Önökhöz, az igazság kedves barátaihoz akarok szólni az Isten Fia születésével kinyilatkoztatott misztériumról, ami az Ő megtestesülése. Aranyszájú Szent János isteni liturgiájában található a Boldogságos Szűzről eme himnusz: „Valóban illő téged dicsérni, Isten Anyja és mindenkoron szűz Mária, aki örökké boldog és szeplőtelen és Urunk édesanyja vagy; aki tiszteletre méltóbb vagy, mint a kerubok és összehasonlíthatatlanul dicsőségre méltóbb, mint a szeráfok; aki Istent egészen sértetlenül a világra hoztad; aki valóban Isten Anyja vagy, magasztalunk téged.” Azért idéztem ezt az imát, mert lényegét tekintve azt a katolikus tanítást tartalmazza, amit 431-ben az Efezusi Zsinaton az atyák az Ige megtestesüléséről és Mária Istenanyaságáról határoztak meg.
Önök, kedves barátaim – Istennek hála –, bizonyára egy pillanatig sem kételkednek abban, hogy a Boldogságos Szűz Mária az örök Atya Fiát hordta ölében, Őt, „aki által minden lett” (Jn 1,3). De Isten ellenségei alattomosak, minden lehetséges trükköt felhasználnak, hogy a keresztényeket hitük elhagyására vegyék rá. Hiszen ismerik a modernistákat: Nem nyíltan, hanem burkoltan és ezer szócsavarással tagadják Urunk Jézus Krisztus istenségét. Olyan beszédekben és iratokban is ezt teszik, melyek látszólag egészen más témát tárgyalnak, hogy a hallgatók vagy olvasók figyelmét eltereljék, ahogy ezt mindjárt látni fogják.
Wojtyla, alias II. János Pál katekizmusa
1. Első példaként az 1989. szeptember 6-i audiencián elhangzott tanítását nézzük. „Ebben a katekézisben” azt mondja, hogy „főleg a Pünkösd és a keresztelés szentsége közötti összefüggést akarjuk megvizsgálni”. Ez a mondat rögtön az elején meglepő, hiszen ha Pünkösd és egy szentség között összefüggés van, akkor az a szentség csak a bérmálás lehet. Hiszen Pünkösdkor az apostolok a Szentlélek erejét kapták, aminek szeretetüket kellett lángra lobbantania és az üldözőiktől való félelmet kellett elűzni belőlük (Nagy Szent Leó), az Úr ígérete szerint: „Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.” (Lk 24,49) – Nos, a Szentlélek a már korábban megkereszteltnek a bérmálás szentségében adja meg ezt az erőt, ami őt bizonyos értelemben a hitért folyó harcra erősíti meg. A keresztségnek, mint az Egyház első szentségének nem a megszilárdításhoz van ereje, hanem a minden bűntől való tisztára mosáshoz, ami által az ember az ártatlanság teljességét nyeri el. Hol van itt a Pünkösddel való összefüggés? Azon a napon az apostolok már tiszták voltak, miként ezt azok a szavak bizonyítják, melyeket az Úr szenvedése előtti este mondott nekik: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan. Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.” (Jn 13,10-11). A tisztátalan nyilván Júdás volt.
2. Egyébként is hogyan lehettek volna a tanítványok nem tiszták, amikor már az Úr szenvedése előtt megkapták a Szentlelket? Hiszen tévedés azt hinni, hogy a próféták és mindazok, akik hittek Jézus Krisztusban, nem kapták meg Isten eme ajándékát. Szent Péter ugyanis ezt mondja: „Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek” (2 Pét 1,21). És Szent Pál ezt mondja: „Azt sem mondhatja senki: Jézus az Úr, csak a Szentlélek által” (1 Kor 12,3). Krisztus maga tanította nekünk, hogy a tanítványai földi élete alatt „Mesternek és Úrnak” hívták (lásd Jn 13,13). Mivel e szerint a Szentlélek dolgozott bennük, már Pünkösd előtt tisztának kellett lenniük.
3. Annak elhitetésére, hogy a keresztség szentsége ezen a Pünkösdön keletkezett, és ezért Krisztus nem mennybemenetele előtt alapította, Wojtyla Máté azon verssorára hivatkozik, melyben Keresztelő Szent János ezt mondja: „Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni” (Mt 3,11), és szerinte a tűz „egy Isten által használt eszköz, hogy a lelkiismeretet megtisztítsa”, és „sokkal hatalmasabb elem, mint a víz”.
Igaz, hogy Keresztelő Szent János szavai a pünkösdi csodára vonatkoznak, amikor a Szentlélek tűz alakjában szállt rá az apostolokra, egy csoda, amit az Úr előre megmondott (lásd ApCsel 1,5), de az nem igaz, hogy a tüzet a keresztség szentségének elemére kell érteni. A keresztség eleme vagy anyaga a víz és nem a tűz, ahogy Wojtyla állítja. A keresztség által, mely második születés, válunk Isten gyermekeivé és Krisztus társörököseivé. Mert Krisztus ezt mondta: „Aki nem vízből és Lélekből születik, az nem megy be az Isten országába” (Jn 3,5). Ezért tanítja az apostol, hogy Krisztus „az Egyházat a víz fürdőjében tisztította meg” (lásd Ef 5,25), nem pedig tűz által.
Igaz, hogy Keresztelő Szent János szavai a pünkösdi csodára vonatkoznak, amikor a Szentlélek tűz alakjában szállt rá az apostolokra, egy csoda, amit az Úr előre megmondott (lásd ApCsel 1,5), de az nem igaz, hogy a tüzet a keresztség szentségének elemére kell érteni. A keresztség eleme vagy anyaga a víz és nem a tűz, ahogy Wojtyla állítja. A keresztség által, mely második születés, válunk Isten gyermekeivé és Krisztus társörököseivé. Mert Krisztus ezt mondta: „Aki nem vízből és Lélekből születik, az nem megy be az Isten országába” (Jn 3,5). Ezért tanítja az apostol, hogy Krisztus „az Egyházat a víz fürdőjében tisztította meg” (lásd Ef 5,25), nem pedig tűz által.
4. Mindebből az következik, hogy a keresztség szentségének nincs több összefüggése a pünkösdi csodával, mint anyagának. Mikor lett a keresztség szentsége megalapítva? Ebben semmi kétség nincs: akkor, amikor Krisztus maga fogadta a keresztséget a Jordánban, mert „ennél az alkalomnál”, mondja Nazianzi Szent Gergely, „legtisztább teste által megszentelte a vizet és eltemette a régi Ádámot”. Ez az összes egyházatya tanítása. Szent Ágoston ezt írja: „Az Úr nem azért hagyta magát megkereszteltetni, mert szüksége lett volna arra, hogy megtisztuljon, hanem hogy a szeplőtelen testével való érintéssel megtisztítsa a vizet és átadja neki az erőt, hogy minket meg tudjon tisztítani”. „Mivel, mondja Aranyszájú Szent János is, a víz nem tudná azon bűnösöket, akik hisznek, megtisztítani, ha nem lett volna megszentelve, amikor Urunk Jézus Krisztus testét megérintette”.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a keresztség, bár a szenvedés előtt lett megalapítva, a szenvedésből kapja hatását, ahogy az apostol a rómaiaknak mondja: „Akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg” (Róm 6,3). Jegyezzék meg végül, hogy az Úr egy időben alapította meg a keresztséget, és egy másik időben rótta rá mindenkire a keresztség fogadásának kötelezettségét. Ez utóbbi Krisztus feltámadása után történt, amikor kifejezetten ezt parancsolta apostolainak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19). Mert „Urunk Jézus Krisztus Atyja minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által hívott új életre”, emlékeztet bennünket Szent Péter (1 Pét 1,3).
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a keresztség, bár a szenvedés előtt lett megalapítva, a szenvedésből kapja hatását, ahogy az apostol a rómaiaknak mondja: „Akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg” (Róm 6,3). Jegyezzék meg végül, hogy az Úr egy időben alapította meg a keresztséget, és egy másik időben rótta rá mindenkire a keresztség fogadásának kötelezettségét. Ez utóbbi Krisztus feltámadása után történt, amikor kifejezetten ezt parancsolta apostolainak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19). Mert „Urunk Jézus Krisztus Atyja minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által hívott új életre”, emlékeztet bennünket Szent Péter (1 Pét 1,3).
5. Látják tehát, kedves barátaim az igazságban, hogy semmi nem hatalmaz fel bennünket, hogy Wojtylával a keresztség szentségének eredetét a Szentléleknek az ifjú keresztény közösségre Pünkösdkor való alászállására tegyük. Ez a modernisták egyik kitalálása, akik tagadják, hogy személyesen Jézus Krisztus e szentség szerzője. Szerintük ez „a pünkösdi viharos lelkesedésben” keletkezett, ahogy mondják, hogy egy tanításnak hitelt szerezzenek, amit később a „Pierres vivantes” katekizmus ismét felvesz. Ez ravasz és nagyon alattomos módja annak, hogy az újjászületés szentségének szükségességét tagadják, azaz „a víz fürdőjében az élet igéjével” (Ef 5,26), amivel Jézus Krisztus Egyházát megtisztította és megszentelte, azáltal hogy magát adta érte.
De Wojtyla, alias II. János Pál még ennél is tovább megy…
6. Ugyanebben a beszédben és mintegy – legalábbis első hallásra – az előbb mondottakkal ellentmondásban, a zsinati szekta vezetője kijelenti: „A Szentlélekben való keresztség az emberiség megújítását jelenti Isten lelkének hatalma által: ezt viszi végbe a Messiás, akin, ahogy Izajás megjövendölte, a lélek nyugszik, aki Krisztus emberségét isteni értékkel tölti el az emberré válásától a kereszten való halála utáni feltámadás teljességéig. Miután ő ezt a teljességet megszerezte, adhatja át a Messiás ezt az új keresztséget a lélekben, amitől ő el van telve”.
Nem értem, hogyan lehet, hogy egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy Péter székén ül, nyilvánosan ilyen botrányos szavakat mondhatott ki anélkül, hogy az általános tiltakozás zsivaját váltotta volna ki. Mi akar ez lenni: „A Mária ölében történt emberré válás pillanata és később a Krisztus által megszerzett és a kereszten való halála után nyilvánvalóvá tett teljesség pillanata között Isten lelke Krisztus emberségét isteni értékkel töltötte meg”?
Megtölteni ezt jelenti: „azt adni, ami hiányzik (valakinek vagy valaminek). Wojtyla szerint az isteni érték, azaz: az istenség, a Kálvária áldozata előtt hiányzott Jézus Krisztus emberségének? Wojtyla agyafúrt, zavaros mondatából legalábbis ez derül ki. Én még nem olvastam ennél alattomosabb valamit. Ha jól értjük Wojtylát, akkor Krisztus közönséges ember volt, nem pedig az emberré lett Isten, hiszen Isten nem lehet híján az „isteni értéknek”!
Nem értem, hogyan lehet, hogy egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy Péter székén ül, nyilvánosan ilyen botrányos szavakat mondhatott ki anélkül, hogy az általános tiltakozás zsivaját váltotta volna ki. Mi akar ez lenni: „A Mária ölében történt emberré válás pillanata és később a Krisztus által megszerzett és a kereszten való halála után nyilvánvalóvá tett teljesség pillanata között Isten lelke Krisztus emberségét isteni értékkel töltötte meg”?
Megtölteni ezt jelenti: „azt adni, ami hiányzik (valakinek vagy valaminek). Wojtyla szerint az isteni érték, azaz: az istenség, a Kálvária áldozata előtt hiányzott Jézus Krisztus emberségének? Wojtyla agyafúrt, zavaros mondatából legalábbis ez derül ki. Én még nem olvastam ennél alattomosabb valamit. Ha jól értjük Wojtylát, akkor Krisztus közönséges ember volt, nem pedig az emberré lett Isten, hiszen Isten nem lehet híján az „isteni értéknek”!
7. Egyébként Wojtyla, alias II. János Pál maga húzza alá még jobban eretnekségét, amikor azt képes mondani, miközben pontosít, hogy „miután a teljességet megszerezte, (mostantól kezdve) adhatja át a Messiás ezt az új keresztséget a lélekben, amitől ő el van telve”. Mielőtt tehát el lett telve a Szentlélek által „az isteni értékkel”, a Messiás nem tehetett meg mindent! Egy bizonyítékkal több, ha egyáltalán szükség volt erre, hogy Karol Wojtyla szemében, Az, Aki Szűz Máriától született, és Aki érettünk adta magát, nem a „testté lett Ige” (Jn 1,14) volt, az az „Ige, aki Isten volt” (Jn 1,1), mert Istennél semmi sem lehetetlen.
8. Nem szándékom, kedves barátaim, emlékezetükbe idézni az üdvtanítás e pontját. Különben is egyetlen keresztény, aki erre a névre méltó, nem lehet annyira tudatlan, hogy ne tudja, hogy a minden idők előtt az Atyától született Fiú az Atyától jött ki, hogy a világra jöjjön (Jn 26,27-28), hogy minden, ami az Atyáé, a Fiúé is (Jn 16,15), hogy a Fiú tehát egylényegű az Atyával, és hogy következésképpen, ha az Atya mindenható, akkor a Fiú is az. Ezért zúzza szét Wojtyla a katolikus hitet, amikor azt akarja elhitetni, hogy volt olyan idő, amelyben az Atya örök és változhatatlan Fia, „Krisztus Isten erejét”, azaz azt a hatalmat nem birtokolta, hogy a „keresztséget a lélekben átadja”.
9. Az ilyen hipotézis szerint egyébként örök Szentháromság sem létezhet. Mert ha Jézus Krisztus szenvedése előtt nem tudta a lelket átadni, mert ő maga még nem volt „eltelve” vele, ahogy Wojtyla tudtunkra adja, akkor az azt jelenti, hogy ez a lélek nem Krisztus Lelke volt, hanem valaki más lelke, akinél Krisztusnak oltalmat kellett keresnie, hogy a pünkösdi csodát előidézhesse. Tehát Krisztus nem Isten. Nem a Szentháromság három személyének egyike, aki tehát nem lehet többé Szentháromság, hanem kettősség vagy monasz, azaz egység, nem tudni biztosan, ha a modernisták számára a hasukon kívül egyáltalán létezik más isten.
10. Egy kicsit később Wojtyla még ennél is világosabban mondja: „A kereszt áldozatának mélyéig kapja meg Krisztus a Szentlelket. Olyan módon kapja meg, hogy aztán ő maga adhatja tovább apostolainak, az Egyháznak, az emberiségnek.” Wojtyla ezt mondja: „Krisztus megkapja a Szentlelket.” Vagyis szerinte Krisztus szubsztanciája más, mint a Szentlélek szubsztanciája: az Ige és a Lélek nem egy.
Csakhogy János apostol, ő, aki „az élet Igéjét” látta (1 Jn 1,1) és kezeivel érintette, ennek ellenkezőjét mondja: „Az Atya, az Ige és a Szentlélek, és ez a három egy” (1 Jn 5,7 – Káldi-féle Biblia), vagyis egyetlen lényeg vagy szubsztancia.
Wojtyla három szóval megtagadja az egész Evangéliumot. Ha Krisztus a Szentlelket a Kálvárián kapja, akkor ez azt jelenti, hogy Krisztus nem a Szentlélektől fogantatott. Csakhogy az angyal ezt mondja Józsefnek: „Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon” (Mt 1,20). Ha Krisztusnak meg kell kapnia Isten Lelkét, mielőtt másoknak odaadhatja, az azt akarja jelenteni, hogy a Szentírással ellentmondásban Krisztus maga nem „igaz Isten és az örök élet” volt (1 Jn 5,20).
Ha Krisztusnak kapnia kell az Atya Lelkét, akkor az Atya Lelke előbb nem volt meg benne, tehát akkor az Atya sem volt a Fiúban. Csakhogy maga az Igazság jelentette ki: „Én az Atyában, és az Atya énbennem vagyon” (Jn 14,10). Az emberi értelem természetesen nem tudja felfogni e szavak végtelen horderejét, melyek a legnagyobb, a legmagasztosabb titkot tárják fel, de ez nem akadályozza meg azt, hogy igyekeznünk kell legalább egy kissé megérteni ennek jelentőségét, hiszen az Úr Jézus az okításunkra mondta ezeket.
Csakhogy János apostol, ő, aki „az élet Igéjét” látta (1 Jn 1,1) és kezeivel érintette, ennek ellenkezőjét mondja: „Az Atya, az Ige és a Szentlélek, és ez a három egy” (1 Jn 5,7 – Káldi-féle Biblia), vagyis egyetlen lényeg vagy szubsztancia.
Wojtyla három szóval megtagadja az egész Evangéliumot. Ha Krisztus a Szentlelket a Kálvárián kapja, akkor ez azt jelenti, hogy Krisztus nem a Szentlélektől fogantatott. Csakhogy az angyal ezt mondja Józsefnek: „Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon” (Mt 1,20). Ha Krisztusnak meg kell kapnia Isten Lelkét, mielőtt másoknak odaadhatja, az azt akarja jelenteni, hogy a Szentírással ellentmondásban Krisztus maga nem „igaz Isten és az örök élet” volt (1 Jn 5,20).
Ha Krisztusnak kapnia kell az Atya Lelkét, akkor az Atya Lelke előbb nem volt meg benne, tehát akkor az Atya sem volt a Fiúban. Csakhogy maga az Igazság jelentette ki: „Én az Atyában, és az Atya énbennem vagyon” (Jn 14,10). Az emberi értelem természetesen nem tudja felfogni e szavak végtelen horderejét, melyek a legnagyobb, a legmagasztosabb titkot tárják fel, de ez nem akadályozza meg azt, hogy igyekeznünk kell legalább egy kissé megérteni ennek jelentőségét, hiszen az Úr Jézus az okításunkra mondta ezeket.
11. „Én az Atyában, és az Atya énbennem vagyon” (Jn 14,10). Az idők előtt nemzette az Atya a Fiút, és ebben az öröktől fogva történt nemzésben a Fiú mindent megkap az Atyától (lásd Jn 16,15). Mert az Atya mindennemű változás nélkül közli a Fiúval változhatatlan lényét vagy szubsztanciáját, az összes tökéletességével. Következésképpen az Atya egészen a Fiúban van, mert az Atya a Fiú lényege maga, és a Fiú egészen az Atyában van, mert a Fiú az Atya lényege maga. Egymásban vannak, mert semmi másféleség nincs se az egyikben, se a másikban, Ha tehát az Atya a Fiúban van, akkor az Atya Lelkének is a Fiúban kell lennie, nem lehet másképp. Ez az egyetlen érv elegendő lenne arra, hogy Wojtyla, alias II. János Pál neo-ariánus tézisét megcáfoljuk, de folytassuk tovább még egy kicsit az analízist.
12. Mivel az Atya és a Fiú egyetlen szubsztancia vagy lényeg, a Lélek, aki az Atyától származik, a Fiútól is származik. Nem lehet másképp. Ha tehát az Atya Lelke egy és ugyanaz a lényeg, mint az Atya, és az Atya egy és ugyanaz a lényeg, mint a Fiú, akkor ez azt jelenti, hogy a Lélek egy és ugyanaz a lényeg, mint a Fiú. Ami a Fiúban van, az a Lélekben is van, és ami a Lélekben van, az a Fiúban is van. Kölcsönösen egymásban vannak, mert ahogy minden tökéletesség megvan a Fiúban, ugyanúgy a Lélekben is megvan minden tökéletesség. Ugyanez a végkövetkeztetés alkalmazható az Atya és a Szentlélek kölcsönös immanenciájára is. A három isteni személy eme kölcsönös felismerésének és egymásba hatolásának az örök Szentháromságban a teológusok Damaszkuszi Szent János után a circuminsessio (egymásban levés) nevet adták.
13. Következzen a szószerinti szöveg, amivel az Egyház ezt a tanítást tévedhetetlenül definiálta a jakobiták számára kiadott dekrétumában a Firenzei Zsinaton: „Ezen egység miatt (az isteni lényeg vagy szubsztancia) az Atya egészen a Fiúban van, egészen a Szentlélekben; a Fiú egészen az Atyában van, egészen a Szentlélekben; a Szentlélek egészen az Atyában, egészen a Fiúban. Örökkévalóságban egyik sincs korábban, mint a másik, nagyságban egyik sem múlja felül a másikat vagy hatalomban egyik sem erősebb. Öröktől fogva és kezdet nélkül van a Fiúnak eredete az Atyában; öröktől fogva és kezdet nélkül származik a Szentlélek az Atyából és a Fiúból.”
14. Ezért, kedves barátaim, jegyezzük meg jól a Szentlélek immanenciáját Krisztusban, az élő Isten Fiában, akinek ennek folytán minden hatalma megvolt a Szentlelket az apostoloknak és a szenteknek tovább adni, és ítéljük el, állítsuk pellengérre azt a mesterkedést, amivel a modernista Róma Árius, Photinus és társaik tévtanát előásta, a judaizálók eme gnózis-gyermekét, hogy a keresztény igazságtól a judaizmusig való átmenetet megkönnyítsék, mintha ilyesmi lehetséges lenne.
15. Még egyszer visszatérek Wojtyla fentebb már idézett mondatára: Krisztus, mondja ő, „olyan módon kapja meg a Szentlelket, hogy aztán ő maga adhatja tovább apostolainak, az Egyháznak, az emberiségnek.” – Ezerszeres bocsánat! Jézus Krisztus vagy valaki mástól kapja Isten Lelkét, és ebben az esetben Jézus maga nem Isten, és ezért bárki legyen is az, nem adhatja annak tovább ő a Szentlelket, ezt nem tudja és soha nem fogja tudni. Vagy Krisztus oda tudja adni a Szentlelket, mert Krisztus Isten, de ebben az esetben ezt mindig, azaz eddig is meg tudta tenni, tudja és mindig tudni is fogja. Egyébként pedig valójában se nem kapta, se a kereszten, se bármilyen más pillanatban, mert a Szentlélek öröktől fogva tőle és benne volt. Vagy az egyik igaz, vagy a másik. Ne okozzon a szabadkőműves Róma istentanoncainak bosszúságot, de egy ember nem adhatja a Szentlelket senkinek.
16. Mégha úgy is néz ki, hogy Wojtyla gondolatmenetében nagy zűrzavar uralkodik, valójában az ő neo-ariánus tanítása alapjában véve koherens. Azon kijelentéséhez, miszerint a Messiás a kereszten kapta meg Isten Lelkét, „kapta az új keresztséget”, Wojtyla még ezt is hozzáteszi: „Megdicsőült emberségéből, mint az élő víz forrásából fog a Lélek az egész világra kiáramlani”. Tehát meg erősíti azt az extravagáns véleményt, amit éppen most vizsgáltam meg, és ami szerint az ember, mint ember forrása lehet az isteninek. A lét tehát a nem-létből származhat. Itt mintegy Teilhard idétlen teóriájának visszhangját halljuk viszont, mely már az Isten-Omegába látja magát átalakítva.
17. Ugyanebből a szövegrészből következik, hogy a kereszten, mielőtt „a Szentlélek mint szeretet és adomány magának a feláldozottnak szívébe szállt alá”, ahogy Wojtyla egy kicsit később mondja, tehát ezen a kereszten Jézus Krisztusnak csak „az embersége” volt jelen, „megdicsőült embersége” ugyan, de akkor is csak az „embersége” istensége nélkül. Ez a tévtanító mindenképpen el akarja pusztítani a hitünket, és be akarja beszélni nekünk, hogy Az, aki életét adta értünk, hogy a halálból kirántson bennünket, ember volt, mint mindenki más.
18. Gondolják meg, barátaim, miből áll itt az ellenség álnoksága! Amikor ezt mondja: „Megdicsőült emberségéből, mint az élő víz forrásából fog a Lélek az egész világra kiáramlani”, Wojtyla el akarja hitetni velünk, hogy az Evangéliumra támaszkodik (lásd Jn 7,39). Igaz, hogy Szent Jánosnál ez áll: „Mert még nem adatott a Szentlélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Jn 7,39). De ne merészeljük mi ez alatt azt érteni, hogy a Kálvárián történt megdicsőülés előtt a Szentlélek nem létezett, vagy, hogy Krisztus előtte nem birtokolta a dicsőséget!
19. Ami az első pontot illeti, a Bölcsesség Könyvében ezt olvassuk: „Az Úr Lelke ugyanis betölti a föld kerekségét, s ami egybefogja a mindenséget, az tud is minden szóról” (Bölcs 1,7). Ahogy Isten Igéje már a világon volt a Szűzből való megtestesülése előtt is (lásd Jn 1,10; Bölcs 9,1), ugyanúgy történt ez a Lelkével is már a pünkösdi csoda előtt. Általa beszélt minden próféta, ahogy ezt a Szentírás több helyen leírja. Dávid „a Lélek sugallatára” nevezi Urának (Mt 22,43); Keresztelő Szent János „betelik Szentlélektől már anyja méhében” (Lk 1,15); a Szentlélek sugallatára jövendölt Zakariás (Lk 1,67), Simeon (Lk 2,25-32) és Anna (Lk 2,36-38). Ebből az következik, hogy az evangélista szavai: „Mert még nem adatott a Szentlélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Jn 7,39) csak abban az értelemben érthetők, hogy a Szentlélek kiáramlása olyan módon fog történni, ahogy ez korábban még nem fordult elő. „Mert könyveinkben sehol”, fűzi ehhez magyarázatként Szent Ágoston, „sem láttunk embereket a Szentlélek indíttatására nyelveken beszélni, melyeket nem ismertek, ahogy ez akkor történt, amikor a Szentlélek megérkeztét érzékekkel megfigyelhető jelekkel kellett bizonyítania (ApCsel 2,4), hogy az egész világ és a nyelvek különbözőségén álló nemzetekből mindenki számára a Krisztusban való eljövendő hitük a Szentlélek ajándéka által megnyilvánuljon; és valóra váljon, amit a zsoltárokban énekelnek: „Nem beszéd ez, nem szó, hang nem hallható, a hír mégis terjed, szerte a világon, a szózat elhangzik a föld határáig.” (Zsolt 18,5)
20. Most a második pontra térek. Amikor János ezt mondja: „Mert még nem adatott a Szentlélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Jn 7,39), az evangélista nem azt érti, hogy Jézus Krisztus a Kálvárián elszenvedett áldozata előtt nem bírta a dicsőséget. Erre az a bizonyíték, hogy ugyanez az evangélista mondja, hogy a Galileai Kánában történt első csodájánál „nyilvánosságra hozá dicsőségét, és hívének őbenne tanítványai” (Jn 2,11). Ugyanerről a dicsőségről maga Jézus ezt mondja Atyjának, „mely enyém volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,5). Hogyan lehetett akkor Krisztus „még nem megdicsőülve” áldozatának meghozatala előtt? A válasz: Jézus Krisztus Isten és ember, igaz Isten és igaz ember. Mint Isten öröktől fogva birtokolja az isteni glóriát, mint ember és szent életének első pillanatától birtokolta a lélek glóriáját; csak a testi glória hiányzott még, és azok a javak, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy kívülről gyarapítsák ezt, mint például az emberek tisztelete. Ezt a testi glóriát szolgálta meg Krisztus a maga számára a kereszten, ahogy ez Pál apostolnak a filippiekhez írott leveléből kiderül: „Engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán. Ezért az Isten is igen felmagasztalta őt és oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van: hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon: az égieké, a földieké és az alvilágiaké, s minden nyelv vallja az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,8-11). Krisztus e testi dicsősége, valamint mindenki tisztelete és imádása mint Isten Fiának és szentnek kijárt; és ha ezt nem adták meg neki azonnal, az gondviselésszerű okokból történt, mert Jézusnak az emberek üdvéért szenvednie és meghalnia kellett (llásd Lk 24,44-47).
21. Most térjünk vissza Wojtyla, alias II. János Pál beszédére: „A keresztségben összeolvadnak a víz és a tűz szimbólumai”. Ehelyütt Wojtyla Edouard Schuré teozófus, elbeszélő és dramaturg véleményét adja vissza, ami szerint „újraszületni a víz és a lélek által, megkereszteltetni a vízben és a tűzben, a beavatás két fokát jelölve”. Tudjuk, hogy az okkultisták, mint ahogy bizonyos pogány filozófusok számára is, a lélek és a materiális tűz egy. Wojtyla mondja: „Nyilvános működése alatt Jézus szenvedéséről és haláláról szintén, mint keresztségről beszél, amit meg kell kapjon; keresztségről, mert egészen elmerül a szenvedésébe, melyet a kehely is szimbolizál, amit ki kell igyon. De olyan keresztségről van szó, amit Jézus egy másik szimbólummal hoz kapcsolatba, a tűzzel, amit a földre hozni jött el, egy tűz, melyben könnyű a Szentlelket megsejteni, ami betölti emberségét, és egy napon, a kereszt tűzvésze után a világba lesz kiöntve és a tűzkeresztséget terjeszti el, amit Jézus annyira kíván megkapni, hogy nehezen várja, hogy végre beteljesedjen.” (lásd Lk 12,50)
22. Ebben a szövegrészben egy új csapda van elhelyezve. A tévtanító megint egyszer úgy tesz, mintha az Evangéliumra támaszkodna, amit valójában tökéletesen a fejetetejére állít, kicsavar. Megint, csak most egy új trükkel, megpróbálja a keresztényeket egy Samosata Pál, Photinus, Arius, Nestorius ócska, elcsépelt tévtanainak a csapdájába csalni, melyeket az Egyház már első, szent zsinatain ünnepélyesen elítélt és azóta is mindig újra elítélt. Mind ezek az emberek tagadták Urunk istenségét. Mind ezek a tévtanítók Krisztusból egy teremtményt csináltak, akinek a többi ember előtt semmilyen előjoga nincs. Lényegét tekintve mindannyian ugyanazt a tévtant, ugyanazt a mesét tanították, amit 14 évszázaddal később, az okkultista Edouard Schuré ostobaságainak 1889-ben megjelent vastag gyűjteményében, „Les grands initiés” újra felelevenített. Erről a francia íróról azt is tudni kell, hogy nagy híve volt az antropozófus és rózsakeresztes Rudolf Steiner-nek, akiről köztudott, hogy a fiatal Karol Wojtyla szellemi tanítómestere volt. Ezért aztán ennek hamis krisztológiáján nem kell meglepődni.23. Wojtyla, alias II. János Pál a fent idézett szövegben azt állítja, hogy az a „keresztségre” vonatkozik, amiről az Üdvözítő Lukácsnál ezt mondja: „Keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mily nehezen várom, míg be nem teljesedik” (Lk 12,50). Az Úrnak ez a keresztsége maga a szenvedése, amit Wojtyla elismer. Csak azonnal hozzáfűzi: „De olyan keresztségről van szó, amit Jézus egy másik szimbólummal hoz kapcsolatba, a tűzzel, amit a földre hozni jött el, egy tűz, melyben könnyű a Szentlelket megsejteni, ami eltölti emberségét ..stb.” Igaz ugyan, hogy Jézus pont szenvedése megemlítésekor mondta: „Tüzet jöttem bocsátani a földre, és mit akarok mást, mint hogy már felgyulladjon” (Lk 12,49), de ez a tűz nem a Szentlelket jelenti, akinek a kereszten Krisztusra kell – Wojtyla szerint – leszállnia, hogy „betöltse emberségét”, a Lélekre, amit az emberiség addig állítólag még nem kapott meg. Ez a tűz a Szentírásban képletesen a szeretetet és a szorongattatást jelenti. Az Üdvözítő szavában (Lk 12,49) az egyházatyák (Szent Ambrus, Szent Jeromos és Szent Ágoston) szerint ez a kettős jelentés rejlik. Urunk szenvedése és halála által nyilatkoztatta ki Isten kimondhatatlan szeretetét, és hagy bennünket részesülni ebben a szeretetben. Csak tanítványainak szintén át kell menniük az üldözés tüzén.
24. Visszatérek Wojtyla, alias II. János Pálhoz. Figyeljék meg, hogy beszédében nem csak azt mondja, hogy a Szentlélek nem Krisztus Lelke, aki emiatt nem lehet Isten, hanem még tovább megy, amikor azt adja a keresztények értésére, hogy Jézus halálszenvedése előtt nem volt eltelve Isten Lelkével szemben oly sok jámbor és igaz emberrel. Az örök Atya tehát megvonta tőle – szerinte – azt, amit máshol egyik-másik szentjének már az anyja ölében megadott. Példaként említsük meg Keresztelő Szent Jánost (Lk 1,15), apját, Zakariást (Lk 1,67), anyját, Erzsébetet (Lk 1,41), és azt, aki már fogantatása előtt kegyelemmel teljes volt, a Boldogságos Szűz Máriát (Lk 1,27).
Wojtyla megint egyszer kicsúfolja a Mestert, Aki őt megváltotta, és becsapja a keresztényeket. Hiszen ha Jézus keresztrefeszítése előtt nem lett volna eltelve a Szentlélek teljességével, hogyan lehetne megmagyarázni az evangélista következő kijelentését: „Jézus pedig telve Szentlélekkel visszatére a Jordántól és a pusztába viteték a Lélektől negyven napra” (Lk 4,1)? Vagy ez a másik Szent Jánostól: „Mert akit Isten küldött (vagyis a Fiát), az Isten igéit beszéli, mivelhogy nem mértékkel adja Isten a Lelket” (Jn 3,34)? És ezt is, amit maga az Úr mond a hitetlen zsidóknak: „De ha én az Isten Lelkével űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa” (Lk 11,20)?
Wojtyla megcsúfolja a Szentírást és az Egyház hitét. Egyetlen idea foglalkoztatja: alattomos mondatokat konstruálni, melyeket úgy fűz egymásba, hogy azok az eretnekség mérgét a lelkekbe csöpögtessék. Isten segítsen nekem, hogy leleplezzem azt a szofizmust, amire tézisét felállította!
25. Összefoglalom még egyszer Wojtyla állításait: Jézus Krisztus egy közönséges ember, akit kereszthalálra ítéltek. Elkövetkező halálát keresztségnek tekinti, amit Wojtyla szerint, „Jézus annyira kíván megkapni, hogy nehezen várja, hogy végre beteljesedjen”. Pontosítja: „rajta” teljesedjen be, mert Jézus ezen alkalomból fogja megkapni a mennyből a Szentlelket, ami betölti majd őt, ahogy egyébként minden szentet betölt, miközben egyúttal azt is beleérti, hogy Krisztust Istenben való hite miatt végezték ki. A wojtylai optikából nézve Krisztus keresztsége tehát a szó valódi értelmében vett keresztség: ez a vértanúk keresztsége, a vérkeresztség. Természetesen tudjuk, hogyha egy hívőt üldöztetése során hite miatt ölnek meg mielőtt még a keresztség vize által megtisztult volna az áteredő bűntől, „justificabitur, baptismum enim in pro prio sanguine accepit”, akkor megigazul, mert a keresztséget saját vére által kapta meg. A katekumenként meghalt mártírokról mondja Szent Ciprián: „Nincsenek a keresztség szentsége nélkül, hiszen minden keresztség legnagyszerűbbikét kapták meg, a keresztséget saját vérükben”. És Szent Ágoston azt írja, mialatt a Szentírásra támaszkodik (Mt 10,32; 16,25; Zsolt 115,15), hogy mindazoknál, akik, anélkül, hogy megkapták volna a keresztség szentségét, a hitükért életüket adják, ez ugyanazzal a hatásra van a bűnök bocsánatára, mint ha a keresztség kútjában lettek volna tisztára mosva”.
26. Ebből az következik, hogy Wojtyla, alias II. János Pál szerint, Jézus, aki a Kálvárián saját vérében fogadta a keresztséget, és ebben a keresztségben, mint egyébként minden keresztségben, a Szentlelket, a Vigasztalót, tehát Jézus tisztára lett mosva bűneitől, és mindenekelőtt az áteredő bűntől. Ő, a hibátlan Bárány! Őt kell megtisztítani szerinte, Őt, aki szeplőtelen, „Isten fölségének szeplőtelen tükre” (Bölcs 7,26)!
Egy ilyen perspektívában halála előtt, mint minden ember keresztsége előtt, Krisztus a Sátán szolgaságában levő bűnös lenne! Ez az a szörnyűség, ami Wojtyla, alias II. János Pál behízelgő szószátyárkodása mögött rejlik! Nehezen lehet ennél szentségtörőbb dolgot elképzelni. Valóban, olyan emberek, mint Ebion, Photinus, Renan, Schuré, Wojtyla, akik Krisztusból közönséges embert csináltak, és Scorsese [a Krisztus utolsó megkísértése filmförmedvény rendezője] között, ami a tant illeti, alapjaiban semmi különbség nincsen.
Egy ilyen perspektívában halála előtt, mint minden ember keresztsége előtt, Krisztus a Sátán szolgaságában levő bűnös lenne! Ez az a szörnyűség, ami Wojtyla, alias II. János Pál behízelgő szószátyárkodása mögött rejlik! Nehezen lehet ennél szentségtörőbb dolgot elképzelni. Valóban, olyan emberek, mint Ebion, Photinus, Renan, Schuré, Wojtyla, akik Krisztusból közönséges embert csináltak, és Scorsese [a Krisztus utolsó megkísértése filmförmedvény rendezője] között, ami a tant illeti, alapjaiban semmi különbség nincsen.
27. De, fogják talán a modernisták közbevetni, nem maga Jézus Krisztus mondta, amikor szenvedésére utalt: „Keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mily nehezen várom, míg be nem teljesedik” (Lk 12,50)? Biztos, hogy az Úr szenvedése beteljesíti a Jordánban való megkeresztelését, ami megint mint szükséges következmény az Úr szenvedésének előhírnöke. Csakhogy, ugyanúgy, ahogy a Jordánban nem Krisztus bűnei lettek lemosva, hanem a mieink, a Kálvárián beteljesült vérkeresztségben is a mi bűneink lesznek az Ő vére által eltörölve és nem Krisztus bűnei! Mi vagyunk azok, akik a megszentelődés Lelkét kapjuk abban a halálban, ami a keresztség, nem a kereszten függő Isten Fia, mert a Lélek és a Fiú egy, és mert mi nem vagyunk istenek.
Wojtyla álokoskodása abból áll, hogy a keresztség szóról tartott kétszínű beszédében azt állítja, hogy Jézus, az Igaz a vérkeresztséget nem értünk, hanem saját magáért fogadta, miközben Jézus Krisztus valójában teljesen bűntelen volt! Ő, aki miattunk bűnné vált. Mert megváltásunkért „Isten elküldte tulajdon Fiát a bűn miatt a bűnös testhez hasonló alakban, hogy elítélje a testben levő bűnt, és hogy törvény által követelt igazságosság beteljesedjék rajtunk” (Róm 8,3-4). Rajtunk, nem Rajta! Szent Pál mondja: „Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye” (Zsid 9,28). És Szent János ezt mondja: „Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk” (1 Jn 1,7). Engesztelő áldozatát egyébként a próféták is megjövendölték: „A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5).
Wojtyla álokoskodása abból áll, hogy a keresztség szóról tartott kétszínű beszédében azt állítja, hogy Jézus, az Igaz a vérkeresztséget nem értünk, hanem saját magáért fogadta, miközben Jézus Krisztus valójában teljesen bűntelen volt! Ő, aki miattunk bűnné vált. Mert megváltásunkért „Isten elküldte tulajdon Fiát a bűn miatt a bűnös testhez hasonló alakban, hogy elítélje a testben levő bűnt, és hogy törvény által követelt igazságosság beteljesedjék rajtunk” (Róm 8,3-4). Rajtunk, nem Rajta! Szent Pál mondja: „Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye” (Zsid 9,28). És Szent János ezt mondja: „Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk” (1 Jn 1,7). Engesztelő áldozatát egyébként a próféták is megjövendölték: „A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5).
A december 30-i szerkesztői üzenetekben ezt írtam : »Amíg el nem olvastam Wojtyla, aztán Ratzinger „tanítását” Jézusról, nem értettem, miért kell azzal foglalkozni, ami egy keresztényt kereszténnyé tesz, nevezetesen, hogy Isten lett emberré, azaz Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia, valóságos Isten és valóságos ember, nem pedig egy ember lett Istenné – mikor ez hitünk legalapvetőbb tantétele. De aztán elolvastam Ratzinger „Bevezetés a kereszténységbe” című könyvének idevonatkozó részeit, illetve Prof. Siebel erről szóló tanulmányát és Myra Davidoglou most lefordított tanulmányát, és beleborzongtam: ezek az emberek nem csak eretnekek, de ami még ennél is rosszabb, aposztaták. És ezért nem tudnak megtérni, hiszen az aposztázia a megátalkodottság, a Szentlélek elleni bűn. És a zsinati szekta ezeknek az embereknek a szektája … nem csoda, hogy a világ úgy néz ki, ahogy, és hogy az Emberfia, ha újra eljön, alig fog találni hitet a földön….(Lk 18,8)«
Feltételezem, hogy még aki hajlandó is végigolvasni Myra Davidoglou ezen tanulmányát, még az is azt fogja mondani, hogy „ez túlzás, Wojtyla nyilván nem így értette, miért kell a kákán is csomót keresni, kiforgatni a szavakat, beleértelmezni olyasmit, amit Wojtyla nyilván nem akart beleérteni” stb. Aztán talán vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy „na és, még ha igaza is van ennek az írásnak, engem ez nem érdekel, engem ez nem érint, én továbbra is úgy gyakorolom a vallásomat, ahogy eddig, a fő, hogy én hiszem, hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember”.
Az első választ adóknak szeretném emlékezetébe idézni azt a tény, hogy amikor Ratzinger elérte 75. életévét, és az előírás szerint felajánlotta lemondását Wojtylának, alias II. János Pálnak, ő – mint köztudott – ezt nem fogadta el, mégpedig azzal az indokkal, hogy saját teológiáját Ratzinger teológiájára építette, vagyis az utóbbi támogatása nélkül nem tudná azt képviselni. Aztán arra is emlékeztetném őket, hogy Ratzinger „Bevezetés a kereszténységbe” című könyvében ugyanazok a gondolatok szerepelnek, mint Wojtyla fent idézett beszédében. És hogy Ratzingernek e könyvéről Kasper írt annak idején kedvező bírálatot, aminek legfőbb következménye kettőjük elvi barátsága lett. Kaspert Ratzinger ajánlására „szentelte” Wojtyla püspökké, mindazok után, hogy Kasper eretnekségeit már több ízben könyvben is megjelentette, azaz nyíltan képviselte. Ezen felül még arra is felhívnám a figyelmet, hogy Wojtyla tetteit: a Korán-csókot, a Mekka-felé való imádkozást, az Assisi-i szentségtörést stb. pont a fentebb taglalt tanrendszer magyarázza, teszi egyáltalán érthetővé! Csak ezzel a háttérrel: azaz ezzel a meggyőződéssel: Jézus nem Isten, követhet el valaki sorozatosan akkora szentségtöréseket, mint amiket Wojtyla és Ratzinger római szektavezérként elkövettek (illetve Ratzinger továbbra is elkövet).
Az első választ adóknak szeretném emlékezetébe idézni azt a tény, hogy amikor Ratzinger elérte 75. életévét, és az előírás szerint felajánlotta lemondását Wojtylának, alias II. János Pálnak, ő – mint köztudott – ezt nem fogadta el, mégpedig azzal az indokkal, hogy saját teológiáját Ratzinger teológiájára építette, vagyis az utóbbi támogatása nélkül nem tudná azt képviselni. Aztán arra is emlékeztetném őket, hogy Ratzinger „Bevezetés a kereszténységbe” című könyvében ugyanazok a gondolatok szerepelnek, mint Wojtyla fent idézett beszédében. És hogy Ratzingernek e könyvéről Kasper írt annak idején kedvező bírálatot, aminek legfőbb következménye kettőjük elvi barátsága lett. Kaspert Ratzinger ajánlására „szentelte” Wojtyla püspökké, mindazok után, hogy Kasper eretnekségeit már több ízben könyvben is megjelentette, azaz nyíltan képviselte. Ezen felül még arra is felhívnám a figyelmet, hogy Wojtyla tetteit: a Korán-csókot, a Mekka-felé való imádkozást, az Assisi-i szentségtörést stb. pont a fentebb taglalt tanrendszer magyarázza, teszi egyáltalán érthetővé! Csak ezzel a háttérrel: azaz ezzel a meggyőződéssel: Jézus nem Isten, követhet el valaki sorozatosan akkora szentségtöréseket, mint amiket Wojtyla és Ratzinger római szektavezérként elkövettek (illetve Ratzinger továbbra is elkövet).
A második választ adóknak pedig jó lesz emlékezetükbe idézni, hogy mint egy szervezet tagjai, nem vonhatják ki magukat e szervezet céljai, indokai, tettei, tanításai alól. Mint már egyszer írtam, a gyóntató pap nem oldozhatja fel azt, aki egy abortusz klinikán dolgozik, még akkor sem, ha neki semmi köze az ott zajló gyilkosságokhoz egészen addig, amíg a gyónó ott nem hagyja azt a klinikát. Közbe lehet vetni, hogy amíg valaki nem tudott ezekről a dolgokról, könnyebb volt a helyzete, és hogy jobb talán tudatlannak maradni, nem törődni az ilyesmikkel. Erre az a válasz, hogy a szentségtörések, az abuzusok, az Isten-gyalázások már olyannyira szembetűnők, hogy ezek elől senki nem fordíthatja el a tekintetét, nem nézheti tétlenül, ha Istent gyalázzák körülötte. Talán Isten ezért is engedte meg Bergoglio színrelépését, mert ettől kezdve végképp senki nem mondhatja, „mindebből én nem tudtam, nem láttam semmit”. És ha egy katolikus, legyen pap vagy laikus, olyasmiket lát, mint amik ma minden pillanatban történnek az újvallás körül, KÖTELESSÉGE utánajárni, hogy mik ennek az okai! És akkor rá kell bukkannia a fenti és hasonló leleplezésekre, melyek igenis, döntést követelnek tőle, ugyanúgy, ahogy az abortusz-klinikán dolgozótól is, akinek Isten szintén nem ad felmentést azzal az indokkal, hogy ő nem tudja, mit csinálnak a munkaadói! És ezért ezt Isten számon fogja kérni rajtuk!
A mostani római szekta már nem „pusztán” eretnek, hanem aposztata. És abban a helyzetben van, mint amiben Kelet-Németország, és az egész keleti blokk közvetlenül az összeomlása előtt volt – ahogy ezt például december végén a Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitung-ban Markus Günther újságíró megfogalmazta, vagy hozzá hasonlóan Roberto de Mattei tegnapi „Tangó a pápával” című cikkében, valamint az ateista Breno Altman, aki még az előző íróknál is keményebb ítéletet hozott a Brazíliában december 24-én az „Opera Mundi/Carta Maior“ oldalon megjelent Bergoglio ténykedését taglaló írásában. Többek között ezt írta: „Az argentin pápa … talán kevésbé erős, mint a II. Vatikáni Zsinat feje, de programja mélyrehatóbb és eretnekebb. … Ma elismerem, hogy a pápa forradalmat vezet a katolicizmusban, melyet planétánk haladó erőinek figyelemmel kell kísérniük és támogatniuk kell.”
Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején; hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron, dicsőséges és áldott Szűz, mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk; engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak, Amen.
A „La Voie” újságból németre fordította: Elfriede Meurer
(forrás: Einsicht 2001. június = e3102)
http://katolikus-honlap.hu/1402/myrad5.htm
