„Isten nevét hiába ne vedd [Mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi”] (Kiv 20,7)
Az első hírek hallatán az elmúlt napokban azon igyekeztem, hogy megpróbáljak magamnak képet csinálni a párizsi lapról, és amit láttam, bőven elég volt. Amit ez a lap elért, az éppenséggel a „cacumen blasphemiae” [szentségtörés csúcsa]. Ennél tovább már nem lehet menni. A karácsonyelőtti időben nem csak a szent éj titkát, nevezetesen Megváltónk szűzi születését, amivel nekünk mindannyiunknak Isten ajándékot adott (lásd Jn 3,16 és Róm 8,32), gúnyolták ki lélegzetelállító infantilis pimaszsággal. Nem, ezen uraságoknak még ez sem volt elég: Arra az aljasságra vetemedtek, hogy minden titkok titkát, a Háromszor Szent belső életét – horribile dictu – a természetellenes vétek égbekiáltó bűnével hozzák kapcsolatba. Micsoda méltatlan akarat a szentségtöréshez, ami ilyen ostoba vakmerőségre ragadtatja magát, csak hogy gyalázkodni tudjon. Ez volt „Charlie”!
Volt Charlie. Hiszen, hogyan mondja a zsoltáros? „Nem így a gonoszok, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről.” (Zsolt 1,4) – „Egy kis idő még, s a gonosz nincs többé, keresed helyét, és sehol sem találod.” (Zsolt 36,10)

http://katolikus-honlap.hu/1501/parizs.htm