2019. június 18., kedd

Amerikában felvirágoznak a templomok, amiket a hagyományhű FSSP vesz át

Michael J. Matt 2019. június 18-ai cikke:
Ha valaki még nem vette volna észre, a Szent Péter Papi Testvérület (FSSP) szolgálati helyei robbanásszerű növekedést mutatnak szerte az országban [ti. az USA-ban - KV szerk.]. A történet mindig ugyanaz: egy templomot bezárásra ítélnek, majd hirtelen virágozni kezd, miután a hagyományhű testvérület veszi azt át.
Pontosan ugyanez történt a Mindenszentek Templomával is itt, Minneapolisban. A plébánia néhány évvel ezelőtt szinte teljesen halott volt. Majd jött az FSSP, a hely pedig most televan fiatal családokkal, két pappal, apácákkal, és idemenekülő hívek százaival, akik kétségbeesetten keresik azt, amit az Anyaszentegyház közel kétezer éven át kínált a gyermekeinek.
Ez villámgyorsan egy hagyományhű katolikus reneszánsszá kezd válni, országszerte. Isten jóságos, és ennek még távolról sincs vége.
A Szent Mária plébánia, az FSSP Rhode Island-i Providence-ben található temploma nemrég a helyi WPRI csatorna híreibe is bekerült. A templom látogatottsága az FSSP tavaly nyári érkezése előtt szinte sehol sem volt már, és komoly veszély fenyegette, hogy bezárják.
Az egyik meginterjúvolt hívő, aki tíz éve jár már a Szent Mária templomba elmondta: a templom egy virágzó helyből egy a túlélésért küzdő hely lett, most pedig az FSSP működtetésében újra élővé vált. Mint mondja, eleinte szkeptikus volt a hagyományos latin szentmisével kapcsolatban, mostanra azonban már a magáénak érzi ezt a liturgiát, amely szerte a környékről vonza a híveket, ismét megtöltve a templom padjait. "Ezt a helyet többé már nem zárják be." - teszi hozzá a férfi, boldog mosollyal az arcán.

(Forrás: Dominus Est blog; A képen Raymond Burke bíboros mutat be szentmisét az FSSP meghívására.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése