2013. július 7., vasárnap

Európa a homoszexuálisokkal van

Az USA-ban meghozott, a melegházasság elfogadása terén korszakváltásként emlegetett legfelsőbb bírósági döntéssel egyidejűleg európai uniós szinten is egyre előrehaladottabb fázisba jut az LMBT- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) személyek jogegyenlőségéért folytatott harc. Emellett azonban háttérbe szorul a hagyományos családok támogatása, és válasz nélkül maradnak az európai demográfiai trendek által felvetett egyre égetőbb kérdések is.
Az EU törvényhozó szerve, a Miniszterek Tanácsaként emlegetett Európai Unió Tanácsa múlt héten, június 24-én adta ki a tagországoknak szóló, részletesen kifejtett irányelveit „a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuális személyek emberi jogainak elősegítése és védelme” érdekében. Ebben, hivatkozva számos nemzetközi, uniós és ENSZ emberjogi egyezményre és deklarációra, áttekintik az egyenlő bánásmód elvének feltételeit és azok érvényesülését az LMBT-személyek esetében. A Miniszterek Tanácsa mindenekelőtt sürgeti a homoszexualitás teljes dekriminalizációját, és e téren a fejlett országok példamutatását és a szigorúbb monitorozást szorgalmazza. Mint leszögezik, nyolcvan nem európai államban még mindig börtön vagy halálbüntetés jár az azonos neműek kapcsolatáért, és a téma tiltott az ottani közbeszédben.
A hatóságok Európa több országában is akadályozzák még a melegek gyülekezési, véleménynyilvánítási vagy egyesülési szabadságát, továbbá az érintetteknek munkahelyi, egészségügyi vagy oktatási téren is jelentős diszkriminációban van részük.
A hátrányos megkülönböztetés témaköréhez tartozik – Európában és az USA-ban legalábbis – a heteroszexuálisokkal azonos beleegyezési korhatár követelménye is, akárcsak a házasság és gyerekvállalás kérdésköre. Az EU az emberi jogok védelmének jelszavával lép fel az LMBT-egyének jogegyenlőségéért, Hollande francia elnök például az ENSZ tavalyi közgyűlésén ezt a harcot az egyik legfontosabb, világméretű ügynek nevezte. Más kérdés, hogy sokan mások még ennél is fontosabbnak tartanák például a munkanélküliség vagy a menekültáradat problémáját.
A példamutatás jegyében az EU szakpolitikai ajánlásaiba és jogi alapdokumentumaiba, így például az Alapjogi Chartába is sorra bekerülnek az emberi jogi alapelveket az LMBT-személyekre is kiterjesztő passzusok. Így az eddig „bevett” megkülönböztető jegyekhez, mint amilyen a nemi, etnikai, vallási, politikai hovatartozás, mindenhova bekerül a nemi identitás és a szexuális irányultság is. A Miniszterek Tanácsának kissé nehézkes meghatározása szerint a nemi identitás az egyén önmeghatározását jelenti, ami nem feltétlenül felel meg a biológiailag adott nemnek, míg a szexuális irányultságot az egyén másokhoz való viszonyulása határozza meg, ami a valamelyik vagy mindkét nem irányába való szexuális és érzelmi vonzódást jelenti.
A kérdés szabályozása alapvetően tagállami hatáskör ugyan, de az uniós direktívák fokozódó nyomást jelentenek a tagországokra nézve. „A nemi identitás és a szexuális irányultság terén rengeteg emberjogi sérelem történik még világszerte, így az unióban is, ami heves vitákhoz vezetett. Mégis, a nemzetközi sztenderdekre és saját jogi keretekre építve az EU elkötelezett abban, hogy lépéseket tegyen a teljes jogegyenlőség elősegítésének irányába – természetesen a helyi viszonyokat figyelembe véve, ahol először az emberi jogok helyi védelmezőinek kell megvívniuk a harcot” – olvasható a június 24-én kiadott irányelvekben. A dokumentum – megszokott, de vitatható módon – az erőszaknak kitett gyermekek és nők jogainak védelmét is a homofóbia elleni küzdelem szerves részeként tünteti fel, s a melegeket velük együtt az „áldozatvédelem” egyenrangú alanyai közé sorolja...
(Makki Marie-Rose, Hetek)
Uram, ments meg minket a homoszexualitás bűnétől és adj erőt mindannyiunknak, hogy ki tudjunk tartani a természetes erkölcsi elvek és a józan ész mellett! Ámen.
Véleményem szerint a homoszexualitás és a homoszexuális életforma azon kevésbé ismert aspektusait kellene bemutatni (amennyire a jó izlés megengedi), amiket a ,,homo-lobbi" minden eszközzel elhallgat, továbbá rámutatni az ezzel kapcsolatos dezinformációra (csúsztatásokra, ferdítésekre és hazugságokra). A dohányzás egészségkárosító volta sem volt mindenki előtt nyilvánvaló, a dohánylobbi agresszív marketingtevékenységének köszönhetően. Fontos kiemelni, hogy a ,,homo-lobbi" nem feltétlenül azonos az aktív homoszexuálisokkal - ök a legtöbb esetben akaratlanul is a lobbi eszközei.

A homolobbi a homoszexuális életformát valami vidám dologként próbálja eladni (a ,,gay" kifejezés gondos mérlegelés után lett erre kiválasztva), ami azt sugallja, hogy ez valami örömteli dolog lenne, és maguk a homoszexuálisok kifejezetten kívánatosnak tartanák ezt a hajlamot... A valóság azonban más képet mutat.

Az, hogy a Szentírás értelmében elítélendőek a homoszexuális cselekmények, közismert (bár maga a hajlam önmagában nem jelent bűnt, ha nem párosul cselekménnyel). Kevésbé ismertek az ezzel járó fizikai betegségek, illetve az a mentális és lelki teher, ami egy ilyen hajlammal rendelkező személy vállára nehezedik. Arról nem is beszélve, hogy a homoszexualitás a zsarolás talán legnépszerűbb alapja. A pedofil és ephebofil cselekmények (és egy sor további perverzió) szinte kizárólag homoszexuális egyénekhez köthetőek.
Elhallgatott továbbá a homoszexualitás és az okkultizmus szoros kapcsolata, a különböző okkult praktikák között gyakran fordulnak elő homoszexuális cselekmények.

A témával ugyan sok jó anyag és összefoglaló lelhető fel, én a magam részéről az eddigi legjobban összeszedett és legtárgyilagosabb anyaggal a ChurchMilitant.tv-n találkoztam (videó):
http://www.churchmilitant.tv/cia/13homosexuality/

Szűcs Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése