2011. szeptember 8., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Ne féljetek a Nagyfigyelmeztetéstől, örömmel várjátok

2011. szeptember 7., szerda, 23:45

Drága, szeretett leányom, mondd meg értékes gyermekeimnek, hogy a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félniük. Sokan meg fognak rémülni, és ez érthető. De nekik Rám kell hallgatniuk, figyelmesen. Én el fogok jönni egyenként mindenkihez közületek. Ti pedig, látni és érezni fogtok Engem a szívetekben és a lelketekben. Jelenlétem, a legtisztább szeretettel és könyörülettel fogja elárasztani lelketeket, tehát örvendeznetek kell. Végre látni fogtok Engem, és a lelketek, szeretettel és lelkesedéssel lesz beburkolva.

A bűnösök és a hitetlenek közül a legtöbben, egyszerűen attól fognak megkönnyebbülni, hogy Létezem. Mivel ők, Szent Jelenlétem tanúi lesznek, a vér* lesz az, amire azért lesz szükségük, hogy lelküket táplálékként árassza el, amelyet már olyan régen hiányoltak. Sokan úgy fogják a kínt elszenvedni, - amikor bűneiket, kibontakozva, maguk előtt fogják látni, - ahogyan azt Én is elviselem. Amikor látni fogják, hogy mennyire megbántottak Engem, megtört szívvel fognak könyörögni Hozzám, hogy megbocsássak nekik.

Azok a gyermekek, akik koruk miatt már elég értelmesek, szintén látni fogják, hogy bűneik által, hogyan bántanak meg Engem. Sok esetben szaladni fognak Hozzám azok a gyermekek, akik tagadják Létezésemet, habár tudatában vannak az igazságnak. Kérni fognak Engem, hogy öleljem át őket és nem akarják majd, hogy elmenni hagyjam őket.

Még a legmakacsabb bűnösöknek sem fog sikerülni, hogy úgy tegyenek, mintha ne lennének meghatódva ettől a természetfölötti eseménytől. Gyermekeim, a szóbeszédet el kell, hogy utasítsátok. Ne törődjetek az elképesztő történetekkel. Nincs semmi, amitől félni kellene. A Nagyfigyelmeztetést, tiszta örömmel a szívetekben kell, hogy várjátok.

Én a Szívemben oly sok szeretettel várok erre az időre, amikor Isteni Irgalmasságomat egyenként mindenkire közületek ki fogom árasztani, világszerte. Ez az a pillanat, amelyet ti később fogtok megérteni, vagyis, hogy milyen szerencsések is vagytok, hogy ehhez a generációhoz tartozhattok. Hogy ne tudnátok azt az Irgalmasságot felismerni, amely meg lesz mutatva az emberiségnek? Az elmúlt idők folyamán oly sok lélek halt meg súlyos bűnben. Végül is most a bűnösök, meg fogják érteni az igazságot.

Nem egyszerű gyermekeim számára, hogy Létezésemet vagy az Örök Atya létezését beismerjék. Anyagi bizonyíték nélkül sokan nem akarnak Engem elismerni. Sokan nem mutatnak érdeklődést, vagy nem hisznek az Isteni birodalomban. Ez az esemény felnyitja majd a szemüket az előtt az egyszerű tény előtt, hogy az élet nem a földön ér végett. Az örökkévalóságban folytatódik. Ebből az okból kifolyólag fel kell készíteniük lelküket.

A Nagyfigyelmeztetés meg fogja mutatni nekik, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy ezt (életüket) helyrehozzák. Emlékezzetek arra gyermekeim, hogy Én vagyok a ti Megváltótok. Én úgy szeretlek benneteket, hogy az, a ti felfogóképességeteket is meghaladja. Visszatérésemet szeretettel és nyugalommal várjátok. Ne féljetek az ég dramatikus látványától, és a sugarak színeitől, amelyek mindenhol szét fognak terjedni, hogy visszatérésemet híreszteljék. Ez fog benneteket felkészíteni arra a pillanatra.

Kérlek benneteket, imádkozzatok, hogy majd az egész emberiség örömet érezzen szívében, mert ez az esemény, az emberiség megmentését fogja jelenteni, olyan mértékben, hogy sok lelket fog megmenteni és lehetővé teszi számukra, hogy bemehessenek a földi Paradicsomba.

A ti szerető Megváltótok

Jézus Krisztus


*Egy kis magyarázat Judith testvérünktől: Több üzenetben olvastam, hogy mindenki látni fogja az Úr Jézus öt szent sebét, amelyekből vér árad ki. Ennek a vérnek a láttán, sok ember lelke megnyílik majd az igazság előtt. Minket is vére által mentett meg, amikor meghalt a keresztfán, most is a vér által tisztít meg minket. Olyan lesz ez, mint táplálék, mert a Szent Ostyában benne az Úr, testestül, lelkestül, ott a szent vére is, és erre a táplálékra azoknak is szükségük van, akik eddig elutasították...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése