2019. június 30., vasárnap

Démonok vallanak a zsinat utáni Egyházról.

Anneliese Michel német lány volt, akit démonok szálltak meg, hogy a szenvedéseit felajánlhassa a német egyházért, amelyikről ma is láthatjuk, hogy igencsak rá van szorulva erre.

Az ördögűzések 1975-76-ban történtek, és ezek során felvételek is készültek. Ezekből megtudhatjuk, mit gondoltak a démonok a II. vatikáni zsinat utáni változásokról. Próbáltak persze hazudni, de a Szűzanya igazmondásra kényszerítette őket.


Tulajdonképpen elmondható, hogy Isten
bolondot csinálva a démonokból   lepleztette velük a saját munkájukat, amellyel tönkre akarták tenni az Egyházat, és még arra is rávette őket, hogy megmutassák a felemelkedés útját a katolikusoknak.
Ezt és ezt a cikket használtam fel az összefoglalómhoz.

RÓZSAFÜZÉR
Csak néhányan imádkozzák, mert a papok azt gondolják, hogy divatjamúlt dolog, a férfiak meg, hogy az asszonyoknak való. Ezek a tévhitek a démonok aknamunkájának köszönhetőek, akik félnek tőle, mert nagyon erős fegyver. Sokat kell imádkoznunk a templomban és a családban, mégpedig elsősorban a rózsafüzért.

GYÓNÁS

El kell járni gyónni, de a démonok szerint szerencsére már alig van, aki megteszi.

BETEGEK

Imádkozni kell a betegek felett, a betegekért és a betegekkel. Sok betegség jön a gonosztól. Élni kell a betegek kenetével is.

SZŰZANYA

Utálják a démonok, mert sokakat elrabol tőlük. A jelenések San Damianonál és Montichiari jelenés is valódi, és a pokolnak köszönhető, hogy nem ismerték el őket. Heroldsbach is igazi. Oda kellene figyelnünk a fatimai üzenetekre és azok szerint élni, különben nagy baj lesz.

ŐRANGYALOK

Mindenkinek van őrangyala. Többet kéne imádkoznunk hozzá, mert a pokol manapság nagyon erős. Az őrangyalunk mellettünk áll.

TISZTÍTÓTŰZ

Az ottani lelkek szeretnek segíteni rajtunk. Szennyesek, de van reményük, mert a mennybe fognak jutni. Ki hamar, ki később, ki pedig csak a végítéletkor.

OTTHON

Térjen vissza az otthonokba a feszület és a szenteltvíz. Imádkozzák a családok a rózsafüzért.



PAPOK
A papoknak felismerhetőknek kell lenniük, vagyis mindig hordaniuk kell a reverendát. A démonok el se tudják mondani, milyen végtelen elégedettség tölti el őket, hogy azt látják, a papok reverenda helyett csinos kis öltönyökben járnak mindenhova.
Isten parancsa szerint tilos megházasodniuk. Aki ezt megszegi, nem szolgálja többé az Egyházat.
Újból prédikálniuk kell, hogy létezik a Sátán. Nem szabad félrevezetniük a híveket.

PÜSPÖKÖK
A holland püspökök eretnekek. Az összes.1

Nem hűségesek a pápához [VI. Pál]. Szinódusokon szervezkednek, amikre nem is lenne szükség, ha követnék a pápát. Ehelyett azt gondolják róla, hogy ostoba.

Bűnösök, mert engedélyezték a kézbe áldozást.

Nem hisznek Lefebvre-nek2, helyette olyan eretnekek után mennek, mint Küng3. Összességében véve az egész modernizmus a démonoktól ered.

SZERZETESEK

Az apácák járjanak a habitusukban. A szerzetesek rossz úton járnak, mert a tv-t nézik, nem térdelnek le, mikor imádkoznak és kézbe áldoznak.


HUMANAE VITAE4

Életbevágóan fontos ez az enciklika az elejétől a végéig. Ha Európa nem tartja be, nagyobb csapást fog megélni, mint amilyen a két világháború volt.5

SZENTMISE

Vissza kell állítani az áldoztatórácsokat és a térdeplőket. Lucifer akarata, hogy senki ne térdeljen áldozáskor, és ezért mindent megtesz.
A szembemiséző oltár a protestánsoktól jön. Az ostoba katolikusok tőlük másolták ezt le, noha ők bírnak az igaz tanítással. Ennek ellenére úgy futnak mások után, mint valami rossz kurva.
A kézbe áldozás engedélyezése is a démonok munkája volt.

A pokol összességében rendkívül elégedett a II. vatikáni zsinat utáni változásokkal, különösen a liturgikus reformokkal.

 Megjegyzések:

1 A holland püspöki kar adta ki az első II. vatikáni zsinat utáni katekizmust (1966), amely durva tévedéseket tartalmazott. Itt lehet olvasni a botrányos esetről, a holland püspökök lázadásáról a katekizmus terjesztésével kapcsolatban (a 61. oldaltól).

2 Marcel Lefebvre érsek Afrikában szolgált, hazatérve a II. vatikáni zsinatra Európába nagy megdöbbenéssel vette észre, hogy az öreg kontinens püspökei elhagyták a hitet. A modernizmus ellen tevékenykedett a zsinaton, bizonyos zsinati dokumentumokat egyedüliként nem írt alá, majd a zsinat után a hagyományos liturgia megmentéséért élt. Ha ő nincs, valószínűleg teljesen kiveszett volna az eredeti katolikus mise. 1988-ban pápai engedély nélkül szentelt fel négy püspököt, így velük együtt kiközösítés alá került, de ezt XVI. Benedek pápa visszavonta. Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz című könyvének kötelező olvasmányul kéne szolgálnia minden katolikus számára, hogy megértse, mi zajlott a II. vatikáni zsinaton és az utána következő két évtizedben.

3 Hans Küng svájci katolikus pap és teológus. XXIII. János pápa 1962-ben őt is zsinati szakértőnek nevezte ki. 1979-ben eretnekségei miatt megvonták tőle a teológia tanításának jogát.

4 VI. Pál pápa enciklikája, amelyben az Egyház kétezer éves tanításához hűen leszögezi, hogy a fogamzásgátlás minden formája súlyos bűn és semmilyen esetben se engedhető meg. Egyedüli katolikus családtervezési módszer a teljes vagy az időszakos önmegtartóztatás lehet (tcst), de ezek is csak akkor erkölcsösek, ha kellően súlyos indokkal élünk velük. Az enciklikát borzalmas lázadás követte több püspöki kar részéről is, akik azt remélték, hogy az Egyház a saját tanítása helyett a protestánsokat fogja majd követni a fogamzásgátlás terén, akik a harmincas évektől kezdve  az anglikánokkal kezdve sorra feladták elutasító álláspontjukat.

5 A Humanae Vitae-t azóta is csak egy kisebbség kisebbsége tartja meg még a buzgó katolikusok között is. Azt hiszem, a nagy csapás körvonalai már látszanak: iszlamizáció és tömeges bevándorlás, amely durva polgárháborúhoz vezethet, a gender-agybaj pedig már a gyermekek között is szedi áldozatait

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése