2014. január 6., hétfő

Lecsúszott drogos lesz minden második amerikai

Január 1.-jétől Colorado Államban legálisan lehet marihuánához jutni. Ennyi volt a beetetés, mostanra mindenki boldog, a birkák önként mennek a vágóhídra.
A "befektetők" már korábban rátaláltak a lehetőségre, és még a törvény elfogadása előtt országos hálózatot építettek ki a kábítószer terjesztésére. Az üzlet lepapírozása közben orvosi engedélyre árulták a drogot (a kampósorrú doktor is kapjon egy kis részesedést, a "páciensek" tömegével vásárolták feketén az orvosi jóváhagyást), január 1.-től pedig a bolthálózat üzemeltetőjéé az extraprofit.
Meggazdagodott az orvos, az üzemeltető, a részvényesek, Colorado állam pedig extra adóbevételre tesz szert. Mindenki jól jár, mindenkinek megéri, - mondja a média. A canabis termesztéssel foglalkozó cégek részvényeinek ára az egekben, hatalmas üzlet lett a drog, immár legálisan. Mindeközben a liberális zsidó szennymédia örömujjongásban tört ki, arról győzködik az olvasókat, hogy a kábítószer legalizálása hatalmas áttörés és mindenkinek csak előnye származik belőle.

Így örül a liberális zsidó a drognak
A "befektetőknek" biztos. A boltokat üzemeltető MediaSwipe Inc részvényeinek ára 88%-ot, a canabis termesztéssel foglalkozó GreenGro Technologies részvényeié pedig 52%-ot ugrott. A kábítószer-terjesztők szerint jövő évre duplázzák a bevételt, és az ország lakosságának fele potenciális vásárló. Arra is számítanak, hogy a többi állam sorban mind legalizálni fogja a drogkereskedelmet, hogy ott is zsebre vághassák az ebből származó extra adóbevételt. Vagyis  minden második coloradoi állampolgár potenciális függő, a várakozások szerint pedig minden második amerikai kábítószerfüggő lesz.
A "hatalmas üzletnek" van egy másik vonása, amihez nem nagyon nyúlt a fővonalú média. A szövetségi törvény továbbra is tiltja a kábítószer-terjesztést, vagyis a Colorado államban legálisan működő drogdíler nem teheti be a bankba a szövetségi törvény szerint illegálisan szerzett jövedelmet. Vagyis az államnak a gyakorlatban nincs rálátása, mekkora valós forgalma van az árusítóknak, mennyi drogot terítettek, mekkora profitra tettek szert. Gyakorlatilag zöld utat adtak néhány magáncégnek ahhoz, hogy bármiféle különösebb ellenőrzés nélkül lecsúszott kábítószerfüggőt csináljanak az emberekből, és ebből pofátlan módon meggazdagodjanak.

Az eladóknak is láthatóan ködös a tekintete...
Ezzel az ellenőrizhetetlenséggel a kereskedők is tisztában vannak. "Ez az igazi szabadság". Amy Reynolds, két, Colorado Springsben működő bolt tulajdonosa mondta ezt, szerinte a növény "ártalmatlan", és "gyönyörűnek" nevezte, hogy mostantól mindenki vehet kábítószert, aki betöltötte a 21. életévét.
Gyönyörű? Ez a "gyönyörűség" adja meg a nyugati társadalmaknak a kegyelemdöfést. Szabad buzinak, pedofilnak lenni, szabad család helyett karriert csinálni, szabad kurválkodni, mindenki szabadon úgy árt magának, ahogy akar, miközben azzal áltatja magát, hogy ez a szabadság és ennél soha nem lehetne jobb. Valójában sokan most azt hiszik, január 1-től még az eddigieknél is jobb, mert mostantól drogozni nem csak "menő", de szabad is. Onnantól, hogy a társadalmat elkábítják és megszűnik a valóság észlelése, már nincs messze a következő lépés, amikor büntetlenül gyilkolni is "szabad". "Nem lehet elítélni, mert nem volt tudatában annak, amit tett". 
Ne legyenek illúzióink, a drog liberalizálásának nem sok köze van a drogosok követeléseihez vagy bármiféle szabadságjogokhoz. Ezek a férgek ott nyugaton azt remélik, hogy az emberek legális elkábítása majd enyhíteni fogja a társadalmi feszültségeket, - és ha a tömeg módosult tudatállapotban lézeng, nem robban ki faji alapon polgárháború. Rosszul hiszik. A fekete hordák és más aljanépek már eddig is csak minimális önkontrollal rendelkeztek. A legálisan és olcsón vehető fű hatására ez a minimális önkontroll is meg fog szűnni. Akkor pedig utat tör a tömeges erőszak. Felszínre jönnek az elfojtott feszültségek, aminek erkölcs és önkontroll híján már semmi nem szabhat gátat. Ezt jelenti a drogkereskedelem liberalizálása. Ösztönlényt csinálni az emberből úgy, hogy közben a lehető legtöbbet lehessen keresni rajta.
Olyan ez a fűtől kábult nyugati társadalom, mint a sürgősségin fekvő páciens, aki baleset áldozata lett, kezét-lábát amputálták, - de mivel segíteni nem lehet rajta, droggal kábítják a tudatát, hogy halála előtt legalább a fájdalmat ne érezze. A nyugati társadalmon már nem lehet segíteni. Így fog kimúlni a világ első és utolsó szabadkőműves állama.
Fenyvesi Áron


“A legális értékesítés után néhány nappal a kétszeresére nőtt a marihuána kiskereskedelmi ára Coloradóban.” – írja az Oroszország Hangja - Majd így folytatja:

“Egy uncia marihuána ára, amelyet személyes fogyasztásra adnak el az állampolgároknak, átlagosan $400. Összehasonlításképpen az orvosi célú (orvosi ajánlásra felírt) marihuána ára átlagosan $200/uncia.
Feltételezhetően, amint több marihuánát kínáló bolt nyílik meg a piacon, a kábítószer ára csökkenni fog.
Az első olyan boltok, amelyek árulhatnak marihuánát, január 2-án nyíltak meg Coloradóban. Az első napon a legális értékesítésből több mint $1 millió a bevétel.”
A Szabad Riport véleménye:
Ilyen bevételek mellett nyilvánvaló, hogy komoly tőkés csoportok érdekében állt a legalizálás, – s az extra profit volt az egyik céljuk, – melyet el is értek.
Jellegzetes törekvés a minimum kettős-hármas haszonra: 1. A profit, hisz a pénz mindig jól jön. 2. A nép is hülyül, – könnyebb uralkodni rajta. 3. Fizet is, hülyül is, és így nem is lázad, – akkor sem ha a fejére dől minden.
Nem véletlenül akarja bevezetni ugyanezt Magyarországon is, az ultraliberális Negyedik Köztársaság párt.
SzRTI

A valódi hatalmak Barack Obama elnök mögött - A jezsuiták...

www.titanicuniverse.com/wp-content/uploads/2010/01/jesuits.jpg



A valódi hatalmak Barack Obama elnök mögött - A jezsuiták világhatalma
Barack Obama valójában nem az Egyesült Államok elnöke. Egyáltalán nem egy erős ember. Sokkal inkább frontembere sokkal nagyobb hatalmú szervezeteknek, melyek az árnyékban rejtőznek. Barack Obama valójában nem az Egyesült Államok elnöke. Egyáltalán nem egy erős ember. Sokkal inkább frontembere sokkal nagyobb hatalmú szervezeteknek, melyek az árnyékban rejtőznek.
Nem az Egyesült Államok, Oroszország vagy Kína az igazi hatalom a világon. Hanem Róma. A Római Katolikus Egyház (Vatikán) az egyetlen leghatalmasabb erő a világon.
Ugyanakkor a Vatikán a férfiakból álló legnagyobb szerzetesrend, a jezsuiták http://hu.wikiped...as%C3%A1ga irányítása alatt áll. A jezsuita rendet 1534-ben hozták létre, hogy az "ellenreformációt" szolgálják - az Egyház karja, mely segít harcolni a muszlimokkal és a Protestáns Reformátorokkal.
Ők azonban kémkedéssel harcoltak. A jezsuitákat legalább 83 országból és városból űzték ki felforgatás, kémkedés, árulás és más hasonló dolgok miatt. Samuel Morse http://hu.wikiped...muel_Morse mondta, hogy a jezsuiták gyalogos katonák voltak Szent Szövetségben (Európa és a Vatikán) azt tervezve, hogy elpusztítják az Egyesült Államokat (bécsi kongresszus). Lafayette http://hu.wikiped...La_Fayette Márki kijelentette, hogy a jezsuiták álltak a legtöbb európai háború mögött, és ők lennének azok, akik elvennék az Egyesült Államok szabadságát.
A jezsuita rend feje Adolfo Nicolás http://en.wikiped...col%C3%A1s. Az ő rangja a Jezsuiták Legfőbb Generálisa. A "generális" rang használata azért van, mert a jezsuiták a valóságban egy katonai szervezet.
Nicolás, mint jezsuita generális a legerősebb ember a világon. Ő adja ki végül a parancsokat, melyek végrehajtásáról olyan "drónok" gondoskodnak, mint Barack Obama.
A jezsuita generális becenevén a "Fekete Pápa", mert mindig fekete ruhát visel. XIV Benedek pápa tehát a "Fehér Pápa" (volt).
Közvetlenül a jezsuita generális alatt áll James E. Grummer http://www.cathol...assistant/ - egyike azon jezsuita papoknak, akik közvetlenül, mint direkt "asszisztens" szolgálnak a jezsuita generális alatt. Grummer az ő amerikai asszisztense, és ellenőrzi az Amerikai Jezsuita Konferenciát. Ő az irányítója valamennyi amerikai jezsuita egyetemnek, és amerikai jezsuita tartománynak. A New York-i tartománynak van a legtöbb kapcsolata Grummerrel (mint az első tartomány).
Grummer alatt található az Amerikai Jezsuita Konferencia elnöke Thomas H. Smolich http://www.youtub...e=youtu.be, aki a jezsuiták tartományi vezetője volt Kaliforniában Arnold Schwarzenegger kormányzó hivatali ideje alatt. Smolich volt a hatalom Arnold mögött azokban az években. Smolich a kulcsfontosságú hajtóerő a tervezett kínai-szovjet-muszlim invázióban, amelyet a jezsuita rend arra tervezett használni, hogy megdöntsék az Egyesült Államokat. Szintén aktívan részt vett a kínai-mexikói invázió hangszerelésében.
Smolich alatt található David S. Ciancimino http://nysj.org/s...rofile.pdf, New York jezsuita provinciálisa. Ő az első számú jezsuita provinciális az Egyesült Államokban, ahogy New York a fővárosa a jezsuita rend hatalmának (ezért is választották a területet 9/11 megrendezéséhez). Itt Ciancimino (és az alatt álló jezsuiták) ellenőrzik a Wall Streetet http://hu.wikiped...all_Street, és a Federal Reserve Bankot http://hu.wikiped...rve_System(Szövetségi Tartalékbank). Ciancimino irányítja Timothy Dolan érseket, a legerősebb Római Katolikus tisztviselőt az Egyesült Államokban, aki nem jezsuita. Ciancimino egy okkultista csakúgy, mint sok más vezető jezsuita.
Közvetlenül Ciancimino alatt áll Joseph M. McShane http://en.wikiped...M._McShane, aki a Fordham Egyetem http://www.fordha...elnöke - mely New York jezsuita főiskolája, és a jezsuiták katonai erődítménye is. McShane-en keresztül irányítják a jezsuiták (a Ciancimino által vezetett New Yorkban) Timothy Dolan érseket. Ő lett Dolan úgynevezett "toll tartója". Ő egy dekoratív nyakláncot visel, melyen egy egyenlő oldalú háromszög látható, ami a feltámadt Hórusz szabadkőműves szimbóluma.
Ezen hatalmas jezsuiták irányítása alatt állt XVI Benedek pápa, Krisztus helytartója (Hórusz), és az aktuális római pápai cézár. Ő képviseli Oziriszt a misztérium iskola okkult mitológiájában.
XVI Benedek Pápa alatt van Timothy Dolan http://en.wikiped...y_M._Dolan, New York érseke. Dolan az "Amerikai Pápa", és a "Világ Fővárosának az érseke". Ő a vezetője a Máltai Lovagok http://hu.wikiped..._lovagrend amerikai ágának, és Kolumbusz Lovagjainak http://lexikon.ka...vagok.html. Ő valószínűleg egy okkultista, és az Amerikai Szabadkőművesek http://hu.wikiped...ess%C3%A9g, a Külkapcsolatok Tanácsának http://en.wikiped..._Relations, az ADL http://en.wikiped...ion_League (B'nai B'rith http://hu.wikiped...%80%99rith - http://www.bnaibr... a Pentagon http://hu.wikiped...i/Pentagon és a hírszerző közösségek irányítója.
Joseph A. O'Hare http://en.wikiped...._O%27Hare, a Fordham Egyetem nyugalmazott elnöke, és Egan érsek http://www.archny...inal-egan/ (New York korábbi érseke) közvetlen embere volt. Ő egy Máltai Lovag, és Egan kémeként elnökölt a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) ülésein. Ő David Rockefeller http://hu.wikiped...ockefeller (Máltai Lovag), Henry Kissinger http://hu.wikiped..._Kissinger (Máltai Lovag), és Michael Bloomberg http://hu.wikiped..._Bloomberg New Yorki-i polgármester tanácsadója. Ő az a jezsuita, aki közvetlenül irányítja a város polgármesterét. Szintén ő az a jezsuita, aki irányítja a Rockefeller-Kissinger apparátust, amely a CFR egyik legfontosabb része.
O'Hare egy elkötelezett cionista, aki támogatja Izrael államot, melyet 1948-ban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ http://hu.wikiped.../wiki/ENSZ) hozott létre - a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa érsekének alkotása. Ez volt Francis Spellman http://kerdem.blo..._moneybags New York-i érsek, aki szavazásra hívott fel az ENSZ-ben Izraelért. Spellman kulcsszerepet játszott Izrael megalapításában. A cionizmus megalapítója Herzl Tivadar http://hu.wikiped...odor_Herzl volt, aki gyakran találkozott a pápával, és egykor azt tervezte, hogy vezetni fogja a Zsidó népet a Római Katolikus hitre történő "tömeges áttérésben". A valódi tervezői, finanszírozói és támogatói a cionizmusnak a Rothschild-ok, akiket a Zsidó Enciklopédia úgy ír le, mint a "pápai kincs őreit". Ez így van - a Rothschildok a pápaság banki ügynökei. Izrael állam Jeruzsálem Latin Királyságának az újjáéledése, és mindez a Vatikán uralma alatt van.


Karen Hudes - A Vatikán a világ ura
(Ismétlés hogy itt is meglegyen)
Karen Hudes, a Világbank volt vezető jogtanácsosa és emberei nyomon követik a pénz útját. Az amerikaiak adója az Egyesült Királyság bankjaihoz kerül, 60%-ot onnan továbbküldenek a Vatikánnak, amely a CIA-t irányítja. Az amerikai kormány drogkereskedelemből tartja el magát. Lincoln és Kennedy bankok nélkül akartak pénzt kibocsátani. Atomrobbantást akadályoztak meg amerikai tábornokok októberben, ezért váltották le őket.http://www.youtub...5g5DK-x9bg
O'Hare alatt John J. DeGioa http://en.wikiped...J._DeGioia, a Georgetown Egyetem elnöke áll. DeGioa szintén egy Máltai Lovag, és a Külkapcsolatok Tanácsának egyik tagja. Ő Izrael állam egyik felvigyázója.
DeGioa alatt találjuk Richard N. Haass-t http://en.wikiped...d_N._Haass, a CFR elnökét. Haass végül is csak Egan érsek alázatos ügynöke. Haass egy Zsidó cionista, aki az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC http://en.wikiped..._Committee) felügyelője. Ezek a Zsidó cionisták többnyire csupán a Pápai Bíróság zsidó emberei.
Haass alatt található Zbigniew Brzezinski http://hu.wikiped...Brzezinski, aki tagja volt a CFR-nek, a Bilderberg-csoportnak http://hu.wikiped...rg-csoport és a Trilaterális Bizottságnak http://en.wikiped...Commission. Brzezinski volt a társalapítója a Trilaterális Bizottságnak. Ő egy Máltai Lovag volt, mellette David Rockefeller volt a Trilaterális Bizottság másik alapítója. Brzezinski Lengyel Római Katolikus és a Georgetown Egyetem egyik tanácsadója.
Brzezinski volt Soetoro (Obama) professzora a Columbia Egyetemen, és ő toborozta őt az elnöki feladatra. Most már kezdjük látni a nagyobb képet?
Amint Brzezinski megalkotta az "elnökjelölt" Obamát, a kampányát Soros György http://hu.wikiped...y%C3%B6rgy, a "baloldal" több száz szervezete mögött álló multimilliárdos finanszírozta és támogatta. Soros egy magas rangú CFR tag volt, valamint a Carlyle Group egyik tagja, egy nemzetközi vállalalaté, ami a Vatikán egyik fedőszerve. Soros egy magyar Zsidó, erősen szocialista-kommunista volt (mint Brzezinski). Ahogy Haass, Brzezinski is egy Pápai Bírósági zsidó és cionista volt. Ő is egy szabadkőműves. Rupert Murdoch http://hu.wikiped...rt_Murdoch egyik barátja. Soros a Halliburton egyik fő részvényese.
Murdoch Obama védelmezője, ellenzékének irányítója. Murdoch-ot a pápa 1998-ban ütötte lovaggá, a Római Katolikus Egyházhoz történt nagy hozzájárulásáért. Azt mondta, hogy a vállalata, a News Corp http://hu.wikiped...orporation olyan, "mint a jezsuiták", miközben a Georgetown Egyetemen beszélt. Murdoch tagja a CFR-nek.
Joseph R. Biden http://hu.wikiped...seph_Biden az alelnök, aki közvetlenül a Vatikán ügynökei, Soros és Murdoch alatt áll. Ő Római Katolikus, és két jezsuita egyetem kitüntetettje. Fia jezsuita önkéntes, és lobbistája annak a jezsuita egyetemnek, melyre járt.
Biden vezetése alatt találjuk Barack Obamát http://hu.wikiped...rack_Obama, a 32. Fokozatú Szabadkőművest, akit a Római Katolicizmusban képeztek ki.

Before It's News
http://beforeitsn...61806.html

http://ujvilagtud...sr5ONLuLg4

Idézetek jezsuitákról híres emberektől
http://issuu.com/...krol#embed

Nagyfalui üzenet, 2014. január

2014 -ben FELKÉSZÜLÜNK A SZENTLÉLEK RENDKÍVÜLI AJÁNDÉKAINAK A BEFOGADÁSÁRA - JANUÁR

" Az utolsó napokban szétárasztom minden emberre a Lelkemet, fiaitok, leányaitok, a szolgák és a vének prófétálni fognak, látomásokat látnak és álmokat álmodnak!" (Ap. Cs. 2,17) .

112. havi imatalálkozó Szilágynagyfalu mellett, a Szentháromság hegyén


A Szentírásból: Elmélkedjük át a Szt. Máté evangéliumából a hegyi beszédet (MT. 5,6,7)

Havi mottó: "Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak a megfeszített Jézus Krisztusról!" (1 Kor. 2.2.)

Havi imaszándék: azért imádkozzunk, hogy a polgári új évet mindannyian új szívvel, tiszta lélekkel kezdhessük!
Konkrét feladatunk: "Ne okosabbak, ne gazdagabbak akarjunk lenni ebben az évben, hanem jobbak!" "Legyünk jobbak, sokkal jobbak végre, mindenkinek szerető testvére ez új esztendőben, minden esztendőben"



A Szentlélek tanítása 2014 januárjában

"Szeretett engesztelők! Visszatekintve decemberre és előretekintve az új évre, nagyon fontos, ha jó elhatározásokat hoztok lelki növekedésetek érdekében.
Jó volt hallani Karácsonykor, amikor egyesek elhatározták, úgy akarnak élni, hogy Jézus mindig jól érezze magát a szívükben.
Szent család ünnepén, néhány család elhatározta, mi szent család, szent közösség akarunk lenni a kölcsönös szeretet megélése által.
Szent István diakónus és vértanu ünnepén, egyesek kimondták a szívükben, Jézus iránti szeretetből vállalni akarnak minden áldozatot a lelkek megmentése érdekében.
Szent János apostol ünnepén néhányan elhatározták, hogy Isten ajándékai lesznek szeretteik számára.
Aprószentek ünnepén sokan bocsánatot kértek az abortált lelkektől és elhatározták, hogy ezután nem a halál, hanem az élet pártjára fognak állni.
Szilveszter ünnepén egyesek elhatározták, hogy az óév bűneit nem viszik át az új évbe!
Jó volna, ha elhatároznátok az Új Évben: áldás akarok lenni jó gondolataitokkal, jó szavaitokkal és jó cselekedeteitekkel. Határozzátok el, hogy a rendelkezésre álló időt, a 365 napot csak jóra akarjátok használni. Törekedjetek arra, hogy ez az év az üdvösség éve legyen számotokra és ne a kárhozat éve! Határozzátok el, hogy ezután nem a múltban és nem a jövőben akartok élni, hanem a lehető legjobban élitek meg a jelen pillanatot. Jó hallani egyes buzgó lelkektől, én Jézussal akarom kezdeni, folytatni és befejezni ezt az évet is. Jó, ha kimondjátok Felénk, én minden nap újra akarok kezdeni a Jó Isten segítségével. Törekedjetek arra, hogy a segítségünk által az idén, elsősorban ne okosabbak, ne gazdagabbak, hanem jobbak legyetek. Ez a boldog jövőtöknek a titka.
Engesztelőként határozzátok el újra, hogy az engesztelő közösségbe rendszeresen fogtok járni. Határozzátok el, hogy a legkisebb bűnre is nemet mondtok és a legkisebb jóra is igent akartok mondani Határozzátok el, hogy idén is megakarjátok tanulni Máriától: a tisztaságot, a szeretetet, az engedelmességet, a szolgáló lelkületet... Legyetek annak a tudatában, hogy a közös imáitoknak, áldozatos kilencedeiteknek rendkívüli gyümölcsei lesznek, elsősorban a ti életetekben és azok életében is, akikért felajánljátok azt. Határozzátok el, hogy az idén is lélekben Jézus és Mária kezét megfogva kezditek meg, folytatjátok és fejezitek be, ezt az évet is. Meglátjátok, ha az év elején jó elhatározásokat tesztek és azokat komolyan veszítek, kegyelemmel teljes lesz egész életetek!
Megáldalak titeket a Reánk hagyatkozás lelkületével!"
B-ízd
Ú-jra
É-letedet
K-risztusra!


Házi feladat januárra:
"URAN SEGÍTS, HOGY NE A MÚLTBANN ÉS NE A JÖVŐBEN ÉLJEK, HANEM MINDIG A JELENBEN!!!"


VISSZATEKINTÉS 2013 DECEMBERÉRE
Mire tanítottak az Égiek az engesztelés első napjaiban?
Törekedjetek feléleszteni magatokban a kiengesztelődés szellemét. Gondoljatok azokra a személyekre, akiket megbántottatok és kérjetek bocsánatot tőlük. Gondoljatok azokra a személyekre is, akik titeket bántottak meg és bocsássatok meg nekik teljes szívetekből. Ha ezt megteszitek, akkor helyre áll köztetek a szeretet kapcsolat és a lelki sebek begyógyulnak.
Advent vasárnapjain gyüljetek össze az adventi koszorú körül úgy a családotokban, mint a lelki közösségetekben. A karácsonyi eseményeket olvassátok fel a Szentírásból, imádkozzatok és énekeljetek. Ha ezt megteszitek növekedni fog bennetek a kis Jézus és egymás iránti szeretet. Az adventi koszorú színei által a következő üzeneteket véssétek a szívetekbe. A lila színű gyertya által meghívást kaptok a bűnbánatra. Nagyon jó volna, ha Karácsony előtt elvégeznétek a szentgyónásotokat. A rózsaszínű gyertya által az örömre kapjátok a meghívást. Ha arra törekedtek, hogy a kis Jézus érezze jól magát a tiszta szívetekben és köztetek kölcsönös szeretet által, akkor örülni fogtok az ünnepek előtt, alatt és után is. A gyertyák világítanak. Legyetek a világ világossága a példás életetekkel. A gyertyák csendben, önmagukat feláldozva égnek el. Vállaljátok ti is mindazt, ami nehéz a lelketek és a lelkek üdvössége érdekében. A zöld koszorú által a reményre kapjátok a meghívást. Aki megtanul mindennap az Úr jézussal élni, az az engesztelő nem lehet reménytelen semmilyen körülmények között. Az adventi koszorú kerek, ami az őrőkkévalóságra figyelmeztet titeket. Az Úr Jézus azért jött a Földre, hogy kezeteket megfogva, a Mennyországba vezessen titeket. Ha ezeken a tanításokon elgondolkoztok és megtartjátok kegyelemmel teljes lesz az adventetek, a karácsonyotok és egész életetek.
Szent Miklós püspöknek is üzenete volt számunkra. Örömmel gondoljatok vissza a gyermekkorotokra, amikor szeretteitek megajándékoztak titeket. Legyetek és maradjatok felnőttként is gyermek lelkületűek. Életetek folyamán tanuljatok meg szeretettel adni és alázatosan elfogadni. Mindazokban a személyekben, akik szeretettel adnak, azokban a mennyei Atya lelkülete van, akik alázatosan elfogadnak, azokban a kis Jézus lelkülete van, akik az adást és az elfogadást is jól élik meg, azokban a Szentlélek lelkülete van.
Legyen jelmondatotok: "Minden nap tégy valami jót és veled lesz az Isten!"



Aurel Haneu görög katolikus pap tanúságtétele
1940 szeptember 20-án születtem, Maros megyében. Hat testvérem közül én vagyok a legkisebb. 12 éves koromban a papunk megdicsért azért, mert példásan készültem Húsvét megünneplésére. Középiskolás koromban minden nap bementem a templomba imádkozni. 16 éves koromban, a templomból kijövet édesapám azt tanácsolta nekem: "Bárhol is leszel, az életed során Istenről ne feledkezzél el és soha ne szakadj el Tőle!" 44 éves koromban nősültem meg. A házasságunkból két gyermek született. A kommunizmus bukása után elvégeztem a teológiát. 70 évesen mentem nyugdíjba. Isten kegyelméből még mindig aktív pap vagyok. 2013-ban, egész évben részt vettem az engesztelésen, két gyermekemmel együtt a Szentháromság hegyen. A 2013-as év, számomra a kemény megpróbáltatások éve volt. Szenvedéseimet egyesítettem Krisztus szenvedéseivel. Mindent felajánlottam a bűnösök megtéréséért! Hiszem azt, hogy mindaz, ami a Szentháromság hegyen történik (imák, szentgyónás, szentáldozások, szentmisék, énekek) tetszik a Szentháromságnak. Az életem mottója: "Nihil sine Deo! Semmit nem akarok Isten nélkül tenni, csak Istennel!"
Virgu Mihail, jogi tanácsadó tanúságtétele a Szentháromság Hegyen1963-ban születtem Kolozsváron, egyedüli gyermekként, egy görög katolikus családban. Családom, különösen nagyapám, nagyon sokat szenvedett deportáltként a hite miatt. Nagyapám a szentírást a fronton is magánál hordta a szívénél. Amikor rálöttek, a szentírás a golyót megállította és az nem hatolt a szívébe. Nagymamám vezetett be a hit világába. Házasságunkból, amely 1975-ben kötetett meg, két gyermekünk született. Ahogy nőttem, egyre ritkábban mentem a templomba, rászoktam a cigarettára és az italra. 1989 után feleségemmel együtt újra közeledtünk a jó Istenhez. A próbatételek sorozatán is átmentünk. Leányunk letért Isten útjáról és elhagyott minket. A fiúnk külföldre ment továbbtanulni. A nehézségek közepette elkezdtünk zarándokhelyekre járni (Medjugorje, Szőkefalva, Érsemjén, Nagyfalu) és komolyan vettük az imát, böjtöt, a kilencedeket, a gregórián misék felajánlását. Egy idő után minden jóra fordult, gyermekeink megházasodtak és keresztény családban nevelik gyermekeiket. A nagyfalui engesztelés által megváltozott az életünk, jobb keresztények lettünk. Naponta többet imádkozunk, kis közösségben végezzük az engesztelést. Az évek során sok embert hoztunk a Szentháromság Hegyére. 2012. január 1-jén, a forrás megáldásakor láttam a Nap játékát, éreztem a Szűzanya jelenlétét. Boldogság együtt engesztelni különböző nemzetiségűekkel, vallásúakkal és korúakkal. Az engesztelések során növekedtem: a hitben, reményben, szeretetben és megszünt bennem a félelem a jövő miatt. Jelmondatom: "Ne féljetek, mert én veletek vagyok minden nap a világ végéig!"

Előretekintés 2014. februárra
Februárban 1 -2, 6-7 --én lesznek engesztelések a Szentháromság hegyen, 13 órától.
Egész hónapban a betegek gyógyulásáért fogunk imádkozni!
Akik elvégzik a szentgyónásukat, a 60. életévüket betöltik, felvehetik a betegek kenetét.
Látogassuk meg az ismerős betegeinket.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ha csak egy szemernyi büszkeség is van a lélekben, a Szentlélek nem tud oda soha beköltözni


2014. január 5., vasárnap

ELHALLGATJÁK NÁLUNK PUTYIN VÉLEMÉNYÉT


PUTYIN CÁR LEFESTETTE A NYUGATI MOCSKOT
Vlagyimir Putyin a közelmúltban fejtette ki nézeteit arról az euro-atlanti hatásról, amely a keresztény európai gyökerek határát próbálja ezoterikus megközelítéssel kelet felé tolni. Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed – ahogy ezt de Gaulle is kijelentette. Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját. Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít. Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát. Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon. A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetúnió múltjának eltörléséért. Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma – az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik. A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték. Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is. Flaubert azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika. Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is. A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem. A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra. Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év. Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól. Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt. A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent. Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz. Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is. Putyinnak nagy kihívással kell szembenéznie: ugyanis valóban léteznek a tengerben szörnyek, de úgy tűnik, ő nagyon is tudja, kik foglalkoznak velük. (angol nyelvű pravda, 2013 okt.)
Putyin egyik mondatában arra célzott, hogy a német Merkel kancellár amikor legutóbb győzött, az egyik német hazafi őszinte rajongásában egy kisebb német zászlót nyújtott át neki – egyetlen tévé sem mutatta nálunk –, de a kancellárnő a zászlót tüntetőleg eldobta, nehogy a zsidósajtó „nacionalistának” kiáltsa ki. Itt tartunk. Persze nem kell nekünk Németországra pillantani. Elég, ha megnézzük patkányköztársaság elnökének újévi beszédét, ahogy a nemzeti zászló láthatatlanná volt téve! Teljes erővel harcoljunk a cionista patkánydiktatúra globalista ügynökei ellen. A szerk. Kép:MNO

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/elhallgatj%C3%A1k-n%C3%A1lunk-putyin-v%C3%A9lem%C3%A9ny%C3%A9t



Oroszország jogi forradalmat robbant ki


Az Egységes Oroszország képviselője javaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy törvény mondja ki az orosz nemzeti jog kizárólagosságát és az úgynevezett "nemzetközi jog" hatályon kívül helyezését Oroszország határain belül.
Evgyenij Fedorov az Izveesztyija újságban megjelent írásában részletesen is kifejti; az orosz jogban jelenleg még bevett szokás az úgynevezett "általánosan elfogadott normák" mentén megfogalmazott nemzetközi jogra hivatkozni, - a nyugati országokban végbemenő változások azonban egyértelművé tették, hogy ilyen általánosan elfogadott "közös" normák nem léteznek. Fedorov kifejtette, hogy amire a nyugati országok saját nemzeti jogalkotásukban nemzetközi jogként hivatkoznak, azt többek között olyan törvények alátámasztására használják fel, mint a homoszexuális propaganda támogatása. Emiatt nemzetközi szinten általánosan elfogadott normákra hivatkozni többé nem lehet, - mert az orosz társadalom nem fogadja el se a homoszexualitás reklámozását, se a társadalmat bomlasztó más devianciák elfogadottként feltüntetését.
Az Állami Duma előreláthatóan még tavasszal megteszi a szükséges intézkedéseket, és törvényeket hoznak arra vonatkozóan, hogy az orosz jogalkalmazásban az úgynevezett "nemzetközi joggal" szemben a tradicionális értékeket védelmező orosz jog működjön kizárólagosan.
Alexander Agejev, az alkotmányos törvényhozásért felelős bizottság alelnöke is kijelentette, az orosz társadalom nem fogja elfogadni a homoszexualitást, és a homoszexuális házasságkötést elfogadó nyugati országok sem nevezhetik azt "általánosan elfogadott" normának, mivel a buziházasság világszerte kevesebb mint 20 országban van legalizálva.
Vadim Szoloviov (Oroszország Kommunista Pártja) elmondta, a hatóságok már most figyelmen kívül hagyják az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseit. "Oroszország korábban önként írta alá a vonatkozó egyezményt, de semmilyen nemzetközi megállapodás nem kényszeríthet emberellenes értékeket az orosz társadalomra." Emiatt a kormány felmondja az Európai Emberi Jogi Bírósággal kötött egyezményeket és Oroszországban a nemzetközi jog érvényét veszti.
Ennek következményei pedig nemzetközi viszonylatban is jelentősek. A nyugati társadalmakban tapasztalható dekadencia elérte azt a szintet, hogy a posztszovjet társadalmak és a nyugati országok értékrendje közti szakadék áthidalhatatlanná vált. Oroszország a nemzetközi jog hatályon kívül helyezésével jogi forradalmat robbanthat ki a posztszovjet térségben. Az európai országok számára ugyanis mindeddig nem volt nagyhatalom által támogatott alternatíva a nyugati országok dekadenciát támogató törvényhozásával szemben. Most, hogy megjelent egy ilyen alternatíva, a posztszovjet országok egy újabb választás előtt állnak: el kell dönteni, hajlandóak-e a társadalmi érdek képviselete mentén forradalmasítani a jogalkalmazást, vagy ebben a tekintetben is a Nyugat süllyedő hajójához láncolják magukat.
Hazánk szintén ilyen választás előtt áll. Döntetnünk kell, milyen jogrendszert akarunk. Olyat, ami a gyermekeinknek egy egészséges társadalmi közege biztosít, vagy olyat, ami a társadalom betegségeinek ad jogi alapot. Ez a döntés számunkra egyértelmű, - a kérdés csak az, lesz-e elég erő a magyar társadalomban ahhoz, hogy keresztül vigye a szükséges változásokat.
Az orosz jog sok tekintetben példának tekinthető. A homoszexuális propaganda büntetése, a külföldről pénzelt ál-civil szervezetek működésének ellehetetlenítése, a vallásgyalázó bűncselekményekkel szembeni példaértékű fellépés mind előre mutat. Az Oroszországban zajló változásokkal még csak ketté szakadt a nemzetközi jog, - de nemsokára eljön az idő, amikor minden kelet-európai ország az alapvető értékek; a rend, erkölcs, általános létbiztonság mentén forradalmasítja majd a jogrendet.
Molnár István

A hamis proféta 10 mondata, ami megváltoztatta a világot:

Március 13.
Már megválasztása utáni legelső szavai is nagy hatásúak voltak, attól az éjszakától fogva azonban egyre több mondata járta be a világot:
„Most szeretnék áldást adni, de előbb, előtte szívességet kérek tőletek: mielőtt a püspök megáldaná a népet, azt kérem, hogy ti imádkozzatok az Úrhoz, hogy Ő megáldjon engem. A nép imáját kérem, amely áldást kér püspöke számára.”

Március 17.
Még a vasárnap sem az igazi, ha Ferenc pápa nem valami meghökkentő, mégis kedves megjegyzéssel zárja le az Úrangyalát:
„Szép vasárnapot és jó ebédet!”
Március 16.
A kezdetektől látszik, hogy Ferenc pápa nem rajong az előre megírt beszédekért. Ennek a jele volt az is, amikor a konklávé után az újságírókhoz szólva váratlanul felsóhajtott:
„Mennyire szeretnék egy szegény egyházat, amely a szegényekért él!”
Március 28.
A pápa gyakran említi, hogy olyan Egyházra van szükség, ahol a pásztorok közel vannak a juhokhoz:
„Ezt kérem tőletek: olyan pásztorok legyetek, akiknek bárányszaga van.”
Március 27.
Ferenc pápának hála, most már minden keresztény tudja, hogy egy külváros nincs is olyan messze a központtól, mint gondoltuk:
„Ha Jézussal akarjuk átélni a nagyhetet, akkor meg kell tanulnunk kilépni önmagunkból, hogy másokkal találkozhassunk; meg kell tanulnunk az egzisztenciánk külvárosait is meglátogatni.”

Július 25.
Rio de Janeiróban cselekvésre szólította fel a fiatalokat:
„Azt szeretném, hogy induljatok és tegyetek valamit a plébániátokon, azt szeretném, hogy lépjetek ki a komfortzónátokból. Azt szeretném, hogy az Egyház lépjen ki az utcára.”

Március 17.
Kezdettől fogva egyértelműen kifejezte, hogy a világnak szóló üzenetének kulcsszavai a jóindulat és az irgalom:
„Isten megért minket, és vár ránk. Nem fárad bele a megbocsájtásba, ha megbánjuk bűneinket, és őszinte, nyitott szívvel állunk elé.”

Július 7.
„Ne féljetek, ne féljetek. Az Úr a vigasztalás és gyengédség Ura.”

November 11.
Bár Isten soha nem fárad bele a megbocsájtásba, Ferenc pápa azt is hozzáfűzte, hogy a keresztények nem élhetnek kettős életet:
„Be kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk. Igen, mi mindannyian, bűnösök vagyunk. De nem lehetünk romlottak.”

Október 4.
A családokat arra kérte, hogy mindig legyenek megbocsájtóak egymással, a konfliktusok és nehézségek ellenére:
„Mindig azt tanácsolom a fiatal házasoknak: vitatkozzatok, amennyit csak akartok, akár a tányérok is röpülhetnek. De soha ne érjen véget a nap kibékülés nélkül. Soha!”
Nem tudjuk itt most Ferenc pápa valamennyi nagy erejű kijelentését felsorolni, de felidéztünk néhányat azok közül, amelyek a legnagyobb hatást váltották ki. Némelyikük a következményei miatt vált nevezetessé, mások az újszerűségükkel lepték meg a hallgatóságot. Egy biztos: szavai nem maradtak visszhang nélkül.
Rome Reports/Magyar Kurír
10 szó amely hiányzik Ferenc pápa mondataiból:
1.Eukarisztia, 2. Biblia, 3. Szentháromság,
4. Dicsőítés, 5. Rózsafüzér, 6.Megváltás,
7. Örökélet, 8.Kárhozat,9. Megtérés,
10. Dicsértessék Jézus Krisztus

A szenteltvíz erejéről

A szenteltvíz az Egyház, exorcizmussal egybekötött vízszentelő imájából meríti erejét és hatását, amelyet a pap mond a víz megáldásakor Vízkereszt ünnepén:
„Áraszd erre a megtisztulást jelképező vízre áldásodat! Add, hogy ez a teremtményed mennyei ajándékaid szolgálatában űzze el a gonosz lelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét! A hívek házában vagy bármely helyen akármit is érint vagy meghint ezen víznek cseppje, az legyen egészen tisztává, minden ártó hatalomtól mentessé! Ne üthessen tanyát ott a gonosz lélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme! Szűnjék meg a belopakodó sátán minden cselszövése! E a víznek hintése által távozzék és szűnjék meg minden titkos kór, ami a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti. Add, hogy Szent Neved segítségül hívásával kért épségük és üdvösségük minden támadással szemben védelmet nyerjen! Krisztus, a mi Urunk által. Amen.”

Ezen ima felszáll a mennybe valahányszor valaki a Szentháromság nevében 3x meghinti magát vagy másokat a jelen- vagy távollévőket (akár a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is) szenteltvízzel. Isten áldása száll testükre-lelkükre. Az ördög gyűlöli a szenteltvizet, melynek hatalma van felette.


Forrás: Szabadíts meg a gonosztól

Imádság háza, MEHR - beszámoló

Az Imádság Háza alakulása kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén elmegyünk a Johannes Hartl féle MEHR konferenciára Augsburgba. Ő az, aki már 5-6 éve csinálja jelenleg 15-öd magával az Imádság házát Augsburgban, miközben adományokból élnek és miközben Augsburgban, ahogy írtam, megszűnt a prostitúció, az abortusz és csökken a bűnözés - Tobish Bori, a Cor et Lumen Christi tagja beszámolója:
Hartl 35 éves, 4 gyereke van és teológiai doktorátusa, fantasztikus figura és azzal, hogy ilyen fiatal, a MEHR és maga a Gebetshaus is főleg a fiatalokat tudja megszólítani, ami fantasztikus.
Mielőtt leírnám kissé részletesebben, hogy mi mindenről volt szó, hadd osszam meg veletek azt a bennem egyre inkább összeálló képet, amit az idők jeleinek is nevezhetünk és ami bennem, mint kis puzzle darabok, egyre inkább nagy egésszé állnak össze.
Mi körülbelül  15-20 éve vagyunk a Megújulásban. Láttuk a kezdeti tüzet és láttuk azt lassan kihunyni. Vártuk a csodákat és jeleket, vártuk az ígéretek teljesedését, "Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”-de ezek nem jöttek. Vagy ha jöttek, hát a hírük csak Indiából, Afrikából a távol keletről, hogy micsoda ébredések vannak, elsősorban a pünkösdista és egyéb szabadegyházak által. És akkor azt kérdeztük az Úrtól, Uram, miért nem Európa? Azt mondtad, ahol túlárad a bűn, ott túlárad a kegyelem, és kevés bűnösebb földrészt tudok elképzelni, mint a modern nyugati világ, ahol az ember Isten játszik és a New Age isteneit imádja és legyilkolja a meg sem születetteket. És Uram, és miért nem a katolikus egyház, ami a Te igaz menyasszonyod?
És aztán először is 2008-ban felbukkant Damian Stayne, akinek ugyanez volt a problémája és aki megoldást talált rá Istentől a közösségével együtt. Egy katolikus közösséggel együtt, akik szintén adományokból élnek és szolgálnak Istenben.
A következő jel számomra Reinhard Bonnke a –szerintem- ma élő legnagyobb evangelizátor pár évvel ezelőtti prófétikus álma. Ez a Bonnke az, akinek szolgálata által sokak gyógyulnak és térnek meg, sőt még egy halott is feltámadt egyszer. Az ő egyik előadásában beszámol arról, hogy volt egy álma, melyben 2 hang beszélgetett egymással, és arról beszélnek, hogy Európa megújul és Németországban fiatalok az Urat fogják az utcán hangosan dicsőíteni és hirdetni és egész Európa megújul (X évvel Augsburg előtt álmodta ezt!) és ő, Reinhard Bonnke a maga szerénynek nem nevezhető szolgálatával csupán „előfutár” azokhoz képest, akik ezután jönnek majd, férfiak és nők százai, akik az Urat szolgálják.
Ekkor már kezdtem azt érezni, hogy itt valami történik! Teljes szívemből vágytam arra, hogy történjen, hogy ott legyünk és lássuk és Isten használjon minket is. Elég volt nekem a „majd eljön az idő” meg a „kellő időben”, amikor is szintén egy BOnnke előadásban azt hallgattam: Istennél mindig MA van, MOST van itt az idő és MOST van itt a perc.
És ezzel egybecsengett Damian Stayne cikke, aki szintén leírta 2009-ben, hogy az utóbbi időben mind a saját, mind a mások szolgálatában egy erőteljes váltást lát. Hogy valami történik! Hogy valami egészen újnak a kezdetén vagyunk!
És ezek után érkezett meg a betlehemi tanácskozásról szóló beszámoló Mary Healytől , mely azt mondja, Isten megújítja, erővel tölti el a katolikus karizmatikus megújulást, valami újat kezd. (Honlapunkon ezek az írások is olvashatók.) 
Közben itthon válaszul a diákrelax és egyáltalán a New Age guruk előretörésére, többen úgy érezték, valamit tenni kell! Imában az Úr elé vitték az ügyet és a válasz az volt rá: Imáság, imádság, imádság, eljött az idő, hogy létrejöjjön az Imádság Háza Magyarországon is! Eljött a kései esők ideje. Eljött az idő, hogy az elfojtott pünkösd teljesen virágba boruljon! Eljött az ideje, hogy Európa megtérjen! Eljött az aratás ideje!
Augsburgban az első tanítás a szamariai asszonyról szólt. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Isten igazi imádókat keres magának! Nem az imádatot magát, mert arra nincs szüksége, hanem igazi imádókat, olyanokat, akik álarcok nélkül, a maguk sebzettségével szeretik Istent. Istent nem az álarcaink érdeklik, Őt mi érdekeljük, akik vagyunk, minden szégyenletes bukásunkkal együtt. Gondold el, hogy elkövetsz valami olyasmit, amitől jelenleg rettegsz csak rágondolni is, ami másnap megjelenik a bulvársajtóban, ami miatt az emberek az utcán mutogatnak rád-ez az a pont, amikor Jézus odalép hozzád és elfogad és szeret a bukásoddal együtt. Merjünk tehát egészek lenni, ne csak a szépet mutogassuk Istennek, hanem azt is adjuk oda, amit a szívünk mélyén szégyenkezve, titkolva rejtegetünk.
Amikor Ádám bűnbe esett, elrejtőzött Isten tekintete elől. Azóta is az ember rejtegeti szégyenét Isten előtt és ahelyett, hogy Isten szerető tekintete alatt lenne, mások tekintete alá helyezi magát. És magára sem tekint úgy, ahogy Isten szeretné: szeretettel, elfogadással és örömmel, hanem utálkozva, szégyenkezve, vádaskodva. Eredmény? Nem hisszük el, hogy Isten mindenestül szeret minket. Kettős személyiségünk lesz, egy vasárnapi keresztény, meg egy hétköznapi. Beteg lesz a testünk. Nem leszünk szabadok, nem élünk Isten fiainak szabadságában. Nem imádjuk Istent, hanem elrejtezünk előle.
Miért azt mondja Isten, hogy menj a kamrádba és ott imádkozzál? Azért, hogy kivond magad mások tekintete alól és csak Isten tekintete alatt légy. Hogy ne legyen módod egyéni teljesítményeket produkálni, csupán Isten szerető tekintete alatt időzni.Beszélt arról is Hartl, hogy világszerte hány Imádás Háza van már, ahol éjjel nappal dicsőítik Istent és ennek milyen fantasztikus hatása van. (A puzzle újabb darabkája! Ébredés, az ima, mint tömjén füstje folyamatosan száll fel most már a Földről az Úr trónusa elé-és ez nem marad meddő! Hiszen Isten az, ki ezt az egészet cselekszi, amúgy is, mi csak válaszolunk a m meghívásra)
Eljött egy orvos és tanúságot tett róla, hogy mióta folyamatosan dicsőíti Istent, amit úgy ért el, hogy vett egy ébresztőórát, ami 3 percenkét rácsöngött, bárhol volt, boltban, rendelőben, -eleinte nem győzte elmagyarázni a pénztárosnak fizetés közben, a rendőrnek, az óvó néninek, hogy most miért csörgött rá a vekkere- hogy akkor most dicsőítse az Urat, hogy azóta csodák történnek körülötte. Azóta a betegei csodás módon gyógyulnak.
Beszélt Hartl arról is, hogy ragyognunk kell itt a világban, igen, a gyengeségeinkkel együtt. Hogy a természetfelettiben kell élnünk, hogy gyakorolnunk kell a Lélekben való életet, és harcolnunk kell! Hogy a természetes képességeinket át kell járni a Léleknek, mert anélkül meddő minden cselekedet. A Lélekben kell imádkoznunk, melyet hitben kell elkezdenünk, kell dicsőíteni, rendszeres imaéletet élni. És végül, hogy kezdjük el!
Ne várjunk arra, aki nem jön, azzal kezdjük el, akiben ugyanaz a vágy él!
Fantasztikus előadást tartott Gabrielle Kuby a Gender Mainstreaming-ről. Elmondta az egésznek az ördögien ravasz rejtett felépítését, hogyan próbálják már kisgyermek kortól formálni ebbe az irányba az emberpalántákat de beszámolt arról is, hol s hogyan mennyien érzik egyre többen ebben a hazugságot és hol, s hogyan mozdulnak meg, s tiltakoznak ez ellen leginkább a fiatalok.
Említette Magyarországot is, hogy bár a nyugati sajtóhírek alapján Magyarországban fasizmus van, de ennek épp az ellenkezője igaz, említette az alkotmányunkat (házasság csak férfi és nő közt lehetséges stb), hogy nem csoda, hogy a nyugat nekimegy az országunknak, álhíreket, hamisságot terjesztve rólunk, de felsorolt egyébként még rengeteg országot, ahol ilyen-olyan formába elindultak a tiltakozások, csak nem tudunk róla, mert erről bezzeg nem ad hírt a sajtó, Hogy például a téli olimpiára Szocsiba azért nem megy el egy csomó EU-s nagyágyú, mert Oroszország sem engedi a homoszexuális házasságot és ez diszkriminációnak számít.
 Összességében megint csak azt lehetett érezni, az emberek kezdenek felébredni. Abszolút reménykeltő volt! Mindig volt hosszas ima és dicsőítés, összességében időben több mint előadás. Volt egymásért ima, de a legerőteljesebb ima Európáért volt, az ott jelenlevő országokért. Ez valami egészen döbbenetes ima volt, és azt hiszem, ilyen erős dicsőítést még soha sehol nem tapasztaltam. Szinte megremegett a föld, ahol álltunk. (egy blikket egy ilyen dicsőítésből megnézhetsz itt: – ez a dicsőítés úgy néz ki, hogy a Szentírásból a dicsőítés vezető kiválaszt egy Igét és azt kezdik el spontán énekelni, ahogy a Lélek vezeti ebbe bele az énekest és egymás után csatlakoznak a zenészek- olyan, mint a Lélekben való éneklés, hiszen nagy tere van a sponatenitásnak)
Azt lehetett érezi, igen, itt van az idő, elindult az ébredés itt is végre, amire már annyira vártunk és aminek annyira a részesei akartunk lenni! Isten megújítja a Föld színét, újat cselekszik, amit el sem tudunk képzelni! Hálás vagyok Istennek, hogy láthatom mindezt, hálás vagyok Neki, hogy ott lehetünk az újonnan születő dolgok bölcsőjénél, hálás vagyok, hogy MA van végre!
(Tobish Bori)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára

2014. január 4. szombat, 13:40
Drága szeretett leányom, bár Igazságosságomtól tartani kell, Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára. Megígérem, hogy amikor imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom Imáit és más imákat, amelyekben arra kértek Engem, hogy legyek irgalmas, meg fogom hallgatni, és annak megfelelően fogok eljárni.
Irgalmam határtalan, és beborít minden bűnöst, amikor ők vagy mások a (bűntől való) megváltást keresik. Szeretetem végtelen. Együttérzésem állandó. Ne kételkedjen soha senki azon Ígéretemben és Vágyamban, hogy mindenkit meg akarok menteni, beleértve az ellenségeimet is. Arra buzdítalak benneteket, szeretett követőim, a világ minden táján – beleértve azokat is, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket -, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját lelketekért és a mások lelkéért. Ez magába foglalja a hívőket, a hitetleneket és azokat, akik nem ismerik az Igazságot.
Irántatok való Szeretetem azért van, hogy lássátok, érezzétek és éljétek. Mindössze annyit kell tennetek, hogy válaszoltok, amint azt Én tanítottam nektek. Úgy szeressetek másokat, amint azt Én teszem. Legyetek irgalmasok, amikor ostoroznak tieteket, azáltal, hogy imádkoztok értük. Szánjatok nagylelkűen időt arra, hogy keményen dolgoztok és imádkoztok, hogy megmentsétek azok lelkét, akik eltávolodtak Tőlem.
Ez az Én leghőbb vágyam. Menjetek békével.
Jézusotok

Üdvösség Anyja: Először Júdeába mentünk, s aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába

2014. január 4. szombat, 13:50
Gyermekem, a Fiam közvetlen megszületéséhez vezető időszakban, a fájdalmak annyira nyilvánvalóak voltak mindenben, ami minket ért. Erzsébethez menekültem vigasztalásért abban a tudatban, hogy ő a Szentlélek adta felismeréssel van megáldva. Én és szeretett jegyesem, kerestük a béke e menedékhelyét egy olyan időszakban, amikor nagyon megterhelt bennünket annak az ismerete, aminek be kell következnie.
Amikor az Én időm közeledett, a gonosz lélek mindenféle akadályt gördített elénk – minden megtett lépésünk elé. Az ajtókat a képünkbe vágták; az emberek, akiket ismertünk, kerültek minket, és a vadonba voltunk dobva. És végül így a fejünk fölött tető nélkül találtuk magunkat, és egy, az állatok számára alkalmas menedékhelyre kerültünk, miközben a Szent Messiás koldusként jött a világra. Nem voltak ünnepi szertartások (ünnepségek), nem volt koronázás, és köszönetnyilvánítás sem volt. Csak néhány ember maradt körülöttem, hogy magányomban vigasztaljon. De aztán, amikor Fiam megszületett, minden aggodalom elhagyott. Minden, amit éreztem, a legnagyobb Isteni Jelenlét Szeretete volt. Végül a béke uralkodott a szívemben.
A Szentlélek Ereje segítséget és vigaszt küldött nekünk, bár ők csak kevesen voltak. Bár Jézus Krisztus születése egy szerény és egyszerű esemény volt – amelyen csak kevesen vettek részt – a szó mégis elterjedt. Így munkálkodik a Szentlélek. Sokan várták Jézus születését. Sokan hallottak az eseményről, és sokan beszéltek róla. Amikor ismertté vált, hogy Jézus Krisztus, az emberiségnek megígért Messiás megszületett, akkor az ellenzék elkezdett toborozódni. Heródesnek és minden szolgájának gonosz támadása azt bizonyította, hogy Isten Jelenléte mennyi félelmet kelt a gonosz emberek szívében.
Attól a naptól kezdve Fiam védelmezője lettem, és ezt követően szeretett jegyesem, József, a legtöbb esetben megszervezte a biztonságunkat. Éveket töltöttünk azzal, hogy egyik helyről a másikra menekültünk. Oly sok ellenállással (ellenséggel) kellett szembenéznünk – annyi félelemmel, annyi gyűlölettel. Ez volt a sorsunk. Attól a pillanattól, amikor a tizenkét éves, templomban prédikáló Fiamra találtunk, elrejtettük őt az Emberek elől.
A József családja is részt vett abban, amikor minket csempésztek, és sok éven át utaztunk. Először Júdeába mentünk, s aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába. Mindenütt, ahová csak mentünk, Fiam Jelenléte sok csodát eredményezett, bár nyilvánosan sohasem mutatkozott be, mint Messiás. Jól viselték gondját, és mi sokat láttuk Őt. Békében, szeretetben és harmóniában éltünk, és amíg az Ő (Fiam) nyilvános Küldetése el nem kezdődött, jegyesem, József, védelme nélkül sehová sem tudtunk volna menni.
És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled.
Segítség lesz neked küldve. A segítség azonban megszűnik, ha ez Fiam kívánsága. Még ha kevés embert lehet is látni, akik követik ezt a Küldetést, mégis több millióan teljesen hisznek benne. Mert Isten Igéje, a Szentlélek Ereje által, mindig is magához fogja vonzani az Övéit.
A szülési fájdalmak elkezdődtek, és a munka már nem fog túl sokáig tartani. Hamarosan felvirrad az új kezdett megszületése, s az Úr Napja végül megérkezik. Gyermekek, legyetek békében, mert mindezeknek a dolognak meg kell történniük, még mielőtt a Föld megtisztulna a bűntől.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

A HIVATOTTAK: A nő és a férfi

Az élet és a természet alaptörvényeit tekintve a nők teljesen egyenértékűek a férfiakkal, ugyanakkor különböznek is a férfiaktól, mert más szerepre hívatottak, ezért más bánásmódot érdemelnek és mások a céljaik az életben. Ez egy igen nehéz kérdéskör, mert mint a hívatottság szerint: - ők „a másik felünk” vagyis részünk a „teljességben”.
Csupa jó dolgot lehet a nőkről elmondani. Ahogy számtalan jó értelemben vett (és nem az eltorzult és csak a szexualitást kidomborító) „klasszikus” irodalmár és egyéb művészeti ág a leghőbb múzsájának tekintette az abszolút női ideált. Ugyanakkor nem sok jót mondhatunk el ma a modern nőről. Hol is kezdjem? Talán a modern nőnél. Szomorú látni azt, hogy a fennen hirdetett feminizmus értelmetlen harcával azt próbálják sugalmazni hogyan „emelték” ki (ha úgy tetszik bontották meg a természetes társadalmi szereposztású hierarchiát – sajnos eddig sikeresen) a - szerintük - általunk (férfiak) mélységekbe (értsd: rabszolgaságba, állati sorba) taszított női nemet. Addig ezzel a tulajdonképpeni propaganda-szörnyeteggel eltiprott érzékeny női szíveket – az érzékenység helyett - nem töltötték el értelmes létközpontú szemlélettel, hanem éppen ezzel züllesztette identitászavaros életellenessé (vagyis állati sorba, tárgyiasított testé). Tehát mégse lett céltudatos, egyenértékű nő a feministából, csak az életben helyét nem találó, ezért „helyezkedő”, „öntudatos” vagyis nem életcél (mivel az életcél csak közösségi szemléletű lehet kizárólag) vezérelt, ezért öntudattalan a természet-törvény szempontjából, vagyis a lét alapállásából kifolyólag öngyilkos alkat.
Ugye manapság lenézik az anyaszerepet, és a „háziasszony” szó is sok modern nő számára sértés. Azt hiszik, ez a férfi elnyomás egyik jele. Az, hogy otthon maradjon egy nő a gyerekeivel, manapság rémálom és súlyos teher. Ehelyett a nők képesítéseket szereznek (általában valami elméleti baromságot), és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy olyanok legyenek, mint a férfiak. Úgy dolgoznak, mint a férfiak; úgy öltözködnek, mint a férfiak; igyekeznek úgy gondolkodni, mint a férfiak; úgy beszélnek és úgy cselekednek, mint a férfiak – sőt, néhányan még úgy is néznek ki, mint a férfiak. Mivel az „okos nők” legjava a tanulással van elfoglalva, a „butább nők” szülik a több gyereket, így aztán az egész emberi faj egyre silányabb lesz, mivel az átlag intelligencia esik, ha a butább nők szülnek a legtöbbet. De ezt faji alapon is taglalhatnánk! Ebben az esetben az okos nő az adott ország anyanemzetét hívatott megtestesíteni, míg a buta nő a rátelepült parazitajellegű „nemzeteket” hozza helyzetbe. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés: vajon akkor melyik is az okosabb? Amelyik élősködőn ugyan, de leszaporodja az anyanemzetet, vagy az anyanemzet amelyik (pusztán hiúsági-anyagi) megfontoltságból nemzetzsugorítást, esetleg „teljes” öngyilkosságot követ el? Hozzátéve, hogy a férfitársadalom hathatós asszisztálása mellett! Elvesztették példaképértékű célvezérelt mivoltukat, így már a modernizált nő sem úgy néz a modernizált férfira, mint álmai beteljesítőjére itt a XX.- és XXI. Század tájékán. Márpedig a nő példaképet keres. Nem klasszikus hőst, hanem életerőset! De nincs vagy kiveszőfélben van csak néhány egyed. Ezért kénytelenek a „jelen felhozatalából, saját silányságuk miatt is, silányt választani” – ahogy egy kollégánk fogalmazott. Ezért a könnyűvérű elhajlás! Ezen a ponton elnézést is kérnénk, mert nem célunk megbántani senkit. Sőt! Ezen gondolatmenet, nagyon is emberpárti hozzáállású, mert létalapú! De térjünk vissza a tárgyra. Hasonlóképpen lenézik a főzést. Egy orvosismerősöm (nő és amerikai) mesélte, hogy az amerikai nők előbb vágnak pofon egy férfit, ha azt szeretné, hogy főzzenek neki vacsorát, mintha orális szexet kérne az első randin. Ez szerintem mindent elmond. Amit a nők „felszabadulása” eredményezett, azaz, hogy a nők pozitív jellemzőit mind felváltották a férfiak negatív jellemzői!
Találkoztam olyan férfiakkal, akiknek az akkori adott barátnőik azt sem tudták, hogyan kell limonádét vagy egy főtt tojást elkészíteni. És azért mondom, hogy akkori, mert ezek a párok már rég nincsenek együtt! A lányok szépsége még mindig vonzza a férfiakat, de mivel más értékes tulajdonságaik – sajnos - nincsenek, tartós vonzerőt nem tudnak jelenteni!
A modern nők már nem tudnak főzni, már nem akarnak gyerekeket, és már nem meleg, rendes és szeretetreméltó teremtések, akik szívesen töltik idejüket a családjukkal. Vagyis nem „érzékeny szívűek”! Valószínűleg már ahhoz is túl „függetlenek” és „erősek”, hogy egyáltalán legyen saját családjuk. Az igazi férfi márpedig mivel a cél, az élet értelme hordozója kellene hogy legyen normális esetben, ezeket az élet-alapértékeket tekint(het)i csak mérvadónak a párválasztáskor. Nem a materiális vonzerőt! A mai nők már semmit nem tudnak adni a férfiaknak, csak szexet. Tehát a szerető, főzni tudó, gyermekeket nevelő háziasszony helyébe a férfiak kapnak egy szex-tárgyat. Ráadásul érzelmileg és intellektuálisan annyira megkavarodtak, hogy a munkával megkeresett pénzük nagy részét plasztikai sebészekre, kozmetikusokra költik, na meg egy halom ruhára, amitől hitük szerint jobban néznek ki, mert minden, ami érdekli őket, azaz, hogy minél vonzóbbnak tűnjenek. Na persze mi mást is várhatunk tőlük, ha egyszer nincs más tulajdonságuk, ami vonzóvá teheti őket a férfiak előtt? Ez a feminizmus gyümölcse. A „nők felszabadításának” az eredménye.
Egy igazán értelmes nő megérti, hogy a háziasszony feladatai, a gyermeknevelés és a főzés nem lealacsonyító. Ez kulcsfontosságú feladat az egész nép, az egész nemzet számára, és senki más nem tudja elvégezni. A férfiak semmiképpen sem! A nőknek nem véletlenül van méhük és melleik. Így rendelte a természet, akár tetszik nekik, akár nem! Hogy lehetne lealacsonyító egy nőnek, nőnek lenni? Ezt mindenkinek meg kellene értenie, a gyűlölettel teli, önmagukat utáló „öngyilkos” hajszolt alkatnak, a feministának is. És ez az írás nem a feminizmusról szól egészében. Ez az írás a valós női személyiségjegyek torzulását hívatott feltárni és útbaigazítani az egyensúly irányába.
Az igazi nők mind egyenértékűek velünk a társadalmi megbecsülésben, hiszen a szereposztás adott és elválaszthatatlan egymástól a férfi és a női feladatkör. Az igazi nőket imádjuk és tiszteljük, de a modern nőket visszataszítónak, primitívnek, megzavarodott állatnak látjuk a jelenben. Milyen jövő várható?  Az egyensúly kérdése csupán! Visszaáll-e?! Aki most mindenféle hím sovinisztának gondol minket, annak hozzátesszük, hogy nemcsak a modern nőket kritizáljuk ezzel, hanem a modern világ egészét, mert a modern férfi sem jobb semmivel. A modern férfiak örülhetnek annak is, hogy nem altatják el őket, mint a gyógyíthatatlan kiskutyákat szokták. Az egész emberiség össze van ma zavarodva, nem csak a nők – és biztos vagyok abban is, hogy legalább annyi megmentésre érdemes nő van, mint férfi. Már csak az egyensúly kedvéért is. Mert az egyensúly nagyon fontos tényezője a létalapnak! A legfontosabb!
Várhegyi Kálmán, Dr. Madarasi Pál

2014. január 4., szombat

A sötétség útján - Jehova Tanúi történelme

Jehova Tanúi történelme
Bővebb információ Jehova Tanúi szektájáról: http://jehovatanui.blog.hu

Iránban újabb templomból tiltották ki a perzsa nyelvű - azaz újonnan megtért - keresztényeket

Az iráni keresztények híreit közzé tevő Mohabat News ügynökség honlapjának információi szerint a teheráni Szent Péter-templom is csatlakozott azon kulturális épületek sorába, ahová a perzsa nyelvű keresztények számára tilos a bejárás.
A Mohabat News cikke szerint a Szent Péter-templom lelkésze, Sargis Benyamin december 8-án bejelentette, hogy a perzsa nyelvű hívek – azaz mindazok, akik az utóbbi időkben tértek keresztény hitre, és egyébként a hívek többségét alkotják – többé nem léphetnek be a templomba.
Egy héttel a bejelentés után a templom őre valóban megakadályozta, hogy néhányan bemenjenek közülük, és kijelentette, hogy akkor sem engedheti be őket, „ha nem istentiszteleti célból kívánnak bemenni”. A kívül rekedt hívek között szerepelt a vasárnapi iskola több tanára, több lelkész, és a közösség néhány régi tagja is. Meg nem erősített hírek szerint Benyamin lelkész azt is kijelentette, hogy innentől „a misék egésze, beleértve a szentbeszédet is, nem az Iránban hivatalos perzsa nyelven, hanem más nyelven fog elhangozni”.
Az iráni templomok a kormány, és elsősorban az Iszlám Forradalmi Gárda nyomása alatt állnak. A hírszerzési minisztérium már a lelkészi bejelentés előtt személyi igazolványt és „személyes információkat” kért a Szent Péter-templomba belépőktől. A Mohabat News szerint „ezt azért csinálták, hogy megfélemlítsék a templomba járókat, és hogy megakadályozzák őket a szertartásokon való részételben”. 
Mostantól kezdve csak az iráni keresztény közösség legrégebbi képviselői: az örmény és az asszír családok vehetnek részt a szertartásokon. A keresztény hírügynökség szerint ebből az következik, hogy „mivel minden perzsa hívet kirekesztettek, előbb-utóbb teljesen be fogják zárni a templomot” – tájékoztat a La Croix.
2011 óta az iráni templomokra gyakorolt nyomás és megszorítások rendkívüli mértékben megsokasodtak. Az újabban áttért hívek közül többeket is börtönbe zártak, megzsaroltak vagy zaklattak. Több keresztény templomot is bezártak a perzsa hívek előtt. A latin katolikus egyházat sem kímélik: a szalézi Ignazio Bedinit, Iszpahán püspökét is arra kötelezték 2013-ban, hogy tiltsa meg perzsa híveinek a miséken való részvételt a teheráni Szent Ábrahám-templomban. A hatóságok ezen kívül minden keresztény egyháznak megtiltották, hogy új tagokat vegyenek fel.
Benyamin lelkész bejelentése ellentétben áll a Hasszán Roháni elnök vezette új rezsim látszólagos nyitási politikájával. Roháni elnök december 25-én a Twitteren jókívánságait tolmácsolta Ferenc pápa felé, akit „a szeretet, az irgalmasság és a barátság prófétájának” nevezett, illetve „békét és virágzást” kívánt neki az új évre. Ugyanaznap egy karácsonyfa előtt, keresztények társaságában fotóztatta magát azt hangoztatva, milyen „megtiszteltetés számára, hogy ezen a különleges napon időt tölthet Krisztus híveivel, akik oly sok áldozatot hoztak Iránért”.
Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Sok minden ki lesz még nyilatkoztatva Isten gyermekeinek az Úr Nagy Napja előtt

2014. január 3. péntek, 21:45
Drága szeretett leányom, amikor Isten felszólította a régi idők prófétáit, hogy hirdessék az Igazságot, egyik sem volt túlságosan lelkes közülük, hogy Isten Igaz Szavának Kelyhe adatott nekik. Annyira nyomasztó volt mindegyikük számára – mivel többségük nem tanulta a Szentírás Szavait –, hogy az, ami nekik üzenetként adatott, többnyire értelmetlen volt számukra. Ennek ellenére a Szentlélek vonzotta őket, és ez lehetővé tette számukra, hogy Isten Szavát beszéljék, pontosan úgy, ahogyan az nekik adatott. Sokan meglapultak félelmükben. Egyesek elmentek. Azok, akik elmentek, visszajöttek. Amikor Isten küld egy prófétát, akkor ez azt jelenti, hogy Ő valami nagyjelentőségű tervet készít elő. A próféták, Isten hírnökei, csak azt tárják fel a világ számára, ami szükséges a lelkek üdvössége érdekében.
Leányom, tudatnod kell, hogy ez lesz az a Küldetés, amikor Isten Hangja mennydörgéshez hasonlóan érezhető lesz, melyet majd a Föld minden részén érezni lehet. Sok minden ki lesz még kinyilatkoztatva Isten gyermekeinek, még mielőtt az Úr Nagy Napja felvirradna. Szükséges, hogy mindez megtörténjen, mert ha Ő nem figyelmeztetné az emberiséget, akkor nem teljesítené az Ígéretét, amelyet Mózes, Dániel és János prófétáknak tett. Amikor Isten Ígéretet tesz, akkor az mindig beteljesedik.
Sose féljetek egy igaz prófétától, mert ők azokat a Szavakat mondják, amelyeket Isten a ti érdeketekben adott az ajkukra.
Hallani Isten ma mondott Szavát, félelmet okozhat. Ez nyomasztó lehet, és egy bizonyos mértékű szorongást is okozhat. Mégis Isten Szavának újjáélesztése nélkül, hogy azt újra belélegezzétek, és hogy köztetek éljen, túl szélesnek fog tűnni a szakadék – az Isten és a köztetek lévő távolság. Ez a szakadék most bezárul, mivel Szavaim, melyeket Atyám nektek hoz, vigaszt fog nyújtani számotokra – több örömet, mint szomorúságot, több bátorságot, mint félelmet, több vigasztalást, mint könnyhullatást.
Hallgasd figyelmesen, leányom, a következőt: Soha ne próbálj eltaszítani magadtól Engem, amikor mindaz, amit Én tenni akarok az, hogy Szent Karjaimba zárjalak mindnyájatokat, és Szívembe vonzalak titeket. Megeshet, hogy Szavam komor, és lehet, hogy a Próféciáimat sem könnyű meghallgatni, s aztán az ember gonosz tetteinek a látványa is lehet nyugtalanító, de ne feledjétek soha, hogy mindezek a dolgok elmúlnak. El lesznek felejtve. Kevés jelentőségük lesz. Mert az előtettek álló élet a világ számára nagy örömet és nevetést hoz magával, mivel Isten Szeretete minden helyen, minden otthonban, minden lélekben és szívben érezhető lesz.
A Tervem utolsó része, hogy megmentsem a Földet és minden élőlényt. Ez nagyon sok nehézséget és megpróbáltatást fog jelenteni. Az ember kegyetlensége lesz a legaggasztóbb az összes közül: ellenszegülése és az Engem, Jézus Krisztust való elutasítása lesz az utolsó csepp a pohárban Atyám Szemében. De ez a végső összeütközés nem fog sokáig tartani, mielőtt az ember végleg megszabadul a világban létező szörnyű gyűlölettől.
A Menny Hatalmát nem szabad alábecsülni, mert Atyám Beavatkozása túl erőteljes lesz ahhoz, mintsem hogy ellenségei ellen tudjanak annak állni. Tehát legyetek békében. Fogadjátok el Isten Beavatkozását – Szeretetének Nagy Cselekedetét, mely a próféták szájából eredő Szó (Ige) által adatik nektek. Mindezek a dolgok azért vannak, hogy megvédjenek benneteket, hogy Hozzám közelebb hozzanak titeket, és hogy létre hozzák az Új Kezdetet, amelynek soha nem lesz vége.
Jézusotok

Piacgazdaság (mj. Lesz lejjebb is, ha nem tudjuk felismerni a szeretetet...)


„Egy férfit keresek, aki az első lesz az életemben. Ár: 3,5 millió forint.” Az interneten százával találni ilyen hirdetést. „Húsz éves lány vagyok….városból, karcsú, zöldszemű, szőke, 168 centiméter, 52 kilogramm. Szép, csinos.” „Gondozott, jó humorú fiatalembert keresek, aki átéli velem az elsőt. Csak komoly válaszokat várok…. város környékéről.” „Editnek hívnak, 16 éves vagyok, sürgősen pénzre van szükségem. Zöld szemű, barna hajó lány vagyok, 170 centiméter magas, 52 kilogramm. Gyors választ várok az e-mail címemre.” Elég, ha az interneten beírjuk a keresőbe az adott ország nyelvén, hogy „eladom a szüzességem” és több száz hasonló hirdetés jelenik meg.
Vajon miért adnak fel fiatal lányok ilyen felhívásokat száz számra? A sajtó utánament a dolognak. Több tucat hirdetésre válaszoltak, megkérve, hogy az érintett írja meg, miért árulja a szüzességét. A válaszok közül:
„21 éves vagyok, egyetemre járok. Egy nagyváros szupermarketjében dolgozom, 110 ezer forintért. Nem könnyű megélnem. A szüleimtől nem akarok pénzt kérni. Néhány hete véletlenül akadtam egy ilyen hirdetésre a neten. Úgy gondoltam, hogy ez nem rossz megoldás arra, hogy gyorsan nagy pénzt keressek. Szűz végül is egész életemben úgy sem maradhatok.”
Egy másik: „Minden barátnőm túl van már az elsőn, én meg még nem. Volt néhány fiúm, de ezek nem voltak komoly kapcsolatok. Megtehettem volna egy véletlenül az utamba kerülő sráccal, valamilyen buliban. Lehetőség volt elég. Mi értelme lenne annak, hogy már túl vagyok rajta? A hirdetéssel elérem, hogy túl leszek rajta, és még keresek is egy csomó pénzt. Nem fogom elkölteni a pénzt cuccokra, mert lakásra gyűjtök” – magyarázza a 19 éves Jolán. Barátnője a szüzességéért 3,5 milliót kér. Azzal érvel, hogy ez egy különleges dolog, aminek ára van.
Vannak olyan lányok, akik egyfajta licitációt szerveznek a hálón. Kati magyarázza: „miért írjak két milliót, ha lenne olyan, aki többet is ad a szüzességemért, akár 3, vagy 4 milliót is. Ezért várok a legjobb ajánlatra. Nem kerget a tatár. Ha nem lesznek jó ajánlatok, lehet, hogy bele se megyek a dologba.”
A lányoknak azért a pénzen kívül is vannak feltételeik. „Kérem, hogy küldjenek fényképet. Nem tudom elképzelni, hogy valami öreg emberrel, vagy egy kövér fazonnal kelljen lefeküdnöm. Nem fontos, hogy a férfi szép-e, de gondozottnak kell lennie” – árulja el krédóját Nikolett.
A lányok arra is felkészültek, hogy mit mondjanak, ha valaki megkérdezi, honnan jutottak ilyen gyorsan ennyi pénzhez. Éva azt találta ki, hogy prémiumot kapott a munkahelyén. Barbara pedig, hogy nyert valamilyen szerencsejátékon. Annak még utána fog nézni, hogy hol lehet ilyen összeget nyerni.
Arra a kérdésre, hogy nem félnek-e, elmesélik: először a kiválasztott férfivel randit beszélnek meg nyilvános helyen. Csak a következő találkozón lehet szó egy szállodai szobáról.
A megkérdezett lányok szerint óriási az érdeklődés a pénzért vett első éjszaka iránt. Naponta több levél is érkezik az interneten. A legtöbben azonnal találkozót javasolnak. Az újságíró által ellenőrzésképpen feladott hirdetésekre érkezett nagy számú válasz megerősítette a lányok állítását. Már az első nap tucat levél érkezik. Hasonlóan a második nap is. A levélírók között vannak huszonévesek, de 60 éves is. Ilyen szövegekkel: „42 éves vagyok, stabil anyagi háttérrel, megengedhetek magamnak egy ilyen nagyságú kiadást. Nagyon fontos lenne számomra a teljes diszkréció”.
A megkérdezett szociológus szerint a korábban felmérhetetlen értékű szüzesség mára, a piacgazdaságban pénzben meghatározott értékké vált, mint számos más olyan dolog, vagy tulajdonság, amit évszázadokon át nem nagyon bocsátottak áruba. A magas összegek részben önigazolást jelentenek a lányoknak, bár lényegében szinte kizárólag gazdasági megfontolások vezérlik őket, mint mindenkit a piacgazdaságban.
A cikkben szándékosan nem írtuk meg, melyik országból való az információ. A hozzászólásokban lehet tippelni. Segítségül: Európai katolikus ország. A 10. helyes megfejtés után nyilvánosságra hozzuk az országot.


http://balrad.wordpress.com/2014/01/04/piacgazdasag/