2014. március 3., hétfő

Hogyan viselkedik az ördög az exorcizmus folyamán?

"Hogyan viselkedik tehát az ördög az exorcizmus folyamán? Hadd fűzzek hozzá az elmondottakhoz még valamit. Az ördög maga szenved és szenvedést okoz. Az a szenvedés, amit az ördögűzés során el kell viselnie, a mi képzeletünk számára megfoghatatlan. Egyszer P. Candido megkérdezte egy ördögtől, hogy van-e a pokolban tűz, és valóban éget-e? Az ördög ezt felelte: „Ha tudnád, te micsoda tűz vagy számomra, meg sem kérdeznéd ezt tőlem.” Persze nem holmi földi tűzről van itt szó, amit éghető anyag meggyújtásával váltunk ki. Látható, hogy az ördög valóban megég a szent dolgokkal való érintkezéskor, ha feszülettel, ereklyékkel, szenteltvízzel kerül kapcsolatba. Velem is előfordult már nem egyszer, hogy az ördög kijelentette nekem: az exorcizmus alatt jobban szenved, mint a pokolban. Ha pedig megkérdezem tőle: „Hát akkor miért nem mész a pokolba?”, ezt válaszolta: „Mert nekem csak az számít, hogy szenvedést okozzak ennek az embernek.” Ebben látszik az igazi ördögi álnokság: tudja, hogy semmi előnye nem származik belőle, sőt növekszik örökre kiszabott büntetése az okozott gyötrelem miatt, mégis, tudván tudva, hogy ráfizet, nem hagy fel azzal, hogy szenvedést okozzon, csak azért, hogy gonosz dolgokat művelhessen."

(DON GABRIELE AMORTH : EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI)

1 megjegyzés:

  1. VALLOMÁSA : A PAKTUM AZ ÖRDÖGGEL
    Elkövettem azt a paktumot az ördöggel, egész jól megy nekem. Gazdag lettem, köszönöm, hogy a templom az illuminátusok. Nagyon boldog vagyok. Azt eszem, amit akarok, azt iszom, amit akarok. Utazom, ahol akarok a világon. Már nem kell dolgozni, hogy pénzt keresni. mert már van elég pénze. ha ön is szeretné, hogy a szövetség, mint én, hogy lépjen kapcsolatba a templom az e-mail cím: espiritualtemplo@gmail.com

    VálaszTörlés