2013. december 10., kedd

Puritán módon, a Biblia szerint él az egykori orosz multimilliomos


German Steriglov egykor Oroszország második leggazdagabb embere volt, saját bevallása szerint szobájában szinte plafonig értek a készpénzzel teli táskák. Volt államfőjelölt, indult Moszkva polgármesteri székéért, a Maserattik és Ferrarik sorakoztak garázsában, luxusjachtok és magánrepülőgépek álltak rendelkezésére, ám 2005-ben úgy döntött, felhagy fényűző életmódjával, megvált vagyonától, és családjával kiköltözött egy a moszkvai régióban fekvő erdőbe, ahol megmaradt pénzén házat épített. A legközelebbi szomszédjuk 15 kilométerre lakik. A mélyen vallásos férfi szerint a paraszti életmód segített megtalálni a boldogságot.
 
mili
German Sterligovot a Szovjetunió bukása utáni első milliomosként tartják számon, aki a zűrzavaros jogi és gazdasági környezetet kihasználva, 24 évesen szerezte meg első dollármillióját. A férfi Moszkva legelitebb negyedeiben élt, és olyan mágnások kérte tőle kölcsön, mint Vladimir Gusinsky, vagy a jelenleg börtönbüntetését töltő Mihail Hodorkovszkij.
Sterligov 200 millió dolláros vagyont pazarolt el a választási kampányokra, minden értékes ingatlanától és ingóságától megszabadult, hogy rendezze tartozásait, majd elvonult a nyilvánosság elől, hogy a Biblia szerint éljen. Saját bevallása szerint feleségének igen nehéz volt, hiszen nem ehhez az életmódhoz szokott hozzá, de mára elégedett, hisz a gyerekeik rendes, normális életet élnek.
A szegényes életmódot komolyan veszi az egykor dúsgazdag férfi, hisz a család legutóbbi négy gyereke nem kórházban, hanem az elektromos áramot nélkülöző erdei házban született. A família önellátó, pénzt csak cukorért, sóért és teáért adnak ki.
German szerint, amíg gazdag volt, addig sem folytatott pazarló életmódot, bár mindig a legdrágább, legelitebb környéken éltek. A mélyen vallásos, ortodox hitű szülők nem adták iskolába gyerekeiket, szigorúan betartják a vallási parancsolatokat, és egyáltalán nem kívánnak visszatérni korábbi életmódjukhoz.

http://filantropikum.com/puritan-modon-a-biblia-szerint-el-az-egykori-orosz-multimilliomos/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése