Olvasmány:
Ez 36,26-27: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.”
A prédikáció témájául szolgáló szentírási szöveg:
ApCsel 2,1-13: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen
mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha
csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat,
ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és
leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és
különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra
indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben,
az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg
verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén
hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva
kérdezgették: "Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan
hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek,
elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak,
Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli
részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták,
krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy
tetteit." Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: "Mi lehet ez?"
Mások gúnyosan megjegyezték: "Teleitták magukat édes borral."”
Pünkösdkor valami egészen rendkívüli dolog történik. Pünkösd előtt Jézus
együtt volt tanítványaival, de Pünkösd után a Szentlélek személyében
van jelen tanítványaiban. Ha a Jézussal való személyes kapcsolatról
beszélünk, akkor arról szólunk, hogy ez a Jézus nem valahol messze, a
mennyben ül az Atya jobbján, nem is mellettünk áll valahol, hanem valóságosan bennünk lakozik a Legméltóságosabb Szentháromság harmadik személye, azaz a Szentlélek által. És a Szentlélek által belülről változtat meg, alakít át minket.
Ez a helyzet, ami kétezer évvel ezelőtt vette kezdetét, valami egészen
új, egészen egyedülálló, egészen páratlan. És ez az, amiről a
bevezetésben Ezekiel próféta is beszél. Isten azt mondta a próféta által
népének: Kiveszem belőletek a kőszívet és hússzívet adok nektek. Új
lelket oltok belétek, ami képessé tesz benneteket arra, hogy
parancsaim szerint éljetek, betartsátok törvényeimet és azokhoz
igazodjatok.
A
kőszív, amiről Isten beszél, az elbukott, a bűnben megdermedt szív, ami
az Isten ellen való állandó lázadásban és ellenkezésben él, ami nem
teljesíti Isten akaratát, vagy ha mégis, akkor csak fogcsikorgatva, és
nem szeretetből. A kőszívű ember nem, vagy csak nagyon keveset akar
Istenről hallani és beszélni, és nem akarja Istent meghallgatni. Nem
tűri, hogy neki Isten bármit is előírjon. És aki ennek következtében
engedetlen, konok és csökönyös, hideg, merev, mint a kő – végereményben
élettelen, halott.
Ha
azonban az ember valóban megtér Istenhez, akkor Isten kiveszi belőle
ezt a régi kővé dermedt élettelen szívet, és egy új hússzívet ad neki. A
hús kifejezést helyesen kell értelmeznünk. A Bibliában a "hús"
rendszerint negatív értelemben fordul elő, és evilágit, önzőt, Istennel,
a lelkivel szembenálló lelkületet ír le. De Ezekielnél e helyütt
kifejezetten mást jelent: Szemben az élettelen kőszívvel itt egy élő,
érző, szellemi szívről van szó, amiben a Szentlélek lakik és működik,
ami nem halott, és nem rideg Isten szava iránt. Olyan szív, amit a
Szentlélek tölt meg vérrel, ami a Szentlélek által dobog.
És Isten e bejelentés után rögtön ezen átalakulás legfontosabb következményeit is felsorolja.
Mindig újra elmondom, hogy a Bibliában nem csak az a fontos, amit elmond, hanem az is, amiről nem beszél. És a Biblia ezen a helyen határozottan nem beszél jövendölésről, nyelveken való beszédről, se gyógyulásokról, se külsődleges csodatettekről. Ezek helyett Isten itt a lehető legnagyobb csodáról beszél, nevezetesen arról, hogy egy szív bizalomteljesen Isten akaratába helyezi magát, és szíves örömest teszi Isten akaratát. A Szentlélekkel betelt emberi szívnek, azaz Pünkösd ünnepének ez a mindent felülmúló, döntő csodája.
Jézusban és Jézus által megújított életünkben a döntő csoda az, hogy Isten „parancsai szerint élünk, és betartjuk törvényeit és hozzájuk igazítjuk” életünket, és azt tesszük, ami Isten akarata. És mindezt nem fogcsikorgatva, hiszen mi végülis jámborok és keresztények vagyunk, és be kell tartsuk a parancsolatokat, vagy legalábbis úgy kell tennünk, mintha betartanánk, hanem mert megbízunk Benne, szeretjük Őt bensőnkből őszintén. Nem kényszerből, nem nyomásra tesszük ezt, hanem azért, mert egy Isten Lelkétől megújított szívnek ez a belső szükséglete, a saját igénye.
Rendszeresen kapok olyan leveleket, melyekben súlyos és nyilvános bűnben élő emberek arra kérnek, hogy áldjam meg őket és bűnös kapcsolatukat, hiszen ők szeretik Jézust, és Istennek valamilyen módon az ő kapcsolatukat is meg kell tudni áldania. És nekem azt kell válaszolnom, hogy ez nem így működik. Hogy Isten áldása se a bűnös emberekre, se a bűnös kapcsolatokra nem száll le. Isten áldása olyanokra száll le, akik minden gyengeségük és bűnösségük ellenére határozottan eldöntötték, hogy szakítanak bűnös életükkel, és véget vetnek bűnös kapcsolataiknak. És csak az, aki ezt megteszi, szereti őszintén Istent. Aki erre nem hajlandó, az ugyan bebeszélheti magának, hogy szereti Istent, a valóságban azonban nem Őt, hanem saját önfejűségét szereti. És az önfejűség nem Istennek tetsző dolog.
Az
Ezekiel prófétánál felolvasott ígéret valójában és elsősorban a
választott népnek, Izraelnek szól: Isten népének lelki megújulásáról
beszél. A fentebb idézet versek előtt Isten elmondja, hogy miért szórta
szét népét a pogányok közé: Ez 36,17-25: „Emberfia, Izrael háza a saját
földjén lakott, de beszennyezte életmódjával és tetteivel. … Ekkor
rájuk zúdítottam haragomat a vér miatt, amelyet ontottak az országban,
és a bálványok miatt, amelyekkel tisztátalanná tették (az országot).
Szétszórtam őket a népek közé, és szétszélesztettem az országokba.
Életmódjuk és tetteik szerint ítélkeztem fölöttük. A népek között, ahova
kerültek, megszentségtelenítették szent nevemet, hiszen azt mondják
róluk: "Ez az Úr népe, mégis ki kellett az ő földjéről menniük." De
tekintettel voltam szent nevemre, amelyet Izrael háza
megszentségtelenített a népek között, ahová került. Ezért mondd meg
Izrael házának: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nem miattatok teszem ezt, Izrael háza, hanem szent nevemért,
amelyet megszentségtelenítettetek a népek között, amelyek közé
kerültetek. Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek
között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a
népek, hogy én vagyok az Úr – mondja az Úr, az Isten –, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.
Kivezérellek benneteket a népek közül, összegyűjtelek minden országból
és visszaviszlek saját földetekre. Akkor majd tiszta vizet hintek
rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden
bálványtól megtisztítalak benneteket.”
Isten tehát nyomatékosan figyelmezteti népét: Ne képzeljétek azt, hogy
miattatok hozlak ki benneteket az idegen népek közül, hogy miattatok
segítek nektek ismét. Nehogy arra a gondolatra jussatok, hogy mindez
miattatok történik. Saját nevemért teszem. Mivel ti a választott népem
vagytok, és a pogányok – úgymond – egy kalap alá vesznek benneteket
velem, tennem kell valamit, hogy céljaimat veletek együtt érjem el. Hogy
a népek, amikor benneteket látnak, felismerjenek engem. Hogy a pogány
népek felismerjék, hogy én vagyok az Úr, kihozlak benneteket közülük,
összegyűjtelek benneteket minden országból, és újra országotokba
viszlek.
Isten e szavakkal
ígérte meg, hogy a végidőkben választott népét újra összegyűjti és
visszavezeti hazájába; mely esemény az Ezeréves birodalom előtt
következik be, és napjainkban immár 70 éve tart. [Izraelnek, mint
népnek a megtérése pedig csak ezután, az Ezeréves birodalom alatt következik be – erről Tscharntke pásztor 2021. január 17-i prédikációjában beszélt.]
Ezekiel
próféta könyvének e jövendölését nem lehet csak úgy Jézus népére
értelmezni. Ha az egész 36. fejezetet elolvassuk, akkor látjuk, hogy
Isten teljesen nyilvánvalóan választott népéhez szól, amit korábban
szétszórt az idegen népek közé, és nem lelki, hanem nagyonis evilági, a
végidőkben megvalósuló eseményekről beszél.
De mivel Izrael visszautasította Messiását, az üdv és az ígéret először
nem nekik, hanem a föld többi népének szól, nem Izraelhez, hanem a
pogányokhoz. Ily módon rajtuk teljesedik be először, amit Isten
eredetileg választott népének ígért meg. Jézus közössége kapja meg a
Szentlelket, Jézus közössége [az Egyház] alakul és szilárdul meg előbb,
hogy a Szentlélek erejével felfegyverkezve hatalmas és hatékony tanúságot tehessen a világban.
Jézus mondta: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és
tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt
egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)
Jézus eme szavai adják a mai prédikáció témáját: Isten ereje – és nem a földi hatalmasságok – határozza meg a történéseket, szabja meg a törvényeket, állítja fel a mércéket.
A
tanítványok Jézus szavaiban bízva vártak imádkozva Mesterük
mennybemenetele után Jeruzsálemben az Utolsó Vacsora termében: Ez volt a
kiinduló bázis, ami az Ószövetség ígéretein nyugodott, és amit Jézus
szavai erősítettek meg.
Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben, miután idézi
Jézus szavait, és beszámol a tanítványok várakozásáról, semmi olyasmit
nem mond, ami arra utalna, hogy az apostolok az imán kívül bármi mást,
különleges dolgot tettek volna, hogy magukat felkészítsék a Szentlélek
fogadására. Hogy csak a szokásos módjukon imádkoztak, vagy
várakozásteljesen és nagy bizakodással, nem tudjuk, mindazonáltal az
egész helyzet, és kiváltképp korábbi viselkedésük arra enged
következtetni, hogy inkább bizonytalanul és félősen várták, hogy
bekövetkezzék az, amit Mesterük ígért nekik. Biztosan nem hangos
énekléssel és órákon át tartó zajos dicsőítéssel várták a Szentlelket.
Az egyházi énekek, himnuszok éneklése, a könyörgések természetesen hozzá
tartoznak az imádságos lelkülethez, ünnepi előkészületekhez, de az
ember maga nem tudja és nem is képes a Szentlelket és Isten egyéb
ajándékait kierőszakolni. A Szentlélek eljövetele és befogadása nem a mi
művünk, nem a mi jámbor igyekezetünk következménye. Isten Lelke úgy és
ahhoz jön, ahogy és akihez Isten küldi. Ez mindig Isten határozza meg.
Isten többnyire, pláne a mi szemszögünkből nézve, spontán és váratlanul
érkezik. Anélkül szól hozzánk, hogy mi tennénk ezért valamit. Miként
tette ezt Mózessel az égő csipkebokorból. Mózes gyanútlanul legeltette
nyáját, és azon csodálkozott, hogy milyen furcsa, hogy az a bokor ég, de
nem porlad el (v. ö. 2 Móz 3,1 ff.)
Isten
tehát általában váratlanul érkezik, olyankor, amikor az ember nem
számol vele. Ezért mondta Urunk Jézus Krisztus követőinek, hogy legyenek
éberek és figyelmesek (ld. Mt 25,13) – Ez a figyelmeztetés napjainkban
különös fontossággal bír. Hiszen, mint tudjuk, a láthatatlan világban
két erő működik: és e két erőnek a föld feletti uralomért vívott harca
éppen napjainkban éri el eleddig soha nem tapasztalt tetőpontját.
Naponta kapok leveleket és telefonhívásokat, melyekben az emberek azt
panaszolják, hogy mennyire szenvednek a Gonosz hatalmától. Úgy érzik,
hogy tűrőképességük határához értek. És sokan közülük mégis azt hiszik,
hogy a jó oldalon harcolnak: ez napjaink igazi drámája. Mert ezek az
emberek nem fogják fel, hogy valójában a sötétség oldalán állnak. Ez nem
evilági erkölcsi kérdés, illetve ítélet, hiszen sokuk tényleg úgy
gondolja, hogy nemes szándék vezérli. Mégis, valójában a Gonosz tereli
és irányítja őket. Bizonyos élmények hatására hagyják magukat a Sátántól
befolyásolni és vezérelni.
A Biblia szerint ez a jelenség a végidő egyik egészen tipikus jele.
(lásd 2 Tessz 2,9-12: „Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő
tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is,
azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság
szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket
az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így
azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük,
mind ítéletet vonnak magukra.” – Jel 13,12-14: „Az első vadállatnak
minden hatalmát gyakorolta a jelenlétében. A földet és lakóit rávette,
hogy boruljanak le az első vadállat előtt, amely kigyógyult halálos
sebéből. Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az
égből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtévesztette a
csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett. Rávette a
föld lakóit, hogy emeljenek szobrot a vadállatnak.”)
Szent Pál és Szent János tehát világosan figyelmeztet arra, hogy e
különös jelenségek a Sátántól származnak. Ráadásul az Isten és a Sátán
"jelei" közötti különbség nagyon világosan és könnyen felismerhető.
Ennek a különbségtételnek sok köze van pünkösdi témánkhoz. Jézus,
a Szentlélek és Mennyei Atyánk akkor közelednek felénk, ha Isten
igéjét olvassuk, parancsainak engedelmeskedünk, és alázattal
imádkozunk. Ha életünket bizalommal az Ő kezébe helyezzük.
Nem lehet elég sokszor és elég nyomatékkal elmondani, hogy itt nem meditációról vagy érzelmekről van szó, hanem akaratunk egyszerű, de egyértelmű döntéséről. Isten ezt kérdezi: Akarsz-e velem élni? Amire a megszólítottnak világos igennel vagy nemmel kell válaszolnia – és pont. Ez
egy teljesen józan és világos döntés az ember részéről. Isten senkit
nem manipulál, senkit nem fog a vele való kapcsolatba trükkökkel
becsalogatni. Csak a lényeget kérdezi, amire ugyanolyan egyszerű és
egyértelmű választ vár.
Technikákkal
és meditációkkal nem lehet Istenhez férkőzni. Ezekkel a praktikákkal a
sötétség szellemei közelednek felénk, de semmi esetre sem Isten
szelleme. (Meditáció alatt ehelyütt nem az intenzív magunkba szállás,
Isten igazságaiba, szavaiba való elmélyedés értendő, hanem a keleti
típusú meditáció.) Sátán csak arra vár, hogy az ember ajtót nyisson
neki, és a keleti típusú meditáció egy ilyen ajtó: Ezen az ajtón
keresztül a Sátán és démonai közlekednek, nyomulnak az ember lelkébe. A
meditációban az ember, a hipnózishoz és a szuggeráláshoz hasonlóan,
többé-kevésbé kikapcsolja a tudatát. Ez olyan, mintha egy autóvezető
átadná a kormányt egy idegen szellemnek.
Ugyanennyire veszélyesek az érzésekre ható dicsőítések is, melyek arra
szolgálnak, hogy a résztvevők felfokozott hangulatba kerüljenek. Miként
ez a karizmatikus közösségekben történik, ahol az emberek beleéneklik
magukat, másokat pedig belemanőverezik az ilyen érzelemtől túlfűtött,
csaknem tudattalan állapotba. Ezek a praktikák nagymértékben
hasonlítanak már a pogány szertartásokhoz.
A
valódi Isten-dicsőítés szándékosan, tudatosan és egyszerűen fordul
Isten felé, így dicsőíti Isten nevét és adja meg Neki a tiszteletet.
Isten Lelke a tudatánál levő emberhez közeledik.
A meditáció és más keleti praktikák sajnos keresztény körökben is
nagyon elterjedtek; Az ezoterika a maga számtalan válfajával mára már
meghódította egész Európát, olyannyira, hogy az egykor keresztény
országokban ezerszer, talán tízezerszer is több követője van már, mint
hívő keresztény. Holott aki e módszerekkel akarja a gonoszt e világban
legyőzni, bármilyen jó vagy kevésbé jó szándékkal, az az ördögöt
Belzebubbal akarja kiűzni (v. ö. Lk 11,15), ami nem fog sikerülni, és
amivel valójában csak a sötétség hatalmát erősíti meg.
Isten
nem lopódzik be tudatunk mellett az életünkbe, Ő teljes világosságban
jön és teljes világossággal működik bennünk. Ahol köd van, ott mindig a
sötétség erői működnek. Ez ráillik a mostani időkre. Még soha
nem volt olyan nagy köd, sőt, szándékos ködösítés, mint napjainkban.
Az interneten, az okos-telefonokon, a médián keresztül a Sátán ködje
árasztja el a világot.
Ezzel ellentétben Isten Lelke maradéktalanul elfújja a ködöt, és teljes világosságot teremt.
A
Biblia mondja, hogy „az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja” akkor jön el,
amikor Isten szava beteljesül: „a végső napokban kiárasztom lelkemet”,
azaz amikor Pünkösd napja betelt (v. ö. ApCsel 2,17-21).
Ez mindenekelőtt egy időpont megadása. A Pünkösd szó „ötvenedik napot”
jelent, amíg az 50 nap letelik. Húsvét után Pünkösdig ugyanis pontosan
50 nap telik el. Húsvét után 40 napon át Jézus rendszeresen megjelent
tanítványainak, a 40. napon felment a mennybe, és ettől kezdve 10 nap
múlt el Pünkösdig.
Izrael
is e napon ünnepelte három nagy ünnepének egyikét. Mózes törvénye
szerint Izrael népének 50 nappal a Pászka ünnep után kellett a
„hetek-ünnepét” megülnie, a hétszer hét nap utáni első napon: Ez a nap
pontosan az 50. nap Húsvét után. Mózes 3. könyvének 23. fejezetében ez
olvasható: „A szombat utáni naptól, amelyen bemutattátok az áldozati
kévéket, számoljatok hét teljes hetet. Számoljatok ötven napot a hetedik
szombat utáni napig, és akkor mutassátok be az Úrnak az új kenyér áldozatát.” (3 Móz 23,15-16) – Ez a nap, az „első kenyér napja” az új termésért tartott hála ünnep volt.
Nem véletlen, hogy a keresztény Pünkösd ünnepe is erre a napra esik.
Annak idején a zsidók ezen a napon gyűjtötték be a föld termését és
vitték a pajtákba. A keresztény Pünkösddel a lelki aratás
kezdődik el, az az időszak, amikor Jézus tanítványai emberhalászokká
válnak, és lelkeket gyűjtenek és mutatnak be az Úrnak.
Vannak olyan keresztény felekezetek, akik a zsidókhoz hasonlóan a szombatot ünneplik meg. Holott teljesen egyértelmű, hogy az Úr napja a hét első napjára, vagyis vasárnapra esik. Jézus ezen a napon, a hét első napján, vasárnap támadt fel, Jézus ezen a napon, a hét első napján, vasárnap küldte el a Szentlelket, és ezen a napon, a hét első napján, vasárnap születik meg Jézus Egyháza. És Mózes 3. könyvében láthatjuk, hogy Isten már 1500 évvel Jézus kereszthalála előtt úgy rendelte el, hogy ez az ünnep a hét első napjára essen. Vagyis a vasárnapot, mint az Újszövetség ünnepét maga Isten vezette be – természetesen hosszú előkészítés után.
Ebből
az ószövetségi „Hetek ünnepéhez” való kapcsolódásból is kitűnik, hogy
az Újszövetségben az üdvtörténet nem valami egészen új úton halad
tovább, hanem minden új egy réginek a folytatása és betetőződése. Isten
az Újszövetség ünnepeit szisztematikusan kapcsolja egybe az Ószövetség
nagy ünnepeivel. A Pászka ünnepéből lesz Nagypéntek és Húsvét, a Hetek
ünnepéből Pünkösd.
Bár az
Újszövetség történései előképekben megjelennek az Ószövetségben,
mindaz, ami Jézus megtestesülése után valóságosan megtörténik, messze túlszárnyalja az elképzeléseket, messze túlszárnyal minden megelőzőt.
Ha a
Biblia arról beszél, hogy egy idő betelt, akkor ez azt jelenti, hogy
egy, az Isten által kezdetektől meghatározott időpont elérkezett. Isten
már a világ teremtésekor meghatározta Pünkösd eljövetelének idejét. Pünkösddel
olyan korszak kezdődött el, melyben sokkal jobban, mint korábban
bármikor, nem az emberek lehetőségei és képességei, hanem Isten maga
határozza meg a mércéket [azaz mindent, ami történik, mind az
egyének, mind a közösségek életében, Isten ereje és akarata hoz létre,
enged megtörténni].
Ehelyütt egy újabb félreértést kell tisztázni: Egyes prédikátorok,
köztük az amerikai Robert Schuller a maga kristály katedrálisával, azt
tanítják, hogy amit az ember el tud képzelni, azt meg is tudja csinálni.
Arra buzdítják a követőiket, hogy olyan nagyot álmodjanak magukba,
amibe Isten belefér. Nem, ezek a hamis "igehirdetők" tévednek és másokat
is tévedésbe visznek: Nem az ember a maga fantáziájával és pozitív
gondolkodásával az a hős, aki meghatározza a méreteket, és Isten
cselekedeteit saját pozitív gondolkodásával egyáltalán lehetővé teszi és
megvalósítja. Ez a pozitív gondolkodás összes variációjával egy borzasztó és veszélyes tévtanítás, ami sajnos már a keresztény világba is beszivárgott. Nem,
nem mi hozunk létre bármit is pozitív gondolkodásunkkal, hanem Isten
működtet és határoz meg mindent az Ő nagyszerű ígéreteivel és hatalmas
tetteivel.
Gondoljunk csak Húsvét vasárnapjára: Vajon milyen nagy pozitív
gondolkodással mentek az asszonyok, köztük Mária Magdaléna, Jézus
sírjához? Nullával, kevesebb, mint nullával, sőt, a legmélyebb
elkeseredéssel és szomorúsággal. Tehát, mivel az asszonyok nem
gondolkodtak elég pozitívan, Jézus nem tudott feltámadni?! – micsoda
tömény ostobaság, nem is érdemes erről többet mondani.
Nem
általunk, nem a mi erőfeszítésünkből, nem a mi akaratunkból történnek a
dolgok, hanem Isten ereje irányít és határoz meg mindent. És ezért nem
kell erőlködnünk, hogy jámbor gondolataink legyenek, hatalmas ideáink,
fantasztikus álmaink, amiket megvalósíthatunk, mert ez csak
görcsösséghez vezet. Ellenkezőleg, lehetünk levertek és csüggedtek.
Kúszhatunk földig alázva az Úrhoz és a kereszthez, és ott mondhatjuk:
Uram, segíts, mert nem bírom tovább. Ez teljesen megváltoztatja a
helyzetet; nem kell hősöknek lennünk. Egészen szerencsétlen, csüggedt, levert, széttaposott férgek lehetünk, akik mennek, hogy segítséget könyörögjenek az Úrtól.
Ugyanakkor azonban az ígéreteire is emlékeztethetjük Őt, mondván neki:
„De, Uram, Te mondtad, és én most teljes gyengeségemmel a Te ígéretedre
hivatkozom, és ennek alapján azt várom Tőled, hogy megtegyed, amit
ígértél.”
És ez az, ami Pünkösdben annyira fontos. Isten
az, aki cselekszik: következésképpen nem a mi adottságainktól, nem a
mi képességeinktől, nem a mi jámborságunktól, nem a mi hitünk
erősségétől, hanem Isten erejétől függ minden. Isten az
igehirdetésben sincs intelligens, teljesítőképes emberekre utalva. De
aki engedelmeskedik Istennek, és magát a rendelkezésére bocsátja, az
ugyanannyira jól és ugyanakkora erővel és ugyanannyi áldással működhet,
mint a legintelligensebb szónok – nem a maga, hanem a Szentlélek
erejéből. (v. ö. Mt 10,19-20)
Wilhelm Busch (1832-1908) protestáns német prédikátor, rajzoló és író mesélte el a következő történetet: Egy alkalommal fiatal emberek előtt tartottam beszédet, ami után olyan parázs vita alakult ki a kereszténységről, hogy egyre nehezebbé vált uralnom a helyzetet. A jelenlevők többsége visszautasította a kereszténységet, és csak gúnyolódott rajta. Már egy idő óta láttam, hogy közülünk is jelentkezik valaki hozzászólásra. Ismertem őt: buzgó keresztény fiatalember volt, de nem kifejezetten éles elme, és elég rossz előadó. Attól féltem, hogy blamálni fog minket, ezért, bevallom, szándékosan nem vettem tudomást jelentkezéséről egészen addig, amíg megtehettem. De aztán nem volt mit tennem, és engedélyt adtam neki a szólásra. Kijött a pódiumra, és néhány szót mondott mindössze, ezzel a tartalommal: „Magasztalom a kegyelmet, ami üdvöt szerzett nekem.” – A teremben halotti csönd állt be. Senki nem akart többé mondani semmit, és ezzel az előadás véget ért. Hazafelé menet azon gondolkoztam, mi is történt tulajdonképpen: És ekkor eszembe jutott ez a mondat: „Az ember Isten Lelkével eltelve hatalommal felruházva beszél Isten üdvösségéről Jézusban.”
Vannak emberek, akik nem különösen intelligensek és vannak, akik intelligensek. De az utóbbiaknak semmi okuk, hogy erre büszkék legyenek. Intelligenciájuk nem az ő érdemük, hanem Isten ajándéka. És akinek kevesebb értelem jutott, az se keseredjen el, ne panaszkodjon emiatt. Isten őt is ugyanúgy felhasználhatja, ő is működhet, dolgozhat Isten országáért, ha hagyja magát Isten Lelkétől vezetni. Ahol Isten Lelke működik, ott nem az adott embertől, hanem mindig és minden Isten Lelkétől és az Úr erejétől függ.
És
Isten Lelkének hatalmas erejű működése Pünkösdkor indult el
Jeruzsálemből. „Egyszerre heves zúgás támadt az égből, mintha szélvész
közeledett volna”. Nem lágy szellőcske, ami ott fújt, nem kellemes puha
meleg, politikailag korrekt fuvallatocska. Ez a pünkösdi szél sokkal
inkább viharos szél volt. És a ház belsejében fújt, ahol normális szél
nem is fújhat. És ez a szél mégis valóságos volt. Közvetlenül Istentől
jött. És fura módon nem csak a házban levők, hanem a házon kívüli
emberek is meghallották. És „amikor ez a zúgás támadt”, annyira
megdöbbentette az embereket, hogy pillanatokon belül „nagy tömeg
verődött össze”.
A tévében
többször láthattunk már hatalmas szélviharokat, tornádókat, melyek
fákat csavartak ki, házakat döntöttek romba. De a Szentlélek e
zúgásához képest mindezek pusztán ártalmatlan szellők. Mert
Isten Lelke az ember belsejét ragadja meg. Gyökerestől kitépi és
kiragadja az embert régi szokásaiból. A bűnben való életből, az
önelégültség csalóka talajából. Ebből rántja ki az embert és ülteti be
Jézus Krisztus megváltásának talajába. Ez a szél tehát nem csak ledönt
és lerombol, hanem mindenekelőtt felépít és életet ad. Valódi életet.
Ehhez persze először minden Istennek nem tetsző dolgot ki kell rántson
és el kell pusztítson az emberben. Így volt ez már az ószövetségi próféták idejében is: Isten őket is megtisztította előbb, és csak utána küldte őket a nép közé.
Mert
Isten Lelke nem cukros mázzal csalogatja és locsolgatja a bűnösöket,
akármennyire is vágynak erre sokan. És az ilyen emberek egyre többen
vannak, az ú. n. vallásos közösségekben is. Ezek úgy gondolják, hogyha
ők hajlandók Jézushoz menni, akkor elvárhatják Tőle, hogy Ő tárt
karokkal fogadja őket olyannak, amilyenek. Hogy Jézusnak ne legyenek
elvárásai, ne támasszon velük szemben semmilyen igényt. Hanem legyen
boldog, amiért hajlandók hozzá jönni, és pátyolgassa őket.
Ez azonban nem így működik. Isten
Lelke kiszakítja az embert a bűn és a halál szolgaságából. Gyökerestül
tépi ki addigi megszokott közegéből. És az Istennel való közösségbe
ülteti át – ez egy fundamentálisan teljes változás.
Ezt teszi a keresztség is. A keresztségben a régi embert szimbolikusan
alámerítik a vízbe, hogy a régi bűnös énje megfulladjon, és az új ember
egészen tiszta legyen.
Ez
a különbség az igazi és az álmegtérés között is: az utóbbiban a
megtisztulás nem hatja át az embert, csak a felületen marad. Csak
eltakarja, de nem írtja ki a bűnt. De ha a Szentlélek ereje ragadja el
és változtatja meg az embert, akkor az ő régi énje nem csak külsőleg kap
tisztább borítást, hanem a régi belseje – képletesen szólva – kerül a
kukába, a keresztre feszített Jézussal a keresztvízben megfullasztva.
És a Jézusban való hitben új ember támad – hófehérre mosva. Nem
felületesen, hanem Jézus vérével mélyen átitatódva.
És
hogyan jött el a Szentlélek? A Biblia e szavakkal írja le ezt a
rendkívüli eseményt: „Lángnyelvek jelentek meg a tanítványokon
szétoszolva.” – Az ilyen és ehhez hasonló látható jelek az első századok
elteltével egyre ritkábbak lettek. – Véleményem szerint az üdv
elérésének egyik legnagyobb ellensége a különleges jelekre és érzelmekre
való áhítozás. Sokan, sőt egyre többen úgy gondolják, hogy aki
keresztény lesz, annál különleges érzéseknek kell fellépni. Bár Isten
természetesen ezt is megteheti, de általában csak kivételes esetekben
tesz ilyet. Miként a prédikáció elején már mondtam, a
megtérés egy teljesen józan racionális történés. Isten kérdez, és az
ember tudatosan, szabad akaratából válaszol. De eközben nem kell semmit
sem éreznie. – Mit kellene éreznie az embernek, ha
közjegyzőhöz megy, hogy aláírjon egy házvásárlási szerződést? Talán
örül, talán nem, talán ideges, talán nyugodt, hogy házat vásárolt. De
akár így, akár úgy, érzelmei semmilyen kihatással nincsenek arra, hogy a
szerződés érvényes-e vagy sem, hogy azt mindenki aláírta a jogi
előírásoknak megfelelően vagy sem. A szerződés-aláírás egy teljesen
racionális, érzelmektől mentes, azoktól semmilyen módon nem befolyásolt
történet. És ugyanígy történik, amikor valaki igennel válaszol az Úr
hívó szavára.
Jézus
a kereszten már réges-régen igent mondott a megtérő bűnösnek. Sőt,
Isten könyvében már a kezdetektől minden üdvözülő neve fel van írva.
(v. ö. Jel 13,8; 17,8; 20,15; 21,27: „Nem jut oda be tisztátalan, sem
gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány
életkönyvébe.”) – Isten már régen beírta azok nevét a könyvébe, akikkel
együtt akar élni a mennyországban. Azokét, akik hagyják magukat Általa
megmenteni, akiknek Ő ad erőt és vigaszt. Nekünk nem kell Istent
kegyelemre hangolni, hiszen Ő maga a kegyelem. Nekünk csak igent
kell mondanunk, és eközben semmit nem kell éreznünk. Egyszerűen csak
tudatosan, becsületesen döntenünk kell, Ő vagy a Sátán;, az Igazság és a
Jóság, vagy a bűn és a halál. Akik Őt választják, akik az Ő nevében
bíznak, azoknak Isten megadja az istengyermekség kegyelmét. Ezt Ő maga
ígérte meg. És én hiszek neki. Nem az érzelmekre hallgatok, hanem az Ő
szavára.
Isten minden emberrel másképpen bánik, de azért általánosságban kijelenthető, hogy Isten rendszerint csak az egészen fontos útelágazásokon küld látható jeleket, például Pünkösdkor ezeket a furcsa lángnyelveket. A tűz sokszor Isten jelenlétének jele. És mint minden tisztátalan elpusztítója a tűz Isten szentségének is szimbóluma. Azután ezek a lángnyelvek szétoszlanak, és egyenként ereszkednek le a tanítványokra. Ez azokat a különböző nyelveket is jelentheti, melyeken ezt követően megszólalnak, de jelentheti azt is, hogy ez a Lélek minden egyes tanítványban a speciálisan rá szabott művet végzi el.
Isten a
férfit és a nőt különbözőnek teremtette, és különböző feladatokat
bízott rájuk. De minden egyes embert is különbözőnek teremtett, és
teljesen egyéni tulajdonságokkal ruházta fel. Ezért, ha hagyjuk, hogy
Isten formáljon és vezessen minket, akkor Ő mindannyiunknak saját
egyéni feladatot ad az életben. És ehhez a feladathoz Isten mindenkinek
megadja a szükséges képességet is.
A Pünkösd különleges adománya az ismeretlen nyelveken való beszéd.
Mindazonáltal fontos leszögezni, hogy ez a beszéd nem értelmetlen
gagyogás, mint amilyent a karizmatikusok művelnek. Nem, mindannyian
érthetően beszéltek azon a nyelven, melyen megszólaltak. Hiszen arról
van szó, hogy a körülállók megértsék, amit Isten üzen nekik! A
tanítványokon keresztül a sok népből oda sereglettek azt „hallják, hogy a
tanítványok az ő nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit”. Isten
működésével áthidalja – Pünkösd még erről is szól – a babilóniai
nyelvzavart.
Annak idején
Isten az emberek bűnei miatt zavarta össze a nyelvüket, és adott nekik
többféle nyelvet. És ezzel szórta szét őket – ma a keresztényellenes,
sátánista erők ezt is meg nem történtté akarják tenni. Lélektelen,
emberileg önkényes módon.
Isten Lelke szellemi módon hozza össze az embereket: Szent Lelke által a különböző népekből és nyelvekből saját népet gyűjt maga köré. Az egység valóban fontos műve a Szentléleknek, de ez nem a mai embercsinálta önkényes egység és ökumenizmus, hanem a maga Isten által a Szentlélekben alapított egység.
Mindazonáltal
e hatalmas esemény ellenére az első keresztény Pünkösdkor sem a
tömeges megtérés volt az első reakció, hanem a gúnyolódás: „Mások
gúnyosan megjegyezték: "Teleitták magukat édes borral."” – Ez
vigasztaljon bennünket, ha velünk is ilyesmi történik. Ugyanakkor ez nem
annak a jele, hogy a Szentlélek és az Ő ereje ne lenne jelen. De
az embereknek a keresztet aligha tehetjük kellemessé anélkül, hogy a
lényegét ne tagadnánk meg, ne hallgatnánk el. Mert az ember
büszkeségének soha nem tetszik, ha valaki a vétkeire emlékezteti őket.
Ha azt mondjuk nekik, hogy rendben vagy, én is rendben vagyok, mi
mindannyian rendben vagyunk, és szeretjük egymást, akkor azt szívesen
hallgatják.
De ha azt
mondjuk nekik, hogy te bűnös vagy, és ezért szükséged van a bűnbánatra,
különben örökre elvesztél, és a pokolba kerülsz, azt nem hallgatják
szívesen, attól égnek áll a hajuk, és felháborodnak. Pedig pont ez az üzenet, amivel tartozunk nekik. De ez nem tetszik nekik, ma valószínűleg még kevésbé, mint bármikor eddig a történelemben.
Mi mindannyian szívesebben vagyunk ragyogó hősök, mint szánalmas,
kudarcot vallott emberek. De pont ez a probléma, miként már maguk a
szavak is sejtetni engedik: Csak szánalmas embereknek van szükségük
Isten könyörületére. Világos: aki úgy gondolja, hogy nem szorul
szánalomra, annak nincs is szüksége erre, legalábbis ő ezt hiszi.
De nem csak gúnyolódók jöttek; Kétezer évvel ezelőtt ezen az egyetlen napon háromezren tértek meg, és lettek Krisztus-követők. Pünkösddel tehát valóban valami egészen új dolog kezdődik. Ezentúl a Szentlélek révén maga Isten lakozik gyermekeiben. Amit Egyházának Pünkösd óta Isten mind a mai napig ajándékoz, az annyira gigantikus, hogy nagyságát soha nem fogjuk tudni teljesen felfogni. És a Szentléleknek ez a működése nagy bátorítás a számunkra is.
Ismétlen: Isten a kezdetektől világossá teszi, hogy az Ő működése nincs a mi képességeinkhez kötve. Soha nem arról van szó, hogy az ember mit tud, vagy bír megtenni, hanem egyedül arra, amit Isten tesz. Isten maga irányít mindent függetlenül minden emberi mesterkedéstől és stratégiai, technikai meggondolástól. Isten az, aki megszabja a mércéket, Ő az, aki irányít és végez.
Korunk
önkényes tetteket elkövető jogtalanul uralkodó hatalmasságai mögött
nagy erők állnak: a látható, de még inkább a láthatatlan világ erői. És
sokan kérdezik: Ellen fogunk tudni állni ennek a jogtalanságnak, ennek
az önkénynek? Meg fogjuk valaha is élni, hogy ezen a földön megint a
jog, a szabadság és az emberméltóság határozza meg a mindennapokat?
Sajnos, azt kell válaszoljuk, hogy ez nem valószínű. Még akkor sem, ha
olykor könnyebbségek jönnek. Sokkal inkább úgy néz ki, hogy már abban
az időben vagyunk, és egyre inkább abba kerülünk, melyben ezen önkény,
és a jogtalanul uralmon levők és a kimondhatatlan gonosz ellen, amit ők
a föld népei ellen elkövetnek, saját lehetőségeinkkel és erőinkkel már
semmit sem tudunk tenni. És ezért lenne elviselhetetlenül
elkeserítő, ha saját lehetőségeinkre és erőinkre lennénk utalva. De
pont ezért és pont ebben a helyzetben olyan fontos Pünkösd. Mert ez az
ünnep azt mondja nekünk, hogy Isten az Úr, egyedül Tőle függ minden,
egyedül Ő dönt, amikor a mércéket megszabja.
Nem is kell annyira biztosan tudnunk, hogy kik állnak e borzalmak
mögött, és mekkora befolyásuk és lehetőségeik vannak. Ezek – emberi
szemmel nézve – bizonyára igen nagyok és kiterjedtek. De ha áttekintjük a
különböző szinteket, akkor látjuk, hogy alul vannak a helyi vezetők,
polgármesterek, képviselők, kormánytagok, miniszterelnökök, és ők mind
egészen alul állnak. Felettük jön még egy látható szint: például Bill
Gates és Soros György. A nevüket is ismerjük, például Klaus Schwab
nevét, akinek sötét terveit írásban is elolvashatjuk. Kaján vigyoraikat
is ismerjük a képernyőkről.
Most menjünk még egy szinttel feljebb: És akkor még az evilági
területen is látunk lényegesen magasabban ülőket, akik az előzőek
mögött rejtőznek: az ő kilétükről csak spekulálni lehet.
Mind ezek felett pedig a láthatatlan világban ott van a Sátán, aki az
alul levőknek megmondja, hogy mit kell tenniük. De még Sátánnal is csak
körülbelül itt, a térdünk szintjén vagyunk.
De az, aki bennünk lakik, akiről Pünkösdkor szó van, sokkal-sokkal feljebb van. Ő ott egészen, egészen, egészen messze fent van, és mégis az Ő ereje határoz meg mindent ebben az egész küzdelemben. Ez Pünkösd üzenete a számunkra! Őbenne, egyedül az Ő erejéből állhatunk ellen a gonosznak. Egyedül az Ő erejéből tudhatunk hűek maradni. Egyedül az Ő erejéből tarthatunk ki a végsőkig, hogy célunkat, az örök üdvösséget elérhessük. És ezért teljes szívünkből adjunk hálát Neki. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése