A nők méltósága nem csak azt jelenti számomra, hogy előre engednek egy boltban, vagy felsegítik a kabátomat, hanem azt is, hogy ha úgy gondolom, hogy otthon maradok a gyerekeimmel, ebédet főzök, és kivasalom a ruháikat, szabadon megtehessem, mert a párom annyit keres, hogy nekem nem kell dolgoznom valahol másutt – mondja Konkoly Edit, a Talita.hu keresztény női portál főszerkesztője a nemzetközi nőnap alkalmából adott interjújában a Magyar Kurírnak.
Mennyire tiszteli a mai társadalom a nők méltóságát?
Nem nagyon. A nők méltósága nem csak azt jelenti számomra, hogy előre engednek egy boltban, vagy felsegítik a kabátomat, hanem azt is, hogy ha úgy gondolom, hogy otthon maradok a gyerekeimmel, ebédet főzök, és kivasalom a ruháikat, szabadon megtehessem, mert a párom annyit keres, hogy nekem nem kell dolgoznom valahol másutt. Elég, ha az otthoni teendőket csinálom. És azt is jelentené, hogy nem szembesülök nap mint nap félmeztelenre, vagy bikinire vetkőzött fotókkal az utcán, ami azt sugallja számomra, hogy a nő (is) árucikk, mint a kenyérpirító, amit reklámoz. Ráadásul ezek nem hús-vér nők, nem szemüveges, ráncosak, bikiniháj sincs rajtuk, úgyhogy bántóan fusztrálnak.
Mi volt pozitív és mi negatív az emancipatórikus mozgalmakban?
Az jó, hogy a nőknek van választójoguk, hogy járhatunk egyetemre. De az, hogy beálltunk munkába, sőt az ötvenes évektől a hatvanas évek végéig gyes sem volt, három hónap után mehetett vissza az anya dolgozni, nos, ez már nem biztos hogy annyira szuper. Látszik az akkor felnövő generáción, hogy mennyire sérült a kötődési képessége. Ha nem is vált el mindenki, egy felmérés, amely a szeretőket vizsgálná, biztosan valóságosabb képet mutatna ezekről a párkapcsolatokról. És már többször elhangzott, hogy a hatvanas évekbeli szexuális forradalom valójában nem szabadságot adott a nőknek, hanem megfosztotta a méltóságuktól. Hogy harcoljanak értük, hogy igenis van tétje egy ágyba bújásnak. Sok-sok lelki sérülést lehet szerezni, ha nem a megfelelő időben és emberrel történnek a dolgok. A nem várt babákról nem is beszélve. Egyébként a férfiak is ugyanúgy sérülnek a szeretetlenségtől, a bizalmatlanságtól, az ő méltóságuk is odalett a női emancipációval... Ma a nők legtöbbször nem tisztelik a férfiakat, inkább versenytársai, mint segítőtársai. Pedig Isten nem arra teremtett bennünket.
Az egyházban hogyan látja a nők helyzetét?
Nem látok annyira rá. Az jó, hogy sokan tevékenykednek a nők közül különböző karitatív szervezetekben, ez a női természethez jól passzol. A segíteni akarás. Ha a keresztény házasságokat nézzük, biztosan nagyon színes a paletta. Vannak tiszta készülettel jó házasságok, sok gyermekkel, mások sok babát szülnek, mert jó keresztények akarnak lenni, de közben szenvednek a helyzettől. Mások meg azért nem válnak el, mert nem illik, hiszen a keresztények között nem dívik válni. Törekedhetünk a jó és élő Isten kapcsolatra, ennek függvényében tudjuk, hogy mit kell tennünk. A lelkiismeretünk vezérel, ha a csendben meghalljuk a hangját.
Milyen teendők vannak még?
Az egyházban? Úgy gondolom, Jézus üzenete nagyon személyes. Mindenkit megszólít, és ha figyelünk, tudjuk, mi a dolgunk. Van, akik betegekkel foglalkoznak, mások gyerekkel, vagy újságot szerkesztenek önkéntes munkában. Az új evangélizáció része lehet minden megnyilvánulás, csak bízni kell, és ki kell menni a „világba”.
Szilvay Gergely/Magyar Kurír 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése