2015. február 24., kedd

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Irgalmasság órája


Drága gyermekeim, maradjatok meg abban a testvéri szeretetben, amelyet Tőlem kaptatok. Soha ne nehezteljetek másokra, mert az kiöli belőletek szeretetemet. Az irgalmasság órájában minden eszközt megragadok, hogy Atyámtól kiárasszam rátok Szentlelkem tüzét.
Buzduljatok fel, és még erőteljesebben imádkozzatok, hogy Atyám irgalma enyhítse a rátok váró megpróbáltatásokat. Fogjatok össze ketten-hárman, de akár magatokban is becsatlakozhattok az engesztelés közös művébe. Teljes önátadással imádkozzátok az irgalmasság és a szeretetláng rózsafüzérét, amely önhibátokból már nem maradhat el ebben az órában. Hozzatok elém minden szenvedő lelket és minden bűnökben megátalkodottat is, hogy irgalmam kiáraszthassam rájuk. De egyszer se felejtsétek el elém hozni a papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, püspököket, bíborosokat és a pápát is. Most már felelősséget vállaltok értük, hogy imádságos áldozatotok felszálljon hozzám. Kérjétek, hogy minden lelket mentsünk meg. Jézusotok
2015. 02. 01.
Drága gyermekeim, édesanyai szívem szeretné megköszönni mindazoknak az engesztelését, akik velem együtt összegyűltek a szeretetláng átadásán. Azokat is Szeplőtelen Szívemre ölelem, akik lélekben kapcsolódtak be Jézus legszentebb Szívének áldozatába. Köszönöm nektek, hogy felsorakoztatok és velem együtt engeszteltétek a Szentháromságot. Szeplőtelen szívem szeretetlángja kiáradt országotokra és az egész világra és mindazok, akik részesültetek ebben a hatalmas kegyelemben, örömet szereztetek anyai szívemnek. Ne feledkezzetek el mindennap elimádkozni a szeretetláng rózsafüzért!! De mindig velem imádkozzátok el, hiszen én tudom meghozni a legtökéletesebb, Istennek tetsző felajánlást. Lélekben hozzátok ide szeretteiteket és minél több lelket, hogy őrájuk is kiáraszthassa a Mennyei Atya irgalmas szeretetét. Imádkozzatok még buzgóbban, hogy minél többen megmenekülhessenek a pusztulástól. Édesanyátok.
2015. 02. 03.
Drága engesztelői, mily boldoggá teszitek a Szentháromságot és engem is az engesztelő imaórában nyújtott imádságaitokkal. Oh, mennyire fontos, hogy egységben és teljes egyetértésben, közösen mondjuk az imákat. Boldogan köztetek vagyok, ahol csak engeszteltek. Hatalmas kegyelem zúdul rátok, és rajtatok keresztül országaitokra és az egész világra. Terjesszétek el minden jó szándékú, hívő embernek, hogy aki csak tudja, teljesítse Mennyei Atyánk akaratát az irgalmasság órájában. Hála a mindenható Mennyei Atyának, hogy kérését egyre többen meghallgatjátok és igyekeztek bekapcsolódni az imaóra egységébe. Várlak minden nap, és gyűjtsetek maga köré másokat is. Ha másképp nem megy, legalább lélekben kapcsolódjatok egymáshoz az imaszándékokkal együtt. Én mindenki mellett ott állok, aki bekapcsolódik az engesztelés művébe. Köszönöm, hogy készséges szívvel hallgattok szavunkra. Édesanyátok.
2015. 02. 07.
Drága gyermekeim, minden nap, minden áldozatot hozzatok meg, hogy enyhüljenek a csapások és a megpróbáltatások. Sajnos nagyon kevesen vannak, akik komolyan veszik az engesztelés lehetőségét. Hívjatok meg másokat, és szélesítsétek ki az imádkozók táborát. Mára már alig maradtak olyan lelkek, akik komolyan engesztelnek saját és mások bűneiért. Pedig a legtöbb családban felállítottam legalább egy lelket, hogy a családtagjai megtéréséért buzgólkodjanak. Buzdítsátok egymást, hogy komolyan vegyétek ezt a küldetéseteket. Ajánljátok fel testvéreitekért életeteket, azért hogy ők is megmeneküljenek a kárhozattól! Ha bíztok bennem, akkor emberek tömegét menthetitek meg az üdvösségre. Óh mennyire számítok rátok és felajánlásotokra. Ne nézzétek mások vétkeit, ne is botránkozzatok meg rajta, hanem küzdjetek értük imaáldozataitok által. Jézusotok
2015. 02. 08. Anna Terézia


Átadás, felajánlás


2015. 02. 16.     Mindent önként vállalva felajánlani
Kedveseim, győződjetek meg arról, hogy minden tőletek telhetőt megtesztek az engesztelés érdekében! Nem elég csupán felajánlani mindent, hanem komolyan hinnetek kell, hogy a Szentháromság beteljesíti ígéretét. Irgalmas szeretetét mindenkire kiárasztja, ha ti azt kitartóan kéritek. Ezért is óriási értéke van az önfelajánlásnak, vagyis annak, amit önként, szeretetből vállalva tesztek. Óh, ha felismernék az emberek, mekkora érték van egy-egy szenvedés vagy önmegtagadás felajánlásában, akkor biztosan nem haboznának azt készséges szívvel megtenni.  Amikor elérkezik szívetekbe a megtérés kegyelme, akkorra már képesek lesztek mindent önként vállalva felajánlani. Ha ez a vágy már ott ég szívetekben, akkor már nagyon közel van hozzátok Isten országa.
2015. 02. 19.                Hatalmas kegyelmeket kieszközlő áldozat
Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, minden áldozat, amit Értem hoztok, igen kedves Atyámnak. Ne feledjétek, minden, ami nektek akár a legcsekélyebb megpróbáltatásnak is számít, de ha azt ti önként meghozzátok Értem felajánlott engesztelésként, az hatalmas kegyelmeket kieszközlő áldozat. Bízzatok Bennem ti, akiket már oly régóta vezetlek az önfeláldozás útján, hogy nem fog semmi sem elveszni az engesztelés oltárán. Bizalmam határtalan irántatok, mert nagyon is számítok rátok drága, kicsi engesztelőim. Tartsatok ki a végsőkig és ne hagyjatok ki egyetlen lehetőséget sem a felajánlásra! Jézusotok
2015. 02. 20.             Aki rám bízza minden ügyét, annak nehézségei könnyebbé válnak
Jézus:  Gyermekeim, komolyan, és őszinte részvéttel haladjatok keresztutamon! Mindenki helyezze az Én keresztem alá az övét, mert csak így tudjátok megpróbáltatásaitokat hordozni. Aki megbízik bennem és rám bízza minden ügyét, annak nehézségei könnyebbé válnak, mert magam vállalom el küzdelmeit. Ha ezt mindnyájan el tudnátok fogadni, akkor hamarosan megváltozna körülöttetek minden akadályoztató helyzet. Ha őszinte és tiszta szívvel rám bíznátok minden ügyeteket, akkor életetek könnyebbé válna. Ahol nem hiányzik a bizalom, ott győzelemre jut a remény általi kegyelem. Legyetek áldottak és bízzátok magatokat egészen rám! Jézusotok
2015. 02. 22.        Mi nem tudunk mindent irányítani
Kedveseim, minden helyzetben tudtok hozzám szólni. Segítek megmutatni nektek kijelölt ösvényeiteket. Először is fogadjatok el mindent az Úr kezéből. Bármi történjen is veletek, semmin ne lepődjetek meg, hanem mint aki fel van rá készülve, adjon át mindent az Úrnak. Nem szabad semmin sem csodálkoznotok, sem kételkednetek, mintha valami rendkívüli dolog történt volna veletek. Semmi sem véletlen, ami megtörténik. Ezért sem szabad csodálkozni a váratlan helyzetekben. Legyetek éberek és higgyétek, hogy az eseményeket nem minden esetben tudjátok irányítani. Ezért is kell mindent felajánlanotok a Szűzanya szeplőtelen Szívén át, Jézus legszentebb Szívébe, ahol minden a legjobb helyen van.
2015. 02. 23.       A legfontosabb önmagatok teljes átadása
Kedveseim, mindig őrizzétek meg engesztelő küldetéseteket! Ne hagyjátok, hogy levegyen lábatokról az ellenség! Küldetésetekben a legfontosabb önmagatok teljes átadása a Szentháromságnak. Aki ezt tiszta szívből megteszi, az igen nagy feladatot lát el az engesztelés művében. Ez feltétel nélküli engedelmességet jelent és egyben határtalan szeretetet is, mert az életfelajánlás a legnagyobb engesztelés az ember részéről. Vigyázzatok, ne csorbuljon meg önzetlen szeretetetek azáltal, hogy talajt veszítetek. Maradjatok állhatatosak, és kitartóak áldozataitok meghozatalában.
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/927-atadas-felajanlas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése