2020. június 10., szerda

"...azt kívánom, hogy a világosság gyermekei legyetek, nem pedig a sötétségé. Éljétek tehát azt, amit mondok..." ( Mária, a Béke Királynője)

A Pálos Fekete Madonna és II. János Pál pápa szobránál tette tiszteletét az Egyesült Államok elnöke és felesége. (Kiváltva ezzel a szabadkőműves erők mind világi mind egyházi ágának felfokozott keresztüzét) Az Egyesült Államok legutóbbi Pápai Nunciusa nyílt levélben állt ki az USA elnöke mellett, olyan felhivással, mely az egész emberiséghez is címzett. Kapcsolódó képsorok az alábbi linkben....

xPapal Nuncio Stands With Trump


VIGANÒ ÉRSEK xPÁPAI NUNCIUS: "(...)Az elmúlt hónapokban tanúi lehettünk két ellentétes oldal kialakulásának, amelyet bibliai szóhasználattal a fény gyermekei-, és a sötétség gyermekeiként irnék le. A világosság gyermekei az emberiség legszembetűnőbb részét képezik, míg a sötétség gyermekei abszolút kisebbséget képviselnek. És mégis az előbbiek egyfajta hátrányos megkülönböztetés tárgyát képezik, amely erkölcsi alárendelt helyzetbe hozza őket ellenfeleikkel szemben, akik gyakran stratégiai pozíciókat töltenek be a kormányokban, a politikában, a gazdaságban és a médiában. A látszólag megmagyarázhatatlan módon a jót túszul ejtették a gonoszok és azok, akik akár önérdekből, akár félelmükből segítik őket...(...)"Archbishop Vigano Letter to Donald Trump 2020.06.07



"(...)Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államoknak Ön személyében olyan elnöke van, aki bátran védi az élethez való jogot, aki nem szégyelli, hogy elítélje a keresztények üldözését az egész világon, aki Jézus Krisztusról és az állampolgároknak az imádsághoz való jogáról szabadon beszél.

Az Ön részvétele az Élet Menetén, és legutóbb, Április hónapjának, a "Gyermekbántalmazás Megelőzése Nemzeti Hónapjá"-vá való nyilvánítása olyan cselekedetek, amelyek megerősítik, melyik oldalon kíván harcolni.

És merem azt hinni, hogy mindketten ugyanazon a oldalon vagyunk ebben a csatában, bár különböző fegyverekkel.

Ezért úgy vélem, hogy az a támadás, amely II. Szent János Pál Nemzeti Kegyhely meglátogatása kapcsán történik, annak az összehangolt média narratívának a része, amelynek célja nem a rasszizmus elleni küzdelem és a társadalmi rend helyreállítása-, hanem a feszültségek elmélyítése; nem az igazságosság megteremtése-, hanem az erőszak és a bűncselekmény legitimálása; nem az igazság szolgálata-, hanem egy bizonyos politikai frakció támogatása.

Nyugtalanító, hogy vannak olyan püspökök - mint például azok, akiket nemrégiben megneveztem -, akik szavaikkal bizonyítják, hogy az ellenkező oldalhoz tartoznak.  Ők cselekvő részesei a "mély állam"-nak, a globalizmusnak, az irányított gondolkodás összehangolásának, az Új Világrendnek, amelyre egyre gyakrabban hivatkoznak mintegy az "egy egyetemes testvériség" nevében. Ez utóbbiban nincsen semmi keresztény, hanem a Szabadkőművesség eszményei kerülnek felszínre, amelyek uralják a világot azáltal, hogy kiutasítják Istent a bíróságokból, iskolákból, családokból és talán még az Egyházakból is...

Az amerikai nép érett, és most már megértette, hogy a mainstream média mennyire nem akarja terjeszteni az igazságot, hanem elhallgattatni és elferdíteni törekszik azt, és  azon
hazugságokat terjeszti, amelyek megbízóik céjait szolgálják. Fontos azonban, hogy a jóakaratúak - akik a többség - felébredjenek elnehezültségükből, és ne fogadják el, hogy becstelen emberek hamis céljaikkal tévútra vezessék őket. Szükséges, hogy a jók, a fény gyermekei,  összefogjanak, és hangjukat hallassák.

Elnök úr, milyen módon lehet ezt hatékonyabban megtenni, mint imádságon keresztül, amikor arra kérjük az Urat, hogy védje meg Önt, az Egyesült Államokat és az egész emberiséget az Ellenség írdatlan támadásával szemben?

Az ima hatalma előtt a sötétség gyermekeinek megtévesztései összeomlanak, napvilágra kerülnek cselekedeteik, felszínre jön árulásuk, ijesztõ erejük pedig semmibe vész. Ők maguk a világosságra kerülnek, és lerántatik a lepel arról, hogy amire készülnek ... az :  egy pokoli megtévesztés.(...)"


Archbishop Viganò’s letter to President Trump: There is an eternal strug...

„Drága gyermekek! Szeretném, ha megértenétek, hogy az édesanyátok vagyok, és szeretnélek segíteni és hívni benneteket az imádságra. Csak az ima által tudjátok az üzeneteimet megérteni, elfogadni és megvalósítani az életetekben. Olvassátok a Szentírást, éljétek meg, és imádkozzatok, hogy képesek legyetek megérteni az idők jeleit. Ez egy rendkívüli idő. Azért vagyok veletek, hogy közelebb hozzalak benneteket szívemhez és Fiam, Jézus szívéhez. Drága gyermekeim, azt kívánom, hogy a világosság gyermekei legyetek, nem pedig a sötétségé. Éljétek tehát azt, amit mondok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése