagyon előrehaladott állapotban volt.

Bármilyen érthetetlen és sajnálatos az egyházi apparátus kudarca egyrészt, s bármennyire is szükséges és dicséretes a hívek ügybuzgalma másrészt, mindkettőjük hozzáállása és magatartása jelentős veszélyt rejt magában. Ugyanis ha az inkább csak a pénzügyekkel és igazgatással törődő ún. „hivatalos Egyház” fentebb vázolt viselkedése miatt a katolikusok növekvő számban kivonulnak az Egyházból, ezeket a túl öntudatos laikusokat az a veszély fenyegeti, hogy nem veszik figyelembe az Egyház megszentelt voltát, és tiltakozásból evangéliumi keresztény közösségek alapításával letérnek a helyes útról.

Tehát a jelenlegi helyzetben bármennyire is fontos, hogy megértsük, sőt, elismerjük és bátorítsuk azokat az elsősorban észak-amerikai, tudatosan szerveződő hívő csoportosulásokat, akik tiltakoznak a papok, püspökök, sőt, bíborosok szexuális lezüllése ellen, ügyelni kell arra, nehogy figyelmen kívül hagyják a papság szentségén alapuló Egyház konstitutív jelentőségét, és azt, hogy a papok többsége a hivatásához hűséges életet él.

Mindazonáltal a válság leküzdésében éppen a két pólus közti feszültség bizonyulhatna hatékonynak. Gondoljunk csak boldog John Henry Newman-re, aki a hívek tanúságtételének jelentőségét méltatta „in matters of doctrine”, a tantételek dolgában. Amit 1859-ben megfogalmazott, manapság is alkalmazható lenne a „matters of economic” ill. „moral”, az Egyház gazdasági és erkölcsi ügyeire. Különösen azért, mert a püspökök - éppen úgy, mint a IV. század krisztológiai harcaiban – ma sem tesznek semmit. E passzivitásnak a jelenlegi, szexuális visszaélések okozta válságban is valószínűleg az lehet az oka, hogy a püspöki konferenciák struktúrája és apparátusa a kollegialitás és a szinódusi szellemiség ürügyén megnehezíti az egyes püspökök személyes lelkipásztori felelősségének tudatosítását, és az abból fakadó egyéni kezdeményezést.

De minél erősebben érzik a püspökök a hívek erős akaratát és támogatását az Egyház revitalizálására és megújítására, annál könnyebben fognak bele az egyház hiteles reformjának munkájába. A püspökök, papok és hívek együttműködésével a Szentlélek erejéből válhat – és kell is, hogy váljon – korunk válsága egy posztkeresztény társadalom lelki megújulásának, s ezzel együtt újraevangelizációjának kezdetévé.


https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/11/19/brandmuller_biboros_szexualis_visszaeles_es_homoszexualitas_a_papsagban

Az olasz egyház fuldoklik az erkölcstelenségben

Öt évvel hamispróféta pápasága után hatalmas perverzségi vihar csapta meg az olasz egyházat. A legújabb példa ez: melegpropaganda eseményt szerveztek november 18-án, Antonio Napolioni püspök vezetésével.

Fonte di Caravaggio monumentális Szűz Mária templomában kerül megrendezésre az esemény, ez pedig a legfontosabb Mária kegyhely Észak-Olaszországban, "párbeszédet" akarnak a helyi egyházmegyék és az "LMBT katolikusok között". A szórólapon homoszexuálisok fogják egymás kezét.

Azonban Napolioni ellen fordultak a hívők: mintegy 300 ember írt alá egy levelet, ami kimondja, hogy a homoszexuális csoportokban nem vehetnek részt pársztori vezetők, továbbá a levél kimondja, hogy a "homoszexualitás erkölcstelen".

https://gloria.tv/article/ud6Xs88v21bq44uTpW92aBu6v

Égi Édesanyánk üzenete 2018. november 2-án Medjugorjéból

A Szűzanya 2018. november 2-i üzenete Mirjana Soldo által

"Drága gyermekek! Édesanyai szívem szenved, míg gyermekeimet nézem, akik nem szeretik az igazságot, akik elrejtik azt, míg gyermekeimet nézem, akik nem imádkoznak érzelmeikkel és cselekedeteikkel. Szomorú vagyok, míg Fiamról beszélek, mert sok gyermekemnek nincs már hite, nem ismerik őt – a Fiamat. Ezért szeretetem apostolai arra hívlak benneteket, törekedjetek az emberi szívek legmélyére nézni és ott biztos, hogy elrejtett kincsre fogtok találni. Ily módon nézni, a Mennyei Atya irgalma. A jót keresni ott is, ahol a legnagyobb rossz uralkodik, megpróbálni elfogadni egymást és nem elítélni, ez az, amit a Fiam kér tőletek. Édesanyaként arra hívlak benneteket, hogy hallgassatok rá. Gyermekeim, a lélek erősebb a testnél, és a szeretet cselekedetei által átlép minden akadályt. Ne felejtsétek el, hogy Fiam szeretett és szeret benneteket. Szeretete veletek és bennetek van, ha egyek vagytok vele. Ő a világ világossága és senki és semmi nem tudja megállítani őt a végső dicsőségig. Ezért, szeretetem apostolai, ne féljetek tanúságot tenni az igazságról. Tegyetek tanúságot lelkesedéssel, tettekkel, szeretettel, áldozatotokkal, de mindenek felett alázattal. Tegyetek tanúságot az igazságról mindazoknak, akik még nem ismerték meg Fiamat. Mellettetek leszek, bátorítani foglak benneteket. Tegyetek tanúságot a szeretetről, amely sohasem szűnik meg, mert a Mennyei Atyától származik, aki örök és örökkévalóságot kínál gyermekeimnek. Fiam lelke veletek lesz. Újra arra hívlak benneteket, drága gyermekeim, imádkozzatok pásztoraitokért, hogy Fiam szeretete tudja vezetni őket. Köszönöm nektek."

Hamispróféta "populista célokra" használja fel a kanonizációt

Csak egy vak, intelligenciáját eldobó neo-konzervatív ember hiszi el azt, hogy VI. Pál vagy Oscar Romero érsek szentek voltak az egyház szemében - írta a Caminante-Wanderer argentin blog október 18-án.

A blog szerint VI. Pált és Romerót csakis kizárólag "Ferenc pápa akarata" miatt avatták szentté, aki "populista célokra" használja fel ezt, nevezetesen arra, hogy "meghátráltassa" az egyházat a politikai korrektséggel.

A blog a szűziességet veszi példának arra, hogy megmutassa, mennyire nem lényegtelenek már a részletek:

• Miután az argentin Maccarone püspök megjelent egy 2005-ös videóban, ahol homoszexuális paráználkodáson kapták a sofőrjével, Bergoglio azt mondta erre, hogy ez "Maccarone magánéletéhez tartozik".

• 2012-ben Berogglio megvédte az argentin Fernando Bargalló püspököt, miután lefotózták, hogy egy Karib-szigeteki hotelben egy szőke ágyast ölelget.

• 2013-ban hamispróféta azt mondta, hogy nincs joga Ricca prelátus homoszexuális kiruccanásait bírálnia. Ricca vezeti a vatikáni hotelt, ahol Ferenc pápa él, továbbá vele keresztül áll kapcsolatban a vatikáni bankkal.

• 2018-ban hamispróféta Edgar Peña Parra érseket léptette elő államtitkárrá, annak ellenére, hogy a múltban volt már része a homoszexuális paráználkodásban.

https://gloria.tv/article/fxXgF2vgsoeP4SiRdtcBJofY3

Az idők jelei. A négy sarkalatos erény

1. Okosság. (Sapientia)
2. Igazságosság. (Justitia)
3. Lelki erősség. (Fortitudo)

4. Mértékletesség. (Temperancia)

NAGYON FONTOS ÉS ÉRTÉKES ÜZENET MICHAEL ATYÁTÓL!!! OLVASSÁTOK! TERJESSZÉTEK!

Steve Lyles : Isten kegyelméből lehetőségem volt a múlt héten kétszer is meghallgatni Michel atyát, két különböző plébánián. Mint mondta, ez az utolsó előadása az Egyesült Államokban, ugyanis az Örök Atya közölte vele, hogy ide többé már nem fog visszatérni. Összegezve a Michel atya által elmondottakat: Szent Mihály arra szólította fel őt, hogy mondja meg az embereknek, végezzenek életgyónást 2019-ben! Szemléletesen írta le az elkövetkező események részleteit, és világossá tette, hogy mindez igen rövid időn belül fog megtörténni. Michel atya az Égben járt, és abban az áldásban részesült, hogy Szent Józseftől átvehette saját kezébe a gyermek Jézust. Mikor azt mondta, hogy ő erre érdemtelen, a Szeplőtlen Szűz így válaszolt: „Hiszen minden szentmisén a kezedben tartod Fiamat, nem?” Michel atya legalább háromszor látta Szent Mihályt, és tegnap látta Szent Józsefet is! Erről csodálatos bizonyságot tett, és az igazat mondta. Azt mondta, hogy nekünk három hónapra elegendő élelmiszer készletet kell tartanunk otthonunkban. Továbbá, otthonunkat a Szent Családnak kell szentelnünk! Ez teszi majd lehetővé számunkra, hogy otthonunk ideiglenes menedékül szolgáljon addig, amíg a Szentlélek el nem vezet minket a végleges rejtekünkbe. Ott, ahová minket vezetni fog, minden meglesz, amire csak szükségünk lehet, ha bizalommal átadjuk magunkat Istennek. Felhívta figyelmünket, hogy legalább havonta menjünk gyónni, hogy valóban felkészültek legyünk. Elmondta, hogy a Figyelmeztetés során (amikor Jézust a Kereszten úgy látjuk majd az Égen, amint Szent Sebeiből fénysugarak áradnak, ahonnan a Vér és a Víz tört elő – ami a számunkra adott kegyelem forrása) minden lélek találkozik majd a mi áldott Urunkkal! Akkor kis lángnyelvek szállnak majd alá a lelkekre, amíg a folyamat tart, kb. 15 percig. Minden lélek látni fogja az élete során elkövetett bűneit, amelyeket nem gyónt meg. Azt is tudni fogja, hogy aktuálisan akkor a pokolba,- a purgatóriumba,- vagy a mennyországba vezetne-e az útja. Ezt követően az emberiség számára hat hétig tartó nyugalom adatik, mielőtt elszabadul a földön a pokol. A hat hét arra szolgál, hogy szentgyónáshoz járulhassanak, illetve, hogy meghozhassák életbevágó döntésüket. Amint mondta, a papok egyszerre százasával fogják keresztelni az embereket, miután mindenkinek meg lett mutatva Jézus Krisztus Igazsága az Egy Szent Katolikus Anyaszentegyházban! A papok éjt nappá téve gyóntatni fognak. Ha megtörtént a Figyelmeztetés, a TV készülékeket ki kell dobni a szemétbe! A média azt sulykolja majd, hogy ezt az eseményt egyfajta napsugárzás idézte elő. Ez komplett hazugság! Az Új Világrend azonnal feláll, és minden katonája a helyére kerül. A hat hetes nyugodalmat követően nukleáris háború kezdődik, és az USA-t hét nukleáris rakéta fogja elérni, mely az ottani szörnyű bűnök miatt van megengedve. Sok atomrakétát azonban eltérít majd Isten Keze, mivel Amerika imádkozni fogja az Isteni Irgalmasság rózsafüzért. Mindezt az Örök Atya mondta el neki. Az ördög megpróbálja megölni az emberiség egyharmadát, mivel az angyaloknak is harmadrésze bukott el, és jutott a mennyből a pokolba. Az emberiség harmadrésze fog meghalni a katasztrófák során! Az emberiség kétharmad része pedig egy három és fél éves folyamat alatt lelheti halálát, amely hamarosan megkezdődik. Az imák csökkentik majd a megpróbáltatások súlyát! Az Antikrisztus elfoglalja trónját a hamis egyházban. A pápa még a Figyelmeztetés előtt elmenekül a Vatikánból (aztán megölik majd) és egy hamis pápa (hamis próféta) lesz ott. Lesz majd egy kötelezően viselendő jelzés, amit mindenkinek fel kell venni, hogy adni,- és venni tudjon. Aki nem veszi fel, arra úgy fognak vadászni, mint ahogy a II. világháború alatt az SS vadászott a zsidókra. Akit elkapnak, azt megkínozzák, és mártírhalált kell halnia, ha nem tér át az Antikrisztus és a Világállam oldalára. Ez a három napos sötétség, és a mi Áldott Urunk dicsőséges visszatérése előtt fog történni. Akkor a sátán ezer évre a pokolba lesz száműzve, és csak egy végső csatára jöhet majd vissza. Nem azért osztom meg ezeket a dolgokat veletek, hogy félelmet keltsek, hanem azért, hogy tanuljatok! A Figyelmeztetés már nagyon közel van, és ha megtörténik, csak kevesen fogják tudni, hogy mi az, ami folyik. A legtöbb ember sokkos állapotba kerül, és cselekvőképtelenné válik. A vállalkozások bezárnak, a szolgáltatások szünetelnek, az emberek mintegy hibernálódnak otthonaikban. Azt hiszik, hogy ez a világvége. Ezek a dolgok valóban megtörténnek! Elképzelhetetlen az, ami lesz! Egy alma többet jelent majd egy férfinek, mint egy új autó! A pénznek hamarosan semmi értéke nem lesz, és a boltok üresen tátonganak! Ezek a dolgok közelebb vannak, mint gondoljátok. És ez mindenhol így lesz. Most már csak Isten Szavára várunk, hogy kimondja: Itt az Idő! Ez az üzenet arra szolgál, hogy az emberek lehetőséget kapjanak a felkészülésre. Ha valakinek nem megfelelő a lelki,- és imaélete, annak számára a Figyelmeztetés sokkal nehezebb lesz! A misehallgatás, és áldozás nem elég! Egy léleknek gyakori szentgyónásra is szüksége van, mégpedig a bűnbánat őszinte szándékával! Ha az események megkezdődnek, akkor már nem lehet hozzájutni Bibliához sem, és a miséket is csak a föld alatt (rejtett módon) lehet bemutatni. Michel atya azt is egyértelművé tette, hogy az Eucharisztiát meg fogják szentségteleníteni. Ez az idő most a lelketek felkészülését kell, hogy szolgálja. Ez a lehetőség hamarosan véget ér! Michel atya az Igazságról beszélt, amely rövidesen megtörténik majd. Az alábbi videón láthatjátok, és hallhatjátok Michel atyát, aki igazi pap, dicsőség érte Istennek!

Athanasius Schneider püspök a papi cölibátusról

A magánkiadásban megjelent könyvet a készítői a teljes terjedelmében elérhetővé tették a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében, magyar nyelven és eredeti angol nyelven egyaránt. Az elolvasását mindenkinek jó szívvel ajánljuk!

Fülep: Gyakran hallani még főpapoktól is, hogy a cölibátus törvénye nem más, mint holmi örökösödési problémákat megelőző, középkori eredetű jogtechnikai eszköz. Az igazság azonban az, hogy a papi nőtlenséget már a Kr.u. 300 körüli elvirai zsinat is előírja [1], a legfőbb hivatkozási pont pedig Pál apostol tanítása [2], az apostolok pünkösd utáni életformája, Krisztus felszólítása [3] és az Úr Jézus egészen Atyjának szentelt élete. A papi cölibátus értelme és célja mindenekelőtt Krisztus teljes egzisztenciális követésében rejlik. Lényegénél fogva természetfeletti, ezért fogadják mindig is értetlenül, és ezért támadják az Egyház ellenségei.

Schneider püspök úr: Így van. A legrégebbi dokumentumot, amely figyelmezteti a papságot a papi önmegtartóztatás hagyományos törvényének megtartására, a Spanyolországban rendezett elvirai zsinat tette közzé a 4. század elején. A hagyományos előírás szerint a püspökök, papok és diakónusok egy háztartásban élhettek a feleségükkel, de teljes nemi önmegtartóztatást kellett fogadniuk. Ez volt régen a cölibátus értelme, és lényegét tekintve ez ma is. Az önmegtartóztatás minden korban ugyanazt jelenti.

Jeruzsálemi Szent Cirill például egyik 380-as katekézisében kijelentette, hogy a jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Akkoriban a legtöbb papnak volt még felesége. A 4. századi egyházatya kijelenti, hogy a jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Sőt, még erősebben fogalmaz: a jó pap nem él házaséletet a feleségével. Hangsúlyozza, hogy „jó papra” gondol.

Szent Ágoston korában az Egyház zsinatot tartott Karthágóban 390-ben, ahol figyelmeztették a papokat arra, hogy meg kell tartaniuk az állandó nemi önmegtartóztatás kötelezettségét, mely apostoli hagyomány. A 4. századi Egyház jobban tudta, mi számít apostoli hagyománynak, mint azt mi manapság tudhatjuk.

A római katolikus egyház mindig is megtartotta ezt az apostoli hagyományt. Csak a görög egyház szakított a teljes önmegtartóztatás apostoli törvényével a 7. század végén, és megengedte, hogy a diakónusok és a papok házaséletet éljenek, a püspökök esetében azonban nem. Itt ellentmondást látunk. Miért nem élhettek a püspökök házaséletet?

Mikor a keleti egyházak később egyesültek Rómával, Róma kivételt tett, illetve bizonyos értelemben engedélyt (indultumot) adott nekik, hogy megkönnyítse a megtérésüket, mivel a fő kérdés a Szentlélekre és a pápai primátusra vonatkozó tanítás volt. A keleti egyházak elfogadták a legfontosabb dogmatikai kérdéseket, a Szentszék pedig, hogy előmozdítsa az egységet, azt mondta, hogy érvényben maradhat a 7. században bevezetett törvényetek, és a papok és a diakónusok továbbra is élhetnek házaséletet feleségükkel.

A görög egyház 7. században bevezetett törvényében azonban további ellentmondásra bukkanunk. Az első ellentmondás az volt, hogy a püspök nem élhet házaséletet a feleségével. A második ellentmondás az, hogy a pap és a diakónus nem nősülhet újra, ha a felesége meghal. Miért nem? Ez is érthetetlen. Ez is ellentmondás. Ha a törvény nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a pap házaséletet éljen a feleségével, akkor miért nem nősülhet újra, ha megözvegyül?

Ez is teljesen logikátlan. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy a gyakorlatuk szemben áll az apostoli hagyománnyal. A diakónussá vagy pappá szentelt cölebsz férfi nem nősülhet, az ortodox egyházban ma is ez a szabály. Jól mutatja ez, mennyire ellentmondásos a cölibátus egész kérdése az ortodox egyházban.

Fülep: Jáki Szaniszló OSB világhírű teológus professzor felhívja a figyelmet arra [4], hogy a cölibátus és a papság mély teológiai kapcsolatának a nyoma a bizánci egyházfegyelemben is kimutatható. A nős pap az áldozatbemutatás előtti éjszaka nem hálhat a feleségével...

Schneider püspök úr: Az ortodox pap nem mutathatja be az eucharisztikus áldozatot, ha előző este házaséletet élt a feleségével. Csak akkor ünnepelheti a pap helyesen a szent Eucharisztiát, ha nemi önmegtartóztatást végez. A pap azonban mindig alter Christus, vagyis másik, második Krisztus. A katolikus papnak általában naponta kell miséznie, már csak ezért is állandó nemi önmegtartóztatásban (cölibátusban) kell élnie.

Fülep: A pap házasélete és az eucharisztikus áldozat bemutatása végső soron kizárják egymást.

Schneider püspök úr: Igen, a két dolog ellentmond egymásnak. Miért csak az előző éjszaka tartóztatja meg magát a házasélettől? Ha négy nappal korábban élt házaséletet a feleségével, akkor misézhet. Mitől annyira más a kettő? Ez is ellentmondás.

Fülep: A cölibátus törvényének, teológiájának kilúgozása a papság lényegét célozza. Ennek további súlyos következménye az, hogy az Egyház meggyengül. A pap a felesége és a családja lévén – akiknek iskolát, orvost, békés körülményeket, anyagi biztonságot kell biztosítania – elkerülhetetlenül szorosabb függésbe kerül az állammal. Üldözés és elnyomás idején a családos pap könnyűszerrel zsarolható, elhallgattatható. Sajnos az ortodoxia története és a kommunizmus időszaka erre is mutat sok szomorú példát.

Schneider püspök úr: Persze, a kommunistákkal való együttműködés. Egyértelmű, hogy azok a lelkipásztorok, azok az ortodox papok, akiknek családjuk és gyermekeik vannak, a gyermekeik védelmére irányuló természetes ösztönükből fakadóan szükség esetén együttműködnek a kormánnyal. Bizonyos szempontból ez érthető is.

Ezek a lelkipásztorok vagy ortodox papok persze olykor a vértanúságot is vállalták. A legtöbb pap azonban, aki az üldöztetés idején vértanú lett, cölibátusban élt. Ebben az esetben ugyanis könnyebb a papnak ellenállnia a kormánynak vagy az igazságtalan és embertelen politikának, akkor is, ha ezért üldözni fogják.

Ez azonban csak az egyik szempont, és nem is a legfontosabb, hiszen a legfontosabb szempont az emberi félelem, amelytől a cölebsz pap sem feltétlenül mentes. És a cölebsz papok között is voltak jó néhányan, akik kiszolgálták a rendszert.

A karrierizmus miatt sok pap ma is együttműködik a keresztényellenes politikai hatalmakkal. Ma is akad jó néhány pap és püspök, aki karrierizmusból együttműködik az új diktatúrával, a gender ideológia diktatúrájával. Azért működnek együtt, hogy magasabb egyházi tisztségeket kapjanak, vagyis emberi gyengeségük miatt. Ki kell tehát alakítanunk magunkban a Krisztusért való harc szellemét. Krisztus igaz katonáinak kell lennünk. Ismét ki kell alakítanunk magunkban ezt a lelkiséget.

Jegyzetek:

[1] „Úgy határoztunk, hogy a püspökök, papok és diakónusok, s az oltár szolgálatára rendelt összes klerikusok tartózkodjanak feleségüktől s a gyermeknemzéstől. Aki ezt nem tartaná meg, zárják ki a klerikusok közül.” (33. kánon)

[2] vö. 1Kor 7,7; 32–34.

[3] Mt 12,19; 19,12.

[4] Jáki Szaniszló László (1924–2009) magyar katolikus bencés szerzetes, teológus, fizikus, tudománytörténész, tudományfilozófus egyetemi tanár, a Templeton-díj tulajdonosa. Több mint 50 könyvének egyike A papi cölibátus teológiája (Ecclesia, Budapest, 1997) [Ebből a könyvből egy lényeges részlet ide kattintva elolvasható - KV szerk.]

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/10/29/athanasius_schneider_puspok_a_papi_colibatusrol

Kapcsolódó cikkeink:
- Teológus pap válaszol a cölibátussal kapcsolatos kritikákra
- Az Egyház dogmája a papi cölibátusról
- Sarah bíboros: A nős férfiak pappá szentelése "szakítás az apostoli hagyománnyal"

A kölni dóm főkapuja fölé "vízköpővé" faragták a hamisprófétát.

Források:
- katholisch.de, https://www.katholisch.de/…/franziskus-lachelt-vom-kolner-d…
- Koelner Dom Official / Instagram, https://www.instagram.com/p/BpZf8DYnDYt/
(A faragványt az eredeti hírtudósítás nevezi "vízköpőnek".)