2013. augusztus 13., kedd

Folyamatos kilenced

A világ, benne hazánk és egyházunk nagyon nehéz helyzetben van. Hogy a gonoszság erői ne tudják maguk alá igázni családunkat, nemzetünket, egyházunkat és a földet, nagyon sok imára és engesztelésre van szükség. Ebben az engesztelésben kiemelt szerepe van Magyarországnak, a magyar engesztelőknek, a Szent Anna réten felépítendő Engesztelő Kápolnának. Ennek alapjait, amelyeket 1944-ben Serédi Jusztinián bíboros áldásával leraktak, és amelynek alapkövét Mindszenty bíboros 1947-ben újra letette, néhány héttel ezelőtt sikerült megtalálni 2 méteres törmelék, egy túzrakóhely és legalább 6 évtizedes fák alatt. A Szűzanya ma is, 70 év elmúltával akarja ezt a kápolnát. Bár a kormánydöntéssel jelentőset haladt előre a kápolna építésének az ügye, az akadályok még mindig nem hárultak el teljesen. A rendkívüli helyzet rendkívüli áldozatokra sarkall. Kezdjünk egy folyamatos kilencedet a mai napon vagy a litánia, vagy az imafüzér, vagy mindkettő elimádkozásával, hogy a gonosz tervei meghiusuljanak, hogy az Égiek tervei megvalósulhassanak, és minél több lélek megmeneküjön a kárhozattól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése