2013. április 14., vasárnap

Zakariás Imre: A VÉGSŐ IDŐK JELEINEK ISMERTETÉSE-keresztény szemléletből

Előadás 2013 Április  12-én Kovásznán a VMH nagy termében, 17 óra

A témák pontjai

              A jelenlegi világ helyzete

              Az Antikrisztus fellépése, uralma

              A Nagyfigyelmeztetés

              Az utolsó nagy Keresztény üldözés

              Jézus második, azaz Dicsőséges eljövetele

                     Felkészülni, de hogyan?

Bevezetés, bemutatkozás

    Szeretettel köszöntöm Önöket, Kedves hölgyeim és uraim, Dicsértessék  az Úr Jézus Krisztus, Békesség Istentől, Tisztelt érdeklődők. Zakariás Imre vagyok, Orbaitelekről,  56 éves 7 gyerekes édesapa, konvertita, 1989 óta romai katolikus. Református családban születtem, már ifjú koromtól olvastam a Szentirást, érdekeltek az élet nagy kérdései, válaszokat kerestem, minél hitelesebbeket.
    Az általános iskola elvégzése után, Brassóban géplakatos szakmát tanúltam, és a Steagul Rosu üzembe dolgoztam, katonaság után kijöttem Sepsiszentgyörgyre az IMASA-hoz, közben beiratkoztam az esti-liceumba és leérettségiztem. De egyre jobban meggyőződésemmé vált, mennyire fontos megtalálni az életünk igazi nagy kérdéseire a választ, mégpedig a Hiteles választ.
    A tiszteletes úrat felkerestem szülőfalumban, elbeszélgettünk, könyveket adott, ezek kevésnek bizonyultak. Igy 1985 január 6-án elmentem ismerőssel egy Buzzó megyei  öreg szerzetes paphoz, aki nagyon hires volt a románok között Életem első gyónása volt, de én ezt akkor nem tudtam, a végén megkérdezte, sose gondoltam arra, hogy pap legyek? Meglepett, (én, egy egyszerű falusi paraszt ember fia – pap?)  de amiket mondott idővel beigazolodtak, az életem eseményeiben, útobb ismertem fel.
Igy 1988 nyarára már felmondtam a munkahelyemen, és a lelkiek keresésére öszpontositottam, de már a katolikus Egyház, pontosabban az esztelneki Ferences barátoknál kopogtattam. Az őszi búcsúra Csiksomlyón volt az első kilépésem, feléjük. Nem tudtam, hogy éppen a Mária évet 87/88-at zártak. A foradalom már ott Esztelneken ért, majd mind újoncot, kiküldtek Esztergomban a Noviciátusba, onnan önként jöttem el mert az volt a felismerésem, nincs szerzetesi hivatásom. Nagyon megrázott, lelkileg, azt gondoltam belehalok, végem van, de lassan kilábaltam, majd megnősültem 1993-ban.
    Ismét bekapcsolodtam a plebániai lelkiségekben, Neokatekumenátus, kb. 5 év, Sepsiszentgyörgyön, Élet a lélekben, Kurziló, Katolikus Bibliatársulat, míg végül megtaláltam azt amelyre lelki elhivatásunk szólt, a Máriás Papi Mozgalom laikus ágát a Máriás Mozgalmat, 1998-99 be.
    A Mozgalom lényege, felajánlani magunkat Máriának, hogy vezesen neveljen, üzenetei segitségével, amelyeket egy olasz pap don Stefano Gobbi atya által adott 25 éven keresztül 1972-től 1997 december 31-ig. Persze az Egyház katekizmusával, a Szentirással, teljes összhangban. Milyen célból? Hogy felnevelje azokat a papokat és hiveket akik elfogadják meghivását. A Végső idők Apostolainak küldetése, harcolni az Antikrisztus, a Hamis Próféta és követőik ellen, segiteni megmenteni minél több lelket a karmaik közül, különösem amikor ez világméretüvé válik, amelynek kibontakozása most szemeink előtt történek, és beteljesülnek. Tudnilik, mi vagyunk a Dicsőséges eljövetel nemzedéke, csak a Tudomány és Tehcnika valamint a hitehagyás bűvölete, a sátáni kultuszok, a szekták, a hivők közömbössége, langyossága, megvakította az emberiség nagyrészét, elszakitotta Istentől, és Törvényeitől.
Az előadás csak nagyvonalú tájékoztatást nyújt, segitség, hogy ki-ki felülvizsgálja mire-kire  alapozta eddigi életét, és amit még ki lehet igazitani, ki KELL korigálni, amig még van idő.

    Felvezetés az téma 1. pontjához. A Székely Hirmondóban 2012 január 26-án közölt cikkből  csak a lényeges mondatokat  idézem:
    ,,Közeledik a III. Világháború”, H Kissinger  jövendölése.
    ,,Az AEÁ.-ok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és Irán lesz az utolsó szög koporsójukban.
    Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk. (Ezt a Mi-t, nem az AEÁ-a érti, a Globalista ELIT-et jelenti)
    Ellenőrizd az (kő)olajat, és ellenőrzöd az államokat. Ellenőrizd az élelmiszert, és ellenőrzöd a népeket. – az éhezők hada fog kószálni mindenütt .
    Megmondtuk a hadvezetésnek, hogy nyersanyagforrásaik miatt át kell vennünk hét közel-keleti országot, és már majdnem befejeztük a munkát,  - az utolsó akadály, Irán. Majd Izrael elintézi. Ha minden jól megy, a fél közel-kelet Izraelé lesz.
    Katonáink jól fel lettek készitve, jó katonáknak nevelték őket, ágyútölteléknek, akik ha indulniuk kell,…engedelmeskedni fognak a parancsnak.
    A hamúból egy új társadalmat fogunk felépiteni, és csak egy szuperhatalom marad.
    Globális kormány lesz.!!! (Vezetője az Antikrisztus).
    Az AEÁ. rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, amilyen senki másnak nincs, és be fogjuk vetni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő”.

    Tehát a fentiek tükrében Pearl-Habor, hogy az amerikai népet belerángassák a II. Világháborúba nem kacsa, engedték a mészárlást ott tudatosan, (a közvélemény, hangulat tudatos manipulálása, befolyásolása céljaik érdekébe, megvalósításáért) - szeptember 11. a „terror-támadás”, saját maguk ellen megrendezett tragikus félrevezetése a közvélemenynek, épület lebontás csúcstechnológiával, én személy szerint a Japánt ért szökő árat, de az előzőt ott délen is, tenger-fenéki atomrobbantásnak könyvelem el, amit tudatosan tettek azok akik tették.
    Ez a Politikum és politikusok kártyája, a szálakat a háttérből irányitják, világszinten, „a tengerből egy vadállat bukkant fel” (Jel 13, 1.) – nevük – ,,szabadkőművesség”.(K. kv.)
    Vallási téren se rózsásabb a helyzet, a vezetőink között is nagy a bizonytalanság. Azok akik az Igaz Hitet elveszitették csatlakoztak az „egyházi szabadkőművességhez”, (K. kv.) – A szárazföldi vadállat, „Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy ordított, mint a Sárkány”, (Jel 13, 11.), vezetőjük a Hamis Próféta, a Hamis Krisztus és Hamis Egyház szolgálatában, tévtanitásokat hirdetnek és terjesztenek, azaz eretnek tanokat, emiatt kiközösítés alá esnek, de furfangos módon elrejtik, keverik az Igazsággal. (ajánlott link: katolikus-honlap.hu , Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére).
    Akikben még pislákol valami, nagyon meghuzodnak, valamilyen csodára várnak.
    A hivek nagyrésze már csak forma-keresztény, lelkileg halottak, és ezzel nincsenek tisztába.
    Isten nélküli társadalomban élünk, mérvadó az ügyeskedés, a kellékeivel együtt.
    „Amikor az Emberfia visszatér, talál-e Hitet a Földön?”.

    Felvezetés a téma 2. pontjához. A Székely Hirmondóban közölt cikk. 2012 január 10.
    Egy új korszak küszöbén állunk?- interjú Balogh Bélával
    ,,Egy spirituális fejlődésében nagyon magas  szintet elért mester, Huszár Sándor, aki egy angliai központú, rózsakeresztes alapokra épült páholynak, a Fehér Sas Páholynak a vezetője. A páholy… gyógyításra, valamint gyógyítok képzésére specializálódott.” (Persze díjmentesen).
    (A tanítvány, B. B, öt évet tanulásra szán, az eredmény:) ,,Adott pillanatban a sok fejgyülemlett kérdésre mintha egyszerre jött volna meg minden válasz. Egy új világ tárult fel előttem. Próbáltam hibát keresni benne, fizikusokat orvosokat, mérnököket kértem meg, hátha ők a szakterületűken belül meg tudják cáfolni, de ők sem találtak hibát”. (Egy jó pap – igen)
    „Szorgalomtól és kitartástól függ, ki mennyire képes bánni a magasabb szintű univerzális energiákkal. Ez egy élmény, amin átmegy az ember”. (szerződést köt az Ördöggel)
    Mit ért az új korszak alatt?
    „Egy 14-15 éves átmeneti időszak, amelynek a bemelegitő mutatványait tapasztaljuk.
    Lassan egy új aranykorszak felé közeledünk, - ahol  az isteni törvényt közvetitő beavatottak vezetik a társadalmat, és az emberek boldogan élnek. A régi strukturáknak előbb össze kell omlaniuk
    Az egymás iránti jó szándékot kell erősiteni,a jót meglátni, - a tudatalatti programjaink tele vannak tévképzettel. Először ott kell rendet teremteni, felülirni, majd egymást segitve élni, cselekedni”. (számunkra, a levitézlett korszak izének – „Világ proletárjai egyesüljetek” - újfajta tálalását jelenti)
    „Létezik egy univerzális inteligencia, s ennek törvényei vannak. Egy teremtett világban élünk, ahol van születés előtti és halál utáni élet. Ez.. TÉNY.”

    Ez Lucifer útja, és követőinek tanítása, az önmegvalósítás, önmegváltás és uralom- vágy, dicsőség, népszerűség, egyszóval, Sátánt szolgálni,  imádni. Szerencsétlenek, a pokolból nincs kiút, oda vezetnek a „magasabb szintű univerzális energiák”, délibábjai, hullámai.
    A tengerből feljövő vadálat, a szabankőművesség különböző páholyainak ténykedései, akiknek segitségére siet a szárazföldi vadállat, amely a bárányéhoz hasonló két szarvat visel. Ők az egyházi szabadkőművesség, akik elv-társaikhoz hasonlóan jutottak el a megvilágosodáshoz, nem az Igazi Bárány nyomdokain, a mindenapos kereszt hordozással. A Golgotán át vezet az út a Feltámadáshoz, minden más út, tévút!!!
    Tehát összegzésül:
    Az Antikrisztus egy fizikai személy (száma 666, Jel 13, 18), aki a káosz között – amit megterveztek – fellép hamarosan mint nagy megmentő, „béke-bajnoka”, a Világkormány vezetőjeként. A Hamis Próféta – az egységes Világvallás feje – támogatni fogja, mindent egybe igyekszik tömöríteni, ellenőrzése alá vonni. Most már szabad az út előttük, mert eltávolították azt, Aki késleltette fellépésének idejét, pár hét és szinre lép.
    Megtörténik az elpártolás megnyilvánulása, (Egyházszakadás, Szőkefalva, 5. titok), majd hamarosan a mindennapi áldozat (Szentmise) megszüntetése amelyet Dániel próféta megjövendölt. (Dán. 12, 10-12, …az értő szívűek meg fogják érteni)

    Felvezetés a téma 3. pontjához. A Szent Vér laboratóriumi vizsgálata Izraelben, és a Frigyláda megtalálása, éppen a keresztre feszítés alatti barlangban.
    Az Úr Szent Vérének vizsgálati eredménye
    Ron Wyatt, amerikai amatőr régész a Golgota Sziklája menti évekig tartó ásatásának köszönhetően, 1982 január 6-án (Vízkereszt) bejutott abban a barlangban, ahová a babiloni ostrom előtt Jeremiás elrejtette az első Templom szent ereklyéit. Az arany tömjénoltárra – a Szent Kenyerek Asztala – a Gyülekezet Sátora – egy hétágú gyertyatartó – egy efod – és a Frigyládára bukant.
    A barlang mennyezetén felfedezett egy repedést, amely a barlang felett kb. 6 métere keresztfa nyilásnál végződött. A barlang mennyezetén és a frigyláda fedelén is egy megszáradt, megfeketedett anyagra lett figyelmes, amit elvitt egy izraeli laboratoriumba és megvizsgáltatta.
    Ottan megállapitották, hogy emberi vér.
  • megszáradt vér, az halott vér, a DNS és néhány dolog megálapitható belőle. Megkérte ő is ott szeretne lenni amikor vizsgálják, bele egyeztek. Rekonstruálták a vért fiziologiás sóoldattal, és testhőmérsékleten  tartották 72 órán keresztül, enyhe kavargatással, az eredmény emberi vér, ez biztos.
     Megkérte, vegyenek ki néhányat a fehérvérsejtek közül és helyezzék bele egy tápkőzegbe és tartsák ott testhőmérsékleten 48 órán keresztül, nem akarták, mivel halott vér, de a régész kedvéért végül megtették. A vizsgálatkor ismét jelen volt, kivették a vért és megvizsgálták mikroszkop alatt, kijelentették, Mr. Wyatt, ez az emberi vér csak 24 kromoszómát tartalmaz.
    Mindenki más vérében 46 található, 23 az édesanyától és 23 az édesapától, pontosabban, 22 autoszomális kromoszóma az édesanyától és 22 autoszomális kromoszóma az édesapától, továbbá egy X kromoszóma az édesanyától és egy X vagy Y kromoszóma az édesapától.
    Ez a vér 23 kromoszómát tartalmazott az anyai oldalról, és egy Y kromoszómát mindössze, amely férfiúi létét határozta meg. Tehát, minden fizikai tulajdonságát a család anyai ága határozta meg. A következtetés az Y kromoszóma nem emberi forrásból származott.  A végső döbbenet, a vér élő vér, kinek a vére ez kérdezték a szakértők.
    A régész válasza – ez a Messiásotok vére.
    Van pár hasonló bizonyiték a Katolikus Egyházban,  Bernadette ép teste, a Toronó-i Lepel, a Guadelupa-i Szűzanya, a csolálatos sziv izom, a Stigmatizáltak stb.
    Ne feledjük, boldog az aki nem látta és hit, ne akárkinek dőljünk be, hiszékenyen. Vizsgáljuk meg kik azok akik az Igazságot ma is hitelesen ismerik, élik, és továbbitják, a teljességében.
 (itten megtekinthető,  http://www.youtube.com/watch?v=ETx7efSe5qs)

    Az utóbbi idők hiteles Prófétái és a jelenések, amelyek segítenek az eligazodásban:
    Fatima 1917 október 13 , Jel 12, 1-3, egy évszázadig tartó utolsó harc az Asszony és gyermekei és a Kígyó, a Vörös Sárkány   és követői között, elérkezett a kiteljesedéshez. A Fatimai eltitkolt 3. titok feltárult az események által, Pétert a Csaló eltávolította, félreállította, csatlósai közreműködésével.
    Garabandal a hármas forgatókönyvel, Nagyfigyelmeztetés, Csoda és Bűntetés.
    A MPM elinditása 1973-ban, mint segítség amelyet az Úr Jézus édesanyja, Mária által kínál fel az Egyház legnehezebb legvéresebb megpróbáltatásainak napjaiban, elkezdi a Végső idők Apostolainak kiképzését, Üzenetei által.
    Medjugorje, mint utolsó felhivás mindenki számára, térjetek meg amig tart az irgalom ideje.
    Szőkefalva számunkra, Erdély népének, felekezetre való tekintet nélkül felszólitás, elő kell készülni a nehéz időkre. A Nagyfigyelmeztetés egy ajándék, de többé haladék nem lesz. Mindenkinek értelme és szabad akarata van, döntést kell meghoznia mindenkinek, vagy Isten mellett, vagy ellene, Krisztus vagy az Antikrisztus ajánlatát, szolgálatát fogadjuk el.
    Új ég és új Föld, testünk átalakul, a második Paradicsom sokkal szebb lesz mint amit Ádám és Éva elvesztett, a tét nagy, Élet, vagy Kárhozat.
    Fontos: a Nagyfigyelmeztetésig ki-ki saját lehetősége szerint igyekezzék lelki életét rendbe szedni, a Tizparancsolat alapján. Nincs mitől félni szembe kell nézni teteinkkel, és következményeivel. Szakítani kell a felelőtlen, könyelmű életstilussal, halhatatlan lelkünkre és örök sorsunkra kell öszpontositani, még ma és nem holnap. A pokol nem egy kitalált valami, valóság, a mennyország Atyánk számunkra készitett ajándéka, de csak akkor, ha az Ő akaratát teljesitve éljük le a földi számkivetésünk idejét.
    Az Irországi MDM próféta küldetése által nagyon részletesen elénk tárják az Úr Jézus, a Mennyei Atya, a Szűzanya az előttünk álló eseményeket. Aki keres talál, a zörgetőnek ajtót nyitanak. Az Igazság könyve sajnos sokak számára kemény dió, pedig az előre meghirdetett egyes események már beigazolodtak, miért ne igazolodnának be a többiek is. Mert túl meredekek, hihetetlenek? (masodikeljovetel.hu, rákantintva a: Jézus második eljövetele)

    Felvezetés a 4. témához. Isten nem hagy magából gúnyt űzni, 20 old. (Angéla esete, Dr. Molnár Gyula összeállítása nyomán, részleteket idézek „Belgiumból üzen a Prágai Kisjézus” könyvecskéjéből).
    „A történet színhelye egy ezerötszáz lelket számláló falucska (Magyarországon, Mindszenty bíboros fogsága idején). Az elemi iskola tanítónője harcos ateista, Gertrúd kisasszony. A negyedik A. osztályba járt a tízéves Angéla.
    Amikor elközelgett Advent ideje, az oktatás immár egyetlen párbajjá fajult a tanítónő és a tízéves gyerek között. Röviddel karácsony előtt, december 17-én, Gertrúd kisasszony kegyetlen játékot eszelt ki „a hagyományosan örökölt hit ellen”, mely mint gondolta, megfertőzte iskoláját. Az volt a szándéka, hogy ezen a napon megadja a kegyelemdöfést. Az eset megérdemli, hogy teljes terjedelmében leírjuk.
    Angéla kénytelen volt belekeveredni egy kérdés-felelet játékba, mely így kezdődött: „Mit teszel gyermekem, he szüleid szólítanak?” „Hozzájuk megyek”, felelte félénken. „Nagyon helyes. Te meghallod a hívást és azonnal mégy. Igy tesz minden rendes gyermek. És mi történik, ha  szüleid a kéményseprőt hívják?” „Eljön a kéményseprő”, - válaszolta a gyerek, miközben szívecskéje féktelenül vert, mert sejtette, hogy tanítónője kelepcébe akarja csalni. „Igy van, kislányom. A kéményseprő eljön, mert a kéményseprő, élő valaki” „Tehát te mégy, mert élsz. De mi van akkor, ha szüleid nagymamádat hívják, aki már rég halott? Ő is eljön?” „Nem, azt hiszem, hogy nem”, - felelte a gyerek. „Bravó! És ha szüleid a kékszakállú lovagot, vagy Piroskát szólítják, a Piroska és a farkas meséből, mi történik akkor?” „Nem jön senki, mert az csak mese” – hangzott a talpraesett válasz. „Nos, látjátok, gyerekek, az élők, tehát azok, akik léteznek, eljönnek, hogyha hívják őket, aki pedig nem jönn, amikor hívják, vagy egyáltalán nem létezik, vagy pedig már nem él. És ez világos, nemde?” Az osztály kórusban mondott rá „igent”.
    „És most tegyünk egy próbát” Angélához fordult: „Most menj ki, gyermekem!” Ő kissé habozott, de elhagyta az osztályt. „És ti gyerekek, hívjátok be Angélát!”  „Angéla, Angéla,” – kiáltotta egyszerre a harmincegy gyerek: mindenki azt hitte, tényleg valamiféle játékról van szó. Angéla teljesen összezavarodva tért vissza, a tanítónő… élvezte győzelmét:
    „Igy hát mindnyájan egy véleményen vagyunk: ha valakit hívtok, aki él és létezik,  eljön. Ám, ha nem létező személyt hívtok, nem jön, mert nem is jöhet. És most, - folytatta – a Kisjézust hívjátok. Van valaki köztetek, aki hisz Benne?” Egy pillanatra síri csend lett. Majd néhány félénk hang hallatszott: „Igen, igen”. Ekkor a kisasszony Angélához fordult: „És te, gyermekem, azt hiszed, a Kisjézus meghallja, ha hívod?” Angéla bátran felelte: „Igen, azt hiszem hogy meghallja, ha hívom”. „Nagyon jó”, gúnyolódott. „Tegyünk egy kísérletet! Ha tehát van Kisjézus, Ő is be fog jönni, ha hívjátok. Kiáltsátok tehát egyszerre valamennyien jó hangosan: Jöjj, Kis Jézus! Egy, kettő, három”. A gyerekek lehajtották fejüket. A nyomasztó csendben felharsant a gúnykacaj. „No, látjátok, itt a bizonyíték. Senki se meri hívni, mert mindnyájan jól tudjátok, hogy nem jön a Kisjézusotok, mert egyszerűen nem létezik, mindez csak üres beszéd”. A gonosz okfejtés mindenkit szíven ütött.
    A tanítónő láthatóan élvezte a gyerekek zavarát. Végül ujjongva kiáltott fel: „Zúzzátok össze a gyalázatost!” És ekkor teljesen váratlan dolog történt. Angéla egy szökelléssel a tanterem közepén termett, megszólalt: „Mi mégis hívjuk Őt. Figyeljetek rám! Szólítsuk Őt egyszerre hangosan”! Egy szemvillanás alatt  az egész osztály talpon volt. A kezek összekulcsolva, az arcokon elszántság, a szívekben kimondhatatlan reménység. Lélekbemarkolóan csendült fel a harminckét torokból: „Jöjj, Kisjézus!” A tanítónőt ez váratlanul érte. Gondterhelt pillanat következett, utána Angéla kristálytiszta hangja csengett: „Még egyszer!” És minden gyermek ismét kiáltotta: „Jöjj, Kisjézus!” És megtörtént a csoda.
    Az ajtó pedig hangtalanul kinyílt. Észrevették, mert a napfény hirtelen az ajtó elé tolult, ahonnan egészen  másfajta fényesség ragyogott le. Ez a fényesség egyre növekedett, tűzgömbbé változott át. A gyerekek megrémültek, de mindez olyan gyorsan történt, hogy még felkiáltani sem volt idejük. A tűzgömb kettényílt, benne megjelent egy olyan szépségesen vonzó Gyermek, amilyet még sohasem láttak. És ez a Gyermek rájuk mosolygott anélkül, hogy egy szót szólt volna. Jelenléte végtelen édességgel töltötte el mindannyiukat, most már nem féltek, csak örvendeztek. A Gyermek hófehér ruhát viselt, olyannak tűnt, mint egy kis napocska, maga árasztotta a fényességet maga körül. Az égi Nap  fénye teljesen elsötétült mellette. Ő nem szólt, csak mosolygott, majd eltűnt a fénygolyóban, mely lassanként eltávolodott. Az elragadtatás tökéletes volt, a gyermekszívek áradoztak az örömtől, szó nem jött az ajkukra.
    Egyszerre velőtrázó sikoltás törte meg a csendet. Feldúltan, önmagából kikelve rikácsolta a tanítónő: „ Eljött! Tényleg eljött!” Aztán elrohant és becsapta maga mögött az ajtót. Gertrúd kisasszony az örültek házába került. A  tanügyi hatóság elpalástolta a dolgot. Azt beszélik, a tanítónő szakadatlanul ezt kiabálta: „Hát mégis eljött, hát mégis eljött!” Erről senki se tudta lebeszélni. (A Tábor hegyén az Úr színeváltozásakor Péter, Jakab és János valami hasonlót éltek át, a „Nagyfigyelmeztetéskor” kinek-kinek meglesz a saját  élménye)
    
Az utolsó nagy keresztény üldözés.
    A Szentirás alapján világosan kitünik, amikor fel fog lépni az Antikrisztus és a Hamis Próféta mindent meg fognak tenni, hogy minél több lelket félrevezesenek, és hamis imádatra kényszerítsenek minden embert, sőt hatalmuk lesz még arra is, hogy a szenteket azaz hűségeseket, meg öljék és üldözzék. Sajnos még papok is könnyelmüen nyilatkoznak, csak hogy a téma elől kitérhessenek, hogy a második eljövetel idejét nem tudja senki, de a megelőző jelekről nem beszélnek, ezek és a hasonlók mellébeszélések.
    Amit tudunk és le van irva, akár az Új Szövetsőgben vagy utalva az Ó Szövetségre azt nem ajánlatos semibe venni, mert a következmények megrázoak lesznek.
  • az Antikrisztus nagy hatalommal fog rendelkezni, bélyegét mindenkire igyekszik rá erőszakolni, akik ellen állnak sokan életükkel fognak fizetni, ne feledjük volt részünk benne a dicső szocializmus idejében, és hamarosan ismét lesz, talán éppen a mikrocsipp – 666 - által.
  • a Hamis Próféta és tanitványai  nagy jeleket és csodákat fognak tenni, hogy a Hamis Krisztus és Hamis Egyházhoz vonzanak minél több embert.
  • az igazak olyan erősen probára lesznek téve mint még soha eddig a történelem folyamán, csak a kisded nyáj marad hűséges Krisztushoz
  • akkora szenvedések és nyomorúság lesz, amilyen nem volt és többé nem is lesz, amióta ember él a Földön
  • elvétetik a mindennapi áldozat és feltétetik a pusztitó utálatosság, azaz a Szentmise és az Oltáriszentség helyett bevezetik az „Úrvacsorát”, a paradigma által, tehát lesz egy vallási megtévesztés ennek jelei már felismerhetőek, amely elsősorban a katólikus egyházat veszi célba, az újítások bevezetésével.
  •          a családokban és a társadalomban a legnagyobb kettéválás, szenben állás lesz éppen a kétféle „Úr” szolgálata miatt.
    Azt állitani, hogy holnap is eljöhet az Úr, azt jelenti: nem veszem komolyan a Kinyilatkoztatást, mivel még nem teljesedtek be a fenti feltételek, de hogy még ezer év múlva is lehet, azt jelenti: a nyilatkozó vakk és nem látja a jeleket, amelyek egyre nyilvánvalóbbak. Figyelmen kívül hagyja a hiteles prófétákat is, nélkülük az Egyház ege nagyon is sötétségbe borulna, de egyúttal a hivek lelke is. Ha vakk vezeti a vakkot akkor csak a verem fenekére pottyanás marad, ez pedig kataszrofális a lelkek számára. Mert a Pokol nem mese, még akkor sem, ha ma nem sokan hiszik, hogy létezik.
    Sokan nem tudják azt sem, hogy a lelkünk halhatatlan, a létezzés folytatódik, a fizikai élet után, a természetfölötti világban. De ez sem függ a hittől, tehát a meglepetés az utolsó pillanatban fog bekövetkezni sokak számára.
    És még egy nagyon fontos kijelentés a Szentirásban, - jel - nemzet-nemzet ellen támad, azaz a harmadik világháború ki fog robbani, sőt atom csapásokkal, a csillag neve Üröm, ukránul, csernobil, aki figyelmesen elolvassa, megértheti az összefüggéseket, most már volt előzmény, izelitő, Fukusima, Japánban, gondolat ébresztőnek elégséges, egyelőre.
    Térjetek meg tartsatok bűnbánatot, és higyetek  az Evangéliumban, ma sokkal időszerűbb mint valaha, az Úr Jézus felhivását megszivlelni, követni.

    5. Jézus második Dicsőséges eljövetele
    Bármennyire is hihetetlen mi vagyunk, az a nemzedék akiknek életében ez az Ígéret beteljesedik, nem majd. Már az utolsó, záró szakaszához érkeztünk az események nagyon gyorsan fogják követni egymást.
    Először is maga a Tudomány és Technika olyan szintet ért el, hogy azzal tönkre lehet tenni az egész bolygót. Olyan emberek akik csak a hatalmat, a kariert, a hiú dicsőséget keresik, és még a Gonosz hatalmának is szólgálatába álltak vakkságuk miatt, a fentieket nem ismétlem, úgyis hamarosan a bőrünkön fogjuk érezni, aranykorszakukat.
    Az Egyház vezetői és papjai közül is sajnos nagyon sokukat az elvilágiasodás megfertőzött, sötétségben tapogatoznak, már szakma lett. És nem hivatásának élő, őrhelyére állitott mécses, aki világit, környezetében Krisztus fényét árasztva, vezeti a Rá bizottakat határozott lépésekkel a Bárány nyomdokain, fogadására az érkező Úrnak.
    A világban az emberek még nagyobb összeviszaságban botorkálnak, nem képesek eligazodni, nem biznak senkiben, sokszor csalódtak, már nem tudják felismerni mi az Igazság és mi a Hazugság, kire is érdemes figyelni, hallgatni, követni.
    A számtalan vészharang kongatások miatt már a hiteles figyelmeztetéseket sem ismerik fel.
    A média sajnos már teljesen az Új Világrend szócsövévé vált, és ezt észre sem veszik, még a Mária Rádió is fokozatosan felszámolta műsoraiból a prófétai megnyilatkozásokat.
Döbbenetes a párhuzam, - az első eljövetel, azaz megtestesülés, -  és a második, azaz Dicsőséges eljövetel között, nem tanult az emberiség a történelem leckéjéből?

    6. Felkészülni,de hogyan?
    Azok, akik  felismerik Úrunk hangját, követik . Akik szeretnék felismerni, hogy követhessék ajánlom kezdjék eltávolitani az akadályokat, a felesleges időpocsékolást filmekre, hirekre, kedvtelések hajszolására, stb
    Kezdjenek tudatosan munkálkodni lelkük üdvén, ki-ki saját egyháza tanitásai szerint vegye ismét kézbe a Katekizmust, Kátét stb, és alaposan tanulmányoza át.  Kezdjen Isten Törvényei szerint élni, de ne kimagyarázni a mai divatos szokás szerint, mert az önbecsapás.  Sajnos sokan ebben a csapdában estek bele, még a rendszeres templomban járok közül is egyesek.
    Mindennap egy részt el kell olvasni a Bibliából, kezdve az Ap csel.-vel, majd az Ev. folytatni, persze mindezt imával egybekapcsolni, és törekedni kell meg élni azt amit aznap tettekre tudok váltani, akkor hamarosan belső világosság kezdi eltölteni a lelket, és lényeges a kitartás.
    Nem a pappal, a szomszéddal kell foglalkozni, ki-ki saját lelkében kezdje el a kegyelem segitségével a nagytakaritást, mindenki egyéni számadást ad saját tetteiért. Hogy ezt előbb utóbb észre veszi a környezete és szóvá is teszik, jelzi, hogy elindult, ha csufondároskodni is kezdenek, azt jelzi jó úton indult el. De ha kezdenek dicsérni, körülrajongani, akkor valami nincs rendjén, mert a világ csak övéit szereti, a Krisztus követőket mindig is megvetették, üldözték, kigunyolták.
    Egy pár alap Igazság – egy Isten Van – nincs sok, az egy Istenben – Három Személy Van – AtyaFiúSzentlélek Isten, a Fiú Isten emberré lett, -  Megtestesűlt  – az Ige – hogy minket megváltson, üdvözitsen, Általa ejuthatunk az Atyához. Megtanitott hogyan kell Istennek tetsző életet élni, az Egyház a hivek közössége, kiss családja a mennyei Atyának, - az ember lelke halhatatlan – teste feltámad, azaz mennyei formát ölt magára, ahogy viseltük a földit, az anyagit, úgy fogjuk viselni a mennyeit is majd, - csak egyszer élünk itt a Földön, nincs reinkarnáció, nem volt előző életünk, senkinek, ezt jól meg kell jegyezni, ezek mind a démonok csapdái.
    Csak egyetlen Igazság létezzik, - minden más állitás ördögi mesterkedés, nem adatott más NÉV amely által üdvözülhetnénk, csak Jézus Krisztus keresztáldozata által.
    Isten kegyelme,segitsége az üdvösségünkre szükséges, ki-ki saját szabad választása, döntése szerint éli életét, de a jutalma is ennek függvénye, majd. Aki Isten akaratát, törvényét kereste, Krisztust követve törekedett élni, a Mennyország örök életében folytatja. Aki saját önző Istentelen életet élt, még ha e világon a leghatalmasabb posztot is birtokolta, a Pokolban örök kinok és gyötrelmek között fogja folytatni.
    A Szentségek, a kegyelem hathatós eszközei, ahol még megvannak,- a keresztség, - az Oltáriszentség, - a bűnbánat szentsége, - a bérmálás, - a betegek szentsége, - a házaság, - és a papság,- szentségei.

Befejezésül a figyelmükbe ajánlom Az Élő Isten Pecsétjét, ez egy ima amelyet naponta jó elimádkozni, továbbá az Imahadjárat imáit, melyekből szintén tetszés szerint lehet elimádkozni, naponta ömagunkért, szereteinkért, papjainkért, de még ellenségeinkért is.
    Isten mindannyiunkat meg szeretne menteni, de csak közremüködésünk által lehetséges, és megfelelő felkészüléssel. A tíz szűz közül is csak öt volt okos, a másik öt felületesen készült a Vőlegény fogadására. Bárcsak mindannyian bebocsátást nyernénk az Új Paradicsomba. Ámen.

http://www.uzenetek.eu/news/a-vegso-idok-jeleinek-ismertetese-kereszteny-szemleletbol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése