2012. május 31., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

A Getszemáni Kert gyötrelmeit újból átélem, és a szenvedés fájdalma megduplázódott Számomra

2012. május 30. szerda, 15:30
Drága szeretett leányom, a gyötrelmek, amelyeket azok okoztak neked, akikből hiányzik az igaz alázat, mégis azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, most fokozódni fognak.
Egyetlen más hangra se hallgass az Én hangomon kívül. Ne foglalkozz azokkal, akik sértegetnek téged, és ne válaszolj nekik.
Ők engedtek az emberi büszkéségnek, hogy megakadályozzanak Engem, és akkor ez még nem is elég nekik, hanem még üldöznek is Engem.
Második Eljövetelem hasonló lesz az olyan eseményekhez, amelyek az Én időmben történtek akkor, amikor első alkalommal a Földön jártam.
Szent Szavamat majd megkérdőjelezik, kritizálják, elvetik, és aztán elutasítják.
Akik először el fognak Engem utasítani, azok a lelkek lesznek, akik az Enyémek, akik a legjobban szeretnek Engem. Ők az első sorban fognak állni, hogy Rám dobják az első követ.
A Getszemáni Kert gyötrelmeit újból átélem, és a szenvedés fájdalma megduplázódik Számomra.
Én az emberiség bűnei miatt gyötrődtem, nem csak azok bűneiért, akik abban az időben éltek, hanem azokért is, akik ma elutasítanak Engem. Azok, akik ma elutasítanak Engem, jobban megbántanak, mivel Én az ő bűneikért haltam meg. Ők semmit sem tanultak.
Aztán, akik kigúnyoltak Engem, és a Töviskoronám egyik legélesebb tövisével kiszúrták a Szemem, azok az Egyházam képviselői a Földön.
Ők nem akarják Második Eljövetelemet, vagy a figyelmeztetéseket elfogadni, amelyeket most kinyilvánítok számukra.
Minden kimondott szót Ajkaimról azok az alázatos lelkek falják, akik olyanok, mint az éhező gyermekek.
Mégis, azok, akik Tanításaim Igazságaival táplálkoznak, elfordítják a fejüket, és más irányba néznek.
Az alázat nincs már jelen sok követőm lelkében, így ők képtelenek lesznek arra, hogy különleges Kegyelmeimből hasznot húzzanak.
Amíg nem lesztek kicsinyek Isten Szemében, nem tudtok meghallani Engem.
Amíg nem mondtok ellent a gőgnek és az arroganciának, addig nem fogjátok érezni a Szentlélek erejét.
Ha ma elutasítotok Engem, akkor ti az első szeget ütitek a csuklómba.
Amikor ti, Felszentelt Szolgáim ellent mondtok a most nektek adott Szent Szavamnak, akkor a második szeget veritek a másik csuklómba.
Azokat a szegény lelkeket, akiknek nincs érdeklődésük Tanításaim vagy Üdvösségük iránt, amelyet a Kereszthalálom által adtam a világnak, nem lesz, aki vezesse.
Ők az áldozatok itt. Őket nem vezették el Hozzám. Tőlük megtagadják annak esélyét, hogy felkészüljenek Második Eljövetelemre.
Most hívom minden követőmet, hogy készüljenek fel. A hívők közötti harc hamarosan elkezdődik. Az egyik fél, nemcsak hogy ellent mond majd az üzeneteknek, hanem megpróbálja azokat be is tiltani.
A másik fél pedig mások megtérítésére fogja felhasználni azokat.  
Azok az egyszerű, elveszett lelkek, akik egyáltalán nem ismernek Engem, meg fognak ismerni, amint a Nagyfigyelmeztetés alatt az igazságot kinyilvánítom nekik.
Nekik könnyebb lesz meglátniuk az igazságot, mint azoknak, akik azt mondják, hogy szeretnek Engem, de most mégis megtagadnak.
Ezért imádkoznotok kell azokért a kegyelmekért, amelyek lehetővé teszik számotokra, hogy lássatok, halljatok Engem, és hogy felkészíthesselek titeket a Második Eljövetelemre.  
Soha ne higgyétek, hogy könnyű lesz számotokra valóban hűségesen követni Engem, különösen ezekben a Végső Időkben.
Mert ebben az időben Szent Szavam csendes tisztelete már nem lesz elég.
Ti olyanok lesztek akár egy újonc bármelyik hadseregben. Nektek edződnötök kell, lelkileg meg kell újulnotok, és a Szentségek által Hozzám kell jönnötök, hogy elég erősek és bátrak legyetek Szent Szavam terjesztésére.  
Imáim, a Keresztes Imahadjárat imáinak terjesztése lesz az első feladatotok.
Ti, az Én hadseregem Szent Küldetésem legnagyobb Keresztes Hadjáratát fogjátok vezetni, amelyet a Föld valaha is látott. Kevesen lesztek az elején, de ez 20 millióra fog növekedni.
Maradék Egyházam imája és szenvedése elég lehet ahhoz, hogy az egész emberiséget megmentse. Sose feledjétek, hogy imáitok a legsúlyosabb bűnöket elkövetők lelkét is megmenthetik, – oly nagy az ima ereje. Készüljetek tehát, hogy egybegyűljetek. Készüljetek fel jól, mert erőfeszítéseket fognak tenni arra, hogy megállítsanak benneteket. Fogadjátok el azokat a gyalázásokat, amelyeket rátok szórnak.
Tudjátok meg, hogy minden érvet fel fognak használni, hogy megállítsanak titeket küldetésetekben. De tudnotok kell, hogy Én irányítalak, kormányozlak és erőssé teszlek benneteket.
Tudnotok kell azt is, hogy ti, az Én hadseregem lelkek millióinak megmentéséért lesztek felelősek. Lelkek, akiknek egyáltalán nem lett volna reményük.   
Engedjétek, hogy Szeretetem megérintse lelketeket, és egyként kössön össze benneteket Velem, Jézusotokkal.
Engedjétek meg Nekem, hogy beborítsalak benneteket Drága Véremmel, és nektek adjam ajándékaimat, hogy segítsen nektek hűségesnek maradnotok Hozzám; attól függetlenül, hogy a kísértés mennyire erős, soha ne tagadjátok meg a most hozzátok intézett Hívásomat.
Megáldalak mindnyájatokat, az Én erős Hadseregemet.
Vezetni foglak benneteket a Béke új Korszakába való menetelésetek során, az út minden lépésénél.
Szeretett Üdvözítőtök,
Az emberiség Megváltója,  Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése