2014. november 1., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Azok, akik szembeszegültek Első Eljövetelemmel, nem voltak hajlandók elfogadni Isten Akaratát


2014. október 31. péntek, 18:25
Drága szeretett leányom, az Én Akaratom kőbe van vésve, és mindazok, akik igazán szeretnek Engem, eggyé fognak válni az Úr Isteni Akaratával. Ha megtagadjátok Akaratomat, ti nem lehettek az Enyémek. Ha felkeltek Ellenem, nem fogom megengedni, hogy belépjetek Királyságomba, mert csak azok mondhatják valóban, hogy az Enyémek, akik szabad akaratuk végleges átadásával jönnek Hozzám. Ha nem vagytok az Enyéim, hogyan tudnám megnyerni hálátlan szíveteket? Azok, akik átkoznak közületek Engem, vagy megvetést szórnak azokra, akik védelmezik Igémet, vagy megpróbálnak beavatkozni Isten Szent Akaratába, a mélységbe lesznek dobva, amikor a megmentésetek érdekében tett minden erőfeszítés kimerült.
Amikor megszülettem, ellenségeim közül sokan – akiknek a gonosz szellemek megfertőzték lelkét – nagyon megnehezítették Édesanyám életét. Azok, akik a Földön eltöltött Időm során üldözték őt, sok esetben nem voltak tudatában annak, hogy miért éreztek olyan nagy gyűlöletet iránta. De Ő az Én Nevemért szenvedett. Azok, akik szembeszegültek Első Eljövetelemmel, nem voltak hajlandók elfogadni Isten Akaratát, amelynek az volt a célja, hogy megszabadítsa őket bilincseiktől, amelyeket a démonok zártak a bokáik köré.
Földi Küldetésem nagy részét arra szenteltem, hogy kiűzzem a gonosz lelkeket a nyomorultak lelkéből, miközben megvilágosítottam azokat, akik nem tudtak Isten Akaratáról. Most, hogy készülök újra eljönni, a Küldetésem ez alkalommal még jobban próbára lesz téve. A következőt mondom minden megkeményedett szívűnek, akik nem hajlandók Rám hallgatni: amennyiben nem szenteltétek magatokat valóban Nekem egy imádságos élet és önfeláldozásotok által, csupán csak a hitetek segítségével, nem fogjátok tudni befejezni ezt az utazást az Örök Élet felé. Ti nem vagytok kellő betekintéssel vagy tudással megáldva Igémet illetően ahhoz, hogy elutasítsátok Figyelmeztetésemet ebben az időszakban. Miért szórtok most megvetést Rám? Mit gondoltok, mi fog benneteket méltóvá tenni arra, hogy megálljatok Színem előtt, amikor majd az örök életet kéritek Tőlem? Azt mondom nektek, hogy a csökönyösségetek vakít el benneteket az Isteni Kinyilatkoztatásommal szemben, amelynek tanúi vagytok a világnak adott ezen Szent Üzeneteimnek köszönhetően.
Hálátlan lelkek, azon ismeretek hiányában vagytok, amely a legnagyobb pontossággal a Legszentebb Bibliában adatott nektek. Mert bármilyen leckét tanítottak is nektek, ti semmit sem tanultatok. Büszkeségetek és önmagatok kielégítésére tett törekvésetek kiábrándít Engem. Szemeitek nem tudnak látni, és ennek eredményeképpen, felkészületlenek lesztek Számomra. Mert minden gyalázatért, melyet azokra szórtok, akik – ellenállásotok ellenére – az Igazságot mondják és támogatják Legszentebb Igémet, Velem kell szembenéznetek. Akkor azt fogom kérni tőletek, hogy indokoljátok meg szavaitokat, cselekedeteiteket és az Ellenem elkövetett tetteiteket. Ti soha nem mondhatjátok azt, hogy Hozzám tartoztok, amikor Igémet felhasználva harcoltok Ellenem, amelyet Isten az Ő Irgalmából adott nektek, Aki soha nem fog belefáradni azon Igyekezetében, hogy megmentse a lelketeket.
Ha megkaptátok a magánkinyilatkoztatás Ajándékát, jogotok van, hogy hitelessége felől döntsetek. De nincs jogotok elítélni vagy bántani másokat, még akkor sem, ha ők nem Tőlem jönnek. Én, Jézus Krisztus, ismertté tettem, hogy az embernek nem áll jogában megítélni senkit. Ha szembeszálltok Velem, még ha sérelmeitek vannak is a hamis prófétákat illetően, úgy foglak megítélni és megbüntetni benneteket, ahogyan ti büntettétek azokat, akiket gyűlöltök. Ti nem gyűlölhettek másokat az Én Nevemben. Amikor gyűlöltök másokat, akkor azt a Sátán nevében teszitek. Gonoszságotokat csak akkor fogom eltörölni, ha jöttök, és kéritek Tőlem, hogy mentselek meg benneteket ezektől a bűnöktől. De közületek sokan soha nem fogják ezt megtenni, mivel Fölém helyeztétek magatokat – és ezért szenvedni fogtok. Senki se nevezze a másikat gonosznak, mert ő, a Sátán azokban gyönyörködik, akik elkövetik ezt a hibát. Közületek senki sem olyan tiszta a bűntől, hogy ítélkezzen mások fölött.
Aki Tőlem való, és valóban ismer Engem, az soha nem ostorozza a másikat az Én Nevemben.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése