2011. március 5., szombat

Hogyan juthat el a madridi ifjúsági világtalálkozóra?

A madridi ifjúsági találkozó elkészítése volt a központi témája az MKPK Ifjúsági Bizottsága Tanácsadó Testülete szerdai ülésének. A jelentkezés módjáról és az ülésről Gábor Miklós, a testület tagja, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) elnöke nyilatkozott a Magyar Kurírnak.
Gábor Miklós kifejtette: elindult a lelki felkészülés, de a gyakorlati tudnivalók is ismertek. A jelentkezés az interneten zajlik, a madrid2011.hu oldalon. Innen lehet általános információkat is szerezni, de az oldal fenn van a közösségi portálokon, az Iwiwen és Facebokon, valamint blogja is van. Három módon lehet elmenni a világtalálkozóra: vagy jelentkezik az érdeklődő az egyházmegyéjénél, ahol többnyire még támogatást is kap a püspöktől, vagy elmegy egy lelkiségi mozgalommal, szerzetesrenddel, vagy teljesen egyedül intézi a dolgot.
A regisztrációs felület is ennek megfelelően épül fel. A legfontosabb nyilván az egyházmegyékkel való közös szervezés – mutatott rá Gábor Miklós. – Hiszen az előtalálkozókkal együtt két hetet töltenek együtt a csapatok, így hazatérve Madridból is együtt tudnak maradni az emberek, és ifjúsági munkát tudnak végezni a terület referensével együtt. Így érthető, hogy miért azok kapnak támogatást, akik az egyházmegyékkel utaznak. A találkozó előtt a spanyol egyházmegyékbe látogatnak el a résztvevők. A cél az inkulturáció, hogy bepillanthassanak a spanyol egyház, a spanyol katolikus családok életébe. Hiszen Spanyolország fontos oszlopa a kereszténységnek, gondoljunk csak a spanyol alapítású rendekre vagy a nagy spanyol misztikusokra – mutatott rá a KIM elnöke. Ilyen előtalálkozót egyébként több lelkiségi mozgalom – Chemin Neuf, Emmanuel közösség – is szervez, ezek egy részére megy néhány egyházmegye is.
Gábor Miklós megjegyezte: jelenleg 1500 regisztrált magyar jelentkező van, a számuk nyilván nőni fog. Az egyházmegyei támogatás határidőhöz van kötve: aki március 15-ig jelentkezik, annak nagy eséllyel jut. Nem kizárt, hogy későbbi jelentkezők is kapnak, de jóval kisebb rá az esély. Három autóbusznyi fiatal az, akiket az egyes egyházmegyék támogatni tudnak. Az augusztus 16-21. közti világtalálkozóra a 16 és 35 év közöttiek jelentkezését várják, 16 év alattiakat csak kísérővel tudnak elvinni – számolt be a KIM elnöke.
Hozzátette: a pápa a találkozóra a világ püspökeit és a rájuk bízott fiatalokat hívja, ennek megfelelően van három nap, amikor az egyes népek nyelvein hangzik el katekézis, erre majd a magyar püspökök is felkérést fognak kapni Rómából, a Világiak Pápai Tanácsától. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a reggel kilenc órától ebédig terjedő időszak azt, amit nekünk, magyaroknak is külön meg kell szerveznünk a magunk számára. Ebbe beletartozik a püspöki katekézis, szentmise és némi zenéléssel tarkított program. Emellett természetesen mindenki részt vesz a világtalálkozó szokásos programjain. A Szentatya a csütörtöki napon fog megérkezni Madridba.
Minden egyházmegye még tavasszal vagy nyár elején szervez itthoni előtalálkozót. Az ifjúsági találkozó nem nyaralás, feszített program vár a résztvevőkre – mutatott rá Gábor Miklós. – A felkészüléshez mindenképp ajánljuk a Szentatyának ezen alkalomból írott levelének olvasását, átelmélkedését. Ennek központi gondolata: „Verjetek gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben.”
A testület ülésének többi témájával kapcsolatban a KIM elnöke elmondta: a szokásos negyedévi ülésre került sor, ilyenkor beszámolnak az ifjúsági referensek, hogy mi történt az előző három hónapban, illetve hogy mit terveznek a tavaszra. A tanév vége előtt még van egy viszonylag nyugalmas időszak, jó idővel, amikor jó programokat lehet szervezni. Szó volt a nagymarosi találkozó és a márianosztrai gyalogos zarándoklat rendezéséről is, és fontos megemlíteni, hogy ősszel megint lesz 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági szociális hétvége.
Ennek különös aktualitást ad, hogy 2011 az európai önkéntesség éve. A Közigazgatási és Ifjúsági Minisztérium pedig ezt is bevette az éves programsorozatába. Itt összetalálkozott a felülről és az alulról jövő kezdeményezés – fogalmazott Gábor Miklós. – Az igény meg lett volna rá, hogy gyakrabban rendezzük meg a 72 órát, de sajnos ennek anyagi vonzatai is vannak. Az ülésen szóba kerültek a nagy nyári fesztiválok Közös Pont Missziójának előkészületei is. Megjegyezte azt is, hogy tavaly novemberben Esztergomban tartottak egy országos ifjúságpasztorációs konferenciát, az előadásokat szeretnék tanulmánykötetben megjelentetni.
A KIM munkájával kapcsolatban az elnök kifejtette: a szervezet részt fog venni az Esztergom-budapesti Főegyházmegye szokásos pünkösdi majálisán, egyébként a helyi csoportok életét segítik. Időnként az EU egy-egy kezdeményezésében is igyekeznek a magyar katolikus fiatalokat képviselni. Próbálják betölteni a katolikus ifjúsági szervezetek feletti ernyőszerepet, ami nem könnyű, mert ma nehezen köteleződnek el bármilyen intézményi forma felé a fiatalok a kutatások szerint is, de azt mindenki szereti élvezni, hogy valakik valahol megcsinálnak nekik jó dolgokat – jegyezte meg Gábor Miklós, hozzáfűzve: jobb volna közösen dolgozni mindenkivel.
Magyar Kurír


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése