2012. december 30., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A Tudás nagyon gyakran vakká tehet benneteket az Igazsággal szemben
 
2012. december 29. szombat, 6:05
Drága szeretett leányom, csak akkor tapasztalhatod meg Fényemet és csak akkor ismerheted el az Igazságot, amikor a szíved valóban nyitott Számomra.
Sokan azt mondják, hogy kérték a megkülönböztetés Ajándékát, és imádkoztak a Szentlélekhez, hogy elnyerjék azt. Nem mindenkinek, aki kéri, adatik meg ez a felismerés, bár szüksége lenne erre az értékes Ajándékra. Mégis azt fogják mondani, hogy ők is megkapták. Aztán megbántanak Engem azt állítván, hogy Szent Szavam kényelmetlen helyzetbe hozza őket. Azt állítják, hogy aggodalmukra az ad okot, hogy Szent Üzeneteim a gonosz szellemtől jönnek.
Nektek, akik büszkén hirdetitek elferdített értelmezéseteket, mely szerint az ezen Üzenteken keresztül adott Szent Szavam hamis lenne, a következőket mondom:
Mikor járultatok utoljára Színem elé mindentől szabadon (mindentől levetkőzve), teljes őszinteséggel? A büszkeség válaszfala nélkül, mely beárnyékol benneteket? Mikor járultatok térden állva Színem elé, hívva Engem, hogy valóban vezesselek benneteket, anélkül, hogy először a fületekre tennétek a kezeteket, elutasítva ez által azt, hogy hallani tudjatok? Nem tudjátok, hogy Én csak akkor foglak megvilágosítani benneteket a megkülönböztetés kegyelmével, ha ti bármiféle előre kialakított saját nézetetek nélkül járultok Elém? Nem lehet megszabadítani benneteket az intellektuális büszkeség láncaitól, mely megvakít benneteket a szellemi ismeretek igazságával szemben addig, míg minden emberi büszkeségtől meg nem fosztottak titeket.
Azok közületek, akik éveket töltöttek a Szentírás tanulmányozásával, és akik azt tartják magukról, hogy nagy tapasztalatra tettek szert, és ezért ők méltóbbak arra, hogy értelmezzék Szavamat, mindezt újra át kell gondolniuk.
Atyám Könyvének ismerete semmivel sem képesít többre benneteket, mint az utcai koldust, akinek nincs képzettsége lelki dolgokban. A Tudás nagyon gyakran vakká tehet benneteket az Igazsággal szemben.
Az a tudás, amely a saját értelmezéseteken alapszik, Atyám Könyvét illetően, semmit sem jelent, amikor Isten Szavának megértéséről van szó.
Azok közületek, akik azzal büszkélkednek, hogy tanult mivoltuk által követik Isten Szentírását, és azt felhasználják arra, hogy megtagadják Szavamat, melyet ma a világnak adok, bűnt követnek el. A ti bűnötök a büszkeség bűne. Ti megbántotok Engem, mert büszkeségetek többet ér számotokra, mint az Irántam való szeretet legegyszerűbb formája.
Az Irántam, Jézusotok iránt való szeretet a szívből jön. Azok a lelkek, akik méltók Királyságomra, gyorsan felismerik Hangomat. Azok a lelkek, akik visszautasítják Szavamat és másokat is arra bátorítanak, hogy utasítsanak el nyíltan Engem, a gonosz szellem befolyása alatt vannak. Undorodom tőletek. Gonosz hangotok, mellyel ti hangosan kiabáltok, és büszkén állítjátok azon érdemeteket, mely a Szentírás ismeretein alapszik, el lesz hallgattatva.
Türelmem végtelen, de azoknak, akik Színem Előtt állnak és megfontolt szándékkal károsítják Üdvösségtervemet, azt mondom: ti egy szempillantás alatt a vadonba lesztek dobva.
Jézusotok

 
Soha ne féljetek Tőlem, mert Én békében jövök
 
2012. december 29. szombat, 19:36
Drága szeretett leányom, újból mondom mindnyájatoknak, szeretett Tanítványaim, hogy ne féljetek. Mialatt tanúi lesztek azoknak az eseményeknek, melyek talán lesújtók lesznek számotokra, emlékezzetek ezekre a Szent Szavakra, melyeket most adok nektek.
Az emberiség iránti Szeretetem oly nagy, hogy Én minden bűnt könnyen megbocsátok, nem számít, hogy azok mennyire bántók, feltéve, ha a bűnös őszinte megbánást mutat.
Soha ne féljetek Tőlem, ha valóban szerettek Engem, mert Én mindenkor megvédelek benneteket. Igen, ti szenvedni fogtok a Nevemért, amikor Engem követtek. De ez olyan dolog, amit el kell fogadnotok. Ez csupán egy oly csekély ára annak, amit az előttetek álló Dicsőségért fizetnetek kell.
Azoknak viszont, akik abban a téves hitben járnak Előttem, hogy nekik nincs szükségük Isten Jelenlétére, félniük kell. Ezek azok a bűnösök, akik soha nem fognak megbánást mutatni, mivel azt hiszik, hogy a sorsukat saját maguk tartják a kezükben; ők a mélységbe fognak zuhanni. Ezt a csapdát, melyet a gonosz állított fel számukra, egy ketyegő órához lehet hasonlítani. Minden perc, melyet azzal töltenek, hogy továbbra is elhagyjanak Engem, lerövidíti az idejüket. Rövid idő maradt számukra, hogy megváltsák magukat az Én Szememben.
Tudnotok kell, hogy mindkét hadsereg felsorakozott a lelkek csatájában, hogy felkészüljenek a háborúra. Az idő telik, ezért arra kérlek benneteket, hogy legyetek minden pillanatban felkészülve.
Soha ne féljetek Tőlem, mert Én békében jövök. Ellenben féljetek a fenevadtól, aki látszólag békében jön majd, de mégis azért jön, hogy elpusztítson benneteket. Ő, a gonosz, és követői a Földön azok, akiktől félnetek kell. Nem Tőlem.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése