2013. május 23., csütörtök

Házasságvédő népszavazási kezdeményezés indul

Horvátországban aláírásgyűjtés zajlik annak érdekében, hogy az alkotmányba vegyék be: a házasság egy férfi és egy nő életközössége.
A horvát családjogi kódex tartalmazza ezt a kitételt, de az ország alkotmányában nem szerepel. A kezdeményezés május 12-én kezdődött és május 26-ig tart, kétezer helyen gyűjtik az aláírásokat.
Az első két napon 130 ezer aláírás gyűlt össze; tizenöt nap alatt 375 ezer aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen. A katolikus és a szerb ortodox egyház, a muzulmán közösség, valamit számos közszereplő is támogatja a számos civil szervezet közreműködésével létrejött kezdeményezést, amelynek elindítói hangsúlyozták: el akarják kerülni a Franciaországban kialakult helyzetet, ahol törvénybe iktatták a melegek házasságkötéshez való jogát.

Britek, Amerika, Vatikán

Nincs még veszve semmi
Nincs veszve a hagyományos családjog ügye, csak 2000-ben vágta kukába az életközösség hagyományos formájának deklarációját Európa a nizzai chartában. Interjú Piotr Morcinieccel, Lengyelország közkedvelt bioetikusával.
Ismert, Nagy-Britanniában is óriási vitát vált ki a homoszexuálisok házasságának lehetséges, többlépcsős engedélyezése. A világsajtó azzal is rendszeresen foglalkozik, hogy a Vatikán miként foglal állást, holott az e kérdésben megfogalmazott egyházi álláspont kétezer éve világos. Az utóbbi időben a Magyar Nemzet arról is írt, hogy Bajnai Gordonék esetleges, jogállamot helyreállítónak nevezett alkotmányterve is utat nyitna a melegházasság felé. A homoszexuálisok életszövetsége az amerikai elnökválasztási kampánynak is része volt.

Házasság a világ országaiban

A melegek és leszbikusok jelenleg házasságot köthetnek Argentínában, Belgiumban, Dániában, Dél-Afrikában, Hollandiában, Izlandon, Kanadában, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Új-Zélandon, Uruguayban, valamint Brazília hét tagállamában és Brazíliavárosban, Mexikóban Mexikóvárosban és Quintana Roo tagállamban, az USA tíz tagállamában (Massachusetts, Connecticut, Iowa, Vermont, New Hampshire, New York, Washington, Maryland, Maine, Rhode Island, Delaware és Minnesota), valamint a fővárosában (Washington DC). Izraelben és Mexikóban az azonos neműek ugyan nem köthetnek házasságot, azonban teljes értékű házasságnak ismerik el a külföldön, illetve az USA más tagállamaiban azonos nemű párok által kötött házasságokat.

MNO 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése