2014. november 26., szerda

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal


Azt akarom, hogy elismerjenek Engem Istenüknek és Atyjuknak

  1. november 17.
Uram?
Egyesülök veled, drága lélek! Igen, a szeretet egyesít téged Velem. Csak egyet kérek teremtményeimtől, hogy szeressenek, hogy Engem szeressenek, és Én leveszem vállukról a bűneik terhét. A szeretet azt jelenti, hogy elviseled a viharokat, amikor rád törnek. Ezzel a kitartással bizonyítod, hogy Tőlem származol, Vassula. Láttad, hogy Kezem által megvalósult köztetek mindaz, ami lehetetlennek tűnt számotokra.
Most itt vagyok, hogy megvigasztaljalak, és az Erőmről biztosítsalak. Az Én Királyságom erő, amely a gyengeségben, a szegénységben nyilvánul meg! Eljöttem hozzád, hogy megmutassam kívánságaimat, megosszam veled vágyaimat. Nem akarom, hogy úgy gondolj Rám, mint aki csak kihasznál téged. Gondolj Rám úgy, mint megmentődre, mint Istenedre, mint hűséges barátodra, aki ellenállhatatlan szeretetet érez irántad. Azáltal, hogy felajánlod magad a világnak, megmutatod az Én jóságomat, kegyelmemet. Egyedül ez ébreszti fel bennük a vágyat, hogy dicsőítsenek Engem, a ti Isteneteket.
Megtanítottalak arra, hogyan add tovább nem csak az Üzeneteimet, hanem az Evangéliumot is, az Én Szavamat. Tegnap megértettem veled, hogy bízzál Bennem, és szerezz örömet Nekem. És ahogy mondtam, minden, ami történt, és történni fog, az Ítélet Napján fel lesz fedve, napvilágra kerül.
Ez a nap az Én napom lesz: egyedül az Isten Napja… És minden ellened irányuló vádló szót az Ítéletem Napján megcáfolok. Az emberi büszkeség térdre kényszerül, megalázkodik majd. És emlékezz, hogy a hited és bizalmad lesz a te védőpajzsod a gonoszok tüzes nyilaival szemben, melyek célbavesznek téged. Tehát higgyél és bízzál Bennem, mert Én meg tudlak védeni és óvni a Hatalmasságok és Erősségek ellen, melyektől a sötétség származik ebben a világban - a gonosz szellemi seregtől.
És ami téged illet, dicsőíts meg Engem azáltal, hogy osztozol köntösömön, és Velem jössz a résekbe, a hasadékokba és a völgyekbe, jó és rossz emberek közé. Elmegyünk azokhoz a nemzetekhez, akik még soha nem hallottak Rólam. Olyan elzüllött országokba, ahol virágzik a prostitúció és a kicsapongás. Olyan országokba, ahol elfeledtek Engem, és önző testi vágyaiknak élnek. Meg akarom gyógyítani a hűtlenségüket. Azt akarom, hogy elismerjenek Engem Istenüknek és Atyjuknak. Nem fogom elrejteni Arcomat, hanem meg fogom mutatni nekik, és amint felemelik a tekintetüket, megbocsátok nekik és meggyógyítom őket. A megértés kenyerét adom majd nekik.
Szívem készen áll Uram arra, hogy Benned maradjak, és Te énbennem. Igen, mutasd meg a Te dicsőségedet a földön! Hozz békét, és mentsd meg gyermekeidet!
Mostanában imádkozom és könyörgök az elnyomóimért, nem tudok többet tenni, de legalább megpróbálom!
Tudom, hogy hatalmas vagy, ezért minden ügyemet a Kezedben hagyok…
Nem lesz többé kifogás?
A Te segítségeddel megpróbálom feladni a kifogásaimat.
Akkor tehát ne szegd meg szavadat…
Ellent akarok állni!
Habár gyakran visszaesel, felemellek, mivel jók a szándékaid. Megtanítalak arra, hogyan legyél erős, hogy amikor a kígyók harapása beléd mar, ezt tudd mondani: képes legyél kimondani: „Megütöttek, ugye? De nem fájt. Megvertek? Nem érzek semmit. Megrágalmaztak, és aztán? Hadd csinálják! .., na és? Hadd tegyék! Ugye megköveztek? Mikor? Nem éreztem fájdalmat…” Én veled tartok. Rengeteget utazunk, fáradunk, de soha nem mondod: „Elég! Feladom!” Miért?
Azért, mert velem vagy!
Igen. Mert az erődet Belőlem meríted. Az erődet Általam kapod, hogy soha ne legyél túl gyenge, és ne add fel. Hadd maradjak örökre a kertedben.
És engedd meg, hogy menedéket találjak Benned!
Pihenj meg Bennem, Istenedben. Én mindenkinek menedéke vagyok! Mindenki Hozzám jöhet, hogy letegye szívének terheit, és Én megvigasztalom őket, menedéket adok nekik! Íme, Én veled vagyok, fogadd békémet.

http://ichtys.hu/index.php/174-2014-november-17


 

A Lelkem sok lelket megvilágosít majd, mint a Nap

2014. november 25.

– Rohantam, hogy meghallgassam, mire hív az Úr…
Béke! Kedves lélek! Én a tiéd vagyok, akit szeretek, és rád vágyom. Rád bíztam Szőlőskertjeimet[1], és ahogy eljött a reggel, láttam, hogy már rügyeznek és kezdenek virágozni. Mindnyájan különlegesek és az Enyémek, ezért akarom mindnyájukat a tökéletességre vezetni.
Még anyád méhében voltál, mikor Én már vágytam rá, hogy kivesselek a nemzetek közé, az emberekhez, hogy emlékeztesd őket arra, Én vagyok a Béke Hercege, és hívd őket, hogy térjenek vissza, hogy térjenek vissza Hozzám, hogy térjenek vissza Jahve udvaraiba, ahová tartoznak. Siess tehát, kedvesem, mi ketten, Én és te együtt, őrizzük majd a Szőlőskertjeinket, mint a toronyőrök, és elkapjuk a rókákat, akik zsákmány után kutatnak az éjszakában, hogy kárt tegyenek a szőlősökben.
Nézd, hogy jövök. Úgy jövök hozzátok, mint Forrás, mely termékennyé teszi a Szőlőskerteket, mint egy éltető vizű kút tiszta folyama, úgy árad ebből a Szívből[2]. Bárki, aki iszik ebből a vízből, soha nem lesz többé szomjas, mert éltető forrássá fog válni belsőjében, és az örök életre segíti.
Ismét emlékeztesd enyéimet, hogy Én vagyok az Írások, mert fentről jövök, és az Én szavam örökké tartó. Ezért, Vassula, ne várj emberi elfogadásra, ez nem jelent számomra semmit. Neked sem szabad függővé válni az emberi elfogadástól. Már sok tanút kijelöltem előtted is. Nem te vagy az első, és nem is az utolsó. Küldötteket állítottam, akik tanúskodtak az Igazság mellett a Nevemben. Mind úgy jöttek, mint világító lámpások, és fényt hoztak az emberek lelki sötétjébe. Tehát nem lepődök meg azon, hogy hitetlenül visszautasítanak téged. Sokan, akiket úgymond az igazság bajnokainak neveznek, tanulmányozzák az Írásokat, mégis, mikor előttük világítok, nem ismernek fel Engem. Ha visszautasítják azt, amit a ti időtökben írtam, hogyan hihetnek az Írásokban?
Megmondtam, hogy mielőtt az Úr nagy Napja felvirrad, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, a fiatalok majd álmokat látnak, egészen addig, míg kiárasztom Lelkemet. Csodajeleket fogok mutatni fent az égen, és jeleket lent a földön.
– Köszönöm Neked, Uram, akik meghívtál, és el nem hagysz engem, hanem velem vagy.
Igen, egészen a végidőig, ami a kezdet lesz. Benned lakom, ahogy te is Bennem laksz. Ismertesd meg Nevemet a világgal, és folytasd a tanúságtételt, hogy a világ megismerje a Szeretet nagyszerűségét, melyet adok neki. Továbbra is az Igazság Lelke fog vezetni téged és sokakat az eljövendő dolgokban. Ő majd zafírokkal világítja meg az utadat, és az emberek azt fogják kérdezgetni: „ki ez, aki olyan, mint a ragyogó Nap?” És majd felismerik az Én Lelkemet. „Húzz ki engem a hálóból.” – fogják néhányan kiáltani. „Jahve, Istenem, segíts rajtam, gyógyíts engem!” – könyörögnek majd mások. És aztán mindnyájukat meghívom majd, hogy egyenek Szőlőskertem gyümölcseiből. Ott majd megtudják, hogy Én vagyok az ő Bástyájuk, a Sziklájuk és a Megváltójuk, a Szó, az Istenük, az Egy és az egyetlen, aki le tudja győzni a gonoszt.
A Lelkem sok lelket megvilágosít majd, mint a Nap, feltárja előttük bűnüket, és hogy hogyan torzította el lelküket bűnösségük, és milyen értéktelenné váltak az Isten szemében. Meg fogja nyitni lelkük mélységét, és velejéig kiégeti belőlük bűnös hajlamaikat. És mikor a Lelkem már megtisztította őket, felfedem előttük Szeretetemet. Misztikus bölcsességet adok nekik, a kegyelem kenetét, és egyesítem őket Magunkkal.
Ünnepélyesen mondom neked, ha valaki Engem szolgál, az nem nézhet hátra, követnie kell Engem, bárhol vagyok, bármerre megyek, és bárhová vezetem őt. Az, aki visszautasít Engem, megtagadja Szavaimat, vagy elhagy Engem a nehézségek miatt, meg fogja kapni jutalmát. Élj békében, leányom, te vagy az, akit akarlak. Igen, ezt már mondtam neked máskor is, de most arra készültem, hogy hozzád jövök. De az Én Bölcsességem szeretete nagyon helyesen fog hordozni téged, hogy megmaradj szolgálatomban. Mindnyájatoknak ajánlom, bölcsességgel és belátással, hogy a Szeretetért éljetek, és vigyetek szabadságot Szavam által mindazoknak, akik meg akarják hallani Hangomat. Hadd áldjam meg azokat, akik távol voltak Tőlem, de meghallották Üzeneteimet. Mondom neked: „békesség a távol és közel levőknek”[3]
Megáldalak leányom. IC

[1] az IÉI imacsoportok
[2] Jézus az ujjával a szívére mutatott
[3] Iz. 57,19.
http://ichtys.hu/index.php/146-2014-november-25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése