2014. április 28., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Királyságom sok Misztériuma ismeretlen az ember számára

2014. április 27. vasárnap, 18:00
Drága szeretett leányom, a Tervem, hogy megmentsem az egész világot, és mindnyájatokat elvigyelek Szívem Menedékébe, befejeződött és minden rész a megfelelő helyre került, hogy Ígéretem tökéletessége meghozza gyümölcsét.
Sok Misztérium van még Istenségemmel kapcsolatosan, amelyet az ember – attól függetlenül, hogy mennyire jártas a lelki dolgokban – képtelen valaha is igazán megérteni. Királyságom sok Misztériuma ismeretlen az ember számára, Atyám csak annyit tárt fel az emberiség számára, amennyit jónak látott. Az embernek megadatott a tudás és az Igazság, hogy tőle telhető módon tisztelje és szolgálja Őt (Atyámat). Az ember a próféták által tájékoztatva lett arról, hogyan kell betartania a Tízparancsolatot annak biztosítására, hogy ne essen tévedésbe. Aztán Isten, hogy bebizonyítsa a világ iránti Szeretetét, emberré lett, és Általam, az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus által pontosan megmutatta az embernek, hogyan kell a rosszat jóvátennie, és mi képezi a gonoszságot. Az ember érdekében Én feltártam az Igazságot, még ha csak egy töredékét is annak, amelyet Atyám kívánt. De az ember annyira gőgős szívű, arrogáns és nagyravágyó volt, hogy nem akarta megismerni az Igazságot, mert az nem felelt meg neki.
A Farizeusok becsukták a szemüket, másfelé néztek, és azt állították Rólam, hogy Én egy olyan ember vagyok, Aki elveszítette a józan eszét, és rejtélyesen beszél. Ők nem voltak képesek meghallani az Igazságot, bár Tanításaim egyszerűen csak az Igét, a Tanításokat és a Parancsolatokat ismételték, amelyeket Atyám Könyve tartalmazza. A keskeny ösvény mentén jártak, nem nézvén sem jobbra sem balra, követték a saját verziójukat az Isten-szolgálatban. Mindezt egy jámbor külsővel tették, kerülvén a gyengéket, a szegényeket és az iskolázatlanokat, s közben dicsérték Istent. Aztán száműztek Engem, és hasonmásaik ma szintén ezt fogják tenni, amint folytatják tovább az ember csinálta tanokat az elkövetkezendő években.
Most tehát látjátok mindazt, amiről az ember azt állítja, hogy tudja, ő valójában csak nagyon keveset tud az Úr útjairól. Mindabból, ami neki adatott, csak azt fogadta el, ami megfelelt számára. Például Én Isten gyermekeit mindig arra utasítottam, hogy szeressék egymást, de ők ezt mégsem teszik. Hányan vannak közületek olyanok, akik Színem előtt arcra borulnak, és hálaadásként dicsérettel halmoznak el Engem, és aztán rágalmazzák fivéreiket és nővéreiket? Néhányan közületek odáig mennek, hogy azt mondják Nekem: nézd, azok milyen gonosz emberek, ahelyett, hogy szeretetet és megbocsátást mutatnának irántuk.
Az ember mindig gyenge lesz, mert lehetetlen az emberi lény számára, hogy tökéletes legyen. De akkor miért van az, hogy Tanításaim egy részét elfogadja, a másik részét pedig elutasítja? Soha ne engedjetek a kísértésnek, hogy egymást elítéljétek az Én Nevemben, mert nincs jogotok így cselekedni. Soha ne magasztaljátok fel magatokat Előttem, amikor azzal egy időben egy másik embert bemocskoltok és lebecsültök. Ez sért Engem. Ahhoz, hogy képesek legyetek elfogadni az Igazságot, mentesek kell, hogy legyetek a rosszindulattól, a gőgtől, a képmutatástól, vagy az önzéstől. Le kell vetkőznötök az arrogancia köpenyét, mert ez az ördög jellemvonása, és Én ezt visszataszítónak találom.
Kérlek, emlékezzetek Tanításaimra, és éljétek az életeteket aszerint, ahogyan azt Én mondtam nektek. Amikor úgy érzitek, hogy a szívetek nyugtalan, tele van gyötrelemmel vagy gyűlölettel, akkor keresnetek kell mindig az Én segítségemet. Mert ha nem ezt teszitek, akkor a kétségbeesés és a gyűlölet eme érzése el fog nyelni benneteket. El kell fogadnotok azt a tényt, hogy ti mindig megadjátok magatokat a bűnnek, de ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy – még mielőtt bármiféle békét és nyugalmat is éreznétek a lelketekben – bűnbánatot kell tartanotok.
Jézusotok


Üdvösség Anyja: Az antikrisztus érkezéséhez vezető napok a nagy ünnepségek napjai lesznek

2014. április 27. vasárnap, 23:20
Drága gyermekeim, engedjétek, hogy Isten Fénye rátok szálljon, mivel a tervek, a világ Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére való felkészítésére, befejeződtek. Most már minden dolog Isten Akarata szerint fog történni, és Én arra kérlek benneteket, hogy az imákat legnagyobb fegyveretekként használjátok, mivel a harc Isten gyermekei számára fokozódni fog. A korábbi harcokkal ellentétben a lelkekért folytatott harc nagyon megtévesztő lesz, mivel az ellenséget barátként lehet majd érzékelni, miközben Krisztus igaz Egyházát ellenségnek fogják nyilvánítani.
Mennyire erősnek kell lennetek, ha igaz Keresztény katonákká akartok válni. Nem szabad meghajolnotok soha a nyomás hatására, kiejtvén a káromlásokat, amelyekre felkérnek majd benneteket, hogy abban nyilvánosan és Fiam oltára előtt részt vegyetek. Amikor azt látjátok, hogy Fiam Templomaiban, ahol a Keresztnek már nyoma sincs, embereket hatalmi pozíciókra emelnek, és akik azt, követelik tőletek, hogy tisztelettel hajoljatok meg előttük, akkor fussatok, mert tévedésbe fognak rántani benneteket. Amikor a tabernákulumokat átalakítják, és sok esetben fából készült változattal helyettesítik, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett annak az ideje, hogy az antikrisztus belépjen Fiam Egyházába.
Gyermekek, kérlek benneteket, legyetek tudatában annak, hogy közületek sokan hátat fognak fordítani az Igazságnak, mivel úgy fogjátok találni, hogy lehetetlen elfogadni az Igazságot. Az antikrisztus érkezéséhez vezető napok a nagy ünnepségek napjai lesznek minden Keresztény egyház és más hitfelekezetek sok templomában. Minden szabályt meg fognak változtatni; a Liturgiát megújítják, a Szentségeket meghamisítják, míg végül a Szentmisét már nem a Szent Tannak megfelelően fogják bemutatni. Addigra, és azon a napon, amikor az antikrisztus büszkén a trónjára ül, Fiam Jelenléte már nem lesz többé. Aztán, attól a naptól kezdve nehéz lesz azoknak, akik szeretik Fiamat, hogy a kellő módon hűségesek maradjanak Hozzá, mert előttetek minden utálatot be fognak mutatni. Amikor már elegendő zavaró dolgokkal vesznek körül benneteket, és amikor az új hierarchia megkérdőjelezése bűncselekménynek fog számítani, abba a kísértésbe fogtok esni, hogy az egészet feladjátok, és elfogadjátok az egy-világvallást családotok és barátaitok elvesztésének félelme miatt.
Isten Hadserege – Maradék Hadserege – növekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani. Fiam közbe fog lépni, és keresztül fog vinni benneteket az előttetek álló kihívásokon, és ti tudni fogjátok, hogy az Ő Hatalma az, mely bátorságot és kitartást ad majd nektek. Mert csak azok, akik erősek köztetek fognak hűek maradni Isten Szent Szavához; de még ha csak egy töredékét képezi is a Maradék Hadsereg a fenevad hadserege nagyságának, Isten az oroszlán erejével fogja azt eltölteni. Ő a gyengéket meg fogja erősíteni, és nagy Kegyelmekben fogja részesíteni. Azok hatalmát pedig, akik az antikrisztus híveivé válnak, meg fogja gyengíteni. Mindezek az események ijesztőnek fognak tűnni, de valójában ezek az események sokak számára úgy fognak tűnni, mintha az egység új korszakát és a világ békéjét képeznék. Az emberek meg fogják tapsolni az új világegyházat, és ezt fogják mondani: „Isten milyen nagy csodát hozott létre!” Ők nagy tisztelettel fognak felnézni azokra az emberekre, akik – úgy az egyházon belül, mint azon kívül – ilyen egységet hoztak létre. Nagy dicsérettel és tisztelettel fogják elhalmozni ezeket az embereket minden nyilvános összejövetelen, s aztán hangos dicsőítő énekekkel, valamint az elismerés különleges jelével fogják üdvözölni őket.
Lesz ott öröm, ünnepségek és tiszteletbeli szertartások, ahol az eretnekeket magas elismerésekben fogják részesíteni. Ti hatalmas gazdagságnak és a különböző felekezetek közötti egységnek lehettek majd tanúi, és látni fogtok olyan nagyra becsült embereket, akiket élő szentként fognak kezelni – mindenkit, egy kivétellel. Az egyetlen kivétel, akire utalok, az antikrisztus lesz, akiről azt fogják hinni, hogy ő Jézus Krisztus.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése