Lelkigyakorlatok


2017. 07. 18.
Kedveseim! A lelkigyakorlatok nagy eredménye, ha sikerül erős elhatározást tenni, hogy megváltoztassuk életvitelünket, és nem úgy folytatjuk, ahogy abbahagytuk. Azért fontos ez az átfordulás, mert valami alapvető dolgot sikerült megértenünk, és azon az úton szeretnénk tovább menni. A legfontosabb a mindennapi életvitel kialakítása, amelynek fontos pillérei az imaidők megtartása. Mindenki maga tudja, hogy mennyi időt tud odaszentelni az imádságnak az állapotbeli kötelessége mellett. A legszerencsésebb, ha az étkezési idők közelében szentelünk valamit az imának. De a legfontosabb, hogy legyen egy kialakult rendszerünk, amit igyekszünk kevés eltolódással megtartani.
2017. 07. 19.
Kedveseim! A lelkigyakorlatnak van egy olyan eredménye is, amelyben azért születnek elhatározások, mert valamit nem jól tettünk eddig. Mindig is nyomta a lelkiismeretünket, de nem volt bátorságunk változtatni rajta. Most azonban itt a lehetőség, hogy a felismerés mellett tegyünk lépéseket. Elsősorban gondolhatunk az emberi kapcsolatainkra, hogy hogyan változtathatnánk meg azokat, hogy megtörténjék a kiengesztelődés. Vagy ha ők elzárják magukat tőlünk, mit tudunk tenni, hogy megmentsük a kapcsolatot? Átvizsgálhatjuk azt is, milyenek a szeretet-kapcsolataink, hiszen csak ezek fognak beszámítani az örök életbe. Legyetek nyitottak, és őszinték magatokhoz, hogy eredményes legyen vizsgálódásotok!
2017. 07.20.
Kedveseim! Ha sikerült a lelkigyakorlatban olyan szempontokat észrevenni, ami eddig elkerülte a figyelmeteket, akkor eredményesnek nevezhetitek, a lelki munkát. De soha ne elégedjetek meg e munkával, inkább kérjétek a Szentlelket, segítsen további útmutatásával, mert amíg élünk mindig munkálkodnunk kell lelkünkön. Minden lelkigyakorlat Isten kegyelme bennünk. Legyetek nyitottak továbbra is, hogy észrevegyétek mindazt, amit nektek mutat az Úr. Minden felismerésért legyetek hálásak, és dicsőítsétek meg Istent.