2013. március 26., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A legnagyobb szörnyűség, amelynek annak idején szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt


2013. március 25. hétfő 14:50
Drága szeretett leányom, a legnagyobb szörnyűség, amelynek annak idején szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt. A látomás során, amelyet a Sátán mutatott Nekem, láttam, hogy a halandó ember miként távolodik el Isten Törvényétől. Ő, a gonosz, szörnyű képeket mutatott Nekem; mindenféle olyan érvvel kísértett Engem, amiért el kellett volna fordulnom Atyám Akaratától. Gyötörni akart Engem, hivalkodván így a hatalmával, mintha még mindig lenne neki, Kereszthalálom ellenére is.
Elém tárult földi Egyházam végső lerombolása; a szabadkőműves szekta által megragadott hatalom az Egyházamon belül; az ember erkölcstelensége; a szégyenérzet hiánya Isten gyermekei részéről, amint a test aljas bűnére kötelezték magukat; az ártatlanok meggyilkolása és a megtévesztés azok részéről, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.
A Sátán olyan hatalommal rendelkezik, hogy az Emberfia Mivoltomat illetőleg kétségeket ültetett az Elmémbe. Én, Istenségem révén képtelen vagyok arra, hogy megadjam Magam a bűnnek; mindezt azért mondom el nektek, hogy meg tudjátok érteni, mennyire támad a gonosz benneteket, csakhogy eltávolítson Tőlem.
A Sátán nem a legnyilvánvalóbb módon kelti a gonoszság látszatát. Ehelyett a gonoszságot jónak álcázza. Ő nagyon ravasz, és közületek még a legszentebbet is be tudja csapni, elhitetvén egy hazugságról, hogy Igazság.
Mivel az emberek eltávolodtak Tanításaimtól, ezért önként és mohósággal a szívükben fogják a bűnt választani. Irányítás nélkül elesnének a kegyelemtől. Amikor a Nevemet eltörlik a Föld színéről, akkor az ember képtelen lesz arra, hogy megtalálja Istent.
Mindennek tudatában, nem az számít, hogy milyen vallást követtek, mert a ti egyetlen utatok Istenhez Rajtam keresztül, az Ő egyetlen Fián keresztül vezet. Kereszthalálomnak köszönhetően megmentettelek benneteket – beleértve minden férfit, nőt és gyermeket, akik a mai világban élnek – a Pokol tűzétől. Ha ezt nem fogadjátok el, akkor nem léphettek be a Paradicsom Kapuin. Csak a Fiún keresztül lehet bemutatni benneteket az Atyának. Ha elutasítotok Engem, Jézus Krisztust, akkor az üdvösségeteket utasítjátok el.
Milyen keveset tanultatok a bűnről és arról a módról, ahogyan az elválaszt benneteket Istentől. A bűn elterjedése még sohasem volt ilyen féktelen azóta, hogy Isten megteremtette a világot. Ti, bűnösök, újabb mélypontot értetek el, mely undorít Engem. Ti még a kicsiket is – akiket rátok bíztak – nevetség tárgyává tettétek, hogy a démonokhoz hasonlóan viselkedjenek. Hiányzik belőletek a könyörületesség, a szeretet és a mások iránti együttérzés, és mégis sokan közületek úgy jelenítik meg hitük cselekedeteit a világ számára, hogy lássák és megcsodálják azokat. Akárcsak a Farizeusok, akik ugyan előírták Isten Törvényeit, de nem éltek azok szerint és alázatot sem mutattak; így azok is közületek, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, beleesnek a büszkeség bűnébe.
Oly sokat kell még tanulnotok a Hangomról és Tanításaimról, amelyek még mindig süket fülekre találnak. Aztán ott vannak azok is, akik minden idejüket az Istenről való tudásuk hirdetésével töltik, azt mondják, hogy ismerik azokat a próféciákat, amelyeket még nem tártak fel, de valójában semmit sem tudnak. Ha Nagy Irgalmasságom nem lenne, ti alkalmatlanok lennétek belépni Királyságomba.
Eljött az idő mindazok számára, akik azt állítják, hogy Isten gyermekeit az Úr útján vezetik, hogy könyörögjenek Hozzám, Jézus Krisztushoz az Alázat Ajándékáért. Itt az ideje, hogy hallgassatok az Igazságra, amely azért adatott számotokra, mivel kevés időtök van arra, hogy megváltsátok magatokat a Szememben.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése