2019. június 3., hétfő

Íme a kecskefejes új miseköny Csíksomlyóról

2019.06.02.
1.
A csíksomlyói pápai látogatásról volt szó, mely eljöttét sok magyar várta.
a)
Kép: Egy kecskefej ördögi pofával.
Jézus: Drága gyermekem, azért mutattam neked ezt a kecskefejes képet, mert a Szentírás tetején, amit megcsókolt, látható volt a televízióból, hogy egy kecskefej volt.
b)
A prédikációban kétszer is elhangzott ez a mondat: „Mária, tanítsd meg egybeszőni a jövőt”.
Jézus: A pápa által kiejtett, kétszer is kimondott szöveg, hogy: „Mária, tanítsd meg egybeszőni a jövőt”, azt fejezi ki, hogy az Egyházak közötti ellentéteket el kell simítani. Ez a törekvés elősegíti a Világegyház létrejöttét.
c)
A pápa a romániai látogatása során mondta, hogy „senki ne felejtse gyökereit”.
Jézus: Itt arra céloz a pápa, hogy nem szabad elfelejteni a népeknek saját szokásait, hagyományait.
d)
A csíksomlyói misén a záróéneket a magyar himnusszal kezdték, több pap együtt énekelte a hívekkel, de valami oknál fogva a pápa nem várta meg a végét, hanem megcsókolva az oltárt kivonult a körülötte lévő papokkal.
Jézus: Amikor egy sportesemény van, hogy a magyar csapat külföldön szerepel, és megnyeri a mérkőzést, akkor a drukkerek a himnusz alatt vigyázzban állva várnak. Nagy fokú tiszteletlenség volt a pápa és a többi pap részéről, hogy nem várták meg a magyar himnuszt, hanem kivonultak.
e)
Kép: A pápa egy hegy tetején áll, egy olyan nagy hógombócot akar legördíteni a hegyről, mint amekkora ő saját maga. Ez a hógolyó olyan nagy lavinát csinál, amelynek visszafordíthatatlan következményei vannak.
Jézus: A pápa nehéz feladat előtt áll. Az egymással ellentétben álló, különböző Egyházakat, vallásokat egybe akarja gyúrni, egy nagy gombóccá alakítani, majd lavinaként az emberiségre zúdítani, mint egységes Világegyházat.
f)
A pápai prédikációban feltűnt, hogy sok mindenről volt szó, pl a zarándoklatról is, és a Szűzanyát is megemlítették, de Jézusról vagy a Szentháromságról, ami a lényeg, egyetlen egy szó sem esett.
Jézus: A prédikációjában szó volt a népek közötti párbeszédről, hogy össze kell fogni, hogy csak együtt lehet eredményt elérni, de csak Édesanyámról szólt, minket, a Szentháromságot bizony meg sem említette. Ezt hiányoltam.

1 megjegyzés:

  1. Krisztusban Szeretett Testvéreim!

    Ne hallgassatok minden hamis prófétára, aki az én nevemben igyekszik tévútra vezetni titeket!

    Elhiszitek, hogy az egész magyar püspöki kar asszisztált volna Ferenc pápának egy ördögi misekönyv bemutatásra? Tudom, az egyházam romlott, de elhiszitek, hogy minden hívő és minden pap romlott? Ugye nem.

    Nézzétek meg a bizonyítékokat és döntsetek belátásotok szerint:

    https://ibb.co/wSG7Dq2
    https://ibb.co/yhjMzmj
    https://ibb.co/gWYmqW8
    https://ibb.co/mDc34mJ
    https://ibb.co/B4wvf4K
    https://ibb.co/RYTXmXy

    VálaszTörlés