Az alábbi cikk a ChurchPOP oldalon jelent meg. Szó szerinti fordításban közöljük.
A Biblia teljes mértékben központi helyet foglal el a katolicizmusban – akkor miért övezi olyan sok tévhit?
Íme, az öt leggyakoribb tévhit a Bibliáról és a katolikus egyházról.
Első tévhit: a katolikusok nem gondolják, hogy a Biblia kötelező jellegű
Valóság: Ez rendszerint
úgy történik, hogy a protestánsok azt állítják, hogy a katolikusok a
Hagyományt vagy a Tanítóhivatalt helyezik előtérbe a Bibliával szemben.
Ez egyszerűen hamis.
A katolikusok hiszik, hogy a Biblia
Isten sugallmazott Szava, és a legmagasabb tekintély minden tanításában.
A hiteles Hagyomány, csakúgy, mint Isten kötelező érvényű Szava (2 Tesz
2,15) nem mondhat ellent a Bibliának. A Tanítóhivatalnak sincs
tekintélye ahhoz, hogy megváltoztassa vagy helyettesítse az Írásokat.
A katolikusok inkább azt hiszik, hogy az Egyház “nem
Isten szava fölött, hanem annak szolgálatában áll, csak az
áthagyományozottat tanítja, amennyiben ezt a Hagyományt isteni parancs
alapján, a Szentlélek vezetésével áhítatosan hallgatja, szentül őrzi,
hűségesen kifejti...” (Dei Verbum, 10)
Második tévhit: A katolikusok könyveket adtak hozzá a Bibliához
Valóság: Ironikus, hogy
ezt a vádat rendszerint a protestánsok hangoztatják, miközben valójában
éppen az ellenkezőjéről van szó: a katolikusok a hagyományos Bibliát
teljes egészében használják, míg a protestánsoknak kevesebb könyvük van.
A bibliai kánon története bonyolult, de
legyen elegendő annyit mondani, hogy nem volt teljes egyetértés a
negyedik századig arról, hogy mi a pontos listája a kánoni könyveknek.
Ekkor a helyi püspöki tanácsok és a pápa széleskörű megegyezésre
jutottak a 73 kánoni könyvet illetően, amelyek még ma is használatosak a
katolikus egyházban.
Miközben maradt néhány nézeteltérés, a
73 kánoni könyvet több mint ezer évig használták, amíg a protestánsok
nem távolítottak el hét könyvet (valamint egy pár könyvből részleteket
töröltek), amelyeket mind a katolikusok, mind az ortodoxok elfogadtak,
és egy olyan kánont határoztak meg, amelyet a korai egyházban egyetlen
közösség sem használt.
Harmadik tévhit: A katolikus egyház nem akarja, hogy a katolikusok ismerjék a Bibliát
Valóság: Ez egyszerűen hamis. Íme, amit a II. Vatikáni Zsinat mondott erről a témáról: "...a
Szent Zsinat nyomatékosan buzdítja, és különösen sürgeti az összes
Krisztus-hívőt,... hogy a Szentírás gyakori olvasásával szerezzék meg
„Jézus Krisztus fönséges ismeretét” (Fil 3,8)". A zsinat ezután idézi a korai egyházatyát, Szent Jeromost: „Mert aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” (Dei Verbum, 25).
A katolikus egyház történelme során
lefordította a Bibliát népi nyelvekre, néha még ábécét is alkotva olyan
nyelvek számára, amelyek nem rendelkeztek vele. És a jelenlegi Lectionarium
– vagy a misén olvasott szentírási olvasmányok rendje – hároméves
ciklust foglal magába, amely mind az Új-, mind az Ószövetséget lefedi.
Ez ezt jelenti, hogy egy vasárnapi szentmisére járó, átlagos katolikus
rendszeresen hallja a Biblia terjedelmes részét.
Negyedik tévhit: a katolikus tanítás ellentmond a Bibliának
Valóság: A katolikus egyház ténylegesen azt tantja, amit a Biblia tanít.
Természetesen nem védhetem meg ebben a
cikkben a teljes katolikus tanítást, de igen, még azok a tanításokat is,
amelyeket a protestánsok elvetnek, mint állítólag a legnyilvánvalóbban
téveseket, tanítják az Írások. Tisztítótűz (Korintusiaknak írt első
levél 3), a sola fide elutasítása (Jakab 2,24, Máté 25), a
Szájhagyomány tekintélye (Tesszalonikiaknak írt második levél 2,15), még
a halottakért mondott ima is (2 Makkabeusok 12) mind az Írások
tanítása.
Az igaz, hogy néhány katolikus tanítás
nem található meg kifejezetten a Szentírásban. De nem mondanak ellen a
Szentírásnak, hanem az Apostoloktól kapott szájbeli Hagyományon
alapulnak, amelynek maga a Szentírás ad tekintélyt (Tesszalonikaiaknak
írt második levél 2,15).
Ötödik tévhit: a katolikusok nem fogadják el szó szerint a Bibliát
Valóság: A katolikus egyház ténylegesen elfogadja szó szerint a Bibliát.
Igen, az Egyház elismeri az Írások
spirituális jelentéseit (KEK 116), de azok a szó szerinti értelemre
épülnek, amelyeket elsőként kell elfogadni. A Katolikus Egyház
Katekizmusa (KEK) ezt mondja: „Szó szerinti értelem (sensus
litteralis): A Szentírás szavainak jelentése, melyet a helyes magyarázat
szabályait betartó egzegézis talál meg. A Szentírás „egész értelme
egyen alapszik, tudniillik a szó szerinti értelmen” " (KEK 116).
Ez nem jelenti azt azonban, hogy az
egész Szentírást egyformán értelmezzük. Műfaj, irodalmi formák,
kifejezések, történelmi környezet, stb, ezeket mind figyelembe kell
venni ahhoz, hogy felfedezzük a szó szerinti értelmet. Például, ha a
Teremtés könyve szerzőjének az volt a szándéka, hogy a teremtés hat
napját képletesen kell értelmezni, akkor a metaforaként olvasás jelenti a
szó szerinti értelmezést (ez az, amikor az egyház nem érthet egyet a
Szentírás néhány fundamentalista olvasatával). De a katolikusok nem
utasíthatják el a Szentírás egy olyan szakaszának szó szerinti
értelmezését, amely nem tetszik nekik, és nem értelmezhetik allegorikus
formában azt, ami nem állt a szerző szándékában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése