2010. november 26., péntek

Imalánc a gyermekekért!

Ismételt felhívást közlünk a gyermekbántalmazással és gyermekek védelmével kapcsolatos imaláncra, melyet Török Zoltán és felesége Gáspár Zsuzsa indított el ez év elején a hazánkban nevelőszülőknél élő kitoloncolással fenyegetett árvákért, akiket határon túli magyar anyák szültek Magyarországon. Az akkori tiltakozás és ima hatására leállították a kitoloncolást, most pedig kiderült, hogy jogilag sem tehették volna ezt meg. Tovább folytatódik az imahadjárat a világban élő hányattatott sorsú gyermekekért.
Rengeteg féle – fajta mozgalom és irányzat van a világban. Ezeket a legkülönbözőbb célokért küzdő szervezetek, alapítványok testesítik meg a mindennapokban. Talán a legnépszerűbbek között találjuk a környezetvédő, állatvédő mozgalmakat, s valóban szép az a sok lelkes aktivista és szerveződés, melyek a Földünk jövőjét hivatott megóvni. Kell is, hogy az emberiség erőteljesebben elmozduljon ebbe az irányba. Ellenkező esetben nagy bajba kerülünk mindannyian. És csak remélhetjük, hogy még nem késő. Könyvek, folyóiratok, kábeltelevíziós csatornák és weblapok sokaságának segítségével jut el otthonunkba ezen ügy fontossága. Így mindig képben vagyunk, hogy hol mi történik ezen a területen. Az állatvédők tevékenysége nélkül is bizonyára nagyon sok állat borzasztó körülmények közt tengetné életét. Nagyon sokat tesznek az állatok jogaiért, és ez nagyon helyes. Mégis, engedd meg kedves Testvérem, hogy ajánljak egy másik területet, mely nagyon jó lenne, ha legalább ilyen népszerűségnek örvendene. Ez pedig nem más, mint a gyermekvédelem.
Tudom én, hogy vannak gyermekvédelmi törvények, léteznek hivatalos szervezetek, amelyeknek a veszélyeztetett gyermekek védelme a fő feladatuk. Arról is meg vagyok győződve, hogy ezek a szervek minden tőlük telhetőt megtesznek.
Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy túl sok gyermek van bajban, és az előbb említett hivatalos szervek – erőforrások híján - nem mindig tudják hatékonyan védelmezni a legkiszolgáltatottabbak érdekét.
Néhány tárgyszerű adat, a fenti állítás illusztrálására:
- 1,2 millió gyermeket adnak el évente, de ez csak hozzávetőleges azokhoz a milliókhoz képest, akiket rabságban tartanak az emberkereskedők.
- Becslések szerint 280 millió rabszolga van a világon, ennek a fele gyermek.
- Majdnem 16 ezer gyermek hal meg naponta az éhség következtében – minden ötödik percben meghal egy gyermek.
- 2006-ban megközelítőleg 9,7 millió gyermek halt meg az ötödik születésnapja előtt.
- A prostituáltak 66 százalékát gyerekkorában szexuálisan zaklatták.
- A szexuális zaklatások áldozatainak 94 százaléka tizenkét év alatti volt, amikor először erőszakoskodtak vele.
- Thaiföldön legalább kétszázezer asszony és gyerek prostituált, és egyharmaduk tizennyolc év alatti. A 6 éves kort elért lányok már prostituáltként dolgoznak.
Lehetne még sorolni ezeket, a sokkoló számokat, de azt hiszem a lényeg így is kiviláglik. Nagyon sok nyomor és szenvedés van ezen a világon, amellyel kezdeni kell valamit. Van miért és kiért imádkozni.
Kedves testvérek, most pedig hadd írjak azokról, akiknél minden nyomorúság és szenvedés kumulálódik, mintegy összesűrűsödik az embertelenség és kegyetlenség.
Engedjétek meg, hogy egy kicsit „visszalépjek” és távolabbról indítsam ezt a fejezetet. Ezzel párhuzamosan arra is igyekszem rámutatni, hogy mi milyen kivételezett helyzetben vagyunk. A Föld lakossága jelenleg közelít a hétmilliárdhoz. Ebből egymilliárd ember analfabéta mivel nem adatott meg neki a tanulási lehetőség.
Nekünk megadatott.
A hétmilliárd emberből kb. kétmilliárd az, aki internet felhasználónak mondhatja magát és tájékozódhat a világ eseményeiről.
Testvéreim, aki most ezt a weblapot olvassuk, ebbe a kisebb csoportba tartozónak mondhatjuk magunkat.
És még egy – ha nem a legfontosabb adalék - keresztények száma kb. kétmilliárd körül van. Mi ebben a csoportban is jelen vagyunk.
Miért is írtam le ezeket? Kérdezhetitek jogosan. A válaszom: ahhoz, hogy a világ súlyos bajait észrevegyük, birtokunkban van minden – az előbb felsorolt - lehetőség és eszköz, hogy rálátásunk legyen a világot sújtó nyomorúságra. Ehhez társulnia kell a keresztény lelkületnek, hiszen meg kell, hogy érintsenek minket ezek a borzalmak. Érzékenynek kell lenünk a világ fájdalmára. Nem mehetünk el mellette szó nélkül!
Mire jó ez a rálátás? Vegyünk egy példát. Történik egy közúti baleset, melyben sokan megsérülnek. Talán néhányan életüket vesztik a helyszínen. Vannak súlyos és kevésbé súlyos sérültek. Megérkezik az első mentő egy orvossal. Mit tesz? Gyorsan végignézi a sérülteket, és kivel kezd foglalkozni? A legsúlyosabb sérülttel! Hiszen ott van a legnagyobb baj! Tehát első dolga az volt, megszerezte a rálátást és ennek tudatában döntötte el kinek van szüksége orvosi segítségre leggyorsabban.
Kedves Testvéreim!
A világ legnyomorultabbjai a gyermekrabszolgák! Napi tizennégy-tizenhat órát dolgoztatják a gyermekeket embertelen körülmények közt. Egészségügyi ellátásról, oktatásról szó sincs. Esélyük sincs arra, hogy megéljék a felnőttkort. Még csak beszélgetniük sem szabad egymással, mert verés jár érte. Ha a tevékenységük olyan, egész nap egy félhomályos pincében dolgoznak, mert így nehéz lefotózni őket. Becslések szerint – mint ahogy említettem már – 280 millió rabszolga van a világon, ennek kb. fele gyermek. El tudjuk ezt képzelni? Én itt ülök a kényelmes fotelben, meleg szobában… és mindeközben valahol a világban most vernek agyon egy gyermekrabszolgát mert megszólalt vagy fáradtan összerogyott. Mire ezt itt végigírtam már kis teste elernyedt, több fájdalmat nem kell elviselnie. De mire ez bekövetkezett több fájdalmat viselt el, mint mi itt egész életünk során. Pedig még öt éves sem volt.
Nem gondolom, hogy ezt épp ésszel fel lehet fogni. Még kevésbé azt, hogy nem teszünk semmit.
Mi, akik keresztények vagyunk, mutassuk meg a világnak Jézus erejét! Ne nyugodjunk ebbe bele! Jézus bennünk él! És pont azt várja tőlünk, hogy a gonosz ellen harcoljunk. A rabszolgaság a gonosz egyik szörnyű megnyilvánulása!
Hát vértezzük fel magunkat imával, böjttel és támadjunk! Meneküljön a gonosz, mi pedig győzzük le őt Szent Mihály Arkangyal segítségével!
Ezért kérem tőletek szeretett Testvéreim, csatlakozzatok ahhoz az imalánchoz melyet abból a célból, szervezünk, hogy a gyermekbántalmazások minden formája és a gyermekrabszolgaság megszűnjön! Igen kedves Testvérem, nem kisebb a cél, mint ennek felszámolása. Hiszen Jézus is azt mondta:
Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem:
Oldd le a jogtalan bilincseket,
Oldozd meg az iga kötelékeit!
Bocsásd szabadon az elnyomottakat,
És minden igát törj össze!
Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet,
És a bujdosó szegényeket
Vidd be házadba!
Ha mezítelent látsz, takard be,
És testvéred elől ne zárkózz el!
Iz,58,6-8)
A gyermekekről több ízben is ír a Biblia, pl.: „El ne mozdítsd a kiskorúak határkövét, és be ne nyomulj az árvák földjére, mert erős a gyámoluk, s ő magára vállalja pörüket ellened!” (Példb.23, 10-12.)
És még valami! Talán első hallásra ez a legmeredekebb, amelyet kérek az imaharcosoktól - imádkozni a gyermekeket bántalmazókért és a rabszolgatartókért! Igen, mert ezzel a gonoszt támadjuk közvetlenül. Érjen el hozzájuk a Szentlélek, kezdjék meglátni a lelki szemeikkel, milyen szörnyűséget művelnek és kezdjék megbánni bűneiket. Képzeljétek csak el Drága Testvéreim, micsoda pörölycsapás ez a gonosznak!
Sok imaharcos kell, akik lélekben kemények, de nem érzéketlenek. Akik kitartóak és nem lanyhulnak. Legyél akár magyar, angol, romániai vagy bármely más országbeli, várunk szeretettel, mert az imahadseregnek nagyon sok dolga lesz és minden igaz hívőre szükségünk van.
Minden nap imádkozunk, de úgy tervezzük, hogy közös imánk legyen mindenképpen - amikor lélekben egyesülünk -, minden hónap utolsó szombatján. Mindenki imádkozhat otthon, vagy ahol éppen tartózkodik, de időnként megpróbálunk közös alkalmakat is szervezni. Nem szeretnénk megkötni, ki milyen imát mondjon, lényeg hogy mondja és szívből jöjjön. Igyekezzünk kegyelmi vagy ahhoz közeli állapotban lenni. Mivel az így mondott imák bizonyosan felhatolnak az égig, áttörve a sötétségen is.
Egy ima, amit eddig is mondtunk:
Drága Istenünk kérünk, védj meg minden gyermeket az egész világon a fizikai és lelki bántalmazásoktól. Küld el a Szentlelked minden magányos és kétségbeesett gyermekre, hogy tudják nincsenek egyedül, és hogy Rád mindig számíthatnak. Angyalaid segítségével oltalmazd a veszélyben lévő gyermekeket. Ébreszd fel a szeretetet az emberek szívében, az árva gyermekek megsegítésére.
Imádkozunk minden olyan felnőttért, akik ilyen gyermekek közelében vannak, hogy Szentlelked segítségével jót cselekedjenek.
Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, hogy hatalmas erőddel állítsd le a gyermekekre zúduló csapásokat, és ébressz szeretet az emberek szívében!
Drága Szűzanyánk kérjük hathatós segítségedet és közbenjárásodat minden gyermek védelmében! Ámen.
Jelentkezés és bővebb információ: gyermeksegitseg@freemail.hu (Ezt a jelentkezés csupán azért szeretnénk, tudjuk hányan vagyunk, tudjuk hol tart az imalánc kiépítése.)
Egy honlapot is készítünk, ami már fent van a világhálón, de még csak az ideiglenes címen érhető el, itt lehet megnézni: http://69.175.94.114/~imalanca/

(Török Zoltán)
Isten áldjon Testvéreim!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése