2015. május 16., szombat

Gyorséttermi menüért szexelnek a hazai tiniprostik - Ezek az esetek egy társadalom teljes erkölcsi és morális széthullásának a kísérőjelenségei.

Drogok, márkás ruhadarabok – a fiatalkorúakat leginkább ezek a dolgok viszik rá, hogy pénzért árulják a testüket. Többségüknél a családi háttér katasztrofális.
Ma már szinte tény, a fiatalkorúak általános vagy középiskolai éveik alatt túl vannak az első részegségen, drogos „élményen”, a szexualitás pedig már-már természetes. A gazdasági világválságnak is köszönhetően a fiatalkorúak között is sohasem látott magasságokba emelkedett a prostituáltak száma. Lányok és fiúk egyaránt áruba bocsátják a testüket, hogy a cserébe kapott pénzért trendi sapkát, márkás cipőt, füves cigit vagy más tiltott szereket vegyenek, vagy egész egyszerűen csak egy új piercinget, tetoválást csináltassanak.
A Bors több olyan fiatalkorút is talált, aki akarva-akaratlan ezt az életet éli.
Titkolták a korukat
– Szüleink intézetbe adtak minket a nővéremmel, de nem tudtunk beilleszkedni, gyakran megszöktünk, és heteken, hónapokon át ismerősöknél húztuk meg magunkat. Esténként bulikba jártunk, és egy jobb élet reményében képesek voltunk ágyba bújni bárkivel. A korunkat sosem árultuk el. Egy gyors­éttermi menü után szinte kötelezőnek éreztük a hálát – mondta lapunknak egyikőjük, nevezzük Vikinek, aki azóta már betöltötte a tizennyolcat, és profiként is űzte a legősibb mesterséget.

Zsarolt a kamasz
Van olyan lány is, aki tudatában volt annak, hogy gyerekként nem büntethető. Viszont sokkal többet kaszálhat gyorséttermi menüknél.
– Bájos, törékeny lány volt tizenöt évesen is, jóval többnek nézett ki a koránál, és a beszélőkéjével sem akadt gond. Középkorú, jómódú férfiakkal szűrte össze a levet, gondosan titkolta a korát, majd az aktusok után a kellő bizonyítékokkal, képekkel, üzenetekkel a zsebében felnőtt „barátja” és társa segítségével meg is zsarolták ezeket a családos embereket. Akit lehetett, milliókra húztak le ezzel a módszerrel. A lány azonban nem kerülhette el a sorsát: az egyik jelenleg is folyó prostiperben ő is érintett – árulta el a Borsnak a lány volt párja.

Egyre több a fiú
A fiatalkorú prostik között ráadásul rohamosan nő a fiúk száma. Vannak köztük homoszexuálisak és heterók is, jó pénzért cserébe pedig szinte mindent vállalnak.
– Vidékről származom, apám alkoholista volt, folyamatosan verte anyámat, végül elváltak. Egy költözés felborította az életem: az iskolába nem fogadtak be, többször öngyilkosságot kíséreltem meg, majd a pesti éjszakai életben sikerült feledni az addigi életem. A fővárosi életem szexmunkákból finanszíroztam. Minden alkalommal leittam magam, drogoztam vagy gyógyszereket vettem be. Családapák, rendőrök is voltak a kuncsaftjaim, és az egyik nagy párt egyik képviselője is. Aztán kicsúszott alólam a talaj, volt nap, hogy száz nyugtatót vettem be, végül én hívtam magamra mentőt, hogy szedjenek le a szerekről. Tizennyolc éves ko­rom előtt szerettem volna felhagyni ezzel az élettel, most is ezen dolgozom – közölte munkatársunkkal egy alig felnőtté lett fiú.
(bors)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése