2012. június 1., péntek

Jézus üzenetek Jennifer által „Amerika bukni fog, Oroszország pedig Kínával egyesülve az új világ diktátorai lesznek.”

2012. május 17. – 18:59

Kiválasztott fiaim, nektek adtam a világot, egy világot, amely összeomlik. Hivatáshoz hívtalak benneteket, és mégis a hivatások is összeomlanak. Lenézek juhaimra, és látom, hogy vándorolnak, mert túl sok papomat elcsábította a pénz, a hatalom és a kapzsiság.

Hol vagytok, fiaim? Felkészültetek-e a zavarra, amely hamarosan bekövetkezik az Egyházamban? Valóban imádkoztok-e a Szentlélekhez, hogy vezessen titeket, vezesse népemet, vagy csak szavakat ejtettek, és túlságosan támaszkodtok magatokra?

Fiaim, ahhoz, hogy igazi tanítványaim legyetek, be kell lépnetek szenvedésembe, halálomba és feltámadásomba, mert igazi és tiszta szenvedélynek kell lennie a szívetekben, hogy hivatásotokat éljétek, és úgy szólítsátok meg nyájatokat, hogy rajtatok keresztül lássanak engem.

Amikor imádkoztok, mondjátok az imáitokat lassan, sok szeretettel és tisztelettel. Figyeljetek jobban hivatásotokra, mert a hátralévő korlátozott időben felkészítelek titeket arra, ami hamarosan bekövetkezik az Egyházamban. Melyik mesternek akartok szolgálni, mert a választóvonal már meg van húzva? Testvéretek, Mesteretek, Messiásotok, Megváltótokként jövök hozzátok. Isteni irgalommal jövök hozzátok, mert Jézus vagyok, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2012. május 17. – 19:15

Gyermekem, a világ hamarosan összeomlik. Csak sírni tudok a bűnbánat hiánya miatt. Csak szenvedni tudok, amikor látom, hogy oly sok lélek nem veszi figyelembe irgalmamat.

Készüljetek fel, mert az emberiségre a legnagyobb pénzügyi összeomlás vár. Már nem tudok szeretettel figyelmeztetni, hanem hagyom, hogy gyermekeim szembesüljenek az igazságosság kezével. A föld meg fog rengeni, és azt mondom nektek, hogy készítsétek elő áldott gyertyáitokat, mert a fény hamarosan kialszik.

Kérem gyermekeimet, hogy keljenek fel ebből a sötétség sírjából, amely elnyelte lelketeket, mert a lelkiismeretek meg lesznek szúrva, és még akkor is kevesen fognak bűnbánatot gyakorolni. Életetek hamarosan örökre megváltozik, mert az emberiség útja megfordult, és soha többé nem fog visszatérni ahhoz, amit eddig ismertetek.

Ideje térdre borulni és bűnbánatot tartani. Az imádság és a böjt azok az eszközök, amelyekkel közelebb kerülhettek hozzám, mert én vagyok Jézus. Kérem azokat, akik hallják ezeket a szavakat, hogy ma kezdjenek el imádkozni testvéreikért, mert sokakat hamarosan váratlanul ér majd a vég. Most menjetek, mert én vagyok Jézus, és irgalmam és igazságosságom fog győzni.



2012. május 31. – 18:20

Gyermekem, a sötétség egyre sűrűbbé válik, és gyermekeim egyre távolabb kerülnek a fénytől. Hová mentek, gyermekeim? Miért akartok az örök sötétségbe zuhanni? Gyermekeim, következményei vannak annak, hogy nem engedelmeskedtek parancsaimnak.

Súlyos büntetés fog hamarosan lesújtani az emberiségre. Hamarosan tanúi lesztek a munkahelyek jelentős hiányának, mert a munkanélküliség elterjedt lesz, és a cserekereskedelem lesz a túlélés módja, amikor ez a föld valóban megremeg és megrázkódik. Vérontás lesz Amerika küszöbén, és Európa térdre fog esni, könyörögve Megváltótok irgalmáért, mert én vagyok Jézus.


A büszkeség és a kapzsiság a legnagyobb bukásotok, gyermekeim. A szívetekben lévő büszkeség teszi lehetővé, hogy azt higgyétek, ti vagytok a saját istenetek. Ez volt a Sátán legnagyobb bukása is. Hallgassatok az evangélium üzenetére, mert nélkülem nincs semmitek, mert üres sírok vagytok.

Az óra közeledik, és most azt mondom nektek, hogy forduljatok el ezekről a földi örömökről, mert a legnagyobb csaló csábít titeket. Ez a föld olyan ideiglenes, mint a nap, amelyben éltek, de az örökkévalóság örök.

Gyertek hozzám, gyermekeim, gyertek hozzám, mert én vagyok Jézus, térjetek meg és fogadjatok be engem az Eucharisztia szentségében, és én életet hozok lelketekbe, és felemelem azt az üres sírból, amelybe bezárult. Most menjetek el, és figyeljetek, figyeljetek szeretetből szóló figyelmeztetéseimre, mert az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése