2021. január 28., csütörtök

Üzenetek Énochhoz

 

Készülj fel népem nagy próbákra, amelyek megtisztítják tested, lelked és szellemedet, és ragyogni fognak, mint egy tégely.

2021. JANUÁR 04. 8:50.

AZ ATYA ISTEN HÍVÓ SZAVA, IGAZ NÉPÉHEZ. ÜZENET ÉNOCHNAK.

Népem, örökségem, békességem legyen veled.
Népem máris belépsz a megtisztulás napjaiba, nagy próbák még váratnak magukra. Ha erős maradsz az Istenben való hitben és bizalomban, akkor egy hajszálad sem fog elveszíteni. Népem felszabadulása küszöbön áll. Örüljetek, mert egyetlen próba sem számít, bármilyen nehéz is legyen, összehasonlíthatatlan azzal az örömmel, boldogsággal és kiteljesedéssel, amely új Teremtésemben rád vár.

Gyermekeim, a ti hitetek próbára lesz téve, és csak azok képesek elérni az örök élet koronáját holnap, akik  hűek maradnak hozzá. A hitpróba, az érzékszervek megsemmisítése és a test megtisztulása azok között a próbák között vannak, amelyeket át fogsz élni. Amikor a Fiamat az elhagyatottság utálata elűzi házából, Isten Szentlelke három és félszer elválik az emberiség túlnyomó többségétől, és megtanulják, mit jelent Isten Szelleme nélkül lenni, aki az élet adományozója. Csak azok képesek legyőzni ezt a nagyon nehéz próbát, akik Istennel járnak és hűek hozzá. A szellemi pusztulás napjaiban lelked ellensége megkísérti, meggyilkolja és ellopja mindazok lelkét, akik bűnben vagy lelki hidegségben maradnak. Ez lesz az a betakarítási idő, amikor a konkoly elválik a búzáról. Három és fél év, az ellenfelem utolsó uralkodásának ideje, amelyben teljesen megtisztulsz. Csak így, megtisztulva lehetsz holnap választott népem, amelyben Atyád örülni fog.
Népem, ne pazarolj többé időt aggodalmakra és világi hiúságokra, mert ezek a dolgok annyira múlandóak és része ennek a világnak, amely hamarosan elmúlik. Lelked üdvösségét tedd legfőbb prioritásnak és a kincset, amelyet keresned kell,mert a többi a hiúság hiúsága, amely csak az egód kielégítésére szolgál, és olyan kötődések létrehozására szolgál, amelyek lekötik a lelkedet, ellopják a békédet és az örömöt a Lélektől.

Készülj fel népem nagy próbákra, amelyek megtisztítják testedet, lelkedet és szellemedet, és ragyogni fognak, mint egy tégely.  Csak így, megtisztulva hívnak titeket holnap: népemnek, örökségemnek. Gyermekeim, ne féljetek, bízzatok Mennyei Atyátokban és  a megpróbáltatásokban dicsérjük Isten dicsőségét, és minden elmúlik számotokra, mint egy álom. Eljött az ideje, hogy rábízzátok magatokat  az Atyja akaratára. A próbák alatt maradj nyugodt, imádkozz, böjtölj és vezekelj, hogy a megtisztulás elviselhetőbb legyen számodra. Ne veszítsd el a fejed, és ne érezd magad magányosnak.  Ne feledd, hogy a Menny nem hagy el téged Mária lányom és édesanyád veled lesznek Angyalaim társaságában. Megmutatja az utat, és a próba végén megmutatja nektek Jézus Fiamat, méhének áldott gyümölcsét, aki várja, hogy befogadjon benneteket az Új Teremtésben. Örülj, mert közeledik a felszabadulásod. Ne félj, ne felejtsd el, hogy Atyád tudja, meddig tudod elviselni a próbákat. Fogadd szeretettel és Istenbe vetett bizalommal a megtisztulás elkövetkező napjait, mert ezek szükségesek ahhoz, hogy holnap élvezhesd a mennyei Jeruzsálemet.  Bátorság, mert nincs sok hátra hogy szemeid meglássák, az új hajnal fényét .

Maradj békémben, népem, örökségem. Atyád, Jahve, a Teremtés Ura.

Add át gyermekeimnek az üdvösség üzenetét az egész emberiség számára.



Fiam nyája, a rózsafüzér, amely egyesült a pajzsoddal, védelem és szellemi erő, amely legyőzi ellenfelemet és katonáit a gonosztól.
2021. január 11. 11:50

Sürgős felhívás Máriától, hogy segítsen Isten népének. Levél az Enochnak.
Drága kicsiny gyermekeim! Az Úr békéje, és az én szeretetem legyen mindnyájatokkal! Anyai védelmem és segítségem mindig veletek lesz!
Fiam nyája! Az életetek rendje meg fog változni! A béke és a nyugalom rövidesen el fog veszni! Olyan nagy események jönnek, amelyek teljesen meg fogják változtatni a ti mindennapi életeteket, és ezek hamarosan be fognak következni! Az én ellenségem és az ő gonosz követőinek ideje elkezdődött, és az emberiségre, különösképpen Isten embereire, üldöztetés,elnyomás, bebörtönzés, behódoltság, rabszolgaság, rossz bánásmód és halál vár! Az új világrend, amely ellenségemet szolgálja már elkezdte uralni a világot. Az ő zsarnok napirendje elkezdődött a vakcinák tervével és a jelenlegi járvány elleni vakcinával! Ezek a vakcinák nem a megoldás, hanem egy holokauszt kezdete, amely az emberiség millióinak halálához, transzhumanizmusához, és a fenevad számának beültetéséhez fog vezetni!
Drága kicsiny gyermekeim! Én arra kérlek benneteket hogy teljes szívetekből forduljatok Istenhez, mert csak őbenne fogjátok megtalálni a békét, a biztonságot és a bizalmat,és a megoldást minden problémátokra! Csak Isten tudja lerombolni azokat a csapdákat,és megtévesztéseket,amelyeket a gonosz követői fognak irányítani hozzátok! A járványt ürügyként fogják használni arra hogy az emberiséget leigázzák és rabszolgává tegyék! A bezártságok egyre erősebbé és szigorúbbá fognak válni,mert ők azt keresik miként lehet az emberiséget leigázni, félelemben és pánikban tartani, így ők nem tudnak védekezni! Ők a bezártságokon keresztül azt is keresik miként destabilizálják számos ország gazdaságát, különösképp a szegény országokét,azért hogy uralmat gyakoroljanak felettük és ellenőrizhessék őket! A csődbe jutott országokat kölcsönökkel fogják megsegíteni de csak akkor férhetnek majd hozzá ha feltétel nélkül elfogadják az új világrend teljes napirendjét! Az összes leigázott ország el fogja veszíteni a szuverenitását,a saját kormányuk el fogja veszíteni az autonómiát,és ők az Új világrend politikája és törvényei szerint lesznek kormányozva! Az Új világrend a sarló és a kalapács által fog uralkodni és mindazok akik fel fognak kelni ez ellen a rezsim ellen el lesznek tüntetve! Azokon az országokon belül, ahol az Új világrend fog uralkodni a magántulajdon el fog tűnni! A szülői tekintély a gyermekek felett különösképp a legfiatalabbak felett is meg fog szűnni! Minden az állam keze alá fog menni, amely felelős lesz abban hogy rendelkezzen a családok és az állampolgárok vagyona felett! Isten emberei a száműzetésbe fognak besétálni,és csak azok, akiknek meg lesz a szörnyeteg száma lesz képes arra hogy vegyen, eladjon és élvezze a segítséget és az állami szolgáltatásokat!
Drága kis gyermekeim! Ettől az évtől kezdve,az emberiség fájdalma el fog kezdődni!Milyen nagy szomorúságot érzek az én szívemben, mint az emberiség Anyja,tudva azt hogy az emberiség többsége el fog veszni, mert távol vannak Istentől. A nagy megpróbáltatások elkezdődnek: igazságtalanság, csalás,kegyetlen és gonosz bánásmód,elnyomás,behódoltság, éhínség, rabszolgaság és halál lesz az a sivatag, amin keresztül fogtok menni! Csak azok, akik Istennel egységben maradnak, és veszik fel az én Rózsafüzéremet,lesznek képesek átmenni ezen a vizsgán!
Fiam nyája! Ismételten mondom neked: Ne engedd el az én Rózsafüzéremet, mert ezzel nagy győzelmet fogsz aratni a gonosz erői felett! Imádkozzátok az én Rózsafüzéremet és ellenségem és az ő gonosz követőinek minden csalása , megtévesztése és terve a földre fog hullani! Fiam nyája! Az én Rózsafüzérem egyesíteni fogja a ti fegyvereiteket,védelmet és lelki megerősítést fogtok kapni,amelyek által  a gonosz és követőit, le fogjátok győzni! Drága kicsiny gyermekeim! Itt az idő, hogy egyesüljetek imádságban és lelki elkülönülésben, mert a sötétség a bűn és a gonoszság már betakarja a Földet.Tartsátok be az én utasításaimat,és ne engedjétek el az én Rózsafüzéremet, így ti minden megpróbáltatásban győzedelmeskedni fogtok.

Az Úr békéje és az én anyai szeretetem legyen mindnyájotokkal. Ámen
Anyád, Mária, a keresztények segítsége.
Ismertesd meg kisgyermekeimmel az üdvösség üzeneteit az egész világ számára.


Az éhínség és a szűkösség napjai érkeznek! Tűz fog áramlani a Föld belsejéből!

2021 január 17.

Szűzanya:" Drága kicsiny gyermekeim! Az Úr békéje és az én anyai szeretetem legyen mindnyájatokkal! Kicsiny gyermekeim! Ez az év a kezdete annak, amikor a napok és a hónapok egyre rövidebbek lesznek! Készítsétek fel magatokat a sivatagon való áthaladásra,mert ezek a napok már érkeznek! Rövidesen az emberiséget olyan események fogják sokkolni,amely életül folyamatát meg fogja változtatni!
Rengeteg tűz fog jönni az égből,és be fog lépni a ti világotok terébe! A Föld belsejéből tűz fog áramlani és el fog szabadulni az ébredő vulkánok által. Az élet és az emberiség napi életvitele meg fog változni, és emiatt az emberek túlnyomó többsége el fogja veszíteni a józan eszét! Sokakban a pánik és a félelem el fog uralkodni és csak azok, akinek hitük és bizalmuk lesz Istenben fogják túlélni ezt a próbát! Azok a tragikus napok amelyekről az előző üzenetekben beszéltem jönnek! Ti legyetek nyugodtak és minden időben dicsérjétek a Szent Istent, így a megtisztulás próbái elviselhetőbbek lesznek számotokra!
Olvassátok el az égi üzeneteket és ültessétek át a gyakorlatba,mert ezeken az üzeneteken keresztül fogunk nektek utasításokat adni ezekben a végső időkben.

Gyermekek! Most  van itt annak az ideje,amikor nektek tartanotok kell el nem romlandó élelmiszereket,és rengeteg vizet, mert az élelmiszerhiány a szűkösség és az éhínség napjai közelednek!
Nézzétek ,én ezt előre szeretném bejelenteni nektek,azért hogy az éhínség próbája ne meglepetésként érjen benneteket, de ez már az ajtótokon kopogtat! Most vegyétek igénybe ezt a előnyt, addig ameddig a pénznek van értéke ! Szerezzetek be magatoknak élelmiszereket és készleteket mert rövidesen a pénz istene a földön fog végiggurulni (elértéktelenedik nem tudunk vele fizetni többé ford megj) és nem fogja többé fedezni a ti szükségleteiteket! Ez az isten a pénz a gazdaság bukásával el fogja veszíteni az értékét,és szemétté fog válni, és senki se fogja gyűjteni többé!

Kicsiny gyermekeim! Terjesszétek a Gondoskodás rózsafüzérét,amelyet az ég küld számotokra, Énoch a mi prófétánk által,azért, hogy az éhínség és a szűkösség napjaiban ne szenvedjetek hiányt a mindennapi Mannában,amelyet az én Atyám fog küldeni nektek! A Gondoskodás rózsafüzérét az Isteni Irgalmasság rózsafüzér elimádkozása után kell elmondani,így ti meg fogjátok kapni az égi áldást.
Kicsiny gyermekeim, ezt a rózsafüzért,Isten gyermekeinek imádkoznia kell minden otthonban,mert ezen imádságon keresztül az éhínség napjaiban minden egyes nap el fogja hozni számotokra a gondoskodást.

Az Ég Énoch prófétán keresztül elküldi az üdvösségetek három alapvető pillérjét a ti sivatagban való átvonulásotokhoz, ezek pedig:
1, A teljes lelki fegyverzet.
2, A Gondoskodás rózsafüzére.
3, A megváltó vérének melltáblája.
Ez a lelki erő lesz az,amely szilárdan fog tartani benneteket a hitben,és meg fog védeni benneteket a nagy megpróbáltatás napjaiban,amely közeleg!
Drága gyermekeim! Fiam Egyházában a szakadás közeleg! Imádkozzátok velem az én rózsafüzérem,azért hogy az a kálvária, amelyet az Egyház meg fog élni,és meg fogja tisztítani őt ,képes legyen megerősödni a lélek kegyelmében, és Isten embereinek világossága és védelmezője legyen. Ezért kicsiny gyermekeim készítsétek fel magatokat mert a ti megtisztulásotok ideje jön!
Szeressétek egymást és segítsetek egymáson,így a szeretet és a szolgálat ereje segítségetekre lehet abban hogy minden megpróbáltatást túléljetek.
Emlékezzetek arra, hogy Én a ti Édesanyátok a Mennyből lévő angyalokkal és az áldott lelkekkel együtt már köztetek vagyok! Imádkozzátok az Én Rózsafüzéremet minden időben,mert ezen imádságon keresztül békére fogtok találni,és palástommal be foglak takarni benneteket,így senki és semmi se fog tudni ártani nektek! Ne felejtsétek el az én ígéretemet: Az, aki otthon imádkozza az én Rózsafüzéremet,nem fog elveszni,és az én hithű gyermekeim és családjának egyik sem fogja ismerni az örökkévaló halált! Én ezt ígérem nektek!
Drága kicsiny gyermekeim! Az Úr békéje legyen veletek!
Ámen.
Gondoskodás Rózsafűzére.
Ó, végtelen. Irgalom Istene, Aki a jóakaratú embereknek, a szükségben szenvedőknek, az özvegyeknek és árváknak megadod a lelki testi szükségleteiket, nyisd ki az Ég Kamráit az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. / keresztvetés/.
Küldd el áldásodat, amelyre szűkségünk van a mai napra.
Hiszekegy, Miatyánk ...
Nagy szemekre: Bizalommal járulunk a Kegyelem Királyi Székéhez, hogy irgalmasságot, és kegyelmet nyerjünk szikségünk idején.
Kis szemekre: A Szentháromság és az Isteni Irgalmasság nevében add meg nekünk Uram. /10 - szer/.
Minden tized után: Miatyánk.
Befejezésül.: keresztvetés és a 136-os. Zsoltár.
136 1(Alleluja!) 1.Áldjátok az Urat, mert jó: irgalma örökké tart.
2Áldjátok az istenek Istenét: irgalma örökké tart.
3Áldjátok az urak Urát: irgalma örökké tart.
4Csak ő tesz csodát: irgalma örökké tart.
5Ő alkotta bölcsességében az eget: irgalma örökké tart.
6Ő teremtette a földet a víz fölé: irgalma örökké tart.
7Ő teremtette a nagy világítókat: irgalma örökké tart.
8A napot, hogy kormányozza a nappalt: irgalma örökké tart.
9A holdat és a csillagokat, hogy kormányozzák az éjt: irgalma örökké tart.
10Lesújtott Egyiptom elsőszülötteire: irgalma örökké tart.
11Izraelt kivezette közülük: irgalma örökké tart.
12Erős kézzel és fölemelt karral: irgalma örökké tart.
13Kettéválasztotta a Vörös-tengert: irgalma örökké tart.
14Középen átvezette Izraelt: irgalma örökké tart.
15A fáraót és seregét a vízbe taszította: irgalma örökké tart.
16Népét a pusztába vezérelte: irgalma örökké tart.
17Nagy királyokat vert meg: irgalma örökké tart.
18Hatalmas fejedelmeket győzött le: irgalma örökké tart.
19Szichont, az amoriták királyát: irgalma örökké tart.
20És Ogot, Básán királyát: irgalma örökké tart.
21Országukat örökségül adta: irgalma örökké tart.
22Örökségül Izraelnek, az ő szolgájának: irgalma örökké tart.
23Megemlékezett rólunk szükségünkben: irgalma örökké tart.
24Megmentett ellenségeinktől: irgalma örökké tart.
25Táplálékot ad minden testnek: irgalma örökké tart.
26Áldjátok az egek Istenét: irgalma örökké tart.

Éhinség idején még:
23 1Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
5Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
6Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.

Mindazok, akik bizalommal és hittel imádkozzák, nem fognak hiányt szenvedni az élethez szükséges kenyérben.Ezt ígéri az. Irgalmas Jézus. Béke,szeretet, irgalom maradjon mindig veletek szeretett népem. Végtelen Irgalmas Jézusotok. Tegyétek ismerté ezt az üzenetemet az emberiség számára.



Földi milícia, szenteld magad nekem, és a mennyei milíciának, magad  és családtagjaidat, hogy élvezhesd védelmünket és távol tartsd magad minden gonosztól és veszélytől!

2021. január 27. 8:50.
Szent Mihály hívása Isten népéhez. Üzenet Énochnak.

Ki olyan, mint az Isten?  Senki sem olyan, mint az Isten!
Atyám magva, a Magasságos Isten békéje legyen veletek!

2021. január 27. 8:50


  Halandó testvér, máris lelki csatát vívsz az életedben, ezért ne csökkentsd éberségedet a harcért való imádságban. Az isteni Bárány rének erejével , amelyet XIII. Leó pápának  adott ördögűzésemmel megkötözi és leláncolja a szellemeket, hogy ti győzelemben maradhassatok. A gonosz erők nagyon aktívan igyekeznek elveszíteni a legtöbb lelket. Az elmédet érő támadások egyre erősebbek, ezért Isten kegyelmében kell lenned, és mindig el kell hárítanod a gonosz minden nyílát, ami eszedbe jut.

  Ne feledd, Isten nyája, hogy csatáid spirituálisak, és mielőtt harcba lépnél,  lelki páncéllal kell rendelkezned , hogy a gonosz erők ne ártsanak neked. Ne állj egyedül ebben a szellemi harcban, anélkül, hogy előbb megkapnád a menny védelmét, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés. Ne feledd, hogy a harcot nem hús-vér emberekkel folytatod, hanem a gonosz szellemi erők ellen, akiknek parancsolata, tekintélye és kormányzata van ebben a sötét világban. (Efezusiak 6, 12) Minden alkalommal, amikor lelki csatába indulsz, el kell menned Istenhez, Miasszonyunkhoz és Mária királynőhöz, hozzám, testvéreimhez, a menny arkangyalaihoz és angyalaihoz, és az áldott lelkekhez, hogy te a mentális támadásokat kivédd és a jó harcot megharcolhasd.

Sok lélek elvész a mentális támadások miatt, mert Isten népe nincs felkészülve lelkileg. Az Antikrisztus utolsó uralkodásának idején a pokol költözik a Földre , és sajnos a halandók, akik lelki langyosságban vannak, vagy hátat fordítanak Istennek, a sötétség országának könnyű prédájává lesznek! Ismét mondom testvéreim, öltöztessétek magatokat Isten erejébe, hogy visszaverhessétek az ördög megtévesztéseit, amelyek minden alkalommal nagyobb erővel támadnak, hogy elválasszanak benneteket Isten hitétől és szeretetétől. Földi milícia, szenteld magad nekem és a mennyei milíciának, magadat és családtagjaidat, hogy ez védelmet nyújtson és távol tartson minden gonosztól és veszélytől.


Földi milícia, szenteld magad Nekem és a Mennyei Miliciának, magad és családtagjaidat, hogy megóvjuk és védelmezzük őket minden gonosztól és veszélytől.

Maradj a Legmagasságosabb Isten békéjében.

A bátyád, Mihály arkangyal.

Add át  az egész emberiségnek az üdvösség üzenetét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése