2011. január 15., szombat

Kedves IÉI barátok,
 Először is mindannyiótoknak kívánok az Úr kegyelmeiben bővelkedő nagyon Boldog Új Esztendőt. Kívánom, hogy az idén mindannyian haladjunk előre lelki életünkben, és teljesítsük be Urunk Jézus vágyait. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, fejlődnünk kell. Akkor tudunk fejlődni, ha többet adunk önmagunkból Istennek, hogy beteljesíthesse bennünk akaratát. Ahhoz, hogy beteljesíthesse bennünk akaratát, meg kell kétszerezni az imádságainkat, áldozatainkat és minden munkánkat, amit Őérte teszünk.
A múlt hónapban az egész IÉI közösséget arra kértem, hogy imádkozza Jézus Szent Szívének kilencedét, a rózsafüzért, és 3 napig böjtöljön az IÉI szándékaira (amelyeket alapos indokok miatt nem fedtem fel). Tudom, hogy sokan nem vették komolyan a kérésemet, hanem inkább azzal foglalkoztak, hogy megtudják, miért kértem. Sokakat ismerek, akik még a rózsafüzért sem imádkozták naponta. Ez komoly probléma. Azt látom, hogy közülünk néhányan hanyaggá és elbizakodottá váltak, így nem veszik észre, hogy fásult álomba merültek. Nem haladunk.
Őszinte elhatározást kell tennünk erre az évre, és fel kell ébrednünk! Jézusnak nagyvonalú lelkekre van szüksége. Megértette valaki, hogy ez mit jelent? 1992. március 30-án arról kérdeztem az Urat, hogy „Mi van azokkal, akik szeretnek Téged?” Jézus ezt mondta: 
„Tedd mérlegre őket! Nézd meg, melyik rész nehezebb a kettő közül! Mind a mai napig sokan vannak, akik nem ismernek sem bűnbánatot, sem félelmet. Kész vagyok mindannyiótoknak irgalmat adni igazságosságom előtt. Kész vagyok mindenkinek olyan szívet adni, amelyben a szeretet lelke lakik, de még több áldozatot vállaló lélekre van szükségem, áldozatot vállaló szeretetre van szükségem! Hányan készek áldozatot vállalni? Hányan készek felajánlani magukat nekem, hogy feszületté tegyem őket? Ki hallja meg kérlelésemet? Hányan készek békeszeretővé válni és olyan magokat szórni, amelyek a tisztaságban teremnek gyümölcsöt? Ki tud visszatérésemig tisztán megmaradni ebben a világban? Ki siet hozzám, hogy meghallgasson? Jóságos vagyok és könyörületes, de igen kevesen akarnak egységben lenni velem. Ki adná fel indítékait az én indítékaimért? Ki lenne kész lemondani érdekeiről értem? Ki keresi azt, amit legkevésbé keresnek ebben a világban? Ki viselné szeretettel
Keresztemet,
és ki lenne kész azt keresni, amit legkevésbé keresnek közöttetek, ki keresi a Szeretetet? Jöjj, imádkozz a világ megtéréséért!

Javaslom, hogy az IÉI minden tagja elmélkedje át, és élje meg a fenti üzenetet. (Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a teljes üzenetet.)
Ezzel együtt azt is szeretném még egyszer kérni, hogy az Egység hetének kezdetén (január 18-án) igazán és buzgón tegyük a következőket:
 - Az Egység hetének első napján (január 18-án) kezdjünk egy kilencedet Jézus Szentséges Szívéhez az IÉI céljaiért; az Egységért és a papság körében végzett apostoli munkánkért; valamint az üzenetek ellenségeiért, hogy Isten irgalmassága érintse meg a szívüket.
- Továbbá: január 18-tól 26-ig imádkozzuk a teljes rózsafüzért, vagyis 9 napon át minden nap elimádkozzuk mind a 20 titkot (az örvendetes, a világosság, a fájdalmas és a dicsőséges olvasó titkait). Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mindezt szeretettel, örömmel, őszintén és alázattal tegyük. Az alázatos és bűnbánó szív imái meghallgatásra találnak. Krisztus őszinteséget és tisztaságot vár tőlünk, ezért mindent, amit teszünk, tegyünk szeretettel. Krisztus a SZERETETET hangsúlyozza leginkább.  
- Az Egység hetének első 3 napján bűnbánatunk kifejezéséül böjtöljünk kenyéren és vízen. Akik egészségügyi okokból ezt nem tudják megtenni, azoknak azt javaslom, hogy tartóztassák meg magukat valamitől, amit igazán szeretnek, mint pl. tévé, kávé, sütemények, jóízű ételek stb.
- Folytassuk a böjtöt a 3. nap után is, de kevésbé szigorúan. Csupán a szárnyasokat, a hal- és a húsételeket hagyjuk el az étrendünkből további 6 napra (így összesen 9 napot böjtölünk a kilenced végeztéig).
 Öltsük fel hát újra a fegyverzetünket, védjük meg önmagunkat és az üzeneteket elnyomóink mérgezett nyilaitól, imádsággal, böjtöléssel és a szívünkben uralkodó szeretettel. Győzedelmeskedjen az Úr nem csak lelki csatákban, hanem az egész lelki háborúban. Bátorság!  
 Krisztusban:
Vassula


KI LENNE KÉSZ LEMONDANI ÉRDEKEIRÕL ÉRTEM?

1992. március 30.
Gyengédséged és végtelen irgalmad miatt naphosszat utánad vágyakozom Uram, az irántad érzett szeretettõl naphosszat utánad epedek, Istenem!
Megmutattad szeretetedet, és ezért még inkább
Hozzád kiált lelkem, hogy megments.
Házad után vágyakozom, ahol Te élsz.
Szent udvarod után vágyakozom.
Mondd meg hát Uram, mit remélhetek?
Számításba veszed törékenységemet?
Ó szabadíts meg engem minden bûnömtõl,
bírálj el újból!
Minden reményem Benned van, Istenem!
Amen.
Ó Vassulám, légy vigasztalóm! Én, Jézus megáldalak téged. Ne félj gyermekem! Én vagyok a Hûséges, és melletted vagyok. Gyermekem, szeretetemben megvizsgáltam hitedet, és dicsõítést kaptam. Nem vagyok idegen már neked, engedd meg ezért, hogy ismét Sebeimbe vigyelek! Ne félj! Általad fogom dicsõségemet kinyilvánítani, és az emberek megtudják, mennyire szenvedtem. Jöjj, közeledj hozzám! Szeretetem tüze kitör Szentséges Szívembõl, és ha megengeded, meglátogatlak ily módon és élõ fáklyává teszlek.
Te arra vagy hivatva, hogy tisztelj engem és vezess lelkeket hozzám, hogy magamba fogadhassam õket. A világosság edényeivé teszem õket, tündöklõ lánggá, amely soha meg nem szûnik, el nem gyengül, és amelyet soha sem lehet eloltani. Ó kicsim, Szívem minden rostja szeretetért, békéért, egységért kiált.
Én vagyok a te Szent Társad, teremtés, a te leghûségesebb Barátod, aki nappal és éjjel hív asztalomhoz. Szüntelenül barátságodért könyörgök, hogy megmentselek…
Atyám tüzet tart készen e nemzedék bûnei miatt, és mint vihar hirtelen fog rátok törni. Az emberek így beszélnek: “Békét kötünk”, de szívük háborút akar ellenem és a menny erõi ellen. Szélviharként jövök, hogy ítéletet tartsak ez istentelen nemzedék felett. Hurrikánként fújok rátok és szétszórlak, mint a pelyvát.
Uram, mi lesz azokkal, akik szeretnek Téged? Mi lesz áldozataiddal? Kell, hogy legyen néhány ember, aki szeret Téged. Vannak néhányan, Királyom, akik nem hagytak el Téged, hogy a hamis isteneket vagy a vadállatot szolgálják.
Tedd mérlegre õket! Nézd meg, melyik rész nehezebb a kettõ közül! Mind a mai napig sokan vannak, akik nem ismernek sem bûnbánatot, sem félelmet. Kész vagyok mindannyiatoknak irgalmat adni igazságosságom elõtt. Kész vagyok mindenkinek olyan szívet adni, amelyben a szeretet lelke lakik, de még több áldozatot vállaló lélek-re van szükségem, áldozatot vállaló szeretetre van szükségem! Hányan készek áldozatot vállalni? Hányan készek felajánlani magukat nekem, hogy feszületté tegyem õket? Ki hallja meg kérlelésemet? Hányan készek békeszeretõvé válni és olyan magokat szórni, amelyek a tisztaságban teremnek gyümölcsöt? Ki tud visszatérésemig tisztán megmaradni ebben a világban? Ki siet hozzám, hogy meghallgasson? Jóságos vagyok és könyörületes, de igen kevesen akarnak egységben lenni velem. Ki adná fel indítékait az én indítékaimért? Ki lenne kész lemondani érdekeirõl értem? Ki keresi azt, amit legkevésbé keresnek ebben a világban? Ki viselné szeretettel
keresztemet,
és ki lenne kész azt keresni, amit legkevésbé keresnek közöttetek, ki keresi a Szeretetet?
Jöjj, imádkozz a világ megtéréséért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése