Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2019. október 5., szombat
2019. október 4., péntek
Pogány "ökológiai szertartást" mutattak be a vatikáni kertekben
Ferenc pápa és a kúria tagjainak jelenlétében.

A rendezvényen főként világi hívek vettek részt civil ruhában, a résztvevők között azonban volt egy ferences szerzetes rendi ruhában, valamint amazóniai lakosok is pogány vallási öltözékben.
Az egészen szokatlan ünnepség alatt a résztvevők kézenfogva álltak körbe, térdeltek le, és hajoltak meg két, szinte teljesen meztelen várandós nő képe előtt - számol be róla az amerikai Catholic News Agency katolikus hírügynökség. Az ünneplők ez követően körtáncot jártak a képek körül a dél-amerikai bennszülöttek Földanyának bemutatott "pago a la tierra" rituális táncának mintáját követve.
A bemutatón Ferenc pápa és a kúriai alkalmazottak a körön kívül, ülve vettek részt. Arra, hogy a táncot miért mutatták be, és hogy az hogyan kapcsolódik Szent Ferenc ünnepéhez, a szervezők nem adtak magyarázatot.
A résztvevők az ünnepségre olyan edényeket hoztak, amelyeket a világ különböző részeiről származó földdel töltöttek meg. Az edények mindegyike egy-egy témát (pl. a klímaváltozást, a migrációt, stb.) jelenített meg. Az edényekből a földet egy Assisi-ből származó facsemete köré szórták, amelyet a program keretében "az átfogó ökológia szimbólumaként" ültettek el.
Szintén az ünnepség részeként a résztvevők egy lepedőt terítettek le, amelyre gyümölcsöket, gyertyákat, és több faragott képet helyeztek el. Az installációt körbevéve mindannyian leborultak, és imákat mondtak el.
Ezt követően egy rituális öltözékű bennszülött hölgy Ferenc pápához lépett, és egy olyan, fekete színű gyűrűt adott neki át, amelyet ő maga is viselt a kezén. A gyűrű állítólag egy Brazíliában hordott ún. tucum gyűrű, amelyet a felszabadítási teológia híve, Pedro Casaldáliga püspök népszerűsít, a társadalmi igazságosság melleti elköteleződés jelképeként.
A ceremónia végén a résztvevők egy szobrot adtak át Ferenc pápának, amely állítólag "Az Amazóniai Szűzanyát" ábrázolja. A Szentatya megáldotta a szobrot.
Az ünnepségre Ferenc pápa köszöntőbeszéddel készült, amelynek teljes szövegét a Vatican News is leközölte. A beszédet a Szentatya azonban nem mondta el, helyette inkább minden kommentár nélkül az Úr imádságát, a Miatyánkot imádkozta el.
Az eseményről a hivatalos egyházi orgánumok (magyar nyelven a Vatican News és a Magyar Kurír) meglehetősen hiányosan, a meghökkentő részletek közlése nélkül számoltak be.
Az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériumának képviselője a CNA-nak hangsúlyozta, hogy a dikasztérium tagjai csak meghívást kaptak a rendezvényen való részvételre, a szervezésében azonban nem vettek részt. A vatikáni sajtóiroda szintén leszögezte, hogy a rendezvényt külső szervezetek kezdeményezték.
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája hírszolgálata, a Catholic News Service által közölt videóösszefoglaló az eseményről alább tekinthető meg. Az esemény teljes videófelvétele a Vatican News videócsatornáján, ide kattintva található.
(Forrás: Catholic News Agency)
Videók és képek az eseményről itt láthatók:
https://youtu.be/F85oJS_-mqs
https://novusordowatch.org/2019/10/golden-calf-vatican-idolatry-francis/
https://youtu.be/1wioisaIU2I
http://w2.vatican.va/content/francesco/en/events/event.dir.html/content/vaticanevents/en/2019/10/4/festa-sanfrancesco.html
https://twitter.com/CatholicSat/status/1180108810637193218
https://de.catholicnewsagency.com/story/indigene-rituale-und-zeremonien-mit-papst-franziskus-in-den-vatikanischen-garten-5142
A novusordowatch honlap az eseménynek ezt a címet adta: A föld-istennő
bálvány imádásának szertartása a vatikáni kertekben – Hölgyek és urak, a
Vatikán az aposztáziától eljutott a bálványimádásig! – Pachamama [más
néven, Gaia, Földanya, azaz a föld nőnemű pogány istene, akit az inkák
Pachamama-nak neveznek] pogány isten bálványozása. A rendezvényt a nyugati média eredetileg „A pápa Szent Ferenc napját a Vatikáni kertekben tartandó szertartáson ünnepli” címmel reklámozta.
Az internetes források arról számolnak
be, hogy a rendezvényen két „fából faragott meztelen állapotos asszonyt
imádtak” [ehelyütt ez a német szó áll: "beschwören", ami többet
jelent, mint imádni – akkor használják, ha a varázslók a pogány
szertartásokon szellemeket idéznek: a szótárban ezek a igék állnak e
szó magyar jelentésénél: elvarázsol, megigéz, varázsigével felidéz,
varázsigével elhárít, elűz, ráolvas; den Teufel beschwören=ördögöt
idéz]. Táncoltak, elültettek egy szimbolikus fát, és Bergoglionak
átadtak egy fekete karikát.
Miközben az egyik oldal az eseményt pogány öko-rituálénak értelmezte,
addig a másik oldal erre a kritikára azt válaszolta, hogy ez egy
dél-amerikai indiánok által bemutatott katolikus ceremónia volt. A képek és videók láttán ki-ki maga eldöntheti, hogy ő mit lát ezeken.
A ceremóniát az Amazonos-szinódust
szervező társaság, az ú. n. REPAM (Pan-Amazonos egyházi hálózat), a
„Globális katolikus klímamozgalom” nevű társaság és a ferences rend
szervezte, és az eseményt Szent Ferenc ünnepére és a 6-án kezdődő
Amazonos-szinódusnak ajánlották fel.
A résztvevők, köztük bennszülöttek
rituális öltözetben, a lehető leghitványabban öltözött európaiak
bemázolt arccal és egy ferences „szerzetes”, egymás kezét fogva hol
körbetáncoltak egy nagy szőnyeget, hol mélyen a földre borulva imádták a
szőnyegen levő tárgyakat, köztük a két meztelen állapotos nőt, aki
egyesek szerint Erzsébetet és Máriát, mások szerint a földanyát
szimbolizálta. A tánc nagyon hasonlított a „pago a la tierra”, azaz
„áldozati tánc a föld-anyának” nevű mutatványhoz, amit Dél-Amerikában
az indián törzsek mutatnak be pogány szertartásaikon. A szőnyegen a két
női alakon kívül gyümölcsök, gyertyák és más faragott bábúk voltak,
ezek előtt hajlongtak a résztvevők, akik a világ különböző részeiről
összegyűjtött földet hoztak magukkal, melyek mind egy-egy politikailag
aktuális témát szimbolizáltak, és amiket a mellé az Assisiből származó
facsemete köré helyeztek, amit most ők ültettek ide, a „Egész földre
vonatkozó Ökológia szimbólumaként”.
A ceremónia végén két nő odament Bergogliohoz (aki néhány „bíborosával” – köztük Claudio Hummes, Luis Tagle, Peter Turkson és George Gänswein – a körön kívül ült az egész esemény alatt); az egyik egy fekete karikát adott neki, a másik az egyik meztelen női figurát vitte oda, akiről azt mondta, hogy az az „Amazonasi Miasszonyunkat” ábrázolja, majd kezet fogott Bergoglio-val, aki „megáldotta” a faragványt. Előbb mindketten keresztet vetettek. Bergoglio a vasárnap kezdődő Amazonas-szinódust Szent Ferenc védelmébe ajánlotta.

A novusordowatch-on olvasható beszámoló
szerint a pogány szertartás már reggel 6:43-kor elkezdődött, amikor
pogányok egy csoportja énekelni és táncolni kezdett a föld istennője
számára a szőnyegre tett adományaik körül. A tánc körülbelül 10:50-kor
ért véget, és ekkor csendes imádsággal folytatták a ceremóniát.
Hol vagyunk már attól, amikor a Vatikáni
kertekben „csak” zsidókkal és muzulmánokkal ünnepelt Bergoglio, aki
akkori monoteizmusától mostanra már eljutott a nyílt pogányságig!
(Emlékeztetőül: Bergoglio 2014. június 8-ára, éppen Pünkösdvasárnapjára
hívta meg Peres-t és Abbas-t a Vatikáni kertekbe – kíséretükkel együtt
–, hogy ott együtt imádkozzanak a békéért. Vagy a 2015-ös Pogány fényjáték a Vatikánban borzalmaira!)
Érdekesség: Az ú. n. Amazonas szinódus, melyen Bergoglio minden eddiginél rombolóbb és jóvátehetetlenebb intézkedéseket szándékozik bevezetni, október 6-tól október 27-ig, vagyis éppen Rózsafüzér hónapjában ülésezik, és pont október 27-én, Krisztus Király ünnepén ér véget.
(www.summorum-pontificum.de és www.katholisches.info – 2019. október 5.)
http://katolikus-honlap.hu/1901/balvanyimadas.htm
Pachamama háttérinfó:
Bepillantva az inka mitológiába és legendákba, megtudhatjuk, hogy Virakocsa (Huiracocha) isten gyermekeinek tartotta magát az egész inka nép. Virakocsa tehát az emberek teremtője, ezen felül pedig a föld, az ég, az égitestet, sőt az istenek teremtője volt (megj. legalábbis az inkák szerin). Virakocsa volt tehát a Mindenség Teremtője, azaz a Legfelső isten, míg felesége Mama Cocha (később a tenger istennője) volt, kettejük fia pedig Inti, a napisten lett.
Virakocsának Intin kívül volt még két másik gyermeke is: Pachamama és Mama Quilla. Előbbi a Föld istennője, utóbbi a Hold istennője volt.
https://gloria.tv/post/fTMyaVQZ4yBb12rgfCf3j6rvk
Szegényt játsszva: Czerny "pectoralis keresztje"
A 73 éves Michael Czerny atya, aki
október 5-én lesz bíboros, büszkén tette ki egy közösségi oldalra a
"pectoralis keresztjét", ami fából készült.
Szokás szerint Krisztus keresztjét felhasználta a tömeges bevándorlás propagálására. Czerny azt állítja, hogy a fa egy "migránsok által használt hajóból" származik, amivel az olasz Lampedusa szigetre hajóznak a migránsok. Igazából a hajó pedig a gazdag embercsempészekhez tartozik, akik üzletét Czerny ezzel is hirdeti.
A keresztet egy szicíliai férfi, Domenico Pellegrino készítetet, aki "művésznek" hívja magát.
Czerny, Ferenc pápa követője, régóta a Vatikán alsó titkára, de valószínű, hogy most a karrierje haladni fog.
https://gloria.tv/article/uwZyzi8r6ymt3sP98PsPVfneQ

A német püspök miseruhában ment hullámvasútra
A müncheni 49 éves Rupert Graf zu
Stolberg-Stolberg segédpüspök, öt pap és egy oltársegítő egy ingyen
hullámvasút útra mentek szeptember 27-én, miután zu Stolberg megáldotta
a létesítményt, ami a müncheni Oktoberfest sörfesztivál része.
A klérus teljes miseruhát viselt. Előtte zu Stolberg eucharisztiát tartott az Oktoberfestnek. Ez volt az ötödik ilyen liturgia 1956 óta.
A résztvevők díszített sörpadoknál ültek (kép lent). "Normális esetekben" ritkán viselnek miseruhát a püspökök és papok Németországban.
https://gloria.tv/article/2abvvRKVYq9U3YCgQbSksLQuZ

Szinódus főnök: A szinódusi atyák fogják javasolni a cölibátus eltörlését
Az amazonasi szinódus (eretnek) munkadokumentumának kritikája, mint eretnek, "elfogadható", mivel mindenki elmondhatja "véleményét".
Baldisseri bíboros, a szinódus generális titkára azt mondta egy október 3-ai sajtókonferencián, szarkasztikusan hozzáadva, hogy "a mai egyházban több szólásszabadság van, mint a régiben".
Ő továbbá úgy gondolja, hogy a (katolikus ellenes) német püspökök "nyugodtan kifejezhetik magukat" a szinodális móddal kapcsolatban.
Ugyan ez a "szabadság" érvényesül az amazonasi szinódusra, amíg felhozzák ("megbeszélik") a papi cölibátus kérdését.
Baldisseri "szólásszabadságával" az a baj, hogy arról csak akkor lehet beszélni, ha valaki ezzel hirdeti a Szentírást, a hitet és az igazságot.
https://gloria.tv/article/9k2K4kZr81kw3RnVyathjvpuV

Az aposztáziától a bálványimádásig
Aki nem hiszi,
hogy az aljasságot és az istentelenséget, a Sátán-imádatot egy
bizonyos határ után már nem lehet fokozni, annak meg kell néznie azokat
a képeket és tudósításokat, melyek az elmúlt héten készültek a
Vatikánban – és akkor rögtön belátja tévedését. [E cikkben nem lesz szó
minden szörnyűségről: például az új „bíborosok” kreálásáról és az
Amazonos-szinódus megnyitójáról sem, mivel ezek régóta ismert
események.]
1. Szeptember 29-én, Szent Mihály
arkangyal első osztályú ünnepén a Szent Péter téren, közvetlenül a
Bernini-oszlopok előtt felállítottak egy „műremeket” [nem átmenetileg,
hanem örökre], ami Bergoglionak azt az ideológiáját fejezi ki, hogy a
korlátlan migráció emberi jog.
A bronzból öntött mű neve „Az ismeretlen (akaratukon kívüli) angyalok” („Angels Unawares“), elkövetője a kanadai Timothy Schmalz, aki a megbízást „Az emberek egészére vonatkozó (teljességre törekedő) fejlődésének szolgálatára rendelt dikasztérium” „Migránsok és menekültek” szektorától kapta. Az elnevezés egyértelmű: Bergoglio szerint az európai országoknak minden migránst úgy kell befogadniuk, mintha angyal lenne.

Ezt az új dikasztériumot Bergoglio 2016
augusztusában hozta létre, és a fent nevezett szektor vezetését maga
vette át, amivel a nyilvánosság előtt is világossá tette
pontifikátusának legfőbb értelmét és célját. A szektor tényleges
vezetését Bergoglio az egyik titkárra, a jezsuita Michael Czerny-re
bízta, akit október 5-én kreált bíborossá. Czerny volt az, aki
Schmalz-cal felvette a kapcsolatot, és megbízta a „mű” elkészítésével.
Bergoglio személyesen vett részt a
szobor leleplezésénél, a migránsok és menekültek világnapjává tett
napon, szeptember 29-én (azaz Szent Mihály arkangyal ünnepén).
A leleplezéskor ezt mondta: A szobor „különböző kultúrákban és
különböző történelmi korszakokban élt migránsok egy csoportját
ábrázolja. Azt akartam, hogy ez a műalkotás itt a Péter-téren álljon
[!], hogy mindenkit emlékeztessen a befogadás evangéliumi kihívására.” –
A Fokolar-mozgalom nemrég Rómában megtartott „Egy-világ” rendezvényén,
melyen bejelentetlenül vett részt, Bergoglio szintén leszögezte, hogy
„nem fontos”, hogy egy ember milyen valláshoz tartozik.
Prédikációjában egyetlen szót sem ejtett Szent Mihály arkangyalról, se a
többi angyalról, hanem csakis a migrációról beszélt, miközben többször
elismételte, hogy „minden ember Isten gyermeke”, egyáltalán nem
zavartatva magát attól, hogy ez hazugság, ami ellene mond a katolikus
Egyház tanításának: ami kimondja, hogy bár minden embert Isten
teremtett, de az Isten gyermekség rangját csak a megkereszteltek
nyerhetik el.
Emlékeztetőül csak három mondat az arkangyal ünnepére tavaly feltett cikkből:
„A keresztes lovagok, útban a Szentföldre, mindig megálltak e helyen,
és Szent Mihálynak ajánlották fel magukat.” – „Szent Mihály, aki lobogó
nyilat bocsátott ki Gargano hegyéből, világosan megmutatta, hogy az ő
parancsára szálltak harcba az elemek a város védelmében a támadó
gótokkal” [azaz az akkori idők migránsaival]. – „A Gargano hegyen álló
mennyei bazilika az egyetlen a világon, amit nem ember, hanem Szent
Mihály és az angyalok szenteltek föl; Ez az angyalok által történt
felszentelés az, amit az Egyház minden évben szeptember 29-én ünnepel.”
Magyarul: Szent Mihály arkangyal soha nem a pogányok befogadásáért, hanem a keresztényeknek a pogányok támadásai ellen való győzelméért szállt harcba és segítette a hozzá fohászkodókat.
(forrás: novusordowatch.org – 2019. október 4.)Magyarul: Szent Mihály arkangyal soha nem a pogányok befogadásáért, hanem a keresztényeknek a pogányok támadásai ellen való győzelméért szállt harcba és segítette a hozzá fohászkodókat.
http://katolikus-honlap.hu/1901/balvanyimadas.htm
2019. október 2., szerda
Neo-konzervatív bíboros: Az amazonasi ideológia "mű és szinkretisztikus"
A 75 éves Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa publikált egy cölibátust védelmező könyvet.
A könyv címe “Amici dello sposo. Per una visione rinnovata del celibato sacerdotale” (A házastárs barátai. A papi cölibátus új nézetéhez).
A neo-konzervatív Ouellet próbál túlélni a modernista Ferenc pápa rezsimben.
"Ettől még robbanékonyabb ez az álláspont" - írja Sandro Magister a blogján október 2-án.
Oullet figyelmeztet, hogy egy "amazonasi világnézet alapú interkulturális szintézis mű és szinkretisztikus".
https://gloria.tv/article/CpVPHqLk2Utd2VNUhPmS1UJgf

A cölibátus "nem egy dogma" (mintha a
mai egyház tisztelné a dogmákat) és "nem eretnekség" (mintha félne az
eretnekségektől a mai egyház) a végéről beszélni.
Marc Oullet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa mondta ezt egy, a cölibátusról szóló könyvének (October 2) a prezentációján.
Az amazonasi házas papsággal kapcsolatban Oullet azt válaszolta, hogy "nem ellenzem, de szkeptikus vagyok". Szerinte először több diakónus és katekista kell.
Szerinte megkülönböztetik ezt majd az (előre megtervezett) amazonasi szinóduson.
"Az eseményt a pápával együtt, imádkozva kell megélnünk. A Szentlélek fog vezetni bennünket" - mondta Oullet.
https://gloria.tv/article/dN9oVg2cMHVw2gP16DYJtZvUo

Hamispróféta püspöke furcsa érvet hoz a feszület mellett
Az
olasz oktatási titkár, Lorenzo Fioramonti, azt javasolta, hogy
cseréljék le az olasz osztálytermekben a feszületeket a "világtérképre".A baloldali olasz kormányt, amit soha nem az emberek neveznek ki, és erősen támogatják Ferenc pápát és az olasz püspököket, szeptember 5-én hozták létre.
Monreale érseke, Michele Pennisi a következő érvet hozta fel a feszületek megtartása mellett: "Az osztálytermekből a feszületek eltávolítása csak megerősítené Salvinit".
Matteo Salvini a volt olasz államtitkár. Utálják Ferenc pápa püspökei, mert támogatja a katolikus egyházat.
https://gloria.tv/article/sLBXULs33auB2sWDQuHNyUd3a
Égi Édesanyánk üzenete 2019. október 2-án Medjugorjéből
A Szűzanya 2019. október 2-i üzenete Mirjana Soldo látnok által
Drága
gyermekek! A Mennyei atya akarata és szeretete által vagyok itt
köztetek, hogy édesanyai szeretetemmel segítsek abban, hogy szívetekben
növekedjen a hit, hogy valóban megérthessétek a földi élet célját és a
mennyei magasztosságát. Gyermekeim, a földi élet út az örökkévalósághoz,
az igazsághoz és az élethez – Fiamhoz. Ezen az úton szeretnélek vezetni
benneteket. Gyermekeim, ti, akik mindig több szeretetre, igazságra és
hitre szomjaztok, tudnotok kell, hogy csak egyetlen forrás van, amelyből
ihattok – a Mennyei Atyába vetett bizalom, az Ő szeretetébe vetett
bizalom. Adjátok át magatokat teljesen az Ő akaratának és ne féljetek.
Meg fogjátok kapni mindazt, ami a legjobb a számotokra, mindazt, ami az
örök életre vezet benneteket. Meg fogjátok érteni, hogy az élet célja
nem mindig valamit akarni és elvenni, hanem szeretni és adni. Igazi
békétek és igazi szeretetetek lesz, szeretetem apostolai lesztek és
példátok által azon gyermekeim, akik még nem ismerik Fiamat és az Ő
szeretetét vágyni fognak arra, hogy megismerhessék. Gyermekeim,
szeretetem apostolai, velem együtt imádjátok Fiamat és szeressétek
mindenek felett. Törekedjetek arra, hogy mindig az Ő igazságában
éljetek. Köszönöm nektek.
2019. október 1., kedd
Müller bíboros: "Diakónusnőket" nem lehet érvényesen felszentelni
A nők nem vállalhatnak feladatot
diakónusként, papként vagy püspökként - írja Gerhard Müller bíboros a
LifeSiteNews.com oldalnak.
Müller kiemeli, hogy ez "kétely nélküli döntés és a hit dogmája".
Ez a lehetetlenség már II. János Pál előtt is érthető volt, pontosítva a Ordinatio Sacerdotalis (1994) apostoli levél írja le.
https://gloria.tv/article/kpZFjQKYzJN749xSK43bMruRg

A német Gerhard Müller
bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa egy júliusban közölt
kritikai dolgozatában is hangsúlyozta a nők akár pappá, akár diakónussá
szentelésének lehetetlenségét (lásd itt a 4. pontot), kijelentve, hogy ha ezek bármelyike is megtörténne, még ha egy pápa vagy egyetemes zsinat is adna engedélyt rá, a felszentelés érvénytelen lenne.
A bíboros szeptember 30-án a LifeSiteNews híroldalnak nyilatkozva pontosította ezt, Szent II. János Pál pápa 1994-ben kiadott Ordinatio Sacerdotalis apostoli levele alapján immár az Egyház explicit dogmájának állítva az ezzel kapcsolatos tévedhetetlen tanítást:
Kétségtelen, hogy II. János Pál pápának ez a definitív határozata valóban a katolikus egyház hitének dogmája, ahogy természetesen ez volt a helyzet már azelőtt is, hogy a pápa 1994-ben ezt az igazságot a Kinyilatkoztatás részének nyilvánította volna. Az, hogy lehetetlen, hogy az egyházi rend szentségét a három fokozat bármelyikében is egy nő érvényesen felvegye, olyan igazság, amely része a Kinyilatkoztatásnak, ezért az Egyház Tanítóhivatala ezt tévedhetetlenül megerősíti, és a hit részeként adja elő.
II. János Pál Ordinatio Sacerdotalis apostoli levele a kérdésben így nyilatkozik:
4. Bár a csak férfiak számára fenntartott pappá szentelés tanítását az Egyház állandó és általános hagyománya őrzi és a Tanítóhivatal az újabb dokumentumokban kitartóan tanítja, napjainkban sokan ezt a témát még mindig vitathatónak tartják, illetve az Egyháznak azt a tanítói véleményét, hogy a nők nem szentelhetők fel, tisztán diszciplináris jelentőségűnek tartják. Hogy tehát ebben a fontos kérdésben, amely magára az Egyház isteni alkotmányára vonatkozik, minden kétséget kizárjunk, hivatalunk erejénél fogva, mellyel a testvéreket megerősítjük [vö. Lk 22,32], kijelentjük, hogy az Egyháznak semmilyen módon nem áll hatalmában a nőket pappá szentelni, továbbá, hogy ehhez a tanításhoz az Egyház minden hívének tartania kell magát.
Püspökök: Az amazonasi szinódus négy eleme elfogadhatatlan
Több püspök, pap és hívő írt alá egy egyoldalas dokumentumot, ami felhívja a figyelmet az amazonasi szinódus munkadokumentumának négy elfogadhatatlan pontjára.
Az NcRegister.com szerint az aláírók "névtelenek" Ferenc pápa "fenyegetései" miatt.
A csoport Coetus Internationalis Patrum Working Group (Atyák Nemzetközi Munkacsoportja) néven fut, amit a második vatikáni zsinat után tüntető csoportok után vettek fel. A négy, elfogadhatatlan pont a következő:
1. "tisztelet" minden vallás iránt, így a "megváltás más módjait" támogatja Krisztus és egyháza mellett.
2. elfogadja a nem keresztény rituálékat, mint "az integrális megváltás fontos része", és ezek szerint alkalmazkodik a mise.
3. az amazonasi területet "kinyilatkoztatások helyének" tartja.
4. a szent rendek értelmezése, az ajánlás, miszerint házas férfiakat szentelhetnének fel és "hivatalos lelkészségeket" állítanának fel a nők számára.
https://gloria.tv/article/uSkCpbhZDK7Y3KBPMxqurtKUG

Az érsek közismert igazságot prédikál: A homoszexuális ideológia a szabadságot fenyegeti"
A 70 éves krakkói érsek, Marek
Jedraszewski azt mondta legfrissebb pásztori levelében, hogy a
homoszexuális ideológia "nagy veszélyt jelent szabadságunk
számára".Augusztusban már szivárvány pestisnek
hívta az ideológiát.Most pedig megismételte, hogy a homoszexuális
ideológia "hasonlít" a huszadik század diktatúráira - a kommunizmusra
ás nácizmusra - mivel "radikálisan elutasítják Istent".Jedraszewski
tudja, hogy a homoszexuális ideológia "agresszív propagandáját" az
úgynevezett "tolerancia és haladás" jeligéjével hirdetik, a tét viszont
az, ami "a legfontosabb számunkra"."Szexuális oktatási projektekre"
utal, amelyek arra erőltetik a hívőket, hogy a homoszexuális
propagandát terjesszék és eltérjenek a hittől. https://gloria.tv/article/FcNMQMqwmrQh3RavQYcVHVdSV
Marx szórakoztatja a közönségét: Előre haladás
Jelenleg "előre haladás figyelhető meg
az egyházban" - mondta Reinhard Marx bíboros a (láthatóan
szórakoztatott) közönségnek szeptember 28-án öt házas diakónus
felszentelésekor Münchenben.
A Ferenc-egyházban jelenleg úgy "haladnak előre", ahogy a német protestánsok a falnak haladtak ötven éve, hacsak az "előre haladás" alatt Marx az egyház helyett a kövérségére gondolt.
Marx leírta, hogy az egyháza egy megfogalmazatlan "változástól" él, miközben a katolikus egyház a szentségektől él.
Krisztus szavait idézi: "Én vagyok az út, az igazság és az élet", az igazság pedig "egy ember, nem hideg doktrína, vagy kötött könyv". Ez valószínű Ferenc pápa kinyomtatott eretnekségeit támadja.
Végül az összes lelkészséget (az egyházában) "az ember felé" akarja vinni, pedig a katolikus egyházban Krisztus felé fordulunk.
https://gloria.tv/article/SQvteeokSBJ84jHpg3cCxhupS

2019. szeptember 30., hétfő
A laikusnak öltözött bíboros hamispróféta ajándékait osztogatja a mecsetben
Port-Louis bíborosa, Maurice Piat
szeptember 24-én átadta Ferenc pápa ajándékait egy helyi mecsetnek -
írja a DiocesePortLouis.org.
Piat a Dzsumma mecsetbe fehér laikus ruhát viselt. Ferenc pápa afrikai utazását megörökítő medált és a hamis abu-dzabi dokumentum egy másolatát hozta magával.
Amikor Ferenc pápa szeptember 9-én megérkezett Mauritiusba, a mecset egy csokor virágot küldött Port-Louis püspökségének. Ezért Ferenc pápa "megbecslést és szeretetet" akart mutatni a muszlimoknak.
Piat ezeket az ajándékokat egy csésze tea és sütemények mellett adta oda Nissar Ramtoolah imámnak.
https://gloria.tv/article/Tqk3N3cqhLQR267foX6wgMpHn

Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepe
Testvéreim!
Ne gondoljátok, hogy a kis dolgok azért nem értékesek, mert az emberek
nem igazán tudják azokat hová tenni. Sokszor megtapasztaltam, hogy az
értéktelenebb dolgok, értékesebbek az Úr szemében. De az is nagy
felismerés volt életemben, hogy minél jobban elrejtem ezeket az emberek
elől, annál értékesebb lesz Isten előtt, mert Ő jobban értékeli azt,
ami a rejtekben történik. Innentől kezdve szívesen kerestem azokat a
lehetőségeket, amelyekről nem derült ki, hogy én tettem. Sokkal
fontosabbnak tartottam, hogy Istennek kedveskedjek, mint azoknak, akik
látják cselekedetemet. A nagy szolgálatot végző testvérek sokat
szenvednek, az emberek tekintetétől, és attól, hogy megfeleljenek Isten
elvárásának, és akaratának. Jobban örültem azoknak a lehetőségeknek,
amelyeket felajánlhattam az Úrnak, mert így lélekben, olyan
misszionáriusokért imádkozhattam, akiket nem ismertem. Életáldozatomat
szívesen hoztam meg értük, hogy beteljesüljön, küldetésük. Jézus így
tanította, aki a kicsiben hű marad, az a nagy dolgokban is hűséges
marad. Ez, fordítva nem igazán érvényes, mert aki nagy dolgokra vágyik,
és abban hűségesen kitart, az nem fogja észrevenni a kicsinyt, mert nem
fogja fontosnak tartani.
Kis Szent Teréz
Kis Szent Teréz
Lefokozás történt
Az 54 éves Antoine Camilleri prelátus és az 53 éves Paolo Borgia kirúgása az államtitkárságból nem előléptetés volt.Bár nunciusnak jelölték ki őket és püspökké szentelik mindkettejüket október 4-én, az új céljuk nem túl vonzó.
Camilleri Etiópiába megy, Borgia pedig Elefántcsontpartba. A 49 éves Paolo Rudelli prelátus, aki az Apostoli Szentszék fix megfigyelője volt Strasbourgban az Európa Tanácsban, is hasonló sorsa jut, ő Burkina Fasóba megy.
A Római Kúriában az afrikai kiküldetéseket lefokozásnak veszik.
https://gloria.tv/article/8pMCCcWYhsBJ3o7wnhgBifxQY
Isten szemével
2019.09.08.
1.
Bencés
kolostor szerzetes nővérei segítségül hívták Mijo Baradat, kinek az Úr
látomásban megmutatja a múltbeli eseményeket, amik a helyszínen folytak.
Mijo egy pap kíséretében körbejárta a kolostor egész területét, így az
ott meghúzódó démonokat kötözték meg és szabadították fel tőlük a
környéket. Mijo mesélte, ahol korábban vérengzés, öldöklés, vagy más
szörnyű bűn elkövetése történt, ott rengeteg démon gyűlik össze, és nem
hagyja el a helyet. Ha egy bizonyos idő múlva (nemcsak rövid, hanem
hosszú időre is kell gondolni, akár több száz
évre is) gyanútlan emberek mennek arra a területre, az itt összegyűlt
gonoszok megtámadják őket, és súlyos esetekben az emberek akár
öngyilkosságot is elkövethetnek ennek következtében. Holott látszólag
velük semmi nem történt.
Mijo
a Bencés kolostor helyszínén nagyon sok német katonát látott. A nővérek
mesélték, a kolostor a II világháború egyik front helyszíne volt.
Míg
Mijo a kísérő pappal és a vezető nővérekkel körbejárták a kolostor
összes zegét-zugát, addig én egy karizmatikus egyénnel imádkoztam a
Szentségi kápolnában. Minket Mijo azért kért meg, hogy maradjunk távol
tőlük, míg körbejárnak, hogy a gonosz lelkek ne támadjanak, vagy kevésbé
támadjanak minket. De annak ellenére személyesen erős szellemi támadást
tapasztaltam, a gonosz minden eseményre emlékeztetett, amit ellenem
követtek el a múltban.
Míg a karizmatikus személlyel imádkoztunk az Oltáriszentség előtt, a következő képeket láttuk:
- Kép: Egy nagy, földbe szúrt kard
Jézus: Drága
kislányom, képeket mutattam a kolostor életéből, a II világháború
idejéből. A földbe szúrt kard jelképezi, hogy a katonák nagy pusztítást
vittek véghez.
- Kép: Mintha a kolostorral lefednének védelemmel.
Jézus: Édesanyám és Én védelemmel fedtük be a mi szeretett Bencés kolostorunkat.
- Kép: Nagy gyümölcsök teremnek ebben a kolostorban.
Jézus:
A szegény nővérek testét nem tudtuk megmenteni, de a lelkük vértanúként
Hozzánk szállt. A vértanú apácák a Mennyben sokat imádkoznak a mai
nővérekért. Imáik gyümölcsöket teremnek.
- Kép: A Mennyei seregek iszonyatos harcot vívnak a gonosszal a kolostor felett.
Jézus: A
karizmatikus testvér, aki veled maradt a kápolnában, szintén látott
képeket. Őt is visszavittem a múltba, és megmutattam neki, hogy a háború
alatt, amikor a német katonák nőre kiéhezve megtámadták a kolostort és
megerőszakolták a szegény nővéreket, közben a kolostor felett nagy harc
dúlt a jó és a rossz között.
- Kép: Nagyon sok a koponya, csontváz.
Jézus: A pusztulás szörnyű nyomát mutattam a sok koponya és csontváz látványával.
- Kép: A sötétség fejedelmei messziről figyelik ezt a csatát, harcot, és nagyon nagy a sötétség a térség felett.
Jézus: A sátán legközelebbi csatlósaival, az egyik képen, messziről nézi a németek szörnyű támadását.
- Kép:
A kolostor kertjében rengeteg pici zászló, ezek az elkeseredett lelkek,
1-1 embert jelölnek. A keserűség, elkeseredettség kiáltásai, amit az
itt élő emberek kiáltottak az Úrhoz, lehet átkokat is mondtak.
- Jézus: A megtámadott nővérek nagy félelemmel kiáltoznak Isten felé segítséget kérve.
- Kép:
Egy szív, a nővérek szíve, ami lánccal van körül tekerve, de volt egy
másik szív is, amely egy bilinccsel volt körbe bilincselve.
Jézus: Azért
vannak lánccal körül tekerve a szíveikkel, mert mindnyájan ugyanazt a
nagy-nagy áldozatot ajánlják fel, az életüket a bűnös német katonákért. A
kolostor lakói közül volt olyan is, aki megalkudott a helyzetével, és
kísértésbe esett, önként adta át magát a katonáknak. Őket a gonosz
megbilincselte.
- A karizmatikus testvér érzése: A paráznaság és a bujaság lelke nagyon erőteljesen jelen van.
Kép: Egy démon folyamatosan mondja: gyere, közösülj velem (a démon sokkal durvább kifejezést használt)
Jézus: A
karizmatikus testvér úgy érezte, hogy a kolostor felett még mindig ott
van a tisztátalanság, bujaság szelleme. Egy képen látta, hogy a mai
nővéreket is bűnre kísérti a paráznaság démona.
- Kép: A kolostor körül fekete kerítés, végig le van láncolva és lakatolva
Jézus: A
karizmatikus testvérnek újra a szomorú múltat mutatom, ahogy a gonosz
démonok megkötözik a még ottmaradt apácákat, és bezárják őket. Szegények
megbecstelenítve, szégyenkezve élik tovább a napjaikat.
- Kép: Jézus küld Mennyei seregeket, hogy jöjjenek.
Kép: Jézus fehér ruhában, áldásra tette a kezét.
Jézus: De Én, a Megváltó segítek nekik, és újra elindítom a rendi életet.
- Kép:
Feszületek vannak eltemetve a földben, Jézus a feszületen teljesen
földes. A földből előkerülnek a feszületek. A keresztek a nővérek
fogadalmaikat jelentik. Mintha elásták volna őket. Nem biztos, hogy a
jelenlévő nővéreké.
Jézus:
A gonosz lelkek a további évtizedekben is ott maradtak a kolostor
körül, és megrontották az új és új apácák életét. Már nem törődtek a
fogadalmakkal, nem gyakorolták eléggé az engedelmességet, és ezzel
megbántottak Engem, Aki kereszthalált halt értük.
- Kép: Jézus fehér ragyogó ruhában.
Kép: Fény
Jézus:
Ma Én, az ő Jegyesük ott állok felettük ragyogó fehér ruhában, és
vigyázunk lelki tisztaságukra, fogadalmuk betartására. Vigyázok rájuk,
de még sok tennivalójuk van a teljes egység megteremtésében, és a
tökéletességre való eljutásban.
- Kép:
A távolban egy emberalak folyamatosan tapos egy lila színű papi stólát,
ami a bűnbánat jelképe. Az emberalak közelebbi képe egy ember alakú,
szörnyű kinézetű állatot mutatott.
Jézus: A gonosz lélek ma sem hagyja ezeket a nővéreket békében, a bűnbánatot akarja szívükben meggyengíteni.
- Kép: Három férfi régi népviseletben, teli tarisznyában hoznak dolgokat. A templom bejáratába teszik, és kibontják a tarisznyákat
Jézus: A
falu lakói némelykor felkeresik a kolostort, és viszik gondjaikat,
bajaikat, problémáikat, hogy a tiszta életet élő nővérek könnyebbítsenek
a lelkükön.
- Kép: Az elöljáró nővérnek és segédjének a kezébe 1-1 kardot és fehér lángot adtak
Jézus:
Az elöljáró nővér és segédje újult erővel próbálják ezután vezetni a
többieket. A Szentlélek fehér lángot ad a kezükbe, amivel utat mutatnak a
többieknek.
2.
Azon
gondolkodtam, hogy a saját bűneim ellen akkor tudnék jobban harcolni,
ha összeírnám, hogy a családomban illetve a családfában milyen
gyarlóságok illetve bűnök fordultak elő.
Jézus:
Drága kislányom, elég, ha bűnök listáját írod össze egy papíron, nem
kell hozzá neveket illeszteni. Nem is kell a családtagok hibáira
gondolni, mert ha hiszed, ha nem, ez az ítélkezésnek egy gondolati
formája, amit a gonosz súg neked. Ne hasonlítgasd magad más
családtagokhoz, ők olyanok, te pedig ilyen.
3.
Hang: Befolyásolni önt asszonyom! Ne boruljon le!
Jézus: Az
üldözések idején ellenségeid meg akarnak változtatni téged.
Befolyásolnának, hogy ne a hagyományokat kövesd, hogy ne borulj le
Előttem.
4.
Olvastam: Mijo Barada könyve: „A gonosznak van egy bizonyos méretű hatalma, ereje, tudása, képessége”.
Kép:
Egy sötét alak ül balra fordulva, előre terjed belőle valami, de csak
egy bizonyos mértékig tud az eljutni. Vagyis, ő is be van határolva.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Sose
félj a gonosztól, mert az Én Nevemben mindig le tudod győzni.
Korlátozva van a hatalma. Ha közeledne hozzád, csak annyit mondj neki
határozottan és keményen, hogy „Jézus Krisztus Nevében parancsolom, azonnal takarodj gonosz lélek, én Jézus gyermeke vagyok”. Ezután rögtön eltűnik. A Nevem kiejtése megtöri a hatalmát.
5.
Mijo
Barada mesélte, hogy az általa tartott lelkigyakorlaton történt az,
hogy magasba emelte a Bibliát, amikor hozzá szaladt egy megszállott. A
megszállott fogta a Bibliát, földhöz vágta, majd az több darabra esett
szét.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Gondolat: Azért nem bírja a gonosz elviselni Isten Igéjét, mert az az Istené, és az Maga Jézus Krisztus.
Érzés:
De ha olvassuk a Bibliát, és megtartjuk a benne írtakat, az olyan,
mintha magunkhoz vettük volna, csak a szó formájában. Ez hasonló, mint
amikor Szentáldozáshoz járulunk. Az Ige és a Szentáldozás magunkhoz
vétele többszörös erővel hat, jobban fejlődik a lelkünk.
Jézus:
Így van, ahogy mondod, és hozzáteszem, a szentáldozáskor testetekkel és
lelketekkel vesztek magatokhoz Engem, a Szentírással pedig
értelmetekkel és szívetekkel.
6.
Kép: Egy díszes hálós szerkezet, arany szín is van benne, és arany hármas levél is
Jézus: Igyekezzetek a Szentháromság hálójába akadni.
7.
Az életemet az Úr kezébe, Szívébe helyeztem, oda, ahol az Élet Forrása van.
Kép: A Forrás előtt vagyok, úgy ömlik, mint a folyó.
Jézus: Én vagyok az élet forrása, jöjj kicsi gyermekem, merülj el Bennem. E forrásban az Én végtelen szeretetem táplál téged.
2019.09.15.
1.
Olvastam: Eugénia Elisabetta Ravasio nővérnek adott üzenetek: Mennyei Atya szól szeretett gyermekeihez füzet: Mennyei Atya: „Kereszt nélkül soha nem juthattok előre, mert az ember a bűnnel magára vonta az Istentől való elszakadás büntetését.”
Kép: A bűn egy fekete folt. Mivel az nem tisztaság, így eltaszít minket Istentől. A bűn szétválasztja az embert Istentől, nagy szakadék keletkezik ez által kettőjük között. A bűn által keletkezett adósság visszafizetése közelíti az embert újra Istenhez.
Jézus: Bizony a bűn nem marad következmény nélkül, amely szenvedésben nyilvánul meg. A bűn eltávolítja az embert Teremtőjétől, egy szakadékot képez közte és Isten között. Ez a szakadék csak úgy szűnhet meg, ha az ember mélyen megbánja bűneit, és visszafizeti az adósságát. Tehát, bűnbánat és vezeklés. Ez a kettő segít visszatalálni Istenhez.
2.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Ha megértitek, mily sokat jelent Számomra szívetek, az a hely, ahol nyugalmat találok, vajon nem adnátok-e át azt Nekem szívesen?”
Kép: Arany fény.
Kép: A Mennyei Atya a lelkem szobája ajtajában áll.
Érzés: Mintha minden romokban állna a szobában a Mennyei Atya tökéletességéhez képest
Jézus: Sajnos az emberek többsége nem is sejti, hogy a Mennyei Atya szemében az ő lelke milyen értékes. Minden lélekre érvényes ez, de nem mindenki szívében lát pihenő helyet Magának Isten. Csak olyanoknál, akik nagyon szeretik Őt. Csak az ilyen gyermekei tudják átadni magukat, a szívüket egészen Istennek. Drága kislányom, sok erényt ültetett beléd a Szentlélek, de valóban úgy van, ahogy érzed, hogy Isten tökéletességétől még messze állsz.
3.
Kép: Jézus a keresztfán, Ki éppen most halt meg
Kép: Én arcom nagyon boldogan
Érzés: Az Úr Jézus azt akarja mutatni, hogy az Ő kereszthalála kellett az én boldogságomhoz
Jézus: Jól érzed, hogy az Az antikrisztus nyilvános megjelenése és világ uralma Én kereszthalálom nélkül a lelked sehol sem lenne. Azért vagy ilyen boldog, mert megváltottalak.
4.
Kép: Bomba robban
Kép: Egy térképen a Balatonhoz hasonló, nagyobb tó. Felette egy bizonyos távolságban egy bomba robbant. Atombombára gondoltam, mert a füstje gombára hasonlított.
Jézus: A migráció elhatalmasodásával Európa szívében nagy detonáció lesz. Ezt a folyamatot a kereszténység fogja megszenvedni legjobban.
5.
Kép: Egy nagy turulmadár kitárt szárnyakkal repült el a fejem felett, előre, Észak felé
Jézus: A keresztényüldözés alatt ti is sokat fogtok szenvedni, de végül a Magyar nép emelt fővel az Égre tekint, és győzedelmeskedni fog az idegenek felett.
6.
Kép: Egy Nap felé villámok szóródnak minden oldalról, a Napban mintha repedések lennének
Jézus: A Nap a 2000 éves Egyházat, a hagyományokat tisztelő papokat és híveket jelképezi, és az Egyház világosságát. A villámok az Egyház ellenségének sötét nyilai, amelyek meg akarják repeszteni a világosságot.
7.
Kép: Egy doboz telis-tele fehér gömbökkel. A gömbök puha anyagból voltak, hólabdához hasonlítottak.
Jézus: Ezek a fehér gömbök a küzdő Egyház egészen megtisztult lelkei, akiket összegyűjtöttem, hogy az elragadáskor Angyalaim leszálljanak értük a Földre.
8.
Hang: Lelki egyszerűség.
Jézus: Nekem az egyszerű lelkek tetszenek, akik nem szeretik a feltűnősködést, akik szerényen hátul maradnak. Hallgatagok, csendesek, és csak akkor beszélnek, ha valami bölcsesség jön ki az ajkukról.
9.
Az Úr sebeire gondoltam: töviskorona a fejen, töviskorona a szíven.
Kép + Érzés: A töviskorona a fejen Isten bölcsességét tagadja meg, Isten Igéjét, Isten akaratát.
Kép + Érzés: A töviskorona a szíven Isten érzéseit tagadja mag.
Hang: A szív az érzelmek székhelye
Jézus: A töviskoronázáskor az Én fenséges fejemet szégyenítették meg, amely az Isteni bölcsesség székhelye. Az Isteni tudás központja. Ebből ered az Én Igém. Ebből ered az Én Isteni akaratom. Innen indul ki a megváltás gondolata. Jól látod gyermekem, hogy a töviskorona tövisei a Szívemen az Én érzéseimet, a szeretetemet és irgalmamat alázza meg.
10.
Kép: Jézus áll balra fordulva. Többen állnak előtte, és kérik Őt, hogy bizonyos embereknek ne ilyen vagy olyan kegyelmet adjon, hanem másmilyent. Az Úr Jézus válasza az volt nekik, hogy Ő már eldöntötte, és kiosztotta az egyéneknek a feladatokat.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel
Jézus: Én mindenkinek olyan ajándékot adok, ami testhezálló neki. A kegyelmek osztogatása nem kérésre történik, hanem ingyenes.
11.
Kép: A Mennyei Atya komoly, de szeretetteljes arccal mutat Dél-Kelet felé, mintha tanítana valamire
Jézus: Ezt a képet azért láthattad, mert a baj Dél-Kelet felől érkezik Európába. Arról érkeznek a bevándorlók, és milliók árasztanak el benneteket.
12.
Arról volt szó, vannak alkalmak, amikor úgy érzem, abban a pillanatban csak cseppenként tudok kicsavarni magamból némi szeretetet.
Hang: Még ezt a keveset.
Kép: Egy rongyot tiszta erőből csavarnak ki, de a rongyból még nagyon sok csepp folyik ki.
Jézus: Hidd el, Én jobban ismerlek téged, mint te magadat. Látom a képességedet. Mikor úgy érzed, hogy kevés benned a szeretet, az Én biztatásomra még nagyon sok szeretetet tudsz árasztani másokra.
13.
A Normafai kápolnáról volt szó, és a hozzá kapcsolódó rendekről.
a)
Azt mondták nekem, módosítva lett a rend neve.
Jézus: Akkor lennének igazán hűségesek Édesanyámhoz, ha megőrizték volna a nevüket. De így is elfogadom, mert Engem akarnak szolgálni.
b)
Kép: Mintha egy kígyó csapkodna a Normafánál a farkával, szét akarja ugrasztani, vagy már szét is ugrasztotta az oda járó engesztelő csoportot
Kép: Kevés számban maradnak az engesztelők a Normafánál, de egy idő után egy nagy tömeg áll ott
Ellenségemnek nem tetszik, hogy buzgón, és sokan rész vesznek a Normafai összejöveteleken. Ezért aztán embereken keresztül zaklatja az odajáró áldozatos engesztelőket. A támadások hatására egyre kevesebben lesznek. De eljön az idő a nagy események következtében, hogy nagyon sokan lesznek.
14.
Hang: Őskeresztényekkel együtt élünk.
Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, kérésem, hogy ragaszkodjatok az általam alapított ősi Egyház vallásgyakorlataihoz. Óvakodjatok az újításoktól. Így tudtok megmaradni az Oltáriszentség és a többi szentség mellett, és Szűzanyám mellett.
15.
Mennyei ruháról gondolkodtam.
Hang: Az alázatosság ruhája.
Kép: Egy ruha alsó részét valaki felhajtotta, hogy lássam, a ruha többrétegű .
Jézus: Az alázatosság ruhája három erényt jelent. Az első: szereti az egyszerűséget. A második: nem néz le másokat. A harmadik: önmagát kicsinynek tartja.

2019.09.22.
1.
Arról volt szó, amikor az ember kifordul önmagából, másképp viselkedik, mint ahogy szokott. Arról is volt szó, hogyan fognak viselkedni az igazak a támadások alatt a jövőben.
Jézus: Drága kislányom, amit te most csinálsz az aggodalmaskodás. Az első parancs elleni bűn. Hinned kell Bennem, Atyámban, és a Szentlélekben. Én vigyázok rád és minden gyermekemre. Még azokra is vigyázok az utolsó idők maradékából, akik a gonosz hatására meginognak. Bárhogyan is gondolkoznak most az Én gyermekeim, de látom, hogy hisznek Bennem és szeretnek Engem, nem engedem elveszni őket. A Nagyfigyelmeztetés éppen erre való, hogy minden lélekben világosság gyúljon. Akárhány gonosz lélek lebzsel körülötte, a tisztánlátása nem fogja engedni, hogy rossz oldalra álljon. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen egy se lesz, aki olyan gyenge, hogy hagyja magát megtéveszteni.
2.
Arról volt szó, hogy sok horvát család volt Boszniában a Dél-Szláv háború alatt, ahol egyes családtagok Németországba menekültek, de más családtagok otthon maradtak, és háborúztak, védték hazájukat a szerbek és a muzulmánok ellen. A kérdés az volt, ki tette jól, aki külföldre menekült, vagy aki meghalt a hazájáért.
Jézus: Egyszer, régebben, a menekülő migránsokkal kapcsolatban nyilatkoztam erről nektek. Nem kellene otthagyni még a háborúban vagy a Keresztényüldözés alatt sem hazájukat, ezért most is azt mondom, az a boszniai fiatalember cselekedett helyesen, aki otthon maradt, és meghalt a hazájáért.
3.
Hang: Háború előestéjén vagytok.
Hang: Kitör a háború.
Kép: Egy katona barna katonaruhában, horgas kereszt a ruháján.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Ez nem normális, ahogy elkezdődött a háború.
Hang: Felfegyverzettek.
Jézus: Bizony a történelem folyamán a háború nem így szokott kezdődni. Az iszlám terroristák alattomos módon migránsként lopják be magukat az európai országokba, és ott kiszámíthatatlan támadásokat végeznek. Régen ilyen nem volt, tehát ez nem normális. De nemcsak ezek a lokális támadások lesznek, hanem a nagyhatalmak egymás ellen fordulnak, és kitör a III világháború. Mai modern fegyverekkel folytatják. Rengeteg halott lesz, és ezután lép majd fel, mint a béke őre, az antikrisztus.
4.
Különböző nemzetekről volt szó Európában.
Kép + Érzés: A magyar nép most vergődik. Erős nép volt, de legyengítették, és ezért vergődik. De eljön az idő, amikor megerősödik, és felemelkedik. Az Európai népek lemaradnak, legyengülnek, leigázzák őket, szinte megsemmisítik őket.
Kép: Szent István király balra néz Nyugat felé.
Érzés: Az erős magyar részvéttel nézi őket.
Kép: Egy francia, Istenfélő ismerős arca.
Érzés: A jó, Istenfélő emberek a nyugat-európaiak között, mint a kis mag mégis megmaradnak.
Jézus: Kezdetben a magyar nép bátor, harcos volt és félelmetes hírben állt. Ahogy teltek a századok, mindig valami másik nép hatalma alá került: törökök, Habsburgok, szovjetek. De a sok harcban megerősödött, lerázta az idegenek igáját, és függetlenné vált. Most itt tartotok. Eljön az idő, amikor a magyar nép hazaszeretete és hite kiemelkedik a többi európai népből. A nyugat-európai népek, akik mindig erősebbek és hatalmasabbak voltak nála, a helytelen lépéseik miatt lemaradnak mellette. A legveszélyesebb lépésük a migráció elfogadása és támogatása. Egészen el fogják veszíteni nemzeti identitásukat. A képen első királyotokat, Szent Istvánt mutatom neked, aki mély részvéttel nézi a lemaradt nyugati országokat. De bármennyire megnyirbálják a Keresztényeket Nyugaton, mégis marad egy kis csapat, akik bujdokolva, de gyakorolják vallásukat.
5.
Hang: Ezért csukott szemmel élsz.
Jézus: Itt azokhoz a gyermekeimhez szólok, akik vakon élik világukat, nem fogadják el Égi üzeneteinket, s mindezt azért teszik, mert félnek. Nem akarnak tudni a jövőről. Ez nem más, mint struccpolitika.
6.
Kép: Halkonzervek, amit régen vettem, de soha nem fogyasztottam el.
Kép: Kék fény.
Jézus: Az helyes, ha bevásároltok a nehéz időkre, de azokat a konzerveket, melyek már berozsdásodtak, ki kell dobni, és újat venni helyettük. Ha nem rozsdásodtak, akkor nincs semmi bajuk.
7.
Hang: Nem szükséges, hogy túl nagy dolgaid legyenek.
Jézus: A lélekmentésben és a saját lelked tökéletesítésében nem kell, hogy valami különleges, nagy áldozatokat eszelj ki. Egy egész jelentéktelen önmegtagadással is nagy lépést tehetsz a lélek fejlődésének útján, és sok lelket menthetsz meg.
8.
Hang: Nem szabad több… semmilyen hülyeséget.
Jézus: Az Én követőim, hűséges engesztelőim már nem engedhetik meg maguknak, hogy hibákat kövessenek el, vagy tévelyegjenek. Meg kell próbálniuk az Evangéliumot élni.
9.
Kép: Egy lila alma.
Jézus: Ez a lila alma az ember lelkének egy olyan stádiuma, mikor megtelt bűnökkel, mély bűnbánatba esik, és készül a szentgyónásra.
10.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Szent Isten vagyok. Én vagyok a Szentség őrzője, annak tökéletességét, teljességét birtoklom. Szent Fiam érdemei által és Szentlelkem által titeket is részesítelek Szentségeimben”.
Kép: Trónterem, Isten trónol a Mennyei trónon, a trón előtt 7 lobogó fáklya.
Jézus: Atyám birtokában vannak a szentségek, melyek az örök életet jelentik számotokra. Csak ezek által juthattok be a Mennyországba. Atyám e csodálatos szentségeit Én alapítottam meg számotokra a Földön a Szentlélek közreműködésével. Egy csodálatos látomásban megmutattam neked, hogy ott lobog Előttünk a 7 fáklya, mint a 7 szentség jelképe. Mennyire sajnálom, hogy Egyházamból kiszakadt gyermekeim nem juthatnak hozzá a szentségek üdvözítő segítségéhez.
11.
Olvastam: A Mennyei Atya szeretete műve az emberiség.
Érzés: Ezért akarja a gonosz tönkretenni az emberiséget, a szeretetművet.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Koronámat lábamhoz tettem, és a világot a Szívemre ölelem”.
Gondolat: Még ha Isten a koronáját lábához is teszi, Ő mindig is Ő marad.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: A Mennyei Atya Szíve legérzékenyebb részét sebzi meg az ember iránti Atyai szeretetéről való megfeledkezés, annak megvetése.
Érzés: Az Isteni Szív legérzékenyebb pontja Isten lényegének tagadása, hogy Ő az életadó, fenntartó, Megváltó.
Jézus: Atyám teremtésének a csúcspontja az ember teremtése. Minden műve fölé emeli az embert. Noha Ő Ég és Föld leghatalmasabb Ura, ezt a hatalmat is alárendeli annak az Atyai szeretetnek, amivel elborítja az emberiséget. Természetesen, ettől még Ő marad mindennek Ura. Micsoda fájdalom Neki, mikor az emberek nagy része megtagadja Őt, mint Teremtőt és Atyát egyaránt.
12.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Jézus Szent Szívének legégetőbb vágya az Atya megdicsőítése. Jézus azt akarta, hogy az Atya a lehető legnagyobb megdicsőítést kapja meg, amit ember csak megadhat Neki.
Gondolat: Ezt a példát kellene nekünk is követni.
Jézus: Nemcsak azért váltam emberré, hogy titeket megváltsalak, hanem elsősorban azért, hogy kínszenvedésemmel és kínhalálommal megdicsőítsem Atyámat.
13.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Mindig tudok alkalmazkodni körülményeitekhez”.
Hang: Alkalmazkodni hozzád.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „A kicsinyek között kicsinnyé teszem Magam. Felnőtté leszek a felnőtt emberekkel, az idősek között pedig hozzájuk válok hasonlóvá. Így mindenki megértheti, mit akarok neki mondani megszentelődéséért.
Gondolat: Azon tűnődtem, az Úr énhozzám milyen lehet.
Kép: Jézus, mint kisfiú.
Jézus: Atyám nagyon figyelmes, mert ha látja, hogy éppen állapotbeli kötelességeidet végzed, vagy jön hozzád valaki, vagy telefonálnak neked, szerényen visszavonul. Tökéletesen alkalmazkodik hozzád. Téged nem a hatalmasok közül választott ki, hanem a kicsinyek közül. Szereti a gyermek-lelkedet. A nálad tekintélyesebb, a világ szemében nagyobbnak tartott gyermekeimmel máshogy bánok. Úgy szólok hozzájuk, mint felnőtt a felnőtthöz. Az öregekhez, hacsak nem maradtak gyermeklelkűek, úgy viszonyulok, mintha kortársuk lennék. Én is úgy gondolkodom, mint Atyám. Amikor veled vagyok, kicsivé teszem Magam, hogy tükörképed lehessek.
14.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „A kereszt az a Számomra is fájdalmas út, amely révén közétek jöhettem, mert ezzel váltottalak meg titeket Fiam által. És számotokra is a kereszt az az út, amelyen felemelkedhettek Szent Fiamhoz, és Tőle egészen Hozzám”.
Kép: Mivel a bűn által az ember elsodródott Istentől, egy hatalmas űr tátong, egy szakadék Isten és ember között. Isten félig jött az ember felé a fájdalmas úton, de az út másik felét az embernek kell megtenni Isten felé a fájdalmas úton, hogy Istennel találkozzon.
Kép: Az ember Istennel halad tovább a találkozás után a fájdalmas úton, majd egy pillanatban elrugaszkodnak közösen a Föld felszínéről, az ember testi halálakor.
Jézus: A Mennyei Atya ebben a füzetben sok igazságot tartogat számotokra. Azt mondja, hogy mint ahogy Ő Énáltalam a szenvedéssel jöhetett közétek, nektek is követnetek kell Őt. Kereszt nélkül nem tudtok felemelkedni Hozzá és Hozzám. Ezt a felemelkedést a bűn akadályozza meg. Ez távolít titeket Tőlünk. De Isten, az Ő szeretetében alkalmat ad nektek a szenvedésre. Egy fájdalmas utat épít számotokra, amelynek végén Ő áll, a másik végén ti, emberek. Ha ráléptek erre az útra, ha elindultok, egyre jobban közeledtek Hozzá. Ő megengedi, hogy egyszer találkozzatok, és egy idő után Vele együtt elhagyhatjátok a Földet. Ha a szenvedés egészen megtisztított még a Földi életben, bejuthattok az örök életbe. De ha még tisztulnotok kell, biztosítja számotokra az irgalom helyét, a tisztítótüzet.
15.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Egy apának mindenről tudnia kell, ami gyermekeivel kapcsolatos. Én tudom is, mivel ott vagyok, mégis szeretem, ha mindennel Hozzám fordultok”.
Kép: Mennyei Atya képe.
Érzés: A Mennyei Atyával való személyes kapcsolat miatt fontos, hogy Hozzá forduljunk.
Jézus: Atyámnak mélyen érző Szíve van, és vágyakozik a veletek való személyes kapcsolatra. Nem elég Neki, hogy Ő megteremt és gondoskodik rólatok, hanem elvárja, hogy nap mint nap szóljatok Hozzá, mondjátok el, mi történt veletek, osszátok meg örömötöket és bánatotokat Atyai Szívével.
16.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Én a Fiamban élek. Tehát, mindaz, ami az Ő dicsősége, az Enyém is”.
Kép: Mennyei Atya él az Úr Jézusban. Jézus, mint egy arany gömb, melyben egy piros tűz ég. Minden, amit a Fiú tesz, ott marad a piros tűz.
Hang: Az Atya is a Fiú által cselekszik.
Jézus: A Mennyei Atya és Én, mint hiszitek, egyek vagyunk. Szoktam mondani, hogy ha Engem néztek, az Atyát látjátok. Az Én dicsőségem, amit szereztem kínszenvedésemmel és kínhalálommal Atyám dicsősége is. Egy arany gömbként szemléltetem Magam előtted, melyben ég egy piros tűz, ami a Mennyei Atya szimbóluma. Bármit teszek, cselekedeteimen nyomot hagy az Atyának ez a lobogó tüze.
17.
Olvastam: Jézus: „Akik befogadnak Engem, és korlátlan szeretettel vesznek körül, azokat választott néppé magasztalom, ivadékaikat Istenfiúi szívembe zárom, és nem engedem többé kiesni kegyeimből”.
Kép: Ezeket az embereket az Úr magasabbra emeli.
Kép: Mindenki szorgalma és Isten kegyelme által jut magasabbra.
Kép: Külön csoportba kerülnek: Oltáriszentség imádók, Szent Vérimádók, stb.
Kép: Mennyei Atya képe.
Jézus: Egy képen mutatom neked, hogy mennyire fontos az embereknek, hogy korlátlan szeretettel vegyenek Engem körül. Ugyanis, kiválasztom őket és utódaikat Magamnak, és többé nem engedem kiesni őket a kegyeimből. Ezen a képen magasra emelem őket, kiemelem a többiek közül. Ez a korlátlan szeretet nem egyformán működik. Vannak, akik az Oltáriszentséget imádják hűségesen. Vannak, akik Szent Véremet, vannak, akik Isteni Irgalmasságomnak nagy tisztelői. Vannak, akik kínszenvedésemben merülnek el. Őket mindannyiukat magasra emelem, mert szeretetük irántam korlátlan.
18.
Olvastam: Az ige, vagy Földi értelemben a szó:
- Az ige az egész teremtés hordozója, hordozója az ember szellemi életének és előrehaladásának. Ige nélkül el sem képzelhető szellemi élet az emberek között. Az ige vagy szó fűzi egybe a lelkeket, köti, csoportosítja össze egy magasabb rendű Lény, cél értékelése érdekében.
- A szó segítségével az ember a saját érzelmi világát próbálja kifejezni a másik ember felé.
- A szavak látható vagy hallható kifejezései valamilyen szellemi gondolatoknak.
Kép: A test felett a szellem uralkodik. A szellem gondolatai ivódnak bele a testi agyba, és ezt mondja a száj. A mindennapjainkban, amikor a gonosz harcol az Angyalokkal a fejünk felett, és hol a gonosz, hol az Angyal sugall nekünk a szabad akaratunk dönti el, hogy mit fogadunk el. Mivel az Angyal is, és a gonosz is szellemi lény, a mi szellemünkön keresztül hatnak. Így befolyásolja a szellemünk a testünket és a lelkünket.
Olvastam: Gondolatról: Minden Istentől származik, Ő a központ. Ahány ember, annyiféle gondolat. De mégis egyes gondolatok azonos alapgondolatból származnak, amelyből a többi gondolat sarjad, és számtalan változatban jelentkezik. Hasonlóan a fához, melynek ágai a gyökérből sarjadnak, és egész életüket, tevékenységüket egyetlen központból merítik.
Jézus: A szóra, az egymás közötti beszédre szükség van az emberiségnek. Mivel Istenből származik minden, így a szavakat, a beszédet is Ő hozta létre. Mint ahogy a fa ágai a gyökértől sarjadnak, úgy az ember gondolatai, mint az ágak, Istenből, a gyökérből származnak.
19.
Olvastam: A szépség fogalma: Az emberek nem is magát a tárgyat látják szépnek, hanem annak a képnek a megismétlődését, amit önmagukban hordoznak. Így, tulajdonképpen a formák harmóniája az, ami a „szépség” fogalmát magába foglalja.
Érzés: Ez nemcsak tárgyra vonatkozik, hanem akár gondolatkörre is. Számtalanszor észrevettem magamon is, másokon is, ha az a valami, amit hallanak, látnak nem azonos azzal, amit gondolnak vagy megtanultak, feszültté teszi az embert.
Jézus: A szépség relatív dolog. Ami az egyik embernek szép, az a másiknak taszító is lehet. Csak az tetszik, csak azt tartja szépnek, ami a saját gondolatainak, érzéseinek megfelel, ami közel áll hozzá. A szépség fogalmát tulajdonképpen úgy lehet definiálni, hogy a formák harmóniája.

2019.09.29.
1.
Arról volt szó, hogy amikor le akarunk mondani a vigasztalásról.
Jézus: Minden választott életében vannak olyan periódusok, amelyekben nem kap vigasztalást, és vannak olyanok, amikor szellemi örömökkel árasztom el. Drága kicsim, ne te válaszd meg, hogy mit tegyek a lelkeddel, hanem bízd Rám. Én tudom a legjobban, hogy mikor van szükséged vigaszra, és mikor nem.
2.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Az Én Mennyországom a Földön van mindannyiótokkal, ó emberek. Itt a Földön, a ti szívetekben keresem örömömet és boldogságomat. A ti Mennyországotok a Paradicsom”.
Kép: Fény.
Jézus: A Mennyei Atya füzetből Atyám azért nevezi a Mennyországot Paradicsomnak, mert minden olyan embernek a szívében, aki a kegyelem állapotában van, az egész Mennyország lakozik. Ilyen értelemben a Földön van a Mennyország.
3.
Egy pap arról beszélt, hogy az Új Ég és Új Föld együtt lesz. A Föld nagyobb lesz, és ez marad meg. Megszűnik a Purgatórium, és mi a Paradicsomban élünk.
Jézus: Második eljövetelemkor Atyám felégeti a régi Földet, elpusztítja ellenségeit, és egy előzőnél sokkal nagyobb, új Földet teremt. Ez lesz az Új Világ, itt lakik Velem a Szent maradékom, és mindazok a feltámadottak, akik Krisztusban haltak meg és dicsőséges eljövetelemkor feltámadtak. A szent maradék nem hal meg, hanem elváltozik. Ebben a tiszta és boldog világban már nem lesz bűn, és nem lesz szükség tisztítótűzre. De a lelkek különböző fejlettségi szinten lesznek. Aki eléri a tökéletességet, életkorától függetlenül Őrangyalával felrepül a Mennybe. Tehát, az Új Világ ezer évig fog fennállni a feltámadás napjáig. Ekkor már csak két hely vagy állapot lesz, a Mennyország (a földön és az égben) és a pokol.
4.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Dicsőségem a Mennyben végtelenül nagy, de még ennél is nagyobb a dicsőségem, amikor gyermekeim között lehetek: a világon minden ember között”.
Kép: A Mennyei Atya mosolyogva a világban, Dél-Nyugat felé fordulva. Meghatódottan néz, de nem akar tolakodni.
Jézus: Atyám vágyva vágyik arra, hogy minden ember kivétel nélkül megtérjen, és a kegyelem állapotába kerüljön. Ugyanis, akkor minden egyes emberben megdicsőülne. A képpel azt fejezem ki, hogy Ő örülne ennek, de nem erőszakos, tiszteletbe tartja a szabad akaratot.
5.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Ha mindig kész a szívetek befogadni Engem, egészen közel jövök, és betérek hozzátok, megvilágosítalak benneteket, és végtelen szeretetemmel felmelegítelek titeket.”
Kép + Érzés: Az ember önmagában olyan, mint egy kihűlt sötét gömb. A Mennyei Atya tüze, amikor belénk tér, világosságot ad az elménknek, szellemünknek, és melegséget a szívünknek.
Jézus: Tapasztalhatod kislányom, hogy az emberek lelke, akikben semmi hit nincs, tiszta sötétségben van. Csak a világ érdekli, és a szeretet is tökéletlen benne. A képen az ilyen ember lelkét mutatom. Sötét gömb. De akinek a hite megindul, és Isten beleköltözik, annak a lelke megvilágosodik, és felmelegedik. Telve lesz hittel, reménnyel, szeretettel, egyre tökéletesebb felebaráti szeretettel.
6.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Olykor szánalommal tekintek rátok nyomorúságotok miatt. Máskor pedig szeretettel nézek rátok.”
Érzés: Őszinte megbánás szükséges, hogy a Mennyei Atya végtelen szeretetével Magához öleljen, bármilyen pici is a bánat bennünk.
Jézus: Látod kislányom milyen irgalmas az Atya? Még akkor sem haragszik rátok, ha bűnöket követtek el. Csak szán benneteket, mert fél, hogy elvesztek. A legkisebb megbánás elég Neki ahhoz, hogy megbocsásson nektek, és tiszta lappal indulhassatok.
7.
Jézus színeváltozásáról volt szó, amikor Jézus Mózessel és Illéssel társalgott.
Gondolat: Azért látták Jézust ragyogni az apostolok, mert Jézus Mózessel és Illéssel a kínszenvedésről beszélgetett, és előre mutatta az Atya, hogy ezért milyen dicsőség jár cserébe.
Jézus: A szenvedésemben és feltámadásomban kételkedő apostoloknak a táborhegyi jelenettel bizonyítani akartam Istenségemet. Végtelen alázatomban ezt nem hangsúlyoztam ki előttük. Hiszen ez nyilvánvaló volt.
8.
Érzés: Különböző emberek különböző mértékben mernek ki a szívemből szeretetet. Valaki a mélyebbről, valaki a felszínről.
Kép: Így merítünk mi is az Úr Szívéből, mint kútból. Valaki mélyebbre ereszti le a vödrét, valaki a felszínesebb rétegekből merít magának.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: E képpel szemléltetem neked, hogy aki nagyon, de nagyon szeret Engem, az a kegyelmek mélységéből meríthet magának. Aki viszont alig szeret, azt kegyelmem nem tudja komolyan megérinteni.
9.
Szentmisén:
Kép: Egy arany Szív – a Mennyei Atya Szíve, mely valójában 3 Szív összefonódása – a Szentháromság egyesült Szíve. Nagyon különleges, és háromféle szín árad belőle: arany, fehér, rózsaszín
Érzés: Nagy öröm árad belőle.
Jézus: A Mennyei Atya Szívét mutatom. Az Ő Szívében benne foglaltatik az egész Szentháromság, és a három szín, mely alkotja az összefonódott Szívet, a Szentháromság tagjait jelképezi. Az arany szín az Atyát jelenti, a rózsaszín a Fiút, a fehér a Szentlelket.
10.
Imádkozom a horvátokért, hogy a külföldön élők haza térjenek.
Kép: Sok horvát van otthon, Horvátországban. Egy nagy csoportot alkotva imádkoznak. Érezhetően sokkal nagyobb és erősebb az Istenszeretetük így, mintha közösen küldenének fel az Ég felé valami erőset.
Érzés: Mivel ők a szomszédjaink, így ez Magyarországot is védi.
Jézus: Imádkozz gyermekem, hogy sok horvát felebarátod hagyja ott Nyugat-Európát, és térjenek vissza hazájukba. Egyrészt itt biztonságban lesznek, másrészt itthon jobban tudják majd ápolni a Keresztény hitüket. Nagy szükségük van a közös imára, amellyel harcolnak nemzetükért.
11.
Arról volt szó, hogy vannak olyanok, akik a saját elképzelésük szerint akarják irányítani a dolgokat, és nem hagyják, hogy az Úr vezesse őket.
Jézus: Fontos lenne, hogy az én gyermekeim engedjék, hogy Én irányítsam őket. De erre bizony nem mindenki képes.
12.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Azt szeretném, ha minden családban otthon érezhetném Magam”.
Gondolat: Sok családban a világon nem is gondolnak arra, hogy valóban létezik a Mennyei Atya.
Jézus: Sajnos a legtöbb család kizár Engem a házból. Rólam nem beszélnek, Bennem nem hisznek, Engem nem szeretnek. Ó, bárcsak kinyitnák ajtajukat, és beengednének Engem.
13.
Egy idősebb hölgyet figyeltem, ki már nem beszél sokat.
Érzés: Mindennek egyszer eljön a vége, az ember nem gondol rá. Ezért arra is kell gondolni, egyszer csak nem lesz több lehetőségünk munkálkodni, beszélni.
Kép: Mintha egy folyóban úsznánk egy irányban haladva az árral, majd a víz egyszer csak kidob a partra.
Jézus: Különbséget kell tenni a világban élő öregek és az Istenszerető hívő öregek között. Míg a hitetlenek elfásulnak, lelassulnak, megkeserednek, és félelemmel haldokolnak, addig az Én hívő, Engem szerető kis öregjeim, minél idősebbek lesznek, annál jobban elmerülnek Szívemben. Hogy az időt meddig kell kihasználni, az inkább a betegség idejére vonatkozik. Mert a hívő ember is a nagy fájdalmakban annyira elgyengülhet, hogy már nem tud imádkozni. Nekik mondom, addig használják ki az időt az engesztelésre, amíg van erejük.
14.
Egy tisztítótűzben szenvedő lélekre gondoltam.
Kép: Világosabb-közép szürke árnyalatú fény veszi körül, és mosolyog. A mosolyából arany fény távozik.
Jézus: A tisztuló lelkek tele vannak reménnyel, a szenvedés mellett boldogok, mert a tisztítóhelyről csak egy felé vezet az út, a Mennyországba.
15.
Olvastam: Mijo Barada könyve: Kiv.23,20-33-ben olvasható: Isten mondja, Mózesnek küldi Angyalát, az Angyalban Isten neve van, így nem szabad lázadni ellene. Az Angyal nem bocsátaná meg az engedetlenséget. Így, ha engedelmeskedik neki, Isten Maga lesz ellensége ellenségének.
Gondolat: Az Angyal azért nem bocsátana meg az engedetlenséget, mert Istent szolgálja a Szeretetben és az Igazságban.
Jézus: A Kivonulás Könyvében benne van, hogy az Angyalnak, akinek a nevében benne van Isten, nem szabad ellenállni, hanem engedelmeskedni kell. Csak ezzel a feltétellel segít Isten Mózes népének.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)