2018. október 26., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

A Szűzanya véres könnyei

2018. 10. 05, Péntek
Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, de ugyanakkor fájdalom is. Ami feltűnt nekem, hogy a Szűzanya háromszor nézett az ég felé és háromszor az emberek felé.
Szűzanya: „Véres könnyeket hullatok szüntelen a bűnösökért. Fiam minden szenvedését átérzem, aki szenved a bűnök miatt. Háromszor tekintettem az ég felé, hogy felhívjam a figyelmeteket a Szentháromságra. Szomorúan nézem, hogy az emberek nem akarnak figyelni az Isten által küldött jelekre. Ha az emberek nem térnek meg és nem tartanak bűnbánatot, akkor nem fogják tudni elkerülni Isten szent haragját.”
Mária Magdolna


Az ember terhe

2018. 10.14, Vasárnap
Az Úr egy pusztába vezetett engem, ahol emberek sokasága haladt két irányba. Az egyik oldalt olyan emberek haladtak keskeny úton, akik vállukon hordozták saját keresztjüket és így követték Krisztus útját. Ők kevesen voltak, de biztos cél felé mentek. Arcukon remény volt, és érezhető volt, hogy Isten, szeretetével erőt ad nekik. Ezeknek az embereknek a szíve egyedül Istenhez ragaszkodott és nem a földi dolgokhoz. Jézus megáldotta ezeket az embereket, és közben azt mondta felém: „Nézd őket! Látod, hogy milyen könnyedén haladnak az úton?A szívük szabad.”
A másik oldalt olyan emberek haladtak a széles úton, akiknek a vállán hatalmas zsákokat láttam, ami tele volt földi dolgokkal (pl. tárgyak, vagyon stb.). Ők nehezen tudtak haladni a nagy súly miatt. Többségük gazdag emberekből állt. A szívük ragaszkodott erősen a zsák minden tartalmához. Az én Megváltóm nagy szeretetében eléjük állt és azt mondta feléjük:
„Gyermekeim, Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki Engem követ, az kiszabadul a bűn rabságából. Engedjétek meg szíveteknek, hogy Azt (itt Istenről van szó) szolgálja, akiért teremtetett.”
Az emberek arcán aggodalmat, meglepődést láttam és hallottam, ahogy lázadásuk közepette így szóltak: „Dobjuk el magunktól mindazt, amiért egész életünkben megdolgoztunk? Munkánk gyümölcse képezi minden vagyonunkat. Mi nem tudunk lemondani semmiről, hiszen kiérdemeltük.”
Jézus arca elszomorodott, mert látta ezeknek az embereknek a nyomorúságát. Lelkük nem volt szabad, mert múlandó dolgokhoz ragaszkodtak és nem törekedtek arra, hogy a Mennyben gyűjtsenek kincseket. Láttam, hogy a sokaság között ennek ellenére néhányan felismerték az Úr beszédét és szabadulásra vágytak. Őket az Üdvözítő magához ölelte és megmutatta nekik az üdvösséghez vezető utat.
Jézus: „Ma sok ember szíve üres, mert nem adnak helyet Isten számára. Az ürességet múlandó földi dolgokkal akarják pótolni. Ám a vagyon, a siker és a hatalom olthatatlan szomjúságot okoz az ember szívében. Ez nehéz terhet jelent a szívnek. A gazdag ifjú nem tudott lemondani a vagyonáról, mert félt attól, hogy mi lesz vele, ha vagyon nélkül marad. Ő a saját érdekeit helyezte középpontba és nem Isten akaratát. Szívem azóta is fáj a gazdag emberekért, mert ők nem Bennem bíznak, hanem a vagyonukban. A Sátán legnagyobb kísértése most a jólét, a kényelmes élet jó oldalának a hangsúlyozása. Ebben az állapotban a lelkek könnyedén lanyhákká válnak vagy hitehagyottá. Gyermekeim, sose felejtsétek el, hogy Isten mindenkiről gondoskodik. Ne akarjatok úgy berendezkedni ebbe a világba, mintha mindent magatokkal vihetnétek a túlvilágra! Az ítélet során csakis a tetteitek fognak számítani. Legyetek lélekben szegények és elégedjetek meg az egyszerű életformával! Az egyszerűség segít abban, hogy egyedül csak Istenben keressétek minden örömötöket.”
Mária Magdolna


Normafa szabadtéri oltár

2018. 10. 16, Kedd
Imádság közben a Szűzanya lélekben elvitt a Normafához, ahol előre láttam a szabadtéri oltár építését. Láttam édesanyám szomorúságát, aki azt mondta:
„A szabadtéri oltár nem fogja helyettesíteni az engesztelő templommal kapcsolatos kérésemet. Ha ez az oltár felépül, akkor még több időt fogtok elveszíteni a templom megépítéséig. A Sátán tudja, hogy kevés ideje van hátra. Ő ellenfelének tekint engem, mert tudja, hogy sok lelket vezetek Isten felé. Én, mint a Világ Győzelmes Királynője akkor fogom eltaposni a kígyó fejét, ha minden magyar ember elfogad engem és kész engesztelni a bűnösökért, akik Istent szüntelen megbántják. Magyarország most védelem alatt áll, mert ennek az országnak kell irányt mutatnia a bajba jutott Európának. Ám ez nem jelenti azt, hogy a hazátokat érintő külső fenyegetések bármikor megszűnnének. Imádkozzatok és tartsatok bűnbánatot, mert Isten különösen meghallgatja az alázatos és bűnbánattal teli szíveket! Sose feledjétek el, hogy az alázatos lélek bármit kiesdhet Istentől.”
Mária Magdolna

A bűn sötétségbe borítja a Földet

2018. 10. 21, Vasárnap
Az Úr megmutatta a Föld állapotát. Láttam, hogy a kontinensek lassan átalakulnak a természeti katasztrófák miatt. A Földet kívülről a bűn sötét felhői vették körül. A sötétségben azonban feltűnt nekem néhány fény, amely reményt adott. Jézus azt mondta:
„A fények az Én eucharisztikus jelenlétemre utalnak. Ahol megszüntetik jelenlétemet, ott a remény is lassan megszűnik. Gyermekeim, az Én örökkévaló áldozatom tartja fenn a világot, ezért mindennél többre becsüljétek a szentmise értékét. A Sátán elérte, hogy evilág fejedelme lehessen. Ám tudja, hogy ereje sosem lehet teljes, mert Én, a Legfőbb Jó az útjában állok. Most minden úgy látszik, hogy a bűn természetes dolog. Az ördög elhitteti az emberekkel, hogy ez az állapot jó. Az emberiség rosszabb állapotba került, mint valaha az eddigi történelem során. Az Én híveim nagy próbatétel alatt állnak. Bizony mondom nektek, már sokan elbuktak, még választottaim közül is alig maradtak hűek hozzám. Kevesen fognak mindvégig kitartani Mellettem. Az események hozzájárulnak ahhoz, hogy a szétválasztódás beteljesedjen. Édesanyám felhívta figyelmeteket a XX. század megjövendölt eseményeire, amik folyamatosan bekövetkeznek, hiszen az ő szavai igazak. Mivel az emberiség nem akar változni, így engedem, hogy a bűnök következményei megvalósuljanak. Aki követni akar Engem, az mindennap tartson maga elé egy lelkitükröt. Csak úgy maradhattok meg Én Bennem, ha beismeritek minden gyengeségeteket és felismeritek azt, hogy Nélkülem elvesznétek. Elsősorban nektek van szükségetek Rám, hiszen a teremtményeim vagytok. Gyermekeim, a világ legnagyobb harca a szellemi harc, ami a fizikai harc fölött áll. Az imádságban és a böjtben keressétek mindig a megoldást.”
Mária Magdolna


Királynőnk a Mennyből vezet minket

2018. 10. 25, Csütörtök
Édesanyám megjelent előttem és így szólt: „Amikor hazátokért imádkoztok, akkor lélekben gyertyával a kezetekben ott álltok a katonák és rendőrök mellett, akik őrzik a határotokat és védelmezik. Ők az imáitok által külön erőt kapnak a kitartó küzdelemhez. Őseitek a különböző harcok során külön felhívták a nép figyelmét az imádságra, hiszen tudták, hogy az Istenhez való imádság megsegíti őket. Sok ígéretet kaptatok hazátok védelmével kapcsolatban, amik be is teljesednek a szemetek láttára. Ám az imádságban sose lankadjatok el, mert az ima sokszor a biztonságotokat nyújthatja. Gyermekeim, most fogtok igazán szembesülni azzal, amit a Szentírás mond: A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett (Jel 12, 17). Akik követnek engem, azoknak velem együtt harcolniuk kell a sárkány ellen. Ez legfőképpen szellemi harc, amely a lelkekért folyik. Gyermekeim, Fiam az Egyház édesanyjává tett engem és így az egész emberiség édesanyjává váltam. A kígyó el akarja nyelni az egyházat, de tönkre nem fogja tudni tenni, hiszen Fiam biztos alapokra helyezte. Ne féljetek, mert Isten nem fogja hagyni, hogy minden elvesszen! Gyermekeim, kapaszkodjatok a rózsafüzér imádságába, mert ez a legnagyobb fegyver a bukott angyalok ellen, akik az erejétől megbénulnak. A magyar nép nem vész el, mert királynőtök a Mennyből vezet titeket.”
A nagy Magyarország fölött láttam Krisztust a kereszten függni. A kereszt fekvő helyzetben volt hazánk fölött. Jézus sebeiből folyt a vér, mely a hazánkra hullott. A Szent Vér hazánk tisztulására vált folyamatosan. Láttam, hogy e kegyelem elősegíti a Magyarországhoz tartozó országok egységét, melyeket a Trianon során hazánktól elválasztottak. Azt is láttam, hogy csak azok az országok fognak nagy védelemben részesülni, akik Istent elfogadják. Hallottam, hogy az Úr ezt mondta: „Magyarországot vissza fogom állítani az eredeti állapotába, ahol a magyarok között nem lesznek többé határok. Hogy mikor és milyen módon fog ez történni, azt nem árulom el. Ezt a titkot fenntartom magamnak.”
Szeretetláng rózsafüzér
Szűzanya: „Ez a rózsafüzér nagy kegyelmet jelent a magyaroknak és általa a világnak, mert ez az ima elősegíti Szeplőtelen Szívem diadalát. Amikor a szeretetláng rózsafüzért imádkozzátok, akkor a Sátán ideje lerövidül, mert közeleg az ő eltiprása.”
Mária Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése