2012. június 30., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: Az emberiség képzelete oly sok vallást és hamis elméletet hozott létre, amelyek most elárasztják a Földet
2012. június 29., péntek, 9:20
Gyermekem, rettenetes sötétség ereszkedik le a világra, mivel elmélyül a hitehagyás (aposztázia), amely fogva tartja a világot.
Az Isten iránti szeretetet félredobták.
A Fiam iránti szeretet elenyészett, és ennek helyébe az önszeretet került.
A kapzsiság és a hatalom szeretete mindenhol megfertőzi a lelkeket, az önszeretetre való törekvésnek csodálattal adóztak, és azt úgy fogadták el, mintha ez lenne a helyes út, hogy éljétek az életeteket.
Gyermekek, ebben az időben imádkoznotok kell, hogy segíteni tudjatok felvilágosítani azokat a lelkeket, akik sötétségben vannak.
Ők nem ismerik Fiam Áldozatának Igazságát, sem azt, hogy szörnyű Keresztrefeszítésének mi volt az értelme.
Üdvösségének Ajándékát félredobták, mintha soha meg sem történt volna. Aztán azok, akik tisztában vannak Kereszthalálának értelmével, úgy döntöttek, hogy különböző más hamis istenek után néznek, annak érdekében, hogy békét hozzanak számukra. Azonban ezek sohasem tudnak ilyen békét megvalósítani.
A lélek békéjét csak a Fiam iránti hűség és a neki mondott ima idézheti elő.
Csak a tiszta és alázatos szívűeknek lehet örök életük, akik teljes bizalmukat Fiamba helyezték.
Az emberiség képzelete oly sok vallást és hamis elméletet hozott létre, melyek most elárasztják a Földet.
Oly sokan vannak, akiket a veszélyes, hamis hiedelmek irányítanak, hogy ők az eltévelygett lelkeket a Sátánhoz fogják vezetni.
A bukott angyalok mindenhol ott vannak, gyermekek. Legyetek résen, mert ők különösen azokat veszik célba, akik tisztelnek Engem, szeretett Édesanyjukat, azért, hogy összezavarjanak benneteket.
Meg fogják akadályozni, hogy imádkozzatok. Isten szeretetéről állandó kétségeket fognak ültetni az elmétekbe. Az érzékek kísértései által fognak megzavarni benneteket. Nagyon sok imára lesz szükség, hogy távol tartsátok majd őket. Az Én Rózsafüzérem a legfontosabb védelmetek.
Jelenleg Fiam nagyon sok kegyelemben részesíti azokat, akik hallgatják, meghallják és elfogadják a világ számára adott üzeneteit.
Azért teszi ezt, hogy erőt és kitartást adjon nektek ebben a küldetésben, hogy az Örök Kárhozattól megmentse az emberiséget.
Fogadjátok el szeretettel ezeket a kegyelmeket, gyermekek, mert ti nagyon különlegesek vagytok, hogy az Ő követésére letettek kiválasztva ebben az időben.
Mint a Maradék Egyháza a Földön, minden időben szükségetek lesz az Élet Kenyerére, mert nem fogjátok könnyűnek találni ezt az utazást.
Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája, hogy segítsen erőben tartani benneteket a küldetésetekben.
A Keresztes Imahadjárat 63. imája:
Védj meg Engem ezen az utazáson
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, imádkozz, hogy az Élet Táplálékát megadják majd nekem, hogy az védelemben részesítsen engem ezen az utazáson, és hogy segítsen megmenteni Isten minden gyermekét.
Kérlek, segítsd meg mindazokat, akiket a hamis bálványok és Istenek megtévesztenek, hogy megnyissák szemüket Fiad Kereszthalálának Igazságára, hogy Isten minden egyes gyermeke megmeneküljön, és hogy mindenki számára elhozza az Örök Életet. Ámen.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése