2013. október 12., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Napi önvizsgálat

Kedveseim, hallgassatok lelkiismeretetek hangjára, és engedjétek, hogy vezessen benneteket. Hiszen ilyenkor is a Szentlélek szól lelketek mélyéből, amit egyedül csak magatok vagytok képesek felismerni. Ha ügyeltek lelketek tisztaságára, akkor tisztán meghalljátok a belső hang általi figyelmeztetéseket. Amikor naponta magatokba szálltok, és esténként visszatekintetek a napotokra, akkor bevilágítja a kegyelem lelketek rejtekeit, és akkor fel fogjátok ismerni, mit nem tettetek jól. De ne csak a vádlás hangjára figyeljetek, hanem ismerjétek fel azt a sok jót is, amit Isten bennetek művelt. Ilyenkor szívetek túlcsorduló hálával dicsőítse a teljes Szentháromságot, hogy kegyelmet kaptatok a nehézségek ellenére is. Legyen boldog a szívetek, mert az Úr örül bennetek.
2013. 10. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-11-20-17-16



Oltáriszentség

Kedveseim, nézzétek, mekkora erő rejlik a szentségi Jézus jelenlétében lenni. Érezzétek át, milyen hatalmas az ő vonzása irántatok. Elsősorban nem az érzéki megtapasztalás a fontos, hanem az a biztonság, melyet jelenlétében tölthettek. Oh, mekkora kegyelem ez számotokra! Ha felismernétek életetekben jelenlétének pillanatait, akkor biztosan megváltozna életetek. Aki Jézushoz jön, az nem lehet szertelen vagy közömbös. Tudatosítsátok magatokban, hogy Jézus szüntelenül veletek jár, és ismerjétek fel, mekkora hatással kell, hogy legyen életetekre. Mindig vonzódjatok az Oltáriszentségben jelenlévő Jézushoz, még akkor is, amikor majd megvonják tőletek. Ne féljetek, mert Jézus nem hagyja el azokat, akik Őbenne bíznak.
2013.10. 06. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-11-20-21-24


Győzzétek le magatokban a világ szellemét!

Kedveseim, győzzétek le magatokban mindazt, ami földies. Ha engeditek, hogy az isteni kegyelem eltöltsön benneteket, akkor tudtok elfordulni a világ szellemétől. Amikor Jézus jelenlétében éltek, és tudtok bizalommal ráhagyatkozni, akkor olyan erő birtokába kerültök, ami legyőzi bennetek a világ szellemét. Sokszor nagyon nehéz felmérni mi az, amire igazán szükség van. Mert amikor valaminek a hiányát kielégítitek, csak akkor döbbentek rá, hogy nem is igazán volt szükségetek rá. Legtöbbször így vesz rá titeket a kísértő arra, hogy hamisan értékeljétek szükségleteiteket. Vigyázzatok, mert nagy szemfényvesztő, aki minden nap próbálkozik csábításaival!

2013.10. 07. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-12-19-25-30


Magyarok Nagyasszonya

Kedveseim, Magyarok Nagyasszonya ünnepén hálatelt szívvel köszöntsétek a Szűzanyát! Különös szeretettel és oltalommal van jelen közöttetek. Álljatok mellé és segítsetek Neki az engesztelésben és az imádkozásban. Fogjatok össze és mondjátok vele együtt a rózsafüzért, mert ez az imádság megtart benneteket. Engeszteljetek mindazon bűnökért, melyekkel a magyar ember megbántja a Szentháromságot és Égi Édesanyánkat. Hallgassatok a zarándokhelyek üzeneteire, és vegyétek komolyan, amit a Szűzanya üzen látnokain keresztül. Ne féljetek, csak higgyetek abban, amit Égi Édesanyánk kér tőletek, és minden pillanatot használjatok fel.

2013.10. 08. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/magyarok-nagyasszonya




A Szentháromság egysége

Kedveseim, készüljetek, mert számot kell adnotok hitetekről! A sátán már megindította köztetek a megosztottságot okozó tervét. Mindenkit elgáncsol, aki nem akar a Szentháromság egységébe kapaszkodni. Vigyázzatok, ne engedjetek ellenállást szítani magatokban, azokkal szemben, akik másként gondolkodnak, akik megvetnek titeket, azért mert hisztek bizonyos üzenetekben. Imádkozzatok a Szentlélekhez és kérjétek vezetését, hogyan viselkedjetek a támadóval szemben. Figyeljétek Jézus golgota útját és szemléljétek keresztútja minden mozzanatát. Nektek, akik követitek Őt, végig kell mennetek az Ő útján. Ezért viselkedjetek úgy, ahogy Ő tett. Álljatok szorosan mellé a kereszthordozásban, és tanuljátok el tőle a szelíd és alázatos lelkületet!
2013.10. 11. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-12-19-32-33

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése