2014. december 25., csütörtök

Égi Édesanyánk üzenete 2014. december 25-én Medjugorjéból

Jézustól kérem számotokra a békét

Drága gyermekek!  Ma is karjaimban hozom nektek Fiamat, Jézust, és kérem tőle számotokra a békét és egymás közti békéteket is. Imádkozzatok és imádjátok Fiamat, hogy az Ő békéje és öröme költözzön a szívetekbe. Imádkozom értetek, hogy egyre inkább megnyíljatok az imára. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. (2014. december 25-i üzenet)

         A Szűzanya egyik első üzenete ez volt: „Drága gyermekek, béke legyen Isten és az ember között és az emberek körében.” A Szűzanya Međugorjéban a Béke Királynőjeként mutatkozott be. Ő Jézus édesanyja, a Béke Fejedelmének édesanyja. Csak Ő, Jézus adhat számunkra igazi békét és örömöt. Jelenéseinek évfordulóján a Szűzanya a következőket mondta: „… Én, csak Őhozzá szeretnélek elvezetni benneteket, mert csak Őbenne talál szívetek igazi békére és örömre.”
         Szívünket nem csaphatjuk be, mert csalhatatlanul tudja ki teremtette és ki tudja betölteni értelemmel és békével. Magunkban hordozzuk az elvesztett mennyország emlékét. Minden emberben jelen van az ártatlanságra, a gyermeki tisztaságra való vágyakozás érzése. Szívünk mélyén van az elrejtett kincs, amelyet állandóan keresünk. Szemünk földies módon lát, szívünk azonban az örök, égi kincset kutatja. A Szűzanya arra hív bennünket, hogy a hitet a remény által, a békét az imádság és szeretet által, Jézus által keressük, aki az Út, az Igazság és az Élet.
         Békében élni és rátalálni a békénkre, ez életünk beteljesedésének csúcsa. Bár úgy tűnik, hogy az élet teljes mértékben nem tud beteljesedni sem tudásban, sem birtoklásban, sem sikerben, sem győzelemben. Az élet teljessége a belső békében, a csendes boldogságban és biztonságban érhető el, amelyet a valakiben, nem pedig valamiben való bizalom ajándékoz. Rátalálni az igazra, aki igazi támaszunk lesz, ez hoz békét.
         No, ez a valaki megbízhatatlan támasszá is válhat, mert emberi anyagból való, és az emberek mulandók, köpönyegforgatók, romlandók. Bölcs dolog ezért tudatában lenni annak, hogy minden támasz, amelyet valaki hozzánk hasonlóban vagy velünk egyenlőben keresünk, fontos és szükséges, mert nem jó az embernek egyedül, de ez a keresés nem lehet állandó és végleges. Az emberek lehetnek útitársaink, de nem úti célunk. Csak egy valaki lehet mindenünk: aki az út, az útitárs és az úti cél. Ő állandó támasz mindazok számára, akik belé helyezik reményüket. A többiek barátok, úti társak, kedves emberek és személyek, sőt némelyek nem is helyettesíthetők életünkben, de csak Ő, az Úr a mi kikötőnk és a mi békénk.
         A kereszténység nem törvények és szokások gyűjteménye vagy elméletek és programok halmaza. A keresztény tanítás középpontjában a Názáreti Jézus személye áll, aki a Krisztus, ami azt jelenti, hogy Isten felkentje, a Messiás, akiben lehetségessé válik az Istennel való találkozás. Ő az Istenhez vezető út, ezért üdvözítő és ezért lehet támasz mindenki számára, minden pillanatban és minden helyzetben. Csak találkozni kell Vele, és aki találkozik, megtapasztalja azt, amiről a próféta beszél: Ő – ő a béke!
         A karácsony ünneplése a Jézussal való találkozás keresése – az Újszülöttel, aki újra meg szeretne születni bennünk. Minden egyéb, ami körülveszi ezt az ünnepet kevésbé fontos, kevésbé értékes, gyakran felesleges és szükségtelen. Sajnos, ma a karácsony Jézus nélküli ünnepé válik. Az ilyen ünneplés után a szív üres marad, az élet pedig értelmetlenné lesz.

Imádság
Szűz Mária, Te, aki világra szülted Jézust, és aki nem szűnsz meg a világnak és mindnyájunknak ajándékozni Őt, könyörögd ki számunkra a nyitott szív kegyelmét, amely, be tudja fogadni Őt, hogy otthonunk, családunk és szívünk betlehemi barlanggá legyen, amelyben Jézus ma is meg tud születni. Köszönjük Neked, Szűz Mária, hogy a szeretetben állhatatos és türelmes vagy velünk, és arra vágysz, hogy mi is áldássá váljunk mások számára. Imádkozd ki számunkra, hogy felfedezzük azt a titkot, hogy Isten Jézusban saját szeretetét ajándékozta nekünk, életét, az igazság fényét, a bűnök bocsánatát és az igazi békét. Könyörögd ki számunkra az Isten kezébe való önátadás elszántságát, hogy életünkben beteljesítsük Isten akaratát. A Te példádat szeretnénk követni az Istenbe vetett bizalomban, hogy napról napra egyre hasonlóbakká legyünk Istenhez és mindinkább az Övéi legyünk. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea

A Szűzanya éves jelenése Jakov Čolo látnoknak
Az utolsó mindennapi jelenés alkalmával, 1998. szeptember 12-én, a Szűzanya azt mondta Jakov Čolonak, hogy minden évben egyszer, december 25-én, Karácsonykor fog megjelenni neki. Így történt ebben az évben is. A jelenés 14.40-kor kezdődött és 8 percig tartott. Ezután Jakov a következő üzenetet adta át:
„Drága gyermekek! Ma, ezen a kegyelemmel teljes napon azt szeretném, hogy mindnyájatok szíve betlehemi jászollá váljon, ahol megszületett a világ Üdvözítője. Én az édesanyátok vagyok, aki mérhetetlenül szeretlek benneteket, és akinek gondja van mindnyájatokra. Ezért gyermekeim, adjátok át magatokat az édesanyának, hogy mindnyájatok szívét és életét letehesse a kis Jézus elé, mert gyermekeim, szívetek csak így lesz tanúja annak, hogy Isten naponta megszületik bennetek. Engedjétek meg Istennek, hogy életeteket beragyogja világossággal és szíveteket örömmel, hogy naponta megvilágítsátok az utat azok számára, akik sötétségben élnek és nem nyitottak Isten és az ő kegyelme felé, és így az igazi öröm példájává váljatok számukra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

--
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése