2017. március 15., szerda

PRÓFÉCIÁK MAGYARORSZÁGTÓL







A Szentlélek üzenete magyar népünknek.

"Örüljön a szívetek és ujjongjatok, mert elérkezett az idő, hogy tiszta gyolcsruhába öltözzön nemzetetek és letaszítsák a trónról a félrevezetőt. Ne félj te kicsiny nyáj, elérkezett megváltástok napja, mint felékesített menyasszonyt foglak titeket bemutatni a Vőlegénynek, aki oly rég óta vár már rátok. Örüljetek, újra mondom, örüljetek! Szeretetem csodát művel a szívekben,leoldom rólatok a bűnök köpenyét, és mint felékesített menyasszonyt viszlek benneteket Uratok és Megváltótok örömére. Újra mondom, ne félj te kicsiny nyáj, örüljetek, végtelenül örüljetek! Elérkezett a nagy nap, már itt van a küszöbön, mikor ajtót nyittok és befogadjátok, aki oly régóta kopogtat. Ne félj hát, csak dicsőíts, mert elérkezőben az Úr nagy napja, már itt is van. Nyissátok meg szíveteket és érezni fogjátok, hogy igaz minden szó, ami ajkamról elhangzik, mert én vagyok a Szent, akit küldtek, a Lélek, aki elárasztja nemzeteteket, és az szétválik, mint konkoly és a búza. Itt az idő kedveseim, dicsőítsetek hát, dicsőítsetek, újra mondom, dicsőítsetek!"
Ez a prófécia egy hódmezővásárhelyi római katolikus testvértől jött: "Az Úr Jézus kéri, hogy ezt az üzenetét minél gyorsabban terjesszük, mert közel van az Ő áthaladásának napja."

2015. 10.10.
Kedveseim, elérkezett az engesztelésnek a leghatékonyabb ideje. Minden erőtökkel és teljes szívetekből kell imádkoznotok, hogy mindaz, amit az Úr eltervezett Magyarország lelki felemelkedéséről, az most megvalósulhasson! Óriási a felelőssége minden engesztelőnek, mert kezében égő mécsest kell tartania. Ezért szítsátok fel a lángot, és derekatok legyen felövezve, mert az események rendkívül gyorsan bekövetkeznek. Csak az imádság által fogjátok tudni felvértezni magatokat. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek titeket a világban és az egyházban bekövetkező változások! Imádkozzatok nagyon a magyar egyház lelki feltámadásáért, hogy országotokat ne tudja a sátán megtéveszteni és félrevezetni. Bízzatok Jézusban és erősen kapaszkodjatok a Szűzanyába is, mert nem hagyják, hogy a nyáj elvesszen, hanem hogy újjáépüljön a düledező egyház.
Anna Terézia

Ünnepi kegyelmek.

2015. 08. 15. Szombat.
Az Irgalmasság órájában Jézus ezeket mondta:
„Mindazok, akik naponta 15:00-16:00 óra között imádkozzák az általam kért rózsafüzéreket, jutalmuk nem marad el, mert Én a kegyelmeket megsokasítom és szétosztom a magyar nemzet minden területén. Ez az óra most már nemcsak irgalmasságom órája, hanem az engesztelők órája is. Ez az óra tartja egységben engesztelő gyermekeimet, ugyanis Szentlelkem titokzatos módon a lelketeket összeköti. Engesztelésetek mögött látom a magyarok jövőjének virágzó korszakát. Angyalaim imáitokat és áldozataitokat felhasználják arra, hogy a Földre leszálljon minél előbb a Mennyei Jeruzsálem. Ugye tudjátok, gyermekeim, hogy ha a magyar nép megtér, akkor Én országotokat magasra fogom emelni. Küldetéseteket maga Atyám határozta meg itt a Földön, amely nem más, mint az engesztelés és az emberiség megmentése.”
Láttam Szűz Máriát, ahogyan kiemeli kebléből Szeplőtelen Szent Szívét és hozzá hasonlóan Jézus is kiemelte Szentséges Szívét, majd úgy helyezték egymáshoz a két Szent Szívet, hogy az eggyé olvadt. A két Szív fölött megjelent a Mennyei Atya, aki áldását adta rá és ebből az áldásból a Naphoz hasonló fénysugarak áradtak a Két Szent Szívre és még több fénysugár áradt ki Magyarországra. A fényben megpillantottam az engesztelő kápolnát és Jézust hallottam, aki így szólt: „Az engesztelő kápolna akkor fog megépülni, amikor a magyar egyház igent mond a szeretetlángra és az irgalmasság üzenetére. Amikor ez megtörténik attól a perctől kezdve Én, a Fiú felemelem nemzeteteket és megújítom életeteket. Áldásom által a magyar nép örökkön-örökké élni fog.”
A Mennyei Atya maga elé hívatta Szent Mihályt és így szólt hozzá: „Azt akarom, hogy te légy a magyar nép kísérője. A kezedbe helyezem pálcámat, hogy a magyaroknak megmutasd a tökéletes egységet legszentebb leányommal. Ahogyan Izrael nagy prófétái mellé állítottam angyalokat, úgy most tégedet Magyarországhoz állítalak. Azt kívánom tőled, hogy te légy az összefogója Magyarország angyalainak, hogy velük együtt vezesd el a magyarokat az Új Paradicsomba. E mellett odaadom neked Szent Fiam fényes övét, hogy azzal körülvedd Magyarország határait. Ez védelmet fog nyújtani a bevándorlókkal szemben, akiket azért küldenek országotokba, hogy lázadást robbantsanak ki ellenetek. Készítsd fel a magyar nemzetet a jó harcra, beleértve a kormányt is!” Szent Mihály így válaszolt: „Szűz Mária országa olyan közel áll szívemhez, hogy örök hazámként tekintek rá, úgy miként a Mennyországra. Védelmem biztosítéka lesz annak, hogy a magyar nép mindig Isten felé haladjon.”
A Mennyei Atya átölelte Orbán Viktort és azt mondta neki: „Fiam, azt akarom, hogy tetteidet mindig Szentlelkem vezérelje. Amíg kiállsz hazád keresztény értékeiért és megteszel mindent, hogy Magyarország kiemelkedjen Európa országai között ebben a tekintetben, Én kezemet nem veszem le rólad (életed biztonságban lesz) és utadat egyenessé teszem. Tégy meg minden óvintézkedést, hogy a bevándorlást feltartóztasd! Így országotok haladékot kap a háború kirobbanása előtt arra, hogy időben felkészülhessen.”
Szűzanya: „Nemzetetek dicsőségben fog fényeskedni Isten Szent Színe előtt, mert Szeplőtelen Szívem diadalához nélkülözhetetlen a magyar nép részvétele.”
2015. 08. 20. Csütörtök.
A Mennyei Atya előtt térdelt Szent István király és így szólt: „Atyám, Te sok kegyelmet ajándékoztál Magyarországnak, és tudom, hogy milyen csodálatos terved van a magyarokkal. Az engesztelés fellendült a közösségekben, ám a gonosz nem maradt tétlen. Vannak, akik csalódást okoznak Neked, de Te irgalmas tekinteted nem fordítod el tőlük, így én is remélek abban, hogy egykor tisztán fognak látni. Az engesztelők, szövetségkötéseikkel, jóságos Arcodat magukra irányították, mert kedvedet találtad bennük. Ma a Te kegyelmed által a magyar egyház az én napomat ünnepli. Ezen ünnep alkalmával megengeded nekem, hogy Szent Színed előtt Szűz Máriával együtt, aki szívemnek a legkedvesebb, közbenjárjak a magyar nemzetért. Így azt kérem Atyám, hogy a magyar nép felismerje a Te Akaratodat és Krisztus keresztjébe kapaszkodva állja meg a helyét ellenségeivel szemben. Én megtapasztaltam a harcok során a szenvedést, a halált és a nyomorúságot, de a Te kezed által arattam győzelmeimet.  Most a magyaroknak üldözésben lesz részük és sokan fognak külföldre menekülni, mielőtt a háború kitör. Védelmed Szent Mihály arkangyal által a küzdelemben meg fogja erősíteni a magyarokat. Hiszem Atyám, hogy Krisztus követői mindig fenn fognak maradni a Földön.”
A Mennyei Atya lehajolt Szent István királyhoz és azt mondta: „Fiam, látom királyi szíved mennyire közel áll a magyar néphez annak ellenére, hogy látod, milyen sokan hátat fordítanak Nekem. Fel akarom ébreszteni a magyarok szívét, hogy lássák a Szűzanyát és hallják különleges hívását. A Világ Győzedelmes Királynője és az ő országa már kezdettől fogva megformálódott Atyai Szívemben, ahol szeretetem örökkön örökké él. Leányom Szeplőtelen Szent Szíve és az ő közbenjárása oly annyira megindítja Szívemet, hogy miatta sokszor változtatok döntéseimen és másképpen alakítom a világban zajló eseményeket. Szent Fiam legyőzte a halált, ezért hamarosan legszentebb leányomnak is győzedelmeskednie kell az ősi kígyó felett, aki számtalan lelket tart a bűn rabszolgaságában.”
Láttam, hogy a Mennyei Atya előhozatta az angyalokkal Szűz Mária győzelmi koronáját (a magyar Szent Koronát) és jobb kezével felemelte, miközben így szólt a Mennyország minden lakójához: „Most áldásom háromszorosan is rászáll szeretett leányom győzelmi koronájára, hogy a magyar nép Szűz Mária szívén keresztül előmozdítsa a Szentháromság tiszteletét és imádását az egész világban. Azt akarom, hogy a magyarok számára az Oltáriszentség legyen az egyetlen védőbástya. Jöjjetek Hozzám, magyar szentek! Hozzatok magatokkal fáklyákat, hogy szeretetem tüzével nyújtsam meg azokat! Menjetek, és látogassatok meg minden gyermekemet, akik szívük ajtaját megnyitják előttetek! Gyújtsátok lángra szívüket, hogy igaz hittel fordítsák tekintetüket Szent Fiamra és helyezzék karjaiba önmagukat, akin keresztül Én szemlélem őket. Szeretetem tüze minden gyermekemet másképpen fogja megérinteni, befogadóképességüknek és  nyitottságuknak megfelelően.”
Láttam a szenteket, ahogyan végigjárták az országot és mindenhová betértek, ahova a Szentlélek vezette őket. Végül láttam a Szűzanyát, ahogyan bement a parlamentbe. Először a Szent Koronához ment, és azt szemlélte, hogy mennyi magyar ember szíve lobog ott (akik megtették a felajánlást) és mély szeretetében áldását adta ezekre az emberekre és családjaikra. Aztán tovább ment, és mindenhova betért az épületben, hogy Krisztus világosságával elűzzön onnan minden bukott angyalt, akik hátráltatni akarják országunk felemelkedését azáltal, hogy védelmét tönkreteszik. Majd láttam, hogy a Szűzanya átöleli Orbán Viktort és azt mondta neki: „Fiam, Isten mindig a szívedet nézi. Látja, hogy hazád iránti szereteted vezérli szavaidat és tetteidet. Én veled vagyok, és imádságommal támogatlak téged, hogy lépteidet semmi ne zavarja meg. Légy erős, és ha nehézségek lesznek Magyarországon, akkor tekints Fiamra, és Ő megnyugtatja szívedet, hogy bölcsen tudj cselekedni és a magyar népet megtartsd az ősi hitben, amely a kereszténységben rejlik. Boldog leszel, ha mindig helyet adsz nekem a szívedben! Áldásom adom rád és a családodra.”
Mária Magdolna.

Az engesztelő kápolna ügye

Szent Anna-rét

2015.08.08.
Jézus: „Gyermekeim, engesztelő kápolnátok ügye Atyám Szent Színe előtt van. Ő látja mi mindent tesztek azért, hogy Édesanyám kérésének eleget tegyetek. Bizony mondom nektek, hogy minden imádság és szentmise, amelyet a Szent Anna-réten elvégeztek, nem vész kárba. Egy olyan kegyelmi özönt indítottatok el vele, amely hamarosan még több magyar ember szívét meg fogja érinteni. Immár elindultatok a beteljesülés felé! Mert ti elővételeztétek azt, ami iránt mindig is vágyódtam. Nincs kápolnátok, mégsem jelent ez számotokra akadályt abban, hogy ott legyetek és engeszteljetek. Ti vagytok az a maroknyi csapat, akiken keresztül Édesanyám kinyilvánítja Üdvözítő akaratomat. Megváltó tervemben ugyanis az engesztelés, mint hivatás páratlan helyet foglal el Szentséges Szívemben. Ne korholjátok Egyházamat, hiszen az Egyház Én vagyok! Tehát, aki felszentelt szolgáimról csak egy rossz szót is mond, az átkot von magára.Hallom az engesztelő magyarok könyörgéseit, de mellette látom, hogyan ítélkeznek papjaim felett, akik nemcsak a kápolnát utasítják el, hanem a szeretetlángot is. Akik ezt teszik, áldás helyett átkot szórnak a nemzetre.  (Kommentár: Ezek kemény szavaknak hangzanak, de valójában az ember minden szava és tette vagy áldást, vagy átkot közvetít. Vigyáznunk kell tehát, hogy amit egyik kezünkkel felépítünk, azt a másikkal le ne romboljuk!) Még nem álltok készen arra, hogy kápolnátok megépüljön! Még nem tudtátok úgy átadni kezembe sorsotokat, ahogyan azt Én elvárom tőletek. Édesanyám győzelme azután érkezik el, miután az Antikrisztus felfedte kilétét a világnak. Tisztában vagytok az eseményekkel, amelyek arra intenek titeket, hogy felkészüljetek. Most már ne halogassátok a konkrét felkészülést, mert váratlanul fognak rátok zúdulni az események. Kitartásotok akkor termi meg méltó gyümölcsét, ha engedelmesek és hűek maradtok Akaratomhoz. Kápolnátok fel fog épülni, amint eljön annak alkalmas ideje.”
Mária Magdolna

Kegyelmek a kápolnáért küzdőkre való tekintettel

2015. 05. 02, Szombat.

Mennyei Atya szent trónján ült, Magyarországra nézett és így szólt Szent Fiához: „Fiam, a magyar nép mindig közel lesz Atyai Szívemhez. Mert a magyar engesztelők egyszerű életükkel és az életszentségre való törekvésükkel kiemelkednek minden nemzetből, amelyeket szüntelenül szemlélek a világban. Úgy döntöttem, hogy a mai napon megajándékozom őket, hiszen látom, hogy most már sokadik alkalommal összegyűlnek a Szent Anna réten és egységben harcolnak az engesztelő kápolna fölépítéséért. Ez a nép még nem tudja, hogy a kitartásuk eredménye milyen nagy gyümölcsöket fog hozni szeretett hazájuknak.”
A Mennyei Atya levette koronáját és így folytatta: „Legszentebb leányom által ez az ország meg fogja dicsőíteni Szent Nevemet. Leveszem a koronámat, mert azt akarom, hogy a magyar engesztelők merjenek közeledni Hozzám. Én irgalmat akarok, és nem igazságosságot! Sok magyar ember fog meghalni az elkövetkezendő időkben, és lesznek köztük olyan lelkek, akik elfoglalhatják helyüket jobbomon, és onnan fogják szemlélni nemzetük állapotát és dicsőséges jövőjét. A magyarok nagy kegyelmet kaptak Tőlem, és azt kérem, hogy legyenek ezért a kegyelmekért szüntelenül hálásak. Azt akarom, hogy jobban megismerjenek Engem, és amikor elesnek, úgy emeljék fel tekintetüket bűnbánatukban az égre, hogy tudják, Én nem vetem meg őket gyarlóságaik miatt, hanem szeretetemmel megerősítést küldök számukra. Ám vigyázzanak, mert rengetegen beleesnek a vakmerő bizalom bűnébe! Én mindent megbocsátok nekik Általad és Szent Lelkem által, aki átvizsgálja lelküket és kiengeszteli őket Velem. A Szentlelkem ellen elkövetett bűnök, a megátalkodottságban való megmaradás, oly súlyosak az Én szememben, hogy nincs rájuk megbocsátás. Ne feledkezzenek meg az istenfélelem erényéről, amely alázatban tartja őket és megadja nekik a kegyelmet, hogy ne essenek bele a gőg bűnébe! Nincs nagyobb fájdalma Atyai Szívemnek, mint amikor egy gőgtől áradó lélek ad számot életéről az ítéletkor. Az ilyen lelkek mindig emlékeztetnek Engem Lucifer bűnére. Nagyon szeretem a magyar népet! Azt kívánom, hogy szavaimat úgy fogadják szívükbe, mint szeretetem intéseit.”
Jézus és a Szűzanya Szent Anna-réten a dombon lévő kereszthez mentek, és elültettek a kereszt tövében egy fehér liliomot és egy piros rózsát. Jézus így szólt Édesanyjához: „Édesanyám, hozz Elém minél több engesztelő lelket, akiken keresztül megenyhíthetem Atyám szívét az emberiség bűneivel szemben. Bár isteni irgalmasságomat Lengyelországban nyilatkoztattam ki, mégis Magyarországról fog kiindulni általad a megújulás gyümölcse, és dicsőségemben e nemzeten keresztül fogom kibékíteni egymással a világ minden népét. A béke része lesz Szeplőtelen Szíved győzelmének. Édesanyám, te vagy az Én társmegváltó segítségem. Mindazok, akik a te oltalmad alatt vannak, különleges módon részesednek a Fiú szeretetében. Hozzád hasonlóan tetszésemet akarom lelni bennük. Amikor a különítélet során egy bűnbánó magyar ember szemébe nézek, akkor Téged látlak bennük, és irgalmas szívem megesik rajtuk. Ugyanezt a kegyelmet akarom adni minden más nemzethez tartozó gyermekemnek. Irgalmam forrása elegendő minden ember számára. Édesanyám, meríts irgalmas szeretetemből, ajándékozd meg vele magyar gyermekeidet, hogy az életükben irgalmasak legyenek és mentsék Nekem a lelkeket.”
A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője levette piros palástját és beterítette vele az egész Szent Anna rétet, közben azt mondta: „Mindazokat az embereket, akik lábukkal érintik ezt a szent magyar földet és imádkoznak a Világ Győzelmes Királynőjéhez, Én palástommal betakarom, és elrejtem őket Édesanyai Szívemben, ahol irgalomra találnak és megmenekülnek Isten Szent Haragjától.”
Mária Magdolna.


Magyarország szerepe Isten terveiben

2012. 07. 22, Vasárnap.
A Golgota hegyén Jézus nagyon szenvedett a kereszten. Sokszor feljajdult fájdalmában. A pápa a kereszt előtt térdelt és sírva figyelte Jézus minden kínszenvedését. Segíteni akart Jézuson, de ő maga is gyenge volt. Ekkor Jézus így szólt hozzá: „Fiam, ahogyan a bűn egyre jobban növekszik a földön, úgy szenvedéseim is egyre nagyobbak lesznek. Veled együtt hordozom az Egyház keresztjét, mert egyedül képtelen lennél végigvinni keresztedet. Nézz fiam, Szent Szívemre! Látod a sok sebet? A legnagyobb fájdalmakat felszentelt gyermekeim okozzák Nekem. Lelkükben hatalmas kárt tesznek, melyet csak bűnbánattal és őszinte szentgyónással tehetnek jóvá. Hol találok olyan embereket, akik készek engesztelni értük?” A Szűzanya is jelen volt, aki így szólt: „Fiam, tekints rá országomra!” Jézus letekintett országunkra és azt mondta: „Ez az ország a bűn mocsarában van. De látok olyan embereket, akik törekednek kimászni ebből a mocsárból és másokat is kisegítenek belőle. Ezek a jócselekedetek nagyon kedvesek előttem.” Majd így folytatta: „Azt üzenem engesztelő gyermekeimnek, hogy most elsősorban felszentelt fiaimértengeszteljenek. A családjukat ne féltsék. Én gondoskodni fogok róluk.” Láttam a Sátánt, aki kezét minden papra rá akarta tenni. A Szűzanya könnyes tekintettel mondta nekünk: „Gyermekeim, csak a szeretet képes megmenteni a papokat, különben elvesznek. Hozzatok áldozatokat értük! Helyezzétek őket Édesanyai Szeplőtelen Szent Szívembe!” A Sátán hallotta a Szűzanya szavait, ezért gyűlöletében hangosan azt kiáltotta: „Elpusztítani nem tudom, de tönkre tudom tenni ezt az országot!”  Jézus a következőt mondta országunkról: „Magyarország az Én szememben olyan hely, ahol a seregem nagy része tartózkodik. Édesanyám készít fel titeket az egész emberiségre váró harcra. Ebben a harcban nyilvánvaló lesz számotokra, hogy kik lesznek a ti ellenségeitek.”Ehhez a sereghez sokan csatlakoztak, akik messziről jöttek. Jézus: „A világ többi területén élő hűséges gyermekeim is csatlakoznak hozzátok, mert a szeretet és egység erőt ad nektek a harcra, mely egyre közelebb van.” Ezután Róma fölött megjelent Jézus Szentséges Szent Szíve, Magyarország felett pedig a Szűzanya Szeplőtelen Szent Szíve. Ez a két Szent Szív elválaszthatatlan volt egymástól. Mindkét Szent Szíven jelen volt a szeret lángja. Ez a láng olyan volt, mint egy fényes híd, mely összeköt minket a Mennyei Atyával.
2012. 07. 25, Szerda
Egy szeráf angyal lélekben egy olyan helyre vitt, ahol a Szentháromság tartózkodott. Isten engedte, hogy a Sátán is jelen legyen. A Mennyei Atya odament a Földhöz. Tekintetében nagy szomorúságot láttam. Majd megengedte, hogy lássam, mi történik a Földdel. A Föld alatt a pokol volt. Ahogyan az emberek milliói vétkeztek, úgy egyre jobban megnyíltak a pokol kapui. Mi magunk törjük fel a pecséteket azáltal, hogy vétkezünk. Így szabad utat adunk a gonosz lelkek sokaságának, hogy köztünk legyenek. Ekkor a Mennyei Atya így szólt: „Nagy fájdalommal figyelem az emberiség sorsát. A bűn folyamatosan terjed, mely nemcsak a környezetet mérgezi meg, hanem teremtményeim lelkét is. Ezt nem nézhetem tovább! Cselekedni fogok! Teremtményeim ellent mondanak törvényeimnek és nem veszik figyelembe figyelmeztetéseimet. Azért adok oly sok üzenetet a világnak, hogy felismerjék az igazságot. Az igazság pedig Én vagyok. Hamarosan a világra helyezem igazságos kezemet!” Erre Jézus így szólt: „Atyám, tudom, kevés az idő. Az irgalmasság ideje rövid időn belül lejár és a kapuk bezárulnak.” Mennyei Atya: „Így van Szent Fiam. Miután Szentlelkem beteljesíti a próféciákat, az embereknek be kell majd látniuk, hogy Én valóban létezem. Mindazok, akik ellenem fordulnak, egyenesen a vesztükbe rohannak. Mert szabad akaratuk az, ami oda vezeti őket. Ez a személyes találkozás döntő fordulat lesz az emberiség sorsában.” A Szentlélek is bekapcsolódott a párbeszédbe és így szólt: „Atyám, eljövetelem sokakat meg fog menteni, és sokakat fog elragadni a halál.” Mennyei Atya: „Igen. De az engesztelések még megváltoztathatják a körülményeket. Ezeket az engeszteléseket látni kívánom, melyeket Natália nővér leányom által kinyilatkoztattam.” A Sátán gyűlölettel azt mondta: „A bűn markában tartom Magyarországot! Ez az ország sohasem fog felemelkedni Hozzád! Gondoskodni fogok arról, hogy az engesztelések ne bontakozhassanak ki!” A Mennyei Atya így felelt: „Hallgass Sátán! Te csak annyit tehetsz, amennyit Én megengedek neked. Ezt az országot meg akarom menteni.” A szentek és angyalok sokasága megjelent a Szentháromság körül. Atyánk így szólt: „Jöjj, elém legszentebb leányom.” A Szűzanya úgy jelent meg, mint a Világ Győzedelmes Királynője. Letérdelt a Mennyei Atya előtt, aki így szólt hozzá: „Szeretett leányom! Azt akarom, hogy az egész világ elismerjen téged, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét. Te vagy a biztos menedék az emberiség számára. Oltalmat nyújtasz mindazoknak, akik hozzád menekülnek. Szent kívánságom az, hogy teremtményeim a te példádon keresztül győzedelmeskedjenek a Sátán felett.” A Szűzanya így válaszolt: „Atyám, én bízom szavaidban és abban is, hogy terved meg fog valósulni. Védelmezni akarom országomat, mint egy édesanya gyermekét.” Miután a Szűzanya kimondta ezeket a szavakat, megjelent Magyarország fölött, kitárta kezeit és szomorúan így szólt: „Ó, drága magyar népem! Mikor fogadtok el engem? Az ellenség össze akarja tiporni nemzeteteket. A veszteteket akarja. Várok a helyemre, amelyet Szent Fiam jelölt ki e magyar földön! Csak úgy menthetlek meg titeket, ha megépül az engesztelő kápolna. Akkor ismét eljövök, hogy meglátogassam népemet. Az ígért kegyelmek el vannak készítve, melyek az országnak rendkívüli segítséget nyújtanak.” A Szűzanya így szólt a magyar papokhoz: „Gyermekeim, ismerjétek fel végre, hogy édesanyai védelmem nélkül elvesztek! Az Úr akarata szent. Számos bizonyíték igazolja Natália nővér által adott üzeneteink hitelességét. Nyissátok ki szíveteket, és halljátok meg hívó szavaimat! Ez az ország arra teremtetett, hogy engesztelő ország legyen. Országotok a többi nemzettel összehasonlítva igen kicsiny. De Atyám felemeli a kicsinyeket és a szeretetben naggyá teszi! Szent tervében áll, hogy ez ország engesztelései által mentse meg a világot.”
Ezután a Mennyei Atya kezében tartotta az engesztelő kápolnát. Ebben a kápolnában egy trónt láttam. Erre a trónra ültette Máriát, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét, mert kezdettől fogva Őt találta méltónak arra, hogy ezt az országot irányítsa. Mindazok, akik belépnek a kápolnába és meglátogatják a Szűzanyát, megkapják a megtérés kegyelmét. A Szűzanya vezetésével pedig a bűnbánat és az engesztelés útján fognak haladni.
Natália nővér így szólt az engesztelőkhöz: „Országotok a Szűzanya vezetése alatt nagy védelemben lesz. A végső ütközetben Királynőtök oldalán fogtok győzedelmeskedni a Sátán felett, melyről tudomása lesz az egész világnak.”

2012. 07. 26, Csütörtök
Natália nővér: „Drága magyar testvéreim! Mióta a Szentháromság és a Szűzanya közelében vagyok, megértettem, hogy Magyarországnak milyen fontos szerepe van Isten tervében. A Szűzanya úgy tekint erre az országra, mint az ő egyetlen örökségére. Ha Szent István király nem ajánlotta volna fel a Szűzanyának országotokat, már rég elvesztetek volna. Ó, ha tudnátok, milyen nagy szeretettel tekint rátok a Szűzanya! Sajnos, a történelem során végig kellett járnotok a keresztutat, és meg kellett tapasztalnotok azt a szenvedést, melyet Krisztus vállalt értetek. De Édesanyátok egy pillanatra sem hagyott magatokra titeket. Végig mellettetek volt, ahogyan Szent Fia mellett is. Szüntelenül imádkozott és közbenjárt értetek. A Szűzanyának köszönhetitek, hogy ez a kicsi ország még mindig fennmaradt a világban, amit oly sokan meg akartak szerezni. A Sátán tisztában van azzal, hogy ez az ország okozza majd az ő vereségét. Ezért akarja megakadályozni az engesztelő kápolna megépítését. Mert ha ez az ország meghajolna a Szűzanya, mint a Világ Győzedelmes Királynője előtt, akkor egy olyan világméretű engesztelő mozgalom indulna ki Magyarországról, mely az egész világon elterjedne. Isten szent akarata, hogy Mária engesztelő országa legyetek! Az engeszteléssel nagyon sok léleknek kiesdethetitek Isten irgalmát. Imádkozzatok azért a szándékért, hogy elegendő számú engesztelő lélek legyen! Eljön az idő, amikor a magyar nép az engesztelések által nem fog többé vétkezni, tiszta és erkölcsös életet fog élni, nem fog káromkodni, és tisztelettel ejti ki majd Szűz Mária nevét. De ez csak az engesztelő kápolna létre jötte után fog megvalósulni. Ó, magyar testvéreim, országotok a Szűzanya kezében van. Engedjétek, hogy Királynőtök elfoglalhassa méltó helyét köztetek. Az ő kormányzásával szebb jövő áll majd előttetek. Akkor tanúi lesztek Királynőtök győzelmének, mely a Sátán bukását jelenti. E győzelem után olyan világban fogtok élni, melyről mindig is álmodoztatok. Az Új Paradicsomban teljes lesz boldogságotok. Belépésetek feltétele: az állandó bűnbánat gyakorlása, a szentségek vétele, az engesztelés, és ami a legfontosabb, hogy a magyar nép elismerje végre a Szűzanyát, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét. Imádkozom értetek, hogy ez az ország be tudja teljesíteni azt a küldetést, melyet Isten rá bízott.” Újból láttam az engesztelő kápolnát, közelében ott állt az engesztelő szerzetesek kolostora. Egy hatalmas bazilika is épült ott. A bazilika előtt megjelent a Világ Győzedelmes Királynője, aki így szólt az emberekhez: „Jöjjetek kicsinyeim! Engeszteljétek Velem együtt szenvedő Atyátokat, akit oly sok súlyos bűnnel megbántottak!” Az engesztelő közösségek is itt gyűltek össze. Itt egy igazi zarándokhely fog létre jönni. Ide minden bűnös ember meghívást kap. Az emberek között voltak olyanok, akik szomorúan mentek a kápolnához. Ruhájuk sok fekete folttal volt tele. De amikor kiléptek a kápolnából, nagy boldogságot láttam arcukon és ruhájuk oly tiszta volt, mint a hó. Ez az engesztelés gyümölcse lesz.
Szűzanya: „Gyermekeim, ebben a kápolnában sok csoda fog történni, mivel személyesen fogtok velem találkozni. Sokan fognak látni engem, de nem mindenki. Viszont, jelenlétemet mindnyájan meg fogjátok tapasztalni érezhető módon. Mindez sok ember testi-lelki gyógyulására fog válni.”
Mennyei Atya: „Azt akarom, hogy az engesztelő kápolna olyan hely legyen, ahol az emberek nemcsak Velem engesztelődnek ki, hanem egymással is. A világ engesztelő központja Magyarország. Fontosnak tartom, hogy a kiengesztelődés itt is megvalósuljon és elterjedjen az egész világon. Gyűljetek össze a Nevemben gyermekeim, és engeszteljetek az emberiség bűneiért! Akkor meg fog térni az egész emberiség.”
Egy virágos kertben jártam, ahol Égi Édesanyánk is jelen volt. A Szűzanya figyelte a virágokat, melyek között rózsák is voltak. Más virágokon a bimbók is látszottak. Ekkor a Szűzanya így szólt: „Gyermekeim, a rózsák az engesztelőket jelképezik. Bízom abban, hogy még nagyon sok rózsa fog kinyílni. Mindig gondoskodni fogok rólatok, és nem engedem, hogy elhervadjatok. Attól tudtok növekedni a legjobban, hogy rám bízzátok magatokat.” Amikor Magyarország és az Egyház elfogadja a Szűzanyát, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét, akkor láttam a feltámadt Jézust megjelenni országunk fölött. Szent Sebeiből ragyogott a fény, mely fények országunkra sugároztak. E kegyelmek hatására a magyarok sokasága a jó útra lépett. A Szűzanya vezetésével pedig belépést nyertünk az Új Paradicsomba.
Szentáldozáskor így kérdeztem Jézust: „Uram, valóban minden meg fog valósulni, amit ma megmutattál?” Ő azt felelte: „Igen, mégpedig a ti imáitok hatására.”

A bátorság rózsafüzére


Magyarország térképét láttam, melynek közepén a Szűzanya térdelt és imádkozott. Jézus odament szent édesanyjához egy hatalmas fénykarddal a kezében. Ezt a kardot Jézus Magyarország középpontjába helyezte. E kardra piros betűkkel ez volt ráírva: Istenhez hűséges, engesztelő harcosok fegyvere. A kard fénye belepte egész Magyarországot, melynek határait azok az angyalok őrizték, akik felvették a harcot az égben a bukott angyalok ellen. Az angyalok egymás kezét fogták, tekintetüket az égre emelték, ahol jelen volt a Mennyei Atya, aki fehér, ragyogó ruhát viselt és fején arany koronát. A Mennyei Atya levette az arany koronát és nagy szomorúsággal így szólt a magyarokhoz: Drága magyar népem! Meddig várjak még a ti megtérésetekre? Túl sok lehetőséget kínálok fel nektek, hogy időben helyrehozhassátok lelketek állapotát. Aki a bűnös életet választja, az nem méltó az én országomra. Nem szolgálhattok két úrnak egyszerre! Döntsetek, de jól gondoljátok meg, kit választotok, mert utána már késő lesz! Hamarosan elküldöm Szentlelkemet a világra. Mindenkinek kivétel nélkül megmutatom kereszten függő Szentfiamat, azokat a sebeit, melyeket a sok bűn elkövetésével okoztatok neki. Bizony, bizony mondom nektek, éljetek halálra készen! Kevés az idő! Óvjátok lelketek tisztaságát, járuljatok szentségekhez, de ami a legfontosabb, hogy mentsétek a lelkeket addig, míg van rá időtök. Megáldalak titeket a jó felkészülés lelkületével, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.”
Ezután láttam Szent Mihály arkangyalt, Szent István királlyal. Szent István így szólt a magyar engesztelőkhöz: „Drága engesztelő harcosok! Nagy küzdelem vár rátok, mely sok mindenben megnyilvánul majd. Fel kell vennetek a harcot a sátánnal! Ne engedjétek a gonosznak, hogy győzedelmeskedjen felettetek! Sose féljetek, csak bízzatok Isten szeretetében és irgalmában! Imádkozzatok a magyar egyházért, mert bizony, oda is befészkelte magát az ellenség! Gyakoroljátok a bűnbánatot, és legyetek irgalmasak, mert akkor Isten is irgalmazni fog nektek! Segítsetek egymásnak! Ne engedjétek, hogy a bűn felemésszen titeket! Mint királyotok, mélyen szívemen viselem sorsotokat. Készüljetek! Veletek vagyok, és a magyar szentekkel együtt imádkozom értetek.” Utána Szent Mihály odament az engesztelők vezetőjéhez, és így szól hozzá: „A legnagyobb feladatot bízták rád az égiek. Készítsd fel az embereket a harcra! Mondd meg nekik, hogy csakis szeretetegységgel tudjátok kivédeni a sátán támadásait!” Szent Mihály a fényes kardot az engesztelők vezetőjének adta, és azt mondta: „Segíteni fogok a harcban. Most pedig menj, és üzend meg harcostársaidnak, hogy fegyverkezzenek fel, és álljanak készen az idők végének legfontosabb küzdelmeire!” A Szűzanya megáldotta az engesztelők vezetőjét.
Ezután a Szentlélek Istent láttam, aki kezében egy gyönyörű rózsafüzért tartott, és így szólt hozzánk: „Gyermekeim, a Mennyei Atya áldásával, egy újabb fegyvert adunk a kezetekbe, mégpedig a bátorság rózsafüzérét. Szükségetek van a bátorság erényére, mert életetek folyamán még sok harcban, és üldöztetésben lesz részetek.”
Bátorság rózsafüzére.
Keresztre: Hiszekegy
Nagy szemekre: Drága Szentlélek Istenünk, esedezve kérünk, add meg kegyelmed által a bátorság erényét! Segíts nekünk, hogy kitartó lélekkel tudjunk küzdeni legfőbb ellenségünk, a sátán ellen!
Kis szemekre: Szent Mihály arkangyal, légy a mi segítségünk, és tanítsd meg nekünk a szeretet és bátorság általi kitartó küzdelmet!
Befejezés: Drága Édesanyánk, tudjuk, hogy imáiddal, nagy szeretettel segítesz minket a nehéz küzdelemben. Bízunk édesanyai szeretetedben és abban, hogy segítséged által győzedelmeskedni fogunk a sátán felett.
Ígéretek:
Szentlélek: Ezen rózsafüzér által megadom hűséges gyermekeimnek azokat a kegyelmeket, melyek nemcsak megnövelik lelkükben a bátorság erényét, hanem erőt is adnak nekik ahhoz, hogy az üldöztetés során kitartóan ki tudják állni a kegyetlen kínszenvedéseket, megaláztatásokat, mindazt, amit az ellenség ellenük fog cselekedni. Emellett, megadom nekik végtelen nagy szeretetemben hitük bátor megvallásának kegyelmét.
Szent Mihály arkangyal: Megtanítom nektek, hogyan kell teljesen az Úrra hagyatkozni, és hogyan kell szembenézni félelmetekkel, melyet az ellenség ad a szívetekbe, hogy bátortalanná tegyen titeket, és gyáva módon feladjátok a küzdelmet.
Szentáldozás alatt, mikor magamhoz vettem az Úrjézus szent testét, Jézus szólt hozzám: Gyermekem, szeretetemmel megerősítelek, bátor harcossá teszlek, hogy félelem nélkül tudj szembenézni a sátánnal. Ne feledd, mindent szeretettel kell véghezvinni, mert csakis ez által tudsz győzedelmeskedni.
Szentáldozás után Szent Mihály arkangyal harci ruhába öltöztetett fel. Pajzsot, kardot, sisakot és egy szép rózsafüzért is adott nekem. Szent Mihály: A rózsafüzér, az egyik legfontosabb fegyver, mely nagy segítséget nyújt neked a nehéz küzdelemben.



MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATOS ÜZENETEK, PRÓFÉCIÁK 1.
(Elektronikusan közzétéve az Engesztelők Lapján: http://engesztelok.hu/) Az Istentől származó próféciák általában figyelmeztetések, bátorítások. A bennük szereplő, jövőre vonatkozó ígéretek általában feltételesek, legtöbbször imádsághoz, életünk megváltoztatásához, a megtéréshez kötöttek. Az itt következő próféciák is ilyenek, és pap által átvizsgáltak. Akiken keresztül kaptuk ezeket, azoktól Isten egyelőre rejtettséget kíván. De prófétai nevet adott mindkettőjüknek. Egyiküket Mária Magdolnának hívja, ő egy középiskolás diák, másikuk, Veronika Márta, egy fiatal családanya. A szeretetláng 2011.03. Szűzanya bevezetett bennünket egy fehér lángoszlopba. Szűzanya: Ez a láng lesz gyermekeim, a ti életetek forrása! Tartsátok életben ezt a tüzet, melyből sok láng kerül át más és más gyermekekre. Jézus: szívünk együtt dobbanjon szeretetben, szenvedésben. A Szűzanya és az angyalokból álló hadsereg áll Magyarország fölött az egyik oldalon, a másik oldalon a gonosz egy hatalmas hadsereggel. Készülnek a harcra. A sátán a fekete kezét rátette Magyarország térképére, de a Szűzanya lábával rátaposott a kezére és azt mondta: nem engedem, hogy a gonosz rátegye kezét országomra. Ez az ország a Szűzanya védelme alatt áll.
(Mária Magdolna)
Mennyei Atya a magyarságnak 2011.03.
Mennyei Atya: "Drága magyar gyermekeim! Ne kételkedjetek abban, hogy a Szűz Mária országa vagytok-e, vagy sem. Mert miután Szent István felajánlotta országotokat, azóta Égi Édesanyátok országa lettetek. Sok kegyelemmel árasztalak el benneteket nagy szeretetemben, hogy általa kitarthassatok az Irántam való hűségben és szeretetben. Legyetek gyermeki lelkületűek! Mert az ilyen lelkek kerülnek be egyenesen a Mennyek Országába. Bízzátok Égi Édesanyátokra lelketeket, aki megtanítja nektek, hogyan kell azon az úton haladni, melyet kijelöltem számotokra. Imádkozzatok azért, hogy egymással egységben legyetek! Mert az egység által egyek lesztek Velünk, Égiekkel, így a Szűzanya vezetésével győzelmet arathattok ellenségetek, a sátán felett, akinek nagy célja, hogy szétválasszon titeket. Sajnos még sok bűnös ember él ebben az országban. Ezért a ti feladatotok, engesztelő gyermekeim, hogy imádkozzatok testvéreitek megtéréséért. Égi Édesanyátok sokszor jár értetek közben Szent Színem előtt. Legyetek hálásak iránta, mert ha Ő nem imádkozna értetek, akkor elvesznétek! Legyetek kitartóak! Mert csakis a kitartó országok maradhatnak fenn a világon, akik minden hitüket és reményüket Belénk, Égiekbe vetik! Mutassatok példát más testvéreitek számára egységetek és szeretetetek által!" Ezután a Mennyei Atya a Szentlélekre mutatott, aki fényes emberi alakban jött el közénk, majd így folytatta: „Gyermekeim, Szentlelkem eljövetelekor mindannyian meg fogtok térni! Így hatalmas kegyelmem által, újból visszatérítem országotokat a Szűzanyához, aki nagy örömmel karjaiba vesz és elvezet benneteket az új világba, ahol nincs többé bűn, csak szeretet.” Utána mindannyian (több millió ember) egy fényes rózsafüzért alkottunk, melynek középpontjában a Szűzanya állt, fölötte pedig ott volt az Úr Jézus a kereszten. A Szűzanya előtt egy atya volt, a magyarországi engesztelők vezetője. Térden állva imádkozott Égi Édesanyánkhoz, aki imáját meghallgatva közbenjárt Szentfiánál. Az Úrjézus meghallgatván édesanyja kérését, nagy fájdalmaiban feltekintett az égre és a Mennyei Atyához imádkozott. A Mennyei Atya, hatalmas emberi alakban Szentfia keresztje felett állt és megáldotta országunkat, hogy mindvégig megmaradhassunk az Égiek kegyelmében és az irántuk való hűségben és egységben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Utána felemelte előttem az Úrjézus Szent Testét, melyen ezt a feliratot láttam. „Engesztelő Magyarország.” (Mária Magdolna)
Natália nővér üzenete a magyar engesztelőknek 2011.06.07:
Drága magyar testvéreim! Jézussal együtt nagy szeretettel figyeljük országotok sorsát. Imádkozzatok állhatatosan, hogy az Úr megóvjon titeket minden nagyobb természetfeletti katasztrófától! Közel van Megváltótok második eljövetele. De előtte eljön a Szentlélek, aki megtisztítja lelketeket, és felkészít titeket mindarra, amit Isten prófétái által megjövendölt. Testvéreim, használjatok ki minden lehetőséget, amíg csak van rá időtök! Óvakodjatok a bűntől, végezzetek szentgyónást, járuljatok a szentségekhez tiszta lélekkel. Ezek a ti utolsó mentőövetek. A sátán egyre több lelket tart karmai között. Mentsétek ki onnan testvéreiteket! Ti is boldogok lennétek, ha hallanátok, hogy értetek imádkoznak. Kérjétek a Szűzanyát, hogy védelmezzen édesanyai szeretetével a gonosz minden támadásától és kísértésétől! A gonosz nem véletlenül akarja megszerezni a ti lelketeket is, mert higgyétek el, számára nagy ellenfelet jelentetek, mivel imáitok által milliónyi lelket raboltok el tőle, akik örökké hálásak nektek, hogy kiszabadítottátok őket a gonosz hatalmából. A Szűzanya, mint Győzedelmes Királynőtök édesanyai szeretetében egész országotokat betakarta kék palástjával. Így a sátán nem tudja nemzeteteket kiirtani a föld színéről. Testvéreim boldogok lehettek, mert nagy a ti közbenjárótok. Befejezésül elmondom nektek, hogy Jézus szent terve, hogy hazátokat kiemelje jelenlegi rossz állapotból, és a világ engesztelő központjává tegye, melynek hatalmas kegyelmét maga a Szűzanya esdette ki számotokra. Isten áldása legyen rajtatok, magyar testvéreim! (Mária Magdolna)
Pünkösdi látomások 2011. 06.12.
A Szentek Magyarország határain. Szűzanya: A magyar szenteket Nagy Magyarország határvonalaira állítom. Mögöttük, nekik háttal állnak a többi szentek, és ők a Földet ölelik körbe. Én, szerető Édesanyátok, Magyarország közepén helyezkedem el. A négy égtájra, védelmetekre szerető Fiam szentjeit helyezem: északra Szent István királyt, délre Boldog II. János Pál fiamat, Keletre Szent Györgyöt helyezem és őrző angyalaimat, nyugatra Szent Mihályt állítom az angyalok sokaságával. Felettem a Szentháromság helyezkedik el. A Szentlélek szorosan fölöttem van. Mennyei Atyámhoz könyörgök, és kérem segítségét elesett gyermekeim megmentésében. Arra kérem, egyesítse Szeretetlángom tüzét a Szentlélek tüzével.
Így könyörgöm: „Mennyei Atyám, könnyeimmel kérlek, mentsd meg eleső magyar gyermekeimet! Mentsd meg őket a pusztulástól, az ellenség karmaiból! Kérlek, légy irgalmas és könyörületes szegény eleső gyermekeimhez!” A Mennyei Atya leányához lép, felsegíti, és így szól hozzá. „Szerető Leányom, könnyeid a szívemig hatolnak. Könnyeid legyenek eleső gyermekeim tisztulására. Forrjon össze a te Szeretetlángod a Szentlélek tüzével! Ez a láng legyen olyan tiszta, mint a kristály, és folyjon úgy, mint a tiszta vizű patak, és ez a patak legyen az életvíz forrása. Ez a láng égesse eleső gyermekeid lelkét, égesse és vakítsa meg az ellenséget! Ez a láng legyen életetek reménysége, megtisztulása és megváltása! Égesse és járja át minden gyermekedet! Szerető Fiam vérével megjelölöm ezt a földet, és innen indítom útjára engesztelő országodat. Innen induljanak útra az imák, az engesztelések és a böjtök. Én, Mennyei Atyád áldásomat és szeretetemet adom. Szívem pecsétje legyen ezen a kicsiny eleső országon. Menj leányom, tedd, amit tenned kell!” Szűzanya: „Mennyei Atyám, köszönöm végtelen irgalmas szeretetedet! Atyám, köszönöm áldásodat. Ez az áldás legyen eleső gyermekeim mentőöve.” Ezután a Szűzanya körbejárja az országot, és meggyújtja a Szentlélek tüzével egyesült Szeretetlángjával minden kis pontját, és ezt mondja: „Ez a két tűz égesse e földet és tisztítsa meg a fertőtől, a szennytől és a férgektől! Ez a láng gyújtsa lángra a sötét szíveket! Ez a láng állítsa helyre a békét, a szeretetet, és tartson egységet! Ne legyen több széthúzás, és ne legyen békétlenség és szeretetlenség! Ez az összeolvasztott láng teljesen járja át a Földet és gyermekeim szívét! Elég a vérontásokból, elég a sötétségből! Álljatok fel, nyissátok meg sötét és hideg szíveteket e láng felé! Álljatok fel, fogjatok össze és legyetek segítségemre, hogy újból az én szerető országom lehessetek! Ne zárjátok el magatoktól a szeretetet, és ezt a lángot! Engedjétek, hogy teljesen átjárjon, és vezessen benneteket! Arra buzdítalak titeket, eleső gyermekeim, hogy kezeteket összekulcsolva nyissátok ajkatokat imára! Jöjjetek, fogjátok meg kezemet, alkossunk egy nagy kört, és együtt könyörögjünk a Mennyei Atyánkhoz és Szerető Fiamhoz, hogy könyörüljenek, és mentsék meg eleső országomat a pusztulástól, mentsék meg hideg, rideg, sötét szíveteket az ellenség karmaiból! Ez az egyesült láng világosítsa meg lelketeket! Sötétségben járó gyermekeim, nyíljon meg a szemetek és lássatok! Süket fülek nyíljatok meg, és halljátok meg az égi szeretet szólításait! Vegyétek észre, eleső gyermekeim ezt az egyesítő lángot! Ez a láng olyan tiszta, mint egy hófehér galamb, úgy ontja a meleget, mint az én lángoló, szerető szívem. Ez a láng gyengéd és tiszta szeretettel van átitatva. Ha kitartotok, és buzgón imádkoztok, nem vesztek el, mert Szentfiam vére teljesen átitat benneteket, és egy gyermekemet sem hagyja elveszni. Mi égiek az utolsó percig küzdünk lelketek megmentéséért. Gyermekem, nézz az égre, az ellenség készülődik már! A dühtől toporzékol és tajtékzik, mert látja, hogy milyen burokban van az én kicsiny magyar engesztelő országom. Ez az egyesült láng égeti, vakítja és gyengíti az erejét és hatalmát. Gyermekem, mi így szeretünk benneteket! Nem kérek semmit tőletek, csak annyit, hogy buzgón, állhatatosan és szeretettel imádkozzatok, böjtöljetek, virrasszatok és hozzatok áldozatokat. A mi szeretetünk elfogadásával sok lélek megmenekülését segítitek. Kicsiny magyar engesztelő gyermekeim, nem veszhettek el, az égi szeretetbe vagytok burkolva. Ez oltalmaz benneteket az ellenség támadásaitól. Mi égiek -- szentek seregei, az angyalok sokasága, kerubok -- vonulunk ki az ellenség megállítására. Mi szállunk harcba vele. Nektek csak erős, kitartó hittel bízni kell bennünk. Remélnetek kell végtelen, irgalmas szeretetünkben! A mi égő, lángoló szeretetünkbe kell burkolóznotok! Fogjátok a kezünket, és soha ne engedjétek el! Ne hagyjátok kialudni a Szentlélekkel átitatott Szeretetlángomat! Legyetek kitartóak, és buzgók, kicsiny engesztelő magyar gyermekeim! Megáldalak benneteket ezzel az összeforrasztott lánggal. Anyai palástom oltalmazzon benneteket! Ne feledjétek, nagyon szeretünk, és a tenyerünkön hordozunk benneteket, kicsiny engesztelő országom. Megáldalak titeket égő szívem lángjával, az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében. Amen.” (Veronika Márta)
2011.06.13.
A szentek Magyarország határára álltak, először a magyar szentek, majd a többi szent is felsorakozott az ország határaira.
A középpontba a Szűzanya állt, felette a Szentlélek. Szűzanya letérdelt és a Szentléleknek mondta:
„Drága Szentlélek, áraszd most rám magad, töltsd be most engem, hogy Szentlelked a földre tudjam árasztani, hogy betöltsem a földet, és betöltsem Magyarországot, mert ez az ország az enyém, és Fiam engesztelő országa!” A Szentlélek kitárja szívét, és hatalmas fény árad a Szűzanyára. Szűzanya is kitárja kezét, és ezt kéri a szentektől és az apostoloktól is, hogy tárják ki kezüket és szívüket. Egész országunkat beborítja a Szűzanya szeretetlángja és a Szentlélek tüze. Szűzanya: Engesztelő országom, Magyarország nem fog elveszni, csak imádkozzatok, böjtöljetek. A Nagy Figyelmeztetés nagyon közel van már! Amíg lehet, fogjunk össze, legyen köztünk egység, béke és szeretet. A Szentlélek tüze érezhetően beborít bennünket.” Közben egy képet látok: A templomok kinyílnak, az emberek összeszaladnak. Szűzanya egy hatalmas palástot terít ránk, hogy a tomboló sátán ne férjen közénk. Azt kéri, hogy fogjuk meg a kezét és bízzunk benne. A Szentlélek és az Ő Szeplőtelen Szívének a Szeretetlángja, amit országunkra bocsát, ez legyen a mi új pünkösdünk. (Veronika Márta)
2011.06.14.Szűzanya: „Engesztelő országom északi határára Szent István király mellé állítom Mindszenty József bíboros fiamat. Ő nem szent és nem boldog a földön, de a mi égi hazánkban a szentek között van. Fiam sokat szenvedett, de mindig buzgón és alázatosan kitartott a mi szeretetünk mellett. Életével tett tanúbizonyságot. Megmutatta mély szeretetét felénk, amit Szentfiam ültetett belé. Gyermekeim, felszólítalak titeket, először egyházam tegyen tanúbizonyságot mellettünk, majd ti is, engesztelő gyermekeim. Azt akarom, hogy olyan sziklaszilárd legyen a hitetek, mint Mindszenty József fiamnak. (Veronika Márta)
2011.06.26
Szűzanya:
Őrangyalokat állítottam Nagy Magyarország határaira. Kört alkotnak, és kezükben egy réz kanna van, amely kifogyhatatlan olajjal van megtöltve. Ha kiürül engesztelő gyermekeim kannájából az olaj, oda tudnak menni az angyalokhoz, és kérhetik, hogy adjanak nekik ebből az olajból. Szeretetlángom ne aludjék ki! Őrizzétek a lángot, amit körétek vontam, és meggyújtottam anyai szívemből. Nagy Magyarország közepébe három kelyhet helyeztem. Az elsőbe könnyeiteket, a másodikba kéréseiteket, a harmadikba áldozataitokat gyűjtöm össze. Ha megtelnek, én szerető Édesanyátok, Mennyei Atyátokhoz viszem. Megkérem, alakítsa át kegyelemmé az eltévedt lelkek megmentésére. A három kehely felett egy kereszt van, és rajta a Szentháromság jele. A kereszt és a jel közepéből fény árad, hogy a sötétségben is utat tudjon mutatni az eltévedt lelkeknek. Imádkozzatok, terjesszétek szeretetlángomat, és mentsétek a lelkeket! Én anyai pártfogásommal vezetlek titeket és palástommal fedlek be. Ne féljetek, imádkozzatok, vezekeljetek, böjtöljetek és virrasszatok! Legyetek kitartóak, állhatatosak és éberek! Ne lankadjatok, ne szűnjenek buzgó imáitok! Egyesüljetek velünk, mentsétek a lelkeket velem, és vigyük együtt a lelkeket Fiamhoz, és a Mennyei Atya elé. Veletek vagyok a világ végezetéig. Megáldalak tiszta anyai szeretetemmel és oltalmammal. (Veronika Márta)
Natália nővér üzenet a magyarokhoz 2011.08.01.
Drága testvéreim, a mennyből szólok hozzátok, hogy segíthessek nektek. Nagyon közel van a Nagy Figyelmeztetés! Térjetek meg! Induljatok el az életszentség útján! Nagy megpróbáltatásban lesz részetek. Ne engedjétek a sátánnak, hogy megtévesszen titeket és elvegye életkedveteket és vele együtt lelketeket is, mely örök és halhatatlan! Higgyetek a túlvilág létezésében, mert valóban van pokol, tisztítóhely és mennyország! Akinek nincs hite, az nem tud rátalálni az örök életre. Jézus, nem véletlenül tanítja nektek a Szentírásban, hogy „aki hisz bennem, annak örök élete van”. Imádkozzatok a hit ajándékáért! Jézus minden imát türelmesen végig hallgat, és ha kéréseitek megegyeznek a Mennyei Atya akaratával, akkor meg is adja hozzá nektek a kegyelmet. Testvéreim, fogjatok össze egymással! Alkossatok egységet! Az ellenség hamarosan még több támadást fog indítani Magyarország ellen! Ezeket a támadásokat csakis imával és rengeteg önmegtagadással lehet elhárítani. A Szűzanya védelme alatt álltok, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell tennetek semmit annak érdekében, hogy országotokat ne töröljék el a föld színéről. Nagy feladatot bízott rátok Jézus, a ti megváltótok. Ez a feladat a kitartó engesztelés, a világban élő testvéreitek megtéréséért. Engeszteljetek! A figyelmeztetés, hatalmas kegyelmi áradatként fogja érni az egész világot. Sokan fognak meghalni és megtérni. Kérlek titeket, egy nap se teljen el úgy, hogy ne imádkozzatok! Oly közel vannak az események, hogy minden imát felhasználnak az égiek arra a célra, hogy mindnyájatokat megmenthessenek, főként azokat, akik a rossz úton haladnak. Drága engesztelők, imáitok végzésénél ne feledkezzetek meg a fiatalokról sem! Nagy veszélyben vannak. A sátán elhiteti velük, hogy nincs szükségük Istenre, sem az ő szeretetére. Boldogságukat a világban keresik, az anyagiakban, és a kényelmes, bűnnel teli életben. A legféltettebb kincsüket is elveszi, mégpedig a tisztaság ajándékát. Nem imádkoznak. A szenvedésüket sem ajánlják fel. Óh, bárcsak tudhatnák, hogy imájukkal milyen sok lelket megmenthetnének! A bűn az, mely meggátolja őket abban, hogy mindezt megtegyék. A figyelmeztetés rájuk is nagy hatással lesz. Közülük is lesznek, akik nem tudják elkerülni a halált. Hozzátok is szólok, drága pap testvéreim. Éljetek szentül és mutassatok példát az embereknek! Ne gondoljátok, hogy nincs szükségetek a megtérésre! Az egész élet a megtérésből áll. A sátán a ti lelketeket is meg akarja kaparintani. Nagyobb győzelmet jelent számára egy istennek felszentelt lélek megszerzése, mint egy gyenge, vallását alig gyakoroló léleké. Isten titeket is mélyen számon fog kérni. Nagy a ti felelősségetek! Mentsétek a lelkeket! Kérjétek a kegyelmeket, szükségetek van rá! Engedjétek, hogy a Szentlélek vezesse minden gondolatotokat és cselekedeteket! Olvassátok gyakran a Szentírást! Elmélkedjetek a rózsafüzér alatt! Nyissátok ki szíveteket! Üresítsétek ki magatokat, hogy Jézus egészen ott élhessen bennetek! Ne zárjátok be szíveteket! A lelketek sorsa forog kockán, amit az ellenség azonnal kihasznál. Mindenféle eszközt felhasznál, hogy ti is a pokolra jussatok. Ez lenne számára a legnagyobb öröm. Készítsétek fel lelketeket, mert nem tudhatjátok, mikor kell megállnotok Isten szent színe előtt! Veletek vagyok és imádkozom értetek. Isten áldása legyen rajtatok magyar testvéreim! (Mária Magdolna)
2011. 08.02.
Magyarország térképét láttam, melynek közepén a Szűzanya térdelt és imádkozott. Jézus odament szent édesanyjához egy hatalmas fénykarddal a kezében. Ezt a kardot Jézus, Magyarország középpontjába helyezte. E kardra piros betűkkel ez volt ráírva: „Az Istenhez hűséges, engesztelő harcosok fegyvere”. A kard fénye belepte egész Magyarországot, melynek határait azok az angyalok őrizték, akik felvették a harcot az égben a bukott angyalok ellen. Az angyalok egymás kezét fogták, tekintetüket az égre emelték, ahol jelen volt a Mennyei Atya, aki fehér, ragyogó ruhát viselt és fején arany koronát. A Mennyei Atya levette az arany koronát és nagy szomorúsággal így szólt a magyarokhoz: „Drága magyar népem! Meddig várjak még a ti megtérésetekre? Már túl sok lehetőséget kínáltam fel nektek, hogy időben helyrehozhassátok lelketek állapotát. Aki a bűnös életet választja, az nem méltó az én országomra. Nem szolgálhattok két úrnak egyszerre! Döntsetek, de jól gondoljátok meg, kit választotok, mert utána már késő lesz! Hamarosan elküldöm Szentlelkemet a világra. Mindenkinek kivétel nélkül megmutatom kereszten függő Szentfiamat, és az ő sebeit, melyeket a sok bűn elkövetésével okoztatok neki. Bizony, bizony mondom nektek, éljetek halálra készen! Kevés az idő! Óvjátok lelketek tisztaságát, járuljatok szentségekhez, de ami a legfontosabb, hogy mentsétek a lelkeket addig, míg van rá időtök. Megáldalak titeket a jó felkészülés lelkületével, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.” Ez után láttam Szent Mihály arkangyalt, Szent István királlyal, aki így szólt a magyarokhoz: „Drága engesztelő harcosok! Nagy küzdelem vár rátok, mely sok mindenben nyilvánul majd meg. Fel kell vennetek a harcot a sátánnal! Ne engedjétek a gonosznak, hogy győzedelmeskedjen felettetek! Sose féljetek, csak bízzatok Isten szeretetében és irgalmában! Imádkozzatok a magyar egyházért, mert bizony, még oda is befészkelte magát az ellenség! Gyakoroljátok a bűnbánatot, és legyetek irgalmasak, mert akkor Isten is irgalmazni fog nektek! Segítsetek egymásnak! Ne engedjétek, hogy a bűn felemésszen titeket! Mint királyotok, mélyen szívemen viselem sorsotokat. Készüljetek! Veletek vagyok, és a magyar szentekkel együtt imádkozom értetek.” Utána Szent Mihály odament az engesztelők vezetőjéhez, és így szólt hozzá: „A legnagyobb feladatot bízták rád az égiek. Készítsd fel az embereket a harcra! Mondd meg nekik, hogy csakis szeretetegységgel tudjátok kivédeni a sátán támadásait!” Szent Mihály a fényes kardot az engesztelők vezetőjének adta, és azt mondta: „Segíteni fogok a harcban. Most pedig menj, és üzend meg harcostársaidnak, hogy fegyverkezzenek fel, és álljanak készen az idők végének legfontosabb küzdelmeire!” A Szűzanya megáldotta az engesztelők vezetőjét. (Mária Magdolna)
Szent István üzenete a magyaroknak.
2011.08.20.
„Drága magyar népem! Szomorúan figyelem sorsotokat az égben. Mivé lettetek! Nem hisztek Istenben, erkölcstelen életet éltek. Nem jártok a templomba a hét egyetlen napján sem. Nem járultok a szentségekhez. Minden napotok arról szól, hogy folyamatosan vétkeztek. A gonoszt szolgáljátok anélkül, hogy észrevennétek. Teljesen átadjátok magatokat a sátánnak. Nem vagytok tudatában annak, hogy mit cselekedtek, mert az ellenség megzavarja értelmeteket, mert nincs bennetek szeretet. Nem törekedtek a jóra. Akkor megkérdezem tőletek, mi jót vártok az élettől, ha ti magatok nem akartok elindulni a megtérés útján? A Szentlélek kiáradása alatt, a bűnben élő emberekre nagyon komoly számonkérés vár Isten előtt. Ha nem akartok megváltozni, akkor közületek sokan, nem fogják túlélni a Nagy Figyelmeztetést. Amikor a földön éltem, sok szigorú törvényt hoztam, melyeket a tízparancsolathoz hasonlóan állítottam össze. Kötelezővé tettem a vasárnapi szentmisét, melyre ma már csak nagyon kevesen járnak. Szenteljétek meg az Úr napját azzal, hogy életetek egy kis idejét az Úr színe előtt töltitek el! Imádkozzatok a megtérés kegyelméért! Aki nem akar megtérni, az ne számítson semmi jóra! Gyermekeim, a gonosz köztetek van. A bűn által hatalmat adtok neki lelketek felett. Higgyetek a megváltóban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában! Jézus azt mondta, aki hisz bennem az örökké élni fog. Csak akkor nyerhetitek el az üdvösségeteket, ha megbánjátok vétkeiteket, és részesültök a szentségekben. Használjátok ki ezeket, a lehetőségeket! Bölcs ember az, aki nem hagyja, hogy lelke örökre elvesszen. Tegyetek meg mindent lelketek érdekében! Vezekeljétek le már itt a földön vétkeiteket! Odaát már késő lesz, mert ott nincs idő, csak örökkévalóság. Kivéve a Tisztítóhelyet, ahol a lelkek csak nagy szenvedések árán kapnak lehetőséget arra, hogy beléphessenek a Mennyországba. A külön ítéletet senki sem kerülheti el. Saját cselekedeteiteket fogjátok önmagatokon számon kérni. Ti választjátok meg, hova akartok kerülni a túlvilágon. A sátán azt akarja, hogy mindnyájan elkárhozzatok, Isten pedig azt, hogy mindenki megmeneküljön a pokol tüzétől és beléphessen az Ő országába. Amikor Isten engem magához szólított, csakis a szeretetről kérdezett. A Szűzanya segítségének köszönhetően juthattam egyenesen a Mennyországba, aki mindvégig mellettem állt és imádkozott értem. Ezért mondom nektek, a Szűzanya a ti mentsváratok, aki segít nektek elnyerni örök üdvösségeteket. A mennyben Atyám megmutatta nekem, mi a szent terve Magyarországgal. Engesztelő ország vagytok! Isten a ti imáitok által akarja megmenteni az egész emberiséget. Most gazdasági válság miatt szenvedtek. Ajánljátok fel szenvedéseiteket a világ bűneiért! Térjetek meg magyar gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Szeretlek titeket, de Isten kegyelme által lássátok be, hogy rossz cselekedeteitekkel, mennyi kárt tesztek országotokban, és mennyi fájdalmat okoztok Jézusnak, aki életét adta értetek a keresztfán, hogy megmenekülhessetek. A magyar szentekkel együtt imádkozom Magyarország megtéréséért. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Szeretettel, a ti magyar királyotok, Szent István király. Azt láttam, hogy a Szűzanya úgy tartotta a karjaiban Magyarországot, mint egy kisgyermeket, mely az összes magyar embert szimbolizálta. A sátán megjelent a Szűzanya előtt és azt mondta: „Add át nekem Magyarországot!” A Szűzanya azt felelte: „Magyarország, a mi kezünkben van! Nagy védelem alatt áll, így nem tehetsz semmit azért, hogy ezt az országot örökre megkaparintsd!” A sátán tombolt dühében, majd azt mondta: „sok magyar lelket fogok még megszerezni, és Isten ellen fordítani, mely ellen nem tehetsz semmit.” A Szűzanya azt felelte: „Tévedsz sátán, mert az imának olyan ereje van, mely sok embert meg tud menteni az örök kárhozattól!” Ez után a sátán megszámlálhatatlan gonosz lelket állított hadba, hogy megküzdjenek Magyarország megszerzéséért. Magyarország határain felsorakoztak a magyar férfi szentek, akiket maga Szent István király, Szent László király és Szent Mihály vezetett a csatába. A többi magyar női szentek, azért imádkoztak, hogy a gonosz ne tudja elpusztítani országunkat. A küzdelem alatt egyszer csak megjelent Jézus, aki megállította a harcot és így szólt a sátánhoz: „Távozz sátán, mert Magyarországot mélyen a szívembe véstem!” Az Úr szeretete elűzte a gonosz lelkeket, köztük a sátánt is, aki visszament a pokolba. Szentáldozásnál Pió atya azt mondta: „Gyermekem, Magyarország fenn fog maradni az Új Világban!” (Mária Magdolna)
Szent László üzenete a magyaroknak, Nagyfalu 2011.09.03.
Szent László jelent meg előttem, fehér ruhában. Jobb kezében rózsafüzért, bal kezében pedig kardot tartott, majd így szólt hozzánk: „Szeretett testvéreim, Isten gondoskodott arról, hogy felismerjétek őt, a világ teremtő urát. Értelmet adott nektek, mely mintegy vevőkészülék, felfogja Isten igazságát. Az már rajtatok múlik, hogyan viselkedtek vele szemben: elismeritek vagy elutasítjátok. Mindkettő vallásos magatartás, kapcsolat Istennel, csak az egyik hódol Istennek, a másik lázad ellene, ahogy Lucifer is tette. Az emberek mindig törekedtek kapcsolatot teremteni Istennel, ezért sokféle vallás keletkezett. Ezek azonban tele vannak tévedésekkel, hibás elképzelésekkel, költészettel. Az igazi kapcsolat az, amelyet maga Isten létesít veletek, mégpedig úgy, hogy felismerhetitek és igazolni tudjátok. Isten ezt a kapcsolatot Egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban valósította meg. Csak általa juthattok az Atyához. Jézus Krisztust viszont a keresztény vallás követi. Legyetek testetekben tiszták, lelketekben fényesek, szívetekben bátrak, miként a vad oroszlánok. Amikor tehetitek, vonuljatok félre és imádkozzatok! Istennek köszönhettem minden győzelmemet. Az emberek bátor Lászlóként emlegettek, így lettem a katonák védőszentje, akik a csatában így kiáltottak hozzám: Szent László, segíts! Ti is kiáltozzatok és kérjétek segítségemet! Szükségetek van rá. Kegyes királyként uralkodtam Magyarország felett. A megbocsátás volt az egyik legfőbb erényem. Bocsássatok meg egymásnak, éljetek békében! Ne engedjétek a gyűlöletet beköltözni szívetekbe! Isten megbocsát nektek, de előtte bocsánatot kell kérnetek és meg kell, hogy bánjátok vétkeiteket. Imádkozom értetek. Megáldalak titeket az irgalom lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.” Ezután Nagy Magyarország térképét láttam, melynek közepére Szent László király egy nagy keresztet rajzolt. A kereszt közepén a Szentlélek állt, aki a négy égtáj felé áldását adta Magyarországra. Országunk határain felsorakoztak a magyar szentek, akik égő gyertyát tartottak a kezükben és azt mondták nekünk. „Várjátok a vőlegényt, mert hamarosan eljön közétek! Készüljetek fel az isteni vőlegénnyel való találkozásra! Éljetek a megszentelő kegyelem állapotában, mert ha nem éltek úgy, akkor ki lesztek zárva az örök boldogságból, mint a balgák, akik a halálos bűn állapotában voltak. Jézus mondta, legyetek éberek gyermekeim, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát!” Jézus megmutatta, hogy második eljövetele előtt, egy természetfeletti jelenség történik majd, mint halálakor, és az angyalok az egész világon ezt fogják kiáltani: „Eljött közétek Megváltótok, áldjátok és dicsérjétek szent nevét minden jóságáért és irgalmáért, mellyel megajándékozott titeket!” Jézus Magyarországra is ellátogatott, ekkor országunk már egészen tiszta volt. A Mennyei Atya a Szűzanyát állította elénk, aki kezében égő gyertyát tartott és hófehér ruhát viselt. A Mennyei Atya így szólt hozzánk: Drága gyermekeim, vegyetek példát a Szűzanyáról, aki égő lámpása által boldogan várta a vőlegényt a nap minden órájában és percében!” (Mária Magdolna)

Genderista pap - jaj!

A rosszhírű liberális-progresszív, homoszexualista jezsuita, James Martin megrögzött szokása élesen szembehelyezkedni az Egyház tanításával. Nem csoda, ha egyéb balos ügyek mellett a gender ideológiát is felkarolta.

trans_james_martin.jpg

Mint ismeretes, az új amerikai elnök, Donald Trump, a korábbi elnök rendeletének visszavonása mellett döntött, amelyben Barack Obama büntetés terhe mellett kötelezően előírta a közintézményeknek (köztük iskoláknak), hogy biztosítsák, hogy a magukat ellenkező neműeknek valló ("transz-") személyek az állításuk szerinti nemüknek megfelelő mosdót használhassák. Obama elnök rendelete Amerika-szerte nagy felháborodást keltett, elsősorban az iskolai mosdókat használó diáklányok jogait féltve.

A médiaceleb James Martin atya, az elnöki rendelet visszavonására reagálva, új Twitter-bejegyzésében így fogalmaz:

"A transz diákoknak már olyan sok méltatlanságot kellett elviselniük. Lehetővé kellene tenni számukra, hogy bármelyik mosdót használhassák, amelyiket csak akarják. Ez senkinek sem árt." - James Martin, SJ; 2017. február 23.

Twitter-bejegyzéseiben James Martin számos más dolog mellett a homoszexualitást és a transzneműséget is bátorítja, az "Isten ilyennek teremtette őket" érvelést használva.

Ezúttal azonban a bírálat egy másik paptól érkezett. Az üzenetváltást szó szerint közöljük:

Hmm... ugye ez egy vicc? Valaki kérem mondja azt, hogy ez egy humoroldal, és nem pedig tényleg egy katolikus pap műve - Matt Bozovsky atya; 2017. február 23.

Nem, én valóban egy jóhiszemű katolikus pap vagyok, aki a kirekesztettek oldalán áll. Némi szeretet helyénvaló lenne itt, atya. - James Martin, SJ; 2017. február 23.

Miféle szeretet? A szeretetnek része meginteni a bűnöst, nem pedig támogatni a bűnét. - Matt Bozovsky atya; 2017. február 23.

Úgy értem, szeretet egy paptestvér felé. - James Martin, SJ; 2017. február 23.

A szeretet az, ha megmondod egy paptestvérednek, ha kiforgatja az emberi méltóság fogalmát. Ez szeretet felé és azok felé, akik hallgatnak rá. - Matt Bozovsky atya; 2017. február 23.

Megtanultam a leckét. Ne intézz kihívást James Martin atya felé, máskülönben a követői támadásba lendülnek. Sajnos világos, hogy ki az, akit imádnak. - Matt Bozovsky atya; 2017. február 23.
Sokak megilletődnek, mert a gender ideológia kirekesztettek retorikáját alkalmazza, mintha a feminin fiúcskák jogait védenék a bántalmazó mamlaszok ellen, és ennek mentén szónokolnak a WC-jogok mellett, holott a gender ideológia nem ezt jelenti. A gender szerint ha a gimis focicsapat százkilós kapusa holnap azt állítja, hogy neki női identitása van, akkor senki nem szólhat az ellen, hogy bemenjen a női zuhanyzóba a 14 éves lányok közé, ha neki épp úgy tartja kedve - és miért ne tartaná? Őszintén, a gender ideológia minden a szexualitásával még bánni nem tudó heteroszexuális tinédzser fiú álma, viszont mint társadalompolitika: rémálom. 
http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/03/15/genderista_pap_jaj

2017. március 14., kedd

Tilthatják az ateisták a vallási szimbólumok viselését

Az Európai Unió Bírósága (ECJ) úgy döntött, hogy a munkáltatók megtilthatják az alkalmazottaknak a vallási szimbólumok viselését.
Az ECJ ítélete szerint a munkáltatók dönthetnek úgy, hogy megtiltják az alkalmazottak számára a látható vallási szimbólumok viselését. A bíróság két, Belgiumban ill. Franciaországban alkalmazott nő esetében döntött így, akiket azt követően menesztettek állásukból, hogy munkáltatójuk kérésére nem voltak hajlandók levenni fejkendőjüket.
Az első esetben a G4S Secure Solutions volt alkalmazottjának panaszát vizsgálták, akit amiatt menesztettek, mert annak ellenére is fejkendőt viselt, hogy a vállalat tiltja a vallási és politikai szimbólumok látható viselését. A második esetben egy francia alkalmazott nem volt hajlandó levenni a fejkendőt, miután az ügyfelek panaszkodtak, később emiatt veszítette el állását.
A bíróság döntése szerint a politikai, filozófiai és vallási szimbólumok viselésének tiltása nem számít diszkriminációnak.
Mivel a bíróság döntése általánosságban véve a vallási jelképekre vonatkozik, az európai hatóság döntésével az ateista munkáltatók mellett állt ki a vallásos alkalmazottakkal szemben.
Az ECJ ítélete így lehetővé teszi, hogy az ateista munkáltatók betiltsák a kereszt viselését is, a muszlim alkalmazottaktól pedig megköveteljenek olyan ruhaviseletet, amit nem csak az iszlám követői, de évtizedekkel ezelőtt még a keresztények többsége is erkölcstelennek tartott.

http://www.hidfo.ru/2017/03/tilthatjak-az-ateistak-a-vallasi-szimbolumok-viseleset/

Az ókorban Krisztus parancsainak megtartása jelentette az igaz vallásosságot, ugyanúgy ez jelenti ma is.

„Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat”, mondta Urunk Jézus Krisztus – ezt igyekezzük a lehető leghívebben megtenni, és akkor az „Atya is szeretni fog” bennünket!
Amikor elolvastam Szent Pál apostol intelmeit, eszembe jutott, hogy Jézus is ilyesmiket mondott, nem pedig olyanokat, mint amiket a lelkigyakorlatos könyvek: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat … Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. … Jézus így folytatta: »Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.«” (Jn 14,15/21/23-24)
Trajanus császár rendelete után a római birodalomban a keresztényeket csak akkor üldözték, ha valaki feljelentette őket. Ezen idők történetírói pedig arról számolnak be, hogy a keresztényeket többnyire szomszédjaik jelentették fel, nem hitük, vallási szokásaik, hanem számukra idegen és kellemetlen életmódjuk miatt: A keresztény kereskedők ugyanis, ellentétben a többi emberrel, nem csaltak, nem szedtek uzsorát, a keresztény szülők nem ölték meg gyermekeiket, nem tették ki őket a mocsárba, a keresztény házastársak hűségesek voltak egymáshoz, nem csalták meg egymást, a keresztény családok nem bántották rabszolgáikat, a keresztény nő nőként viselkedett (ne felejtsük, hogy a nők nadrágviselete valójában a gender ideológia elfogadásának és gyakorlatának egyik fontos lépcsőfoka) – vagyis csomó olyan dolgot tettek, ami a pogány világban ismeretlen, ésszerűtlen „oktalanság” volt. Az apostolok és utódaik nem arra bíztatták híveiket, hogy képzeljék magukat Betlehembe vagy a názáreti házba, vagy ehhez hasonlókra, hanem azt, hogy tartsák be Krisztus parancsait! Konkrét, kézzelfogható, követhető utasításokat adtak!
Ahogy az ókorban Krisztus parancsainak megtartása jelentette az igaz vallásosságot, ugyanúgy ez jelenti ma is.

A nők tényleg kevesebbet keresnek, mint a férfiak?

2017. március 11., szombat

Óriási botrány Ferenc pápa és Trump között…

Az Independent szerint Ferenc pápa figyelmeztetést fogalmazott meg  Donald Trump személyével kapcsolatban amikor a Die Zeit-nak adott interjújában arról értekezett, hogy szerinte a a populizmus sátánian gonosz dolog.


Az amerikai Trump párti sajtó ezzel egy időben arra szólította fel a pápát, hogy ne politizáljon, hanem maradjon inkább a hit kérdéseinél. Az amerikai sajtó pedig a katolikus egyházat nem kímélve ír a Vatikán botrányos ügyeiről.



Ferenc pápa arra figyelmeztetett a Die Zeit, német újságnak adott interjújában, hogy nő a veszélye populizmus térnyerésének a nyugati demokráciákban.



A pápa a német lap számára nyilatkozva azt mondta, hogy:



A populizmus az egy olyan sátáni dolog, ami mindig rosszul végződik, ahogy azt a múlt század már megmutatta.”



Arról is beszélt a pápa, hogy ő elutasít minden fajta a pápaságot övező kultuszt, mert ő is csak egy olyan átlagos hívő, mint bárki más.

Én nem úgy látom magam, mintha bármilyen különleges valaki is lennék. Bűnös vagyok és esendő.

– mondta Ferenc pápa.



A Die Zeit-nak adott interjúban – ami egyben a német sajtónak adott első nagy interjú is volt – Ferenc pápát arról is megkérdezték, hogy személy szerint ő megtapasztalt-e olyan pillanatokat, amikor kételkedett Isten létezésében. Erre a pápa úgy válaszolt, hogy: Én is ismerem az üresség pillanatait.”



Trump és Ferenc pápa eltérően ítélik meg az illegális migrációt



A Townhall című amerikai lap például azzal kapcsolatban közölt cikket, hogy bizonyítottnak látszik Trump igazat állított, amikor azt mondta, hogy Svédország hibát követett el a migránsok beengedésével, mert ezzel lerombolta a közbiztonságot. Az amerikai médium ironikusan megjegyzi, hogy lehet, hogy nem kellene a pápának annyira üdvözölnie a svéd migrációs modellt.



A lap szerint Ferenc pápa akkor válhatna a katolikus egyház nagy vezetőjévé, ha úgy döntene, hogy a politika helyett inkább a hit dolgaira összpontosít. Ehelyett azonban a pápa jelenleg idejének nagy részét azzal tölti, hogy olyan témákat vitat meg a nagy nyilvánosság előtt, amelyekben sajnos tudatlan.



A pápa kifejezetten dicséri, hogy Svédország milyen barátságos módon integrálja a külföldieket, idézi fel az amerikai lap, amit a The National Catholic Reporter írt erről a múlt hónapban.



Az akkori interjúban Ferenc pápa azt hangsúlyozta:

Azok, akik most menekültként érkeznek Európába azok a háború és éhínség miatt menekülnek. Mi valamilyen módon felelősek vagyunk azért, mert kihasználják az ő földjeiket, és ugyanakkor viszont elmulasztjuk az elvégzését minden olyan beruházásnak, aminek a hasznából az ott élők részesülnének.”

A Townhall szerint azonban – szemben a pápa nyilatkozatával – a katolikus tanítás nem azt jelenti, hogy bárki, aki Európába érkezik annak joga lenne arra, hogy Európában automatikusan letelepedhessen. A lap úgy véli, hogy a pápa a migráció melletti érvelése súlyosan hiányos és téves történelmi ismeretekről árulkodik.



A muszlimok helyzete a Közel-Keleten nem olyan, mint az eszkimóké Alaszkában – hangsúlyozza ezzel kapcsolatban az újság, hozzátéve, hogy a pápának a hit kérdéseire kellene figyelnie inkább és abba kéne hagynia a politikáról való értekezést; a bevándorlással kapcsolatos politikai döntéseket pedig inkább rá kellene hagynia az egyes országokra.



Az amerikai sajtó nem kíméli a Vatikánt



A USA Today például arról számol be, hogy olyan rettenetes hírek kerültek nyilvánosságra, arról, hogy Olaszország számos parókiája érintett a papok és prostituáltak közös orgiákon való részvételében valamint pornó videók készítésében. Ez a hír még a Vatikánt is megremegtetheti, mert a feltárt kilengések teljesen ellentétesek a Ferenc pápa által a papsággal szemben –  a nyilvánosság előtt –  támasztott magas igényekkel.



Az amerikai lap szerint Nápoly városában, például egy pap nemrégiben azért került felfüggesztésre szolgálata alól, mert a Santa Maria degli Angeli plébániáján több tanú állítása szerint is homoszexuális orgiákat tartott plébánosként, úgy, hogy internetes oldalakon toborozta a partikra a partnereket, akiknek fizetett a szexért.



A Religion news pedig szintén a katolikus papság soraiban elharapódzott szexuális kilengésekről írva többek között arról számol be, hogy az észak olaszországi város, Padova egyik 48 éves papja, Andrea Contin tiszteletes, most számos egyházi és polgári bírósági eljárással kell, hogy szembe nézzen. Az ellene szóló vádak szerint legalább 30 személlyel szerelmi kapcsolatot tartott fenn, akik közül többet még arra is rávett, hogy együtt látogassanak rendszeresen el egy francia swinger klubba.



Hogy mennyire nem kíméli az amerikai sajtó a katolikus egyházat azt jól mutatja egy korábbi cikk, amelynek megszületése nyilván nem független attól, hogy az Egyesült Államok lakosságának csak kisebbségi része tartozik Róma fennhatósága alá. A Vanity fair a Vatikán titkos életéről írt cikkében arról írt, hogy a pápai államban jelentős számú az olyan meleg főpapok száma, akik nagy hatalmat birtokolnak. A lap szerint bár ezek a személyek lehet, hogy nem alkotnak egy közösséget, azonban nyilvánvalóan tisztában vannak egymás létezésével. Ennek következtében egyfajta titokzatos alvilági élet bontakozott ki a Vatikánban, ahol a homoszexualitás hivatalosan elítélt dolognak számít - írja a 888.hu.
http://utcaemberek.blogspot.hu/2017/03/oriasi-botrany-ferenc-papa-es-trump.html

2017. március 9., csütörtök

Bűnkatalógus (nem csak) nagyböjtre.

A bűn nem azért rossz, mert az Egyház annak mondja. Hanem mert valóban elszakít Istentől. Hatására csökken, majd eltűnik a lelkismereti béke és derű. Alattomosan pusztítja és rabjává teszi a lelket. Ezért int az Egyház, hogy rossz a bűn.

h9914

Jó hír viszont, hogy bármikor hatalmunkban áll megszabadulni tőle.

Betegségben a kórokozó felismerése fél gyógyulás. E szándékkal született az alábbi „bűnkatalógus”. Segítsen, hogy nevén tudjuk nevezni az életünkbe beengedett rosszat, és megszabadulhassunk tőle a bűnbocsánat szentségében.

Égbekiáltó bűnök (Katolikus Egyház Katekizmusa 1867)
• Ábel vére (Ter 4,10)
• a szodomaiak bűne (Ter 17,20-21)
• az elnyomott nép kiáltása (Kiv 2,23)
• a jövevények, özvegyek és árvák jajgatása (Kiv 22,20-22)
• a bérmunkással szemben elkövetett igazságtalanság (Jak 5,4)


Hét főbűn (KEK 1866)
Rossz hajlamok, melyek önmagukban nem mindig súlyosak, de gyakoriságuk miatt súlyos bűnök forrásai lehetnek:
• kevélység – önmagunk mások fölé emelése
• fösvénység – a megszerzett véges javakhoz való rendetlen ragaszkodás
• irigység – mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, mely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse a káröröm.
• harag – a jelenlévő rossz által kiváltott szenvedély, amely meggondolatlan tettekre indít
• bujaság – bűnös készség a nemi gyönyör rendetlen kívánására vagy élvezésére
• torkosság – mértéktelenség a táplálkozásban
• jóra való restség – lustaság, feladatok elhanyagolása


Szentlélek elleni bűnök
Szándékos szembefordulások a Szentlélek megszentelő, bűnöktől visszatartó tevékenységével:
• vakmerőség
• kétségbeesés
• tusakodás a megismert igazság ellen
• a kegyelem irigylése a felebaráttól
• megátalkodás a bűnben
• végső bánattalanság


Hit elleni bűnök (KEK 2088–2089)
• szándékos kételkedés – a hit igazságának mellőzése vagy elutasítása
• akaratlan kételkedés – közömbösség vagy lustaság miatti nehézkesség a hitbeli kételyek, nehézségek, ellenérvek legyőzésére
• hitetlenség – a kinyilatkoztatott igazság elhanyagolása vagy elfogadásának szándékos megtagadása
• eretnekség – valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak makacs tagadása
• aposztázia – a keresztény hit teljes elutasítása
• skizma – a pápának való alárendeltség vagy az egyház tagjaival való közösség megtagadása


Isten szeretete elleni vétkek (KEK 2094)
• közömbösség – nem hajlandó törődni az isteni szeretettel, tagadja erejét
• hálátlanság – nem ismeri el és nem viszonozza az isteni szeretetet
• langyosság – hanyagsággal válaszol az isteni szeretetre
• lelki restség – elutasítja az Istentől származó örömet
• Isten iránti gyűlölet – gőgből fakadóan tagadja Isten jóságát, haragszik, amiért tiltja a bűnöket és büntet


Az Istent megillető tisztelet elleni vétkek (KEK 2111–2117)
• babona – mágikus szemléletből fakadóan bizonyos praktikákat az ima és az Isten iránti bizalom fölé helyez azért, hogy rejtett, titkos dolgokat tudjon meg (pl. jóslás), vagy erejét meghaladó dolgokat hajtson végre
• bálványimádás – istenítése valaminek, ami nem Isten; a Teremtő helyett valamely teremtmény (démon, hatalom, gyönyör, faj, ősök, pénz stb.) imádata
• jövendőmondás – mindenfajta jövendölés, ami a jövő feltárására irányul (horoszkóp, asztrológia, tenyérjóslás, kártyavetés, jóshoz vagy médiumhoz fordulás, halottidézés)
• mágia, varázslás – okkult erők igába vonása, hogy szolgálatunkba állítsuk őket, s így hatalomhoz jussunk mások fölött


A vallástalanság bűnei (KEK 2118-2128)
• istenkísértés – szóval vagy tettel próbára teszi Isten jóságát és mindenható erejét
• szentségtörés – szentségek, liturgikus cselekmények, Istennek szentelt személyek, dolgok, helyek profanizálása vagy méltatlan kezelése
• simónia – lelki javak adásvétele profitszerzés céljából
• ateizmus – Isten létének elutasítása vagy tagadása
• agnoszticizmus – nem foglal állást Isten létezésével kapcsolatban, többnyire közömbösségből


Isten neve elleni bűnök (KEK 2142-2155)
• Isten nevével másoknak tett ígéret, eskü megszegése vagy hamis eskü
• Isten nevének hiába vétele káromló szándék nélkül,  (pl. Te jó Isten!)
• káromkodás – gyűlölködő, szemrehányó, kihívó szavak Isten vagy szent dolgok, személyek ellen
• az isteni név mágikus használata, pl. mások megátkozása


Az Úr napja elleni bűnök (KEK 2185)
• az Istennek kijáró tisztelet megtagadása
• az Úr napja sajátos örömének elutasítása
• az irgalmasság e naphoz méltó cselekedeteinek elhanyagolása
• a test és a lélek e napra elrendelt szükséges pihenésének elhanyagolása


Élet elleni bűnök (KEK 2268-2283)
• szándékos emberölés
• abortusz
• eutanázia
• öngyilkosság
• saját vagy mások életének, biztonságának vakmerő kockáztatása


Tisztaság elleni bűnök (KEK 2351-2357)
• tisztátalanság: a nemi élvezet rendetlen vágyának szándékos táplálása
• paráznaság: szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése
• házasságtörés
• önkielégítés
• pornográfia
• prostitúció
• nemi erőszak
• homoszexuális cselekedetek


Igazságtalanság, lopás bűnei (KEK 2409 sk)
• lopás
• kölcsönkért dolgok szándékos megtartása
• jóvátétel nélküli károkozás mások javaiban
• pénzügyi csalás
• igazságtalan bérfizetés
• spekuláció (vételárak változtatása mások kárára nyert haszonért)
• tartozás visszafizetésének megtagadása
• rosszul végzett munka
• adófizetés elkerülése
• hamisítás
• korrupció
• pazarlás
• felhalmozás
• természeti erőforrások pazarló felhasználása
• a közösség iránti törvényes kötelezettségek megtagadása
• a szegények iránti törvényes kötelezettségek megtagadása


A test vétkei
• széthúzás (1 Kor 3,3)
• kicsapongás (Gal 5,19)
• fajtalanság (Gal 5,19)
• bálványimádás (Gal 5,20)
• babonaság(Gal 5,20)
• ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés (Gal 5,20)
• harag (Gal 5,20)
• veszekedés (Gal 5,20)
• pártoskodás, szakadás (Gal 5,20)
• irigykedés (Gal 5,20)
• gyilkosság (Gal 5,21)
• részegeskedés (Gal 5,21)
• tobzódás (Gal 5,21)
• erkölcstelenség (Kol 3,5)
• tisztátalanság (Kol 3,5)
• kapzsiság (Kol 3,5)


Az istentelen ember negyven jellemzője, különösen az utolsó időkben
(2 Tim 3,2-13; Róm 1,28-29)
• önző
• kapzsi
• elbizakodott
• kevély
• szülei iránt engedetlen
• hálátlan
• istentelen
• szeretetlen
• összeférhetetlen
• rágalmazó
• mértéktelen
• kegyetlen
• lelketlen
• áruló
• vakmerő
• felfuvalkodott
• inkább az élvezetet keresi, mint az Istent
• a jámborság látszatát megtartja, de a lényeget megtagadja
• szembeszáll az igazsággal
• romlott agyú
• ingadozó hitű
• csaló
• tévúton jár és tévútra vezet
• ravasz
• irigy
• gyilkos
• ármánykodó
• rosszindulatú
• megszóló
• rágalmazó
• istengyűlölő
• gyalázkodó
• fennhéjázó
• kérkedő
• értetlen
• hitszegő
• könyörtelen
• helyesel a gonosztevőknek
• nem fogékony az igazság szeretetére, hisz a hazugságnak (2Tessz 2,11)
• e világ istene elvakította értelmét (2Kor 4,4)


(A Katolikus Egyház Katekizmusa, a Magyar Katolikus Lexikon és a Szentírás egyes szakaszai alapján. Forrás)
christianae.wordpress.com

A pokol kapui

CaesareaPhilipi
Mi ez már megint? – kérdezhetik egyesek. Újabb apokaliptikus figyelmeztetés? A cím alapján éppen az is lehetne, de most nem egészen erről lesz szó.
Legutóbb épp a pápa esetleges lemondása került szóba és írásom középpontjában éppen egy olyan bibliai részlet áll, ami a katolikus hívők szemében a pápaság létjogosultságát hivatott alátámasztani.
Biztosan kitaláltátok már, hogy Jézusnak Péterhez intézett szavairól van szó, amikor tanítványaival Cézárea Filippiben járt és feltette azt a bizonyos kérdést: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” A különböző válaszokat meghallgatva végül Péter is megszólal: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus nem rejtette véka alá, hogy ez a helyes válasz és megdicsérte Pétert, amiért Isten hangjára figyelt, majd elhangzik a sokat idézett és még többet vitatott mondat:
„Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Máté 16:17)
Nemcsak számunkra, de nyilván az ókori Izraelben élők számára is egyértelmű volt, hogy a görög Petros név követ jelent és bár azok közé tartozom, akik hiszik, hogy a meglévőn, vagyis Jézus Krisztuson kívül más alapot senki nem vethet (Korinthus 3:11), a mondat mégis tartogatott meglepetéseket számomra.
Abban is biztos vagyok, hogy a testté lett Szó, aki nemcsak világokat, de nyelveket is teremtett, a szójátékok mestere is, így Péter neve sem véletlenül került a mondatba, ugyanakkor az is egyre világosabb számomra, hogy Jézus itt nem az egyház felépítésére vagy hierarchiájára, hanem az emberiség pár ezer éves történelmét átszövő egyik kozmikus összefüggésre célzott, amivel a tanítványai minden bizonnyal tisztában voltak.
cézareaMegvizsgálva Cézárea Filippi földrajzi elhelyezkedését, kiderül, hogy milyen sziklára utalhatott Jézus. Cézárea Filippi az Ószövetség idején Básánként, vagyis a „kígyó helye” néven ismert területen feküdt, a Hermon hegy lábánál, amit annak idején két óriás király, Óg és Szíhón, a hírhedt Refaim és Anakim leszármazottai uraltak. Főbb városaikat, Edreit és Astárótot, az ókori Ugaritból fennmaradt rovásírásos táblák is említik.
A lényeg, hogy a helyszín mindenki számára ismert volt az ókori keleten. Egy időben a Pán-kultusz központjának számított és itt állt Zeusz egyik temploma is, akinek földi megtestesítőjét Augusztus Cézárban látták a Jézus idején élt rómaiak.
Történészek szerint egykor 20 pogány templom állt Hermon hegyén és környékén(Arav, “Hermon, Mount (Place),” 159.o).
"Történészek szerint egykor 20 pogány templom állt Hermon hegyén és környékén"“Történészek szerint egykor 20 pogány templom állt Hermon hegyén és környékén”
Ugarit lakói szerint Edrei és Astárót jelképezték az alvilág bejáratát, vagyis a „pokol kapuit”. A tanítványok szemében Básán egyértelműen gonosz, baljós hely volt. A két szövetség közötti zsidó irodalom (például Énok 1. könyve) szerint, a bukott angyalok is itt, a Hermon hegyen érkeztek a Földre, hogy feleséget vegyenek maguknak az ember lányai közül(1. Mózes 6:1-4), akiknek a leszármazottait Nefilimnek hívták.
Vagyis Péter „ennél a sziklánál”, a Hermon hegy lábánál, a „pokol kapujában” vallotta meg, hogy Jézus a Krisztus, az Élő Isten Fia(Máté 16:16).
Jézus válasza tulajdonképpen hadüzenet volt. Nem kérdés, hogy az egyháznak, a hívők közösségének alapja, maga Jézus, ugyanakkor itt Jézus arra is utal, hogy „erre a sziklára”, a „pokol kapujára” építi az egyházát és az, vagyis a kapu, nem lesz képes ellenállni neki.
Sokszor hajlamosak vagyunk kizárólag üldözöttként tekinteni az egyházra, ahol a hívők szinte kizárólag Sátán támadásainak visszaverésével vannak elfoglalva, pedig ez nem így van.
Mióta képes például egy kapu támadni? Egy vár vagy erődítmény esetében a kapu egyértelműen a védelem eszköze. A jelen esetben pedig Isten királysága a támadó. Jézus ezzel a kijelentésével személyesen adta át a hadüzenetet a címzettnek a „pokol kapujában”. A támadás a kapu ellen irányul, ami nem lesz képes ellenállni a rohamnak. A diadal egy kapu esetében annyit tesz, hogy épen és zárva marad. Ennek a kapunak ez nem fog sikerülni.
A pokol egy napon Sátán sírja lesz.
Michael S. Heiser, The Unseen Realm, Recovering the supernatural worldview of the Bible című könyvének felhasználásával
http://idokjelei.hu/2017/03/a-pokol-kapui/

Három történelmi idő nemzedékének adatott ajándékba átélni, szem és fültanúkként az adott kor rendkívüli, nagy, sorsdöntő eseményeit, történéseit.

Három történelmi idő nemzedékének adatott ajándékba átélni, szem és fültanúkként az adott kor rendkívüli, nagy, sorsdöntő eseményeit, történéseit. Az Egyiptomból való kivonulást, kb. bő negyven év, kezdve a Mózes csodatetteivel, a pusztai vándorlás és végül az ígéret földjének elfoglalása. A második felvonás elkezdődött a megígért MESSIÁS természetfeletti meg-fogantatásával, párhuzamosan az előhírnök fogantatásával, harminchárom év után befejezésként egyiket lefejezik, másikat keresztre feszítve kivégzik. A harmadik felvonás távolabbi előkészítése megtörtént a magán kinyilatkoztatások által, La Salette, Fatima, Don Gobbi Kék könyve és az Igazság könyvének üzenetei által. Szentatyánkat, XVI. Benedeket lemondásra kényszerítve elkezdődött tulajdonképpen az utolsó Egyházszakadás. Számunkra Ferenc ellenpápa, mint egyházi szabadkőműves bíboros, önmagától beálló kiközösítésben volt és van. Tettei, megnyilatkozásai igazolják kit szolgál valójában. Az, hogy azon bíborosok akiket sikerült megtéveszteniük a konklávén, most már végre kezdenek felébredni nem sokat számít, sőt hála Istennek felgyorsulnak az események. De papjain is kezdenek eszmélni, és ideje is rádöbbenni, felismerni az idők jeleit és elfogadni, még ha borzasztóan nehéz számukra szembesülni a ténnyel, hogy valóban mi vagyunk a második eljövetel nemzedéke. Akkor már könnyű felismerni a “báránybőrbe bújt” Hamis Prófétát, még ha “Szent Márta ház” székfoglalóként tündököl is, sőt, a következő tulajdonképpeni főszereplő bemutatkozásáig már nem kell sokat “aludni”, feltárul az AK személye, kiléte, emberi neve is. Hogy kik és miket nyilatkoznak, lényegtelen, az események pörögnek “zsinóron”, erről gondoskodik a “vörös sárkány”, “a tengeri vadállat” és a “szárazföldi vadállat”. Jel 13. Számunkra – római katolikusok – éppen a mai nap evangéliuma “mint a villám fénye” megvilágítja az eseményeket. Lk 11, 29-36. Ha tiszta és igaz hitted, világnézeted van, tisztán, élesen látod az eseményeket. Nem feleslegesen, véletlenül mondta ki Urunk, Jézus Krisztus ezen szavait: Vajon amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a Földön?

Kapisztrán