2012. február 11., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Meghívás az Irgalmasság ünnepére

2012.01.26, Csütörtök
Virrasztás
Az imádság alatt Jézus egy komoly meghívást adott nekünk. Ez a meghívás Krakkóba szól az Isteni Irgalmasság vasárnapjára, és ünnepére. Jézus azt mondta, hogy mindenkit nagy szeretettel vár Krakkóba. Majd így szólt: „Gyermekem, ez az ünnep különlegesen fontos lesz az egész emberiség számára.”
2012.01.28, Szombat
Szentmise
Jézus lélekben elvitt Krakkóba az Isteni Irgalmasság Vasárnapjára. Nagy tömeget láttam rengeteg zarándokkal. Hallani lehetett a sok rózsafüzér imádságot, a litániákat, a gyönyörű énekeket, melyek Jézushoz szólnak. Amikor elkezdődött a szentmise, Jézus irgalmával átölelte Lengyelországot és vele együtt az egész világot. Ezután Jézus így szólt: „Gyermekeim, irgalmasságom ünnepén szövetséget akarok kötni veletek, mint új népemmel.” Jézus felém nyújtotta jobb kezét, és amikor kezet fogtunk a Szentlélek emberi alakban egy szivárványszínű stólával átkötötte kezünket. A Szentlélek így pecsételte le Isten és az emberek között létrejövő szövetségkötést, mely azt jelenti, hogy Isten megígéri nekünk, hogy gondoskodni fog rólunk, mi pedig viszonzásul betartjuk a szent törvényeket. Ekkor a mennyből angyalok jöttek le, és mellénk álltak. Jézus azt mondta: „Angyalaim védelmezni fognak titeket a végső időkben.” Közben a Szűzanya is jelen volt Szent Fia mellett. Jézus: „Édesanyám feladata lesz, hogy titeket át vezessen az Újvilágba. Kövessétek Édesanyámat! Mert aki nem hajlandó követni, az hamar le fog térni a helyes útról, mely az életszentségre vezet titeket.”
2012.02.10, Péntek
Szentmise
Lélekben újból ott voltam Krakkóban. A templomban az emberek sorba álltak Jézus előtt, hogy szövetséget köthessenek vele. Jézus jobb oldalán Szent Gábriel arkangyal ült, aki minden ember nevét feljegyezte egy fehér papírra arany tollal. Ezen a fontos eseményen jelen volt a Mennyei Atya is.
Jézus: „Drága gyermekeim, mindnyájatok nevét mélyen a szívembe fogom vésni irgalmasságom ünnepén. Bármit kértek tőlem, örömmel meg fogom hallgatni, amennyiben megegyezik az én akaratommal.”
Azt éreztem a szívemben, hogy a Nagy Figyelmeztetéskor olyan kegyelemben fogunk részesülni, mint Longinusz, aki lándzsájával átszúrta Jézus Szent Szívét. Longinusz nemcsak megtisztult és meggyógyult Jézus Szent Vére által, hanem meg is tért, midőn rádöbbent, hogy Jézus valóban Isten Fia. Akik hisznek Istenben, azok még nagyobb hitet kapnak Istentől.
Jézus: „Gyermekeim, ne üres kézzel jöjjetek Hozzám! Hozzatok magatokkal jócselekedeteket, és én ezerszeresen megjutalmazlak titeket kegyelmeimmel. A vértanú jelöltek megkapják a kegyelmet, hogy meg tudjanak vallani engem alkalmas időben. Az igazak megkapják az állhatatosság kegyelmét. Az engesztelők erőt kapnak a további engeszteléshez. A bűnösöket megérintem kegyelmemmel. A betegek kitartást kapnak keresztjük hordozásához. A papok megkapják irgalmam ajándékát, és még nagyobb szeretettel fogják feloldozni gyermekeimet bűneik alól. Gyermekeim, mindnyájatok lelkét meg fogom erősíteni a szeretetben. Fontos, hogy meg tudjatok bocsátani egymásnak! Mindazok, akiknek nincs anyagi lehetőségük és alkalmuk arra, hogy elzarándokoljanak Krakkóba, azok otthoni templomaikban ugyanúgy fognak részesülni ezekben a kegyelmekben, mint akik jelen lesznek irgalmasságom ünnepén Lengyelországban. Készüljetek fel szépen kicsinyeim erre az alkalomra! Végezzétek el az irgalmasság kilencedét, menjetek gyónni és áldozzatok. Lehetőleg naponta áldozzatok. Ha mindezt megteszitek lelketek olyan tiszta lesz, mint egy fehér liliomszál, mely ott fog ékeskedni trónom körül. Nagy szeretetemben családtagjaitokra is tekintettel leszek. Rajtatok keresztül eltörlöm a rájuk váró büntetéseket. Gyermekeim, mindig bízzatok bennem és az én irgalmamban. Mert aki bennem bízik, az sosem vész el, hanem örökké élni fog.”
Végül Jézus azt mondta: „Megáldalak titeket a jó felkészülés kegyelmével Szentlelkem eljövetelére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
                                 Mária Magdolna
Sokaknak nincs lehetősége Krakkóba zarándokolni. Az Irgalmasság Vasárnapja előtti szombaton, április 14-én lesz a váci Székesegyházban az Országos Irgalmasság Konferencia. Ennek programja hamarosan elkészül. Vác többek számára könnyebben megközelíthető.

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/meghivas-az-irgalmassag-uennepere

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Isten, az Atya: Földrengések lesznek érezhetők egy kis fenyítés részeként a Nagyfigyelmeztetés előtt

2012. február 10. péntek, 19.50
Én vagyok Isten, az Atya, a mindenség Teremtője. A Szentháromság nevében jövök.
Drága szeretett leányom, ma bejelentem, hogy minden előkészület – Fiam nagy irgalmasságára – befejeződött.
Kérlek, tájékoztasd Gyermekeimet kötelességükre, hogy imádkozzanak valamennyi lélekért, akik eltávolodtak Tőlem, az ő Örök Atyjuktól. Gyermekek, csak ti tudtok segíteni megmenteni ezeket a lelkeket.
Arról is szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy számos földrengés lesz érezhető, ahogy egy kis fenyítéssel sújtok le, hogy megbüntessem azokat a gonosz lelkeket, akik kínozzák honfitársaikat.
Leányom, ha ennek a fenyítésnek vége, akkor elérkezett az idő a Nagyfigyelmeztetésre.
Az emberiség tisztelni fogja Fiamat, amikor keresni fogják a bűnbocsánatot azért, ahogyan megbántottak Engem.
Sokan meg fognak térni. Sokan meg fognak halni. Akik meg fognak halni, azoknak a lelke megmenthető imáitok által. Ezután a világ meg fog nyugodni egy kicsit, és kaptok majd időt a megtérésre.
Ne feledjétek, hogy Én valamennyi Gyermekemet szeretem, de mint bármelyik jó Édesapának, meg kell büntetnem gyermekeimet annak érdekében, hogy megértsék a különbséget jó és rossz között.
Ez a megtisztulás fel fogja rázni Gyermekeimet, és még többen el fogják fogadni a kegyelmeket, hálával, melyek az egész emberiségre kiáradnak majd a Nagyfigyelmeztetés alatt.
Én szeretlek benneteket, gyermekek, és az az Óhajom, hogy megmentsem mindegyikőtöket, beleértve a megátalkodott lelkeket is, akik nem fogják elfogadni a Szentháromság létezését.

Szeretett Atyátok,
A Magasságos Isten

2012. február 10., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

A paráznaság, a pornográfia és a prostitúció mind halálos bűnök

2012. február 9. csütörtök, 3:00
Drága szeretett leányom, az embernek a lehető leghamarabb el kell fordulnia a bűntől. Napjainkban oly sok bűnt nem tekintenek valóban annak.
Oly sokan sértik meg minden bűntudat nélkül Atyámat.
Gyermekek, mindezzel fel kell hagynotok. Ti tönkreteszitek az életeteket. A sátán kigúnyol Engem, amikor azokkal a lelkekkel büszkélkedik, akiket minden másodpercben elrabol Tőlem.
Ha látnátok a lelkek millióit, akik az örökkévalóság tűzébe zuhannak, akkor meghalnátok a rémülettől.
Megszakad a Szívem, amikor tanúja vagyok annak a rémületnek, ahogyan ezek a lelkek szenvednek a földi életük során elkövetett rettenetes bűneikért.
A bűnök, melyekkel ők vétkeznek, nem mindig azok a bűnök, amelyről ti azt feltételeznétek, hogy halálos bűnök.
A paráznaságról beszélek, melynek részesei vagytok, és amelyet a mai világ oly könnyen elfogad, mint, a pornográf filmek megtekintése, a prostitúció és a szexuális visszaélések.
Utalok a mások iránti gyűlöletre, valamint azokra, akik fájdalmat és nyomorúságot okoznak másoknak, akik kevésbé szerencsések, mint ők maguk.
Ugyanígy, ez a bűn is bálványimádás, mellyel mindenek felett az anyagi javakat imádják, mégis, mindez semmi más, mint hamu.
Nem értitek, ha akár egyszer is ilyen módon vétkeztek, akkor minden nap távolabb és távolabb kerültök Tőlem? Akkor már nagyon nehéz lesz kiszabadulnotok a sötétség királyának markolata alól, melyet rátok helyezett.
Ébredjetek fel, gyermekeim. Vegyétek tudomásul a Pokol létezését, és féljetek nagyon az örök kárhozat kapuinak átlépésétől.
Mindezt nem azért mondom nektek, hogy megfélemlítselek benneteket, hanem azért, hogy annak megértését biztosítsam, hogy a halálos bűn oda visz benneteket, hacsak vissza nem fordultok Hozzám.
Nagyon, sok imára lesz szükség, hogy visszafordulhassatok Hozzám, de halljátok a következőket: Ha vannak közületek olyanok, akik kétségbeesnek, szomorúnak és tehetetlennek érzik magukat, mert súlyos bűnben vannak, Én meg fogok bocsátani nekik.
Nektek igaz bűnbánatot kell mutatnotok; most pedig menjetek gyónni. Ha nincs lehetőségetek a Szentgyónásra akkor hét egymást követő napon át, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáját: „Jézus a teljes bűnbocsánatért, Teljes Búcsút nyilvánít ki”:
Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.
Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amelyet mi tanúsítunk Irántad.
Ó Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.
Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk és vezetni tudjuk hadseregedet, hogy hirdetni tudjuk Szent Szavad Igazságát, és hogy testvéreinket felkészíthessük Második Eljöveteled dicsőségére.
Tisztelünk Téged.
Áldunk Téged.
Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentésére.
Szeretünk Téged, Jézus.
Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.
Én soha nem mondok le a bűnösökről, különös módon ragaszkodom hozzájuk.
Különös módon szeretem őket, de megvetem bűneiket.
Segítsetek Nekem, hogy megmentselek benneteket, gyermekeim. Ne hagyjátok túl későre.
Szeretett Jézusotok

2012. február 9., csütörtök

Egy elhunyt apáca, röviddel halála után, megjelent a főnöknőjének, aki éppen érte imádkozott, és azt mondta neki, hogy már nincs szüksége az alábbi felajánló imákra, amelyet az ő lelke üdvéért minden este imádkozott, mert ez által már bűneik bocsánatot nyertek:
Örök Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által, felajánlom Neked Jézus Szentséges Szívét, minden tettével együtt, melyeket itt a Földön vitt végbe, kárpótlásul mindazokért az elhanyagolt jó tettekért, amelyeket ma és eddigi életem minden napján elhanyagoltam. Ámen.  Dicsőség az Atyának és Fiúnak…
Örök Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által, felajánlom Neked, mélyen szeretett Fiadnak, Jézusnak, Szentséges Szívét, minden szeretetével együtt, mellyel itt a Földön tetteit véghezvitte, kárpótlásul mindazokért a hanyagságokért, melyeket ma, és eddigi életem során, a jó cselekedetek gyakorlásában vétettem. Ámen. Dicsőség az Atyának és Fiúnak…
Örök Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által, felajánlom Neked, mélyen szeretett Fiadnak, Jézusnak, Szentséges Szívét, minden fájdalommal és gyötrelemmel együtt, melyeket megváltásunkért szenvedett el, hogy ez által minden bűnöm bocsánatot nyerjen, melyeket gondolatban, szóban, és cselekedett által követtem el, a mai napon, és eddigi életem minden napján. Ámen. Dicsőség az Atyának és Fiúnak…
Forrás: http://www.diewarnung.net/start_g.htm  a Zuschriften menüpontban 266.

A szombat esti diszkó a boszorkányszombat modern leképezése

Bármennyire is ellenkezik az emberek gondolkodása azzal, hogy boszorkányok pedig léteznek, ezt el kell fogadni. A jelen világ lezüllött társadalmában ugyanis emberek százai, ezrei jelentik ki magukról, hogy boszorkányok. Akkor kérdés: vannak, vagy nincsenek.
A boszorkányság azonban egy igen összetett kérdés lett. A falusi gyógyfüves, vagy a táltos semmiképpen sem boszorkány. Kik hát akkor a boszorkányok? A boszorkány minden esetben az ördöggel cimboráló, az embereknek szerekkel, vagy átkokkal bajokat előidéző emberek voltak. Az úgynevezett fehér boszorkány egy viszonylag mai találmány, az eredeti boszorkány hiedelemben sosem létezett. A boszorkányok az ördöggel különböző formákban tartották a kapcsolatot. Szeánszokat, ördögidézéseket tartottak, olyan tárgyakat helyeztek el hajlékukban, ami az ördög által megszentségtelenített tárgyak voltak.
A boszorkányság attól kezdve, hogy hazánkban is felütötte a fejét, szorosan összefüggött a sátánimádással és a keresztény ellenességgel. Így a boszorkányság ahol elérte a felső politikai gazdasági köröket, nagyon szorosan összekötődött a szabadkőműves működésekkel is. Mivel mindkettő alapjaiban keresztény ellenes, és tanaikban rengeteg hasonlóság fedezhető fel (önimádat, egoizmus dicsérete, Krisztus ellenesség) egyértelmű, hogy előbb utóbb összetalálkoztak. Innentől kezdve a boszorkányság már belépett a felső tízezer szintjére is. Nem kell több példát említeni, mint azt, hogy hány politikus és hány rock zenész kötött ördögi szerződést (amivel maguk dicsekedtek), ahol a háttérben minden esetben megtalálható a szabadkőműves háttér (PL Beatles, Rolling Stones,).
A szabadkőművesség egyik fő támadási irányvonala a mai társadalmak felé a kulturális irányvonal. A társadalmakat a kultúra rombolásán keresztül kell elszakítani ilyen gyökereiktől.
A boszorkányság egyik legfőbb kapcsolattartási formája a boszorkányszombat. A szabadkőműves szertartások és a boszorkányszombat szertartásai között semmi különbség nincsen. Ha megvizsgáljuk a két szertartás leírását, szinte ugyan azt találjuk. A boszorkány szertartáson összejöttek a boszorkányok, elkezdték a szertartást gyertyák és tűz gyújtásával. Ivászat és gajdolás, ördögimádó mondókák sorolása. A szertartás közepén aztán megjelenik maga az ördög (vagy aki annak öltözött fő boszorka) és megkezdődik az áldozatok bemutatása. Általában állatokat, csirkét áldoztak, de több eset volt, mikor gyereket is megöltek. Ennek vérét felfogva, borba keverték, és ezzel folytatták a részegeskedést, amíg le nem itta magát az egész gyülekezet. Ekkor már elkezdődtek a nemi aktusok, fajtalankodások. Az új tagot, vagy a legfiatalabbat az ördögnek hagyták.
Ha megnézünk egy szabadkőműves szertartást szinte szóról szóra ezt találjuk, annyi különbséggel, hogy ott az ördög helyett a szekta főnöke állt ki. A perverz nemi aktusok, áldozatok és azok kínzása éppúgy a porondon volt, mint a boszorkányságban. Nemegy esetben az új tagokat azzal hitegetik, hogy a megvilágosodást "isteni lényekkel" (valójában démonokkal) és a "szellemileg fejlett emberekkel" (tudniillik, az a szekta vezetője) való közösülés útján tudják csak elérni.
Minden gondolkodásnak szükséges, hogy gondolatait megismertesse a nagyvilággal, követőket, híveket találjon magának. Propagálja saját magát. HA megfelelő anyagi bázissal rendelkezik, akkor minden rendelkezésére álló eszközzel népszerűsíti magát. A szabadkőművesség a boszorkánysággal összefonódott világát szeretné az egész világban viszontlátni, a fény pedig a fény társadalmát szeretné látni. Sátáni a világ? Nagyon is. A leginkább sátáni világnak pedig pont azok vannak kitéve, akiket mindenképpen szeretnénk ettől megóvni. A fiatalság.
Nézzünk csak meg egy átlagos szombati diszkó éjszakát. Már eleve az is elegendő, hogy szombatra esik, mondván az a nap szabad. Igen ám, de azok, akik a diszkóban hajnalig ordítanak, nemigen fognak vasárnap reggel misére menni, az biztos. Viszont érdemes maga a diszkó éjszaka lefolyását is végig figyelemmel kísérni. Szombat este, úgy 10 óra felé kezd nekimelegedni a hangulat. Először csak halkabb zene, visszafogottabb ivászat. Ahogy fogy az alkohol, emelkedik a hangerő, vele együtt a zene hangereje is. Éjfélre fülsajdító ricsajjá válik az egész. Egy-két óra alatt magából kivetkőzött, alkoholos állapotban ordító, táncot imitáló rángatózó csődületté válik az egész társaság. A különböző szerektől bódulttá vált fiatalok sokszor vissza sem emlékeznek a történtekre.
Pár vallomás: "Fogalmam sincs mi volt este / nem is emlékszem hogy került az ágyamba...és mit csináltunk / az a két hülye a szomszéd asztalon kef...tek a többi hülye meg körbeállva tapsolt nekik / bevettem pár tablettát, utána semmire sem emlékszem" és folytathatnánk a különböző fórumokon, facebookon található visszaemlékezéseket.
A szombat esti diszkó teljes egészében a boszorkányszombat modern leképezése. Zaj, sötét, sátáni rángatózó táncok, bódulat, szerek, animális viselkedés, perverz szexuális szabadosság. Azonban azt is tudni kell, hogy amíg a mise a Jézusi életút lerövidített átfogó szertartása, addig a szombat esti diszkó ezeknek a sátáni szertartásoknak a leképezése, mint negatív mise. Ebből pedig a legritkább esetben születhet a fényt megjelenítő, életre szóló kapcsolat. A legtöbb a műtőasztalon végződik, mint magzatgyilkosság. Az igazi sátáni sötétség virágzik a diszkókban.
Hogy lehet mindebből kitörni? Ez már a szülő felelőssége. Gyermekeinket egyszerűen nem szabad elengedni, mint ahogy a szülőnk minket is óvott olyan helyre menni, ami veszélyes. Ugyanis ez az igazi veszély, mert a lelki tisztaság veszik el itt, és a jutalom a kárhozat, melybe saját gyermekét taszítja az, aki mindezt megengedi. Ilyen a mai világ? Annak, aki ezt elfogadja. Ez a lemondás, a megalkuvás, a saját tehetetlenség beismerése. Egy semmirevaló szülő ezzel ismeri el, hogy igenis rossz szülő, mert nem tudja elmondani a gyereknek, miért is rossz ez, miért is félti őt. És adni kell helyette valamit. Olyat, amit a gyerek, a fiatal szeret, amire megérni elcserélni ezt a felületes lélekveszejtő pillanatnyi örömöt.
Mi a különbség a fény erejét hordozó szórakozásban és ebben a sátáni utálatban? Míg az első után valódi katarzis élmény, igazi sikerélmény vár, ami után az ember szíve vágyik rá, hogy ezt csinálja, addig a sötétség után nincs más, mint a belső döbbenet, a fejfájás, az utálat, és semmi egyéb nem vágyakozik vissza, mint az ember animális ösztönei.
Óvjuk és vigyázzuk a reánk bízott gyermekek lelkét. Nem csak a testére kell vigyázni, ne fogyjon, vagy ne hízzon el, hanem a lelke éppoly fontos. Vigyázzátok egymásra, hogy a fény gyermekei maradhassanak ők is.
Kemény Gábor

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: A gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földbe nem döngöli



2012. február 8. szerda, 20.30
Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. Én vagyok Szűz Mária, az Isten Édesanyja.
Gyermekem, ez a szegény föld összezavarodottságban van, és mivel ez továbbra is folytatódik, a Nagyfigyelmeztetés ideje is napról napra közeledni fog.
Meg lett jövendölve, hogy a Fiammal szembeni gyűlölet ki fog terjedni az Ő Szent Egyházára a földön. Ez már megtörtént.
A gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földbe nem döngöli.
Mikor az Egyház összeomlik, két oldal fog kialakulni. Nem számít, az Egyház mennyire fog szenvedni, nem halhat meg, és nem is fog meghalni. Ez nem történhet meg, gyermekek.
Mert miközben Isten, az Atya, megengedheti, hogy az Egyház a földön ugyanazon megpróbáltatáson menjen keresztül, mint amit az Ő szeretett Fia, Jézus Krisztus szenvedett el, addig az egyház is épp úgy, mint az Én drága Fiam, majd újra felemelkedik dicsőségben.
Soha ne hagyd el a Katolikus Egyházat.
Soha ne tagadd meg Fiam más Keresztény Egyházait, mert ti mindannyian Krisztus követői vagytok.
Nektek mindannyiatoknak, Fiam iránti odaadásotok révén,  félre kell tennetek nézetkülönbségeiteket, és egymással összefogva kell harcolnotok az Antikrisztus ellen.
Imádkozzatok Isten valamennyi gyermekének egyesüléséért az Imahadjárat (28) ezen különleges imájával.
„Ó, Magasságos Isten
Térdre borulunk Előtted és könyörögve kérünk, egyesítsd valamennyi gyermekedet a harcban, hogy megőrizzük Keresztény Egyházaidat a földön
Add, hogy nézetkülönbségeink ne osszanak meg bennünket a nagy hittagadás ezen idejében a világban, az Irántad, drága Atyánk iránt érzett szeretetünkben
Könyörgünk Hozzád, add meg nekünk a kegyelmeket, hogy a Te szeretett Fiad, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus nevében szeressük egymást
Imádunk Téged
Szeretünk Téged
Egyesülünk, hogy harcoljunk az erőért, hogy megőrizzük a te Keresztény Egyházaidat a földön a megpróbáltatások idején, melyekkel szembesülhetünk az előttünk álló években.
Ámen.”

Bízzatok bennem gyermekek, hogy az Új Paradicsom felé vezetlek benneteket, és bízzatok Fiam uralmában a földön, ahogyan az elrendeltetett.

Szerető Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja



Hamarosan jönni fog egy ember, aki azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok

2012. február 8. szerda, 20.45
Drága, szeretett leányom, már nincs sok idő hátra, mielőtt minden megjövendölt prófécia fel fog tárulni egy hitetlen világ előtt.
Még azok a tisztátalan lelkek is észre fogják venni, akik elkerülnek Engem, az Ő Isteni Megváltójukat és az Én Örök Atyámat. Ők csodálkozni fognak, hogy miért történik ez, és első alkalommal végre felismerik, hogy nem ők irányítják saját sorsukat.
Minden tévhitük és a jogosnak vélt személyes anyagi gyarapodásuk ellenére hamarosan felismerik majd az igazságot.
Leányom, az előrevivő út az, hogy imádkoztok, hogy ezek a lelkek – akik ugyan elvesztek a Számomra – ne menjenek az Antikrisztus és a hamis próféta vonzereje után.
Hamarosan jönni fog egy ember, aki azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok. De természetesen ez nem lehet, mert Én csak a legvégén jövök el.
Mégis ő minden olyan tulajdonságot felvonultat, ami a szegény lelkeket oly módon fogja megtéveszteni, hogy elhiggyék, ez Én vagyok.
Csodákat, nagyszerű békecselekedeteket, humanitárius tetteket és nyilvános szeretet-cselekedeteket fog majd végrehajtani.
Bálványozni fogják, és hatalma a sátántól, a sötétség királyától fog származni.
Olyannyira meggyőző lesz, hogy amikor a nagy szentekre jellemző ismertetőjegyeket mutatja, sokan az Én felszentelt szolgáim közül alázattal lábai elé fognak borulni.
Szavamat (Üzenetemet), mely neked, igaz végidő-prófétámnak adatik, el fogják utasítani és el fogják vetni, mint eretnekséget.
Leányom, rengeteg figyelmeztetést adok most neked, hogy minél több Gyermekem megkaphassa az igazságot, mielőtt mindez megtörténik.
Ne hagyjátok magatokat becsapni olyasvalakik által, akik szemetekben szentként magasztalják fel önmagukat. Ne tévesszenek meg benneteket a humanitárius cselekedetek, mintha azok mindig csak Tőlem származnának.
A gonosz egy hazug. Ő ravasz, és időnként nyájas, jótékonykodó külsőt fog mutatni.
Figyeljétek azokat a szervezeteket, amelyeket nagyon vagyonos egyének képviselnek, akik az emberiség megmentéséért tett erőfeszítéseikkel kérkednek. Sokan közülük titokban azon mesterkednek, hogy Szavamat (Üzenetemet) megsemmisítendőnek nyilvánítsák.
Ezt a fajta trükköt fogja az Antikrisztus alkalmazni, hogy maga mellé állítsa a jóakaratú, de hiszékeny követőket.
Ha egyszer elcsábultok, csapdába estek. Akkor majd rá fog venni benneteket, hogy fogadjátok el a fenevad bélyegét, melyet mindenáron el kell kerülnötök, vagy örökre elvesztek Számomra.
Legyetek mindig óvatosak.
Feladatotok egyszerű. Ne feledjétek, csak egy Isten van, három személy a Szentháromságban, Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Bármi más, ami ettől eltérően kerül bemutatásra nektek, az nem létezik.
Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus

2012. február 8., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Misztériumok, melyek oly sokáig rejtve voltak az Isteni Birodalom archívumában

2012. február 7., kedd, 20:00
Én vagyok szeretett Jézusotok, a Legmagasságosabb Isten Fia, aki Mária Szeplőtelen Szívétől született. A Szentháromság nevében jövök.
Ezek azok a napok, szeretett leányom, amelyeket a legnehezebbnek fogsz érezni. Szenvedésed, melyet örömmel és odaadással adsz át Nekem, sok lelket fog megmenteni. Amikor ezt teszed, bátornak kell lenned; és ne aggódj egészséged miatt. Mert ez csak egy megpróbáltatás, amely nem fog sokáig tartani, de az elveszett lelkek Hozzám való vezetéséhez ez is hozzá tartozik.

Az Igazság könyve azért lett adva, hogy a hívők tanúságot tegyenek az Általam hirdetett misztériumokról, amelyek oly sokáig rejtve voltak az Isteni Birodalom archívumában.

Most, amikor az igazság nyilvánosságra kerül, az emberiségnek el kell fogadnia, hogy ez az Én Legszentebb Szavam - amely most mindenki számára bemutatásra kerül-, hogy fontolóra vegyék.

Ez lelketek számára édes megkönnyebbülés lesz, de azoknak, akik távol állnak Tőlem, nagyon nehéz lesz ezt elfogadni.

Az igazság keserűségét nehéz lenyelni, vagyis azt, hogy Én vagyok az, aki ezekben az időkben azért fog jönni, hogy megöleljelek benneteket, mely megnyugvást fog hozni mindazok számára, akik ezt elfogadják.

Én, az Isten Báránya, most azért jövök, hogy az üdvösségetek felé vezesselek benneteket.

Segítségem nélkül ez nem lenne lehetséges.

Most a világosságot hozom számotokra, és nektek mögöttem kell járnotok, mert Én az Új Paradicsomba vezetlek benneteket.

Mindnyájatokat felszólítalak, hogy ebben a szörnyű vadonban, amelyben most magatokat találjátok, legyetek bátrak, erősek és félelemtől mentesek.

Nem lesz könnyű, de ígérem, hogy az erő, amelyet adok nektek, ezt az utazást kevésbé teszi majd fáradságossá.

Fogadjátok el mindazt, aminek a világban tanúi vagytok, hiszen a megtisztulás folyamata nagy intenzitással folyatódik. Mert minderre szükség van.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok türelemért és kitartásért, mert nektek a sötétség fölé kell emelkednetek, és segítsetek Nekem, az egész emberiséget a világosságra vinni.

A reményt soha ne veszítsétek el. Csak azt ne feledjétek, hogy minden, ami számít: az emberiség egyesítése.

Imáitok, szenvedésetek, és Irántam való szeretetetek segíteni fog egyesíteni az Én szent és értékes családom az Új Paradicsomomban, a Földön.
Nézzetek előre, gyermekeim, mert ez lesz, az az élet, melyre ti rendeltetve vagytok, feltéve, ha engedelmeskedtek Szent Akaratomnak.

Szeretlek benneteket és megáldalak, drága gyermekeim, Irántam, szeretett Megváltótok iránt tanúsított szeretetetekért és együttérzésetekért.

Jézusotok

2012. február 7., kedd

    40 – Zaragoza ( España) Virgen del Pilar Inicio de las Apariciones
1531 – Guadalupe, cerro del Tepeyac (México)
1671 – Paray-le-Monial (Francia):
1798 – Nuestra Señora de La Vang (Vietnam)
1830 – Rue de Bac (PARÍS, Francia): “La Medalla Milagrosa”
1846 – La Salette (Francia) : La Reina del Cielo
1858 – Lourdes (Francia) : La Inmaculada Concepción: La Fe, El comienzo
1871 – Pontmain (Francia) : Ntra. Sra. de la Esperanza: La Esperanza
1876 – Pellevoisin (Francia) : Ntra. Sra. del Sgdo. Corazón: La Caridad Programa
1831 – Madrid (España) : “Ntra. Sra. del Olvido, Triunfo y Misericordias”.
1840 – Rue de Bac, París (Francia): El Escapulario (verde)
1842 – Roma (Italia): La Virgen Milagrosa se aparece a Alfonso de Ratisbona.
1850 – La Solana (España).
1853 – Sorano (Italia).
1855 – Porzus (Italia).
1866 – Philippsdorf (Bohemia).
1867 – Kirchdorf (Austria).
1873 – Saint-Bauzille (Francia).
1876 – Marpingen (Alemania).
1877 – Gietrzwalde (Polonia).
1879 – Knock (Irlanda).
1888 – Castel Petroso (Italia) : “La Virgen Dolorosa”.
1917 – FÁTIMA (Portugal) : “Ntra. Sra. del Rosario” (El Corazón Inmaculado de María)
1931 – Ezkioga (España)
1932 – Beauraing (Bélgica) : “La Stma. Virgen Inmaculada, del Corazón de oro”.
1933 – Banneux (Bélgica) : “La Virgen de los pobres”
1937 – Heede (Alemania). "Reina del Universo"
1938 – Wigratzbad, Lindau (Alemania).
1938 – Kérizinen, Bretagna (Francia)
1941 – Umbe - Bilbao , España
1944 – Bonate, Bérgamo (Italia): (la familia).
1945 – La Codosera, Badajoz (España) : La Virgen Dolorosa bajo la Cruz.
1945 – AMSTERDAM (Holanda) : “La Señora de todos los Pueblos”.
1946 – Pfaffenhofen, Marienfried (Alemania)
1947 – Tre Fontane, Roma (Italia): “La Virgen de la Revelación”: (los separados de la Iglesia)
1947 – Montichiari Fontanelle, (Italia): “Rosa Mística”
1948 – Marta, Viterbo (Italia).
1949 – Heroldsbach, Forchheim (Alemania).
1953 – Sabana Grande , (Puerto Rico)
1958 – Turzovka (Eslovaquia).
1961 – Hungría: “La Llama de Amor del Corazón Inmaculado de María”.
1961 – Garabandal, Santander (España): Ntra. Sra. Del Carmen
1961 – San Damiano, Piacenza (Italia): “Ntra. Sra. de las Rosas”
1963 – Binh Loi (Vietnam).
1968 – Zeitoun, El Cairo (Egipto).
1972 – Dozule, Normandía (Francia). Apariciones de Ntro. Señor: LA CRUZ GLORIOSA.
1973 – Akita (Japón) : (Confirmando Fátima Garabandal y Amsterdam)
1976 – Guarne, Antioquia ( Colombia )
1976 – Finca Betania, (Venezuela) “Reconciliadora de los Pueblos”
1980 – Cuapa (Nicaragua).
1980 – El Escorial, Madrid (España): “La Stma. Virgen de los Dolores” 
1981 – Medjugorje (Bosnia Herzegovina, ex-Yugoslavia): “La Reina de la Paz"
1981 – Kibeho (Ruanda): “La Madre del Verbo”
1982 – Soufanieh, Damasco (Siria).
1983 – Peñablanca,  (Chile).
1983 – San Nicolás de los Arroyos, Rosario, Argentina: “Ntra. Sra. del Rosario”
1983 – Conyers, Georgia (U.S.A.).
1985 – Soubra, El Cairo (Egipto).
1985 – Schio, Vicenza (Italia): “La Reina del Amor”.
1985 – Oliveto Citra, Salerno (Italia): “La Reina del Castello”.
1985 – Melleray (Irlanda).
1985 – Naju, (Corea del Sur).
1987 – Grushivo (Ucrania)
1987 – Anguera - (Brasil)
1988 – Lubbock, Texas (USA).
1988 – Roma , Italia - Madre de la Eucaristía
1988 – El Cajas, Cuenca (Ecuador): “La Guardiana de la Fe”
1989 – Pereira (Colombia): “La Llave espiritual de la Fe”.
1989 – Kurescek - Eslovenia "Reina de la Paz"
1990 – Salta,  (Argentina): "YO Soy el Sacratísimo Corazón Eucarístico de Jesús"
1991 – Jacareí - (Brasil)
1997 – Talavera de la Reina, Toledo (España): “Finca de Nazaret"
1999 – Lanús (Buenos Aires, Argentina) "Santa María del Espíritu Santo"
     

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború, amely az emberiség egy harmadát megsemmisítené, elhárításra kerüljön

2012. február 6., hétfő, 20:15
Drága szeretett leányom, követőimnek egy családként kell egyesülniük, és erősnek kell maradniuk.
Én, minden szerető és megbízható követőmnek megadom azokat a kegyelmeket, hogy a vihar közepette is megőrizzék lelki nyugalmukat.
Miközben a Föld továbbra is minden módon remegni fog, ez idő alatt imáitok vigasztalóak lesznek Számomra.
Mennyire szívszaggató Számomra, amikor látnom kell azokat az ártatlanokat, akiket a harcok folyamán, a Közel-Keleten megölnek. Ezeket a szegény lelkeket ostorozzák, és úgy szenvednek, ahogyan Én szenvedtem.
A gonoszság, amelyet látok, gyengülni fog, és késleltetni fogja Atyám büntető kezét, de ez nem fogja megakadályozni ezeket az országokat abban, hogy egymást öldököljék.
A pecséteket fel lettek törve, leányom, és a háborúk gyorsan fognak kibontakozni.
Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború globális szörnyűsége elhárításra kerüljön, amely megsemmisítené az emberiség egyharmadát.
Még több imára van szükségem, gyermekeim. Tudom, hogy mennyire kitartóan imádkoztok, de kérlek benneteket, könyörgöm hozzátok, hogy alkossatok sok imacsoportot, meghívva barátaitokat és családjaitokat, hogy a békéért imádkozzatok.
Most a Keresztes Imahadjárat újabb imáját adom nektek, a 27. imát: Ima a világ békéjéért.

„Ó, Jézus, irgalomért esedezem azokért, akik borzalmas háborúk miatt szenvednek.
Könyörgöm, hogy a béke elárassza azokat a megkínzott nemzeteket, akik vakok létezésük igazságával szemben.
Kérlek, hogy ezeket a nemzeteket borítsd be a Szentlélek erejével, hogy az ártatlan lelkek fölötti hatalomra törekvéseiket hagyják abba.
Légy irgalmas minden országodhoz, melyek tehetetlenek az egész világra kiterjedő gonosz rémtettekkel szemben. Ámen.”

Leányom arra sürgetlek, hogy légy türelmes, hisz nincs már sok idő a Gyónásig. Amint az megtörténik, minden nyugodtabb lesz.
Menjetek békével és szeretettel. Helyezzétek teljes bizalmatokat mindenek előtt, szeretett Jézusotokba.

Megváltótok, Jézus Krisztus
 

2012. február 6., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: A rózsafüzér imádkozásával segíthettek megmenteni a nemzeteteket

2012. február 5. vasárnap, 13.15
Gyermekem, kérem valamennyi gyermekemet, hogy most imádkozzanak a világ egységéért.
A Fiamba vetett hit eltűnőben van, és gyermekeim sivár lelkűek lettek.
Én vagyok a ti Szeplőtelen Szívetek, és drága Fiam, Jézus Krisztus iránt érzett szeretetem által szorosan együttműködöm majd Vele, hogy megmentsük az emberiséget.
Az ima által, melyben kéritek közbenjárásomat, könyörögni fogok Atyámhoz, a Magasságos Istenhez, hogy tartsa vissza  az Ő igazságosságának kezét a súlyos büntetéstől, melyet Ő le fog zúdítani a földre, hogy megállítsa a gonoszság terjedését.
Segíteni fogok nektek gyermekek közelebb kerülni Fiam szívéhez. Ha mi együtt dolgozunk gyermekeim, közösen el tudjuk hárítani a katasztrófákat világszerte.
Sose felejtsétek el az én legszentebb Rózsafüzérem fontosságát, mert ha ezt imádkozzátok naponta, segíteni tudtok nemzetetek megmentésében.
A sátán hatalma meggyengül, amikor Rózsafüzéremet imádkozzátok. Ő nagy fájdalmában elmenekül, és tehetetlenné válik. Az a legfontosabb, hogy a rózsafüzért imádkozzátok legalább naponta egyszer, függetlenül attól, hogy milyen keresztény felekezethez tartoztok.
Oly sok ember nem fogad el engem, az ő Áldott Édesanyjukat.  
Csakúgy mint Fiamat, engem is elutasítanak, kigúnyolnak, sértegetnek és megaláznak. Mégis, ha segítségemet kérítek, el tudom vinni a lelkeket, egyenesen Fiam, Jézus Krisztus Szent Szívéhez.
Fiam, Jézus Krisztus, a ti Megváltótok gyermekek, és Ő soha nem fogja elutasítani a bűnösöket, függetlenül attól, hogy mennyire elfeketedett a lelketek.
Ha sajnáljátok, hogy megbántottátok Őt, csak hívjatok engem, a ti szerető Édesanyátokat, és én kézenfogva elviszlek majd benneteket Hozzá.
Fiam készül eljönni, hogy egybegyűjtse valamennyi Gyermekét, így ti mindannyian egyesülni tudtok  Vele az Új földi Paradicsomban. Csak a tiszta és alázatos szívűek léphetnek be.
Meg kell kezdenetek a felkészüléseteket most. Kezdjétek Szent Rózsafüzérem imádkozásával.
Olyan fontos ez az ima, hogy most jogosan ennek kell lennie az Imahadjárat következő imájának.

Imahadjárat (26) 
A Szent Rószafüzér imádkozása a Szűz Máriához 
Érezzétek a békét gyermekek, amikor Rózsafüzérem titkain elmélkedtek.
Ahogy a kegyelmek kiáradnak rátok a Rózsafüzér elimádkozását követően, fel fogjátok ismerni, hogy a csaló odébb állt, és a helyébe szeretet költözik.
Amikor szeretetet éreztek szívetekben, tudni fogjátok, hogy megnyeritek a csatát, és legyőzitek a gonoszt.

Szeretett Királynőtök, az Angyalok Királynője
Az Üdvösség Anyja

2012. február 5., vasárnap

Áthelyezik a lourdes-i medencéket

A lourdes-i kegyhely fenntartói azt tervezik, hogy áthelyezik a medencéket, melyek vizébe a betegek és a zarándokok mártóznak. A jelenlegi medencéket az 1950-es években építették, és a jelenések barlangjának folytatásaként, a Gave folyó partján helyezkednek el. Annak a pataknak a vize táplálja őket, melyet a Szent Szűz kérésére Bernadette Soubirous fakasztott.
A jelenlegi medencéknek van néhány olyan negatívumuk, melyek a mostani helyükön nem küszöbölhetők ki: hűvös van az épületben, sétaút vezet keresztül azon a részen, ahol a bejutásra várakozók sorban állnak, stb. Ezeknek a problémáknak a megoldásán már húsz évvel ezelőtt is gondolkodtak, de akkor nem jutottak eredményre - írja a La Croix.
Jacques Perrier lourdes-i püspök 2009-ben úgy döntött, hogy áthelyezik a medencéket, és idén január 18-án, a lourdes-i jelenések elismerésének 150. évfordulója napján hivatalosan is bejelentette, hogy 2014-2015-re átalakítják a kegyhelyet. A megvalósítandó építészeti terv célja az, hogy kényelmesebb körülményeket biztosítsanak a medencékben megmártózni kívánó zarándokoknak. A projekt a Siloe nevet kapta, arról a híres, evangéliumi tóról, melynek vizével Jézus meggyógyított egy vakot.

Két éve zajlik a terv kidolgozása. Megvizsgálták, melyek azok a helyek, amelyeket semmiképpen nem érhet el semmilyen áradás, és végül a Gave folyó túloldalán, a Szent Bernadett templom közelében találták meg a megfelelő területet. A tervnek része az is, hogy torlódás nélkül kezelni tudják a fürdésre várakozó, áltagosan évi 400.000 zarándokot. 2011 őszén pályázatot írtak ki a kivitelezésre, a döntést pedig idén április végén hozzák majd meg. A munkálatok nagyjából 4 millió euróba kerülnek majd.
Magyar Kurír

Franciaországban 84%-ban keresztény helyeket gyaláznak meg

Az országban az elmúlt két év alatt közel megduplázódott a megszentségtelenítő cselekmények száma.
Francia kormányzati információforrások szerint 2010-ben 522 helyszínen történt megszentségtelenítő cselekmény. Ez 34%-os növekedés a 2009-es adathoz képest (389 cselekmény), ami 46%-kal magasabb, mint a 2008-as szám (266 cselekmény). A megszentségtelenítések száma tehát két év alatt 96%-os növekedést mutat.

2010-ben 214 alkalommal gyaláztak meg temetőt, 272 alkalommal kápolnát, 26 esetben háborús emlékművet, 10 esetben keresztet vagy kálváriát.

Brice Hortefeux volt francia belügyminiszter az üggyel kapcsolatban 2010. november 2-án levélben fordult az Európa Tanács Emberi Jogi Bizottságának megbízottjához, amelyben felhívja figyelmét a vandál cselekmények számára és annak növekedésére, elsősorban a keresztény helyek vonatkozásában. Mint írja, „2010-ben 485 temetőt és istentiszteleti helyet gyaláztak meg, közülük 410 keresztény, 40 muzulmán, 35 pedig zsidó” – tudósít az európai keresztényellenességet figyelő Intolerance Against Christians internetes oldal. 

Magyar Kurír

Összefogás a házasságért


A házasság ajándék

Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. A megvalósításhoz egy szervezőbizottság állt össze. Látásunk szerint a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára.
A házasságban a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.
A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

 http://www.hazassaghete.hu/images/stories/kepek/hh_2012_245.gif

A KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK
Programok részletes leírása, febr. 11-19.
               Ezen belülBálint-napi koncert plakátja

 
BUDAÖRS
Református Egyházközség, febr. 15-16.
 
BUDAPEST
V., VII. ker., Központi rendezvények febr. 11-19.
II. ker., Torockó térHázaspári csendes nap, febr. 18.
V. ker., Nagyboldogasszony-plébániatemplom, febr. 19.
XI. ker., Közhely matiné, filmvetítés, febr. 18.
Házaskurzus vacsora, Stefánia étterem, febr. 16., jelentkezési lap
 
DEBRECEN
Nagyerdei Református Gyülekezet, febr. 10-19.
 
ÉRD
Egész hetes program sorozat, febr. 11-18.
 
GÖDÖLLŐ
Gödöllői rendezvények, febr. 13-17.
 
KECSKEMÉT
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye programjai, febr. 12., 19.
 
PÉCS
Házasság világnapja program, febr. 11.
 
SZEGED
Házasság Hete Szeged, programfüzet, febr. 12-19.
 
SZÉKESFEHÉRVÁR
Művelődési Központ, febr. 11., 15.
 
VÁC

Házasság világnapi rendezvény, febr. 11.

 
VESZPRÉM
Házaspárok ünnepe, febr. 12.


Vitaminokról röviden...

Szervezetünk számára alapvető fontosságúak a vitaminok. Ezeket a vegyületeket, kevés kivételtől eltekintve, szervezetünk nem képes előállítani. Mind a kevés, mind pedig a túlzott bevitel okozhat problémákat. Rengeteg készítmény létezik már, amelyek a napi beviteli szintet biztosítják, de mint mindenben ebben az esetben is a természetes forrás a legjobb.
A vitaminok táplálkozás során kerülnek be a szervezetünkbe. A mindennapi kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozás kielégíti a vitamin igényünket. Fontos figyelni azonban az ételek elkészítésére, hiszen hiába magas egy élelmiszer vitamin tartalma, ha a túlzott hevítés miatt akár 50%-kal is csökkenhet ez a szint. A vitaminokból fontos beviteli mennyiség nagyban függ a vitamin fajtájától. A C-vitaminból ez elérheti a 1000 milligrammot, míg a B12-ból csak néhány mikrogramm kell.
A vitaminok két csoportra oszthatóak, a zsírban- és a vízben oldódóakra. A zsírban oldódóak hosszabb ideig raktározódnak szervezetünkben. Ezekből leggyakrabban túladagolás jöhet létre, főként a nem megfelelően szedett vitaminkészítményeknek köszönhetően.
Zsírban oldódó vitaminok: A, D, E, K
A vízben oldódó vitaminok csak néhány napig raktározódnak a szervezetünkben, így ezek pótlásáról minden nap gondoskodni kell. Ezeknek a vitaminoknak a hiánya alakulhat ki leggyakrabban a nem megfelelő táplálkozás következtében.
Vízben oldódó vitaminok: C, B-vitamin csoport.

Réti Boglárka

VISSZATEKINTÉS 2012 JANUÁRJÁRA

Most az Egyház és a Szűzanya által megáldott forrás körülményeiről, a visszhangokról és napi üzenetekről szeretnék beszámolni. Medjugorjéban, egy látnoknak azt mondta egy ateista, én nem hiszek az üzeneteidben. A látnok válasza: az én feladatom az, hogy elmondjam neked, nem az, hogy meggyőzzelek róla. Ez a mi álláspontunk is. Bárkinek szabad hitetlenkedni, kételkedni, de szabad hinni is az elmondottakban. Tiszteljük kölcsönösen egymás hozzáállását a megáldott forráshoz!
A megáldott forrás körüli események
-         Decemberben több százan telefonáltak nekünk és kérdezősködtek a forrással kapcsolatosan.
-         Sokan eljöttek Nagyfaluba már Szilveszterkor. Hálaadó Szentmisével és Szentségimádással készültünk 2012 január 1-re, a forrás megáldásának ünnepére.
-         Sokan mondták, még soha nem várták úgy az Újévet, mint most!
-         December 23-tól kilenceddel készültek az engesztelők az egyedi ünnepre.
-         2012 január 1-én, csodálatosan sütött a Nap, alig volt felleg a kék égen.
-         Kb.3000 zarándok gyűlt össze a Szentháromság hegyen.
 
Kezdjük az elején!
-         A Csodatevő Szűzanya Forrásának a földterületét egy soproni engesztelő vásárolta meg, akinek személyesen is megköszönte a Szűzanya a felajánlását.
-         A víz Isten ajándéka bárhol is van. Víz nélkül nem lehet élni. Mi Isten nélkül, a Szűzanya nélkül se akarunk élni! Nagy dolog, ha Istentől kiválasztott földterületen tör fel a víz. Még nagyobb dolog, hogy a Szűzanya megígérte, hogy az Egyház képviselői után Ő is meg fogja áldani a forrást, amely azután olyan lesz, mint a Lourdes-i víz. Ez ígérete szerint, 2012 január 1-én, Isten Anyaságának ünnepén történt. Ekkor játszott a Nap az Égen, a Csodatevő Szűzanya szobra színekben játszott (narancssárga – fehér – piros). Egy fényképen a Nap felett kivehető volt a Szűzanya alakja.
-         Decemberben, egy hónap állt a rendelkezésünkre, hogy a Csodatevő Szűzanya körházát elkészítsük, amelyben a zarándokok a csapokból átvehetik a megáldott vizet. Sokan azt mondták ez lehetetlen! Nem gondoltak arra, hogy Istennek minden lehetséges, ha valami az Ő Akaratával megegyezik.
-         Mi, Iluskával és sok engesztelővel hittünk és hiszünk ebben a rendkívüli kegyelemben. Mi azt mondjuk, amit Jézus mondott: „a fát a gyümölcséről lehet felismerni”. Várjunk türelmesen! Mi hisszük azt, hogy a Csodatévő Szűzanya által megáldott víz sokak gyógyulására lesz. Lesznek olyanok, akik a megáldott víz által erős vállal fogják vinni a keresztjüket. Lesznek olyanok is, akik a szent víz által megtisztulnak. A szent víz elsősorban a léleknek válik a javára, tisztulására. Lesznek olyanok is, akik a szent víz által megtérnek, újjászületnek, lélekkeresztségben részesülnek. A Csodatévő Szűzanya megígérte, hogy akik áldozatot hoztak, azok közül senki sem fog elmenni a Szent Hegyről égi ajándék nélkül. Számíthatunk becsomagolt ajándékokra is, amelyeket később fedezünk fel.
 
Most néhány csodát mondok el, amelyet a saját szememmel láttam.
-         Decemberben, 30 napon át, amíg építették a munkásaink a Csodatévő Szűzanya Házát végig jó idő volt, csak egy nap volt eső, amikor nem tudtak dolgozni. Ez nem csoda decemberben?
-         Két önzetlen személy ajánlotta fel a pénzt, hogy a Csodatevő Szűzanya Házát elkezdjük építeni.
-         A mellettünk lévő földet most tudtuk megvásárolni, hogy az autókat tudjuk fogadni. Ez lett a Szent Miklós parkírozó, azért mert Szent Miklós napján kaptuk meg.
-         A kőbányát decemberben értünk nyitották meg, hogy a parkírozót tudjuk leköveztetni.
-         A Csodatevő Szűzanya szobrát, amelyből csak egy példány volt sikerült elhozatni Olaszországból Magyarországra, ahol egy engesztelő közösség kifizette az árát és elhozták Nagyfaluba. Szent János apostol ünnepén érkezett meg.
-         A Csodatevő Szűzanya Háza, egy hónap alatt, decemberben elkészült és a megáldott víz átadhatóvá vált!
 
 
Most együtt gondolkozzunk el a visszhangon. Mi történt azokkal, akik ittak a megáldott vízből?
-         Kb. 15000 liter megáldott vizet vittek el a zarándokok és még maradt víz a hat méteres kútban.
-         Egy doktornő telefonált, hogy a szent víz ivása után a fájdalomtól égő hátgerince már nem fáj és a daganat csökken a szervezetében.
-         Iluska édesapja élet és halál között volt. Miután ivott a vízből, helyre jött és kiment ásózni a kertbe.
-         Megdöbbentő volt hallani, hogy egy gyerek, aki tolókocsival jött, és aki addig csak néhány lépést tudott megtenni bizonytalanul, kiszállt a kocsiból és körbejárta a Szent Hegyet!
-         Egyik édesanya január elseje óta másképpen imádkozik. Amikor imádság közben lehunyja a szemét, látja az Úr Jézust és a Szűzanyát, akinek a jelenléte boldog könnyeket vált ki belőle. Január 1-től a család együtt imádkozik és a gyereke az iskolában tanúságot tett a forrás körüli eseményekről.
-         Egy fiatalembernek két éve nem volt munkahelye. Áldozatok árán eljött Nagyfaluba az ünnepségre. Ivott ő is a szent vízből. Amikor hazament, telefonáltak neki, hogy megvan a munkahelye és mehet dolgozni.
-         Egy beteg, aki ivott a szent vízből nagy reménységet kapott a szívébe a jövővel kapcsolatosan.
-         Egy zarándok, amikor ivott a szent vízből, érezte, hogy a régi ember meghalt benne, és az új ember megszületett, akit a Szűzanya tart az ölében.
-         Egy depressziós asszony, január 1 óta vidám és boldog lett. Minden szomorúság eltűnt a szívéből.
-         Valakinek szívbetegsége volt. Ivott a vízből és azóta úgy érzi, hogy meggyógyult.
-         Egy beteg a kórházban lélegeztető gépre volt kapcsolva, élet és halál között volt. Szerettei szent vizet csepegtettek a szájába, azután magához tért és kommunikál a körülötte lévőkkel.
Nem folytatom. Aki nem akar hinni, annak száz eset is kevés, aki akar hinni, annak egy eset is sok! A visszajelzéseket orvosi papírokkal is fogjuk dokumentálni és egy kis könyvben szeretnénk megörökíteni.
 
A Szűzanya üzenetei az engesztelés alatt
A Szűzanya Szívében hála volt, az engesztelő közösség miatt. Azt kérte, hogy januárban végezzünk hála kilencedet a múltért, a jelenért és a jövő kegyelmeiért.
-         Legyen hála a szívünkben a múltért! Hála azért, hogy az engesztelő közösség többsége jól vizsgázott az elmúlt évben. Hála van a szívünkben a látható jelekért, csodákért, megtérésekért, a kitartó engesztelésért. Hála van bennünk a decemberi folyamatos jó időért, az anyagi segítségért, a Szent Miklós parkírozóért, a munkások áldozatos munkájáért, a Csodatevő Szűzanya szobráért, a körépületért, amely elkészült az ünnepségre. Hála a fénygömbért, amely által az égiek megjelölték a forrás helyét. Hála, hogy felismerhettük és megbánhattuk a mulasztással elkövetett bűneinket.
-         Hála van a szívünkben a jelenért! Hála, hogy elérkezett az idő, hogy az Égiek, a mi közreműködésünk által az áldott forrást az egész emberiség rendelkezésére bocsáthatták. Hála a tiszta vízért, az Egyház és a Szűzanya által megáldott vízért. Hála van a szívünkben az élő hitért, a szent komolyságért, a fényért és az erőért, amely a szívünkben árad a szent víz által. Hála a sok pozitív visszajelzésért. Hála a Nap játékáért, a Szentháromság, a Szűzanya, a Szent Hegyért védőszentjeinek rendkívüli jelenlétéért, szeretetükért. Engedjük, hogy az Égiek döntsék el, hogy mi válik a javunkra. Hála, hogy értékeljük és értékesítjük a fizikai és lelki szenvedéseinket, elfogadva és felajánlva azt az egész emberiség megtéréséért és a tisztító tűzben szenvedők kiszabadulásáért. Hála, hogy világosan megértettük: „Boldogok, akik látnak és hisznek, de sokkal boldogabbak azok, akik nem látnak, és mégis hisznek”.
-         Hála van a szívünkben a jövőért. Lelki szemeinkkel előre látjuk, hogy a megáldott víz által mennyi lelki tisztulás, testi gyógyulás, szabadulás, megtérés, újjászületés fog bekövetkezni az élő hit által. Hála van a szívünkben a csodák sorozatáért, amit láttunk és a jövőben látni fogunk.
Aki nem hisz a megáldott vízben, idejövet olyan tiszta vizet ihat, amelyben nincsen semmilyen idegen anyag. Akik hisznek az Egyház áldásában, szentelt vizet vihetnek haza. Akik hisznek a Csodatevő Szűzanya áldásában, rendkívüli kegyelmekkel megáldott vizet vihetnek haza. Mindenki a hite szerint részesülhet a kegyelmekben.
A Csodatevő Szűzanya az állandó hálaadás kegyelmével áldott meg minket!