2011. május 17., kedd

Az Istenre hagyatkozó emberek hét jellemzője

„Számos életrajzot és visszaemlékezést olvastam olyan emberekről, akik teljesen Istenre bízzák magukat. Életútjuk rendkívül különböző: vannak köztük katolikusok és protestánsok, papok, szerzetesek és világiak, férfiak és nők. Az élethez és Istenhez való viszonyulásuk mégis jellegzetes hasonlóságokat mutat.” – Egy felnőttként megtért egykori ateista meglátásai (első rész).
• Elfogadják a szenvedést
A mennyei ember c. könyv beszéli el egy üldözött kínai keresztény, Jün testvér történetét. Heteken át kínozták, elektrosokkolták, éheztették, verték, körmei alá tűt szúrtak, végül egy akkora cellába kényszerítették, amelynek mérete alig haladta meg egy koporsóét. Másnap indítást érzett, hogy egy Szentírásért imádkozzék. Furcsa gondolat, hiszen sokan éppen azért voltak börtönben, mert bibliát találtak náluk – de azért elkezdett imádkozni. Másnap reggel az őr bedobott hozzá egy bibliát. „Térdre borulva zokogtam. A foglyoknak semmilyen keresztény könyvet nem engedélyeztek, Isten mégis küldött nekem egy Szentírást! Az Úr megmutatta, hogy az emberi gonoszság ellenére sem feledkezett meg rólam, és kezében tartja a sorsomat” – írja.
Sokan bizony másként ítélnénk meg ezt a helyzetet. A bibliás esetet talán nem is tekintenénk imameghallgatásnak, hiszen a leghőbb vágy, hogy elmúljék a testi szenvedés, nem teljesült. Jün testvér és a hozzá hasonlók azonban nagyon világosan látják, hogy nem a szenvedés a legnagyobb rossz, hanem a bűn. Nem keresik a szenvedést, olykor imádkoznak is a szenvedés enyhüléséért, de sokkal fontosabbnak tartják, hogy ne vétkezzenek, mint azt, hogy ne szenvedjenek. Legfőbb céljuk, hogy maguk és mások is a mennybe jussanak.   
• Elfogadják a halált
Az Istenre hagyatkozó emberek élete a mennyországra irányul. Nem naptári években, hanem az örökkévalóságban gondolkodnak. Nem az a céljuk, hogy földi életük minél hosszabb legyen, hanem az, hogy a mennyországba jussanak és minél többeknek segítsenek oda jutni. S ha ezt Isten az életük megrövidítése által tudja legjobban elérni, azt is elfogadják.  
Gereon Goldmann ferences atya Szárnyai árnyékában című könyvében lélegzetelállítóan írja le, hogyan menekült meg a haláltól a második világháborúban. Csodás megmenekülése felveti a kérdést: „és mi van azokkal, akik nem menekültek meg?” Goldmann atya bizonyára azt felelné: nem az volt az igazi ajándék, hogy Isten megmentette a haláltól – hiszen előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia –, hanem az, hogy így a nácik között folytathatta az evangelizálást. Később Japánban szolgált, ott érte a halál, amelyet – noha  sok tennivalója lett volna még – bizonyára elfogadott, bízva benne, hogy Isten jót fog kihozni belőle.
• Mindennap keresik a találkozást Istennel
Nincs mélységes békével az Úrra hagyatkozó ember, aki ne szánna mindennap időt az imádságra. Az ilyen emberek naponta legalább néhány percet, de ha a körülmények engedik, akár egy-két órát is imádságba merülten töltenek, mégpedig általában reggel, mielőtt bármibe belekezdenének.
• Az imádságban inkább hallgatnak, mint beszélnek
Megdöbbentő tapasztalat, hogy az igazán szentéletű emberek imái gyakrabban találnak meghallgatásra, mint másokéi. Amikor az ember azt hallja, hogy valaki valami egészen konkrét dologért imádkozott, és megkapta, elgondolkodik, hogy az illető talán különleges képességekkel bír, vagy netán Isten jobban szereti őt, mint másokat. Valójában azonban a legfőbb ok az, hogy ezek az emberek a Szentlélektől kapják az indítást, hogy miért imádkozzanak, hiszen állandóan Isten akaratát keresik.   
Ismert történet például, hogy Angelica anya, a ma már világszerte fogható műholdas és internetes Eternal Word Television Network (EWTN) alapítója, amikor ki kellett fizetnie az első parabolaantenna horribilis árát, a kápolnában imádkozva kérte Isten segítségét. Hamarosan megszólalt a telefon, és egy ismeretlen pontosan a szükséges összeget ajánlotta fel adományként. Angelica nővér imája nem azért talált meghallgatásra, mert nagyon szeretett volna egy tévécsatornát, hanem mert helyesen ismerte fel Isten akaratát, aki azt kívánta tőle, hogy aznap elindítsa a televíziót.
• Kizárják mindazt, ami zavarja az összeszedettséget
Az Isten csempésze című könyv egy holland keresztény misszionárius, Andrew van der Bijl életéről szól, aki megtérése után a hidegháború idején bibliákat és keresztény könyveket csempészett a szocialista országokba. A könyv egyik elgondolkodtató részlete a következő:  
„Eszem ágában sincs igénybe venni a hívásértesítést, ami az egyik telefonbeszélgetést megszakítva értesít, hogy újabb hívás érkezett” – mondta Andrew testvér, majd hozzátette: a technika túlságosan kiszolgáltatja az embert a pillanatnyi megkereséseknek, feladatoknak. A legfontosabb az, hogy csendben, türelmesen figyeljünk Isten hangjára.
Legtöbben szeretjük a technikát, de valóban hatalmas a kísértés, amely azt sugallja, hogy azonnal válaszoljunk egy-egy e-mailre, Facebook-üzenetre, csetre, sms-re. A kommunikáció korát éljük, amikor újabb és újabb dolgok igénylik a figyelmünket. Egyre ritkábbak a csendes percek, órák, amikor a lélek csendjében várakozhatunk a Szentlélek indításaira.
         
Az Istenre hagyatkozó emberek közös vonása, hogy nem engednek a hamis sürgetésnek. Nehéz elképzelni, hogy valakiben úgy születne meg Isten akaratának megrendítő felismerése, hogy közben állandóan jelez az iPhone, vagy éppen maga ellenőrzi ötpercenként, nem kapott-e üzenetet a Facebookon.
• Mások megítélésének is alávetik döntéseiket
Akik régóta figyelik, hogyan működik az Úr az életükben, észreveszik, hogy az Úr sokszor szól hozzájuk szentéletű barátokon, családtagokon, papokon, szerzeteseken keresztül. Ha úgy érzik, hogy Isten valamire hívja őket, főleg ha nagy dologról van szó, megkérnek egy-két bizalmas, hívő barátot, hogy imádkozzák át a dolgot, és jelezzék, vajon bennük is ugyanaz érlelődik-e meg. S ha figyelmeztetik őket – különösen a házastárs, a gyóntató vagy a lelkivezető –, hogy valamit ne tegyenek, azt nagyon komoly jelzésnek veszik.
• Maradéktalanul engedelmeskednek az Úrnak 
Az Isten csempésze című könyv egyik jelenetében Andrew testvér leírja Karl de Graaf látogatását. Graaf egy olyan imacsoport tagja, ahol hosszan, nagyrészt csendes áhítatban imádkoznak.
„Kimentem, és a bejáratnál ott állt Karl de Graaf. Meglepetten köszöntöttem:
– Szervusz!
– Szervusz, Andy. Tudsz vezetni?
– Vezetni?
– Autót.
– Nem – feleltem meghökkenve. – Nincs jogosítványom.
– Mert tegnap este az Úr üzent veled kapcsolatban. Fontos, hogy megtanulj vezetni.
– Ugyan minek? – kérdeztem. – Sose lesz autóm, az egyszer biztos.
– Andrew – Graaf olyan tagoltan beszélt, mintha egy nehéz felfogású gyerekkel próbálna megértetni valamit –, nem akarlak meggyőzni. Csak továbbítom az üzenetet.”
Némi habozás után Andrew testvér úgy érezte, Isten valóban ezt kívánja tőle; megtanult hát vezetni. Hatalmas idő- és energiapazarlásnak tűnt, mégis engedelmeskedett az Úr hívásának. Röviddel azután, hogy megkapta a jogosítványt, a vezetés sorsdöntő lett további szolgálata szempontjából, melynek eredményeként több ezer emberhez jutott el az evangélium a vasfüggönyön túl. Amikor Andrew testvér a különös üzenet hallatán a fejét vakarta, Karl de Graaf csak ennyit mondott: „Ez az izgalmas az engedelmességben: amikor az ember utólag rájön, mit tervelt ki a Jóisten.”
***
Bizonyos, hogy mások utánzása nem visz közelebb Istenhez. Az ehhez hasonló írások azonban jó kiindulást jelenthetnek, hogy átgondoljuk saját lelki fejlődésünket.
Jennifer Fulwiler írása nyomán; www.conversiondiary.com
Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A böjt és az önmegtartóztatás értelme

2011. május 16. hétfő, 11.30
Szeretett leányom,  végre felismered,  hogy semmi sem vagy Nélkülem.  Kegyelmem által, Atyám Birodalmában életet kapsz. Jelenlétem nélkül életed terméketlen lenne, és nem lenne valódi értelme sem. Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem megértené,  hogy az élet mit is jelent valójában, az az élet,  amit Én szeretnék nektek adni,  mindenekelőtt az Eukarisztia által.  Igazán csak akkor fogjátok szeretetemet érezni, ha törékeny lelketekbe befogadtok Engem,  az Isteni kenyér és bor formájában. Ez a szeretet megerősít majd benneteket,  nemcsak a lelketeket,  hanem az értelmeteket is. Jelenlétem felemel majd benneteket,  hogy igaz követőimmé váljatok.
Az a követőm, (hívem) aki ezáltal a Szentség által, nem rendszeresen vesz magához Engem,  olyan,  mint egy félig telt edény. Ahhoz,  hogy valódi jelenlétem eltöltsön benneteket, szükségetek van az Én Testemre és Véremre,  amely mindannyiatokért kiontatott. Nélküle nem lesztek képesek,  hogy megtaláljátok azt a valódi erőt, amellyel dicsőségemet tökéletesen hirdethetnétek.
Gyermekeim,  meg kell értenetek,  hogy a létezésembe vetett hitetek,  csak egy része a lelki utazásaitoknak. Sok minden van még, amit meg kell értsetek. Ha a testi örömöktől megtartóztatjátok magatokat,  akkor igazán feltöltve lesztek. Azon tény alapján,  hogy a sátán a testi kísértések által ellenőrzése alatt tartja az embert, meg kell neki tagadnotok,  hogy ezekhez az örömökhöz hozzáférhessen,  ami valószínűleg beteggé tesz benneteket. A böjtölés,  a legnagyobb lehetőségek egyike,  hogy lelketeket a sátántól és démonaitól megszabadítsátok. Erre az áldozatra nagyon kevés ember tudja magát elkötelezni, pedig ez olyan egyszerű és nem árt egészségeteknek sem. Ha egy napot böjtöltök egy héten, akkor az különleges kegyelmet fog nektek hozni.  Ha tiszteletből Nekem,  az Isteni Megváltótoknak,  kis áldozatokat hoztok,  nemcsak lelkeiteket mentitek meg,  hanem még Hozzám is közelebb fogtok kerülni. Más áldozatok,  mint az anyagi javakról való lemondás is,  közelebb hoz benneteket Szent Szívemhez.
Gyermekeim,  az életeteknek, nem az anyagi javak körül kellene forognia, főleg,  ha arra valójában nincs is szükségetek. Ha elfogadjátok az egyszerű dolgokat, amelyekre szükségetek van, és időtöket Rám szánjátok,  igaz elégedettségben lesz részetek. Nemcsak ebben, hanem először életetekben fel fogjátok ismerni a valódi szabadság értelmét. Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert,  mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság,  luxusélet, zene, alkohol és híres személyek istenítése által. Ha elfogadjátok azt, hogy mindezek csak egyszerű illúziók,  akkor meg fogjátok érteni,  hogy időtöket itt a Földön, nem lenne szabad ilyen haszontalan dolgokkal eltölteni.
A ti időtök itt a Földön, csak egy része az Örökkévalóságig tartó utazásotoknak. Életetek, a halál után,  más módon, de folytatódni fog. Attól függetlenül,  hogy az emberek hisznek Istenben, az Örök Atyában vagy sem,  lelkük, haláluk után, mégis tovább fog élni.
Most,  a fényt keressétek, úgy,  hogy az Örökkévalóságban igaz boldogságra találjon lelketek és méltó helyet kapjon a Paradicsomban. Ahhoz,  hogy elérjetek erre a lelki szintre, kérlek benneteket, hogy hozzatok áldozatot,  a test áldozatát,  addig ameddig még itt a Földön éltek. Ajánljátok fel életetek minden szenvedését az elveszett lelkekért és majd a jutalmat  learathatjátok,  amelyek a következő életben rátok várnak.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus
„Mária által Jézushoz!” – Csíksomlyói búcsú 2011

Az idén is több százezer zarándokot várnak a Csíksomlyói búcsúra, amelyet az idén június 11-én tartanak. A Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltárnál megtartott szabadtéri szentmise ünnepi szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. Az idei búcsú mottója: „Mária által Jézushoz!” Az előző évekhez hasonlóan most is fontosnak tartjuk hangsúlyozni: a csíksomlyói pünkösdi búcsú elsősorban zarándoklat, és szeretnénk, ha – történelmi múltjához hűen – vallási cselekmény is maradna.

A legfontosabb tehát az, hogy a Csíksomlyóra zarándokolók az Isten imádását, a boldogságos Szűz Mária tiszteletét tartsák szem előtt, és tudatosítsák magukban, hogy a bűnbánati gyakorlatok, a gyónás, az áldozás és a szentmisén való részvétel mellett a zarándoklatnak az áldozatvállalás is része.
Évről évre megtapasztalhatjuk azonban, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsúsok között sokan vannak olyanok, akik nem a lelki-vallásos tartalmat és lelkületet keresik, hanem annak alkalmaként használják fel, hogy a keresztény értékrendtől merőben eltérő csoportidentitásukat mutogassák. Ennek a több éve megfigyelhető jelenségnek a megemlítésével nem szeretnénk senkit bántani, de mint a kegyhely őrei úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások nem találkoznak a búcsús zarándoklat alapvető értelmével, szerepével, amely a bűnbánatban, az Istennel való közös találkozásban, a Mária-tiszteletben keresendő.
Törekedjünk tehát a búcsújárás szerepének megőrzésére úgy egyénileg, mint közösségi szinten, hogy keresztényekként megfelelő magatartásunkkal méltó folytatói lehessünk és maradhassunk őseink hitének, a csíksomlyói búcsújárás hagyományainak! Meggyőződésünk, hogy a közös imádkozásban és a közös Szűzanya-tiszteletben megnyilvánuló tiszta hit az Istenre való rátalálás mellett minden magyar egymásra találásának a kegyelmévé is válik. (Fr. Péter Arthur OFM csíksomlyói ferences házfőnök)
A búcsú liturgikus programja
Június 10-én, péntek este a 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a 2011-es csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelyet a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás követ.
Június 11-én, szombaton fél 6-tól folyamatos gyóntatás és áldoztatás lesz a kolostor négyszögletű udvarában. A szentmisék reggel 7-kor, 8-kor és este 7 órakor lesznek a kegytemplomban.
Az ünnepi szentmise, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít, fél 1-kor kezdődik a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltárnál. A szentmise szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. A kordon a papsággal fél 11-kor indul a Csíksomlyói Ferences Kolostor elől. Éjszaka a kegytemplomban reggelig tartó virrasztásra kerül sor.
Június 12-én, vasárnap pünkösd ünnepe. A szentmisék reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
Június 13-án, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék szintén reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
Borsodi L. László ferences sajtóreferens

2011. május 16., hétfő

Amibe a magyar lakosságot nem avatják be – a Széll Kálmán program brüsszeli tervezete
Igaz demokratához méltóan az ország irányítása megmondta a lakosságnak, mit fog csinálni a következő három évben. Bár leginkább csak a pénzügyminiszter. Először is azt szeretnénk leszögezni, hogy ez a tervezet kiváló példa az ország irányítása és a magyar nemzet viszonyára, hiszen bár a magyar lakosság életébe való beavatkozások sorozatáról van szó, az angol program tartalmazza a konkrétumokat, a magyar lakosság tájékoztatása pedig mindösszesen egy kétes értékű előadásra, és az ahhoz tartozó, semmi konkrétumot nem tartalmazó háttéranyagra korlátozódik. Ez gyakorlati szempontból azt jelenti, hogy a szöveg vagy az Európai Unió vezetése számára készült csak el összesített formában, ami a magyar lakosság teljes semmibe vételét jelenti, vagy a tervezetet először angol nyelven dolgozták ki, majd a magyar lakosság csak egyfajta ködös tájékoztatást kapott arról, hogy mit is terveznek, ami nyílt beismerése a magyar állam nemlétének, és annak, hogy a magyar lakosság minden ügyét közvetlenül az Európai Unió vezetősége irányítja.
A program közönséges pszichológiára épít, az első megállapításai kizárólag a tervezet legitimációját szolgálják. Azt a problémát veszik elő, amit még a legradikálisabb filoszemita is kezelendő problémának tart, és ez az államadósság. Mindazonáltal, a program közönséges százalékokat mutat be, szó sincs konkrét adatokról, később számonkérhető pénzösszegről. 2014-re százalékosan tervezik csökkenteni az államadósságot, és ezt a százalékot az államadósság mai állapotához mérik, mert az eredeti összeghez nem mérhetik – hiszen azt már többszörösen ledolgoztatták a néppel.
Már megszokhattuk, hogy egy demokratától nem hallhatunk konkrétumot, de foglalkozzunk most inkább az ígért átalakításokkal. A tervezet keretében hozzányúlnának a munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer, az oktatás szerkezetéhez, de átalakítanák az állam és az önkormányzatok viszonyát, és természetesen bevetették a szokásos hitelesítő eszközt: a bürokrácia elleni harcot is. Matolcsy szerint a legfőbb probléma az egyre növekvő államadósság, és azon belül is az, hogy ennek nagy részét külföldre törlesztjük. Ez áll legalábbis a magyar változatban, mivel a lakossággal is el kell valahogy fogadtatni a dolgot, de a későbbiekben kiderül, hogy az eredeti angol változatban ez hogy van előadva. Megtudhatjuk, hogy Magyarországon hihetetlenül alacsony a foglalkoztatási arány, iszonyatos összegeket emészt fel az úgynevezett szociális védelem, és más országokhoz képest kínosan keveset költünk rendfenntartásra, mindeközben pedig nemzetközi viszonylatban rendkívül alacsony a műszaki diplomások aránya, az európai országok között arányaiban nálunk részesülnek legtöbben rokkantsági ellátásban, és mindemellett Magyarország teljességgel versenyképtelen - bármit is jelentsen az, azon kívül, hogy ennek segítségével legitimálni lehet a „szabadpiaci” rombolást. Az államadósság alakulásáról megtudhatjuk, hogy GDP-arányosan számolva voltak időszakok, amikor csökkent az államadósság, ez természetesen a Fidesz-ciklus idején volt tapasztalható, ezért a népnek muszáj elhinnie, hogy ők meg tudják oldani a problémát. Természetesen azt nem említi, hogy az államadósság összege megléte óta folyamatosan növekszik, és egyáltalán nem csak az infláció mértékével… Mivel az EU GDP-arányos törlesztést szab meg, ezért e téren az GDP-arányos mutatókkal játszanak, ami mint tudjuk, semmit nem jelent, mivel azt a lakosságnak egy igen szűk rétege állítja elő.
Miután felsorolja az eddig is ismert tények igencsak cenzúrázott változatait, azt gondolnánk, hamarosan a lényegre tér, de nem. Az adósság csökkentésére megoldásként említi a beruházási ráta emelését, vagyis a szűkös források ellenére további költekezések beütemezését javasolja, hiszen a jól megszokott berögződés azt mondja: „folyamatos növekedés, fenntartható fejlődés, és majd minden jó lesz”. Sokadjára is megemlíti, hogy 3% alá csökkentik az államháztartási hiányt, de továbbra sem ad semmiféle érthető magyarázatot arra, miért akarnak hiányt fenntartani a költségvetésben, miért nem csökkentik a kiadásokat arra a szintre, ahonnan megkezdődhetne a nemzeti vagyon újbóli felhalmozása. Azt mégsem mondhatja, hogy azért, mert nem áll érdekükben. Megemlíti a beruházási hatékonyság növelését, és más hasonló dolgokat – szintén konkrétumok nélkül, nehogy a határidő lejártával majd számonkérhető legyen. A szövegelés teljes egészében egy legitimációs propaganda. Megtudhatjuk, hogy a magánnyugdíj-pénztárakból elvett pénzeket az államadósság törlesztésére fordítják, és hogy ez mennyire megéri, hiszen látványos százalékos csökkentést érhetünk el vele az államadósságban, és hogy folyamatosan csökken az államháztartási hiány, ami 2014 végére már 1,9% lesz.
Tervezik egy államadósság-csökkentő alap létrehozását is, amit nagyrészt a bankadóból és elektronikus úthasználati díjból kívánnak fedezni. Ami annyit jelent, hogy a lakossággal közvetlenül fogják kifizettetni azt az államadósságot, amit a zsidó kollaboráns kormány néhány tagja önkényesen vett fel, és a nemzet gazdasága szempontjából semmi gyakorlati haszna nem volt, csak az ő pozícióikat biztosította be.
De ha a bankok megadóztatásából és a befizetett magánnyugdíjak összegéből akarják kifizetni az államadósság aránylag kis részét, mit tesznek az ellen, hogy a bankok a profit csökkenését kifizettessék a lakossággal, és miből akarják majd fedezni a továbbiakban kifizetendő nyugdíjak összegét?
Vannak bizonyos rejtett utalások, amik a lakosság számára jól hangzanak, de a valós értelmüket homály fedi. A program eredményeként a leggyorsabb adósságcsökkentést, és a legrugalmasabb munkaerőpiacot, a leggyorsabb versenyképesség-emelkedést nyújtják ígéretként. De mit is jelent ez? A rugalmas munkaerőpiac otthon nélküli, pénzzel akárhova rángatható rabszolgák tömegét jelenti. Hogyan is érhetik el mindezt? Bár rövidtávon százalékosan csökkentik az államadósságot, hosszú távon ezt ráterhelik a lakosságra: a szociális juttatásokat a minimumra csökkentik, az infláció növekedésével párhuzamosan a fizetések reálértéke nem fog növekedni, hiszen a beruházások nagy része külföldi kézben van, és egy multinacionális cég, ha olcsóbb munkaerőt talál egy másik országban, hát áthelyezi a telephelyét, így teljesen hidegen hagyja, hogy a magyar lakosság nem fog megélni a kapott fizetésből. Mihez vezet a fizetések reálértékének csökkenése? Mivel a mesterségesen gerjesztett mániákus fogyasztói hajlam ellen semmit nem tesznek, hiszen az a rendszer működésének egyik mozgatórugója, a folyamat a lakosság további eladósodásához vezet, ami különösen magas kamatú hitelekkel fog történni, hiszen a bankok a megadóztatásukat a lakossággal fogják kifizettetni. Végül majd a nép nem bírja az adósság törlesztését, és nemzetközi nyomásra folytatódnak a tömeges kilakoltatások, így további többszázezres embertömegek kerülnek majd nem az utcára, hanem olcsó albérletekbe. Nincsen saját otthonuk, így nincs mihez kötődniük, ha az adott helyen nincs munkalehetőség, már költöznek is át máshova. Kész a mobil rabszolga, kész a demokraták által istenített rugalmas munkaerőpiac.
Mit nem említ a magyar lakosságnak, amit a külföld felé nyíltan és egyenesen megmond? Először is, az államháztartási hiány csökkentésének hangoztatása nem a magyar lakosság érdekében történik, hanem hogy a maastrichti szerződés kritériumaihoz való igazodással az ország kockázat-besorolása javuljon, vagyis jogosult legyen újabb hitelek felvételére. Az angol szövegben konkrétan megemlíti: a bankadó, aminek 97%-a a nyugdíjkasszába megy vissza (nem ám az adósság közvetlen törlesztésére létrehozott alapba, mint ahogy magyarul mondják) szükséges ahhoz, hogy a strukturális reformok megvalósítását fedezzék belőle. Tehát elköltik a bankadót, és elköltik a nyugdíjat is, de ugyanakkor azt mondják, a bankadót és nyugdíjat félreteszik egy adósságkezelési alapba. Miből fogják akkor fedezni a később felmerülő költségeket? Az angol szövegben erre is megadják a választ: a valutaárfolyam jelenlegi alakulása mellett a strukturális reformok évente további 70 milliárd forint terhet rónak a háztartásokra. A lakosság fizetésképtelensége a bankrendszer azonnali összeomlásához vezet, ezért javasolják, hogy a Magyar Nemzeti Bankba helyezett külföldi letéteket vonják ki, mert az magával rántaná más országok bankrendszerét is, és engedélyezzék a bankok további megadóztatását. Az EU vezetését azzal kívánják meggyőzni, hogy a strukturális reformok 2012-re plusz 500 milliárd, 2013-tól 2015-ig pedig évente újabb 900 milliárd korrekciós igényt jelentenek majd, ami miatt az ország majd újabb IMF hitelt venne fel. Hogy konkrétan mekkora összeggel csökkentik az államadósságot, az nem derül ki, de az angol szövegből kiderül, hogy további 3200 milliárd forint IMF hitelt akarnak felvenni a későbbiekben. A nyugdíj kifizetésének időbeli eltolását azzal oldják meg, hogy növelik a nyugdíjkorhatárt, így az majd csak akkor jelent újabb jelentős pénzösszeget, amikor az ország már felvette az újabb IMF hitelt. (a most középkorú, még aktív lakosságnak jelentős része nyugdíjba menne az elkövetkező években, és a gyermekvállalási hajlandóság fokozatos csökkenése miatt az azt követő generáció már sokkal vékonyabb társadalmi réteget jelent, ami nem fogja tudni eltartani a közel négymillió nyugdíjast, és a folyamat végül a nyugdíjrendszer összeomláshoz vezet)
Tehát a nyugdíjkorhatárt megnövelik, demokratához méltóan oldják meg a problémát: képesek akár három évre is előre gondolkodni, aztán „majd meglátjuk” alapon felvesznek egy újabb IMF hitelt. Mindemellett a jövőben ki akarják szélesíteni azt az igencsak vékony társadalmi réteget, ami még munkavállalásra alkalmas, emiatt kell átalakítani az oktatási rendszert, amiben már újabb érettségi követelmények lesznek: szociális munka lesz az érettségi megszerzésének feltétele.
Nem kell túl sokat gondolkoznunk ahhoz, hogy meglássuk azt, amit eltitkolnak előlünk, hiszen már a saját hazugságaikon sem látnak át, amik emiatt könnyen tetten érhetőek. Szervezetünk csakis kizárólag azért foglalkozott ezzel a programmal, hogy felhívjuk rá a figyelmet: a zsidó kollaboráns kormány módszeresen hülyének nézi a lakosságot, és már nem is érzi úgy, hogy az intézkedései részleteibe be kellene avatnia a magyar felet is. A demokrácia minden társadalomban egyfajta rövidlátásban szenved: demokrata politikusok körében hihetetlen előrelátónak számít az ember, aki akár négy évre előre el tud tervezni dolgokat. Még mindig ilyenektől várjuk a társadalom hosszú távú tervezését, demográfiai folyamatok befolyásolását?
Családbarát adóprogram, vagy a felmerülő korrekciós összegek lakossággal való kifizettetése, lehetőleg még az újabb választások előtt?
Egységes Magyarország Mozgalom - Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”


Utasítsátok el a New Age spirituális munkáját

2011. május 15. vasárnap, 17.00
Drága szeretett leányom, felhívom minden hívemet (követőmet), hogy ítéljék el a New Age szervezet munkálkodásait, amely kezében tartja a világot.
A kereszténység mindig elsődleges célpont volt a sátán számára. Azért mert ő annyira ravasz, állandóan azon van, hogy elcsábítsa azokat, akik lélekben üresek és elveszettek. Azt fogja mindig megpróbálni, hogy hazugságait a szeretet leple alatt mutassa be. Aztán azt is megpróbálja, hogy kontroll alatt tartsa gyermekeim gondolkodását, miközben pogány taktikával bemagyarázza, fel kell, hogy szabadítsák gondolataikat a modern élet stresszétől. Óvakodjanak közületek mindazok, akik átadják magukat azoknak az általuk folytatott gyakorlatoknak, amelyek által elméjüket a feledés állapotába teszik, az úgynevezett meditációval.
Ha ilyen úton engeditek, hogy gondolataitokat ellenőrizzék, akkor a sátán és démonai szép csendben, úgy, hogy fel sem ismeritek, irányítani fogja azt, kisimítva ezáltal az átmenet útját.
Kerüljetek minden spirituális praktikát, beleértve a tarot kártyát is
A világban sok-sok lélek éhezik a lelki vezetésre. Keresésük által értelmet akarnak adni életüknek, közben tudatlanul hagyják magukat, hogy azok a praktikák beszippantsák őket, amelyek a pogányságra vezetnek. Minden dogma hamis, ami annak az elhitetésére csábít benneteket, hogy valódi béke van a szívetekben és a lelketekben, ezt mindenkor el kell, hogy kerüljétek. Tanuljátok meg ezeket olyannak felismerni, amilyenek azok valójában.
A kristályok, a meditáció, a reiki, a jóga, a tarot kártya, a spirituális vezetőkbe vetett hit, a metafizika és az úgynevezett csodadoktorok, arra csábítanak benneteket, hogy egy alternatív felsőbbrendű létben higgyetek, amelyet nem Isten, az örök Atya teremtett.
Figyelmeztetés a kimagasló mesterektől…
Ma sokan közületek, akik állandóan keresik a lelki vigaszt és gyakorlatba teszik angyalaik követését, óvatosak kell, hogy legyenek, főleg akkor, amikor a kimagasló mester kifejezését hallják, mert biztosak lehetnek abban, hogy ez az angyal nem a Mennyországból való. A kiemelkedő (kimagasló) mesterek, gyermekeim, nem másak, mint bukott angyalok, és a sötétségből jönnek. De akkor azt fogják nektek mondani, hogy ők a világosságból jöttek. Ez mind pogány spiritualizmus, és ha életetekbe teszitek ezeket, akkor a sötétség mélységébe fog benneteket lehúzni, éppen akkor, amikor a legkevésbé várnátok. A sátán nagyon óvatosan fogja ezeket a sötét hazugságokat bemutatni, és ti mindenkor azt fogjátok hinni, hogy mindezek a dolgok helyesek.
A legtöbb úgy van előadva, hogy ezek elősegítik az önbecsülést, az önbizalmat, és hogy segít életeteket kontroll alatt tartani – mindez pedig hazugság. Ezek a praktikák nemcsak az Igazságtól vezetnek el benneteket, hanem elmondhatatlan nyomort is hoznak nektek, amikor a démonok, mint ennek a praktikának az eredménye, a lelketekbe költöznek.
A Szentírás figyelmeztet a mágia veszélyeire
Az Igazságot sohasem szabad manipulálni. A bibliai tanítások, figyelmeztetik az emberiséget a mágia, a jóslás és a hamis istenek imádásának veszélyeire. A mai világban ezek a praktikák úgy vannak bemutatva, hogy ártalmatlanok, de a lelki jólét eléréséhez elengedhetetlen. A lelkek szelídsége miatt, sokan természetes vonzalmat fognak a New Age praktikái iránt érezni, mert megtéveszti őket az a hamis szeretet, amelyet kiárasztanak magukból. Ettől semmi sem lehetne messzebb az Igazságtól.
Figyelmeztetés az angyalok iránti fanatikus rajongásért
Ne feledjétek, hogy a sátán és az ő bukott angyalai azok, akik óvatosan és ravasz módon húztak be benneteket ebbe az értelmetlen hazugságba. Azoknak, akik szinte fanatikus módon rajonganak az angyalokért, a következőket mondanám: miért nem Isten szavát, az Örök Atya szavát hirdetitek először? Vajon ez az angyal-mánia, nem a bálványimádás egy másik formája? Igen, természetes, hogy imádkoztok a szent angyalok segítségéért, de mindig tegyétek fel azt a kérdést, hogy: vajon az angyalok iránti rajongásom, nincs- e a Jézus Krisztus iránti szeretetem kárára, Isten Fia, vagy Isten, az Örök Atya iránt?
Ébredjetek fel a spiritualizmus hazugságaiból. Azok az angyalok, amelyek az ilyen gyakorlatok folyamán vonzanak benneteket, nem a Mennyből, vagy a világosságból valók. Úgy fognak tűnni, mintha a világosságból jönnének, de ez csak megtévesztés, amelyet a sátán és démonai használnak, hogy tetteiket okosan álcázzák.
Emlékezzetek egy utolsó tanításra. Akárhogyan is öltöztetitek fel pogány praktikáitokat, hogy úgy tűnjék, mintha az Isteni fényt imádnátok, mégis hazugságok lesznek. Ez a hazugság, és azok, akik benneteket meggyőznek arról, hogy ezen a bizarr, úgynevezett szellemi utazáson részt vegyetek, amely Atyámat figyelmen kívül hagyja, olyan közel visz majd a sátánhoz benneteket, hogy egy bizonyos pont után, már nem lesz visszaút.
A szeretet egyetlen Isteni birodalma, amely a Földön kívül létezik, az a Mennyország. Amit ezen kívül mesélnek nektek, az nem igaz. A sátán azonban azt akarja, hogy azt higgyétek el, hogy igaz. A valóság az, hogy ő minden gyanútlan és babonás lelket magával ragad a sötétségbe, és minden bukott angyalt, és mindezt a hamis szeretet nevében teszi.
Ne felejtsétek, hogy a szeretet, a valódi szeretet egyedül csak Istentől, az Örök Atyától jöhet.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus

Martin által Dejtéről 2011. május 15-én

2011-05-15 - Márton által
Gyermekeim!
     Nagyon szeretlek titeket, csókollak és ölelő anyai karjaimba veszlek benneteket. Veletek együtt imádkozom a legkedvesebb fiaimért, a ti pásztoraitokért. Az az óhajom, hogy szüntelenül imádkozzatok értük, hogy az életük Fiamat tükrözze, és hogy a Szentlélek meggyújtsa általuk a világot. Jézus és az én szívem szeretetébe merítelek benneteket.

2011. május 14., szombat

Önt figyelik, avagy kellemes repülést!


Az Európai Unió országai ezentúl megőriznek minden információt az európai gépekkel utazó légi utasokról.

Így az európai üdülőhelyekre utazó turisták milliói már nyáron megfigyelés alá kerülnek. Az uniós országok repülési hatóságainak elküldött utasítás szerint, az utasokról szóló személyes információk az indulás és az érkezés országainak adatbázisában lesznek. Így például az utasról, aki Londonból Rómába repül a British Airways járatával, mindent tudni fognak a brit és az olasz hatóságok: kivel utazik, mennyiért vásárolta a jegyet, milyen osztályon, milyen ételt kért.

Az adatbázisban ott lesz az utas fotója, útlevelének adatai, telefonja és címe, bankkártyájának száma, az útirány és adatok az átszállásról. Még azt is lehet tudni, hogy az utas melyik helyet részesíti előnyben a repülőgépen.

Az adatokat öt évig őrzik. A legfőbb dolog: az uniós országok mindegyike köteles szomszédja kérésére rendelkezésére bocsátani az adatokat az utasok mozgásáról. És nem számít, mivel vádolják az utast: terrorakció előkészítésével, pénzmosással vagy otthoni erőszakoskodással.

Damian Green brit bevándorlási miniszter bejelentette, hogy Nagy-Britannia csatlakozni fog a légi utasokról szóló adatok őrzésére és cseréjére vonatkozó egyezményhez, ugyanakkor rámutatott: nyilván éles kritika várhatók azok részéről, akik ebben a brit szuverenitás elleni támadási kísérletet látnak. „Ugyanakkor minden Nagy-Britannia biztonsága érdekében történik” – válaszolta opponenseinek a miniszter.

Mindeddig csak az Európán túlról érkezett utasokról gyűjtöttek információt.

Egyébként a megfigyelésért az európai járatok utasai fognak fizetni. A jegy árát kisebb pótdíjjal egészítik ki, és ebből gyűjtenék össze a számítógépes adatbázis kialakításához szükséges eszközöket.

ruvr.ru


Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Miért küld Isten,  az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13. péntek, 22.45
Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani,  különösen azoknak a  felszentelt szolgáimnak,  akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismeretessé: Erősítsétek meg hiteteket azáltal a felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet,  amikor itt a Földön éltem,  hanem azután is,  a Szentlélek ereje által.
A világ kezdete óta,  az Örök Atya  próféták által nyilatkozta ki Önmagát az emberiségnek.  Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt,  hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség, az Igazságról, az apostolok által is,  vagy más ájtatos tanítványaim, prófétáim és János Evangélista  által is,  kapott jövendöléseket és tanításokat. Annak idején minden rendben volt,  amikor az emberiség megkapta tanításaimat,  Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most,  amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk,  Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek,  mert erre nincs szükség.  Ennek inkább három oka van.
Az első ok az,  hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, amelyet a jövendölések könyve is tartalmaz. A második ok  az,  hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét,  amelyben jelenleg élnek  úgy, hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok, az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis,  hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek.  Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom,  hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák.
Gondoljatok az Én korlátlan szeretetemre és együttérzésemre…
Gondosan hallgassatok ezekre az üzenetekre, amelyek nemcsak az Én Igéimet nyilvánítják ki,  ahogyan azt ti már ismeritek, hanem egyenként mindannyiatok számára korlátlan szeretetemet és együttérzésemet is. Ne felejtkezzetek meg az Én Nagy Irgalmasságomról. Minden bűnösnek meg lesz bocsájtva, amint kérni fogják megváltásukat.
A Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzérének fontossága
Habár lesznek természeti katasztrófák,  ne feledjétek, hogy az ima segíteni fog sok katasztrófa elhárításában,  különösen a Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzére. Ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy ti,  akik Bennem és az Örök Atyában hisztek, és követitek utasításaimat,  nincs mitől félnetek. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a két nagy Irgalmasság cselekedete – a Szentlélek ajándéka, amely néhány napja az egész világra kiáradt,  és a Nagyfigyelmeztetés -  milliókat fog megtéríteni az Igazságra. Ez egyben egy nagy csoda is lesz,  amely örömet hoz majd sok embernek.
Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által,  akik nem az Istentől valók…
Noha,  a sátán, a szegény tévútra tért hívei által, ki fog emelkedni azok által, akiket elvont Tőlem,  az örök megváltás egyetlen reményétől,  ez mégis csak rövid ideig fog tartani. Ez egy félelmetes periódus lesz – figyelmeztetnem kell benneteket – az üldöztetés ideje,  a vörös sárkány vezetésével és azok által a politikai szervezetek által,  akik nem Istentől valók.  Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz,  hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve,  és meg is kell történniük,  hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani,  a világból. Ezért fontos,  hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.
Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni,  hogy valóban Én vagyok az,  aki hozzátok szólok,  amikor látni fogjátok,  hogy azok a jövendölések, amelyeket kiválasztott hírnökeim nyilvánítottak ki,  elkezdenek beteljesedni.
A ti Isteni Megváltótok
Jézus Krisztus
Pál azt írja: „ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra” (2Korinthus 4:16). Van egy külső embered: a tested, a személyiséged, a hírneved. És van egy belső embered: a jellemed, a lelked és a szellemed. A külső ember az, amit mindenki lát, a belső embered láthatatlan. A külső emberedre kényszerítően hathatnak más emberek vagy külső erők, de a belső embered mindig szabadon dönthet. A külső embered időleges, a belső embered örök. Tetszik vagy sem, a külső embered „romlik”. Huszonöt éves kortól a csontok elkezdenek kalciumot veszíteni, és törékennyé válnak, a bőröd veszít rugalmasságából és ráncosodik, majd megjelennek az időskori foltok. Ha harmincévesnél idősebb vagy, akkor naponta ezernyi agysejtedet veszíted el, és súlyfelesleg kezd megjelenni úgy középtájon. Körülötted mindenki, aki szintén elmúlt már harminc, a tudtodra akarja adni, hogy megért. Szeretnek, persze, de őszintén szólva, már alig várták. Harcolhatsz ellene, de nem fogsz győzni. Pazarolhatsz időt és pénzt a külsődre, tornáztathatod, éheztetheted, botoxozhatod, feszesítheted, felemelheted, felvarrathatod, barníthatod és öltöztetheted márkás ruhákba, de akkor is az az igazság, hogy: „…mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz” (Prédikátor 3:20 Károli). De íme, ami igazán fontos: te magad sohasem fogsz megszűnni létezni. A lelked, a belső embered azt a folyamatot éli át, melynek végén vagy valami hihetetlenül jó, vagy valami elképzelhetetlenül sötét lesz. Ez az, amit Isten lát, amikor rád néz. Ez az, ami számára a legfontosabb. Ezért erőfeszítéseidet a belső emberedre fordítsd!

2011. május 13., péntek

Engesztelő ima a Szent Vér ellen elkövetett bűnökért:
„Jézus Krisztus drága Szent Vére, ments meg minket és az egész világot!”
„Gyermekeim! Hadd mondjam el nektek, hogyan kell imádkozni és mit kér tőletek az Ég. Szent Fiam mindig meghallgat benneteket. Azt kívánja, hogy szüntelen hallja imátokat. Ó, hűséges gyermekeim, szüntelen imádkozzatok ezt a fohászt — legalább 500-szor naponta.”
(Szűzanyánk szavai 1997. február 8.)
Jézus Drága Vérének rózsafüzére
Az Úr Jézus nyilatkoztatta ki Nwoye Barnabásnak Nigériában/Afrikában 1996-1997-ben
e szavakkal: „Fiam, fogadd ezt a rózsafüzért és mutasd be a világnak. Imádkozza minden ember az Én drága Vérem ellen elkövetett bűnök folytonos jóvátételeként…”
„E rózsafüzér imádkozásáért nagy csodákat fogok művelni.” (1997. március 15.)
„Gyermekeim! Ez a rózsafüzér egyesíti a Szent Fiam szenvedésével és Szent Vérével kapcsolatos összes ájtatosságot.” (Szűzanya szavai I997.jan.29.)
+ + + + +
Keresztvetés †
Ima a Szentlélekhez
Jöjj el, Szentlélek Isten, töltsd el híveid szívét és szereteted tüzét gyullaszd fel bennünk! Áraszd ki Lelkedet, és minden életre kél! És megújítod a föld színét!
Könyörögjünk! Istenünk, Te híveid szívét a Szentlélek megvilágosításával tanítod. Add, hogy ugyanazon Szentlélek segítségével megismerjük ami helyes, és az Ő vigasztalásának mindenkor örvendjünk Krisztus, a mi Urunk által! Ámen
Apostoli hitvallás      (Keresztre)
Ima a Szent Vérhez    (Keresztre)
(fejhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére,
gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében.
Miatyánk... Üdvözlégy (3-szor)... Dicsőség...
(fejhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen.
ELSŐ TITOK
A mi Urunk Jézus Krisztus jobb Kezének felszögelése
(rövid elmélkedésre megállni)
A Te jobb Kezed drága Sebének azon fájdalma által, melyet a jobb Kezeden átvert szög okozott, az onnan kifolyó drága Vér mentse meg az egész világot, és sok lelket térítsen meg. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére,
gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében.
Miatyánk… Üdvözlégy… (mindkettő a nagy szemre)
Jézus Krisztus drága Szent Vére,
ments meg minket és az egész világot. (12-szer a kis szemekre)
Dicsőség…
(fejhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az Isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen.
MÁSODIK TITOK
A mi Urunk Jézus Krisztus bal Kezének felszögelése
(rövid elmélkedésre megállni)
A Te bal Kezed drága Sebének azon fájdalma által, melyet a bal Kezeden átvert szög okozott, az onnan kifolyó drága Vér szabadítsa ki a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, és védje meg a haldoklókat a gonosz szellemek támadásaitól. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére,
gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében.
Miatyánk... Üdvözlégy... (a nagy szemre)
Jézus Krisztus drága Szent Vére,
ments meg minket és az egész világot. (12-szer a kis szemekre)
Dicsőség...
(fejhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen.
HARMADIK TITOK
A mi Urunk Jézus Krisztus jobb Lábának felszögelése
(rövid elmélkedésre megállni)
A Te jobb Lábad drága Sebének azon fájdalma által, melyet a jobb Lábadon átvert szög okozott, az onnan kifolyó drága Vér födje be a Katolikus Egyház alapját minden titkos és ördögi terv ellen. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére,
gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében.
Miatyánk... Üdvözlégy... (a nagy szemre)
Jézus Krisztus drága Szent Vére,
ments meg minket és az egész világot. (12-szer a kis szemekre)
Dicsőség...
(fejhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen
NEGYEDIK TITOK
A mi Urunk Jézus Krisztus bal Lábának felszögelése
(rövid elmélkedésre megállunk)
A Te bal Lábad drága Sebének azon fajdalma által, melyet a Te bal Lábadon átvert szög okozott, az onnan kifolyó drága Vér védjen meg mindnyájunkat minden utunkon a gonosz szellem és csatlósainak minden támadása és terve ellen. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére,
gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében.
Miatyánk... Üdvözlégy... (a nagy szemre)
Jézus Krisztus drága Szent Vére,
ments meg minket és az egész világot. (12-szer a kis szemekre)
Dicsőség...
(felhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen.
ÖTÖDIK TITOK
A mi Urunk Jézus Krisztus Szent Oldalának átszúrása
(rövid elmélkedésre megállni)
A Te Szent Oldalad drága Sebének azon fájdalma által, melyet a Szent Oldaladon átszúrt lándzsa okozott, az onnan kifolyó drága Vér és Víz gyógyítsa meg a betegeket, támassza fel a halottakat, oldja meg a jelen kor problémáit és tanítsa nekünk az utat Isten örök dicsőségéhez. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére,
gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében.
Miatyánk... Üdvözlégy... (a nagy szemre)
Jézus Krisztus drága Szent Vére,
ments meg minket és az egész világot. (12-szer a kis szemekre)
Dicsőség...
(fejhajtás)
Drága Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az isteni Bölcsesség Templomából, az isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket most és mindörökké. Ámen.
BEFEJEZŐ IMÁK
3-szor: Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére, gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében!

Üdvözlégy Királynő, Irgalmasság Anyja! Életünk, édességünk, reménységünk, Üdvözlégy! Hozzád kiáltunk, Évának számkivetett fiai, hozzád sóhajtunk sírva és zokogva, e siralom völgyéből. Fordítsd reánk, tehát, Szószólónk, irgalmas szemedet, és e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét! Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária. Ámen.    (Salve Regina)
Könyörögjünk! Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére, tisztelünk és imádunk Téged örökké tartó szövetséged művéért, mely békét hoz az emberiségnek. Gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében. Vigasztald trónján a Mindenható Atyát, és mosd le az egész világ bűneit. Mindenki tiszteljen Téged! Ó drága Vér, irgalmazz! Ámen.
Jézus Szentséges Szíve,                                      Irgalmazz nekünk!
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve,                          Könyörögj érettünk!
Szent József, Szűz Mária jegyese,                     Könyörögj érettünk!
Szent Péter és Szent Pál,                                     Könyörögjetek érettünk!
Szent János a Kereszt lábánál,                           Könyörögj érettünk!
Szent Mária Magdolna,                                       Könyörögj érettünk!
Minden mennyei harcos és közbenjáró,          Könyörögjetek érettünk!
A mi Urunk minden szentjei,                             Könyörögjetek érettünk!
Minden mennyei seregek,                                  Könyörögjetek érettünk!
Mária Légiója,                                                      Könyörögj érettünk!
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
+ + + + +
Az Úr Jézus ígéretei azoknak, akik a Szent Vér rózsafüzért tisztelettel imádkozzák
1.      Ígérem, hogy aki ezt a rózsafüzért imádkozza, az ördögi támadásoktól megvédem.
2.      5 érzékszervét egészségben megőrzőm.
3.      A hirtelen haláltól megóvom.
4.      Halála előtt 12 órával inni fogja Szent Véremet és enni fogja Szent Testemet.
5.      Halála előtt 24 órával megmutatom neki 5 Szent Sebemet, hogy ezáltal mély bűnbánatot érezzen bűnei fölött és teljesen tudatában legyen azoknak.
6.      Aki e rózsafüzért kilencedként végzi, megkapja amit kér, imái meghallgatásra találnak.
7.      Sok csodát fogok művelni e rózsafüzér által.
8.      Lerombolok általa minden titkos (Isten ellenes) társaságot és irgalmammal sok lelket szabadítok ki a fogságból.
9.      Sok lelket szabadítok ki a tisztítótűzből.
10.    Megtanítom utamat annak, aki e rózsafüzér által tiszteli Szent Véremet.
11.    Irgalmas leszek azokhoz, akik irgalmasak Szent Sebeimhez és Véremhez.
12.    Mindazok, akik e rózsafüzér imát másokkal megismertetik, 4 év búcsút nyernek.
Az Úr Jézus Szent Vérének litániája
Uram, irgalmazz!                                   (Hívek megismétlik)
Krisztus, kegyelmezz!
Uram, irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten!                              Irgalmazz nekünk'
Megváltó Fiúisten!
Szentlélek Úristen!
Szentháromság egy Isten!
Ó, Jézus Krisztus drága Vére, megváltásunk Vére, födj be minket és az egész világot!
Jézus Krisztus Vérének óceánja,                                                 szabadíts meg minket!
Jézus Krisztus Szentséggel és részvéttel teli Vére,
Jézus Krisztus drága Vére, erősségünk,
Jézus Krisztus drága Vére, az örökké tartó szövetség,
Jézus Krisztus drága Vére, a keresztény hit alapja,
Jézus Krisztus drága Vére, Isten fegyvere,
Jézus Krisztus drága Vére, isteni könyörület,
Jézus Krisztus drága Vére, a gonosz szellemek ostora,
Jézus Krisztus drága Vére, a fogságban lévők segítsége,
Jézus Krisztus drága Vére, Szentséges Bor,
Jézus Krisztus drága Vére, keresztények erőssége,
Jézus Krisztus drága Vére, a keresztény hit védelmezője,
Jézus Krisztus drága Vére, keresztények igaz hite,
Jézus Krisztus drága Vére, gyógyító Vér, ments meg minket!
Jézus Krisztus drága Vére, felkent Vér,
Jézus Krisztus drága Vére, Isten gyermekeinek bátorsága,
Jézus Krisztus drága Vére, a keresztény harcosok fővezére,
Jézus Krisztus drága Vére, a feltámadás Vére,
Jézus Krisztus drága Vére, a mennyei angyalok Itala,
Jézus Krisztus drága Vére, a Mennyei Atya vigasztalója,
Jézus Krisztus drága Vére, a szentek ereje,
Jézus Krisztus drága Vére, a világ békéje,
Jézus Krisztus drága Vére, Égnek és Földnek Napsugara,
Jézus Krisztus drága Vére, szivárvány az Égben,
Jézus Krisztus drága Vére, az ártatlan gyermekek reménye,
Jézus Krisztus drága Vére, Isten szava a szívünkben,
Jézus Krisztus drága Vére, égi fegyver,
Jézus Krisztus drága Vére, isteni bölcsesség,
Jézus Krisztus drága Vére, a világ alapja,
Jézus Krisztus drága Vére, az Atyaisten irgalma,
Ó, Jézus Krisztus legdrágább Vére,               tisztítsd meg a világot a bűntől!
Ó, Jézus Krisztus legdrágább Vére,               újítsd meg a világot!
Ó, Jézus Krisztus legdrágább Vére,               taníts minket, hogyan vigasztaljuk Jézust!
Könyörögjünk! Ó, megváltásunk drága Vére, hiszünk, remélünk és bízunk Benned. Esedezve kérünk, szabadítsd ki azokat, akik a pokoli szellemek kezében vannak. Oltalmazd a haldoklókat a gonosz szellemek támadásaitól és fogadd be őket a Te örök dicsőségedbe, Irgalmazz az egész világnak, és erősíts minket, hogy imádjuk és vigasztaljuk a Szentséges Szívet. Imádunk Téged, ó, irgalomnak drága Vére. Ámen.
Ó, Jézus Krisztus drága Szent Vére, gyógyítsd a sebeket Jézus Szentséges Szívében!
(3-szor)

Felajánlás Jézus Szent Véréhez
Irgalmas Üdvözítőm! Semmiségem tudatában lábadhoz borulok Szent Fölséged előtt, hogy megköszönjem Neked a sok kegyelmet, amellyel engem, hálátlan teremtményt elhalmoztál. Különösen azért, hogy drágalátos Szent Véred által a sátán hatalmából kiszabadítottál.
Szűzanyám, Őrangyalom, Védőszentjeim és az egész mennyei Udvar jelenlétében készséges szívvel szentelem magam drága Szent Vérednek, mellyel Te, ó édes Jézus, a világot a bűntől, a haláltól és a pokoltól megváltottad. A Te kegyelmed segítségével megígérem Neked, hogy drága Szent Véred tiszteletét tőlem telhetőleg előmozdítom. Hadd áldja és magasztalja mindenki üdvösségünk árát: imádásra méltó Véredet. Így óhajtom jóvátenni Szent Véred iránti hálátlanságomat és kívánok engesztelést nyújtani minden megszentségtelenítésért, amellyel az emberek Szent Véredet, üdvösségünk váltságdíját illetik. Bárcsak meg nem történtté tehetném saját bűneimet, hidegségemet és a sok tiszteletlenséget, amellyel Téged, drágalátos Szent Vér, valaha is megbántottak! Édes Jézus, íme felajánlom Neked szentséges Édesanyád, hűséges tanítványaid és minden szented szeretetét, tiszteletét és imádását, melyet Szent Vérednek nyújtottak és kérlek, feledd el eddigi hűtlenségemet, hidegségemet, és bocsáss meg kegyesen minden megbántódnak. Isteni Üdvözítőm! Hints meg engem és minden teremtményt a Te drága Szent Véreddel, hogy Téged, ó megfeszített Szeretet, mostantól fogva szívből szeressünk és megváltásunk váltságdíjat mindenkor méltóképpen tiszteljük. Ámen.
(Újítsd meg ezt a felajánlást mindennap!)
+ + + + +
Ima az ősök átkaitól való megszabadulásért
Örök Atya! Te vagy az egyedüli, halhatatlan Isten. Isten, aki a Szeretet, aki irgalmas és jóságos. Tekints Egyszülött Fiadra, Jézus Krisztusra és légy irgalmas.
Felajánlom Neked ostorozásának fájdalmait, Sebeit és Vérét a Tieidért, akik ama átkok terhe alatt élnek, melyek őseik bűneinek, engedetlenségeinek és a Veled kötött szövetség megszegésének következményei. Szabadíts meg minket Szent Fiad ostorozása által, gyógyíts Szent Sebei által, és ments meg drágalátos Vére által! Ámen.
Jézus Krisztus drága Szent Vére — szabadíts meg az átkoktól!
Jézus Krisztus Szent Sebei — gyógyítsátok sebeinket!
Ostorozásod által — pecsételj le minket! Ámen.
Jézus: „Gyermekeim! Imádkozzátok ezt az imát és ismertessétek meg az egész világgal. Mindazok, akik átok alatt vannak és ezt az imát állhatatosan imádkozzák, megszabadulnak az átkoktól. Mindazok a családok, amelyek olyan bűnök átkai alatt szenvednek, melyeket őseik vétettek, és ezzel az imával 144 napos — imakilencedet végeznek, megszabadulnak. Mindazok, akik a szövetséget megszegik és halálukat várják, megmenekülnek és ínségüktől is megszabadulnak, ha végzik ezt az imát és bűneiket megbánják."
Jézus adta Barnabásnak Nigériában, 1998. július 8-án.
Ima, a Dicsőség Országának megvalósulásáért a Földön
Ó, jóságos és irgalmas, mindentudó és mindenható örök Atya! Alfa és Omega, aki mindent teremtettél. Te soha nem hagyod el gyermekeidet. Tekints jóságosan egyszülött Fiadra, Jézus Krisztusra, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget és királyságodat megalapítsa a Földön. Felajánljuk Neked Szent Fiad, Jézus Krisztus minden gyötrelmét, kínszenvedését és drága Szent Vérét a Szent Kereszt minden ellenségének, az antikrisztusnak és a vörös sárkánynak bukásáért, akik most és az idők végén az igazság ellen harcolnak. Megváltónk drága Vére és földi életének utolsó lehelete által tűnjenek el úgy, mint tajték a napfényben, hogy királyságod mielőbb elérkezzék a Földön.
Jézus Krisztus drága Vére — jöjjön el a Te királyságod! Ámen.
Jézus: „A vörös sárkány és az antikrisztus fellépése e korszak utolsó órájában teljesen átszúrta Szívemet földi szolgálatom ideje alatt. És még inkább, mielőtt kileheltem lelkemet a kereszten. Amikor a kereszten függtem, lélekben láttam a büszke sárkányt. Kérkedett, hogy örökké fog uralkodni a Földön. — Én magamban felajánlottam Atyámnak ezt az imát a kereszt ellenségeinek bukásáért. — Gyermekeim, ezen ima által az antikrisztusnak, a vörös sárkánynak és csatlósainak csak rövid ideig tartó uralmuk lesz a Földön. Minél többet imádkozzátok, annál rövidebb lesz földi uralmuk ideje.
(1998. július 27-én.)
Ima menedékért Jézus Krisztus Szent Oldalában
„Ó, jóságos Atya! Ábrahám, Izsák és Jákob Istene! Te az Ószövetség választott népét a hideg és forró sivatag szárazságában szent szárnyaid alatt oltalmaztad. Felajánlom Neked Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus szent kereszthalálát a Tieid oltalmáért, akik szerte a világban élnek. A Szent Vér és Víz mosson tisztára, erősítsen és mentsen meg minket, hogy hazataláljunk Fiad Szent Oldalába, mely minden ember számára nyitva áll. Ámen.
Jézus Krisztus Szent Oldala — légy a menedékhelyünk! Ámen.”
Jézus:„Gyermekeim! A gonoszság napjai sok léleknek vesztére lesznek. Ezért tanítom nektek ezeket a misztikus imákat, hogy mind megmenekülhessetek. Szent Oldalam mindenki számára nyitva áll. Imádkozzátok ez imát és ismertessétek meg minden emberrel. Oltalmazom mindazokat, akik ezt megteszik. Szeretlek mindnyájatokat!...”
(1998. július 07.)
Jézus által adott imák Barnabásnak
NIHIL OBSTAT: Rev. Fr. Stephen Obiuxwu
Censor Deputatus
Chairman. Doctrine and Faith Committee
Archdiocose of Onitsha, Anambra State 430001 NIGERIA
Ist July 1999.
IMPRIMATUR: Ayo-Maria Atoyebi, O.P.Bishop of llorin Diocese
Ilorin, Kwara State 240001 NIGERIA
17 th June 2001.
Pál apostol mondja – “Mezítelenül jöttünk ebbe a világba, mezítelenül is megyünk ki belőle” vagy ahogyan egy német közmondásban hallhatjuk: “a halotti ingen nincsen zseb”. Magyarul: semmit nem viszünk ki ebből a világból! Amikor a JóIsten akaratából beleszületünk ebbe a világba, akkor “indulásként” mindennel megajándékoz minket, amire csak szükségünk van a földi életünk során – mi mégis onnantól kezdve, hogy tudatunkra ébredünk, az élettelen mulandót hajszoljuk. Birtokolni akarunk, egyre többet és többet… A burjánzó birtoklásvágy bizony nem egy embert még az őrületbe/tragédiába is kergetett, mert teljességgel elfelejtették, hogy Isten miért is születtek bele ebbe a világba…

Heller Zsuzsa: Aktuális-e az engesztelő kápolna felépítése a Normafánál?

VANNAK,AKIK ÚGY GONDOLJÁK: JÉZUS ÉS A SZŰZANYA KÉRÉSEI ÉDES HAZÁNKBAN NATÁLIA NŐVÉRHEZ   1939-1944-1947-ben: „arra a korra vonatkoztak”. Eszerint a logika szerint a fatimai kérések is csupán „arra a korra vonatkoztak”? Pater Petrus Pavlicek osztrák ferences szerzetes története segít a válaszban.
30 éve: 1981.május 7-én egy ferences szerzete, Pater Petrus kért kihallgatást II. János Pál pápától. A pater csak azt kérte a Szentatyától, hogy erkölcsi tekintélyével emelje fel szavát az ő törekvése mellett, hogy a világon elterjeszthesse Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét. (Egy héttel a fatimai jelenés 64.évfordulója-ill a Szentatya elleni merénylet előtt hangzott el ez a kérés!)
A pápa elhárította a kérést,mondván: „A Szűzanyának megvannak a módszerei és a hatalma…”.Szavát nem adta az ügyhöz,de egy hét múlva 1981.május 13-án a vérével kellett hitelesítenie Fatima jelentőségét. Már a kórházban megígérte, hogy ha életben marad, Fatimában köszöni meg a Szűzanyának közbenjáró segítségét.
Ki volt Pater Petrus Pavlicek? P. Petrus  a  II. Világháborúban  amerikai fogságba került tábori lelkészként. Esténként öten együtt imádkozták a rózsafűzért, akkor beszélt először „egy világméretű engesztelő imamozgalom”szükségességéről, „ami embertől emberig, országról országra terjedne tovább...” Amikor 1945.május 9-én befejeződött a II. Világháború, Európa jelentős része szovjet megszállás alá került. Ezt kellett nekünk is elviselnünk 1956-ig, ill. 1989-ig. Ausztriában, P.Petrus Pavlicek szülőhazájában nem forradalmárok, hanem egyszerű emberek „harcolták ki” a szabadságot. Az imádság mindenható erejében bízva előbb százak,majd évek során százezrek csatlakoztak az imahadjárathoz. 1955-ben  Raab, osztrák kancellár telefonon beszélt P.Petrussal: „Páter,kérem imádkozzon,úgy imádkoztassa híveit,mint még soha! Ezután következett a 325. tárgyalás Moszkvában, melynek eredménye, hogy a szovjet hadsereg kivonult Ausztriából. 1956.október 26-án a bécsi Hősök terén tartottak ezért hálaadó ünnepet, ahol a kancellár a következőket mondta: „SZABADOK VAGYUNK! NEKED KÖSZÖNJÜK MÁRIA!”
P.Petrus engesztelő rózsafűzér imamozgalmának jelenleg 700.000 aktív tagja van a világ 132 országában.
HILDE FIRTEL: A RÓZSAFŰZÉR APOSTOLA c. könyv Páter Petrus életéről a Budavári Nagyboldogasszony Plébánia plébánosa kiadásában jelent meg 2005-ben, kapható a katolikus könyvesboltokban.
– 64 év telt el 1917.május 13-a és 1981 május 13-a között… (azaz az első fatimai jelenés és a II.János Pál pápa ellen elkövetett merénylet között) s aztán még 3 év 1984.március 25-ig, amikor II.János Pál pápa megtette azt, amit a Szűzanya 67 éve kért Fatimában! Aktuális volt a kérés 64 év után is…!
– 64 éve 2011-ben annak, hogy Mindszenty József bíboros atya 1947.május 8-án azt mondta Esztergomban: „Főpásztori óhajom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön a Szűzanya által kért helyen, a Szent Anna réten a Normafánál”
Elgondolkodtató továbbá, hogy:
– Fatimában, Lourdesban, Medjugorjeban is kérte a Szűzanya: „épüljön itt kápolna!” Kérése meghallgatásra talált!
Édes Hazánban is kérte a Szűzanya egy kápolna felépítését a Normafánál, a Szent Anna réten. Az alapkő letétele 1944.dec.8-án megtörtént… de a kápolna mind a mai napig nem épült fel.
Aktuális-e tehát 2011-ben, 64 év után is a kérés, hogy szentély épüljön a magyar engesztelésnek a Szent Anna réten? A kérdésre kérdés a válasz: Aktuális volt-e 64 év után Páter Petrus kérése az immár boldoggá avatott II. János Pál pápánál 1981 május 7-én? (Boldog Gizella Királynő ünnepén!)
Hogy mi történt 1984.III.25 után, (amikor II.János Pál pápa a világ összes püspökével együtt 67 év után megtette,amit a Szűzanya Fatimában kért, felajánlotta Oroszországot és az egész világot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének) az ma már történelem, és tény,hogy válaszul a Szűzanya teljesítette ígéretét!
Édes Hazánkban sokan engesztelünk és kérjük: „MOST SEGÍTS MEG MÁRIA!” Ő pedig most is azt mondja: „TEGYÉTEK MEG, AMIT JÉZUS MOND!” (Jn 2,5)
Az ENGESZTELŐK ELSŐ ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA előtt (2011.május.21.Vác) talán nem hiábavaló a kérés és az emlékeztetés a 2.fatimai fohász szavaival: „mindazoknak a megbántásoknak  engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek” – kéréseinek teljesítetlensége és mulasztásaink miatt.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/engesztel-kapolna/aktualis-e-az-engesztel-kaplna-felepitese-a-normafanal/oldal-2

2011. május 12., csütörtök

Gátszakadás egy törökországi ezüstbányánál


Átszakadt fala az Eti Silver Corporation ezüstbányájához tartozó három szakaszból álló gátrendszere egyik gátjának az anatóliai Kütahya tartományban. A cég munkásai azon dolgoznak, hogy megakadályozzák a cianid tartalmú zagy bejutását a gátrendszer legalsó részébe, ahonnan az kijuthatna a környezetbe is. Frissítés: A következő napokban komoly esőzés várható a térségben, így még nagyobb a veszélye egy cianid-katasztrófának.
Az anatóliai hírügynökség beszámolója szerint a gátszakadás szombaton történt Törökország nyugati részén, a Kütayha várostól 34 km-re levő Gümüş falu közelében. A cég munkatársai most a gátrendszer megerősítésén dolgoznak.
A beszámolók szerint a gátrendszerben mintegy 15 millió köbméter cianid található, amely 150-szererese a 11 évvel ezelőtti nagybányai ciánszennyezés során a Tiszába és mellékfolyóba kijutott mennyiségnek.
A helyi környezetvédők aggódnak a helyzet miatt. A Török Mérnöki és Építész Szakszervezet (TMMOB), Környezetmérnöki Kamara és a Greenpeace is a kolontári vörösiszap-szennyezéshez hasonló katasztrófa veszélyére figyelmeztet, és követelik az üzem azonnali, teljes mértékű leállítását. A Greenpeace értesülései szerint ugyanis nem állíták le az üzem minden tevékenységét. A TMMOB szerint a cianid felhasználásával történő bányászat minden esetben halált, éhezést és szegénységet von maga után.
A környezetvédelmi minisztérium munkatársai szerint nem történt ciánszennyezés.
Vasárnap mintegy 250 fő gyűlt össze Aliköy, Dulkadir, Gümüş, Kızılcakaya és Köprüören településekről a létesítmény előtt, tiltakozva egy esetleges ciánszennyezés kockázata ellen. A hatóságoktól azt követelték, hogy tegyenek meg mindent, egy a kolontári vörösiszap katasztrófához hasonló baleset megelőzése érdekében.
A Today's Zaman beszámolója szerint válságcsoportot hoztak létre a gátszakadás után a tartományban. A tartomány kormányzója tiltakozó lakóknak azt mondta, hogy ellenőrzésük alatt tartják a gátrendszert. Ugyanakkor felvetette, lehetséges, hogy ki kell majd telepíteni a környékbeli falvak lakosságát.
Murat Taşdemir, a Környezetmérnöki Kamara elnöke, aki a helyszínen járt, arról számolt be, hogy egy esetleges katasztrófa következményei beláthatatlanok lennének. Minden attól függ, hogy a gátrendszer alsó darabja kibírja-e a rá nehezedő terhelést. Amennyiben átszakadna a legalsó gát is, többszázan meghalhatnának, és ez véget vetne a földművelésnek is a térségben. Taşdemir a lakosság mielőbbi kitelepítését sürgeti.
Az Eti Silver gümüşi vállalatának elnöke, Vahit Yıldız ugyanakkor tagadta a veszély mértékét. Állítása szerint nincs veszély. Új gátat építenek, és a cianid tartalmú zagyot átrakják abba.
A helyi lakosság viszont rendkívül aggódik. Ők azt hallották, hogy a legalsó gát három óránként 1 cm-t mozog előre. Egy hónappal ezelőtt már volt szivárgás, és akkor további négy vagy öt méterrel toldották meg a gátat.
A zagytározó területe 110 hektár, 1985-ben helyezték üzembe.
Frissítés (kedd, 16.45.)
A Hurriyet Daily News arról ír, hogy a következő három napban végig esni fog Kütahya tartományban, amelynek következtében a cianid tartalmú zagy túljuthat a gáton.
Az előrejelzések szerint a környéken holnap a sokévi átlagnál ötször több eső várható, aminek következtében nagy az esélye annak, hogy a legalsó gát is átszakad, ezzel komoly ciánszennyezést okozva a térségben. Murat Taşdemir, a Környezetmérnöki Kamara elnöke ezért a környék azonnali kitelepítését sürgeti.
(GAIA Sajtószemle)
Források:
- Cyanide dam collapses in western Turkey (Hurriyet Daily News)
- Environmental disaster looms in Kütahya after tailings failure (Today's Zaman)
- Turkey's Kütahya at major risk from potential cyanide spill, experts say (Hurriyet Daily News)
- Kütahya on alert against cyanide release after collapse of tailings dam (Sunday's Zaman)
- Heavy rain in Kütahya could turn dam failure into 'fatal catastrophe' (Hurriyet Daily News)


Ciánszennyezés fenyeget Törökországban?


Ciánszennyezés veszélye fenyeget az Eti Silver Corporation ezüstbányájához tartozó törökországi zagytározónál. Az anatóliai Kütahya tartományban található három szakaszból álló gátrendszerének két gátja átszakadt a hétvégén. A szakértők szerint bármikor átszakadhat a harmadik gát, főleg, hogy napokban komoly esőzés várható a térségben.
Tegnap reggel arról számoltunk be, hogy átszakadt fala az Eti Silver Corporation ezüstbányájához tartozó három szakaszból álló gátrendszere egyik gátjának az anatóliai Kütahya tartományban. A Hurriyet Daily News tegnap délután viszont már azt írta, a hétvégén két gát is átszakadt.
Tahir Öngör geológus mérnök szerint a harmadik gát bármelyik pillanatban átszakadhat. A legrosszabb esetben a cianid- és nehézfémtartalmú zagy a Sakarya folyón keresztül akár még a Fekete-tengerbe is bekerülhet.
A lap azt is írja, hogy a következő három napban végig esni fog Kütahya tartományban, amelynek következtében a cianid tartalmú zagy túljuthat a gáton.
Az előrejelzések szerint a környéken ma a sokévi átlagnál ötször több eső várható, aminek következtében nagy az esélye annak, hogy a legalsó gát is átszakad, ezzel komoly ciánszennyezést okozva a térségben. Murat Taşdemir, a Környezetmérnöki Kamara elnöke ezért a környék azonnali kitelepítését sürgeti.
(GAIA Sajtószemle)
Forrás:
- Heavy rain in Kütahya could turn dam failure into 'fatal catastrophe' (Hurriyet Daily News)