2014. március 15., szombat

112 ország 13 ezer ferencesétől kéri a pápa: Vigyetek irgalmasságot a világba

Ferenc pápa fogadta a kisebb testvérek rendjének vezetőit, akik jövő májusban nagykáptalant tartanak Assisiben.
„Vigyetek irgalmasságot és egyetértést mindenhová” – kérte Ferenc pápa a ferences rend vezetőitől, akiket március 15-én fogadott a Vatikánban. A találkozóról Michael Anthony Perry, a rend miniszter generálisa számolt be a Vatikáni Rádiónak.
A Szentatya a beszélgetés során elmondta, élete folyamán gyakran megtapasztalta, hogy a ferencesekre mennyire jellemző az irgalmasság, és azt kérte tőlük, hogy továbbra is ezt a magatartást képviseljék minden ember felé, a világ minden részén, mind a 112 országban, ahol a 13 ezer kisebb testvér tevékenykedik.
„Ferenc pápa szerint – mondta a legfőbb rendi elöljáró – az irgalmasság bizonyosságának üzenetét kell közvetítenünk továbbra is mindazok felé, akiket a Jézus közelsége utáni vágy hoz a közelünkbe. A pápa a ferences lelkiség egyéb sajátosságairól is beszélt: a kicsiségről, a szegénységről, Krisztus szegényeiről, melyek tanúságtételünk középpontjában kell álljanak. Kiemelte a pápa továbbá, hogy a ferencesek közel állnak az egyszerű emberekhez.”
„Mi, ferencesek – magyarázta Perry atya – teljesen egy hullámhosszon mozgunk a pápával a megosztás és a testvériség kérdésében.”
A rend vezetői tájékoztatták Róma püspökét a jövő májusi nagykáptalanjuk előkészületeiről: „Lelkipásztori feladatunk – mondta Perry –, hogy életünkkel tegyünk tanúságot Krisztusról, vagyis kevés szóval és inkább hiteles élettel evangelizáljunk. A másik prioritás pedig: együtt haladni a világiakkal abban a tudatban, hogy valamennyien ugyanazon az úton haladunk az egyházzal, Krisztusban. Nagyon fontos – hangsúlyozta a generális –, hogy a világiakat ne munkásainknak vagy kisegítőinknek tekintsük, hanem valóban tanítványtársaknak. Számunkra ez nagyon fontos. Folytatnunk kell az igazságosság érvényesüléséért, valamint a szeretetszolgálat terén is a munkánkat a szegények és a kitaszítottak védelmében.”

http://hirporta.hu/?hir=23663&sid=KjkzMTg0MzcxMTM5NTIyNzk5MTg3MDQwNDA07991

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése