2014. november 24., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy beszivárogjon földi Egyházamba

2014. november 23. vasárnap, 18:20
Drága szeretett leányom, Jezabel, a gonosz lélek, egy nagy támadást tervezett a lelkek megmentésére létrehozott Küldetésem ellen.
Ez az áruló, és Isten prófétáinak az elpusztítója, aki megnyilvánul népem körében, úgy honosította meg magát a földön, mint Isten tanára, hogy elcsábítsa a lelkeket, és eltávolítsa őket Egyházamtól, hogy a minden idők legnagyobb hitehagyásába vezesse őket. Ő lesz az oka annak, hogy Egyházam bálványimádást fog elkövetni a szekuláris világ fejedelmeivel, akikkel egységre fog lépni, ami iszonyatos Isten számára, és egy utálat az Ő Szemében.
Jezabel, aki egyaránt jelen van mind a férfiak, mind pedig a nők lelkében, egyike a leggonoszabb, legintelligensebb, de egyben a legravaszabb démonoknak a Sátán hierarchiájában, és aki sokféleképpen működik, csakhogy félrevezesse népemet. Ő egy csoporton keresztül működik, mely azt állítja, hogy Tőlem származik, de sátáni kultuszokon vesz részt. Jól kiismervén magát a teológiában, ez a démoni lélek, különböző nyelveken szól a csoporthoz, nagy zűrzavart, fájdalmat és megosztottságot okozván azok között, akik elfogadták Kelyhemet. Igémnek ezen önjelölt szakértői nem Tőlem jönnek. És míg az Irántam való gyűlöletük nyilvánvaló a szájukból áradó ocsmányságok révén, más módon is próbálkozni fognak, hogy kárt okozzanak Végső Küldetésemben.
Arról fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt próbálják kinyilatkozni követőiknek, hogy ők Isten prófétái. Ezek közül sokan elő fognak lépni és azt fogják állítani, hogy rajtuk keresztül Jézus Krisztus beszél. Jezabel virulni fog, és hazugságokat fog terjeszteni, átadván gonosz és arrogáns szellemét az önjelölt prófétáknak, akik megpróbálják felhasználni ezt a küldetést arra, hogy hitelessé tegyék hangjukat.
Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni – felhasználván minden elképzelhető taktikát -, hogy beszivároghasson földi Egyházamba. Befolyása által, sok lelket el fog távolítani Tőlem Egyházamban, és alá fogja ásni Isten Igéjét. A férfiak és a nők között dolgozván, a varázslatot és a boszorkányságot fogja felhasználni arra, hogy a csodák benyomását keltse. Ő egy másik ellenfelem, aki a lelkekért folytatott végső csatában, Baál befolyásának köszönhetően bántani próbálja Isten igaz látnokait és prófétáit.
Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat.
Azok, akik Jezabel szellemének a befolyása alatt vannak, könyörtelenül azon fognak dolgozni, hogy támadjanak Engem. Ez a gonosz lélek, a hatalmába kerített lelkek által, démoni eszközöket fog használni, hogy rágalmazza, ócsárolja – és gyűlöletet szítson azokkal szemben, akik Engem követnek. Fussatok el, amikor ilyen fertőzött lelkekkel találkoztok. Ne becsüljétek alá őket, mert Jezabel befolyásának köszönhetően, ők azon lesznek, hogy elképesztő nagy károkat okozzanak azoknak, akik elkötelezik magukat nekik.
Tanuljátok meg felismerni Jezabel gonosz szellemét, mert azok által, akiket a hatalmába kerített, nagy tekintéllyel fog Rólam beszélni. Ők a Szentségekről való nagy tudásukról fognak beszélni, és a Szent Biblia részeit fogják használni, de csak azért idézik azokat, hogy aláássák Igémet. Látni fogjátok, hogy Jezabel gyűlölködő élvezettel fogja támadni ezt a küldetést. Hűséges követői makacsok, fennhéjázók, tele vannak gőggel, és mélyen elkötelezve ennek az ellenségemnek, aki az ő erőteljes befolyása alá ejtette a lelküket. Soha nem szabad kapcsolatba kerülnötök Jezabel szellemével, mert ha azt megteszitek, el fog pusztítani benneteket, mint ahogy azt a seregével is tette.
Óvakodjatok mindazoktól, akik előrelépnek, és azt mondják, hogy Én küldtem őket Igém terjesztésének a segítsége végett. Tudnotok kell, hogy amióta ez a Küldetés elkezdődött, egyetlen prófétát sem jelöltem ki arra, hogy kommunikáljon a világgal. De ezek a hamis próféták tömegesen meg fognak jelenni, és mindegyik megpróbálja felülmúlni a másikat. Aztán ezt a küldetést arra fogják felhasználni, hogy a maguk számára támogatást szerezzenek, csakhogy hazugságokat terjeszthessenek. Mindazok, akiket esetleg Jezabel gonosz szelleme elcsábíthat, és akik bármilyen módon válaszolnak ennek a szellemnek, hamarosan azt fogják érezni, hogy minden Irántam való szeretetük hirtelen véget ért. Nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket, ha bedőltök Jezabel hazugságainak, akit a mélység gyomra azért küldött, hogy elpusztítsa Egyházamat és prófétáimat, ezekben az időkben.
Jézusotok


Bibliai részek: Jelenések Könyve 2, 20; Királyok I. Könyve 16, 31; Királyok II. Könyve 9. fejezet. (a szerk.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése