2017. október 13., péntek

Little Pebble üzenete a Szeplőtelen Szűzanyától

2017 október 13.


A Fatimai jelenések 100. évfordulója.
Pebble:A fehér kereszt mint mindig megjelent az égen. Rengeteg mozgást láttam a fehér kereszt körül. A fehér kereszt mögött a Napot láttam, amely nagyon fényes volt,és láttam egy üstököst csóvával ami nagyon közel volt a Naphoz. Ekkor egy csodálatos fénysugár jött elő a fehér keresztből, amely ragyogó volt és felénk tartott. Ez olyan volt mint egy fényes utca ami a fehér keresztből kiáradt.A Szűzanyát úgy láttam mint a Fatimai Szűzanyát. A Szűzanyával volt a három Fatimai látnok. Szintén láttam Szent Bernadettet, és a La- Saletti látnokokat, Melaniet és Maximilliant, valamint az utóbbi idők nagy prófétáját, Maria Espenranzát. Mögöttük volt Szent Mihály arkangyal és a védőszentjeim. A Szűzanya egy gyönyörű rózsacsokrot tartott a kezében, a jobb kezében pedig rózsafüzért tartott. Ő derűs, de szomorú is volt. A fehér fényes utcán közeledett felém, egy nagyon szép rózsaszín felhőn. A Fatimai gyerekek ugyanolyanok voltak mint amikor a Szűzanyát látták 100 évvel ezelőtt. A Miasszonyunk nagyon közel került hozzám, kb. két méterre állt tőlem. A rózsafüzér amit ő a kezében tartott nagy volt és arany szemei voltak. A Szűzanya mosolygott majd kezébe tette és megcsókolta a rózsafüzéren lévő feszületet.

A Szűzanya így szólt hozzám:" Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Ámen. Drága fiam szeplőtelen szívemnek lelki társa, üdvözöllek téged, és üdvözlöm az összes gyermekemet a Cova da Ira-n történt jelenésem 100. évfordulóján. Azok az üzenetek, amit akkor adtam ,és a mostani üzenetek amiket a látnokok és a próféták által adok a világnak, nincs különbség. Én ma azokat a látnokokat hoztam el, akik által számos üzenetet kapott az emberiség és az Anyaszentegyház. Az egyház és a világ nem hallgatott meg, ahogy most se hallgat meg engem. Az egyháznak és a világnak nagy felforduláson kell keresztül mennie. Viszályok lesznek nemzetek és országok közt, és az én Szent Fiam házában a földön. Drága gyermekeim,a világ ma válságban van, mert az emberek Istennek az én Istenemnek a ti Isteneteknek hátat fordított. Az emberiség elhagyta Istent és folytatja útját a kárhozat felé ,nem törődve  a lelkükkel. Az emberiség csak önmagának él és a test az elme a szív óhajának és a jólétben nem törődve testvéreik szükségleteivel . Az ember korruptá vált és sokkal romlottabb lett mint ami az özönvíz idején, vagy Sodoma és Gomorra vagy Ninive idejében volt. Drága gyermekeim gondolkodjatok el azon, hogy mit is jelent mindez. Az emberiség fellázadt Isten ellen olyannyira hogy azok a gyermekeim akik hirdetik a kereszténységet,és azt, hogy e szerint kellene élniük , szívben és lélekben szintén korruptak. Az emberek szíve hideggé vált nemcsak egymás iránt hanem Szent Fiam, Jézus Krisztus az igaz és egyedüli Messiás iránt is. Drága gyermekeim, én azért jöttem, hogy előkészítsem az utat, mert irgalmas Fiam Jézus második eljövetele hamarosan elérkezik, de ezelőtt nagy irgalmasságát fogja megmutatni az emberiségnek. Az emberiség a nagy szakadék szélén áll és olyan események jönnek amelyeket még sose láttak előtte és sose lesz majd. Az Antikrisztus világban történő megjelenésének ideje közel van. Ő Egyiptomból fog érkezni olajággal a kezében azért hogy a földön lévő gyermekeinket elcsábítsa és megtévessze hamis ígéretekkel,csodákkal és hatalommal.Ő egy hamis békét fog bemutatni az emberiségnek.Az emberek szíve, értelme és lelke el fog homályosulni, mivel ők félre lesznek vezetve és azt fogják hinni hogy ő a világnak megígért Messiás. Az én Benedekem, Róma igaz pápája hamarosan el fog távozni ebből a világból, mert eljött a szétválasztás ideje. Drága gyermekeim a nagy figyelmeztetés azért fog eljönni az emberiségre hogy a juhokat szétválassza a kosoktól. Ezek után a bűn embere fogja elfoglalni Péter székét. Az aki most Péter székét elfoglalja , nem tőlünk való, ő az aki félrevezeti gyermekeinket és elmozdítja őket az igaz ösvényről.Drága Szent fiam! Hamarosan eljövök érted és magammal viszlek  azért, hogy átalakulva folytasd missziódat, mint a hetedik mennyei harsonaszó, mert a te küldetésed épp most kezdődött el. Drága fiam te vissza fogsz térni velem az összes Szent helyre a világon, hogy őrizd gyermekeimet és egyesítsd őket irgalmas Fiam Jézus Krisztus alatt az Antikrisztussal szembeni csatában, mert az idő az emberiség számára nagyon rövid.

Azok a próféciák, amelyek évszázadokon keresztül adattak meg az emberiség számára most fognak beteljesedni.Fiam azok a szavak, amelyeket leányomnak Maria Esperanzának adtam,neked is el lett mondva. Azok a szavak amelyeket irgalmas Szent Fiamtól kapott, nagyon fontosak az emberiség számára. Azok az üzenetek, amelyeket a Fatimai, La Salette-i, Lourdes-i kis gyermekeimnek adtam, létfontosságúak ezekben az időkben. Ma nincs sok látnok a világban aki nyilvános üzenetet kapna, de gyermekeim, én arra kérlek benneteket, hogy figyeljetek szavaimra. A nagy csoda ami évtizedekkel ezelőtt ugyanezen a napon adatott meg az emberiségnek,újra meg fog ismétlődni az összes szent helyeken a világban, de nagyobb jelentőségűek lesznek, így az emberiség tudni fogja, hogy a nagy figyelmeztetés közel van. A föld számos helyen rázkódni fog a világon. Az emberek tudni fogják, hogy Isten ítélő keze sulyt le rájuk. A tengerek morajlani fognak és számos földet,tengerparti városokat fognak elönteni, számos kis sziget pedig teljesen el fog tűnni.A vulkánok ki fognak törni ,hogy megmutassák az embereknek hogy bűnbánatot kell tartaniuk és vissza kell térniük Istenhez addig amíg erre van idő. Ne féljetek mert Én a ti Égi Édesanyátok mindig mellettetek leszek még az utolsó pillanatokban is mielőtt Jézus Krisztus visszatérne a földre. Az Ítélet angyalai a mi örökkévaló Atyánk parancsára várnak. Édes gyermekeim,mindig legyetek készenlétben, mert nem ismeritek sem az időt, sem az órát ,hogy mikor fog Jézus visszatérni de bízzatok az én Szent Fiam jóságában, irgalmasságában és Isteni szeretetében, amit mindegyikőtöknek megad.

Drága Gyermekeim, mennyire szeretünk benneteket! Ez nem az öröm amiért ma eljöttem a világba, inkább szomorúság és könny van a szívemben,mert látom, hogy mennyi kegyetlenséget követnek el gyermekeink. Oly sok a fájdalom szomorúság és szenvedés amit gyermekeinknek okoznak. Gyermekeim nem értitek, hogy ti vagytok azok, akik mindezeket magatokra hozzátok? Mi a mennyből nem csapunk be benneteket! Mi inkább egy nyugalmas, tisztességes, békés és boldogsággal teli életre hívunk meg benneteket Isten és az ő irgalmas Szent Fia Jézus Krisztus szolgálatára. Béke uralkodjék a szívetekben, mert a béke csak a Szentlélektől származhat. Imádkozzátok a Szent rózsafüzéremet amit az emberiségnek ajánlottam. Ez a béke jegye . Imádkozzatok vezetőitekért, mert nagyon kevés kivételtől eltekintve egyikük sem keresi a mi védelmünket. A világ hamarosan háborúban lesz. Mindez amiről éveken keresztül beszéltem, most fog elérkezni. Gyermekeim, ha ti azt hiszitek hogy nemzetetek, országaitok biztonságban vannak ,tévedtek! Ez nem így van! Minden egyes ország és nemzet meg lesz büntetve Isten az Atya által,mert minden egyes nemzet halálos bűnben van Isten előtt. Csak a lelkek egy kis csoportja az, akik életüket igazán odaadják Istennek. Az emberek többsége önmaguk életét irányítják. A túlvilágban csak nagyon kevesen hisznek. Ezért gyermekeim imádkozzatok ,fogadjátok a szentségeket méltó módon, ajánljátok fel szenvedéseiteket tartsatok bűnbánatot, ne csak a ti bűneitekért hanem az egész világ bűneiért és tegyetek jót. Ma a gyönyörű gyermekeimnek rózsákat hoztam. Ezek a rózsák Istentől meg vannak áldva és én mos elhelyezem a szívetekbe. Ezek a rózsák amelyek előttem vannak az Én Szeplőtelen Szívemmel megáldom. Egy kegyelmet fognak kapni ami soha nem fog elveszni (A Szűzanya itt megáldja a rózsákat, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen).
És te fiam Szeplőtelen Szívemnek lelki társa, a te küldetésed most halad előre. A nyilvános üzenetek egyre kevesebbek lesznek, de Én és Szent fiam folytatni fogjuk a beszélgetést veled,őrizni fogunk téged. Amint már több éve mondunk neked most eljött. Amikor győzelmed eljön ami Szeplőtelen Szívemen keresztül lesz, tudni fogod hogy ez egy jel lesz számodra, hogy beléptél Isten következő tervébe. Senkit se kell féltened akiket szeretsz,mert Isten irányít mindent. Éppen ezért az ellenség támad, de nincs hatalma feletted.Folytasd az utadat a szívem felé, megáldom mindazokat akiket szeretsz és az egész világot. Az emberiség ma örömmel emlékezik a 100 évvel ezelőtti napra. A Szeplőtelen Szívem győzni fog, a kígyó el lesz taposva és béke fog uralkodni az egész világon,és dicsőíteni fogja Istent az Atyát ,a Fiút és a Szentlelket. Drága fiam menj békével szeretettel és szolgáld Istent.Drága gyermekeim szeretlek benneteket és áldásomat küldöm rátok.  Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.


William: Szűzanya azt is mondta, hogy mindenkinek elmondja, hogy milyen fontos az üzenetek adott Christine Gallagher, Luz de Maria, Pedro Regis és Edson Glauber.
* Ez érdekes megjegyezni, hogy William angyalai során jelen üzenet: St Uriel, Szent Gabrieultous, Szent Sentimentarious, Szent Trilingus, Szent Antramidrious; Szent János Endore, Keresztelő Szent János, Szent William St Padre Pió, Szent Catherine Emmerich, Szent Theresa Neuman, Szent Pál V1, St John XXIII.
Ezek a szentek, akik William Védnökök: St Menoloutis, Szent Amor Dei, Szent Justintinus, Szent Mihály, Szent Gábriel, Szent Barachiel, St Raphael, Szent Mózes, Szent Salamon, St David, Szent Jób, Szent Ábrahám és Szent Noah.
http://littlepebble.org/2017/10/14/message-758-13-october-2017/

Mindszenty József idézetek a Mária tiszteletről

“Csak azt tesszük a Mária tisztelettel, amit Jézus Krisztus tett és tanúsított Máriával szemben. Jézus szeretve tisztelte Máriát, engedelmeskedett neki és bekapcsolta üdvösségünk legfelségesebb mozzanataiba és titkaiba. Gyermek soha úgy nem szeretett édesanyát, mint Jézus Krisztus. Jézus meghalt az emberekért, de elsősorban érte halt meg, hogy kifizesse nagysága, méltósága és kiváltságai nagy tengerének nagy árát. A Boldogságos Szűz számára szerezte a megváltás legelső gyümölcseit, amelyekhez a Boldogságos Szűz csak a fia érdeméből jutott. Krisztus vérrel törleszti az Istenanyaságot, az asszonyokból kiválasztottságot, a Szeplőtelen Fogantatást, a túláradó kegyelmeket és az irányunkban való anyaságot is...”

“Ha Magyarország megtalálja Nagyasszonyát, akkor életet talál.”

“Csodálatos fonala a magyar történelemnek a Mária tisztelet. Ahogy a Duna kiemelkedik vízhálózatunkból, úgy emelkedik ki szélességével és mélységével a Mária tisztelet a történel münket átjáró sok egyéb szellemi, lelki folyamatból.”

“Amikor mi a Boldogasszony évének Mária ünnepségeit kigyújtjuk a sebes nemzet országának különböző pontján, arra akarjuk rávezetni a nemzetet: nem csak anyag, föld, test, vér van a mi életünkben, hanem van édesanyai szeretet az Isten trónjánál és itt lent a családi házakban. Ez az édesanyai szeretetet hatoljon be mezőre, műhelybe, hivatalba és lépjen a gyűlölet a bosszú a csattogó fogak helyébe. Úgy szerette Isten, de a Boldogságos Szűz is a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. “


Mindszenty József

2017. október 12., csütörtök

Vágyakozással teli kémlelés Krisztus újraeljövetele után

A Pünkösd utáni vasárnapok nem képeznek külön ünnepkört, hanem a húsvéti ünnepkör végét, záróakkordját képezik. A Pünkösd utáni idő 23-tól 28 vasárnapig terjed, tehát olykor több mint fél évig is eltart; de egymástól két, világosan elválasztható szakaszra oszlik. Az első szakasz 17 vasárnapot foglal magában, és a húsvéti titokról szól; a második a 18. vasárnappal kezdődik, és erősen eszkatologikus, azaz a végidővel foglalkozik, előre, a jövőbe, Krisztus újraeljövetelére tekint.
A Pünkösd utáni idő második szakasza tehát a tizennyolcadik vasárnappal kezdődik, ami idén (2017-ben) október 8-ra esett, ezért Magyarországon a vasárnap helyett a magyarok Királynőjének, Magyarország Nagyasszonyának ünnepét ültük meg. Így a honlapon az ünnepek magyarázatában idén ez utóbbi ünnep szerepel, a korábbi években pedig a Schütz-misszálé magyarázata, mely egy szót sem ejt e második, már nem vissza Húsvétra, hanem előre a végidőkbe tekintő Egyházról. Ezért következzen itt most a Pünkösd utáni tizennyolcadik vasárnap magyarázata a német Schott-misszáléból:
Ezzel a vasárnappal kezdődik a Pünkösd utáni idő második szakasza, a vágyakozással teli kémlelés Krisztus újraeljövetele után. Az Egyház azért könyörög, hogy Krisztus vezesse haza az Atya házába, a fény és az élet birodalmába. Hiszen az ősz, a betakarítás hónapja is élénken emlékeztet az aratás nagy napjára, ami Krisztus újraeljövetelekor az Utolsó Ítéletkor jön el a jók és a gonoszok szétválasztásával, a halottak feltámadásával, Krisztus Jegyesének, az Egyháznak és a hozzá hűséges emberek végleges hazavitelével.
Az Introitusban és a Gradualeban békéért könyörgünk az Úrhoz súlyos szorongattatásunkban, és bizalommal telve megyünk az Ő házába, az Isten házába, ami a mennyei Jeruzsálem előképe. A szentleckében (1 Kor 1,4-8) hálával tekintünk azokra a kegyelmekre és kincsekre, melyeket Húsvét hozott el számunkra (a szent keresztséget); mostanra már Isten kegyelmével megerősödtünk, és készek vagyunk Krisztus újraeljövetelére, amikor dicsőségben jelenik meg újra a gonoszok rémületére és az Egyháztól körülujjongva. Az evangéliumban (Mt 9,1-8) Jézus előkészíti megszabadító újraeljövetelét: „az Ő városába megy” (az Egyházába), meggyógyítja az inaszakadtat, azaz minket, majd meggyógyítva elbocsát bennünket a „mi házunkba”, a mennyei hazába.
A Pünkösd utáni tizennyolcadik vasárnap introitusa:
Da pacem, Domine, sustinentibus te, út prophetae tui fideles inveniantur: exaudi preces servi tui et plebis tui tuae Izrael. (Eccli 36,18) Laetatus sum in his, quae dicta sunt mihi: ind donum Domini ibimus. (Ps 121,1)
Adj, Uram, békességet azoknak, kik benned bizakodnak, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak: és hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izraelnek könyörgését. (Sir 36,18; Örvendeztem, mikor azt mondották nekem, az Úr házába megyünk. (Zsolt 121,1)

http://katolikus-honlap.hu/1701/p18.htm

Igazat adott a sátánistáknak egy amerikai bíróság

"Behemoth" nevű együttes koncertje. A nyugati kultúrában széleskörűen elterjedt a sátánizmus.
A sátánista szekta tagja azzal érvelt, hogy az abortusz korlátozása sérti az ő vallási meggyőződését.
Sátánista szektatag javára ítélkezett az Egyesült Államokban Missouri állam egy kerületi bírósága; a Sátáni Templom nevű “egyház” tagja bíróság elé vitte az abortusz korlátozásának ügyét, és azzal érvelt, hogy az abortusztörvény sérti az ő vallási nézeteit – derült ki a Kansas City Star beszámolójából. A szektatag azt állította, hogy az állam “egy bizonyos vallás” – kereszténység – értékrendjét próbálja rákényszeríteni az egyénre, ezzel hátrányos helyzetbe juttatva más vallások követőit.
“Missouri állam a hatalommal visszaélve arra használja az abortusztörvényt, hogy elfogadtassa azokat a vallási nézeteket, miszerint a magzat a foganntatás pillanatától kezdve különálló és egyedi emberi lény, emiatt elpusztítása morálisan elfogadhatatlan.”
A sátánista nő szerint más vallások követői nem minden esetben osztják ezt a “nézetet”, emiatt az abortusz előtt kötelezően végrehajtandó procedúrák során sérülnek a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogaik.
A bírósági dokumentumokban Mary Doe néven hivatkozott szektatag azzal érvelt, hogy az ő vallása szerint az élet nem a foganntatással kezdődik, emiatt az alkotmány által is garantált vallásgyakorlás szabadságát sérti, hogy az abortusztörvény szerint részt kell vennie különböző érzékenyítő programokon, mielőtt végrehajtják a magzatgyilkosságot.

Doe 2015 májusában esett át abortuszon. Mielőtt végrehajtották rajta a beavatkozást, a tájékoztatáson alapuló beleegyezés törvény által előírt procedúrákon kellett átessen. A törvény arra kötelezi a magzatgyilkosságra váró nőket, hogy az első vizit előtt 72 órát várjanak, emellett ultrahangos vizsgálat során látniuk kell a magzat életfunkcióit, majd alá kell írniuk egy dokumetumot, melyben az is szerepel, hogy “minden ember élete a foganntatás pillanatában kezdődik.”
A sátánista nő a törvényi előírások ellenére nem volt hajlandó meghallgatni a magzat szívverését, majd bíróság elé vitte az ügyet.
A bíróság elismerte, hogy korábban se a Missouri Legfelsőbb Bíróság, se a szövetségi legfelsőbb bíróság nem vizsgálta, hogy az abortuszra váró nőknek adott kiadvány, az ultrahangos vizsgálat, és a magzat szívverésének kötelező meghallgatása sérti-e várandós nők szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogait.
Doe a Sátánista Templom nevű “egyház” tagja, ami – akár a liberális civil szervezetek – az egyén különböző szabadságjogaira hivatkozva próbál követőket toborozni, és újabban gyermekeket is megkörnyékez.

http://www.hidfo.ru/2017/10/igazat-adott-a-satanistaknak-egy-amerikai-birosag/

A Rózsafüzér sértő… Beer Miklós „igehirdetése” az ATV-ben



Már nem csupán bosszantó, de sértő, megbotránkoztató és súlyosan egyházellenes az, amit Beer Miklós, váci püspöknek nevezett ember megenged magának abban a televíziós kanálisban, amely mind a magyarságot, mind a kereszténységet oly sok alkalommal – primitív beszélgetős műsoraiban – gyalázta.
Legutóbb Aradszki András képviselő úr szavait forgatták ki az ügyeletes kérdező tematikája szerint. Aradszki András azt találta mondani, hogy sátáni az, ahogyan Soros meg akarja semmisíteni az európai keresztény kultúrát. Megemlítette a fatimai jelenést, amelynek 100. évfordulóját üljük, s a Rózsafüzért, amelyet Szent II. János Pál pápa is a Sátán elleni leghatékonyabb fegyvernek nevezett.
Beer püspök azonban ismét nem a kereszténységet, a katolikusságot vette védelmébe, hanem arcátlan és felháborító módon arra hivatkozott a Rózsafüzér említésekor, hogy a protestáns testvéreket sértheti ez a képviselői felvetés, hiszen ők nem imádkozzák a Rózsafüzért, s ennek emlegetése nem való a Parlamentbe. Azt is leszögezte Bergoglio érsek legjobb magyar tanítványa, hogy senkire nem mondhatjuk: Sátán… s mind emellett Veres András püspököt is igyekezett – ha csak szőr mentén is – lejáratni a lombik-ügyben való megszólalása által.
Beer vagy súlyos demenciában szenved, vagy Vácnak nincs katolikus püspöke!
Egy magyar katolikus püspöknek örülnie kellene, hogy Mária országában nem csupán a protestantizmus nagy ünnepéről hallunk, hanem a katolikusság is kinyilváníthatta végre a véleményét, s a katolikus ember hangja is megszólalt végre a Szűzanyának – néhány évszázaddal a reformáció előtt – Szent István által felajánlott Szentkorona árnyékában, a Magyar Parlamentben, Aradszki András képviselő úr által.
Egy magyar katolikus püspöknek tudnia kellene, hogy mit hozhat a magyarság számára a muszlim őrület, amelyet volt alkalmunk évszázadokkal ezelőtt megtapasztalni, másfél századon keresztül, s azt is tudnia illenék e szerencsétlen liberálisnak, hogy hány katolikus püspök áldozta életét a történelem során a magyar nemzetért… Beer nem tudja, nem akarja tudni. Beer megalázza, szembeköpi az Istenszülőt, szembeköpi a magyar katolikusok közösségét, szembeköpi püspöktársait, a magyar történelmet és annak nagyjait, mert ő a mindentudó liberális bölcs, aki a tiszta gondolatokat hirdető székely ferenc rendi Böjte Csabát is maga elé tolva hazudja el a liberális és magyarellenes Tv csatornán, hamis, Istentől és a magyar nemzettől elrugaszkodott elveit. És ez felháborító.
Mert Beer megbotránkoztatja katolikus magyar népét. Ám, ez mégsem elkeserítő, mert egy ilyen ember szavaitól Mária oltalma alatt és abban remélve nem keseredhetünk el. Egy ilyen ember miatt a Rózsafüzér hónapjában, Mária hónapjában, a Rózsafüzért imádkozva nem szégyenkezhetünk. S egy ilyen ember katolikusokat megalázó mondatai nem minket, az egyházhoz és Máriához, a Magyarok Királynőjéhez hű magyarokat minősíti, hanem őt magát, a tagadót.
S minősíti őt maga Mária is, akinek a váci egyházmegye egyik templomában (Pásztón) folynak a könnyei… láthatóan és tagadhatatlanul. Mert a nagy elődök silány és áruló utóda szerint a Rózsafüzér megbánthatja a protestánsokat…
Isten legyen irgalmas ehhez az emberhez, akit ma még Vác püspökének titulálnak, s adjon nekünk önmérsékletet, türelmet és erőt, hogy tudjunk imádkozni  a Rózsafüzért ilyen primitív és aljas módon a köz előtt megsemmisíteni akaró, Máriát és Mária országának katolikus népét – az ellenséggel egyetértve – megtipró emberért is…

http://www.atv.hu/videok/video-20171011-beer-miklos
(Arra nem is merek gondolni, hogy a Rózsafüzér elleni támadások tendenciózusak és a Vatikánból erednének, ám elgondolkodtató, hogy a ferencesek rendi ruhájáról is nemrégiben eltűnt a Szent Ferenc óta hordott hét tizedes szeráfi Rózsafüzér...)

Stoffán György

2017. október 11., szerda

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva.

22281848_1874787759204461_5831882848732750486_n.jpg 22405742_1874783912538179_2463656366572977180_n.jpg
http://profetieavertisment.ro/mesaje/1075/mama-mantuirii-vor-prezenta-o-carte-noua-rosie-cu-un-cap-de-tap-incrustat-in-coperta-ei/


https://informatiisimesaje.wordpress.com/2017/10/11/profetie-implinita-noul-liturghier-cartea-rosie-cu-un-cap-de-tap-incrustat-in-coperta/

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva.

2014. március 11. kedd, 20:39
Drága gyermekem, amikor megszültem Fiamat, ez azt jelentette, hogy nemcsak az Emberfiát, a Világ Megváltóját hoztam a világra, hanem egy új kezdetet is. Drága szeretett Fiam születése megváltást hozott a világnak, és az emberiség egy nagyon különleges Ajándékot kapott. Ezt az Ajándékot elutasították, de az emberiségnek még ma is a javára válik, mivel nagyon sokan elfogadták az Igazságot.
Fiam születése az Ő Földi Egyháza születésének volt az előhírnöke, és mindkettőt én hordoztam, az Úr egyszerű szolgálóleánya. Én, a Napba öltözött asszony leszek az, akit Fiam Egyházával együtt a pusztába fog száműzni a kígyó. Minden velem, az Isten Anyjával kapcsolatos nyomot el fognak törölni. A nekem tulajdonított jelenéseket nevetségessé fogják tenni, és a Fiam Egyházában lévő ellenség arra fogja utasítani az embereket, hogy utasítsanak el minden ezzel kapcsolatos hiedelmet. Aztán Fiam Egyházát félre fogják dobni mindazokkal együtt, akik Krisztus hűséges követői. A Szentmiséket meg fogják szüntetni, és amíg mindez történik, a kígyó szétszórja az ő szolgáit, akik helyet fognak követelni maguknak minden Keresztény Egyházban. Ez a hatalomátvétel olyan méreteket fog ölteni, hogy az emberek, az igaz hívők, annyira meg fognak döbbenni, hogy túlságosan félni fognak felállni és kifogásolni azt a megszentségtelenítést, amelyről tanúskodniuk kell, mert félteni fogják az életüket.
Ez alatt az idő alatt, Fiam Maradékai össze fognak gyűlni minden nemzetben az egész világon, és e fertőzés szörnyű időszakának idején vezetni fogják az elveszetteket és az összezavarodottakat. Ez a Hadsereg olyan nagy hatalmat fog kapni a gonosz felett, amelynek ott szemtanúi lesznek, ami egykor Fiam Egyháza volt. Ők, a Szentlélek Ereje által az Igazságot fogják hirdetni – az Igaz Evangéliumot –, az Igaz Igét, amely a Szent Bibliában adatott a világ számára. A Keresztény Egyházakban a csalók nyíltan fogják támadni a Bibliát, és meg fognak kérdőjelezni minden olyan Tanítást, amely a bűn veszélyeire figyelmeztet. El fogják ferdíteni annak tartalmát, és egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva, elrejtve a Kereszt szimbólumában.
A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, amely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni.
Azok, akik Fiam Maradék Hadseregét fogják vezetni, Jelenlétének Fényét egy világítótoronyhoz hasonló magasságra fogják emelni. Ez a Fény továbbra is vonzani fogja mindenhol a lelkeket, annak ellenére, hogy a pogányság minden egyházban, minden hitfelekezetben terjedni fog, kivéve a két tanút – a Keresztényeket és a Zsidókat -, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Akaratához.
Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld fölött. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de nem fogják ismerni az idő, az órát, és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve fel van sorolva az Élők Könyvben, össze lesznek gyűjtve.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ ne utasítsa el a felkészülést, amelyre szükség van, még mielőtt az emberiség megláthatná Fiam Arcának Fényét.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja.

Hamispróféta: "Minden meg lesz mentve. Minden."

Október 11-én Ferenc pápa azt mondta, hogy nem kell félni a végítélettől, mert "a történet végén ott van az irgalmas Jézus, így minden meg lesz mentve. Minden."

Ferenc pápa összegyűjtött kijelentéseit, amelyek tagadták a pokol létezését, Sandro magiszter publikálta október 20-án.

"A végítélet olyan, mint egy hatalmas sátor, ahol Isten üdvözli az emberiséget, hogy örökké vele éljenek" - mondta Ferenc pápa augusztus 23-án. A magiszter megmutatta, hogy Ferenc sokszor az evangéliumok bizonyos részeit idézi csak, kihagyva Jézus örök kárhozattal kapcsolatos figyelmeztetéseit.

Ha Ferencnek igaza van, akkor senkinek sincs szüksége sem rá, sem az egyházra, továbbá különbség sem lenne a szentek és a gonosztevők között.

https://gloria.tv/article/BAtPX9yKLHj264ExHy2EVL3iB

2017. október 10., kedd

A sötétségbe boruló Fatima: audiovizuális fény-show a fatimai Székesegyház falán.


2017. október 13-án lesz a fatimai Napcsoda 100. évfordulója, amelynek annak idején mintegy 70 000 ember volt a szemtanúja, hívők és hitetlenek egyaránt. A Szűzanya előre jelezte ennek a csodának az időpontját, azért, hogy a három pásztorgyereken keresztül Fatimában adott üzeneteinek hitelességét, fontosságát és sürgősségét alátámassza. Az üzenetek 1917. május 13-án kezdődtek el.

Ennek az eseménynek az emlékére és az idei 100 éves évforduló megünneplésére ismét megtalálták a módját annak, hogyan lehet megpróbálni gyalázni a Szűzanyát és profanizálni a szentet: a gyönyörű, tradicionális fatimai Rózsafüzér Nagyasszonya Bazilika homlokzatát kivetítő képernyővé változtatva audiovizuális fény-show-t vetítenek, hogy "ezzel tisztelegjenek" Isten Anyja és a fatimai jelenések előtt.

Ez a gyalázatos előadás, amelynek Fátima — Tempo de Luz (“Fatima — A fénynek az ideje”) lesz a neve, viccesen, az éjszakai sötétségben fog megtörténni, amely viszont jól illeszkedik a Szűzanya által megjövendölt (ld. Franco Adessa: A fatimai harmadik titok, Fr. Augustin Fuentes: A Lúcia nővérrel készült utolsó interjú - 1957 , A két Lúcia nővér - tények és fotók ) az Egyházban bekövetkező sötétségre. A fény-show-t háromszor megismétlik, október 12-én, 13-án és 14-én, a késő esti órákban.
Az alábbi rövid videóklippen meg lehet tekinteni a műsor reklámját.

Projecção multimedia Fátima- Tempo de Luz.

Ha valakinek ismerős az ötlet, hogy egy szent épület falára profán képeket vetítenek, az valószínűleg azért van, mert Ferenc pápa ugyanezt tette a Szent Péter Bazilikával 2015. december 8-án - nem a Szűzanyát ábrázoló képek vetítésével, hanem állatok, növények és egyéb teremtmények képeivel, követve az újpogány környezetvédelmi programot, amelyet a Laudato Si enciklika is jól tükröz.



Róma, Szent Péter Bazilika, 2015. december 8.

Öt tévhit a Bibliáról és a katolikusokról, amikben még mindig sokan hisznek

Az alábbi cikk a ChurchPOP oldalon jelent meg. Szó szerinti fordításban közöljük.
234-5-700x438.jpgA Biblia teljes mértékben központi helyet foglal el a katolicizmusban – akkor miért övezi olyan sok tévhit?
Íme, az öt leggyakoribb tévhit a Bibliáról és a katolikus egyházról.


Első tévhit: a katolikusok nem gondolják, hogy a Biblia kötelező jellegű

Valóság: Ez rendszerint úgy történik, hogy a protestánsok azt állítják, hogy a katolikusok a Hagyományt vagy a Tanítóhivatalt helyezik előtérbe a Bibliával szemben. Ez egyszerűen hamis.
A katolikusok hiszik, hogy a Biblia Isten sugallmazott Szava, és a legmagasabb tekintély minden tanításában. A hiteles Hagyomány, csakúgy, mint Isten kötelező érvényű Szava (2 Tesz 2,15) nem mondhat ellent a Bibliának. A Tanítóhivatalnak sincs tekintélye ahhoz, hogy megváltoztassa vagy helyettesítse az Írásokat.
A katolikusok inkább azt hiszik, hogy az Egyház “nem Isten szava fölött, hanem annak szolgálatában áll, csak az áthagyományozottat tanítja, amennyiben ezt a Hagyományt isteni parancs alapján, a Szentlélek vezetésével áhítatosan hallgatja, szentül őrzi, hűségesen kifejti...” (Dei Verbum, 10)


Második tévhit: A katolikusok könyveket adtak hozzá a Bibliához

Valóság: Ironikus, hogy ezt a vádat rendszerint a protestánsok hangoztatják, miközben valójában éppen az ellenkezőjéről van szó: a katolikusok a hagyományos Bibliát teljes egészében használják, míg a protestánsoknak kevesebb könyvük van.
A bibliai kánon története bonyolult, de legyen elegendő annyit mondani, hogy nem volt teljes egyetértés a negyedik századig arról, hogy mi a pontos listája a kánoni könyveknek. Ekkor a helyi püspöki tanácsok és a pápa széleskörű megegyezésre jutottak a 73 kánoni könyvet illetően, amelyek még ma is használatosak a katolikus egyházban.
Miközben maradt néhány nézeteltérés, a 73 kánoni könyvet több mint ezer évig használták, amíg a protestánsok nem távolítottak el hét könyvet (valamint egy pár könyvből részleteket töröltek), amelyeket mind a katolikusok, mind az ortodoxok elfogadtak, és egy olyan kánont határoztak meg, amelyet a korai egyházban egyetlen közösség sem használt.


Harmadik tévhit: A katolikus egyház nem akarja, hogy a katolikusok ismerjék a Bibliát

Valóság: Ez egyszerűen hamis. Íme, amit a II. Vatikáni Zsinat mondott erről a témáról: "...a Szent Zsinat nyomatékosan buzdítja, és különösen sürgeti az összes Krisztus-hívőt,... hogy a Szentírás gyakori olvasásával szerezzék meg „Jézus Krisztus fönséges ismeretét” (Fil 3,8)". A zsinat ezután idézi a korai egyházatyát, Szent Jeromost: „Mert aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” (Dei Verbum, 25).
A katolikus egyház történelme során lefordította a Bibliát népi nyelvekre, néha még ábécét is alkotva olyan nyelvek számára, amelyek nem rendelkeztek vele. És a jelenlegi Lectionarium – vagy a misén olvasott szentírási olvasmányok rendje – hároméves ciklust foglal magába, amely mind az Új-, mind az Ószövetséget lefedi. Ez ezt jelenti, hogy egy vasárnapi szentmisére járó, átlagos katolikus rendszeresen hallja a Biblia terjedelmes részét.


Negyedik tévhit: a katolikus tanítás ellentmond a Bibliának

Valóság: A katolikus egyház ténylegesen azt tantja, amit a Biblia tanít.
Természetesen nem védhetem meg ebben a cikkben a teljes katolikus tanítást, de igen, még azok a tanításokat is, amelyeket a protestánsok elvetnek, mint állítólag a legnyilvánvalóbban téveseket, tanítják az Írások. Tisztítótűz (Korintusiaknak írt első levél 3), a sola fide elutasítása (Jakab 2,24, Máté 25), a Szájhagyomány tekintélye (Tesszalonikiaknak írt második levél 2,15), még a halottakért mondott ima is (2 Makkabeusok 12) mind az Írások tanítása.
Az igaz, hogy néhány katolikus tanítás nem található meg kifejezetten a Szentírásban. De nem mondanak ellen a Szentírásnak, hanem az Apostoloktól kapott szájbeli Hagyományon alapulnak, amelynek maga a Szentírás ad tekintélyt (Tesszalonikaiaknak írt második levél 2,15).


Ötödik tévhit: a katolikusok nem fogadják el szó szerint a Bibliát

Valóság: A katolikus egyház ténylegesen elfogadja szó szerint a Bibliát.
Igen, az Egyház elismeri az Írások spirituális jelentéseit (KEK 116), de azok a szó szerinti értelemre épülnek, amelyeket elsőként kell elfogadni. A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) ezt mondja: „Szó szerinti értelem (sensus litteralis): A Szentírás szavainak jelentése, melyet a helyes magyarázat szabályait betartó egzegézis talál meg. A Szentírás „egész értelme egyen alapszik, tudniillik a szó szerinti értelmen” " (KEK 116).
Ez nem jelenti azt azonban, hogy az egész Szentírást egyformán értelmezzük. Műfaj, irodalmi formák, kifejezések, történelmi környezet, stb, ezeket mind figyelembe kell venni ahhoz, hogy felfedezzük a szó szerinti értelmet. Például, ha a Teremtés könyve szerzőjének az volt a szándéka, hogy a teremtés hat napját képletesen kell értelmezni, akkor a metaforaként olvasás jelenti a szó szerinti értelmezést (ez az, amikor az egyház nem érthet egyet a Szentírás néhány fundamentalista olvasatával). De a katolikusok nem utasíthatják el a Szentírás egy olyan szakaszának szó szerinti értelmezését, amely nem tetszik nekik, és nem értelmezhetik allegorikus formában azt, ami nem állt a szerző szándékában.


Te mit adnál még hozzá a listához?

2017. október 9., hétfő

Burke bíboros: „Oroszország felajánlása a Szűzanyának nem történt meg az általa kért módon.

Szövegközi kép 1

IRVING, Texas, Október 9. (LifeSiteNews) — “Nyilvánvaló, hogy a felajánlás (Oroszországé) nem történt meg olyan módon, ahogy a Szűzanya kérte” – mondta Raymond Burke vatikáni bíboros a hétvégén a fatimai jelenések századik évfordulója alkalmából tartott találkozón az esemény csúcspontjaként elmondott beszédében.
Hozzátette: „Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Szent II. János Pál pápa eltökélt volt a felajánlás véghezvitelében 1984. március 24-én és abban, hogy a Szűzanya elfogadta azt.”
Ugyanakkor a bíboros megjegyezte: “Égetően szükséges ma is a megtérés az ateista materializmusból és kommunizmusból, valamint Oroszország felajánlása Szűz Mária Szeplőtelen Szívének oly módon, ahogyan azt Ő kérte.”
A vatikáni legfelsőbb bíróság korábbi feje egyúttal megismételte felhívását, melyet korábban, májusban a római Élet Fórumon intézett a hívek felé: dolgozzanak és imádkozzanak, hogy megvalósulhasson Oroszország felajánlása a Szűzanya Szeplőtelen Szívének az általa meghagyott módon. A bíboros idézte a jól ismert fatimai titok végét, amelyben a Szűzanya így jövendölt: „Végül Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedni fog, a Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, Oroszország megtér és a földre a béke korszaka köszönt.”
A konferencián 700 résztvevő jelent meg, ezzel a fatimai jelenések százéves évfordulójának legjelentősebb észak-amerikai eseményévé avatva azt. Burke bíboros, akit több ízben is felállva ünnepelt a hallgatóság, előadásában részletesen foglalkozott a fatimai üzenetekkel, a Szűzanya jövendöléseivel, és a várható következményekkel, amennyiben nem fogadjuk meg intelmeit. A főpap szerint közvetlen kapcsolat van a harmadik titok közismert jövendölése, amely a papok és szerzetesek üldöztetéséről és vértanúságáról, valamint egy pápa haláláról szól, és az Egyház jelenlegi súlyos válsága között.
“Az Egyház pásztorainak, a Szentatyának, vele egyetértésben a püspököknek és legfőbb munkatársaiknak, a papoknak feladata a hit bátor továbbadása a maga teljességében” – tette hozzá. “Ennél fogva a harmadik titok különösképpen szól azoknak, akik pásztori szolgálatot látnak el az egyházban. Ha ők nem adják át a hitet, az Egyház változatlan tanításával és gyakorlatával összhangban, ha felszínes, zavaros vagy világias módon viszonyulnak hozzá, hallgatásuk a szó szoros értelmében véve halálos fenyegetést jelent azon lelkek számára, akiknek a gondozására felszentelték őket.”
Burke bíboros, aki a hit védelmében maga is nyilvános elszenvedője volt különböző nehézségeknek, így folytatta: “Soha ne féljünk elfogadni a szenvedést, mely Krisztus melletti kiállásunk miatt ér minket, hiszen Ő a mi szívünk igazi kincse.”
“Nem szabad kétségbeesnünk, emlékezzünk rá, hogy a Szent Szűz Szeplőtelen Szíve a dicsőségbe emeltetett, és sohasem szűnik meg szeretve értünk dobogni, akiket isteni fia Neki adott, amikor a kereszten haldokolt.” – mondta.
A bíboros Szent II. János Pál pápának 1982-ben, – a világ a Szűzanya Szeplőtelen Szíve számára történő felajánlása során- mondott szavaival fejezte be előadását: „Mária felhívása (a felajánlásra) nem csak a múlt korokra szólt. Ennek a felhívásnak minden nemzedék eleget kell, hogy tegyen, az ’idők jelei’ újabb és újabb megnyilvánulásainak megfelelően. Szünet nélkül vissza kell térnünk ehhez a felhíváshoz és szünet nélkül újra vállalnunk kell.”
A Catholic Action által szervezett eseményt bemutató videók hamarosan elérhetőek lesznek a szervezet honlapján.
Írta: John-Henry Westen Fordította: Sályi Anna

Szentek tanítanak ünnepükön

2017. 06. 13. Páduai Szent Antal
Testvéreim! Ne csak azért forduljatok hozzám, mert az elveszett dolgaitokat szeretnétek megtalálni, hanem mert Isten dicsőségére szolgáltam egész életemben. Azt az utat kerestem, ami Jézushoz hasonlóvá formált engem. Ez az út nehéz, és göröngyös volt, de az Úr vezette lépteimet és igyekeztem megtalálni azt az ösvényt, ahol Érte munkálkodtattam. Keressétek és találjátok meg a ti utatokat, ahol biztonságosan haladhattok. Ne féljetek elfogadni újabb kihívásokat, ha azzal Jézus ügyét szolgáljátok. A cél, hogy Jézus akaratában legyetek, és soha ne térjetek le erről az útról.
2017. 07. 22. Mária Magdolna
Testvéreim! Az életem megpecsételődött a paráznaság bűne által, amíg Jézus ki nem űzte belőlem a hét ördögöt. Megszabadultam, és többé nem vétkeztem a hatodik parancs ellen. Jézus betöltötte életemet, mert határtalanul szeretett engem. Semmihez sem fogható az a kegyelem, amiben részesültem. Szomorúan tekintek a ma emberére, különösen a fiatalokra, akiket a paráznaság démonai megkísértenek. Ők visszafordíthatatlan következményekkel találkoznak. A gonosz fogva tartja őket, még nagyobb gyötrelmet okozva nekik. Forduljatok el a bűntől, és kérjétek Jézus Krisztus segítségét, mert csak Ő tud egyedül rajtatok segíteni. Imádkozzatok, hogy megszabaduljatok a paráznaság bűnétől, hogy tisztán élhessetek ezután! Jézus titeket is szeret, és nem akarja, hogy a sátán fogva tartson. Forduljatok el a rossztól, és jót cselekedjetek! Ezt az utat választottam én is, amikor Jézus megszabadított.
2017. 07. 25. Jakab apostol
Testvéreim! Jézus Krisztus kiválasztott apostolai közé, és meghívott szolgálatára. Boldogan engedelmeskedtem Neki és mindenre visszaemlékeztem, amire tanított. Azért tudtam elfogadni követését, mert vonzódtam Hozzá, és mindahhoz, amivel megérintette lelkemet. Magával ragadott, és követtem Őt bárhová, amerre ment. Igyekeztem ellesni mindent Tőle, amit megtehettem. Elsőként fogadtam el Jézusért a vértanúhalált, példát mutatva az utánam következő apostoloknak. Mindent adjatok át Jézusnak, mert Ő ismeri, milyen halállal dicsőíthetjük meg Őt.
2017. 07. 26. Szent Joachim és szent Anna
Testvéreim! Istennek csodálatos ajándéka, hogy Mária szülei lehettünk. Máriát az Atyaisten választotta ki, hogy egyszülött Fiát világra szülje. Mária hatalmas vígaszalást jelentett számunkra. Mindenben engedelmeskedett Istennek, és nekünk is. Nagy örömünket leltük benne, mert oly csendes és szerény gyermek volt. Isten akaratát láttuk meg abban, amikor felajánlottuk Neki gyermekünket, hogy az Ő szolgálója legyen. Tudtuk, hogy a legjobb kezekbe kerül, mert a Mennyei Atya oltalmára bíztuk. Arra kérünk benneteket, ne halogassátok gyermekeiteket Istennek ajánlani. Neki különleges gondja van minden gyermekére.
2017. 07. 29. Szent Márta
Testvéreim! Szeretném elmondani nektek, hogy a szolgáló szeretet, amelyben engem részesített az Úr mekkora kegyelmekkel járt. Az Úr Jézus többször megfordult nálunk és vendégül láthattuk testvéreimmel. Ilyenkor nemcsak lakásunkba áradt az Ő békéje, hanem mindnyájunkra, akik e házban tartózkodtunk. Óriási kegyelem volt az Ő jelenlétében lenni. Én is szívesen hallgattam volna Jézust, lábai előtt. Ezért méltatlankodtam húgomra, aki jelenlétében nem törődött azzal, hogy vendégül lássuk Jézust. Ugyan elmarasztalt engem a Mester, de megértette velem, mit tartsak elsődleges fontosságúnak. Megtanította, hogy szolgálat közben hogyan figyeljek Rá. Amikor betér hozzátok valaki, akkor Jézust fogadjátok be, mert az Ő szeretete jön el közétek.
2017. 07.31. Loyolai Szent Ignác
Engesztelő Testvéreim! Jézus olyan dolgokra tanított meg engem, amely mindnyájatok számára elérhető cél. Megtanította nekem, hogyan különböztessem meg a jót, a rossztól. A világi ember számára nem feltétlenül az a jó, amit jónak tartanak. Meg kell különböztetni lelkünkben az elmozdulást. Ami először nyugtalanságot okoz szívünkben, de később megnyugszunk a döntésünkbe, az lesz a jó. De amikor valami nagy lendülettel indul, és később ellangyosodik, vagy kihűl, nem lesz jó döntés. Kellő odafigyeléssel magatok is megállapíthatjátok, melyek azok a döntések, amelyeket követnetek kell, hogy a lelkiismeretetekben Isten útját járjátok. Kérjétek a Szentlélektől a megkülönböztetés ajándékát, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőben.
2017. 09. 29. Szent Angyalok
Testvéreink, akik Jézust követitek, soha ne felejtsétek el azt a harcot, amit Vele együtt vívtunk a bukott angyalok ellen. Most sem szűnt meg ez a harc, mert a gonosz lelkek ólálkodnak körülöttetek, és azt lesik, kit nyeljenek el. Ezért fontos, hogy belénk is kapaszkodjatok, mert megvédünk titeket, a támadásaik ellen. Kérjétek segítségünket, közbenjárásunkat. Én, Szent Mihály gonosz kísértéseitek ellen küzdök. Én, Rafael, mint gyógyító angyalként vagyok jelen életetekben. Én Gábriel pedig a hírvivő szerepet töltöm be életetekben. Minél tökéletesebbek vagytok az Úr szemében, annál nehezebben talál fogást a gonosz rajtatok. Az alázat, az engedelmesség és a tisztaság a legnagyobb erények, amelyekkel kivédhetitek a kísértő támadásait, széttéphetitek rátok rakott bilincseit.
2017. 10. 01. Kis Szent Teréz
Testvéreim! Ma különösen veletek vagyok, amikor segítségül hívtok engem. Nagy szeretetemben kértem számotokra a Szűzanyától azokat a kegyelmeket, amelyekre nem is gondoltatok. A Szent Szűz Jézustól kérte számotokra a tisztaság és a szeretet kegyelmét. Olyan ajándékokat kaptatok, amelyek által képesek lesztek a végső kitartásra, és mindennek az elfogadásra. Legyetek állhatatosak, és készítsétek lelketeket a megújulásra! Rózsaesőt hullatok mindazokra, akik elfogadják a szeretetet, és azt felajánlják a Mennyei Atyának.
2017. 10. 02. A szent őrzőangyalok
Kedveseim! A szent őrzőangyalok hatalmas segítséget nyújtanak életünkben. Milyen jó lenne, ha állandó kapcsolatban lennénk velük, hiszen ők a védelmünkre vannak rendelve. Aki kapcsolatban van velük, az érezheti hathatós segítségüket, különösen veszedelmek idején. Ápoljunk jó kapcsolatokat velük, akkor megtapasztaljuk segítségüket. Sokan nem hiszik, illetve rosszul értékelik az őrangyalok közbenjáró szerepét. A katolikus egyház vallja az őrangyalok jelenlétét életünkben, ezért fontos tájékozódni, mit tanít az egyház.
2017. 10. 04. Assisi Szent Ferenc
Testvéreim! Jézus Krisztust, a legnagyobb szegénységben követtem, mert megértette velem a lemondás jutalmát. Igazán akkor leszünk szabadok, ha gyakoroljuk ezt az erényt, és szabad akarattal elfogadjuk, amit az Úr számunkra rendelt. Ha nem ragaszkodunk semmihez, mert Jézus a legfőbb jutalmunk, akkor megértettük mi az igazi érték életünkben. Jézus szavai csengtek a fülemben, hogy az odafönt valókra törekedjünk, és ne a világi dolgokra. Ráhagyatkoztam minden ügyemben, így ismertem meg gondviselő szeretetét. Ma, amikor minden a pénzről szól, nehéz megérteni, mit jelent a lemondás. Pedig érdemes vállalni a vagyon nélküliséget, őszinte, tiszta szívvel, mert akkor rátalálunk a szegény, de minket gazdagító Jézusra.
2017. 10. 08. Magyarok Nagyasszonya
Gyermekeim! Ezen az ünnepen, különleges kegyelemmel segítek országotoknak, hogy egyre nagyobb hévvel tudjatok velem együtt munkálkodni. Édesanyaként szeretem magyar népemet, melyet Szent István ajánlott fel nekem. Legyetek boldogok, mert vigyázok rátok. De nektek is segítenetek kell, hogy a Szentháromság terve megvalósuljon. Arra kérlek titeket, hogy vegyétek komolyan a nekem való elköteleződéseteket. Imádkozzátok velem együtt a rózsafüzéreket minden nap, és buzdítsatok sokakat erre az imádságra. Ha legalább minden elkötelezett katolikus ember imádkozza, akkor nagy kegyelmeket eszközöltök ki országotok számára.

http://engesztelok.hu/lelkielet/1267-szentek-tanitanak-unnepukon

2017. október 6., péntek

Ki teremtette Istent?

Bertrand Russell, az igencsak közismert néhai ateista „Miért nem vagyok keresztény” című esszéjében leírja, hogy egykoron mennyire mellbe vágta egy gondolat, amit John Stuart Mill fogalmazott meg önéletrajzában: „Az apám arra tanított, hogy a ’Ki teremtett engem?’ kérdés megválaszolása lehetetlen, mert azonnal felmerül, hogy akkor ’Ki teremtette Istent?’” Ebből Russel arra következtetett, hogy „mivel mindennek van oka (okozója), ez alól Isten sem lehet kivétel, tehát Isten létezésének is kell, hogy legyen oka (okozója).”
Bár Russel fenti kijelentése az Ősrobbanás elméletének megfogalmazása előttről származik, érdekes módon Stephen Hawking is felteszi ugyanezt a kérdést Az idő rövid története című könyvében, amiben egy mindenre egységes választ adó elmélet után kutat:
„Szükség van-e [ehhez] teremtőre és amennyiben igen, kifejt-e más hatást a világegyetemre és ki teremtette Istent?”
Az igazat megvallva, a kérdést leggyakrabban gyerekektől hallani, így meglepő, amikor tekintélyes tudósok vagy filozófusok szájából hangzik el. Isten természetét vagy fogalmát, illetve a természetről manapság sokak által vallott nézeteket figyelembe véve azonban a válasz nem annyira bonyolult. Főleg azért nem, mert a látszólagos nehézség a kérdésfeltevésben rejlik. (Természetesen fontos, hogy az ember alázattal közelítse meg az élet fontos kérdéseit, és emlékezzen, hogy „ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő már „tud valamit”, az az ember igazában még semmit sem tud úgy, ahogy kellene,”1. Kor 8.2 ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit sem tudhatunk.)
A természettudósok jelentős hányada által elfogadott Ősrobbanás elmélet szerint – és itt fontos megemlíteni, hogy keresztény és ateista tudósokat egyaránt találunk közöttük – a világegyetem (tér, anyag, energia és az idő) nagyjából 15 milliárd évvel ezelőtt jött létre. A semmiből. Bár az elmélet számomra nem elfogadható, be kell vallani, hogy bizonyos szempontból nagyon hasonlít a bibliai teremtéstörténetre, miszerint minden a semmiből lett.
A pusztán természettudományos elméletben rejlő problémákat egyre többen veszik észre. John Barrow és Joseph Silk asztrofizikusok szerint
„az új elképzelés sokkal jobban hasonlít a teremtés hagyományos metafizikai ábrázolására, vagyis a semmiből való teremtésre és egy konkrét időpontra, amikor ez megtörtént, illetve magának az időnek a határozott kezdetére.”
Stephen Weinberg Nobel-díjas fizikus szerint
„az állandó állapotú modell [ami szerint a világegyetem öröktől fogva létezik] azért annyira vonzó elmélet, mert a legkevésbé hasonlít a Teremtés könyvében leírtakra.”Cited in John D. Barrow, The World within the World (Oxford: Clarendon Press, 1988), 226.
Csakhogy a világegyetem eredete nem Weinberg preferenciáitól függ, így annak nagyon is volt kezdete és a fizikai valóság tényleg a semmiből lett.
Egyesek persze úgy gondolják, hogy a világegyetem minden ok nélkül jött létre a semmiből, de hogyan jöhet létre bármi a semmiből? Létezés a nemlétből? Ez nem egy olyan világnézeti kérdés, amit egy feltörekvő tudós egy napon majd megdönthet. Gondoljunk csak bele: hogyan jöhet létre bármi, amikor ennek még a lehetősége sem létezik? Erős a gyanú, és mint fentebb láthattuk, többről van szó gyanúnál, hogy a semmiből-valami elmélet gyökere Isten létezésének tagadásából ered. A „semmiből semmi sem lesz” (ex nihilo, hihil fit) elvét valószínűleg senki sem kérdőjelezné meg a világon, ha az nem erősítené a bibliai teremtéstörténetet.
A semmiből-valami elméletet számos szkeptikus is elutasítja. Kai Nielsen ateista filozófus ezt írja:
„Tételezzük fel, hogy egy nagy robbanást hallunk és megkérdezed tőlem, hogy mi okozta, mire én azt felelem, hogy „Semmi. Csak úgy megtörtént.” Ezt a választ bizonyára nem fogadnád el. Mi több, valószínűleg teljesen értelmetlennek találnád.”
Ha pedig ez igaz egy kis robbanásra, akkor miért ne lenne igaz egy nagyra, az Ősrobbanásra?
A fentiek után térjünk a lényegre: Ki teremtette Istent? Hogyan válaszolhatjuk meg a kérdést?
Először is, hívőként nem állítjuk, hogy mindennek, ami létezik, létezik oka vagy okozója, hanem azt, hogy mindennek, ami létrejön, létezik oka vagy okozója. Más szóval, minden, ami elkezdődik, okkal kezdődik. A világegyetemnek volt kezdete (függetlenül attól, hogy melyik elméletet fogadjuk el), tehát kell, hogy legyen oka vagy okozója is. Az örökkévaló Istennek azonban erre nincs szüksége, mert neki nincs kezdete vagy vége. Öröktől fogva létezik és nemcsak kezdete nincs, de az időn felül áll.
Szkeptikus körökben jó eséllyel hallhatunk ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket: „Mindennek oka van, még a világegyetem okozójának is szükségszerű, hogy legyen oka.” Valóban? A kérdés megfogalmazása eleve kizárja Isten létezésének lehetőségét. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy „minden valóság fizikai, tehát Isten nem létezhet”. Csakhogy nem minden valóság fizikai. A logika szabályai vagy az erkölcsi értékek nem fizikai valóságok, mégis léteznek. Ebből az is következik, hogy nem mindennek van okozója. Ahogy az sem egyértelmű, hogy amennyiben mindennek, ami létrejön, kell, hogy legyen okozója, az az ok Isten.
Egy másik érdekesség, hogy nemcsak a múltban (Platón, Arisztotelész vagy a XIX. századi ateisták), de ma is akadnak olyanok, akik szerint a világegyetem örök és nincs szükség magyarázatra a létezésére. Ha valóban így gondolják, akkor ez miért nem lehet igaz Istenre? Akik pedig ragaszkodnak hozzá, hogy a világegyetem a semmiből lett, miért gondolják ezt valószínűbbnek, mint azt, hogy Istentől ered? Vagy, ahogy Dallas Willard filozófus megfogalmazta:
„Semmivel sem kevésbé valószínű egy öröktől fogva és önmagától létező lény létezése, mint egy önmagától fennálló, önmagát fenntartó esemény ok nélküli előfordulása.”
Továbbá, bizonyos valóságokhoz, például a logika vagy a matematika törvényeihez, szintén nincs szükség okozóra. Amennyiben a fizikai világ nem létezne, kettő meg kettő még mindig négy lenne? Vagy olyan logikai kijelentések, miszerint A nem lehet egyenlő nem-A-val, akkor is igazak lennének? A válasz minden bizonnyal, igen.
Végül pedig a „Ki teremtette Istent?” kérdés azért sem helyes, mert Istent egy lapra helyezi a teremtéssel és eleve kizárja Istent, mint a világegyetem magyarázatát. A kérdés azt sugallja, hogy minden függ valamitől és nem létezhet semmi önmagától. Isten azonban egészen más kategóriába tartozik. Egy olyan kategóriába, ahol nem túl erős a verseny. A kérdés majdnem annyira értelmetlen, mintha azon tanakodnánk, hogy milyen íze van a kék színnek. A definíció szerint Isten öröktől fogva, önmagától és szükségszerűen létezik. Ne írjuk már azt is a számlájára, hogy ehhez nincs szüksége okra. Átfogalmazva a kérdést meglátjuk, hogy az megválaszolja önmagát: Mi okozta az önmagától létező, okot nem igénylő Ok létezését, aki a definíció szerint létrehozhatatlan?
Egyéb kérdés?
Paul Copan: That’s Just Your Interpretation című könyvének felhasználásával
http://idokjelei.hu/2017/10/ki-teremtette-istent/