2012. június 25., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Amikor az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, akkor olyan bűnt követtek el, amelynek iszonyú következményei lesznek
2012. június 24., vasárnap, 17:30
Drága szeretett leányom, mennyire megszakad a szívem, amikor azokat látom, akik azt mondják, hogy ők Isten követői, mégis az Ő törvényeivel hivalkodnak. Ők képmutatók.
Ők azok, akik azt mondják, hogy Atyám Tízparancsolatát követik, mégis úgy érzik, hogy elítélhetnek másokat, akik vétkeznek.
Először a Szentírást veszik elő, azzal a szándékkal, hogy hazugságot hirdessenek, elősegítve az úgynevezett toleranciát, és ezzel ők nagyon megsértenek Engem.
Ezek azok az emberek, akik azt mondják, hogy helytelen hinni az Isteni Gondviselésben.
Ezek azok az emberek, akik évszázadok során megkérdőjelezik az égből küldött prófétákat, és aztán felhasználván Szent Szavamat, mely a Szentírásba foglaltatott, megpróbálják megcáfolni őket.
Minden olyan ember, aki tagadja Szent Szavamat, hűtlen Hozzám.
Minden olyan embernek, aki a lelki és szellemi felsőbbrendűsége miatt távol tartja magát testvéreitől, nagyon óvatosnak kell lennie.
Minden olyan ember, aki arra használja a Szentírást, hogy az Igazság egy kiforgatott változatát mutassa be, meg lesz büntetve.
Félre fogok állítani minden olyan ember, aki feláll és hirdeti az Igazságot, de elutasítja Szent Szavamat, amelyet ezekben a végidőkben a világnak adok.
Ti a lelki féltékenység bűnével vétkeztek, és ezért büntetéssel kell majd szembesülnötök.
Amikor ti az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, olyan bűnt követtek el, melynek iszonyú következményei lesznek.
Azáltal, hogy ezt megteszitek, nemcsak hazugságot hirdettek, hanem gátoljátok Isten Szavát is.
Azt kérem, hogy most hagyjátok abba a gyötrelem és a rágalom hadjáratát. Soha nem fogjátok megakadályozni, hogy Szavamat meghallják.
Miért próbálkoztok azzal, hogy gyötrelmet okozzatok ennek a Küldetésnek? Nem tudjátok, hogy most a Szentlélek tüze nem tudna ilyen módon terjedni, ha ezek nem égi Üzenetek volnának?
A gonosz kihasznál benneteket, és semmitől sem fog visszariadni, hogy megakadályozza ezen Üzenetek átadását a világ számára.

Üzenet a klérusnak
Ti, – akik fogadalmat tettetek közületek – mint Egyházam felszentelt szolgái a Földön, hallgassatok most meg Engem:
Amikor nyilvánosan visszautasítjátok Üzeneteimet és megakadályoztok Engem, Jézusotokat, ebben a lelkeket mentő küldetésben, akkor az összes bűn közül a legnagyobbat követitek el.
Ezért szenvedni fogtok, és a Tisztítótüzet a Földön fogjátok megtapasztalni. Minden férfi, nő és gyermek tanúja lesz az Ég ellen elkövetett bűncselekményeteknek.
Prófétáim téves értékelése a lelki ürességeteket fogja eredményezni, és lelketek olyan gyötrelmet fog elszenvedni, mint senki másé.
Ha ti, az Én felszentelt szolgáim vagytok, és nem vagytok biztosak a Hangomban, amint az most hozzátok szól, akkor csendben kell maradnotok. Imádkoznotok kell a megkülönböztetés kegyelméért, mielőtt megfontolnátok Szavam elutasítását.
Több ezer felszentelt szolgám nem fogja felismerni Szent Szavamat, melyet ezen a prófétámon keresztül a végidőkre küldök. Mennyire megtöri ez a Szívemet!
Sokan az Antikrisztus uralkodása alá fognak esni és elhagyják majd földi Egyházamat.
Sok felszentelt szolgám fog Egyházam üldözőinek oldalára állni. A csábítás már elkezdődött.
A csaló most készít fel benneteket, hogy elutasítsatok Engem, és büszkeségetek megakadályoz titeket, hogy ezt meglássátok.
Sok felszentelt szolgám nem lesz elég bátor ahhoz, hogy támogassa Egyházamat a Földön. Sokan a Hamis Próféta oldalára fognak állni, és elutasítják nyájamat, akiknek hite lehetővé teszi számukra, hogy keressék az Igazságot.
Nem tudjátok, hogy Én vagyok az Egyház?
Nem tudjátok, hogy az Egyház a saját Keresztrefeszítését fogja elszenvedni, ahogyan azt Én is elszenvedtem?
Az Egyházat kínozni fogják. Úgy fog tűnni, mintha keresztre lenne feszítve, és sokan azt fogják gondolni, hogy meghalt. De a Föltámadásomhoz hasonlóan a szemetek láttára fog feltámadni, hogy újra éljen, és már soha többé nem lehet megsemmisíteni.
Figyelmeztetlek benneteket Felszentelt szolgáim, akik nem ismeritek fel az időt, amelyben éltek, hogy legyetek éberek, mivel Egyházam a Földön a legnagyobb üldöztetést szenvedi el a kezdetek óta.
Nektek fel kell készülnötök és ki kell nyitnotok a szemeteket.
Mikorra gondoltátok, hogy Én eljönnék és figyelmeztetnélek benneteket? Azt gondoltátok, hogy ez csak valamikor a távoli jövőben lehetséges? Hogy ez sohasem történhet meg a ti életetek során?
Második Eljövetelem ideje nagyon közel van.
Nemsokára elválasztom majd a jókat a rosszaktól, miután minden kísérletre sor kerül, hogy az emberiség nagy része megtérhessen.
A ti felelősségetek, hogy nyitva tartjátok elméteket, szíveteket és lelketeket.
Szükségem van rá, hogy válaszoljatok a kérésemre, hogy segítsetek Nekem, annyi lélek megmentésében, amennyit csak tudok.
Kövessetek Engem. Ez a ti elhívatottságotok.
Ezért ígértetek hűséget Nekem, Jézusotoknak.
Ti nem a saját feltételetekre tettetek fogadalmat.
Meg kell engednetek Nekem, hogy vezesselek benneteket, és segítenetek kell földi Egyházam megvédésében.
Sok kárt okoztak Egyházamnak. Az Én Egyházam azokból áll, akik szeretnek Engem, beleértve minden felszentelt szolgámat is.
Nektek, erősnek, bátornak és hűségesnek kell lennetek. Nektek nem szabad a félelmet megengednetek, vagy, hogy a fenevad felfalja a lelketeket.
Hallgassátok meg Szavamat, mielőtt elítélnétek prófétáimat.
Sohase utasítsátok el Üzeneteimet, mielőtt még a megkülönböztetés kegyelméért imádkoznátok. Még akkor is óvatosaknak kell lennetek, hogy ne tagadjátok meg Isten gyermekeitől a kegyelem ajándékát, amelyet most azoknak a szegény lelkeknek adományozok, akik Tanításaim Igazságára éheznek.
Azoknak mondom, akik nyíltan elutasítják e prófétának adott Szavamat: tudnotok kell, hogy ti majd könyörögni fogtok Hozzám a megbocsátásért, amikor az Igazság feltárul előtettek.
Addigra azok számára, akik felelősek azért, hogy a lelkek elfordulnak Szavamtól, már túl késő lesz.
A ti gonosz nyelveteknek köszönhetően azok a lelkek elvesznek számomra és nem lesz örök életük.
Ha most azért utasítjátok el Szavamat, vagy ítélitek el Üzenetemet, mert hibák vannak bennük, akkor félre lesztek állítva. Akkor ti nem vagytok alkalmasak arra, hogy a nyájamat vezessétek.
Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése