2011. augusztus 24., szerda

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Árpádházi Szent Margit

Drága magyar testvérem! Bizonyára már nem vagyok ismeretlen számodra. Értékeld ezeket a csodálatos kegyelmeket, melyeket az Úrtól kaptál, mert ezek csak nagyon keveseknek adatnak meg. Szenteld egészen magadat Jézusnak! Én már gyermekkoromtól tudtam, hogy életemet egészen Istennek akarom szentelni. Jézus egyre növelte bensőséges szeretetemet, melyet az ő szenvedései iránt éreztem. Így elhatároztam, hogy vezeklő életet élek, és önfeláldozóan segítek a betegek gondozásában. Életem alapszabálya: Istent mindenek fölött szeretni, és felebarátunkat, mint önmagunkat. Soha sem lenni tekintettel önző énünkre. Embertársunkat soha meg nem vetni, vagy elítélni. Tanulj a példámból, és ha megtartod ezt az alapszabályt, akkor minden más lesz az életedben!
Testvérem, most az Istennel való találkozásra akarlak felkészíteni. Ettől a végső találkozástól függ minden ember örök sorsa. Nem mindegy, hogyan találkoztok Istennel. Ha tökéletesen szeretitek Istent, akkor boldogít titeket a találkozás, mert Isten befogad, és boldoggá tesz. Ha valaki gyűlöli Istent, akkor a találkozás borzalmas lesz. Akkor a lélek arra a helyre menekül, amely Istentől a legtávolabb van. És ez a pokol, ahol a kárhozott lelkek tökéletesen boldogtalanok. Az is lehet azonban, hogy valaki tökéletlenül szereti Istent, azért szégyelli majd magát előtte. Ez a szégyen meggyötri mint a tűz, de meg is tisztítja a Tisztítótűzben, hogy méltó lehessen a Mennyországra. Ha azt akarjátok, hogy boldogító legyen a találkozás, akkor készülnötök kell olyan módon, hogy tökéletesítitek a bennetek lévő szeretetet. Kérjétek a Szűzanyát, hogy segítsen rajtatok, és irányítson titeket, mert eljön az idő, hogy amikor meghaltok, szemtől szembe találkoztok Istennel az ítéleten. Megáldalak titeket magyar testvéreim a mindennapi felkészülés lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése