Minden idők szentmiséje, vagyis a római rítus hagyományos liturgiája a hit megőrzésének legfőbb bástyája. – A hit tökéletes megvallása elsősorban a hagyományos mise ünnepléséből áll.

A törvényi szövegek értelmezésének aranyszabálya kimondja, hogy e szövegeket mindig a törvényhozó szándékának megfelelően kell értelmezni és a gyakorlatban megvalósítani.
Bergoglio két utolsó dokumentumának – a 2021. július 16-i Traditionis custodes és az ehhez csatolt december 18-i előírások – objektív vizsgálatánál a törvényhozó szándékai teljesen egyértelműek, és így hangzanak: Montini reformált "miséje" a római rítus egyetlen formája, és az úgynevezett „hagyományos” misének lassan, de biztosan el kell tűnnie.
Bármennyire fájdalmas is ez, nem ér senkit meglepetésként, hiszen tökéletes összhangban van elsősorban Bergoglio, de közvetlen elődeinek tanbeli intervencióival is.

A liturgia imába foglalt dogma. Másképpen kifejezve, a mise a katolikus hit ortodoxiája, amit az Egyház hivatalos imája fejez ki a legjobban. Amikor V. Pius pápa 1570-ben a Missale Romanum, a római misét helyreállította (nem megreformálta), nem csak a számos megengedhetetlen újítás által szétforgácsolódott liturgikus egységet akarta helyreállítani, hanem a katolikus hit bástyáját akarta felépíteni az egyre inkább terjedő protestáns eretnekségek ellen, hiszen a hagyományos római mise a katolikus dogmák mindazon elemeit tartalmazza, amiket a protestánsok elviselhetetlennek tartottak. Más szóval kifejezve: Szent V. Pius pápa tudta, hogy a nép az e misén való részvétel által tarthatja meg legbiztosabban katolikus hitét.

Az ú. n. II: Vatikáni Zsinat óta, de Bergoglio alatt különösen nagy sebességgel, a katolikus dogmák szisztematikus lerombolásának vagyunk tanúi. Bergoglio Amoris laetitia körlevele, ami az újraházasodott elváltak számára megnyitotta az áldozást, három szentséget támadott meg egyszerre: a házasság, a gyónás és az Eucharisztia szentségét. A Pachamama megjelenése a Vatikánban a Tízparancsolat első, legfontosabb parancsát ásta alá. A legfelsőbb klérus által támogatott és egyre terjedő homoszexuális mentalitás a legelemibb természeti törvény ellen vét. Az 50 év óta folyó ökumenikus és vallásközi nyilatkozatok, ami összezavarja a híveket, nem mások, mint Isten nyilvánvaló megsértése.

Mi a célja mindennek? E kérdésre Pater Roger-Thomas Calmel (1914-1975), Szent Domonkos egyik neves fia és az igaz hit védelmezője, ezt a választ adta:
„Elcsábítva attól a csalóka vágytól, hogy egyszerű és tévedhetetlen eszközökkel megvalósítható az emberi nem vallási egysége, néhány, a legfontosabb hivatalokat betöltő prelátus azon dolgozott, hogy egy korlátok nélküli egyházat találjon fel, amiben minden ember, eleve felmentve azon kötelesség alól, hogy a világnak és a sátánnak ellene mondjon, mindennemű habozás nélkül szabadságban és testvériességben fog egyesülni. Dogmák, rítusok, hierarchia, sőt még az aszkézis is, ha úgy akarják, továbbra is megmaradhat a korábbi egyházból, csak az Úr által akart és a hagyomány által előírt védelem nélkül, és emiatt a katolikus életnedv, vagyis a kegyelem és szentség nélkül.”
Fel lehet tenni a kérdést: Nem volt elegendő a dogmák ledöntése, hogy az emberiség vallási egységének csalóka álmát meg lehessen valósítani, és egy korlátok nélküli egyházat fel lehessen építeni? A válasz: NEM – nem elég a dogmát dokumentumokkal, üzenetekkel, gesztusokkal és célozgatásokkal felhígítani és eltörölni. Mert mindez nem elégséges addig, amíg a liturgia ép, hiszen a liturgia az, ami a dogmát a leghívebben őrzi.
Luther nagyon jól tudta ezt, és ezért táplált engesztelhetetlen gyűlöletet a pápista mise iránt. Így mondta: „Az egész pápai rendszer a misére van felépítve, mint egy sziklára, kolostoraival, püspökségeivel, templomaival, oltáraival, papjaival, tanításával, vagyis mindenével. Mindez össze fog omlani, ha a galád és utálatos (katolikus) mise el lesz pusztítva.”

Montini liturgia-reformja a bástyát, amit a liturgia a dogma védelmére jelent, jelentősen meggyengítette, tán teljesen le is rombolta. Azóta nyomulnak be akadály nélkül a tévedések és az utálatosságok az egyházba. Mindazonáltal a hagyományos mise, bár erősen korlátozva, de mindezidáig megmaradt, és így a hit is fenn tudott maradni, mégha keveseknél is.
Ezek után nyilvánvaló, hogy utolsó és legfontosabb bástyaként, minden idők miséjét kellett lerombolni, hogy a dogma totális eltörlését végre elérhessék. Ezt a célt szolgálják Bergoglio legutóbbi dokumentumai, melyek Bergoglionak és társainak azt a szándékát követik, hogy a római rítus abból a liturgiából álljon, amit 50 évvel ezelőtt a zöld asztalnál találtak ki, és amit a jövőben egyetlen flepnivel fel lehet majd számolni.

Ezzel kapcsolatban utalni kell arra is, hogy Klaus Gamber (1919-1989) német liturgikus arra a kérdésre, vajon egy pápa megváltoztathat-e egy rítust, nemmel válaszolt, mert a pápa a liturgia (mint ahogy a dogmáknak is) őre és garantálója ugyan, de nem a tulajdonosa:
„Az Egyháznak egyetlen dokumentuma, még a kánonjog Codex-e sem, állítja kifejezetten, hogy a pápának, mint az Egyház legfelsőbb pásztorának, joga van a hagyományos rítust eltörölni.”
Gamber azt is megerősítette, hogy a Novus Ordo-t semmiképpen nem lehet római rítusnak nevezni, legfeljebb modern rítusnak: „Sokkal inkább Ritus Romanus-ról [a hagyományos miséről] beszélünk, amit szembe állítunk a Ritus Modernus-szal [a Novus Ordoval].”

Pater Calmel a modernistáknak minden idők liturgiája ellen indított legújabb támadásai láttán így óvta a katolikusokat [X. Pius Pascendi enciklikája után szabadon]:
„A modernizmus nem nyíltan támad, hanem alattomosan és rejtve, azáltal, hogy mindenütt tévedéseket terjeszt el. A modernista tekintélyek uralma előtt megvallott hit ezért azt jelenti, hogy mind a rítusokban, mind a tanban mindenfajta kétértelműséget vissza kell utasítani! Ez megköveteli a tradícióhoz való hűséget, mert a tradíció mind a dogmatikai definíciókban, mind a szertartások rendjében precíz, hű, megtámadhatatlan és megdönthetetlen.”

És mint egy prófétai látomásban, az elkövetkezendőkre és mindarra, ami most szemünk előtt játszódik le, ezt írta:
„Azon tekintélyek láttán, akik a hazugságot ennek legrosszabb formájában – a modernista formában – akarják ránk kényszeríteni, és egy olyan keresztény nép körében, ami az ő példanélküli szélhámosságuk által már úgyis teljesen meg van zavarodva, azonnal felismerjük, hogy az Egyházban, mint az igaz mise őrzőjében való hit teljes körű megvallása mindenekelőtt a minden idők miséjének celebrálásából áll. Ha igaz, hogy ez szenvedés nélkül nem lehetséges, akkor az sem kevésbé igaz, hogy az Egyház, melynek igaz miséjét bemutatjuk, pont ezzel a misével ad erőt nekünk e fájdalom bátorsággal és kitartással való elviseléséhez.”

Ezért biztosak lehetünk abban, hogy mindaddig, amíg legalább egy hagyományos misét valahol, netán a föld egyik elrejtett zugában bemutatnak, a katolikus dogma fennmarad, a hit fennmarad, mégha nagy szenvedések árán is – ahogy egykor a Boldogságos Szűzanya is egyedül őrizte az egész Egyház hitét a Kálvária dombon, a világ egyetlen oltárán.(forrás: www.katholisches.info – 2022. január 26.)

A fordító megjegyzése:
Cristiana de Magistris írásából két nagyon fontos megjegyzést emelek ki. Az első így szól: A törvényi szövegek értelmezésének aranyszabálya kimondja, hogy e szövegeket mindig a törvényhozó szándékának megfelelően kell értelmezni és a gyakorlatban megvalósítani. A második pedig így: A katolikus hit azt jelenti, hogy mind a rítusokban, mind a tanban mindenfajta kétértelműséget szigorúan vissza kell utasítani! Ez megköveteli a tradícióhoz való hűséget, mert a tradíció mind a dogmatikai definíciókban, mind a szertartások rendjében precíz, hű, megtámadhatatlan és megdönthetetlen.

Az első kijelentés gyakorlatilag megerősíti azt a véleményt, hogy a római szekta legkésőbb az ú. n. II. Vatikáni Zsinat óta menthetetlen, mert minden intézkedése azt célozza, hogy e rablózsinat eretnek tanításait a gyakorlatban teljes mértékben megvalósítsa, azaz a katolikus Egyházat felszámolja, miközben mindenétől megfosztja: tanításától, papságától, szentségeitől, liturgiájától, erkölcsétől, szellemiségétől, egyszóval: mindenétől – elsősorban isteni természetétől.
A második kijelentéssel a szerző valójában azt állapítja meg, hogy a Montini által bevezetett pap- és püspök-szentelések érvénytelenek – mégha ennek maga a szerző és a weboldal szerkesztője nincs is tudatában. Hiszen annak a mondatnak, amit ő Calmel atyától idéz csak egyetlen értelme lehet: Ha megváltoztatják a hagyományos szentelési rítusokat, akkor azok érvénytelenné válnak! Vagyis 1969 óta egyetlen embert sem szenteltek fel érvényesen pappá a zsinati szektában! Következésképpen mára már csak az 1969 előtt szentelt papok igazi papok! Ami azt jelenti, hogy kb. 78 évesnél fiatalabb pap már nincs római szektában, a világ előtt katolikusnak tekintett hivatalos egyházban!

Eugene Howson „Az apostoli jogutódlás és a szentelés szentségének válsága, és ennek hatása a katolikus Egyház hitehagyására a 20. században” címmel az Einsicht újság 1986/6 számában megjelent cikkében többek között ezt írta:
„Az ú. n. új római 'Pontificale', ami az állítólagos 'pap'- és 'püspök'-szentelések új rítusait tartalmazza, 1968. június 18-án lett promulgálva, és 1969. Húsvétvasárnapjától lett kötelezően bevezetve.
Azok között a változtatások között, melyeket az ú. n. II. Vatikáni Zsinat hozott létre, a papság eltörlése – a felszentelés rítusának megváltoztatása által – jár a legsúlyosabb következményekkel. Ez a sátáni rombolás egyike azoknak, amelyek a reformátorok listáján az első helyen állt. Ez valószínűleg még súlyosabb következményekkel jár, mint a szentmise szétzúzása. Amíg ugyanis a papság és ennek továbbadása a hierarchián belül tovább fennáll, addig annak a lehetősége is bármikor megvan, hogy a szentmise helyreállítása megtörténjen. [Magyarul: amíg léteznek érvényesen felszentelt papok, addig érvényes szentmisét is be lehet mutatni, akár úgy, miként ez Msgr. Vigano-val történt, aki érvényesen felszentelt pap, de csaknem 50 évig érvénytelen 'misét' mutatott be, és csak 80. életévéhez közeledve kezdte el újra az igaz szentmisét celebrálni.]
De a papság szétzúzásával a régi miserítus esetleges újrabevezetése puszta komédiává, szentségtörő csalássá válik, ami ma már sok helyen megtapasztalható, amikor olyan férfiak, akik Montini érvénytelen rítusával lettek 'pappá szentelve', a régi misét mutatják be!
Szerencsétlen módon a megmaradt katolikusok figyelme mindezidáig mégis jóformán csak a szentmise szétzúzására koncentrálódott.” E. Howson eme írásából további részletek is olvashatók magyarul a következő cikkben: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek” – Az új, Montini-féle rítusok érvénytelenségéről, németül pedig e témában írt mindkét tanulmánya teljes egészében fent van a honlapon.

A honlap 2014-től napjainkig nemcsak számos tanulmányt tett közzé a pap- és püspök-szentelések érvénytelenségéről, de más cikkekben is gyakran foglalkozott ezzel a rendkívül komoly témával. Többször olvasható volt már ezeken az oldalon az a megállapítás, amit a katholisches.info mostani cikke – tudva, vagy nem tudva – leírt: a szertartások megújított rendje nem biztosítja a szentségek, benne az egyházi rend, érvényes kiosztását!
Jellemző a mostani helyzetre, hogy az ú. n. tradicionalista tábor csakis Bergoglio régi mise ellen meghozott szigorú intézkedései ellen ágál, csak azok ellen lázít, és szervez harcot, de arról, hogy táboraikban már szinte egyetlen érvényesen felszentelt pap sincs, akik e misét érvényesen és ezáltal gyümölcsözően mutathatná be, egyszerűen nem vesz tudomást. Ez is hitük elkorcsosulását bizonyítja. Hiszen elsősorban rájuk vonatkozik E. Howson szomorú megállapítása: A régi mise bemutatása „puszta komédiává, szentségtörő csalássá válik, amikor olyan férfiak, akik Montini érvénytelen rítusával lettek 'pappá szentelve' mutatják azt be!”

Befejezésül álljon itt „A tanától megfosztott katolicizmus” – Az FSSPX három tévtanítása című cikkből egy részlet:
»Nagyon nehéz elhinni, hogy az Egyház és vele a világ így nézhet ki, ha a templomokban valódi szentségeket szolgáltatnak ki, ha a tabernákulumokban valóban jelen van Urunk Jézus Krisztus; Azaz, ha Isten kegyelme mindazokban dolgozik, papokban, hívekben egyaránt, akik a mai miséken megáldoznak (hiszen ezzel azt kellene elfogadni, hogy Isten kegyelme, a hit ereje – amiről azt mondta Urunk, hogy hegyeket képes megmozgatni – nagyon gyenge). Akkor már hihetőbb az a feltételezés, hogy a Szent Pál által említett valami, aminek el kell még tűnnie, hogy a gonoszság teljes mértékben kiteljesedjen, Urunknak a valóságos jelenléte volt a világ számtalan templomának tabernákulumában. És amikor a tabernákulumok üresek lettek (mert már nem volt több, illetve csak nagyon kevés érvényes pap) – Carl Pulvermacher atyát idézve – nem volt már semmi, ami a Sátán működését feltartóztathatta volna – így jutottunk el a tömeges hitehagyáshoz és az újpogányság mai, soha el nem képzelt diadalához.«
És egy másik A. Cekada írás befejező gondolata: »Amennyiben az új püspökök és papok valóban nem igazi püspökök és papok, akkor a legsúlyosabb probléma, amellyel a katolikusoknak szembe kell nézniük, elsősorban nem is az üres pápai szék. Hanem az üres tabernákulum, azaz AZ ÜRES TABERNÁKULUMOK.«

Az ú. n. tradicionalistáknak arra a - jogosnak tűnő, de mégsem jogos - szokásos felvetésére, hogyha mindaz igaz, amit a szedesvakantisták állítanak, akkor ez ellentmond Urunk azon ígéretének, miszerint az Egyház örökké fennmarad, márpedig ilyesmi nem lehetséges, bemásolom ide Louis de Wohl 1958-ban megjelent, Szent Benedekről szóló „Isten fellegvára” című könyvének e részletét:
„ - Micsoda idők, Benedek! Mennyire előbbrevaló a szent dolgokról gondolkodni és elmélkedni, még ha az a hajlék, ahol élünk le is omlik.
- Az Egyház nem pusztulhat el. A mi Urunk megígérte.
- Igaz, fiam, de az Egyház akkor is létezne, ha csupán te meg én maradnánk benne, hogy a többi lelket visszatérítsük.”
És ezzel a gondolattal vissza is érkeztünk Cristiana de Magistris írásához, azaz annak zárógondolatához: „Ezért biztosak lehetünk abban, hogy mindaddig, amíg legalább egy hagyományos misét valahol, netán a föld egyik elrejtett zugában bemutatnak, a katolikus dogma fennmarad, a hit fennmarad, mégha nagy szenvedések árán is.”

http://www.katolikus-honlap.hu/2201/mise.htm